Az első randevú...az első szavak...nem a szavak, mik megmaradnak, de a mozdulat, egy mosoly...
.....
...Nem késett el; épp időben ért oda. Messziről látta a férfit, aki egy hajszállal sem nézett ki jobban, mint a képeken. De legalább rosszabbul sem. Lezseren elegáns volt: világos nyári ing, zakó. Rámosolygott, és azonnal odaadta a hatalmas csokor krémszín rózsát. Hősnőnk pedig szinte szóhoz sem jutott.A férfi, aki nem volt az esete, mégis vonzotta első rákattintástól kezdve, teljesen levette a lábáról. Míg elindultak az étterem felé, a reményteljes lovag könnyedén útba igazított egy érdeklődő turista párt angolul, megteremtve az első témát - na, és te hol tanultál, stb., stb...Mert az első randevú nagyon kínos tud lenni. Főleg, ha olyan erős elvárásokat érzékelünk a másik részéről. Hősnőnk nem szeretett volna csalódást okozni, de elvacsorázgatni egy vadidegennel órákon át, aki előtte határozottan értésére adta, mennyire az arcocskája hatása alá került...nos, ez talán kimerítette teljes önbizalomkészletét...
...a belgába mentek. Hősnőnk talán egyszer járt ott korábban, amikor is egy almás sört ivott - tudniillik a gazdasági tervezője hívta meg, aki egy nagyon kedves fiú, Hősnő azonban kifejezetten nem kedveli a sört, ezért rendelték az almásat...Egyszerűen kíváncsi volt! Szinte egyedül ücsörögtek bent, a csokra egy vázába került, és J. nekilátott, hogy szakavatott éttermi gourmand benyomását keltse. Hősnőnk rábízta magát, ami a sörök megrendelését illeti - és nem csalódott benne. A későbbiekben még sokat tanult J. sör- és borismeretéből, általában mindig J. ajánlásával ittak. Megrendelték a vacsorát, és már itt elkezdődött az a furcsa érzés, hogy mennyi minden hasonló bennük: mindketten halat rendeltek...
...nehéz lenne körvonalazni, mi is hangzott el akkor este, de feltehetően sok aktuális témát említettek: Megismerkedtek ugyebár egymás neveltetésével, iskoláival; és világossá vált, hogy annak ellenére, hogy egymástól mennyire távoli közegekben mozognak, eleddig már legalább háromszor összeismerkedhettek volna - a jelen este tulajdonképpen a negyedik ilyen alkalom volt. Először is: Hősnőnk mentességgel bejuthatott volna a külkereskedelmi főiskolára, ahol J. végzett, és mivel J. csak egy évvel volt idősebb nála, feltétlenül összefutottak volna néhányszor. J. és hősnőnk ezen kívül többször is azonos környéken mozogtak: hol iskoláik, hol lakóhelyük keresztezte egymást; és az, hogy végül egy frissen indult társkereső oldalon figyeltek fel egymásra, csak méginkább elmélyítette Hősnőnk borongós, karmikus érzéseit...
...Aztán sokat beszélgettek az egzisztencia-felépítő terveikről, elképzeléseikről - gyorsan kiderült, hogy a lakberendező ízlésük azonos, és számtalan izgalmas pontot találtak a másikban, ami egyezett...
...J. beszélt, kellemes, mély hangján. Nem volt az esete, mégsem látta soha csúnyának. A férfi arcába nézett, hallgatta, és hirtelen az suhant át a fején: "mikor fog már megcsókolni?!". Saját gondolata zavarba hozta. Nem értette, honnan merült fel, hiszen egyáltalán nem érzett semmilyen szenvedély-szerű csírát sem, csak nyugalmat, békét, szimpátiát...hogyan is tudhatta, hogy már választott?! De nem akkor, a tudatalattijával, hanem még előtte, még a leszületésük előtt. Hogy akkor találkoznak csak, és előtte háromszor jól elkerülik egymást. Hogy az égiek letakarítják majd az utat J. előtt. Mert elszámolnivalójuk van egymással. Mert tanítani fogják egymást...Hősnőnk nem érezte, csak a csókra vágyott, egy kósza pillanatig, aztán elszégyellte magát...
...Gyorsan eltelt az este, J. a számlát kérte, Hősnő pedig kisurrant a mosdóba - J. utólag nevetve ezt úgy kommentálta, hogy nagyon nőiesen választotta ki a visszavonulás idejét. Az ilyenkor szokásos mondatok, mint "mennyivel jövök?" pedig nemes egyszerűséggel a szemétkosárban landoltak, hiszen J. előre közölte, hogy meghívja Hősnőt, és nem fogadta el a felajánlást...Hősnő nem akart villamosra szállni; talán már akkor sem akart J-től megválni. J. pedig örült, hogy a lánynak van kedve sétálgatni. Így aztán úgy történt akkor este, hogy J. hazáig kísérte Hősnőnket a belgából egyenest a füstös Üllői útra, ahol a lány utolsó hónapjait tengette albérletben...
...A búcsúzás viszonylag rövidre sikeredett, mivel J. taxit hívott magának, a taxis pedig túl gyorsan ért oda. Hősnő kifejezte, mennyire jól érezte magát, és egyértelművé tette, hogy máskor is nagyon szívesen találkozik J-vel...J. pedig határozottan megcsókolta. Nem volt varázslatos első csók előtti utolsó pillanat, amit a lány annyira szeret, nem...csak J. puha csókja, hosszan, de nem elég hosszan, amint felnyög, hogy Hősnő pontosan úgy csókol, olyan puha...és kéri, hogy menjen vele...Megrémült, erre nem számított. A csókot, igen kívánta, jól esett, de a lehetőségtől, hogy együtt töltsék az éjszakát - MEGIJEDT. Megmondta. J. pedig tudomásul vette, és hazament. Egyedül....
...Lezuhanyzott, elkészítette magát éjszakára, bár túlzottan felajzotta a csók, és az ígéret, amit benne érzett. Akkor érkezett meg J. sms-e...Tudta, hogy valami új, más kezdődött az életében...
......
Úgy hiszem, semmi sem véletlen ebben az életben. Az ösztönös választások mindig valami tartalmasabb karmát rejtenek. Később megtudtam, hogy nem volt véletlen az sem, miért vonzódtunk egymáshoz azonnal, és miért éreztem mindig is tökéletesnek J. csókját.
