2012. december 31., hétfő

az évben utoljára

Nos, ez lesz az idei év utolsó bejegyzése. Több nem lesz. A karácsonyi dömpinget sikeresen túléltük. Van még mit tanulnunk türelemből, szeretetből, elfogadásból.
Mikor visszajöttem Pestre, emiatt sem írtam. Úgy éreztem, meg kell emésztenem bizonyos dolgokat.
A szilvesztert egyedül töltöm, lehet, hogy nemsokára le is fekszem aludni...Azért ez az egyedül nem egészen igaz: beszélgettem M-mel, telefonon, aztán délután meg este vidéki A-val, és londoni Á-val - gyakorlatilag órákon keresztül szkájpoltunk :-)) 
Hát ennyit az egyedüllétről.

De holnap kezdődik az új év - fogadalmaim nem lesznek, csak kvázi-céljaim (mivel én már nem akarhatok semmit, ezért kvázi).

Most még keresek egy harmadik nem gondolkodós filmet a neten, mivel olvasni nincsen agyam, de lehet, hogy inkább csucsukálok egyet. Pusszantás mindannyiótoknak!

2012. december 19., szerda

csak úgy

Csak úgy, boldog karácsonyt mindenkinek! Holnap elutazom, és holnapután világvége, így csak karácsony másnapján (és a világvégét követő 5. napon) leszek ismét gépközelben. Addig is megpróbálom túlélni letargiámat, a karácsonyi palotaforradalmat. Anyukám és tesóm már többszörösen összekaptak, pedig még csak szűk 12 órája vannak összezárva egy sok négyzetméteres házban.
Hiába, a tapasztalat az, hogy 8 emberre túl kicsi még ez a ház is, télen különösen, mert akkor nem lehet csak úgy kicsapni legelni a kölyköket. 
Így azzal telnek majd napjaim, hogy hallgatom anyukám részéről, hogy mit segítsek a tesómnak, és micsoda ötlet, hogy én pihenni jöttem(!!!). A tesómtól, hogy inkább ne segítsek. Vagy ha igen, akkor pucolhatok hagymát (nem túl kreatív). Két ruhaleszedés közben a gardróbnak nevezett setét lukban a tesóm az anyósára fog panaszkodni. Anyukám a fürdő homályában a tesómra, az apámra, a világvégére, tesóm anyósára, és hogy én mért nem segítek többet. A sógorom esténként pánikszerűen elvonul D-kategóriás kung-fu filmeket nézni a dolgozónak kinevezett, igazából funkció nélküli könyvtárhelyiségbe. Apám mániásan keresi a tennivalókat, ha nem akad, akkor kreál egyet. A tesóm anyósa szimplán láb alatt lesz, jobb esetben kicsit olvas unokaöcsémnek, vagy megpucol egy hagymát, vagy panaszkodik (micsoda változatosság!). A tesóm a konyhában lesz reggeltől estig, kivéve, mikor ruhát szed le, vagy kitúrja a sógoromat a számítógép elől, hogy megnézze a levelezését és kedvenc gasztro-blogjait. A géphez ezen kívül csak a fiúk juthatnak hozzá, amikor a nagyobbik játszik rajta. A kicsi csak nézi, neki állítólag az is elég érdekes. Ha éppen nincs takarítás, vagy nem a kisebbiknek kell felolvasni, akkor valami gyerekfilm megy, vagy eljön az este 9, és bújunk ágyba. Olvasni - magamnak, ekkora hangzavarban - képtelenség. Beszélgetni, a vegyes generációk miatt képtelenség. Gondolkodni, elvonulni - képtelenség. És egy jót aludni, tekintettel a kényszerből megosztott kisméretű kanapéra - képtelenség.

Amúgy nagyon szeretem a családomat, sok más emberhez képest nagyon jó fejek, csak külön-külön sokkal elviselhetőbbek, mint egyszerre. :-))

Én csak annyit kérek a Jóistentől idén, erre a pár napra, hogy egészségben és békességben meglegyünk azon a pár négyzetméteren, ne menjünk egymás agyára, és kicsit ki tudjam nyújtóztatni az idegeimet...és alhassak sokat. 

2012. december 18., kedd

persze lehet

Persze lehet, hogy ha ez a rosszkedv tarthatatlanná válik -végül is csak én meg a környezetem szenvedünk, egyelőre!-; szóval akkor januártól mondjuk minden este megiszom egy bögre citromfűteát. Az még finom is. :-)) Ez ugyan megint egy gyatra próbálkozás lenne a részemről, akárcsak az önsegítés számos válfaja.

Az a helyzet, hogy tőlem mindenki azt tesz, amit csak akar, addig, ameddig jólesik neki. Gardróbos eljutott arra a szintre, hogy megkereste egyik exét, hogy személyesen beszéljenek - és rá fog kérdezni a "cucc-adományozásra". Csodálom, hogy ilyen lélekjelenléte van. Bár, én egyik exemet sem kereshetném meg azzal, hogy "bocsi, nem lennél a gyerekem apja?"...Rémes lenne elképzelni mondjuk J-t, vagy bárkit, amint velem szemben ül egy teázóban és olyat találok mondani, amitől a  torkára fagy a forró nedű...De ez a téma az én esetemben azért sem kerülhet szóba, mert egy olyan számottevő akció, amire Gardróbos vállalkozott, határozottan akaraterő-igényes, és mint tudjuk...

A kérdés csupán az: lehetséges-e vágyni valamire úgy, hogy közben ne akard, és megkaphatsz-e úgy bármit, hogy nem teszel érte gyakorlatilag semmit - illetve az akaratról lemondás az tevőleges, elszenvedőleges, és tevékenységnek kell-e lennie, vagy csupán elég a ráutaló magatartás?! Idáig úgy tűnik, az égiek most senkitől sem elégszenek meg a ráutaló magatartással.

morzsolás közben

Amikor az ember azt hiszi, hogy akkor készen vagyunk, már minden az isteni terv szerint bevégeztetett - vagyis az én helyzetemre lefordítva: végre rossz kedvem van az egyedülléttől, és érzékelem a tehetetlenséget és fájdalmat is a düh mögött...nos, akkor még nincsen vége semminek. Gyanítom, hogy most kellene jönnie az elfogadási fázisnak: ti. fogadjam el, hogy - az én esetemben- tökéletesen mindegy, mit teszek, mert nem számít. Nyuszika és sapka effektus, kicsit. Amikor már a külvilág is elkámpicsorodva veszi tudomásul, hogy rossz kedvem van, és ez naaaagyon is látszik, akkor...az megalázó. Ti. egyszerűbb talán jópofizva élni, az nem annyira megalázó. Mindenki azt hiszi, hogy jó kedved van, közben mégsem...De rajtam látszik a hangulat. Ma elővettem - egy kellemetlen összezördülés után- a jól bevált módszeremet: ti. belülről magamra zártam az irodámat, hogy fel se tételezzék, hogy a helyemen vagyok. Hagyjon békén az egész világ! 
Bizonyára még csak az összemorzsolás közben leledzem, sőt, inkább az elején tartok. Lesz ez még rosszabb is. És nem tudom. Hogy mit nem? Hát, úgy nagyjából semmit. De ennek így kell lennie. Majdcsak eljön az elfogadás is, csak nekem elfogadnom nehéz ezt a tehetetlenséget. Úgy érzem, kiszolgáltatott vagyok, nem tehetek semmit magamért. Sőt, már nem is akarok tenni semmit. Jobb bevárni, hogy Ő lépjen.

És akkor gyorsan elmagyarázom, hogy ez természetesen csupán az én élethelyzetem, feladatom miatt történt így. Más embereknek lehet, hogy éppen azt kell megtanulniuk, hogy képesek legyenek dönteni, vagy felemeljék magukért a szót. Nekem le kell mondanom az akaratomról. És a passzivitást csak úgy lehet megélni, ha előtte bebizonyítják, hogy az aktivitásod mit sem ér. Végső soron a társtalanság is csak egy eszköz valami más megélésére, akárcsak a társas lét.

Egyszerűen utálom, hogy ennyire rá tudok látni a saját hülyeségeimre.

2012. december 15., szombat

valamitől megszabadultam

Hogy valami jót is írjak: a héten több dologról is álmodtam (pl. az egyik ébresztőórám fölrobbant, és rengeteg apró gyöngyöcskét láttam a háló padlóján, amit higanynak gondoltam...az álom ennél is bizarabb volt, de ez maradt meg a legjobban - mivel az jutott eszembe, hogy ez valami fontosat akart közölni velem az idő természetéről, vagy a változó energiákról...). Az egyik álom kiemelkedik a többi közül: egy átmeneti szálláson voltam (valami képzés lehetett), és kivettem a bőröndömből egy személyes holmikkal teli hátizsákot, hogy az ne legyen benne, és az egyik fickónál hagytam. Később, amikor már elutaztunk arról a szállásról, akkor vettem észre, hogy ottfelejtettem a hátizsákot, és nem tudom sem a szállás, sem a fickó telefonszámát. Gondolkodtam, hogy meg kellene kérdezni, de fölébredtem - és rádöbbentem, hogy valamit, valami lelki terhet (az volt a hátizsák), amire már nincs szükségem, sikerült letennem. Őszintén? Nem is érdekel, mi volt az. Egyszerűen könnyebbnek érzem azóta magamat.
És furcsa dolgokat érzek. Régebben szörnyen zavartak a hajléktalanok, mivel úgy éreztem, képtelen vagyok megfelelő módon viszonyulni hozzájuk. Tudom, hogy részben maguk tehetnek a sorsukról, ezt ők vállalták, de nem ilyen egyszerű a történet. Múltkor vettem egy újságot tőlük - először elhajtottam az árust rutinból, aztán láttam, hogy egy lány előveszi a pénztárcáját a hidegben. Akkor azt gondoltam, hogy ezt én is meg tudom tenni, nem igaz, hogy nem tudom megtenni, és utánamentem az árusnak...A héten két hajléktalan szállt föl a buszra. Az egyik egy cserzett arcú, koszos világoskék kabátos nő volt. Mindene a piros retikül. Két kabátot viselt. És éreztem az irgalmatlan hideget. És elbőgtem magam. Arra gondoltam, hogy csak jusson ennek a nőnek egy tál meleg étel, és ne kelljen kint fagynia az utcán. Nagyon fáj a sorsuk. Az ő sorsuk is nagyon fáj...
Tegnap találkoztunk M-mel (egy nagyon klassz termóbögrét kaptam tőle karácsonyra; pont eltalálta, mert legalább 3 éve halogatom egy ilyen bögre beszerzését...már fel is avattam!); szóval M. mondta, hogy ilyenkor nem maga a hajléktalan fáj, hanem a bennem lévő hajléktalan, valami, ami...

Nem tudom, de azt érzem, hogy valami alapos változáson megyek keresztül.

M. szerint most mindenki várakozik valamire - ki pénzre, ki gyerekre. Mi párra. 

Tényleg olyan, mintha egy óriási rajtnál állna mindenki, és az órát figyelné...

péntek per kettő

Jó, hát akkor röviden összefoglalom a pénteki mulatság további felejthető perceit - bár, ha belegondolok, hogy ez jutott idénre pasiból, és kétévente szokott velem bármi történni...khm...már két éve is csak Galád A. kétes kétalkalmas kalandja jutott, most meg egy részeg pasi...Két év múlva vajon mi jöhet még? Rámnéz egy aggastyán???!!!

Gondolatmenet folytatása:

Pezsgős A. mindenképpen táncikálni akart, és figyelembe véve saját illuminált állapotomat, számomra is erősen javallott volt az aktív testmozgás által történő kijózanodás...mármint önmagam összeszedése, stb. A zene a szokásos volt, mi -talán az ital miatt- jobban toleráltuk a dídzsé nagyott avítt és unalmas ízlését. Táncoltunk. És csak táncikáltunk...Amikor is megjelent a Förgeteg Pasi, alias ifjú tacskó. Fiúka mellett talán ő volt az egyetlen szóba jöhető kategória az est folyamán, de ő is csak erős fenntartásokkal. Ti. azonnal láttam, hogy túl fiatal, azaz Tacskó!!! Bár, mintha a szeme sarkából megnézett volna, de erre Fiúka mellett nemigen figyeltem. Szóval, Förgeteg Pasi beszaladt matt-részegen a táncparkettre, elkapott, rutinosan megforgatott (de tényleg! Milyen jól táncolhat ez a krapek józanon!)...Majd egyperces megforgatás végeztével megcsókolt, és távozott. Se beszélgetés, se bikkmakk, se egy bemutatkozás. Bár ezt is értelmezhetjük annak. Én -amint felocsúdtam meglepetésemben-, ti. hogy életemben először egy fickó csak úgy lerohant, és csak úgy továbbállt (tisztára, mint egy tavaszi zápor!), kirohantam a mosdóba. Szerencsére üres volt. A mosdó összes szegletében visítottam egyet. Csak utána tudtam fölfogni, mi történt velem. Ez, kérem szépen egy orv módon elkövetett csók-lopás volt!
Visszamentem Pezsgős A-hoz, aki vigyorgott. Megint táncoltunk. Förgeteg Pasi megint jött, elkapott, megforgatott, belemarkolt a fenekembe, és megcsókolt. Most kicsit hosszabban. Aztán elment. Aztán visszajött, elkapott, táncoltunk...és jól eltanyáltunk a padlón. Az egyik táncos bűvészmutatványát elkalkulálta Förgeteg uram. Én meg vihogtam a táncparkett alján. Valamit mormogott, de semmit nem értettem a zajtól. Csókolt, részegen mormogott, majd elment, eltűnt...
Én nem sokkal ezután lettem rosszul. De annyira, hogy életemben először abban a reményben vonultam be a női mosdóba, és ücsörögtem benn mintegy 20 percet, hogy hátha a Jóisten megkegyelmez, és kiokádok mindent. Ó, hát az nem úgy megy! Kissé mélyre ereszkedett már az ital, így reményvesztetten és egyre agresszívebben kuksoltam a pici budin. Agresszióm oka az egyre-másra bejövő nők voltak. Hogy minden libának akkor kellett hu...nia! Ez kétségbeejtő! És ha tudnánk, mi nők, mennyi idegesítő ostobaságot tudunk beszélni egy mosdóban? Nekem most végig kellett hallgatnom. Pedig esküszöm, nem érdekelt, hogy az egyik maca azért kénytelen jól karban tartani magát, mert a férje artista...Majdnem sírtam. Hányni csak alig-alig...S midőn nem bírtam tovább, kimentem, és az est hátralévő részében rosszul voltam. Aztán otthon, és némileg másnap is. (Apropó! Az ametiszttel való meditálás, és reikizés valóban hatásos gyógymód a másnaposságra!)

Végül arra a következtetésre jutottam, hogy a Förgeteget nagy hiba lett volna hazacipelni, hiszen a legjobb esetben elaludt volna, a legrosszabb esetben meg összerókázza a lakást. Ezen kívül hájas-nős-gyerekes kollégám akart csak megcsókolni, de azt hiszem, ő szinte mindenkit megcsókolna, ha tehetné. 

Hát, ennyi. De a kétévenkénti "pasizás" erősen csökkenő tendenciát mutat, s ez aggasztó. Hat éve kapcsolat, négy éve egy kapcsolatkezdemény, két éve egy röpke futó kaland, most meg egy csók...Uram, bele kellene húznod, ha még teljesíttetni akarod a feladatomat! (És némileg unalmas, hogy mindig mások kalandjairól írok, nem a sajátomról.)

2012. december 12., szerda

péntek per egy

Nem tudom tovább húzni kétes pénteki kalandjaimat. Melynek vége szomorú tapasztalás lett az alattomos pezsgőről - az est egyik tanulsága az lett, hogy soha nem leszek Bacchus kótyagos nedűinek rabja, ugyanis én képtelen vagyok annyit inni, hogy utána a jótékony feledés homálya boruljon egyes eseményekre - nem, én minden egyes rohadt szóra, mozzanatra emlékszem! Ja, és ha nem megfelelő itókák gurulnak le a torkomon, akkor szörnyű másnapos émelygés és fejfájás gyötör - most megtapasztaltam azt is, milyen az, ha rosszul leszel az italtól...És nem volt egy kellemes élmény, mit ne mondjak!
De megbocsátok magamnak, elvégre eléggé kétes lelkiállapotban indultam neki az estének: hetekkel korábban azt terveztem, hogy beújítok egy fiút éjszakára, de aztán ettől a "célhéten" már elment a kedvem. Az egyetlen, ami felvidított, az egy vidám karácsonyi zokni volt, amivel feldobtam az amúgy talpig fekete szerelésemet. Emellett nem csoda, ha bánatában iszik valamennyit az ember lánya.
Szóval, némi gyomor- és arcbőr-alapozás után elmentem a "bálba", remélve, hogy akad olyan ember, akivel el tudok beszélgetni - ehhez képest a kollégáim szanaszéjjel szóródtak, és számomra vadidegenekkel múlatták az időt. Én ilyenkor elanyátlanodom, és a komfortérzetem a nullához közelít. Ennyit tesz a megszokás biztonsága...Közben azért ezt a szanaszéjjel szóródást úgy kell elképzelni, hogy azért erre-arra kóvályogtak, kötetlenül leálltak mindenkivel pár percre, és ezen percek arra alkalmasak voltak, hogy hol ez, hol az rendeljen egy kör pályinkát...Mégpedig pályinkát a javából - sajnos későn vettem észre, hogy nem vizezett terméket kaptunk (erre számítottam ugyanis), hanem előttem nyitották ki a zárjegyes cuccot...Nevezzük ezeket "udvariassági köröknek". Volt tehát ezekből három, plusz az alapozás otthon. 
És ekkor kezdett a történet izgalmasabb lenni - nem, nem Egyeske és Ketteske jött. Mással voltam elfoglalva, nem is figyeltem rájuk, így csak azt láttam, hogy megérkezett a Bográcsos gaz csábító, meg a Rángatható Marionettbábu (ld. korábbi bejegyzéseket), és szépen elmentek máshová beszélgetni (vagy csak kikerültek a látómezőmből, ki tudja? :-))
Nem. Megérkezett A. barátnőm (férjezett, gyerekes, korábbi bejegyzésekben az a lány, akivel egyszer már mentünk hármasban pezsgőzni)...Nevezzük innentől kezdve Pezsgős A-nak, hiszen jött, és közölte, hogy ő úgy pezsgőzne (és A-ból amúgy is olyan sok van ebben a blogban!)! És vett egy üveggel...Majd vettünk még egy üveggel; és erre voltunk hárman...(osztok-szorzok, de ez így is nagyon sok volt, hiába ettem vacsorát...) A harmadik pezsgőivó H. nevű kolléganőm, aki velem egyidős, szintén évek óta kényszer-szingli. Én jófejnek tartom, szerintem elég zárkózott, és néha kissé merevnek is tűnik, de szerintem sok mindent lefojt (Skorpió az ascendense - és Gardróbos megtapasztalta az alattomosabb oldalát is). Szóval jött H., becsatlakozott, meg jött egy fiúka is. Fiúkát H. egy korábbi kollégája hozta, és ahogy rátekintettem, úgy érzékeltem érzékfeletti és kissé ittas receptoraimmal, hogy Fiúkát bizony H. szórakoztatására rendelték oda aznap este. Ehhez képest Fiúka ocsmonda stratégiához folyamodott: ti. ha én volnék fiú-férfi - illetve: boldogult férfi-inkarnációim alapján bizvást állítom, ha nékem kerítenek egy fehérnépet, s én akár komolyan szeretnék véle ismerkedni, akár csak hálótársamul szeretném elcsábítani, akkor biza' azon tüsténkednék, hogy azon fehérnépet mintegy leválasszam az őt körülvevő veszélyes asszonyszemélyekről, kik éles nyelvükkel felvilágosíthatnák őt csalárd szándékaimról...Majd utána szándékaimnak megfelelő bánásmódban részesíteném kiszemelt asszonyszemélyt, de mindvégig tiszteletben tartván az ő hófehér (majdhogynem szűzies) lelkét. (Csak a lelke szűzies, más nem...)
Hát, ehelyett Fiúka a századunkban egyre jobban elharapózó, kényelmes here taktikát vetette be: hogyan szerezzünk tuti ágypartnert a legkisebb anyagi-szellemi befektetéssel? Versenyeztessünk meg két nőszemélyt.  Pezsgős A-nak is feltűnt, ami nekem is, de valahogy még ittasan is vagyok annyira jólnevelt, hogy két vihogás között se rójam fel a pasinak azt, hogy egy árva pohár málnaszörpöt sem rendelt H-nak, ehelyett beleivott a H. és az én italomba is, és magának 3 üveg olcsó sört vett... Szerintem ismertek már annyira, hogy tudjátok: udvariatlanságnak tartom, ha egy nő az őt meghívó pasitól a legdrágább piát húzza le, de azt is, ha a férfi nem hívja meg a nőt semmire. Mármint nem engem kellett volna meghívnia, hanem H-t, de mindegy. A Fiúka állt ott, dagasztva izmos felsőtestét, vigyorogva, és még véletlenül sem derült ki róla semmi lényegi. Alapstratégia:  ha egy férfiról semmi lényegi nem derül ki, kerüli az értelmes témákat, az egyéjszakásra utazik. (Lehet, hogy akkor is, ha szofisztikált témákról cseveg, de az előbbi esetben biztosan!) Szóval ez a hóhányó anyaszomorító arra várt, hogy a két csillogó szemű mátka-jelölt közül melyik fog utána ugrándozni, mint a jó pincsikutya...Mindeközben hintett erre is, arra is (nekem pl. homlokcsókot...) És mit tagadjuk: megvolt minden adottsága a csábításhoz: alapjáraton igen kellemetes karosszériával rendelkezett (tudom, ezt nőkre írják, de mindegy, mostantól a herékre is írjuk, jó?)...Pezsgős A. pedig magában imádkozott, hogy csak ne engem, ne engem, hanem H-t vigye el, mert Pezsgős A. nem szerette volna, ha csalódok.
Így Pezsgős A. egy idő után berángatott a táncparkettre, ami jó is volt, mert addigra éreztem a bugit a lábamban, meg a zsongást a fejemben...H. pedig elsuhant a Fiúkát megkeresni. Később (úgy éjféltájt) H. megjelent előttünk búcsúzni. Egy somolygó oroszlánnő benyomását keltette: hogy ő hazamegy, de nem egyedül...Pezsgős A. fölsóhajtott a megkönnyebbüléstől. Én pedig belegondoltam, hogy úgysem érzem alkalmasnak magam semmiféle ál-romantikázásra.

gondolatmenet: folyt. köv.

zugolvasóm mosolygott

És ez jó! Az utóbbi napok legpozitívabb eseménye L. mosolya volt: beszélt az egyik onko-mókussal, és lehetséges, hogy nem kell kemózni. A százalékok vannak annyira biztatóak, hogy én is egyre jobban elhiszem: L. meggyógyítja magát!
Elgondolkodtam, micsoda csodatettet hajtott végre: száműzte a cukrot az életéből. Én mikor leszek képes ilyesmire?

kinek a sapka...

...kinek a pap, a kondás, meg a többiek. Elértünk oda, hogy Gardróbos egész héten sokkos állapotba került, mert a nagy hírű szaktekintély, aki nődoktor és természetguru is, és elviekben arra hivatott, hogy visszavarázsolja Gardróbos múló petéit...nos, az öreg varázsló maga is mintegy a legtermészetesebb úton kívánta orvosolni a kedves páciens nyavalyáját. Mindezt úgy, hogy nagyjából Gardróbos apukája lehetne (közel a hetvenhez), a barátnőm némileg gyanútlanul kiutazott orvosovics rezidenciájára, vidékiába...És azóta ezen pörög, hogy őt micsoda sokk érte, és neki szigorú elvei vannak, és ez egy akadémia-tag szaktekintély, öreg is meg minden, és micsoda borzadály, hogy ajánlatot tett neki...Ma már nem bírtam, és nekimentem Gardróbosnak: megkérdeztem, hogy van-e a nagy fehérnek bárminemű olyan megnyilvánulása, amibe nem akar belekötni (ti. mit és hogyan kellene tennie...). Ti. az én olvasatomban egyáltalán nem tett semmi borzalmasat: a pácienssel, vagy bármilyen ügyféllel folytatott magán jellegű kapcsolat ugyan vitatható, de vegyük figyelembe, hogy a felnőttek nagy része munkahelyen ismerkedik össze a párjával - neki ez a munkája. És akármilyen furcsa, hatvan felett is lehetnek vágyai, igényei. És nem molesztálva közeledett Gardróboshoz - igaz, kicsit korán tette ezt, dehát bizonyára nincsen elvesztegetni való ideje :-)). Szóval, utasítsa vissza, nagyon is megértem, hogy nincs papi-komplexusa; csak ne lovagoljon totál feleslegesen harmadik napja ezen a témán. Gardróbos védekezett, hogy én sokkal kisebb dolgokon szoktam kiborulni. És persze ebben igaza van, de pár hete alaposan ki vagyok purcantva lelkileg, és nem tudom megérteni, miért zavar egy 39 éves, saját szavaival is depressziós (tehát szar hangulatú), a hormonok miatt sajnos jó pár kilót felszedett nőt, hogy azért észreveszik a férfiak? A hétvégére összesen 3 pasi jutott neki - hogy az egyik egy idős bácsi...na bumm! Belefér! Örüljön, hogy ennyiféle fickó meglátja benne a nőt! Ja, hogy a másik kettőből egy nős-gyerekes troll meg egy nagydumás oroszlán is volt? Hát erről nem én tehetek! 
Bajom van Gardróbossal is. Úgy érzem, nem fektet elég energiát a betegsége lelki okainak felderítésében - közölte, hogy őt nem érdeklik a lelki szarok, tudja, hogy magának kavarta a dolgokat. Én meg aggódom, és ez az, ami zavar, merthogy aggódáson kívül semmit nem tehetek. Kérdéses, hogy a mágus csodacseppjei, meg a pluszhormonok mire lesznek elegendőek.
Különben meg bármit tegyen is, azt elfogadnám: azt is, ha összebútorozna a fehér mágussal, aki azért tehetős. Jobb donort anyagi szempontból nem találhatna. És ez is egy szempont lehet, főleg, ha valaki egyedül készül gyereket vállalni.
Persze nem egészen tudom, hogy ha ebben is, meg abban is kivetnivalót talál (különféle indokok miatt), akkor ki lenne a megfelelő alany? 

2012. december 7., péntek

vánszorgok

Ma elvánszorgok az aktuális "mikulásos-fergetegpartira", a szokásos szar, de hátha egyesek érdekes viselkedésükkel bekerülhetnek a blogomba - én valószínűleg a szélről fogom lesni az eseményeket.
Pedig vettem karácsonyi zoknit, amivel a bakancsos-szoknyás öltözetet feldobom. Igen, szoknyában megyek, amennyiben szoknyának minősül az az inci-finci farmerdarab...Ilyenkor bezzeg kiesnek a pakliból a "tökéletes időzítés", meg a "romantika" lapok - csak tudnám, miért. Hideg van, és még a pia sem rendes azon a helyen - tuti vizeznek mindent. Tudom: így óvják a vendégek máját! Nem is veszek, csak tonikot, meg gyömbért. A pultos macák meg úgy néznek majd, mint a véres rongyra.

2012. december 5., szerda

lehet lejjebb?

Attól tartok nem én leszek a legszórakoztatóbb bejegyzéseket gyártó mostanság. Ma beszélgettünk K-val, meséltem neki a pszichomókust (aki annyira magam alá nyomott, hogy este hiába feküdtem le időben, csak forgolódtam, pedig tök álmos voltam...).
Persze megvolt az a végkövetkeztetés (többek között), hogy nekem a szakember is tükör: ami a leginkább irritál benne, az az, hogy ő is kinyilatkoztat valamiket, amire én is hajlamos vagyok. Viszont K-val beszélgettünk arról, hogy az is nyomaszt, hogy nem mondhatom azt a szüleimnek, hogy valójában egyáltalán nincsen semmi rendben, mert magányos vagyok, feszült, tele elfojtott agresszióval, ami mögött ki tudja, mi húzódik meg...K-t persze ez érdekelte: mi van az agresszió mögött. Fájdalom, tehetetlenség, és az, hogy fogalmam sincs, mikorra tudnám ezt kifájni. Lehet, hogy akár 30 évbe is beletelne. Bár abban igaza van K-nak, és a belső utazás is erről szól, hogy az egyes érzések mögé kell néznünk, akár sok réteg egyéb érzelmet is feltérképezve, és mindent teljesen átélni. Amíg nem tudjuk magunkat teljesen átadni az érzésnek (mert pl. szánalmasnak tartjuk magunkat, vagy kontrollálni akarjuk), addig az nem tud elmúlni. Utána elmúlik.

Furi úgy élnem, hogy már semmit sem tudok önmagammal kapcsolatban. De ma sikerült rálicitálnom vidéki A-ra, ti. az ő "egyparaméteres" kívánság-párjára. Én pusztán annyit kértem a Jóistentől, hogy hozzon össze a férjemmel. Slussz-passz. A többit nem tudhatom: ugyanis lehet, hogy egy paraméter egy közös feladat kikerülése lenne. Abban pedig bízom, hogy hosszú távon az ember csak olyannal tud együtt lenni, akivel ténylegesen össze is illik. Nekem meg szemem van arra, hogy észrevegyem, akit észre kell vennem - eddig így volt, és ez a tulajdonságom az alapfelszerelésem része. :-)) Kérdés lenne persze, hogy a másik félnél is benne van-e ez alapfelszerelésben, de volt annyi eszem, hogy most nem lelkitársat, vagy igazit kértem, hanem a Férjemet - aki persze lehet mindhárom egyszerre, de a férjem, tehát ő is észre fog engem venni, sőt, tudatosul benne, hogy ki vagyok. (Ezt a ravaszságot! :-))

Amúgy pocsék hangulatom van - megpróbálom teljes mélységében átérezni a magányt és a tehetetlenséget (végül is ide akart eljuttatni a Jóisten, hogy mondjak le az akaratomról, nem?), de azért nem praktikus a dolog, mert rám rendszerint a metrón törnek rám az érzelmek, utána meg megyek edzeni. Voltam bokszolni, próbáltam hideg fejjel püfölni a zsákot. A gyönyörű testű nem volt lent - hosszú idő óta az első alkalom, hogy nincs lent...biztos becsajozott :-((...Igen: szomorúságjel!!! :-((

Viszont vidéki A. rakott fel képeket választottjáról, és nagyon meg vagyok elégedve azzal, amit láttam. Összeillenek. 

2012. december 4., kedd

megin'-lenn

Így van ez, ha az ember a pszichomókus vendége, hogy elbeszélgessenek a nagy tréninges hétről. Nem kétlem, hogy nagyon jó szakember, de magamban elvigyorodtam a sok kín mellett, mert olyan fickó, aki materialista kíváncsiságból tanulmányozott mindenféle ósdi rendszereket, mint asztro, meg tarot (de hát nem elég tudományosak ezek kérem)...szóval meg se mertem mondani neki, hogy sok dologgal, amivel ő részletesebben, vagy szakszerűbben szembesített - nos, ezt már korábban az asztrológus ismerősök is említették...Mindegy, biztosan van abban valami, hogy nem tudom magam egészlegesen szemlélni (abban sem vagyok biztos, hogy jól emlékszem erre, de mindegy, akkor legfeljebb hülyeségeket írok magamról)...Szóval az egészlegesség helyett fázisokban haladok, így nem haladok. 
Szerintem nem tetszik neki, hogy önismerettel foglalkozom, K-nak igaza lehet, hogy minden terapeuta a maga útjában hisz...Nem akartam vele semmilyen spirituális dologról vitatkozni, hogy ő mit és hogyan lát rosszul ebben a témában - pl. szerinte ilyen állapotban nem gurukhoz kellene járnom, ahol valakiktől valamilyen rendszert kapok készen - pl. családállítás...Közbevágtam, hogy ott aztán nem lehet gururól beszélni, mivel nem a vezető, hanem a rendszer állít (ti. ha az állítás lemoderálója nem zárja ki az egóját, akkor egyszerűen besül az állítás)...Inkább nem kezdtem el vele vitatkozni a világnézetéről, mert joga van hozzá. És ha az asztroban is csak egy szimbólumrendszert lát, akkor meg nincs értelme vele hadakozni.
Helyette próbálom integrálni, amit tőle hallottam - mivel állítólag én semmit nem integrálok, amit megtanulok (ezt sem értettem egészen, de mindegy...végül is csak három diplomám van, ki tudja azt honnan vakarhattam össze, ha még a betűvetést is alig integráltam magamba?) Abban igaza lehet, hogy túlságosan a szellemi részre összpontosítok, a lelkiekre nem, a testire éppenhogy - pl. sportolok, de nem nézem meg, hogy helyesen beállítsam a bioritmusomat - reggel álmos vagyok, de semmit nem tettem eddig azért, hogy ne legyen fáradt: nem fekszem le előbb, és nem próbálom elhitetni magammal, hogy 6 óra alvás is elég...Mondott valamit a napi tevékenységeimről is - amit szintén nem tudok visszaidézni; ti. napi rutinom van, de nem is erre kellene törekedni, hanem arra, hogy...egyszerűen nem emlékszem erre, nekem valami olyasmi jött le, hogy éljek a mostban, amit teszek, az töltse ki az életemet(???)...
Amúgy, mikor közöltem vele, hogy nagyon rosszul esett, amiket mond, mert sok mindent teszek magamért, és nem érzem magam annyira gáznak, akkor cizellált: persze nagyon is alkalmas személyiség lennék segítői feladatkörre, amennyiben a bennem lévő rengeteg feszültségnek keretet, teret, és hasznos munkát adnék (egy nagyon szép hasonlatot mondott ehhez a patakról, a rá épített gátról, a vízimalomról, ami megforgatja a vizet)...És nem említettem, hogy ezt is mondta már az asztro-tanárom: mindaddig céltalanul szórom az energiáimat, amíg nem mások, és főképp: nem a párom céljait valósítom meg. 
Persze ha lesz egy tréningelős csoport (autogén, ezúttal), akkor megyek, mert tényleg kíváncsi vagyok, mi újat nyújthat ez az eddig próbált dolgokkal szemben, főleg feszültségoldás területén - de összességében elcseszettnek érzem magam.

Délután megint majdnem bőgtem egyet.

Úgy érzem, most valaminek piszkosul meg kellene változnia az életemben, mert így nem bírom tovább. Vajon meddig akar még lefelé tunkolni a Jóisten engem? (Lehet, hogy mégis minden nap térden állva kellene hozzá könyörögnöm, hogy küldjön egy férjet nekem?)

2012. december 2., vasárnap

a ferde fa

Ma megismerkedtem a "pisai ferde fenyővel". Kitakarítottam, és megpróbáltam ünnepibb hangulatot varázsolni a lakásban. Ezért földíszítettem a fát. Van egy helyes, kisméretű műfenyőm, amihez nagy teljesítmény volt megfelelő díszeket vásárolni. Mielőtt ez a fa hozzám került volna, a szüleim gondoskodni akartak "kisméretű" fenyőről, így vettek egy kb. 20 centis(!!!) műfenyőt, de gyorsan tisztáztam velük, hogy azért nem az íróasztalomra keresek karácsony-pótlékot. A kis fa azóta is kibontatlanul hevert a műanyag csomagolásban. Most gondoltam egyet, és csináltam belőle mini-fát a hálóba. Mikor kibontottam, vettem csak észre, hogy a tartója nem egészen lapos, így a fácska olyan ferde benne, mint a pisai ferde torony. Szerencsére a fenyő hajlítható, így kiegyenesítettem (egészen pontosan a kívánt irányba meggörbítettem!). Annyira pindurka az egész, hogy egy arany gyöngygirlandon és némi angyalhajon kívül semmi sem fér rá. Társnak megkapott egy angyalkát, egy arany betlehemi csillagot. A nappaliban, a pulton pedig ott áll a "nagy" fa, az alternatív adventi gyertyasor, pár angyalka, kristály, aszalt és nem aszalt gyümölcstál (a bőséget jelképezendő)...valamint a karácsonyi ajándékom, 24 db fűszertartó üvegcse. Ez utóbbiakat majd elpakolom, ha kiszáradtak. Hétvégi szerzemény, szüléim kívánságára, hogy szerezzem be az ajándékomat. Én meg átgondoltam: úgyis az a fontos, hogy együtt legyünk, ennél többet úgysem tudunk adni egymásnak. Fűszertartó meg kell, mert az utóbbi hetekben közelharcot vívtam a sáfrányos szeklicéből grátisz előbújó, majd elvándorló bogarakkal. A több rohamos háború "civil" áldozatai a bontott fűszeres zacskók lettek. Ekkor döbbentem rá, hogy jobban járok, ha üvegeket szerzek, még akkor is, ha így kevesebb fűszer fér el a szekrényben.

Pénteken csodálatos dolog történt: K. barátnőm eljött hozzám. Ő családállítást tanul, és az egyéni terápiát próbáltuk ki. A magányra, az egyedüllétemre állítottunk. Elég kemény hozadéka lett, de utána sokkal jobban éreztem magam. És K. egy őstehetség: szerintem remek terapeuta lesz. 

Lassan mindenki beborogatja fájó tyúkszemeit, lassan mindenki megtalálja a neki rendelt sorsot, elfoglaltságot. Csak én érzem, hogy haszontalanul töltöm időmet - de tudom, ez azért van, mert minden időmet, amit nem a társam szekerének egyengetésével töltök, elvesztegetett időnek élek meg. És ez akkor is így lesz, ha bárki ennek az ellenkezőjét próbálja bebizonyítani nekem. Asztrológiailag azonosították rosszkedvem okát. Ilyenkor maximum annyit tehetünk, hogy megpróbálunk együtt élni az érzéssel.

Ma felhívott vidéki A. Azért keresett, hogy elmesélje, miért tűnt el az utóbbi hetekben. Vele is megfordult a világ: megtalálta az igazit. Persze, hasonlókat már állított (nem pont ezt), de úgyis az idő dönti el, mi lesz ennek a kapcsolatnak a  sorsa. Ami engem érint ebből a történetből, az A. útja, ahogyan eljutott abba a lelkiállapotba, hogy feladja az egóját, és cserébe a Jóisten elküldte a megfelelő társat. Konkrétan megszabadult minden kívánalmától, és nagyjából egy paraméterre zsugorította a listáját: az illető fogadja el őt a kislányával együtt. 
Nekem az egó-feladással még mindig bajom van: nehezen tudom elképzelni, hogy rajtam kívül bárki ugyanúgy tudná kontrollálni az életet. Abban nem hiszek, hogy le lehet valamiről mondani, amire igazán vágyunk. Maximum bele lehet törődni helyzetekbe.
Vidéki A. minden nap sírt, volt, hogy egész nap, és kérte a Jóistent, ti. arra az egy paraméterre vonatkozóan...Én már két napja nem sírok az egyedüllét miatt - amióta megvolt az állítás. Nem azt jelenti, hogy újra élvezném a magányt, de valahogy nem érzem azt a fajta fájdalmat.
Lehet, hogy makacsul minden nap azzal az imával kellene zaklatnom a Jóistent, hogy utalja már ki nekem is a páromat. Hátha egyszer elunja, és teljesíti a kívánságomat. De tisztában vagyok azzal, hogy nekem 2 db tyúkszemem van: az egyedüllét és az akaratom...És kicsit úgy érzem, hogy kuncsorognék...Néha megteszem, egyszer minimum elismertem törpeségemet az Úr előtt, és kértem, tegye azt, amit jónak lát - hát, nem történt semmi. Vagyis Ő így látta jónak.

Pedig lehet, hogy szőrcsuhában, térden kellene csúsznom azért, hogy megkapjam azt, amit más emelt fővel egyszerűen elvesz, mert az neki jár...

2012. november 28., szerda

az én fám

Hétvégén lesz advent első vasárnapja. Hogy ne legyen olyan rossz kedvem, feldíszítem a karácsonyfámat. Soha nem vagyok itthon karácsonykor, alig tudok benne gyönyörködni, de most jó előre kirakom...és felsorakoztatom mellette a fény összes kellékét: angyalkákat, csengőt, gyertyát...Így amikor hazaérek este, rögtön valami szeretetteljes fog fogadni.

lelki tyúkszem

Ma megállapítottam, hogy idén a Jóisten rálépett mindenki legfájóbb tyúkszemére - kinek így, kinek úgy. A környezetemben elég riasztó dolgok történtek a barátnőimmel - ma beszéltem zugolvasó L-lel, kissé még kábán a műtétje után. L. elég homályosnak látja a dolgot, nem érti, minek akarják az orvosok kiiktatni az immunrendszerét mérgekkel - a netes fórumokon azt olvasta, hogy "ki szokott újulni" a betegség, ezért inkább nem irtaná ki a természetes védelmét, hanem keresne egyéb, mélyebb gyógyulási lehetőségeket. Tegyük hozzá: még mindig nincsen meg a végleges szövettani elemzés, úgyhogy én bizakodó vagyok. Gardróbos is járt egy félig alternatív orvosnál, aki közölte, hogy a vizsgálatok után, ha minden jól megy, akkor úgy készüljön, hogy nagyjából egy éve lesz (felteszem, hogy teherbe esni)...

Én szimplán magányos vagyok, kissé szorongok, hogy rám mit fog mérni a Jóisten, bár ismerve, hogy hetes házas Szaturnuszom van, az én legnagyobb parám a társtalanság, engem a magánnyal lehet megfogni - és ez sikerült is. Fogalmam sincs, hogy lenne-e értelme párkapcsolatért imádkozni - ti. azt átlátom, hogy csak egy normális kapcsolatért tennék meg "mindent"; egy szarért nem. Viszont Gardróbos ma közölte, hogy jelen ábra szerint még szar kapcsolatot sem tudunk kialakítani. Ő ultra-pesszimista-realista lett. És hajlandó egyedül is belevágni a gyerek-projektbe. Én sajnos -mióta tanárom kielemzett- tudom, hogy amit legbelül érzek az az igazság: nekem nem lehet függetlenül gyerekem, csak kapcsolatban. Érdekes, hogy soha nem tudtam hosszabb távra megbarátkozni a gondolattal, hogy egyedül vállaljak gyermeket. Persze az ember kierőszakolhat dolgokat a sorsból, csak annak nem szokott jó vége lenni, amit most nem részleteznék, de higgyük el: senki emberfia nem tud olyan firnyákosan kiborító élettörténeteket produkálni, mint a sors.
K. ma úgy kommentálta az idei isteni teljesítményt, hogy tudja: még nem elég alázatos, de rá kellett jönnie, hogy tulajdonképpen semmiért nem tehet semmit. Teázhat a babavárás reményében, dolgozhat magán - nem fog eljutni, csak oda, ahová a Jóisten beengedi.
Megemlítettem neki K... entitás zseniális mondását a "felemelkedésről" (avagy megvilágosodásról) - ti. amikor kérdezgették az emberek, hogy jó, jó, de tulajdonképpen milyen lépésekből áll a megvilágosodás, akkor közölte, hogy tulajdonképpen EGYETLEN  lépésből áll. Pont.
Tehát tehetünk magunkért, de ezt abban a tudatban tegyük, ha el tudjuk fogadni, hogy nálunk magasabb akarat fog érvényesülni. Egy olyan akaratos személynek, mint én, ezt különösen nehéz alázattal elfogadnia. No, ma sétálgattam egyet, egyedül, és nagyon szenvedtem. Napközben is egyszer rámtört a sírás, meg amikor hazaértem. Itthon előkaptam az efemeridát, és gyorsan rádöbbentem, milyen nehéz tranzitjaim vannak. De attól, hogy rájöttem, asztrológiai értelemben miért vagyok szarul, sajnos a megélés semmivel sem lett könnyebb.

És elég borzalmasat álmodtam: a hajamban, majd a ruhámon is rengeteg apró (1 mm-es) férgecskét vettem észre - a tesóm közölte, ezek milyen fajtába tartoznak, majd felfedeztük, hogy "kívülről" jött be, méghozzá a padlóhoz simulva megbújt az "óriási", mintegy 30 cm-s "anyaállat", ami így egy C kategóriás horrorfilm hősére emlékeztetett, csak persze annál sokkal tehetetlenebb volt, mert a szüleim azonnal elkezdték az anyaállatot kipaterolni...Ez még akár egy szép gyógyulási, megújulási álom is lehetne, de én elég rosszul éltem meg.

Éppen ezért ma végigsétáltam a karácsonyi bódésoron, és megkerestem az idei év legízlésesebb giccsangyalkáját. Minden évben szert kell tenni egy ízléses giccsangyalkára - külön kritérium, hogy ízléses legyen! Volt, hogy vidéki A-éktól kaptam igazán különleges csipesz-angyalkát, meg hűtőmágnes-angyalkát, amiket A. tanítványai készítettek. Volt, hogy M-től, vagy Gardróbostól kaptam. És volt, hogy én vettem. Van már annyi angyalka, hogy én is szétpakolhatnám őket a lakásban, mint vidéki A., csakhogy ő mindig az évszaknak megfelelően díszíti a lakását, én meg nem...nem vagyok egy túl igényes lakberendező. Eszembe jutott ez a sok szabálytalan "kegykabala", amiket innen-onnan gyűjtöttem be, és a meditációs sarokban kaptak helyet egy szép tálcán (londoni Á: ajándéka!). Az egész kompánia leginkább egy mutáns hitbéli ezó-szörnyetegnek hat: felismerhetetlen fátimai Szűz Mária világítós szuvenír (nem én vettem, úgy adták!!!), mellette két darab tündérke, aztán ott van Laksmi, meg egy mini Buddha (kb. 20 éves szerzemény), meg az angyalkák...Bár nekem mind sokat jelent, és talán ebben rejlik az erejük is. Ezt a tálcát J. pl. kapásból "véletlenül" kihajítaná. Nála maximum egyen-angyalkák díszíthetnék a lakást: szigorúan egyformák, egy minimalista ikeás stílusú szett darabjai. :-))

B-nél ellenben nincsenek angyalkák. B...Talán nem írtam, de rákérdeztem (akkor ne írogassunk olyanokat, hogy meditáltam, mikor nem azt tettem!), hogy mi van vele, hátha kapok mégis infót...És megláttam egy menyasszonyt, akit otthagy. Aki nem én voltam. És először összezavart a dolog, nem értettem, majd leesett: ez egy magyarázat volt az álmomra, miszerint "ha bizonyos körülmények fennállnak, akkor elválhatok a feleségemtől"...és ő nem volt nős (tudtommal). Viszont...3 héttel a lagzi előtt lelépett a menyasszonya, az állítólagos igazi...És mi ezután találkoztunk kb. egy évvel. És akkor megértettem. Hogy a lelke végig nem tudott a menyasszonytól elszakadni, és őt kellene ezalatt a  feleség alatt érteni. Képes lesz végre elengedni. Hm. Ez így elég logikus. Azóta még egyszer láttam, hogy elfordul, eljön attól a nőtől, egy szép virágos mezőn áll - míg én arrébb, egy árnyas málnabokros soron, és a tüskék között gyűjtögetem a gyümölcsöt. Ő felém indul, én is kilépek az árnyékból, ki a rétre - meglátok és szép, kovácsolt aranykaput közöttünk, én kitárom. B. odajön hozzám, és átad egy óriási aranykulcsot...
Nem tudom, mindezek a "látottak" mit jelentenek, de sokszor érzem, hogy szeretném babusgatni B. lelkét, szeretnék gondoskodni róla. Mert ő alapvetően jó.

2012. november 26., hétfő

mért, mért, mért?

Holnap lesz zugolvasó L. második műtétje, úgyhogy sietek, mert még szeretnék reikit küldeni neki. Ma Gardróbos sem okozott eufórikus örömöt nekem - végre, több hónapos, az állami ellátás "gyorsaságát", valamint szakszerűségét, no és, ne feledjük, hogy emberségét dicsérő (persze mindez erős idézőjelben) hercehurca eredményeképpen a remek fehérköpenyes istenek kiderítették, hogy Gardróbos igen korai változó kornak örvend. Igaz, hogy ez őket annyira nem érdekli, mert végül is a nődoki elviccelte a helyzetet, mondván (és tényleg ezt mondta!), hogy pasit azt nem tud neki kiutalni, de ha mégis gyerkőcöt szeretne, akkor térjen vissza, és esetleg...momentán hónapok óta nincsen vérzése, és ennyi időbe tellett, amíg a házidoki és nődoki, no meg a remek rendszer egymással lemeccselte, hogy tulajdonképpen nincsen itt semmi baj, ha valaki 39 évesen már nem termékeny...őket persze nem érdekli, hogy Gardróbos még gyermektelen, pasija sincs, és elég érzékenyen érintette mind a diagnózis, mind a fehérköpenyesek cinizmusa és érdektelensége...Nem is fejtem ki, mennyire elszomorított ez. Gardróbos közölte, hogy egyedül a gyerekről nem tud lemondani. És megy szépen a további lehetőségek, orvosok, terápiák felé - elvégre neki sürgős lenne, akár apa nélkül is.
Elnézést, de erről nem tudok sem humorosan, sem ironikusan, sem felháborodva, sem sehogy írni.
Valahogy ez túl sok nekem. És senki ne jöjjön azzal, hogy azért ez történt vele, mert erről az egyről nem tud lemondani, és le kellene mondania róla, mert akkor megkapja, mert azt leütöm a nem létező akármimmel.

Megyek reikizni, és átgondolni az életemet.

ui.: Megnéztem egy "plussz-szájzos" divatbemutatót, és azon gondolkodtam, hogy sem a "sovány-szájzba", sem a plusszosba, sem a normálba nem vennének fel az alkatommal. Milyen szájzok vannak még?!

2012. november 25., vasárnap

velem már...

...senki nem fog közelebbi kapcsolatot létesíteni. Elég csak megtekinteni a könyvespolcomat. Az egyik nyáloldal durván diszkriminatív cikket írt arról, kivel ne "dugjanak" az emberek a könyvespolc tartalma alapján, vagy legalábbis alaposan gondolják meg...Most ne merüljünk bele, mekkora marhaságokat szoktak írogatni és mennyi pénzért ezek a firkászok (végül is, nekik is meg kell élniük, meg a könyvkiadóknak is); a lényeg: a tízes lista legvégén jelenik meg az a kategória, akinek nincsen egyáltalán könyve (sőt, könyvespolca sem...) ...És mi van azokkal, akik direkt nem vesznek könyvet, hanem könyvtárba járnak???!!!
Szóval, én is lesajnálható vagyok, mert K... entitás mellett még van egy-két válogatott önismereti könyvem, valamint ezos-szakkönyv olyan résztémákból, mint asztro, meg tarot...
A cikknek eleve nagyon frusztrált a hangulata, és nem ír azokról a további élhetetlen kategóriákról, mint kóros magas-irodalomban szenvedők. :-)) A lista durván leminősíti az ezo, az önismereti, a Coelho-rajongókat, csakúgy, mint az olcsó lektűrök, divatos erotika olvasóit...Csak azt nem értem, miért ér többet a másik kategória, a sokszor amúgy olvashatatlan magas irodalom (egy fárasztó nap után tuti olvashatatlan; bár kérdés, ki mennyire fárad el a munkahelyén. és ha nem, akkor miért nem fáradt el)...És miért jobb egy L.L.L. kalandregény, amiből 12 egy tucat, vagy egy ál-történelmi misztikus kategória, vagy egy értékesen megírt történelmi regény - egyáltalán milyen alapon szelektált a firkász? Tudom: kellett írni egy cikket, legalább egyet, ami nem a 18-karikás kategóriába esik, és hellyel-közzel nem a kiferdült szexuális szokásokat propagálja, és a 10-es listát valami alapján (a firkász gusztusa alapján) kellett összeállítani...Vagy a firkász olvasási szokásai alapján. A 10-es listára jó érzéssel ugyanis csakis olyan kategóriák kerülhettek be, amikben maga a firkász is jártas...hihihi!

Megyek, mert fáj a mellkasom...

pihi

Ahogy az a nagykönyvben meg van írva, ledöntött a nátha. Elég gusztustalan fajta, mert semmire nincs erőm, de olyan szinten, hogy ha nem ülök egyenesen, akkor durva mellkasi fájdalmaim lesznek, mintha rossz helyre nyeltem volna a levegőt. Enni nem igazán akaródzik (a kaja nagy részét a fagyasztóban fogom landoltatni), csak innám a gyógyteát, meg a cukros-citromos élvezeti teát (amiről amúgy rég leszoktam)...Nézek ki a fejemből, és semmi "gyors" infót nem vesz be az agyam, úgymint filmek. A legjobb, ha fekszem és lazítok. Hát...utálom, maradjunk ebben. Azt, hogy nem az lesz, amit én akarok. Viszont a gyógytea nagyon hatékony - ajánlom mindenkinek a hárs-bodza-útifű keveréket, nagy dózisban (1,5 liter/nap, mondjuk, és persze nem ér kispórolni a gyógynövényt belőle). Sajna holnap már munka, és - semmi edzés. Ha minden jól megy, a szerdai boksz lesz az első. Ha nem, akkor pénteki boksz.
Tényleg: hogy bírnak egyesek egy filtert rakni 1-2 liter vízhez(???). Ezt sosem tudtam megérteni. Híg lötty, mellékízes vacak. A használati útmutatón nem gazdasági megfontolásból szerepel a 2 decis javallat...Na jó, max. 3 deci, néha 4, de ez is minőség függvénye. Ha elbírja a tea.

2012. november 23., péntek

magam alatt

Kész. Magam alatt vagyok. Nagyon. Hiába sok év önfejlesztés, önismeret, önmarcangolás, a barátok, a család elismerése, hogy igen, rengeteget fejlődtem. Ha vadidegenek úgy látják, hogy mennyire negatív vagyok. Mármint a szemléletmódom. Valóban, kifelé ez nem lehet túl szimpatikus. Egy hét csoporttréning, éjszakákba nyúló kollegiális beszélgetések ismeretlen kollégákkal erre elég volt. 

Föladom. Nem akarok senki és semmi lenni. És szörnyen fáj a fejem. Lehet, hogy meg kellene szöknöm ebből az országból, ebből a közegből, és el kellene mennem Timbuktuba recepciósnak, ahol senki nem ismer. Zombi, zombi vagyok. És még a helyesírás sem megy.

És ki kell bírni a hétvégét egyedül. 

2012. november 13., kedd

kis felkérdezés

Nem említettem még, de hétvégén megtörtént a számomra is felkérdezés-gyanús felkérdezés. Ti. a Sors részéről. Nagyon kis enyhe, lájtos volt, de azért számomra sokat jelentett.
Úgy kezdődött, hogy pénteken bent felejtettem a telefonomat a  munkahelyemen, és későn vettem csak észre - vagyis egész hétvégére telefon nélkül maradtam. Nagyon gyanús volt, mert azelőtt ilyen soha nem esett meg velem, idén azonban már harmadszor, ráadásul egy egész hétvége...2,5 nap. Szülők nélkül. Összeköttetés nélkül. Ez régen normális volt, ma nem az.
Mondtam is M-nek, akivel pénteken találkoztunk megünnepelni a névnapomat (kicsit későn, de találkozni mindig jóóóó!), hogy ugyan vajon ebben mi lehet a csavar. M. is hümmögött, mármint azért, mert ugye ez akkor lenne érdekes, ha ténylegesen egyedül lehetnék...
Szombat reggel, mikor felébredtem, belém villant a megoldás: ez volt a cél! Megmutatni, milyen lenne ténylegesen egyedül maradni...Én mindig annyira be vagyok ájulva magamtól, hogy szemben a sipákoló, hobbi-nélküli szinglikkel mennyire aktív életet élek, és egyedül lenni egyáltalán nem olyan rossz, mert azt és akkor teszek, amit és amikor kedvem van...Aha! Amikor nincsen családi, vagy baráti programom. Vagy egyéb. Ez az egyedüllét csak olyan, mintha az lenne - de bármikor hívhatok bárkit. És akkor meg olyan, mintha kapcsolatban lennénk...De egyszer (remélem, a minél távolabbi jövőben) már nem hívhatom naponta a szüleimet, a tesóm gyerekei, akik nem az én gyerekeim, ők is felnőnek...és akkor egyedül maradok, mint az ujjam. És a barátaimnak meglesz a saját családjuk, de nekem nem...Hát ez az egyedüllét. És átéreztem. És keserves volt. Mindössze negyed órára volt szükségem ahhoz, hogy kisírjam magam és revideáljam nézeteimet, hogy "akkor majd legfeljebb egyedül maradok"...És megmondtam a Jóistennek, hogy kerül, amibe kerül, de lehetőség szerint nem szeretnék egyedül maradni.

És két napig mozdultam ösztönösen a telefon után, hogy de jó volna ezt-meg-ezt megosztani a szüleimmel, barátokkal, a világgal...

könnyes lépés...

...a ringbe.

A cicó-mókus szerint az a baj, hogy én nem bokszolok, hanem csak zsákolok, pedig a boksz, a hideg fejjel harcolás szabályai, és a ring megtaníthatnának a határokra, arra, hogy minden tettünknek következménye van. Ma a piros betűs női ünnepekre való tekintettel egy nappal hamarabb mentem edzeni - az a Szépmosolyú, akit immár nem nevezünk néven e blogban végül is úgyis lejön! Elmerültem az edzésben. A másik lány sem zavart. A zsákomra koncentráltam, és azt mondogattam magamban: hol legyen a HATÁR? Hol, szeretnéd, kiscica? A terem megtelt. Most kevesebb ismerős arc volt, kevesebb biztonság. És egy bónusz szépen kidolgozott férfitest (ez is valami!).
Hol akarod, hol legyen a határ? 
Majdnem elsírtam magam. Annyira szerencsétlennek éreztem magam! 
Iskolázás után az edzőt kérdezgettem, mi az a plusz technika, amit a ringben mutatnak a srácoknak. Nincs ilyen. Ott egymással küzdenek. "Szeretnéd kipróbálni?" "Igen." 

Ez borzalmas érzés. Hogy valakit bántanom kell. Hogy engem is bántani fognak. ÉS FÁJNI FOG. 

Elmeséltem Zugolvasó L-nek, aki nem látja olyan szörnyűnek az egészet. Persze ő egy kicsit más szemszögből tekint a világra - megműtik még egyszer, hogy az utolsó kis maradvány sejteket is kiirtsák. Mivel a végső eredmények még nincsenek meg, L. nem igazán tudott mit mondani; csak egy csomó olyan kifejezést mondott, amit nem értettem. 
Csupa megpróbáltatás az élet - a barátnőim, a legrégibb barátnőimé is: L. ugyebár, aztán Gy. kislánya, aki pár hónaposan befulladt és kórházba került, és szteroidokat nyomtak a kis testébe; aztán E., akiről nem is mertem írni: az alig másfél hónapos babája kórházba került, mert nem hajlandó anyatejen kívül semmit enni, és azóta is szenvednek otthon és várják azt az időszakot, amikor a pici már vegyesen ehet. És ők mind rendes emberek...

Azt hiszem, rá kellene szoknom a mindennapi relaxálásra.

falak, önhatárok

Nos, szakember kiderítette - és amúgy teljesen igaza van-, hogy nagyon rosszul kezelem a stresszes helyzeteket: ti. annyira nyitott vagyok, hogy a külvilágból túl sok minden áramlik be (én így értelmeztem), viszont nem húzok határokat olyan helyekre, ahová kellenének. Így nagyon sok olyan dolog is fölbosszant, amihez semmi közöm - a rendszer egy idő után telítődik. És tökéletesen igaza van: rendkívüli módon próbálom kontrollálni a bennem lévő agressziót, de ez az elfojtás a beáramló külső stresszel együtt túl sok. Totális telitalálat. Csak azt nem tudom még, hogyan fogok egészséges mértékű korlátokat emelni a külvilágnak.
Érdekes, nekem erről azonnal a Rák Szaturnuszom jutott eszembe, ami hajlamosít a begubózásra és falemelésre - nekem viszont retrográd pozícióban van...Így tényleg fölöslegesen járok bokszolni is; a stressz újratermelődik, betör az életterembe.

Ez egy komoly, megoldandó feladat lesz az elkövetkező hónapokra-évekre. Már most magasabb a vérnyomásom a kelleténél, ami lelki síkon ide vezethető vissza.

Tegnap pl. tök kiakadtam azon, hogy egy srác nem vett jegyet, jöttek az ellenőrök (2 középkorú hölgy), ő meg csak vigyorgott annak biztos tudatában, hogy úgysem tudnak vele tenni semmit. Először felpofoztam volna (nem tettem!), de aztán rájöttem, sokkal jobban esne porig aláznom az utasok előtt - aztán leszálltam egy szó nélkül, de egy órán át ezen rágtam magam. Hogy voltaképpen az egészhez semmi közöm. A többi ember sztoikusan állt a villamosvagonban, míg én dühöngtem egy olyan helyzeten, amiben nem vagyok érintett. Na: ha a rám tartozó stresszes helyzeteket jól kezelném, akkor ez meg sem történhetne velem!

Bár K. barátnőm azzal vigasztalt, hogy rájött: soha nem fogja megoldani azokat a problémáit, amik miatt elkezdte az önismereti kalandozásait. Hiába többféle terápia, belátás, kifájás, idő: vannak élettémák, amik egész életünkben velünk lesznek, csak néha köntöst váltanak. (Nálam: a szerethetőség, és az agresszió kezelése ilyen).

2012. november 6., kedd

porba

Porba hullottak legtitkosabb reményeim a Szépmosolyúval kapcsolatban. Az egy dolog, hogy tele volt a terem, és suhancokkal - nem is értettem, hogy miért maradtak felnőtt edzésen ezek a gyerekek. Megint csak volt egy leányzó - még fiatalabb, mint a másik, vékonydongájú, amolyan vádli és egyéb domborulatok nélküli, lígő-lógó bő cuccban (kamaszkoromban én is ilyenben jártam, csak én a létező domborulataimat takargattam, mert annyira szégyenlős voltam). A leányzó arca szép lenne, de olyan fúria-fejet vágott, amilyent csak a sértődős kamaszlányok tudnak :-)) És jól megnézett magának...Nem tudom, de ezek a kamaszlányok folyton megnéznek a teremben - vajon mit keres a néni itt, hihihi...Szóval nem volt annyira komfortérzetem - de a Jóisten ezt bizonyára azért rója rám, hogy végre öntudatos legyek - egyszer olvastam, hogy egy igazi nő az magabiztos, minden körülmények között, satöbbi. Első pontot és satöbbit is gyakorolnom kell.
Az a lényeg, hogy Szépmosolyú késve jött, mint mindig, kezet nyújtott mindenkinek (suhancoknak is), aztán le sem szart. Aztán mikor mentem, és a kislány ment volna az öltözőbe, kiderült, hogy Szépmosolyú tudja a   nevét. Hát ennyit erről.
Az biztos, hogy akinek én tetszem, annak egy ilyen bakfis nem lehet az esete - de ettől még az ő nevét tudja, az enyémet nem, és nem is kíváncsi rá(m).
Szépmosolyút ezennel kiírtam a blogból, ha legközelebb atlaszba illő izmokról áradozom, akkor már tudni fogjátok, hogy róla van szó; csak éppen visszanyomom a hirtelen támadt érdeklődésemet a föld alá...vakarja ki onnan, ha akarja!

2012. november 4., vasárnap

ha sürgősen nem történik valami

Az a baj, hogy ha nem történik sürgősen valami nagyon (és nagyon-nagyon) romantikus velem, akkor félő, hogy az örökkévalóság hátralévő részében felváltva arról fogtok olvasni, hogy milyen energiák jelentek meg a szobámban, hány árnyékommal szembesültem, hány szemfestéknek nem mondtam nemet, illetve melyik új-régi fiú mosolygott egyszer rám az edzőteremben...Vajon a Jóisten ezt a sanyarú sorsot szánta nektek?! :-)) Legalább rátok tekintettel lehetne...Elmentünk Gy. barátnőm leánykájának keresztelőjére (a babuci nagyon édes volt: a szertartás nagy részében igen barátságosan gőgicsélt és tekingetett mindenfelé), utána zugolvasó L-lel váltottunk pár mondatot egymással. Még mindig vár a részletes leletre, amivel az utókezelését megszabhatnák, és megtartotta "kellemes időtöltésnek" az idétlen zenészcsávót, akit összekukázott magának. Mondjuk én csak egy rossz képminőségű felvételt láttam a fickóról, és nekem tök szimpatikus - ketten L-lel már képesek lesznek "ahogy esik, úgy puffan" módon megélni az ismeretségüket. L. hozzáállásán sokat dobott a betegség - valószínűleg ez lesz az egyik nagy nyeresége a bajból.
Mindegy. L-nek is nagyon nehezen tudtam elmagyarázni, hogy tényleg semmi cselekvési szabadságot nem hagyott nekem a Jóisten, akaratból az utolsó kakaós csigát sem kaphatom meg, és ezt élem meg minden nap.  (Mondjuk ezzel egyszer majdcsak tanulok némi alázatot...) L. nagyon plasztikusan fogalmazta meg a helyzetet:

"Csórikám! Téged aztán jól ottfelejtett a sarokban a Jóisten!"

őrlődök, de csak idézőjelben

Általában és hosszú ideig semmi, aztán a vak fantáziálás egyszerre több fickóról. Kettőről. Némi elgondolkodás. Egyiknél semmi vétel (ld.: zéró érdeklődés), de azért a másik, aki a múltkor olyan jóképűen mosolygott...khm. 
Szóval elmentem hétfőn bokszolni, mivel kedden fodrászországba mentem és szőke nővé operáltattam magam :-)) (ez csak vicc, de erősen hamvas lettem, a fodrász egy melírozó őstehetség, és az eredmény minden idők legszendébb önvalója lett...megtartom ezt a szőkeséget, úgy döntöttem. Hajnali 6-kor szemüvegben is nagyon hatásos a metrón!  Sajnos nem az ellenőröknél...)
Szóval elmentem hétfőn edzeni, és kit látnak szemeim? Megjelent a Hasvillantós férfiszépségünk (Isten tartsa meg jó szokásában, minél többet villantson kockás hasat a senyvedő szőkeségemnek csak úgy, kárpótlásként!) Igen ám, de Hasvillantós elhozta gyanúsan rokonkülsejű hölgyét, aki konszolidáltan végigücsörögte, illetve ácsorogta és fényképezte(!!!) a srác edzését. Néha a valószínűleg vele lévő, ámde rá egyáltalán nem hasonlító férfiút is fotózta, de őt kevesebbet. Ebből már-már azt is gondolhattam volna, hogy Hasvillantós elkelt, és asszony látványfelvonulást végzett, melynek kissé sem átlátszó célja az erőfitogtatás és a területkijelölés volt. Láttunk már erre precedenst, nyáron, írtam is róla, amikor egzaltált hölgy közölte, hogy "ő pedig a férjem", noha akkor még meg sem szemlélhettem a férfiút.
No, az erőfitogtatás kissé érthetetlen volt - tudtommal csak én, meg a fiatal edző srác egyik tanítványa van partiképes korban - legalábbis Hasvillantós számára. Ezen kívül a Rokon Hölgy érettebb volt, mint Hasvillantós, viszont egyértelműen a kedves mamának fotózott, hogy láthassa Hasikát villantani a  ringben, a zsáknál, meg erre-arra. Már éppen összeboronáltam a Hölgyet a másik ismeretlen fickóval, akit fotózott, megbékéltem sorsommal, hogy aznap nem villant hasat, és egykedvűen zsákolgattam az ismert edzőtársak között, ámde Szépmosolyú hiányában (sajnos még nem találtam megfelelő nevet neki, habár valószínűleg csak átmeneti szereplő lesz ezen az oldalon), és eltelt imigyen majdnem 50 perc is, amikor Szépmosolyú megjelent, és a tükrös zsákoló teremben kezdett el bemelegíteni. Reménytelenül hosszú ideig. 
Komolyan! Azok a fickók, akik heti 3-szor, vagy többször is lejárnak, képesek 20 perceket elugrabugrálni egy helyben, a levegőt pofozni, fel-le guggolni és kitörni (apropó: brutális vádliizmai vannak a Szépmosolyúnak, habár már említettem, hogy olyan tökéletes, hogy modern anatómiai rajzokat lehetne róla készíteni). Szóval ezek a férfiak jó alaposan bemelegítenek, aztán 3-4 menetet zsákolnak, ugyanennyit a ringben, majdan erősítenek egy sor - szerintem derékgyilkos- géppel...folyt. köv. két nap múlva, másnap, mániásan. Cukik! Csak én nem bírtam tovább, kimentem az edzőhöz, így azt sem értem meg, míg a kézvédőt kezdte el föltekerni.
Boldogan pihentem, nyújtottam, aztán felvettem a kabátomat - mikor Rokon Hölgy leszólított, hogy én mióta járok ide, és szeretem-e...(Mért? Idejárnék, ha nem tetszene?!) Én meg lelkesen és közvetlen stílusban elcsevegtem vele összességében többet, mint összes edzőtársammal együttvéve az elmúlt 10 hónapban :-)) Megtudtam, hogy Rokon Hölgy csak rokon, a fia itt tanul, most őt látogatták meg, de akkor már Hasvillantót is meglátogatták...(Fenti gondolatmenet természetesen nem zárja ki a lehetőséget, hogy Hasvillantós valójában nős, de minthogy eddig az érdeklődés morzsáját sem vettem észre rajta, ez az információ irreleváns.)
És akkor én búcsúzom, és majd jövök jövő héten...Mire odaáll Szépmosolyú (de mikor jött ki a  másik teremből?!), hogy "de hiszen a héten még két edzés van!" és vigyorog, vigyorog...Mire én, hogy "van, akinek más dolga is akad" - vagy valami ehhez hasonló, egyáltalán nem frappáns, vagy vicces mondattal ütöttem el. Elvégre egy nőnek nem kell humorosnak lennie, és az meg ciki, ha közlöm, hogy "de én holnap fodrászhoz megyek..."...
Mindenesetre hajnali 4-kor felébredtem, és felváltva a két krapekon ábrándoztam, és őrlődtem is kettejük között. Az is valami - és milyen biztonságos dolog ágymelegben fizikus módra őrlődni! :-)) "Tételezzük fel, hogy a két fickóból egynek tetszel, a másik meg tudat alatt hárít, de valójában neki is...Tételezzük fel, hogy amikor mosolyog ezzel azt akarja sugallni, hogy sugallni akar valamit...Tételezzük fel...Tételezzük fel..." :-))

2012. október 24., szerda

azannyát! de jóképű vagy!

Ó, de miért tudnak egyre jóképűbbek lenni a férfiak, akiknek nem az a dolguk, hogy jóképűek legyenek, hanem az, hogy bajtársiasan befogadjanak a bokszteremben?
Mint írtam, csupa kedves családos/barátnős, és többnyire pocakos, de mindenképpen többnyire tetovált krapek jár le (én nem szeretem a tetkót). Egyesek fanatikusan gyúrják a bokszzsákot, mások fanatikusan püfölnek a ringben. Van bennük valami nagyon cuki...(Jesszasz! Ha ezt olvasná valamelyik!) Akkor is van valami roppant édes abban a lelkesültségben, odaadásban, ahogy kiállnak, edzenek, és ezt nem egy edzőteremben teszik. (Azt hiszem, az erőgépeken nyomó férfiakban nem találnék semmi cukit.)
Persze nem szeretnék pofont kapni tőlük - irgalmatlan erővel tudnak beleütni a zsákba - 70 és 120 kiló közötti izomkolosszusok (hozzám képest, persze).
Azt is írtam, hogy emiatt "biztonságban" érzem magam - van 1-2 helyesebb, aki néha hasikót villant, én meg olyankor boldog vagyok. Különben rendes fiúk. Engem meg éppenséggel nem néznek nőnek. Bár ezt néha sajnálom. Habár nagyon nehéz lenne diszkréten visszaélnem egyikével-másikával - ez az átka, ha az ember zártabb közösségben mozog. Nem blamálhatom magam azzal, hogy...különben én leszek a céda...
Nem is erről akartam írni, hanem arról, hogy valami bennem változhatott meg: talán elfogadóbb lettem, talán jobban megszoktam közöttük, de egyre többjüket látom helyesnek, vagy "helyeskének" - a helyeske a nem amorózó típusú, de randiképes férfit jelenti; úgymint "rendes gyerek fejű", stb. Persze én nem randizhatnék eggyel sem, most csak elméleti síkon írogatok. Ezek inkább a lelki változások.

Azért van egy különösen klassz fickó. És nemrég még nem is volt csaja. És diplomás. És magas, helyes, isteni testű (igen, ő is elérte az isteni kategóriát, csakúgy, mint a fő hasvillantónk). Szóval, anatómiai atlaszt lehetne róla rajzolni. És ahhoz képest, hogy milyen magas, teljesen arányos a teste. Egyetlen hátránya, hogy van pár tetkója, ami ront az esztétikai értéken -elvégre ilyen gyönyörűen karban tartott testen hülyén mutat a tetoválás. Nem ez az érdekes. Hanem az, hogy eleinte nagyon féltem tőle. Illetve tartottam. Zavarba hozott, és nem szerettem, ha látja a mozgásomat (persze nem nézte, mert a férfiak teljesen vakokká válnak ilyenkor). No, egy ideje ő is lekezel velem - figyelem, melyik srác kezel le velem. Azóta valahogy kedvesebb. 
No, ma sikerült jó későn érkeznie - én már az edzésem végén jártam, ő még csak melegített. Mondtam az edzőnek, hogy a jövő hét is jó rövid lesz, nem tudom, melyik nap jövök - erre a srác becsatlakozott a "beszélgetésbe", hogy biztos zárva lesz a terem, pedig ő jönne. Mondtam, talán halottak napján nem kellene. Erre tett valami megjegyzést arra, hogy bizonyos szokások, és egyesek csak azért mennek ki, hogy ne szólják meg őket...elértettem, és közöltem, hogy én is tudok otthon is mécsest gyújtani, és nem csak akkor kell a halottakra gondolni, csakhogy nekem ez egy lehetőség, hogy a távol élő rokonokkal találkozzam.
Ó, és a végén megeresztett egy mosolyt...És akkor kész lettem. "Azannyát! De jóképű vagy!"-gondoltam magamban. Ennek a fiúnak egészen barátságos az arca, ha mosolyog...a gödröcskék...jujjuj! Nekem haza kell mennem! (És tudom, hogy ez semmit, de semmit nem jelent a részéről. Odaállt, fecsegett.)

HOGY TEHETTE EZT?! 

hordóhasú árnyékom

A férfiak annyira alkalmatlanok tudnak lenni!

Már írtam arról az új asztrós csoporttársunkról, aki egyszer kijárt négy évet egy másik tanerőnél, majd átigazolt a mi tanárunkhoz másodévre (mint megtudtam, ezt a tanár javasolta neki) - csakhogy állandóan kekeckedő kérdésekkel akasztja meg a tanmenetet. Hiába kapta meg a teljes tavalyi hanganyagot, csak kérdezget. Illetve, ahogy csoporttársaim látják: tenyérbemászó stílusú, és gyakorlatilag ő (azaz Okos Tóbiás) vitatkozik a tanárral. Aki, mint egy kedves, jámbor bernáthegyi, ezt elviseli. (Habár nem tudom, a tanárunk mit gondolhat magában, de mivel jó ember, biztosan nem csúnyákat).
A meditálós csoporttársaim közölték, ha engem ez a fickó ennyire zavar, akkor ezt a konfliktust nekem kell felvállalnom. Én jeleztem, hogy ezt nem tartom jó ötletnek - ők ugyanis nincsenek tisztában azzal, mit jelent nálam a konfliktus felvállalása... Khm. Legszívesebben lepofoznám az ürgét a színről, vagy inkább leragasztanám leukoplaszttal a száját. Két órával ezelőtt megesett a konfliktus, de bár ne tettem volna! A faszi lesöpört, mondván, hogy szerinte úgy lehet a legjobban tanulni, ha kérdezgetünk (dacára, hogy nem haladunk a "hivatalos" anyaggal), és ezért ő kérdezget. És ez milyen jó nekünk, mert ebből mindenki profitál! (Na, ja, csak azt felejti el, hogy mi nem jártunk ki egy komplett másik sulit...) De ez a pofátlan arrogancia! Ő - kérdés nélkül- feltételezi, hogy ez mindenkinek jó, ergó ő dönt egyedül, mi meg legyünk hálásak. Azt tudtam, hogy Nyilas az ascendense, mint az enyém, de úgy gondoltam, ez nem elegendő arra, hogy ennyire utáljam, ti. világos, hogy azért szúrja a szemem, mert némi hasonlóság fedezhető fel bennünk. Úgy is mondhatnám, hogy az árnyékomat testesíti meg, amire nem akarok rálátni. Meditáló párunk már előre kuncogott, hogy az ekkora utálatokból lesznek a hatalmas szerelmek, de aztán lehűtöttem a kedélyeket: nálam ez úgy műxik, hogy ha valaki nem jön be fizikálisan (első 30 másodperc - teljes aura-letapogatás, mosoly, stb. :-)), akkor az később sem fog. És ha bejön elsőre, akkor sem biztos, hogy ez a szimpátia egy későbbi, mélyebb ismeretséggel megmarad. Szóval az igenből lehet később nem, de a nemből sosem lesz igen. Valaki vagy vonzó, vagy nem.
Ez a krapek kb. 50 éves, nagy pocakja van, ronda, taszít a vigyora, és a fellépése, stílusa...ld. a fentieket. Viszont kétségtelenül árnyék. Meditálóék arra buzdítottak, keressek rá emberünkre, hátha találok születési dátumot - végül is, az ascendens nagyjából 2 órát ölel fel, ha megvan a nap, akkor egy egész tűrhető értéket kapunk. Hátha kiderül, miért utálom. Hááát, kiderült. Vízöntő. Ez, egy nyilas ascival kombinálva nagyon rossz eredményt ad ki...És teljesen kiakadtam, mert persze azonos ascendenseknél fennáll a tengelyátfedés lehetősége - ami a szinasztriában igen előnyös, én azonban semmi ilyesmibe nem kívánok belegondolni...Mindenesetre nekem is van vagy 3 vízöntős bolygóm, de remélem, nem vagyok ennyire katasztrofális. (Vagy az vagyok szerintetek? Ugye nem? Ugye nem?)
Jelenleg ott tartunk, hogy a pasi véletlenül mellettem ült órán (kint voltam mosdóban, mikor megjött, utána meg ciki lett volna arrébb ülnöm), és legszívesebben a földhöz vertem volna a seggem és hisztiztem volna, annyira idegesített...Ne legyen mellettem, és ne szívja 40 centivel arrébb a levegőt! Magamban persze kuncogtam magamon. Az én kis monoton világomban, ahol semmi jelentős nem történik azon kívül, hogy reggel felkel a nap, este meg lenyugszik...nos, érthetetlen. A bolygókat elnézegetve érthető, csak nem hatalmas vonzalomként, hanem hatalmas taszításként jelenik meg a dolog. Szakmailag roppant érdekes.

És tudom, hogy kézhez kaptam egy árnyékszeletkét, pont időben, amikor amúgy is az árnyékommal akartam foglalkozni. 
Igazából azt várom, hogy sikerüljön integrálnom az árnyékomat, és jussak el odáig, hogy a fickó nem idegesít.


2012. október 23., kedd

akadályok

Újabb akadályok gördültek leendő mesterművem elé: elkezdtem gondolkodni azon, hogy bizonyos társadalmi körülmények milyen gazdasági-társadalmi-történelmi körülmények között lehetnének megalapozottak, vagy legalábbis szavahihetőek (mármint egy párhuzamos dimenzióban). Egyre mélyebbre ások a történelmi-kulturális-tudományos evolúció összefüggéseiben. Vagyis ásnék, merthogy ennek jó alaposan utána kellene menni. Ez olyan kérdéseket vet föl, hogy vajon tényleg a kerék az egyik legfontosabb felfedezés, ami további fejlődést indukált? És mennyiben táplálja egy új vallás harcos megjelenése a tudományos fölfedezéseket, vagy mennyi lehet egy civilizáció egészséges élettartama - úgymint színre lépés, felvirágzás, dicső korszak, majd hanyatlás...

Viszont a téma kétségtelenül sokkal, de sokkal izgalmasabb, mint reméltem...

Ezért még megérné beiratkozni könyvtárba. Újra.

a rendkívül szerencsések

Van legalább 11 rendkívül szerencsés ember, akikkel még tartom (tartom?) a kapcsolatot. Vidéki A. elküldött egy olyan továbbküldözgetős emailt, ami az emberek hitét (és még ki tudja, mit?) teszi próbára. Hogy hát küldjem el vele együtt 12 embernek...A legszebb az egészben, hogy alig tudtam ennyi ismerőst (barátot?) összevakarni. Mi lenne, ha egyből mondjuk 50-nek kellene továbbküldeni? 

Mégis kegyes a Jóisten, hogy csak 12-nek...:-))

üzenő álom

És ímé, az a bizonyos hétfői álom, ami a lista elégetését követte:
1, Egy társasággal mentünk szórakozni - ismét bekövetkezett, ami annyiszor álmaimban: érzem, hogy többen vagyunk (2-3 ember kísér), de nem tudom őket beazonosítani, sőt, tulajdonképpen nem is látom magam előtt őket, mintha hátul, a hátam mögött kísérnének. Egy darabig zavart, amíg nem tudatosítottam, hogy álmomban a kísérőimet látom, így tehát velük nem is kell nyíltan kommunikálnom, viszont biztosítékként mindig velem vannak. A számuk gyakorlatilag meghatározhatatlan - általában kettőt, vagy hármat emlegetnek a hozzáértők is, de K... entitástól tudjuk, hogy számuk valójában végtelen, mindig a szükségeknek megfelelő.
Szóval, ezzel a bizonyos társasággal mentünk szórakozni - valahol vidéken, feltehetőleg szülővárosomban, de a helyet nem ismertem fel. Velünk jött B. is, tulajdonképpen neki akartuk megmutatni a helyet. Bár, ha jobban belegondolok, nem is én akartam megmutatni B-nek ezt a  helyet, hanem a kísérők...A hely - minő meglepetés!- egy pincehelyiség volt, ahol furcsa fiatalok voltak. Mindenféle furcsa fiatal, de közelebbit nem tudtam róluk megállapítani. A fiúk még pálinkázni is akartak (igazi buli volt!). A pince elég egyértelmű utalás: általában a tudatalattit jelenti, így hát az sem meglepő, hogy nem ismertem fel, noha valószínűleg a saját tudatalattimnak kellett lennie, hiszen az én kísérőim vitték B-t oda látogatóba. (Hogy miért akarták, hogy megnézze, az nem derült ki.)
2, Ezután csak arra emlékszem, hogy úgy gondoltam, hogy B-nek este f7-kor kellene visszamennie busszal (ti. ekkor utazna el a látogatásból), de mivel ő nagyon jól elvolt a srácokkal a pincében, én álltam be a sorba és foglaltam neki helyet, nehogy lekésse a buszt. No, ennek az lett a vége, hogy végül én szálltam fel a buszra, és velem indult el a busz. De én tudtam, hogy neki kellene a buszon lennie, ezért legott fölhívtam telefonon, hogy mikor és melyik állomáson tud csatlakozni.
3, Itt megint ugrott(?) a kép, és arra emlékszem, hogy egy szép, világos szobában vagyunk, és látom B-t, aki nyúzott, megöregedett egy kicsit, ősz foltok vannak a hajában. Majd átváltozik(?) egy másik fickóvá, de én tudom, hogy ő az továbbra is. Beszélgetni kezdünk az átalakult B-vel: B. leveszi az ingét (ami azt hiszem szintén világos, talán fehér volt). Az egész mellkasát befedik a furcsábbnál furcsább, behatárolhatatlan eredetű, behegedt sebek. Én elkezdem kérdezgetni, hogy ezt, meg azt a  sebet hogyan szerezte, de közben magamban azt gondolom, hogy nekem ez fog jutni, ez a sebhelyes ember, ti. nem a makulátlan bőrű, a sebek nélküli - de ez nem is rázott meg annyira. És ekkor a férfi, vagyis B. azt mondja nekem, hogy "azt mondták, hogy bizonyos körülmények, ha fennállnak, akkor elválhatok a feleségemtől". No, az egész megfogalmazása nagyon hasonlít arra, ahogy a tanárom fogalmaz, ezért gyorsan megkérdezem, hogy járt-e asztrológusnál, mire ő azt feleli, hogy igen.

Ekkor felébredtem. Úgy éreztem, hogy ez nem jósló álom, viszont nem is egyszerű problémafeldolgozás. Valahogy választ kaptam arra, mi van most B-vel. És arra, amit a Jóistennek felróttam az ő szándékairól. Számomra több pont is érdekes ebben az álomban: az elmúlt álmokban soha nem beszélgettünk B-vel, és most igen. Megint átalakult, ahogy a régi lakásos álmomban az asztmás fickó - vagyis az álom arra utal, hogy nagyon sokat változott/fejlődött. A sebek nem frissek voltak (ez jó hír). És egyértelmű, hogy én előrementem (utat törni) míg ő a sebei miatt késik. 

Viszont van egy sokkal általánosabb jelentése is: soha, senkit nem kaphatunk meg sebek nélkül. És ha ezt el tudjuk fogadni, az jó.

ha fiam volna

Pénteken különös élményben volt részem a buszon. Kiszúrtam egy fiatal fiút (nagyjából 16-18 évest). Igen jóképűnek találtam - hogy is ne lett volna jóképű, mikor B-re hasonlított! Nagy komolyan állt egy öltönyben, nyakkendőben. Átfutott az agyamon, hogy talán nyelvvizsgázott. 
Nem tudtam levenni a szemem róla, olyan kis jólnevelt volt. B-re emlékeztetett, de az első gondolatom az volt, hogy ilyen lenne a fiunk, ha lenne egy fiunk; mármint ilyesforma lenne kamaszkorában. Tudná viselni az öltönyt, illedelmes volna, és kamaszos zavarában néha lesütné a tekintetét. Olyan kis okos és jóképű volna.
Nem tudom, miért pont ez a gondolat suhant át rajtam.
Néha irigylem a tesómat, hogy az idegeiken táncolnak az unokaöcséim.

virtuális könyvtáram alapjai

Ismét itthon. Otthon is jó volt persze - 4 nap relax, palacsintasütés, nyugi, olvasgatás, tévézgetés...(egy darabig elviselném...)
Följöttem, befejeztem az asztro-házi egy részét, egy-két apró dolgot igazítottam a lakáson, aztán igyekeztem fölmásolni az eddigi előadásokat a gépre. Új mappa, szép címmel...ahogy azt Móricka elképzelte! Totál leizzadtam! Az egy dolog, hogy nem vagyok műszaki fenomén. De ezen a gépen elvileg tényleg minden annyira pöpec - nem vallhatok szégyent! A diktafon nyavalyás leírása persze szűkszavú - két sorban közli, hogy a gép automatikusan önálló meghajtónak fogja érzékelni a diktafont. Nekem semmit nem kell tennem. Azt az egyet leszámítva, hogy a gép leginkább semminek nem érzékelte a diktafonomat. Segédlet: undok egy dolog, néha azt érzem, hogy mindenki másnak írták, nem nekem. (Miért gondolom azt kishitűen, hogy úgysem érthetek meg egy számítástechnikai segédletet? Talán marslakóknak írogatják őket?) Lehet, hogy frissítenem kell a diktafon programját. Rossz hír, végül valamit sikerül letöltenem a gyártó oldaláról, de mire megyek vele, ha a gépem tudomásul sem veszi, hogy mégvalakit beledugtak (bezzeg, ha nő volna...na, elég a disznólkodásból!) Kihúzom az egyik fölöslegesnek tűnő usb-t. Hátha a rengeteg csatlakozó közül az egyik mégsem jó...nyavalyás szerkentyű: adtak egy remek, már akár 12 centis csatlakozót hozzá. Kiforgatom, beforgatom, a gép programjának fel kellene ismernie, hogy nem ismeri fel, és automatikusan kellene telepítgetnie. Mert én ezért is fizettem...Semmi. Ki akarom húzni a csatlakozót a diktafonon. Nyomok rajta egyet. Beljebb csúszik. Ámen. Csak én voltam túl finomkodó a masináimmal. Tökéletesen működik: észlel, öntelepít, ajánlkozik. Öt perc múlva az előadások szép sorban ott állnak virtuális hangkönyvtáramban. Átnevezem őket. Rendszerezés a lelke mindennek. 
Szeretem magamat. Meg a finomkodó kezecskéimet.

Hiába, ezennel elvetettem virtuális tudásuniverzumom alapjait. Pár év múlva úgy fog kinézni (ti. pontosan olyan rendetlen, zegzugos és imádnivaló lesz), mint az utolsó alapítvány-könyvben, amikor ott kutakodnak a valahai Föld elhagyatott könyvtárában - elfeledett kor elfeledett tudása. De az enyém!

2012. október 19., péntek

kész

Már szinte minden készen van a gépemen - ma itt volt a kollégám, és beüzemelte a nyomtatót, átrendezte a gépet, kiszerelte a régi vinyót, és elvittük a hulladékgépet a lerakatba. Egyedül az új asztro-progit nem sikerült telepíteni, mert megvettem a tanárom programját, és ahhoz 2 kód is kell - az egyikért telefonálni kell, de az illető nem vette föl, ezért majd jövő héten folytatom a dolgot. 
Most hazautazom a szüleimhez 4 napra; főzni fogok és pihenni, meg olvasni. Viszek egy regényt meg egy olyan könyvet, ami az elemekről szól - már régen el akartam olvasni, de mindig kb. a 20. oldalig jutok.

A lista-elengedés nagyon morbidra sikeredett hétfőn. Leültem a világ legjobb listájával (tényleg az, én már csak tudom!), és akkor elkezdtem zokogni. Csak úgy magamtól. Igaz, hogy újhold volt, tehát pont az új tervek elindításának ideje, tehát elég stílustalan pityeregni, de ez van. És csak mondtam, és mondtam a mondandómat a Jóistennek, vagy a helyettesének, hogy én csak kérhetem, és ez olyan szép lista, és B. így-úgy-amúgy...de én csak kérhetem (szerintem elég zavarosan fogalmaztam)...Aztán tovább zokogtam, és eljutottam az önsajnálat netovábbjáig: ti. hogy annyira borzasztó egyedül, és én annyit szenvedtem a férfiaktól...És ez volt az a pont, amikor abbamaradt a sírásom. Mintha elvágták volna. Kimondtam a varázsmondatot tehát - és elvágták a sírást. Sőt, úgy éreztem, ha akarnék sem bírnék sírni. Sőt, úgy éreztem, hogy "de hiszen ez már elmúlt!"...és most már csak valami jó jöhet. És akkor higgadtan végigolvastam a listámat még egyszer utoljára, apró fecnikre téptem, és átadtam az anyatermészetnek...
Aznap éjjel roppant különöset álmodtam B-ről és rólam, bár úgy éreztem, az álom nem rólam szól, nem is jósló álom, hanem üzenet.

Mivel mindjárt mennem kell a buszpályaudvarra, ezt a remek álmot kénytelenek lesztek még néhány napig nélkülözni. Tényleg nem vagyok genya, hanem megy a buszom!

2012. október 17., szerda

ötlet

Ma reggel kipattant egy bizarr ötlet a fejemből - annyira abszurd, hogy akár egy regényt is lehetne belőle írni. Egyelőre ízlelgetem a dolgot. Egy-két szereplő is felbukkant. De nem tudom, megírom-e valaha. Alaposan meg kell ezt hánynom-vetnem magammal - de egy projektnek ez is jó, elfoglaltságnak. Ráadásul magamnak nem kell határidőket adni, az új gépen kényelmesen lehetne dolgozni. K-nak említettem, de csak az alap-alapötletet. Szerinte siessek a világvége miatt (kíváncsi, mi lesz a kimenetele a sztorinak, hihihi). És az is jó, hogy semmi sem kényszerítene kiadó-keresésre, mivel nem adnám ki. Egyelőre egy jó játék kitalálni egy másik valóságot.

Történt pár dolog is (lelki szinten persze!), de most fáradt vagyok, talán holnap megírom. A listát átadtam az univerzumnak, meg a vécémnek.

Köröttem, mint írtam, mindenki bepasizik, még a 67 éves szomszéd néni is. Sőt! Őt a sors is segíti: múltkor hazajött a gazdag külhoni lovagtól, mert az egy levakarhatatlan régebbi nőjét lett volna kénytelen kiszállítani, és segíteni a hölgynek új életet kezdeni...Az úr leginkább még így, éltesebb korában sem tudja a helyzetet (pontosabban a rácsimpaszkodó fiatal macákat) kezelni. A szomszéd néni viszont nem zavartatta magát - semmit nem tett, mondván, ha a sors akar valamit, úgyis elintézi...Aha! A fickó jelezte, hogy mért nem utazik ki megint - és kisült, hogy a hölgyemény mégsem költözik ki hozzá, mert mégis van itthon munkája...Nem tudhatjuk, hogy mindezen körülményekből mi igaz, de nagyon Jóisten-gyanús a történet - ti. ő rendezgeti most valahogyan a szálakat, csak a  végeredmény bizonytalan.

És olvastam, hogy egy 96 éves indiai férfi másodszor is apa lett, a 60 éves neje szült. Nem mesterséges úton kerültek szülői szerepbe...Ez nem lehet igaz! Hogy egyeseket a szerelem még aggastyán korukban is kegyeli!

2012. október 15., hétfő

barokk anatómiai pocó

És lőn 10. kezelés. A masszőr ragaszkodik ahhoz, hogy igenis látszódik az eredmény - bár ő sokkal érzékenyebb szemű/kezű, mint mondjuk a kritikus tesóm. Lefotózott...Hm. Nem is tudom. Nem éreztem túl lelkesnek magam. Aztán elmentem tornázni és jól teljesítettem. Zuhanyzáskor vettem észre, hogy tényleg van látható hatás, csak eddig nem láttam, mert a mellem eltakarja (nem röhögni, tényleg forgolódnom kell, ha bizonyos testtájékokat látni szeretnék!). Nézem, nézem: mi ez a horpadás?! Eddig ilyen nem volt itt rajtam. Aztán alaposan belenéztem a tükörbe, és egy korrekt, barokk anatómiai rajz pocója vigyorgott rám a foncsorozott üveglapról: azt már írtam, hogy az egységes kelt tészta helyett egy ideje megjelent a testközépvonal a mellem alatti részen (nálam ez a felső hasat jelenti, a köldök fölötti részt), ahol már kockákat tudok kitapogatni. Ugyancsak megjelent egy ideje a "kiscipó" a szétfolyó kelt tészta alsóhas helyett: az a helyes kis két vonal a hason. A kezelés eredményeképpen most ez a kiscipó alul formálódott, nem egyenletesen kerek, hanem lefogyott és két kis gömböckét formál (mint a szívecske felső csücskei, csak alul...)...És harmadiknak (negyediknek) immáron csatlakozott a csípőmnél a horpaszom. Horpaszom lett! Na, nem olyan, mint a férfimodelleknek, de én akkor is látom!!! És ennyi nagyjából elég is a továbblépéshez, a további kitartáshoz.

És ma lesz a nagy listamegsemmisítés... 

2012. október 14., vasárnap

önfelszabadítás

Hát ez elég hülye cím lett. 

Ma majdnem elbőgtem magam: a Jóisten alaposan éreztette, milyen is egyedül lenni. Először ez az undok kuponos hétvége - sajnos alaposan költekeztem, és ezeknek csak egy része volt ajándék. Más része önajándék. Ugye, jeleztem már, hogy a "találjuk meg az örömöt az egyedüllétben" c. programom keretein belül pofátlanul megadok magamnak mindent, amit csak lehet. Mindegy. Ez van. Ha nem lesz, akkor nem fogok költeni, ez világos.
 (lábjegyzet: Egyik gazdaságis ismerősöm mondta anno, hogy minden háztartásban csökkenteni lehetne mintegy 50%-kal a kiadásokat. Ezek azok a "fölösleges" kiadások, amikről ínséges időkben könnyű szerrel lemondunk. Lásd: ruha, sminkek, könyvek, mozi, kultúra egyéb formái, nyaralás, stb. A könyvvásárlást pl. remekül ki lehet váltani könyvtári tagsággal. A mozit tévével, vagy olvasással - vagy barátokkal való törődéssel! A ruhavásárlást turi - mellé- járással. Egyedül az evést és a rezsit nemigen lehet lefaragni (mondjuk nem fürdök órákig, lekapcsolom a villanyt és bizony alaposan felöltözöm otthon. Nálam gyakorlatilag mindenki fázik, kivéve engem). Azért ehhez hozzátenném, hogy ezen ismerősöm az akkoriban megtakarítani képes "felső-középpolgárokra" gondolt - most megalkottam ezt a társadalmi kasztot, hogy azonnal lesüllyesszem őket az alsó-, majdan az alsó-alulról kaparászó-középpolgárra, köszönhetően az utóbbi évek gazdasági tendenciáinak. És a nagyon alsó-szegénytömegekről ne beszéljünk...)

De ne foglalkozzunk az én kis privát nőcis szenvedéseimmel, mert ez senkit sem érdekel, elmesélem először, mitől kaptam ma sikítófrászt (de aztán mégsem bőgtem, mert éhes voltam, és főznöm kellett): Szóval, alakul a számítógépes sztori - ámde rám hárult a nyomtatóvevés nemes feladata. Körbenéztem és elcsüggedtem: manapság monstrumok vannak, mivel olyan nemigen létezik, hogy nyomtató, mert mellé fénymásol meg szkennel is, ez pedig helyigényes. Pont, amit meg szerettem volna spórolni. Mindegy: abból válogatsz, ami van, én is megvettem egy akciós nyomit meg hozzá kábelt is...A gondok ott kezdődtek, hogy az én kis nyomikám nem fért bele az óriási strapabíró bevásárlószatyorba...De nem ám! Ez a kis dög (elég nehéz, higgyétek el, mintha csak az 50'-es évek amcsi hűtőgépeiről mintázták volna - reméljük, olyan strapabíró is lesz!), szóval ez a kis dög a csomagolási formatervezés nonszensze: a fogantyúnak szánt lyukakat (amik nem mellékesen majdnem levágták zsenge női ujjacskáimat...khm) pontosan a nyomi dobozának tetejére tervezték...ami annyit tesz, hogy ahelyett, hogy az egész csomagot, mint egy mammut méretű aktatáskát elvonszolhattam volna (végül is, a be nem üzemelt nyomikának oly' mindegy, hogy vízszintesen, vagy függőlegesen viszik párszáz métert...), az oldalamtól jól eltartva kellett cipelnem - hol az ujjaimba vágó fogantyúba kapaszkodva, hol a hónom alá fogva a dobozt, a csípőmre támasztva. Ja, és egy másik, jól megpakolt szatyrot egyensúlyozva...Közben leszállt a köd, valami szitálni kezdett, én pedig lassan megbántam azt is, hogy megszülettem. De főképp azt, miért nincs mellettem egy épkézláb férfiember, kocsival vagy anélkül, de vegye már ki a kezemből, könyörgöm, én csak egy nő vagyok!!! (virtuális könnyek)...Miközben egész nap azt néztem, hogy keccselnek a többgyerkőcös anyukák babakocsistul, férjestül, és a ruhahálózat kasszásai mind előrevették a babakocsisokat...Ilyenkor együttérzek egy kolléganőmmel, aki kimondta: minket semmibe vesz a társadalom. Tök jó, hogy vásárlunk - végül is, a kárpótló vásárlások viszik előre a gazdaságot, mert valamiből a nem-élelmiszereseknek is meg kell élniük. És fizetjük az adót. És dolgozunk a kismamák helyett is. Csak éppen a társadalom szemében egy nagy nulla vagy, mert nő létedre nem szültél. És senkit nem érdekel, hogy ezt nem jó kedvedből tetted.

Ezek után persze szó sem lehetett takarításról: elcsúsztam az idővel, szomorú lettem, főznöm és mosnom kellett...Megnéztem egy komplett Dickens-adaptációt (Szép remények) - hiába, tudott az öreg valamit; akkor is csak szenvedtek az emberek. Utána pedig átpakoltam télire a szekrényemet. És kíméletlenül birtokba vettem azokat az üresen hagyott polcokat is, amiket még tavaly (majdnem két éve!) hoztam létre egy könyv hatására - ti. ahol hiány van, azt kitölti az Univerzum...Sem az Univerzum, sem a Jóisten nekem nem töltötte meg az üres polcomat a zsírúj pasi ruháival. Így ha már egyedül kell lennem, legalább tessék-lássék férjek el a szekrényemben! Nagy nyomás alól szabadultam föl. Tessék, megadtam magam, nincs több hitegetés. Jó nekem egyedül is. Holnap megsemmisítem a 67 tételes listát is. Igaz, arra ügyelek, hogy újhold legyen, ráadásul mérleg újhold, ami akár kedvező is lehet.

2012. október 8., hétfő

és büntiben vagyok

És büntiben vagyok, a Jóisten minden egyéni akciómat letiltja: már tuti írtam, hogy most, hogy találtam magamnak egy masszőrt, a fickó hirtelen pályaelhagyóvá válik...De ha mindez nem lenne elegendő, a tervezett pszichodráma csoport a hónap második hétvégéin lesz - pont mint a szimbólumos suli, amivel az asztró-tudományomat egészítem ki. :-(( Persze három ilyen kaliberű dologra már pazarlás járni - csak megzavarodnék a rengeteg tudástól...És még egy vicces "letiltás": ha már nem juthatok el gyerekkori traumáimat gyorsítottan feldolgozni, utamba vetett a Jóisten egy cikket bizonyos r...k... már nem annyira titokzatos társaságról. (Igen, mindenki pont arra a középkorban felvirágzott, majd elvirágzott társaságra gondoljon!) Nos, a cikk szerint két társaság birtokolja (avagy bitorolja) ezt  a nevet; az egyik egy gnosztikus keresztény gyüli (bár nem tudom, mit tesz náluk a gnosztikusság, de jól hangzik - a nevükre emlékszem, egy volt lakótársam mesélt róluk, mennyire gagyi az egész: olyanokkal lehet előrejutni, hogy pl. nem nézel tévét és az mondjuk 3 pont...A nem eszel csokit az mennyi pontot érhet?!) De a másik!!!! Nyami-nyami; igazi nekem kitalált, a személyes miszticizmusra gyúró társaság: az önmegismerést elősegítendő havi szinten monográfiákat postáznak ki, te meg magadtól (autodidakta módon) olvasgathatsz arról, miként vélekednek Univerzumról, elsüllyedt kontinensekről, biológiáról, stb...Ha akarsz, eljárhatsz a köreikbe előadásokat hallgatni - tisztára, mint egy szalon, vagy klub! Na, felbuzdultam, hogy újjáéledt remete-létem keretein belül felcsapok r...k...-nak is...Aztán az ingám beintett...Mondom magamban: vajon mi nem tetszik az ingának, aki nagyon is hektikus, de ehhez a dologhoz nem fűztek különösebb érzelmek, tehát nem volt okom kételkedni az inga mérvadóságában...Hát, rákerestem a tisztelt társaság honlapjára, és úgy döntöttem, hogy évi 40 ezerért nem leszek tag. Sem remete, sem szalonban ücsörgő.

Dicsérjük az Urat, mert nagy az ő bölcsessége, és végtelen az ő kegyelme! Csak azt nem tudom, mi célja velem, hogy sorban hiúsítja meg a nekem tetsző elfoglaltságokat, melyeknek semmi-de-semmi köze a párkapcsolati akarathoz?! Azért nem ülhetek két torna meg egy bokszedzés, és némi asztro között itthon, tehetetlenül?! :-)) Uram, nem kételkedem szándékaid fensőbbrendűségében, csak kissé olyan, mintha egy ködben botorkálnék, és arra várnék, hogy kisüssön a nap...

pénteki megmérettetés

Ó, a péntek csodás volt! Spirituális értelemben legalábbis. Reggel felkeltem, aztán megérkeztek szüléim, és aztán vártuk a mosógépszerelőt. A héten széjjelnéztem, és azt tapasztaltam, hogy jobb szeretném, ha nem kellene új mosógépet venni...de addig is főztem, jól tartottam szülőket. Aztán egy órakor már kissé türelmetlen voltam - ti. a szerelőnek 9 és 2 között kellett jönnie. Nos, fél 2-kor utolértem a szervízt, ahol azzal szembesültem, hogy már kerestek, de mint kiderült, rossz telefonszámot rögzítettek. Így a szerelő csak délután tud jönni. Jobb esetben. Én kiborultam, és sivalkodtam, mint egy kisgyerek - hiszen mindent megtettem, hogy normális körülményeket biztosítsak egy ilyen jelentős eseménynek; erreföl ők elszúrják. A hölgy közölte, hogy ne kiabáljak vele. Nem kiabáltam, hanem sírtam - nos, már ez is egyfajta haladás részemről. 
A várakozás fennmaradó idejében pedig dühöngtem. Jóakaróim szerint ez a "rosszul írtuk föl a számát", ez egy bevett húzása a túlvállaló kisiparosoknak, mondván, úgyis rájuk szorulunk. Igaz, hogy nekem márkaszervízzel, és nem kisiparossal van dolgom, de a mai inkorrekt világban! Vérben forgó szemeim előtt lepergettem a bosszúm filmjét: nem fizetem ki a teljes szerelést, mert mit is képzelnek, hogy ennyire hülyének néznek, és szimplán bocsánatot kérnek?!

Aztán belegondoltam: valami itt sántít az Univerzumban, mert én korrektül bánok másokkal - olyan értelemben mindenképpen, hogy időben szólok, ha csúszok, igyekszem figyelembe venni mások igényeit is (persze lehet, hogy ez nem mindig jön össze, de fő a szándék). Szóval, már nem azon a szinten kellene állnom, hogy sumák pofákkal szembesüljek. Ha tehát ez mégis velem történt meg, akkor egészen más volt a cél. Pl. az, hogy vajon képes vagyok-e nem fölhúzni magam és higgadtan reagálni? (Nem voltam képes, khm.) Akkor elmerengtem, és arra a döntésre jutottam, hogy ki fogom fizetni a  szerelés teljes árát - aztán majd a Jóisten rendezi a számlát, amennyiben nem voltak korrektek. Ki vagyok én, hogy azt találgassam, igaz-e a sztori, amit nekem adtak le?

A szerelő 5-kor érkezett, egy olyan szerelési lappal, amin a rossz számom szerepelt. A fickó elvileg vidékről jött, egész nap mozgásban volt, nemigen változtathatott az eredeti papíron. Leült, nézte, nézte a mosógépemet, aztán tekergetett valamit, majd beindított egy centrifugát, ami tökéletesen működött. Megnézet még egy-két dolgot, és közölte, hogy mivel az alkatrész nagyon drága (majdnem 23.000), a gép viszont működik, próbálgassam a gépet, de mindig hosszú útvonalon kapcsoljam le (tekerjem meg jól!), mivel egy potméterrel lehet a programot kiválasztani - hátha bennragadt a program.
A szüleim kifizették a kiszállást, és utána mind hazautaztunk...

Most próbálgatom a mosógépemet. Jobban műxik mint mikor a Jóisten engem próbálgatott...