2010. március 30., kedd

az első csók

Az első randevú...az első szavak...nem a szavak, mik megmaradnak, de a mozdulat, egy mosoly...

.....

...Nem késett el; épp időben ért oda. Messziről látta a férfit, aki egy hajszállal sem nézett ki jobban, mint a képeken. De legalább rosszabbul sem. Lezseren elegáns volt: világos nyári ing, zakó. Rámosolygott, és azonnal odaadta a hatalmas csokor krémszín rózsát. Hősnőnk pedig szinte szóhoz sem jutott.A férfi, aki nem volt az esete, mégis vonzotta első rákattintástól kezdve, teljesen levette a lábáról. Míg elindultak az étterem felé, a reményteljes lovag könnyedén útba igazított egy érdeklődő turista párt angolul, megteremtve az első témát - na, és te hol tanultál, stb., stb...Mert az első randevú nagyon kínos tud lenni. Főleg, ha olyan erős elvárásokat érzékelünk a másik részéről. Hősnőnk nem szeretett volna csalódást okozni, de elvacsorázgatni egy vadidegennel órákon át, aki előtte határozottan értésére adta, mennyire az arcocskája hatása alá került...nos, ez talán kimerítette teljes önbizalomkészletét...

...a belgába mentek. Hősnőnk talán egyszer járt ott korábban, amikor is egy almás sört ivott - tudniillik a gazdasági tervezője hívta meg, aki egy nagyon kedves fiú, Hősnő azonban kifejezetten nem kedveli a sört, ezért rendelték az almásat...Egyszerűen kíváncsi volt! Szinte egyedül ücsörögtek bent, a csokra egy vázába került, és J. nekilátott, hogy szakavatott éttermi gourmand benyomását keltse. Hősnőnk rábízta magát, ami a sörök megrendelését illeti - és nem csalódott benne. A későbbiekben még sokat tanult J. sör- és borismeretéből, általában mindig J. ajánlásával ittak. Megrendelték a vacsorát, és már itt elkezdődött az a furcsa érzés, hogy mennyi minden hasonló bennük: mindketten halat rendeltek...

...nehéz lenne körvonalazni, mi is hangzott el akkor este, de feltehetően sok aktuális témát említettek: Megismerkedtek ugyebár egymás neveltetésével, iskoláival; és világossá vált, hogy annak ellenére, hogy egymástól mennyire távoli közegekben mozognak, eleddig már legalább háromszor összeismerkedhettek volna - a jelen este tulajdonképpen a negyedik ilyen alkalom volt. Először is: Hősnőnk mentességgel bejuthatott volna a külkereskedelmi főiskolára, ahol J. végzett, és mivel J. csak egy évvel volt idősebb nála, feltétlenül összefutottak volna néhányszor. J. és hősnőnk ezen kívül többször is azonos környéken mozogtak: hol iskoláik, hol lakóhelyük keresztezte egymást; és az, hogy végül egy frissen indult társkereső oldalon figyeltek fel egymásra, csak méginkább elmélyítette Hősnőnk borongós, karmikus érzéseit...

...Aztán sokat beszélgettek az egzisztencia-felépítő terveikről, elképzeléseikről - gyorsan kiderült, hogy a lakberendező ízlésük azonos, és számtalan izgalmas pontot találtak a másikban, ami egyezett...

...J. beszélt, kellemes, mély hangján. Nem volt az esete, mégsem látta soha csúnyának. A férfi arcába nézett, hallgatta, és hirtelen az suhant át a fején: "mikor fog már megcsókolni?!". Saját gondolata zavarba hozta. Nem értette, honnan merült fel, hiszen egyáltalán nem érzett semmilyen szenvedély-szerű csírát sem, csak nyugalmat, békét, szimpátiát...hogyan is tudhatta, hogy már választott?! De nem akkor, a tudatalattijával, hanem még előtte, még a leszületésük előtt. Hogy akkor találkoznak csak, és előtte háromszor jól elkerülik egymást. Hogy az égiek letakarítják majd az utat J. előtt. Mert elszámolnivalójuk van egymással. Mert tanítani fogják egymást...Hősnőnk nem érezte, csak a csókra vágyott, egy kósza pillanatig, aztán elszégyellte magát...

...Gyorsan eltelt az este, J. a számlát kérte, Hősnő pedig kisurrant a mosdóba - J. utólag nevetve ezt úgy kommentálta, hogy nagyon nőiesen választotta ki a visszavonulás idejét. Az ilyenkor szokásos mondatok, mint "mennyivel jövök?" pedig nemes egyszerűséggel a szemétkosárban landoltak, hiszen J. előre közölte, hogy meghívja Hősnőt, és nem fogadta el a felajánlást...Hősnő nem akart villamosra szállni; talán már akkor sem akart J-től megválni. J. pedig örült, hogy a lánynak van kedve sétálgatni. Így aztán úgy történt akkor este, hogy J. hazáig kísérte Hősnőnket a belgából egyenest a füstös Üllői útra, ahol a lány utolsó hónapjait tengette albérletben...

...A búcsúzás viszonylag rövidre sikeredett, mivel J. taxit hívott magának, a taxis pedig túl gyorsan ért oda. Hősnő kifejezte, mennyire jól érezte magát, és egyértelművé tette, hogy máskor is nagyon szívesen találkozik J-vel...J. pedig határozottan megcsókolta. Nem volt varázslatos első csók előtti utolsó pillanat, amit a lány annyira szeret, nem...csak J. puha csókja, hosszan, de nem elég hosszan, amint felnyög, hogy Hősnő pontosan úgy csókol, olyan puha...és kéri, hogy menjen vele...Megrémült, erre nem számított. A csókot, igen kívánta, jól esett, de a lehetőségtől, hogy együtt töltsék az éjszakát - MEGIJEDT. Megmondta. J. pedig tudomásul vette, és hazament. Egyedül....

...Lezuhanyzott, elkészítette magát éjszakára, bár túlzottan felajzotta a csók, és az ígéret, amit benne érzett. Akkor érkezett meg J. sms-e...Tudta, hogy valami új, más kezdődött az életében...

......

Úgy hiszem, semmi sem véletlen ebben az életben. Az ösztönös választások mindig valami tartalmasabb karmát rejtenek. Később megtudtam, hogy nem volt véletlen az sem, miért vonzódtunk egymáshoz azonnal, és miért éreztem mindig is tökéletesnek J. csókját.

2010. március 29., hétfő

cím nélküli hétfő

Ez a címnélküli hétfő. Ma megpillantottam a tegnapi címet és finoman szólva is röhejesnek tartottam. Remélhetőleg még sok hétvégém lesz; ezt a címet...na mindegy. Fogjuk rá (fogjuk rá!!!! MMMMM), szóval fogjuk rá, hogy fáradt voltam. Fogjuk rá a cicára. Fogjuk rá...fogjuk rá, hogy B. volt az Igazi...Na ja. Fogjuk rá. Egyre inkább érzem, hogy neki az a kapcsolat nem lesz jó, amiben van. Nem azért, mert az a nő nem én vagyok. Ez csak egy megérzés. Csak egy érzés, ami egyre erősebb. A flegma hangja óta; egyszerűen nem hiszem, hogy ez a flegmaság a becses személyemnek szólt, ti. így titkolta volna mélységes forró szenvedélyét a jelenlegi iránt. Ugyanis én egy nímand, egy nullácska vagyok a szemében - ergo semmi értelme nem lett volna titkolgatni előlem; minek?! "és akkor ez tehát a nagy szerelem, az igazi, meg minden?!" "Ja, ja...fogjuk rá." A nő, a sokadik nekifutásra, mint mondta. De nem az exe, hanem egy régebbi ismerős. Az ő dolga. De van egy sajdításom, hogy a mély érzelmek helyett a racionális megfontolások döntöttek a hölgy mellett. És azt is sejtem, hogy az elkövetkezendő hónapok tartogatnak még neki meglepetéseket, de nem a kellemesebbik fajtából. Szerencsére ő nem hisz az asztrológiában; szerencsémre én igen, látom, mennyire működik, és látom, mi lesz az égen még vagy fél évig legalább. És noha nem ismerem a teljesen pontos képletét, de sacperre igen...elég húzós lesz szegény fiúnak. Csak az a kérdés, hogy az élet milyen típusú eseményei tudnának nagyobbat koppintani az orrára? Mostanában gondolkodtam el azon, mi is a  nagyobb szívás: ha az élet úgymond elvesz tőled valamit, és ezáltal nem tudsz elkövetni egy nagyobb hibát, vagy ha hagyja, hogy elkövesd a nagy marhaságot...Azt hiszem, én ilyen szempontból mázlista vagyok: a külső szemlélő azt hihetné, hogy szegény lányka, még mindig semmi...de ha tudná, mi mindent kerültem el eddig sikeresen! Meggyőződésem, hogy úgy is lehet tanulni az életből, ha csak finomított pofonokat kapunk tőle.

Apropó: az elmúlt napokban két fickó is rámmosolygott. Az én lelki visszahúzódásom után ez is haladás! Igaz, mindkettő a "mackós" típusba tartozott, viszont mindkettőnek szép, huncut szeme volt...

Na, jól van. Holnap megpróbálom összeszedni magamat, és valami széppel megörvendeztetni egyetlen olvasómat. Mert utána csütörtökön lelécelek egy hétre. És kell valami romantikusat hátrahagynom. Mondjuk a krémszín rózsa folytatása megfelelő lenne? MMMM?

2010. március 28., vasárnap

a hétvége

Egyetlen olvasóm szóvá tette, milyen ritkán írok...Lehet, hogy a hangulatom sem volt méltó visszaemlékezéseimhez, meg aztán, ez volt hosszú idő óta az első olyan hétvégém, amikor angol házi és egyebek híján kiereszthettem, lazíthattam. Ezt ki is használtam: minekutána újabb adag könyv(ek) megvásárlásával csillapítottam shoppingolási kényszeremet, nekiálltam Agatha Christie-ket olvasni. Másfél regényig jutottam, mert közben 3 filmet is megnéztem (ez szokatlan tőlem...zsinórban! Eléggé leterhelő, nem javaslom senkinek). Na jó, az egyik egy misztikus sorozat utolsó része volt...mit ne mondjak: annyira nem tudták leleplezni a Nagy Rejtélyt - a végén az sült ki, hogy a prófécia, amit vártak kb. 500 éve, az a főhősnő és a főhős szerelmének gyümölcsét jövendöli meg. Persze átvitt értelemben csodaszép: egy gyermek, akinek eljövetelét már réges-régen látták előre. És itt most nem az új Kiskrisztusról beszélek; egyszerűen minden gyermek önmagában egy csoda, mert a valami más (jobb) ígéretét hordozza magában.
Amúgy ma még csapattalálkozón is voltam. A cég termékeinek én csak lelkes használója vagyok, nem tartom magam alkalmasnak semmiféle üzletépítésre, de a "felsőbb vonalam" valami egészen másról van meggyőződve, és néha engedek az unszolásnak...nem tudom. Lehet, hogy boldogabb lennék, ha egy sziszifuszi üzletépítéssel foglalnám le magam...
A hétvége csodálatosan kezdődött: álmodtam. Sokfélét, de az egyik részében láttam egy cserép sansevierát, amint rengeteg új hajtás nő ki mellőle. Ez pedig egyet jelent: életemben új szakasz kezdődött,egy új terv van születőben...és ez jó! 

2010. március 25., csütörtök

butaságom története

Azt hiszem, mégsem szeretnék senkinek sem segíteni; az embereken alapvetően csak maguk segíthetnek.

Ma lelkiekben elvesztettem egy barátnőmet. Nem A-t, hanem B-t. És egy olyan hülyeség miatt...Sosem jó, ha két házas, foglalt, ilyen-olyan lelki nyavalyákkal megáldott nőnek ugyanaz a hóhányó tetszik meg. Mert, ugye, a szeme sem áll jól, de még ráadásul abban élvezkedik, hogy maga köré gyűjti az önjelölt palacsinta-sütögető leánykákat, és mindenkit ott használ ki, ahol tud (meg ahol hagyják). Ilyenkor az "unatkozó háziasszony" is áldozatul eshet. Namármost: egyik unatkozónak (B-nek) nem jött össze, hanem hatalmi játszmába kezdett (ami persze sehová sem vezetett, mert egy ilyen jellegű krapekot nem lehet csak úgy "leuralni"); minekutána a másik sebezhető asszonyságot (A-t) ez a pernahajder megkörnyékezte a maga béna módján. Merthogy ingerküszöböt nem sikerült elérnie. A. példaként elmesélte ezt B-nek, aki viszont még minden állítása ellenére nem tette túl magát a fickón, és berágott, hogy micsoda egy nő A., őt csak lebeszélni akarta az emberről, bezzeg ő hogy csorgatja a nyálát utána! Próbáltam meggyőzni B-t, hogy nem ismeri eléggé A-t, akinek mostanában ugyebár elég sajátságos élethelyzete van (korábbi széljegyzetben említve). B. elég rosszindulatúan állt a dologhoz: szerinte A. is csak egyet akar a fickótól...A vicces az egészben, hogy előtte A. ezt már elmesélte nekem,a  két hölgy egymást váltotta a forródróton...Mit ad Isten? Pár perc nyugodt munka után keres A...Hát, én meg megemlítettem, hogy B-nél esetleg ez nem úgy jött le, ahogy ő szerette volna, és nem kellene egy ilyen dolgon megorroltatni magára...Alig teszem le, keres B., és önmagából kikelve felkérdez, hogy én keresgetem-e A-t. Mondom, nem. Kérdi, mit mondtam neki. Én megmondtam a frankót...Arra persze nem volt lehetőségem, hogy az indokaimat megmagyarázzam, mert B. elkezdte leüvölteni a hajamat a fejemről, hogy mit kavarok, őt már nem is érdekli a  csávó, és köszöni, és így-úgy...ÉS LECSAPTA A TELEFONT. Én vártam kb. fél percet, majd írtam neki egy sms-t, hogy sajnálom, hogy belekeveredtem a kettejük játszmájába, mindössze úgy éreztem, hogy két intelligens maca ne kapjon össze egy hülye ...-on (hárombetűs behelyettesítés). És azt hittem, hogy mindkettejük barátja voltam.

A-t fel is hívtam, és elnézést kértem: többé senkinek nem szeretnék semmijen szinten belefolyni az életébe.

Aztán persze az egész napom el lett szúrva...viszont átgondoltam a helyzetet: én a magam részéről megtettem a gesztust...viszont nem szeretnék addig szóba állni B-vel, amíg nem kér bocsánatot azért, hogy lecsapta a telefont. Az egy dolog, hogy a pasijait hogy üvölti le, és vágja rájuk a mobilt, de én nem a pasija vagyok. Kívülről nézve pedig ...Úristen, most írjam le? Ha esélyt sem adunk a másik félnek, hogy szóhoz jusson, csak agresszíven erőt fitogtatunk...(ezt kicenzúráztam). Megvallom, nem tűnt túl szimpatikusnak a lány, pedig velem még nem is káromkodott, ahogy állítólag a hímneműekkel szokta. Kezdem úgy érezni magam, hogy eddig én bántam nagyon is kesztyűs kézzel másokkal...Pedig én is elég temperamentumos vagyok, engem is el tud kapni a düh, lobbanékony alkattal áldott meg a sors.

Az sms-emre pedig nem kaptam választ...

2010. március 23., kedd

magamhoz térni

Nehéz lesz magamhoz térnem. Fáradt vagyok, holnap angol doga. Még tanulnom is kellene, és készülni házi feladattal. A hétvégén - érthető okokból- egy percem sem volt, hogy elővegyem a tanulnivalót.

A mai nap picit felejthető volt. Semmi extra nem történt, csak tettem a dolgom. Nem csak munkafronton, hanem magánéletben is. Kezdek hozzászokni, hogy csak hallgatom a barátnőim problémáit - tudom, mindenkinek a saját baja a legnagyobb, de amikor a sajátomnál sokkal bonyolultabb élethelyzeteket látok, akkor...eláll a szavam. Lehet, hogy valójában szerencsés vagyok, csupán azért, mert bizonyos hibákat nem sikerült (még) elkövetnem? Annamari sokat beszél velem-nekem. De nem bánom. Most nehéz helyzetben van. Nem tudja tovább dugdosni maga elől, hogy a házassága romokban hever (vagy inkább nem is létezik), és tovább kellene lépnie...Engem nyaggatott asztrológiailag, hogy mit tegyen. De pont ő az az ember, akinek azért nem tudtam pontosítani a születését, mert két, viszonylag közeli időpont is megfelelt. Ilyenkor bevárnak még egy eseményt, ami mindent eldönt. Nála látszódott, hogy az adott dolog - ami éppen "kiváló" fényszög volt válásra- virít, mint jövendő - csak éppen attól függően, hogy kb. egy , vagy 3 éven belül következik be, az nem mindegy. És 6 perc eltérés van a két feltételezett születési időpont szerint. Most megnéztem, hogy van-e a közelben olyan tranzit, ami beindítja a dolgot, és azt láttam, hogy két lassú bolygó is ráállt/rááll a megfelelő pontokra, míg 3 év múlva már nem lesznek ott...Megbeszéltük, hogy ha most nem válik el, akkor feltételezhetően erre rövid időn belül nem lesz lehetősége...Nem vagyok váláspárti, de azé sem, hogy az ember megalkuvásból, vagy egyéb okokból rossz házasságot kössön (ilyen szempontból viszont a rossz kapcsolat ugyanez a kategória)...és vannak esetek, amikor már nem érdemes, és nem is lehet javítani semmin. Általában 4-5-ször beszélünk telefonon. Megpróbálom végighallgatni, de most éppen azt tudtam meg, hogy a férje mindeki mást (köztük engem) gyanúsít azzal, hogy telebeszéltem a neje fejét a válásról...Annamari eléggé határozott nő ahhoz, hogy ne lehessen befolyásolni. 

Magamnak is nézegettem tranzitokat, érdekes dolgokat találtam. 

2010. március 21., vasárnap

jacuzziról és egyebekről

Olyan fáradt vagyok! De jól érzem magam. A munka tulajdonképpen nem volt megerőltető, sőt inkább érdekes és szórakoztató, az ellátás szuper volt, és életemben először kipróbáltam, milyen jacuzzizni. Igen, én még soha. Nagyon kellemes, sőt, ha erősebb fokozatra állítják, akkor kifejezetten tud fájni is (én össze-vissza forogtam, hogy minden testrészemet érje valami kis vízimasszázs). És hát közben egy pohárka pezsgő...mmmm! Egy parti az csak parti...de egy céges parti egy tavaszi éjszakán, háááá!
A nagyboszorkány barátnőm, Annamari, sajnálatos módon nem tudott eléggé foglalkozni velem a fennmaradó szabadidőben, mert éppen egy pasi kötötte le az idejét. Az illető egy hatalmas egóval sétálgató (amúgy remek) szakember, a barátnőm meg azon mesterkedett, hogy kissé letörje ezt az egót. Ilyenek ezek a halódó házasságban lévő szépasszonyok! :-)) És ott sápítozik nekem, hogy nem érti, vele ez miért történik, ti. nem ez az első ilyen férfiú, aki mély intuitív rezgéseket indít el benne, de a külső körülmények, stb. Mondom: talán azért, hogy az élet végre ráébresszen valami fontosra...(Váljál el! Váljál el!) Már most is teljesen egyedül (anyagi értelemben is) neveli a gyerekét, és ezt ezután is meg tudná tenni. Azonkívül nincsenek már illúziói a férjét és a kapcsolatukat illetően. Viszont kellőképpen fiatal ahhoz, hogy új életet kezdjen. Érdekes azonban, hogy azt vettem észre: a házas nők sokkal önfeledtebben tudnak flörtölgetni férfiakkal, míg az egyedülállók kénytelenek visszafogni magukat, nehogy azt higgyék, családot akarnak az új ismeretséggel alakítani (pedig azt szeretnének!). Kétségtelen, hogy jelen helyzetében könnyen kibújhat a felelőség alól, hogy bárkit komolyan vegyen. És persze a mély megérzések, meg kártyát is vetett rá (kártyapaklit korábban tőlem kapta, mivel mindig is tudható volt, hogy nagyboszorkány, és megérdemli). 
Megkértem, hogy vessem nekem kártyát, hogy jók-e B-vel kapcsolatban az előérzeteim, vagy totálisan megcsalnak. Szerinte jók. Én is vetettem kártyát egy kolléganőmnek, és hosszasan kielemeztük a pasikat. Ő is vetett nekem kártyát, de nem tarot, hanem mlle. Lenormand-ot, ami kicsit a cigánykártyára hasonlít, és kb. 3-4 hónap eseményeit vetíti előre. Kíváncsi vagyok, hogyan jön be. Addig nem írok erről semmit.

2010. március 17., szerda

krémszín rózsákról

Azért érdemes azokhoz a krémszín rózsákhoz visszatérni....

.....

Látom őket, mindet, aki valaha tetszett, vagy szerettem...olyannak látom őket, amilyennek az első pillanat mutatta lényüket: R-t, amint a Bahnhofban hátrasimítja hosszú haját, és jelentőségteljesen kezd el nézni engem (miért nem a barátja vesz észre, ő sokkal helyesebb!); A-t a kollégiumi liftben, ahová egyszerre szálltunk be, és magában somolyog (ez a fiú túl jóképű hozzám!); G-t a tanáriban, ahogy kissé lehajtott fejjel néz rám sejtelmesen (ez a férfi le akar vadászni engem!); R-t, amint jön fel az egyetem lépcsőjén nyelvórára (ez a férfi tudja magáról, hogy jóképű!); J-t a szökőkútnál (...); és B-t, amint bemutatkozik, hogy ő az, akivel korábban már beszéltem telefonon (...).

Voltak még, számosan. Próbálkozás igen, szerető nem sok. Aki szeretett? Ki tudja...J. csak állt a szennyestartóm mellett, közölte, hogy engem ő nagyon szeretett, de aztán minden megváltozott. Megölelt, és azzal lépett ki az életemből, hogy soha nem fog keresni. Betartotta az ígéretét. Az már más kérdés, hogy a Sors felajánlott utána még egyszer egy lehetőséget, hogy beszéljek vele, de én akkor másképp döntöttem.

....

Hősnőnk nagyon izgult, hogy időben odaér-e a találkozó helyszínére. A "béka" (a reményteljes lovag saját elnevezése!) a szökőkútnál várta, ami a híd túloldalán volt. Hősnőnk előbb hazarontott, gondosan válogatta meg ruhatárát - a lovag, J. vacsorát ígért, és meg szerette volna tisztelni egy igazán nőies darabbal. A térdig érő drapp szoknyácskát előtte sem hordta sokat, az áttetsző, mélybordó, kisvirágos felsőt pedig merésznek érezte, de gondolta "ha már úgysem leszünk kompatibilisek", akkor járjon annak a szegény fiúnak valami fájdalomdíj. Úgy érezte, J. túl sokat vár a találkozótól...

...Korábban nem akart felregisztrálni erre a társkeresőre, mert a másik két helyen rövid idő alatt igen kellemetlen élményei lettek. Egyszerűen nem tudott elmenni azon, miért tűnnek el olyan emberek egy szó nélkül az éterből, akikkel előtte hosszas, a férfiak által elismerten szórakoztató levelezésben volt része. Őt miért csak remek levélírónak, izgalmas nőnek látják? Később megértette: a Jóisten így takarította meg a terepet J-nek, akit máskülönben bajosan vett volna észre (ez persze nem J. hibája volt).

Írt 2 sort magáról, és feltette a lakótársnője által készített miniatűrizált arcképet. J. pedig lecsapott...Egy héttel korábban odaszabadult a géphez, hogy megnézze, írt-e neki valaki. J. írt. Elolvasta. Aztán hátrafordult Ágihoz, és így szólt: "Ennek a srácnak rendesen szeretnék válaszolni." Pedig megnézte a fotóalbumot, és rögtön látta, hogy a férfi nem az esete, sem a zsánere. Egy igényesen söröző, turistáskodó, csapott vállú szolíd fiú nézett visza rá, akit később a galád A-nak (ő lesz a későbbiekben a virtuális, fel-feltünedező rosszfiú!) úgy jellemzett, hogy olyan "férjecske feje" van. Amikor ezt a galád A-val közölte, magának is csak pironkodva vallotta be, hogy ő gondol így rá: férjecske.

...Szolíd smink, feltűzött haj (naná, most még ne lássa a sörényét!), enyhe izgalom (odaér-e, ha minden utat lezárnak az amerikai elnöknek?!), pánik, és nyugalom. Képes volt végre semmit sem várni az estétől, illetve J-től.

...J. a szökőkúton ült, egy világos nyári zakóban. Mellette a virágcsokor, amit magához vett, amint fölpattant, hogy üdvözölje Hősnőnket. Hogyan nézett rá a lány? Nem tudom. Talán mosolygott zavarában, amikor meglátta a hatalmas csokor rózsát. J. talán már el is felejtette azt a pillanatot. Pedig ezeket visszük magunkkal...

.....

Szeretem azt a nyári estét visszaidézni. A nap már nem sütött olyan erősen, meglágyultak a fények, a rózsaszirmok puhaságát még ujjaimon érzem.

Néhány hónappal ezelőtt ismét J-vel kezdtem el álmodni. Valahogy mindig vágyott rám álmomban. Egyszer csak így szóltam magamhoz: mindig veled lesz, soha nem törölheted el az emlékét. Akkor, álmomban megértettem: teljesen hiábavaló arra törekedni, hogy valakit "lezárjak", "elvágjak" magamtól. Aki a részemet képezi, az akkor is velem lesz, ha soha többé nem beszélünk. A lezárás nem elfogadás. Onnantól kezdve megszűnt az utolsó neheztelésfoszlány is iránta, csak a tiszta, életeket átívelő karmikus szeretet maradt. 

dolgozat helyett

Persze nem írtunk angolból, mert a tanárnő rendes akart lenni. Anélkül is rendes, és így jövő héten még több dologból fogjuk megírni a szösszenetet. Érdekes a dolgozatírási habitusa: ha van kedve, akkor kész kis-nagydolgozatot írat úgy egy szókincsrészből, hogy teszem azt, szavakat kell magyarázni, magyarázat alapján kell kifejezéseket kitalálni (mindezt persze angolul); aztán pedig 5 "keresetlen" szép mondatot lefordítani...És van, amikor összesen csak 7-8 mondatot kell fordítani. De nagyon szeretem az óráit, mert nem csak a nyelvből penge, hanem tanárnak is jó, és hajtani is tud minket.

A hangulatom ma változó volt. Eléggé leverten ébredtem, és éreztem azt a fájdalmas változás-bizsergést, amit minden csalódás után érezni szoktam. Ez azért rossz, mert hetekig is eltarthat, miközben folyamatosan akadályozza, hogy az ember pozitív dolgokra koncentráljon. A munkám jelenleg nem nagyon köt le - J. után sokkal egyszerűbb volt, akkor a szakítás után a brutális lelki élményt ellensúlyozandó hirtelen (sic!) véget ért mintegy 3 éves munkahelyi lelki krízisem, és izgalmas, kihívásokkal teli korszak köszöntött be életembe, ami annyi energiát csapolt le belőlem, hogy nem kellett fölösleges szerelmi bánatos köröket futnom, csak a szokásos gyászidőszakomat töltenem. A Jóisten kegyes! Mostanra azonban az életszemléletem változott meg: tudom, hogy egy élethelyzet akkor változik meg, ha én változtatok a  hozzáállásomon. Bármilyen külső kötöttséget, szabályrendszert csak addig találunk zavarónak, amíg csak egyetlen oldalról, a kritika oldaláról szemléljük. Egyetértek Eckhard Tollével, akinek ebben a pillanatban sem neve leírásában nem vagyok biztos, sem abban, hogy a neki tulajdonított gondolat ténylegesen tőle származik-e: Egy problémához háromféleképpen lehet viszonyulni: 1. vagy kilépünk belőle 2. vagy elfogadjuk 3. vagy a hozzáállásunkon változtatunk.

Nos, a munka az munka. Hol érdekesebb, hol unalmasabb, hol fárasztóbb, hol nem, de a fenti magatartást sikerült elsajátítanom. Lassan egy éve kerültem új közösségbe, és a kezdeti intellektuális eufória után most érzem, hogy "bajom van" társaim furcsa, számomra már olykor túlhaladott, magyarosan negatív puffogásaiból, malíciózus megjegyzéseiből. Az utóbbi hetekben ez számomra annyira kiéleződött, hogy a feltétlenül szükséges minimumon kívül nem kommunikálok velük. Ez persze a saját nyomorúságos helyzetem kivetítése, vagy részben az. Őket nem kerülgethetem sokáig, úgyhogy megpróbálom magamat az elkövetkezendő időszak kollegiális megpróbáltatásaira felkészíteni.

De nagyon elkanyarodtam a témától, vagy csak kellő magyarázattal szerettem volna ellátni. Szóval, annyi az egész, hogy az élet minden területén máshogyan reagálok már, mint 3 éve, és ezt már nem csak én vettem észre. Mások szerint is sokkal higgadtabban viszonyulok ehhez a helyzethez. Lehet, hogy azért másmilyen hangsúlyú most a  munkahelyi kihívás is, hogy ezt a  másfajta Gondviseléses elengedést mélyebben is megfigyelhessem-átélhessem.

Tegnap sírtam kicsit, telefonba, édesanyámnak. Nem ezt érdemelte, mert az utóbbi két év lelki történéseit teljesen elzárva éltem meg. A családomnak fogalma sem volt semmiről. (Különben már cseszegettek volna, hogy ne totojázzak!) A meglepő az volt, hogy kb. 2 percig tartott a sírás. J. után több órás bőgéseim voltak, és nem szerettem jobban B-nél...Közben-utána, mikor egyedül ültem a gépnél, éreztem, mindennél erősebben éreztem a kísérőm jelenlétét. Tudom, hogy vigasztalni akart.

A mai nap pozitívuma az volt, hogy kétszer is sikerült ellazulnom annyira, hogy pozitív lelki megerősítéseket engedtem magamhoz közel. (Húúú! De avíttan ezoterikus megfogalmazás! A csaj lazított, és közben a szebb jövőt képzelte maga elé!). Annyira jó volt a finom boldogság-érzés, némelyik kép annyira realisztikus! Megpróbálok minden nap többször pozitívan programozni magamat, mert úgy sokkal hatékonyabb. Meg gyorsabb. Kíváncsi vagyok, hol tartok majd két hónap múlva...A védikus asztrológus szerint csak 2011-től lesz lehetőségem komolyabb kapcsolatra, de addig akár többször is kipróbálhatnám, mennyire működik a 3 hónap elve...Hm.

Ez a blog arra is jó, hogy lefoglaljon fölösleges agyalgásaimkor, amikor azon aggódok, hogy mit kezdjek magammal este, mert nem bírok olvasni...És csak este 11-kor kezdődik a sorozat, amit nézek...az még 3 óra! Brrr.

2010. március 16., kedd

A történet eleje

Andi, eleddig egyetlen olvasóm közölte, hogy máshogy írok B-ről, mint 14-én...Lehet, de a szívem is elkezdett fájni. És mégsem olyan, mint J. volt. Andi nem érti, J. hogyan került a történetbe...

Nos, ez a történet, az Angolkert története valójában J-vel kezdődött, 2006. júniusában. Persze meglehet, hogy A TÖRTÉNET már sokkal hamarabb megíródott...mert hiszen ki tudná megmondani, hogy egy történet pontosan mikor is kezdődik? 

Mindenesetre a történet egy budai szökőkút mellett kezdődött, amikor a férfi, J. egy hatalmas csokor rózsával várta internetes választottját, hogy -amennyiben mégse lennének "kompatibilisek"-, legalább egy jót vacsorázzanak az egyik kedvenc éttermében.

Hogy hősnőnk volt J. választottja, és nem fordítva, azt a találkozást megelőző forró, mintegy egyhetes levélváltás sejtette: J. teljesen hősnőnk kicsinyített arcképének hatása alá került - azért csak e kicsiny kép hatása alá, mivel a hölgy mást nemigen szándékozott megosztani az akkor alakult társkereső oldallal. Őszintén szólva SEMMIT nem akart megosztani, csak szörnyű tapasztalatai után itt is  (társkeresős pályafutását búcsúztatandó) széjjel óhajtott nézni. Bemutatkozását sem cifrázta: elintézte két sorral. Az arckép és az azt követő szellemes sorok azonban elegendőnek bizonyultak, hogy J. pozitív hangulatban várja. 

....

Valójában azóta sem volt részem olyan nagyvonalú, kellemes első randevúban. És nem láttam olyan gyönyörű, hatalmas, tömött rózsákat sem - krémszínűek, hamvasak, élettel teliek...

Egyszerűen minden adott volt ahhoz, hogy akkor este megtaláljam álmaim férfiját, aki bár sem fényképe, sem személyes fizimiskája alapján nem volt az esetem, valami megmagyarázhatatlan módon mégis vágytam rá. (Hogy mi volt ennek evilági, és kevésbé evilági magyarázata, azt egy későbbi alkalommal osztom meg a nagyérdeművel).

Jó éjszakát!


A nagy tisztogatás kezdete

A tegnapi nappal kezdődött nagyjából a nagy lelki letisztázások időszaka:

Érdekes, hogy egy asztrológus ismerősöm ezt előre megmondta tavaly májusban, amikor tanácsadáson/elemzésen voltam nála. Annyit mondott, hogy az értékrendemet fogom átértékelni, újragondolni. Akkor természetesen még nem sejtettem, hogy ilyen helyzetbe kerülök, ti. megint "pofára esek". Most persze felmerül a kérdés, hogy aki maga is asztrológiát tanul(gat), az minek megy tanácsadásra; de arról van szó, hogy én a nyugatival foglalkozom, az illető meg a védikusban utazik. Mindkét rendszer tökéletesen működik, arra viszont már korábban kíváncsi voltam, miért ezt a  két hetet adta meg, és visszakerestem ezt az időszakot - nekem most van a Jupiter visszatérésem. Ez azt jelenti, hogy a jelenleg az égen kószáló bolygó most érte el azt a pontot, ahol akkor volt, amikor születtem. Ezt a Jupiter egyébként 12 évente megteszi; az analógiában viszont tényleg adott a lehetőség, hogy az értékrendemet felülvizsgáljam.


Nos, elkezdtem a dolgot. Átgondoltam (meg folyamatosan gondolom), mit is tehetnék önmagamért, egy normális, működő kapcsolatért, és nagyjából arra jutottam, hogy három dolgot fogok figyelembe venni: 1. Az első pillantásra van-e valamilyen előérzetem, megérzésem az új ismerőssel kapcsolatban 2. Jól érzem-e vele magam 3. Mi alakul ki 3 hónap alatt.

Az eddigi tapasztalatom az, hogy általában megérzek valamit a másikban, és ez meg is szokott fogalmazódni, csak úgy tartom fairnek, hogy adjak mindenkinek egy esélyt a "kibontakozásra". A megérzés alatt nem azt értem, hogy megcsap a villám, hogy "Ő az!", hanem olyasmiket, hogy "ez az ember tudja magáról, hogy jóképű" - amiben persze sokkal több van tartalmilag. Inkább csak egy megérzés, de ha nem találnám túl patetikusnak a kifejezést, akkor baljósnak minősíteném. Mit kerteljek? Ahányszor eddig ilyesmit érzékeltem, mindannyiszor elhessegettem magamtól a gondolatot...talán nem kellett volna. Mindössze két esetben nem volt negatív érzésem, de gondolom azért, nehogy kikerüljem az illetőket. (Mondanom sem kell, hogy két legutóbbi szerelmem, J. és B. esetében - de talán tőlük tanultam a legtöbbet.) Szóval, a szűrő az lesz, hogy ne legyen rossz előérzetem.

A másik szűrő szintén ösztönös lesz: valakivel vagy jól, önfeledten érzem magam, vagy nem. Ez nálam úgy működik, hogy akármennyire elő tudom magamat adni egy társaságban (már amikor meg akarom magamat mutatni), az új emberekkel kapcsolatban mindig van egyfajta "idegenségérzetem". Ezt a fogalmat Andi barátném nemigen értette elsőre, így ide is leírom: a szerző feltehetőleg itt arra gondol, amit mások "összhang" néven emlegetnek. Az újságok bizonyára tévednek, amikor azt írják, hogy adj esélyt neki, stb...Abból egy akármeddig tartó, akármilyen kapcsolat lehet. De nem az "igazi", és nem életre szóló. Vagy életre szóló, de később kiábrándító. Mit tudom én! Én már arra az emberre vágyom, aki a "megfelelő" (jobb híján nevezzük így, ne legyen ő az Igazi, meg Duál, meg lelkitárs...) Persze biztos ők is léteznek (egy lélektársammal már tutira találkoztam), de nem biztos, hogy az a feladatuk, hogy boldoggá tegyenek egy életre...Szerencsére ezt az összhangosdit is érzékeltem már egy embernél (B-nél).

Végül az oly kényes időfaktor...Ha jól belegondolok, mindig túl türelmes voltam, ami az időt illeti, és olyan embereknek adtam túl sok időt, akik éppen valami miatt nem mutattak irántam kellő érdeklődést, elköteleződést. Visszatérek végül a barátnők régi, unásig hallott tézisére: ha nem keres minden nap, akkor nem érdeklődik eléggé. És akárki akármit mondjon, ez így van. Édesapám, amikor még dolgozott, minden nap felhívta édesanyámat délelőtt a munkahelyéről. (Persze csak akkortól fogva, mikor már volt mobilunk :-)) 41 éve házasok. Ugye ezt nem kell magyaráznom?

A többit meg a Gondviselés elintézi, mert jelen helyzetemben egyáltalán nem érzek semmiféle haragot B. iránt, így nem is tudok keresztülmenni a szokásos gyászfázison. Milyen egyszerű volt J-vel! Hogy gyűlöltem, hogy fájt, hogy haragudtam, hogy éreztem (éreztem-tudtam!), hogy vége...most meg valami "baljós" érzet, hogy ennek így nincs vége.És ráadásul a  kártyák is ezt mutatták! Ilyenkor talán tényleg az a leghelyesebb, ha a Gondviselésre bízzuk, hogy végezze el a megfelelő munkát. Persze nem szeretnék kinyilatkoztatni, hiszen ahány ember, annyi történet - nekem is van olyan ismerősöm, akik 5 év után vették észre egymást, olyan is, aki 3 évig várt, hogy szerelme észrevegye, és olyan is, akik 5 hónapnyi ismeretség után összeházasodtak...Mindössze most úgy gondolom, hogy én már senkinek sem szeretnék 3 hónapnál hosszabb türelmi időt adni, hogy rájöjjön, ki is vagyok az életében.

Most pedig tényleg megyek, mert muszáj angolt tanulnom: holnap olyan dogát írat velünk a tanárnő, hogy csak úgy porzik! És hát ugyebár, szeretném egyszer eredetiben olvasni a Katedrálist (is)...


2010. március 14., vasárnap

Andi elment. Nagyon jól éreztem vele magam - és teljesen bejött, amit írtam: még a végén én biztatgattam őt (szerinte). Tegnap elmentünk moziba, de "csak" a Viktória ifjúkorára jutottunk be. Nincsenek véletlenek: mindkettőnket nagyon megérintett a film. Ráadásul gyönyörűen beszélnek benne, szinte nem is kellett a feliratokat olvasnom.

Aztán sétáltunk egy nagyot, vigyorogtunk a járókelőkre, este pedig kártyát vetettünk. Ez egy szokásunk, de úgy tűnik, hogy a kártya mindig megmondja a frankót. Az már nehezebb, amikor nem egészen az jön ki, amit várnék (egy helyzettől), vagy az előérzeteim ellentmondanak a józan paraszti észnek. Mindenesetre most is, mint mindig, mindketten "megkaptuk a magunkét". Ja: természetesen a tarot-ról beszélek, nem cigánykártyáról. 

A tarot a tudattalant tükrözi vissza, illetve valamilyen formában a jövőt - leginkább úgy, hogy ami nincsen még meg bennünk, az nem is történhet meg. Kivéve, hogy nekem mindig mindent megmondott, azt is, amiről nem gondoltam, és előre, de ezt a mondatot a szkeptikusabbak akár figyelmen kívül is hagyhatják. A lényeg csak annyi, hogy kártyát vetettünk, és ennek segítségével elbeszélgettünk az adott problémakörről (ki gondolná: férfiakról...főképp). És nem éreztem szükségét, hogy ide írogassak.

Érdekes, hogy az ember addig kapálózik a sorsa ellen, és addig akarja érvényesíteni az egókája elképzeléseit, amíg el nem érkezik egy pontra, vagy az élet bele nem kényszeríti egy olyan helyzetbe, amiből egyedül, a Gondviselés segítsége nélkül már nem tud kimászni. Na, ilyenkor fel lehet tenni a kérdést: mi tartott idáig?! Csak azt nehéz elhinni, hogy van valaki (vannak valakik), akik nem azért vannak melletted, hogy gáncsolgassanak, mint az emberek, hanem tényleg a javadat akarják.


Leültem a gépem elé, tanultam egy kis asztrót, és kísérleteztem a szerelmem képletével, amit nem ismerek pontosan. Kipróbáltam többféle időpontot is, és kirázott a hideg, amikor megláttam, mire lesz lehetősége szeptember 19-20-án (folyó év), ha akkor született, amikor...Ez tipikus tőlem: elkezdek kombinálni, és utána visnyogok. Pedig semmi konkrétum nem áll rendelkezésemre, ami alapján bepontosíthatnám a születése időpontját. 


Kicsi porszemek vagyunk. Utálom, de ez az igazság.



2010. március 13., szombat

after pezsgőzing

Megérkezett Andi barátnőm, itt csücsül mellettem...lehet, hogy a következő két napban nem leszek annyira intenzív blogoló...A tegnapi nap súlyosnak bizonyult, mivel ünnepeltünk két barátnőmmel: ittunk több minden örömére. Pl. rám, hogy most boldogtalan vagyok, de majd nemsokára nem, és Barbira, akiket alkalmasnak találtak az örökbefogadásra...A Jóisten mégis tud jót tenni, ha bárki is kételkedne benne! A májam annyira nem örült. Megittunk hárman 3 üveg pezsgőt, és én gyakorlatilag éhgyomorra, mert étvágyam az nincsen...A legborzalmasabb, amit valaha is Neptun uraság mellett átélhet az ember leánya. Hm. Bár lényegesebb naturalistább stílusban fogalmazva tettem föl aktuális kérdéseimet a lányoknak.


Andi csodál, hogy ilyen jó állapotban vagyok; pl. nem fáj (annyira) a fejem. Ittam már teát, kávét, ettem némi csokit és chipset (más nincs itthon!!!! De minek is enni ilyen állapotban?!)...Most már legalább mindenki tisztában van azzal, hányadán is áll velem: Andi azért kell, hogy 2 napig evésre kényszerítsem magam; megnézzük az Avatart, vagy bármit, amire bejutunk, és ne magamat sajnáljam, hanem őt :-)))


Oké, bébi, most már jó a hangulat, akár mehetünk is feltölteni normál ételekkel a hűtőt! 


Egyszer majd azt is leírom, miért vagyok boldogtalan, lehetőleg még azelőtt, hogy újra boldog lennék.


2010. március 11., csütörtök

Ezért...

Az Angolkert egy regény címe,amit akkor szerettem volna megírni,amikor éppen nagyon boldogtalan voltam,úgy 2007. decembere körül. Egy picit spirituálisabb hangvételű lett volna, úgymint szerelmespár,égi erők, stb...Ugyan mi ebben a bonyolult? És főleg nagyon banális, viszont egy harmincas, szerelmét vesztett nőnek remek billentyűzet-klimpírozást biztosít...ott volna, ha eljutok odáig. Nem így történt.

Regény nincsen, csak a cím maradt, meg az én történetem. Most 2010. március 11-e van: éppen megint nagyon boldogtalan lettem, így arra az elhatározásra jutottam, hogy minden erre kószáló botor lelket meg fogok gyötörni barokkos mondatkáimmal.

Kertről persze szó sincs...vagy mégis?