Ma megállapítottam, hogy idén a Jóisten rálépett mindenki legfájóbb tyúkszemére - kinek így, kinek úgy. A környezetemben elég riasztó dolgok történtek a barátnőimmel - ma beszéltem zugolvasó L-lel, kissé még kábán a műtétje után. L. elég homályosnak látja a dolgot, nem érti, minek akarják az orvosok kiiktatni az immunrendszerét mérgekkel - a netes fórumokon azt olvasta, hogy "ki szokott újulni" a betegség, ezért inkább nem irtaná ki a természetes védelmét, hanem keresne egyéb, mélyebb gyógyulási lehetőségeket. Tegyük hozzá: még mindig nincsen meg a végleges szövettani elemzés, úgyhogy én bizakodó vagyok. Gardróbos is járt egy félig alternatív orvosnál, aki közölte, hogy a vizsgálatok után, ha minden jól megy, akkor úgy készüljön, hogy nagyjából egy éve lesz (felteszem, hogy teherbe esni)...
Én szimplán magányos vagyok, kissé szorongok, hogy rám mit fog mérni a Jóisten, bár ismerve, hogy hetes házas Szaturnuszom van, az én legnagyobb parám a társtalanság, engem a magánnyal lehet megfogni - és ez sikerült is. Fogalmam sincs, hogy lenne-e értelme párkapcsolatért imádkozni - ti. azt átlátom, hogy csak egy normális kapcsolatért tennék meg "mindent"; egy szarért nem. Viszont Gardróbos ma közölte, hogy jelen ábra szerint még szar kapcsolatot sem tudunk kialakítani. Ő ultra-pesszimista-realista lett. És hajlandó egyedül is belevágni a gyerek-projektbe. Én sajnos -mióta tanárom kielemzett- tudom, hogy amit legbelül érzek az az igazság: nekem nem lehet függetlenül gyerekem, csak kapcsolatban. Érdekes, hogy soha nem tudtam hosszabb távra megbarátkozni a gondolattal, hogy egyedül vállaljak gyermeket. Persze az ember kierőszakolhat dolgokat a sorsból, csak annak nem szokott jó vége lenni, amit most nem részleteznék, de higgyük el: senki emberfia nem tud olyan firnyákosan kiborító élettörténeteket produkálni, mint a sors.
K. ma úgy kommentálta az idei isteni teljesítményt, hogy tudja: még nem elég alázatos, de rá kellett jönnie, hogy tulajdonképpen semmiért nem tehet semmit. Teázhat a babavárás reményében, dolgozhat magán - nem fog eljutni, csak oda, ahová a Jóisten beengedi.
Megemlítettem neki K... entitás zseniális mondását a "felemelkedésről" (avagy megvilágosodásról) - ti. amikor kérdezgették az emberek, hogy jó, jó, de tulajdonképpen milyen lépésekből áll a megvilágosodás, akkor közölte, hogy tulajdonképpen EGYETLEN lépésből áll. Pont.
Tehát tehetünk magunkért, de ezt abban a tudatban tegyük, ha el tudjuk fogadni, hogy nálunk magasabb akarat fog érvényesülni. Egy olyan akaratos személynek, mint én, ezt különösen nehéz alázattal elfogadnia. No, ma sétálgattam egyet, egyedül, és nagyon szenvedtem. Napközben is egyszer rámtört a sírás, meg amikor hazaértem. Itthon előkaptam az efemeridát, és gyorsan rádöbbentem, milyen nehéz tranzitjaim vannak. De attól, hogy rájöttem, asztrológiai értelemben miért vagyok szarul, sajnos a megélés semmivel sem lett könnyebb.
És elég borzalmasat álmodtam: a hajamban, majd a ruhámon is rengeteg apró (1 mm-es) férgecskét vettem észre - a tesóm közölte, ezek milyen fajtába tartoznak, majd felfedeztük, hogy "kívülről" jött be, méghozzá a padlóhoz simulva megbújt az "óriási", mintegy 30 cm-s "anyaállat", ami így egy C kategóriás horrorfilm hősére emlékeztetett, csak persze annál sokkal tehetetlenebb volt, mert a szüleim azonnal elkezdték az anyaállatot kipaterolni...Ez még akár egy szép gyógyulási, megújulási álom is lehetne, de én elég rosszul éltem meg.
Éppen ezért ma végigsétáltam a karácsonyi bódésoron, és megkerestem az idei év legízlésesebb giccsangyalkáját. Minden évben szert kell tenni egy ízléses giccsangyalkára - külön kritérium, hogy ízléses legyen! Volt, hogy vidéki A-éktól kaptam igazán különleges csipesz-angyalkát, meg hűtőmágnes-angyalkát, amiket A. tanítványai készítettek. Volt, hogy M-től, vagy Gardróbostól kaptam. És volt, hogy én vettem. Van már annyi angyalka, hogy én is szétpakolhatnám őket a lakásban, mint vidéki A., csakhogy ő mindig az évszaknak megfelelően díszíti a lakását, én meg nem...nem vagyok egy túl igényes lakberendező. Eszembe jutott ez a sok szabálytalan "kegykabala", amiket innen-onnan gyűjtöttem be, és a meditációs sarokban kaptak helyet egy szép tálcán (londoni Á: ajándéka!). Az egész kompánia leginkább egy mutáns hitbéli ezó-szörnyetegnek hat: felismerhetetlen fátimai Szűz Mária világítós szuvenír (nem én vettem, úgy adták!!!), mellette két darab tündérke, aztán ott van Laksmi, meg egy mini Buddha (kb. 20 éves szerzemény), meg az angyalkák...Bár nekem mind sokat jelent, és talán ebben rejlik az erejük is. Ezt a tálcát J. pl. kapásból "véletlenül" kihajítaná. Nála maximum egyen-angyalkák díszíthetnék a lakást: szigorúan egyformák, egy minimalista ikeás stílusú szett darabjai. :-))
B-nél ellenben nincsenek angyalkák. B...Talán nem írtam, de rákérdeztem (akkor ne írogassunk olyanokat, hogy meditáltam, mikor nem azt tettem!), hogy mi van vele, hátha kapok mégis infót...És megláttam egy menyasszonyt, akit otthagy. Aki nem én voltam. És először összezavart a dolog, nem értettem, majd leesett: ez egy magyarázat volt az álmomra, miszerint "ha bizonyos körülmények fennállnak, akkor elválhatok a feleségemtől"...és ő nem volt nős (tudtommal). Viszont...3 héttel a lagzi előtt lelépett a menyasszonya, az állítólagos igazi...És mi ezután találkoztunk kb. egy évvel. És akkor megértettem. Hogy a lelke végig nem tudott a menyasszonytól elszakadni, és őt kellene ezalatt a feleség alatt érteni. Képes lesz végre elengedni. Hm. Ez így elég logikus. Azóta még egyszer láttam, hogy elfordul, eljön attól a nőtől, egy szép virágos mezőn áll - míg én arrébb, egy árnyas málnabokros soron, és a tüskék között gyűjtögetem a gyümölcsöt. Ő felém indul, én is kilépek az árnyékból, ki a rétre - meglátok és szép, kovácsolt aranykaput közöttünk, én kitárom. B. odajön hozzám, és átad egy óriási aranykulcsot...
Nem tudom, mindezek a "látottak" mit jelentenek, de sokszor érzem, hogy szeretném babusgatni B. lelkét, szeretnék gondoskodni róla. Mert ő alapvetően jó.