2010. december 29., szerda

levelek a kanapéról

Tegnap megírtam 10 levelet. Könnyebben ment, mint hittem, bár a kezem belefájdult. Az első levél után kitört belőlem a zokogás, pedig első udvarlómhoz tulajdonképpen nem igazán fűz semmi. Utána viszont sokkal, de sokkal jobb lett. GA-nak már boldogan írogattam. Utána pedig végtelen nyugalom szállt meg. Egyszerűen csak jól éreztem magam. Pedig mindenkinek megírtam azt, ami bennem volt. Hogy igazán tévedés volt vele szóba állni, vagy éppen nagyon szerettem, vagy hogy egy gusztustalan féregnek tartom (kedves megszólítással...), szóval a maga természetességében mindent. És ez így jó. Érzem. M. barátném a könyv hatására már elkészítette a karrier- és a szerelemtérképét is, pedig karácsony előtt adtam oda neki a könyvet. Hja, nála rend van, és úgy érzi, ő mindenkit elengedett. Én a biztosra megyek: elbocsátó szép üzenet, elképzelt válaszlevél és energiaszál-elvagdosó meditációk. És utána, de csak utána készítem el a listát, a térképet...(hiába: csökönyös és szívós vagyok, mint egy öszvér, és már csak a legjobbal vagyok hajlandó beérni!)

Szilveszterkor átmegyek Á-ékhoz társasjátékozni. Ma délben határozottan úgy éreztem, hogy szívesen mennék, ezért fel is hívtam. Ha lesz időm, sütök nekik is egy kis teasüteményt - hogy néz az ki, hogy itt azt állítom, hogy átmentem profi cukrászba, nekik meg nem viszek semmi hazait?!

Ma sajnos ismét megtalált egy aktuális belföldi gyomorforgató hír, és eléggé kibillentett az egyensúlyomból. Azért se nézek híradót! Kénytelen voltam meggyújtani a kedvenc füstölőmet: minőségi kék lótusz, és mostanra megfelelőképpen lehiggadtam. Megyek is és megírok pár keresetlen szép levélkét...

2010. december 28., kedd

folt hátán folt

Azt hiszem, összességében egy igen kellemes karácsonyt tudhatok a magaménak. Ez pedig csak elhatározáson múlik. Egyszerűen elhatároztam, hogy minden jó lesz. És az is igaz, hogy az ember csak azért mérgelődik, mert hagyja, hogy bosszantsák bizonyos dolgok. Ez utóbbi még nem megy: vagyis egyelőre még zavartatom magam pár "apróságon".

A családom persze nem tagadta meg önmagát - de egy átlagos ünnep már rég vitába fulladt volna. Elég heves vérmérsékletűek vagyunk mindannyian, és sajnos nézetkülönbségek is adódnak (ez így túl finomkodó: konfliktusok). Ha valaki ismer engem, nehezen tudja elképzelni, hogy sokszor a családom körében, és a barátaim között sem vagyok képes magamhoz ragadni a szót. A családom esetében ez érthető: mindig én voltam a "kicsi" ( a kisebb gyerek), ezért nekem negyedannyi szavazati jogom volt, mint másnak. Kb. tíz évvel később fogadták el, hogy felnőttem, mint a tesómnak. Persze ő korán elboltolta magát (férjhez ment), én meg a nyakukon maradtam. Mindenesetre én így éltem meg a történetet - ŐK természetesen egészen máshogyan látják a dolgokat. Persze a véleményedet csak annak tudod elmondani, aki ezt el is fogadja - sokszor kaptam meg, hogy én ezt vagy azt nem tudom elképzelni, mert nincs gyerekem/családom/kutyafülém. Nekem természetesen meg kellett hallgatnom az okos tesóm véleményét pl. a szinglilétről, amiből neki gyakorlatilag zéró élménye van...:-))
A családomból sokszor éreztem, hogy kilógok. Máshogyan viszonyulok sok mindenhez, mint ők. Viszont az évek alatt megtanultam máshogy nézni, máshogy látni, és máshogy viszonyulni problémákhoz. Például a tényhez, hogyan érdemes tálalnom nekik bármit.
Tudomásul vettem, hogy csak ímmel-ámmal veszik tudomásul az ezoterikus érdeklődésemet, így az utóbbi hónapok eseményeit értelemszerűen nem osztottam meg velük.
A barátaim már más kérdés. Ha valakivel kettesben beszélgetek, akkor elég sokat tudok beszélni, de egy nagyobb társaságban inkább figyelő pozíciót veszek fel. Így a legrégebbi barátaim szintúgy mit sem tudnak a dolgaimról (kivéve L-t, aki elvileg zugolvas engem). Igazából: az életem ezen intim szeletéből NAGYON kevesen részesülnek. Nem látom ugyanis értelmét, hogy olyasmivel traktáljam őket, amiben vagy nem hisznek, vagy nem tudnak mit kezdeni vele, vagy nem is érdekli őket.
Lehet, hogy ezért írogatom ezt a blogot is, noha az eredeti cél a J-vel és B-vel való kálváriám lezárása volt.

Szóval, én jól éreztem magam: négy napon át folyamatosan süteményeket sütöttem, főztem, mosolyogtam, a tesóm arcát masszíroztam, és úgy általában a nem-zavartatom-magam-semmin állapotot gyakoroltam.
Elmentünk egyszer fürdőbe is: Sz. város jótékony ajándéka volt lakosainak, hogy regisztrálhattak ingyenes családi belépőre az új, reprezentatív élményfürdőbe. A srácok alaposan kitombolták magukat a csúszdákon, atyámmal megáztattuk magunkat a gyógyvizes medencében is (innét egyszer finoman kiküldtek minket, mert az unokaöcsém nem bírt magával és pancsolónak nézte a tisztes dagonyázót...) És még voltunk szaunázni is (bár én nem nagyon bírom). Az alakom pedig - minő meglepetés!- egyáltalán nem zavart! Sőt: egy egész jóképű krapek nézegetett, még azután is, hogy kiemeltem habtestemet a medencéből...
Az idei karácsony hatalmas sikere volt az is, hogy szokásunktól eltérően nem zabáltuk túl magunkat, és csak két ajándékot felejtettünk el betenni a fa alá, én pedig csak az egyik ajándékomat, egy partifalatos szakácskönyvet szúrtam ki elsőre a tesómék könyvespolcán, amikor feng shuis irodalom után kutattam. Az is jól esett, hogy a tesóm nem szekált a súlyommal - igaz, egy komoly fogyókúra a süteménysütés bizonytalan időre való felfüggesztését is maga után vonná. Márpedig az én unokaöcsikéim idén különleges ajándékkal leptek meg: egy sóliszt plakettel, amibe a nagyobbik megpróbálta beleszoborni arcomat (a fele hajam lemaradt). A plakettet a tortasütési tudományommal érdemeltem ki. Úgyszintén kiválasztottak a számomra egy egyiptomi amulettet: Básztet istennőt, aki a szerelemért és termékenységért felelős.
A srácoknak külön élmény volt, hogy idén már nézhettek este tévét - így minden napra jutott valami családi mozi - kisebb szépséghiba, hogy a kisebbik unokaöcsém nem volt hajlandó délután pihenni, így este 10-kor már lecsukódó szemmel dörgölőzött az apjához. A nagyobbik viszont már értette a sikamlósabb vicceket, így olykor hangosan felnyerített.
A nappalaink legalább ennyire mozgalmasnak bizonyultak: a srácok favoritja a mostanság divatos tévére köthető interaktív számítógépes játék volt, amit mindig újabb elemekkel lehet bővíteni (ismételten a rákeresések elkerülése végett nem írtam ki a nevet, de úgyis mindenki tudja, miről van szó). Na, karácsonyra megkapták a szabadidős sportokat, úgymint motorcsónakázás, ejtőernyőzés, kardozás, bringázás...a többi nem jut eszembe, de két napig amúgy is azon veszekedtek, hogy éppen ki s hogyan kardozzon. A kardozás nagyon jópofa annak, aki éppen csinálja, csak a hallgatóság unja el, hogy 3,5 órán át (ez csak az első alkalom volt!) ugyanazt a három ütemnyi zenét hallgatja. Az sem ábrándította ki őket, hogy az első 3,5 óra után izomlázuk lett...Egyébként meggyőződésem, hogy a játéktervezők nem számoltak az óvodásokkal: a mindenkori legjobb a 6 éves picur lett - míg a nagyobbak kifinomult koreográfiák szerint próbáltak támadni, addig ő egy harci üvöltést hallatott és agresszíven körözött a kezével, mint egy kis cséphadaró. Ezzel a kardforgatási sebességgel átlagosan 6 másodpercre volt szüksége arra, hogy a vízbe püfölje ellenfeleit.

---------------------------------------------------------------------

És azt hiszem, vastagon benne vagyok a lezárásos-átalakulós folyamatomban: éjszakánként hosszú, bonyolult, sokszor kissé nyomasztó, vagy inkább nehezen értelmezhető álmaim voltak: A közös az volt bennük, hogy csupa olyan ember merült fel benne, akihez manapság semmi közöm; vagy volt osztály- és koleszos társnők, akik véletlenül mind családos anyák már, vagy egy kolléganő, aki ikreknek adott életet - csak éppen az egyikről nem tudták még eldönteni, hogy kisfiú, vagy kislány. És közben folyton utaztam: egy új, hatalmas (és a valóságban nem létező) csomópontnál vártam a villamosra, meg máskor metróztam. Az egyik álomban megjelent Vicomte is, elhunyt barátnőm, csakhogy sokkal jobban nézett ki, mint amikor utoljára láttam. Meg is akartam kérdezni, hogy vele mi lett, amikor felbukkant mellette Háromszögellő R., akiről annyit érdemes tudni, hogy a zsánertípusomat képviseli, mint Kedvenc Színészem és B. is. Szóval, megjelent, de jóval rosszabbul nézett ki, mintha legalábbis 20 évvel lenne öregebb. Kedvesen üdvözölt, sőt folyamatosan hozzám ért, mintha közeledni akarna. Ekkor felébredtem, de még nem is pirkadt. Az jutott eszembe, hogy nem haragudhatok R-re, nem akarok rá haragudni. Amikor visszaaludtam, visszaálmodtam magam: R. most már jól nézett ki, és változatlanul közeledett. Azon gondolkodtam álmomban, vajon az ilyen jellegű vonzalmak egy életre megmaradnak-e...Igen, R. is megbántott, piszkosul. Nem vállalt fel, nem akart kilépni a kapcsolatából, csak siránkozott. És a legvégén szó nélkül tűnt el. Annyira szó nélkül, hogy ma is emlékszem a hátára, ahogy kilépett a kapun...

Férjuram szabályosan hiányzik. Most már minden nap. Most megyek, megfőzök holnapra, és utána tényleg elkezdem megírni a leveleket.

2010. december 20., hétfő

karácsony előtt

Ez lesz karácsony előtt az utolsó bejegyzésem. Először is elnézést kérek, hogy az utóbbi időben kevesebbet írtam, ennek egyetlen oka a nagy karácsony előtti rohangálás volt - mindenkivel össze kellett futnom, mindenkihez el kellett juttatnom a kis karácsonyi meglepetést. (De legalább idén is sikerült pár telitalálatos ajándékot beszereznem! :-))) 
Viszont mindemellett legalább kezdtem jó útra térni; amit írtam az eddigi dolgaim lezárásáról, lelki életem rendbetételéről, azt komolyan gondoltam/gondolom. A tegnapi nap például a szokásos téli/nyári/tavaszi/őszi hétvégi lustálkodás helyett komoly takarítási lázba torkollt, és a szokásos teendők mellett valamelyest rendet is raktam a szekrényemben. Igen, összehoztam: van egy teljes polcnyi üres hely! :-)) Sőt, a komódban is, de az nem számít, mert mostam, és mire minden megszárad, az üresség meg fog telni fehérneműkkel...Tényleg jó dolog rendszerességre szoktatni magamat. Korábban azt képzeltem, hogy mellém majd egy pedáns fickó fog kerülni - ebben láttam az egyetlen biztosítékot arra, hogy a lakásom ne szaladjon szanaszéjjel. Dehát...Azért az új évre is marad bőven tennivaló - pl. a beépített szekrények kibányászása...És tényleg el fogom kezdeni megírni azokat a búcsúleveleket. Ja, a delikvensek száma 30-ra bővült: egyik reggel arra ébredtem, hogy eszembe jutott még egy szörnyű pacák, akivel a korai ismerkedés fázisában megrekedt a dolog. Szerencsére, mert szerintem egy hatalmaskodó, és a pszichikai energiákat nem túl szerencsésen fel- és kihasználó egyénről volt szó. Az élmény annyira megrázott, hogy igazából elfelejtettem a fickó keresztnevét is. Ezzel rekordot döntöttem: ő az egyedüli, akinek a nevére sem emlékszem.
Ami a szilvesztert illeti, azt hiszem, szeretném egyedül tölteni egy üveg bor vagy pezsgő mellett. Talán jó alkalom lesz, hogy elmélyüljek, vagy ténylegesen megírjak pár levélkét. És ha a barátosnőim nem foglalják le minden szabad percemet, akkor a gép elé fogok vetődni.

Mit írhatnék? Talán pár karácsonyi jókívánságot: 

Kedves engem olvasók!

Kívánom, hogy ez a karácsonyotok békében, szeretetben teljen, és hogy lelkiekben is megkapjátok mindazt, amire igazán vágytok!

Baráti öleléssel, Angolkert

2010. december 15., szerda

új idők, új tervek

Tegnap voltam a reikis karácsonyon. Ilyenkor mindenki visz valami harapnivalót, játszunk, beszélgetünk, meditálunk, és megajándékozzuk egymást. Jó volt, de gyakorlatilag egy nyugdíjasklubra hasonlított: az utóbbi idők teljesen szétzilálták a régebben viszonylag nagy létszámú klubot - többek között én sem járok már egy éve, csak az ilyen karácsonyi, meg nyári összejövetelekre szoktam elmenni. Sajnálom is, mert amikor reikis lettem, a kezelések, az ott megismert emberek rengeteget segítettek a  spirituális fejlődésemben, és észrevettem még valamit (ez nem egyedüli a  reikisek között); amikor reikisek közé mész, sokszor olyan érzésed lesz, mintha már ismernéd őket. Ismerősek a figurák, és mégsem. Most viszont én is éreztem, hogy minden megváltozott: a banda szétforgácsolódott, némileg idegennek is éreztem, és a beszélgetésekből kiderült, hogy mindenkit rendesen megcsupált az élet. Tudom, ezt szebben is meg lehet fogalmazni: mindenki kapta a maga leckéjét, mégis a megcsupál jobban leírja a folyamatot.
A játék cetlihúzogatás szokott lenni: rákérdezel valamire, és húzol 3 idézetet, ami -együttesen- megadja a választ. Működik, mint  minden az univerzumban. Nos én először persze a párkapcsolat témájára kérdeztem rá, ti. arra, hogy a lelki-fizikai megtisztulás/lezárások/megbocsátások stb. mellett még mit kellene tennem. Íme a válaszok: 1. "A népszerűség aprópénzre váltott dicsőség." (V. Hugo) 2. "A szentség, a nagysághoz hasonlóan, önmagáról mit sem tud." (A. de Mello) 3. "Ha fát ültettél, türelemre van szükség. Nem húzhatod ki naponta a földből, hogy megnézd, mennyit nőtt a gyökere." (De legalább elültettem már a fát...:-))) Tudom, sokféleképpen lehet értelmezni, de végül is egy évem van rágódni a  témán...
Másodszorra a látásra kérdeztem rá, hogy arra kapjak valamilyen útmutatást. Íme: 1. "A valóság legtöbbször nem az, ami, hanem ahogyan mi meghatározzuk." (de Mello) 2. "Feladatunk, hogy a tudás által Istenhez hasonlóvá váljunk." 3. "Ahol szeretet van, rendetlenség is van. A tökéletes rend temetővé változtatná a világot." (de Mello).
Nos, nem véletlen, hogy ezt az utóbbit a látásra, és nem Férjuramra húztam ki. ..:-))

szétszórtan

Á. szóvá tette, hogy keveset írok. No igen, mert a karácsonyi előszezon sok rohangászást igényel. A napokban egy könyvrendelést kellett pótlólagosan intéznem, mert amit kinéztem, az elfogyott. A barátnéim folyton módosítgatják, hogy ki mikor ér rá - vagyis inkább nem ér rá ünnepek előtt. 
A hangulatom jelentősen javult, és nyugodtabb is lettem. Ennek több oka is van: 1. nem nézek híradót, és a híreket sem olvasom el (hát, igen, első helyezés...) 2. próbálok újra egy kis ezotériát és némi rendet csempészni az életemben. Minden nap olvasok valami asztrót, vagy hasonlót, és minden nap valami apróságot rendbe rakok. Mivel sokszor éjszaka érek haza, ez lehet egy mosogatás, őszi cipők helyrehozása, mosás, bármi. A szekrényeknek sem egyszerre fogok nekiesni. 3. próbálok a belső jelzéseimre figyelni.
Az ilyen apró fegyelmezettségek sokkal hatékonyabbak, mint a  látványos dolgok. Kezdek amondó lenni, hogy a napi szinten 20 percre leosztott házimunka sokkal hatékonyabb lehet, mint a fél hétvégét felemésztő robotolás...
Tudom, hogy Férjuram még meglehetősen messze van, de már nem bánom. Szeretnék rá felkészülni, és kívül-belül méltóképp fogadni őt. Vegyük a könyv egyik első gyakorlatát - gyengébb idegzetűek ezt most ne olvassák! (ugye, hogy folytatod?): búcsúzz el minden eddigi szeretődtől; írj mindegyiknek egy levelet, amiben megírod, mit kaptál tőle, s írd ki összes fájdalmadat...majd írd meg az ő fiktív válaszlevelét is...Hm. Megtaláltam egy pici, fekete noteszecskét. (Nem is kellett keresni, mert tudtam, hol van.) Feljegyeztem bele az összes fiatalember nevét dátumostól, akivel legalább a csókig eljutottam. Azt hiszem, mint nő bizonyítani akartam, és soha eleddig nem kérdőjeleztem meg eme füzetecske létjogosultságát. 29 név van benne. Nem túl sok, hiszen ez csak csók, folytatása sokkal kevesebbel lett. De van valami bizarr szaturnuszi ebben a pontosságban: teljes név (ahol tudtam), év, életkor (idősebb, vagy fiatalabb), és asztrológiai jegy...Ahogy átnéztem, most már enyhe gyomorforgást éreztem. Mert nem a szaturnuszi akkurátusság vitt rá, hogy a listát megírjam. És a bizonyítás is csak részlegesen. Mind megsebzett, mint tüskét hagyott bennem, mindnek meg kell bocsátanom. Nos, kellő "vezeklést" találtam ki magamnak: már legalább hat éve elgondolkoztam, hogy le kellene zárnom a múltat, csak sosem vitt rá a lélek, a lustaság, vagy nevezzétek, ahogy akarjátok. Hát most megteszem, és mind a 29-nek írok egy levelet, egyenként, külön lapra, és megírom az összes fiktív választ. Lesznek majd hosszú levelek (egészen hosszúak), és kétsorosak. Leírom, mi volt jó, és mi fájt. És ez így lesz jó. És amikor végeztem ezzel, meg fogom semmisíteni a leveleket, és a füzetet is. Férjuram mellett nem lesz szükségem a múlt terheire.
Tudom, ez az egyetlen, amit most tennem kell. Megálmodtam: volt az otthonunkban egy kisbaba, akire gondot viseltünk, de tudtam, nem az enyém. Éppen ezért vissza kellett vinnünk a nevelőotthonba. Úgy vették el, hogy nem búcsúzhattam el tőle - s noha nem az én gyermekem volt, mérhetetlenül fájt, és sírtam. El kell engednünk azt, ami nem a miénk. 

2010. december 10., péntek

pár kiegészítés

Amit a múltkor nem sikerült befejeznem, de még feltétlenül említést érdemel: igen, nekem volt igazam! Kell az a bizonyos lista is a kívánatos tulajdonságokról (mármint Férjuraméiról). És igen, a többieknek nem volt igazuk, akik mind azzal nyomasztottak évekig, hogy "aki ilyen válogatós, az nehezen talál majd partnert" (B.); meg "apám szerint nincsen ideális, csak az optimálisra törekedhetünk" (K.); továbbá "találkozni találkozhatsz vele, attól, hogy nem diplomás/alacsony/nincs közös érdeklődési körötök/rossz a  fényképe/nem tud két mondatot leírni/stb. (nem kívánt rész törölve)" (Á.). Csak emlékeztetőül: Á. nemrég vált el egy hét évig álomszerűnek mutatott házasságból egy girhes férjezett-nő-fóbiás hülye miatt; K. végre négy év szenvedős pocsolyázás után mer kicsit egyedül lenni és nem ment férjhez másodszor is rosszul; B. pedig sanszos, hogy hálából ment nőül egy amúgy fantasztikus pasihoz (ez K. magánvéleménye), viszont a betegsége óta kompenzálni próbálja nőiességét és emiatt teljesen fölösleges, parttalan, mihaszna játszmákba bonyolódik olyan alakokkal, akik sms-ben szívatják. (Pont tegnap is egy ilyen miatt lelkiztem vele egy fergeteg-partiban, ahova Hinta-palinta úr másfél éve folyamatosan nem fárad le. Mondom neki: nem korrekt ez az ember, ilyet a barátainkkal nem teszünk meg, jelezzük, ha nem érünk rá, nem pedig ellebegtetjük előtte, hogy majd jövünk meg jelentkezünk. Mi lett erre B. reakciója? Idézett engem a fickónak elküldött sms-ben...Pedig azt is megmondtam, hogy az ilyesmit úgy általában lereagálni sem érdemes. De nem, B-nek muszáj kimondania az utolsó szót! De szívem, ez csak játszmázás...Mmm, klikk, elküldi. Mintha a falnak beszélnék!) 
Amúgy nem azért írtam ilyen kiakadósat róluk, mert azt a  röpke 3-4 évet sajnálom, amit "majdnem"-emberekre áldoztam. Csak szeretném, ha kicsit tovább látnának az orruknál bizonyos helyzetekben. Mondjuk K. mostanság elég jó úton halad. Á-val nem szoktam beszélgetni, de hallottam, rossz korszakát éli. B-re meg képtelenség hatni, mert egy Bika-Oroszlán.
Tudom, alapvetően nem arra kellene törekednem, hogy "ráhassak", mert mindenkinek joga van a különbejáratú ballépéseihez. Csak kommentárok nélkül kéne szeretnem őket, de nekem még ez is nehezemre esik...Van hová fejlődnöm.

Listát fogok írni a fickókról, akiknek meg kell bocsátanom, és akiket le kell vágnom magamról. J., B. és GA lesznek a dobogósak. Bár GA csak a hiúságomat sérti, jól tudom, hogy ő valamiféle speciális energiahorgonnyal akaszkodik belém, máskülönben már önmagától levált volna rólam. A legjobban B. fáj. Ma is elkezdett valahol fájni nekem, pedig nem vagyok belé szerelmes, mégis mély haragot szoktam érezni, és bizony néha kéjes elégtételt érzek, mikor elképzelem, hogy hány nővel fog még gallyra futni; vagy éppen melyik nőcske fogja elvenni őt és belekényszeríteni magukat egy kilátástalanul boldogtalan házasságba. Ugyanakkor minden ilyen képzelgés után lelkiismeretfurdalásom van: 1. mert alapvetően csúnya dolog ilyenekre energiát pazarolni 2. önmagamat fosztom meg valami sokkal szebbtől. Ilyenkor szoktam a gondolataimat Férjuramra és közös, felhőtlen jövőnkre terelni. De valahol az is haladás, ha tisztában vagyunk azzal, hogy a gyűlölet milyen mély gödröt tud lelkünkben ásni.
Szóval döntöttem: levágom magamról ezeket az alakokat, mert helyet szeretnék csinálni Férjuramnak, és azért is, mert meg szeretnék bocsátani mindenkinek. No és azért is, mert belefáradtam abba, hogy a sorsom ellen küzdjek.

2010. december 8., szerda

mindenkit utolér a sorsa

Egy bejegyzés arról, miszerint mindenkit utolér a sorsa:

Mindenkit utolér a sorsa. Még engem is. Némi külső ihletésre megvettem M. barátnőmnek karácsonyra egy "titok"-könyvet, ami azzal foglalkozik, hogyan vonzzuk be "lélektársunkat". A fogalom itt annyit jelent, hogy az az ember, akit a Jóisten neked szánt, meg közben jófej is. Amolyan igazi-szerű.

Gondoltam, mielőtt odaadom, elolvasom, mégis mit kellene nekem megtennem...Meg fogom venni magamnak is. Nem mintha kávéval öntöttem volna le az ajándékpéldányt, csak annyi mindent összeirkált a szerző, hogy semmi kedvem nem volt kijegyzetelni.

Csak hogy tudjátok: elég messze vagyok a történet boldog végkifejletétől, és nagyon úgy tűnik, hogy Férjuramat nem adják ingyen. Az egy dolog, hogy sajnos itt is elég komolyan leírják: ha 1. nem szereted magadat 2. nem hiszel abban, hogy jár neked egy jó kapcsolat és 3. nem hiszel magának a társadnak létében - akkor nem kapod meg...(Vajon 1-3. pontok között melyiket sikerült valaha is teljesítenem?!)

Ami fentiekből következik: van pár dolog, amit illik elvégezned, hogy kellő tisztelettel fogadhasd  párodat. Helyet köll csinálni az újnak! Minden szinten. Testi-lelki-szellemi szinten. A feng shuis trükkök, vizualizálás, térképrajzolgatás és bármi csak ezután jöhet...Szóval, most 1. mindenkivel mindent le kellene zárnom lelkileg is 2. mindenkinek (+magamnak) meg kellene bocsátanom 3. KI KELLENE TAKARÍTANOM A LAKÁSOMAT!!! Ez tűnt a legszörnyűbbnek. Amíg csak valami kellemes meditálgatásról van szó, meg energiaszálak elvagdosásáról, az hagyján...de hogy helyet, konkrét fizikai helyet teremtsek Férjuramnak?! Igen, a bajok ott kezdődnek, hogy pl. a dupla ágyam másik felét nem neki ágyaztam meg, hanem a vasalnivaló, meg ilyenek halmozódnak rajta. És ez csak egyetlen dolog. Igazság szerint millió olyan cucc ömlik ki a szekrényeimből, amiket nem használok, csak kegyeletből tartogatok.

Ma elkezdtem. A ruháim nagy részét átválogattam - kicsit tempósan, tehát egy-két hónap múlva újra átnézem őket. Kiszortíroztam az abszolút rosszakat (szemétbe), meg az olyanokat, amik kicsik, vagy nem hordom, hátha valakinek kellenek. Jó pár szatyrot megtöltöttek. Ha ezek után rendet is rakok, még az is lehet, hogy lesz egy ÜRES polcom. A cél ez: legyen egy üres polcod, ahol a MÁSIK (vagyis Férjuram) BÁRMIKOR elhelyezheti becses pólóit, stb.

Igazából az egész lakásnak úgy kellene kinéznie, hogy ha a Társad belépne (és elviekben bármikor beléphet), akkor ne kelljen szégyenkezned miatta. 

---------------------------------------------------


ui.: És itt nagyjából megszűnt az internetes kapcsolat, így ma teszem közzé.

2010. december 1., szerda

az első hó és némi "irodalmi" önéletrajz

Vagyis inkább igazi havazás. Már vasárnap is esett, csak akkor volt szerencsém fuvart kapni, hazavittek moziból (igen, Á., Ti!).

Most viszont csontig fagytam, de örültem. Téli gyerek vagyok, szeretem a havat.Még akkor is, ha kissé latyakos az út, kátyúkkal tarkított, és gyakorlatilag holnap másik lábbelit kell keresnem. Legjobban a száraz hideget kedvelem, némi fagyott, útszéli hóval, szikrázó napsütéssel, adventi hangulattal. Olyankor jó sétálni.

Az utóbbi napokban magam alatt voltam a közélet eseményei miatt, és leginkább az merített le, hogy miért nem vagyok képes függetleníteni magamat az eseményektől (amire úgysincs ráhatásunk...) Eljutottam odáig, hogy írtam egy verset. Utoljára GA juttatott olyan állapotba, hogy verselek - node, hogy hazánk "jeles" férfiúi is kínsorokba kényszerítsenek?

A műalkotás nem túl jóra sikeredett, ide sem másolom. A megoldást, önmagad odaadását tartalmazza, és ellenverseimmel ellentétben ez nem hemzseg nyomdafestéket nem tűrő szavaktól; hideg, átgondolt, mint egy bölcsész, aki a kihűlt kapucsínót kortyolgatja, rádnéz, és felteszi a  kérdést: mikor adod meg magad a Sorsnak? Persze a röpke 9 sorban, ami egy túlnyújtott, átértelmezett haiku (A-val kedvenc formánk, a nipponok meg forognak a sírjukban!) korántsem ilyen jólszabott a mondanivaló. Hát, Uram, mintha prózában erősebb volnék...

Azért, ha már behúzódtunk a jó meleg kályha mellé, mesélek valamit silány költő-múltamról: Minden valamirevaló bölcsész firkál, ezt tudjuk. Néhányan még azok közül is, akik nem készülnek bölcsésznek. Csakhogy ők idejekorán miszlikbe aprítják zsengéiket.Az egyik első versemet nagyjából 9 évesen írtam, és 23 versszakos volt. Arról szólt, hogy egy megfáradt katona hazatér a csatából, és befordul az udvarra a sült kacsa szagára. Sajnos az idő nem csak a kacsát, de eme verset is eltüntette, valamint egy mesét is, amit szintén 8-9 évesen írtam/rajzoltam (akkoriban még rajzolni is mertem). Abban bizonyos királyfi hét nap s hét éjszaka párbajozott a táltos lova hátán. Aztán később, 10 éves koromtól kezdve regényeket akartam írni, de vagy a tartalmi hézagok, vagy az elszántság hiányában ezek befulladtak. Volt pár szerelmetes-kalandos novellám a Rejtő-képregények reneszánszától ihletve, 13 és 15 évesen írtam két hosszú krimit (spirálfüzetnyiek); de nem sokkal később visszaolvasva én magam szakadtam a röhögéstől. Nagyon rosszak voltak, bár nem tudom, egy 13 éves kislánynak milyen jól kellene írnia. Akkoriban ismerkedtem Agatha úrasszonnyal, akinek azóta is lelkes hódolója vagyok, csitriként pedig gondosan utánajártam, hogyan néz ki egy fojtott hulla (ezt anyukám egyik ápolónői kézikönyvéből bogarásztam ki). Mennyivel egyszerűbb a mai srácoknak! Felmennek a netre, vagy megnéznek egy csí-t...

Kitartást, és a szükséges szakmai hozzáértést mellőzve, no és mert szívfájdalmas kamasz lettem, a gimi és az egyetem alatt írtam számtalan rosszabbnál rosszabb verset. Ezek elég nagy hányadát később kiselejteztem, de úgy érzem, még így is túl sokat fogok az utókorra hagyományozni. Ezen versezetek 90%-ában szerepelt a "halál" szó,a maradékban pedig az, hogy "elmúlás". Mikor az egyetemen tisztességesen megtanultam a versformákat, néha már képes voltam némi szabályosságot is belevinni a történetbe, sőt, születtek ún. ellenversek, amik vicces gúnyversek voltak.(Ilyen szempontból csodálom A. barátnémat, akiből a  játékos rímek most is úgy ömlenek, buzognak fel, mint forrásból a víz. Egyszer láttam egy költőnőt nyilatkozni, és ő egész nap csak versel. Mármint leül, és ujjgyakorlatozik. Na, ehhez voltam én mindig lusta.)

Hát, ennyit költői múltamról. Nem tudom, mit lehet nehezebb írni - regényt, verset, vagy novellát; mert a versnél nagyon köt a forma, és gyakorlatilag egy érzelem-sűrítmény; a regénynek szigorú szerkezete van, és volumene miatt könnyen kicsúszhat a kezed közül; a novella meg azért nehéz, mert egy regény hosszúságú történetet kellene sokkal tömörebben elmesélned (ez így kicsit sarkítja a problémát). 

Nos, a megjelenést mindig is sikeresen elkerültem; bár annak is örülök, hogy magát a művész/tudóska miliőt sem ismertem meg mélységeiben. A tudományos jellegű munkához soha nem voltam eléggé bölcsész, és annyi minden érdekelt (meg érdekel), hogy egyetlen téma nem tudná túl sokáig (mondjuk 30 évig) lekötni a figyelmemet. Múltkor rákerestem egy régebbi ismerősömre (persze férfi az illető) a neten, aki irodalomelméletben nyomult. (lábjegyzet: kicsit rám is, de én akkor valahogy nem értettem a helyzetet, meg túl okosnak éreztem őt a négy szakával, magamat meg túl butuskának a hárommal.) Ő mondotta volt, hogy sajnos amióta az irodalomelméletnek szenteli életét, sajnos egyetlen könyvet sem tud igazán tudós agyát kikapcsolva, műélvezettel olvasni. Sajnáltam. Az ir.elm. olyan vívmányaival, miszerint "nincsenek írók és olvasók, csak a  szövegek társalkodnak egymással" viszont soha nem értettem egyet. (Szeretnék mindenkit nyomatékosan figyelmeztetni: ebben a blogban csak írók és olvasók társalkodhatnak. A szövegeket szigorúan kitiltottam!:-)) Node, nézzük kedves ismerőst: nagy karriert futott be azóta (legalábbis nem látom okát, hogy ennek ellenkezőjét állítsam), és megtaláltam az írásait. Jeles elemzések. És szinte csak a kötőszavakat értem...No comment.

Hát így távolodtam el az elméleti irodalomtól, és maradtam meg a pórias műélvezetnél.

2010. november 25., csütörtök

ami viszont fontos

Ami viszont fontos, és ezt tudnotok kell: MINDEN IGAZ, AMIT ÁLLÍTANAK! Van Isten és vannak angyalok, és feltételezhetően vannak más, démoni erők is. A szellemvilágban bizonyára rend és hierarchia van, bár erről én sem tudok még sokat. Angyalokkal találkoztam, igaz, ez érzékelés szintjén nem mindig azt jelentette, amire az emberek általában számítanak. Az inkarnációk sora logikus, és jól igazodik a Tervhez és a szellemvilághoz, a keresztények tehát teljesen fölöslegesen nem veszik figyelembe ezt a  tényt. A valóságról viszont talán a hinduknak van igazuk: az, amit látunk, az nem a valóság. Ezzel én is akkor szembesültem, amikor megmutatták nekem, hogy milyen is a világ. Csökevényes érzékekkel nehezen befogadható.

(Aki úgy érzi, hogy ez neki így túl sok, az ne olvassa el a bejegyzés folytatását!)

----------------------------------------------------------------------------

Nem tudom, ki hogy van a hittel, de én egy kis hitetlen Tamáska vagyok. Szeretek minden a saját bőrömmel megtapasztalni, és még akkor is enyhe kétségeim szoktak lenni. A csakrákkal is így voltam, és valójában a látással, hittel is. Amikor először hallottam egy reikis társamról, hogy az avatás olyan csatornákat nyitott meg benne, hogy angyalokkal kezdett el kommunikálni (vagy fénylényekkel, vezetőkkel, hívd, ahogy akarod!), bizony kis irigységet éreztem. A mai napig nem tudom megmondani, miért pont erre a képességre kezdtem el vágyni. Talán azért, mert vágytam vele együtt a feladatra is. Hogy: Uram, te engem miért nem választottál ki arra? Mért a másikat? De talán legbelül tudtam, hogy van még valami az ezotériával kapcsolatban, ami vár rám. Sokáig, évekig kerestem és kísérleteztem, és a mai napig meggyőződésem, hogy az embernek nem kell egyetlen dolog mellett lehorgonyoznia - teszem azt: lehet reikisnek is lenni meg asztrológusnak egyszemélyben. Ilyesmik.
Ami érdekes: nemigen tudtam a reikis társunk elmondásaival mit kezdeni - a kapcsolat számomra olyan megfoghatatlannak tűnt, és a lány pedig olyan furcsának. Aztán teltek az évek, jöttek az energia-érzékelések, meg a furcsa félmeditációs bevillanások, képek, történetek. Aztán pár hónapja A. barátnőm nálam volt hétvégi kiruccanáson, és együtt olvastunk egy cikket az auralátásról meg a tisztánlátásról, és akkor leesett a tantusz, hogy hát ez az! Az önként bevillanó képek, meg amiket a gyógyítónál látok. Mikor nála rákérdeztem, ő azt felelte, hogy igen, látok, és van ezzel feladatom is. De rögtön hozzátette, hogy ez a képesség évek hosszú sora alatt fejlődik ki, és nem javasolja az önálló "tréningezést", mert nagyon veszélyes. Egyébként is bőven van mit dolgoznom az egómon, a párkapcsolati problémán. 
Ezt el is fogadtam, csakhát a napi energia-simogatások annyira jól estek, a gyógyítónál látott képek (a tanítás, amit kaptam, fogalmazzunk így), mindig annyira felajzott. Mind egy kisebbfajta hazatéréssel ért fel. Ezért vártam annyira, hogy mehessek, és azt is, hogy aznap vajon mivel rukkolnak elő - mert bármire is számítottam, mindig valami egészen más történt.

Most egy kissé lehangoltan jutottam be. Nem tudtam kilábalni a púpos törpe gonoszkodásából, még brezsnyevi-szemöldökű hatására sem. A dologhoz hozzátartozik, hogy A. barátnőm küldött nekem angyalokat aznap estére - az a bizonyos egyhetes angyali csomagküldő szolgálat; fehér virág, alma, kívánságok, stb. Tavaly én küldtem, kértem is három hülyeséget, mind B-re vonatkozott, és egyik sem teljesült. Szóval a kudarcélményektől megcsömörlötten, némi szkeptikussággal említettem a gyógyítónak az angyalokat. Teljesen kiakadt, hogy milyen téves dolgokra költjük pénzünket, időnket. Ugyanis nincsenek házaló angyalok, kedveskéim! A szellemvilágban szigorú hierarchia van, és le van osztva, hogy ki kit taníthat, ki kinek segíthet. Vannak őrangyalaitok, segítőitek, vezetőitek, azokkal bármikor kapcsolatba léphettek, tőlük kérhetitek, hogy segítsenek, csak gyújtsatok meg egy arany gyertyát, és mélyüljetek el magatokban!
Én persze csak hümmögtem. Nem igazi hitetlenséggel, mint inkább arra gondolva, hogy nekem valóban semmit sem adtak tavaly, de A. barátnőmnek a lakás legalább összejött, és most mit mondjak a három angyalokra áhítozó barátnőmnek?! (Később kitaláltam a megoldást: kiküldöm, majd behívom a saját angyalaimat, hogy aztán egy hétig keményen velük dolgozzam - és azért imádkozom, hogy a három gráciának is sikerüljön a saját kísérőihez közel kerülnie.)
Aztán bementem a gyógyítóval azon keseregve, hogy nekem nem is szoktak segíteni, ami persze ilyen formában megint csak nem igaz, csakhogy az egyetemi tanulmányaimat, a kemény munkát inkább érzem saját érdemnek, meg persze a szüleimének, akik finanszírozták a projektet. Szóval, ültem, és egyáltalán nem akartam koncentrálni arra, hogy éppen hol áramlik az energia, hanem az elmúlt élményeimről fecsegtem. A lakatolásról, a törpéről, Heteskéről (nincs már mellettem, van viszont egy férfi, de ő még távol van). És arról, amire jutottam: hogy én már csak Férjurammal óhajtok szóba állni, és két napom sincs a  köddel beborított agyú lúzerekkel foglalkozni, akik lecsúsznak rólam, mert nem hajlandóak észrevenni a sors nyújtotta lehetőséget. Nekem most már a megfelelő alany kell, próbababákkal sajnos nem tudok mit kezdeni. Megérett a nagy kívánalom, hogy mit is szeretnék; és ha azt nem kaphatom meg, akkor inkább semmit sem akarok (ld. eddigi összes filozofálós bejegyzést!). Gyógyító asszony elnyúlt, helyeselt, egyetértett, majd kiment mosdóba. Általában ez egyszer a kezelés alatt bekövetkezik, olyankor figyelnem kell magamra. Másoknak ez nem tetszik, de ez csak azért van, mert ők nem érzékelik a gyógyítást. Én pontosan érzem, hogy a szellemdoktorok ott vannak, kezelnek; és közben érdekes dolgokat is szoktam látni (de erről is írtam már).
Most is különös volt, mint mindig, bár nem fájt: láttam egy fehér köpenyes alakot lebegni fent, a felhők között, mire lehajtatták a fejemet, és a tarkómra helyezte két tenyerét. Aztán megemelték a fejemet és fény áradt szét, talán a mellkasomban matattak - az ilyen jellegű dolgok "duplán" szoktak megtörténni; egyfelől a testem ténylegesen mozog; a fejem billeg a megfelelő irányba; másfelől ezzel párhuzamosan szoktam látni a gyógyítókat, vagy különféle alakokat, de egy figura állandó: egy "inkább nő", akivel megtörténnek ezek a dolgok. Olyan köpenyt, palástot visel, mint az ókorban, a haja feltűzve, és egy ideje látom és érzem a lapockájánál a megfelelő "pótalkatrészt". (Őt amúgy itthon is szoktam néha látni, de mindig hátulról, a meztelen vállait, tarkóját.) Most nem ért ilyen könnyen véget a vizsgálat, mert ennek a nőnek a homloka felett a haj tövénél megjelent egy gyémánt is és láttam a fényt. Korábban mindig grafitrajzként láttam a jelenetet (mint egy mozgó Leonardo rajzfilmet), de most színnel telt meg a jelenet: fénnyel és szép sugárzó sárgával. Amikor elmeséltem a gyógyítónak, ő közölte, hogy az nem gyémánt, hanem kristály, de ennek mibenlétéről nem adott felvilágosítást.
Aztán visszaült a helyére és folytattuk a beszélgetést. Megkérdeztem, hogy még mindig csapnivalónak lát-e engem, de erre szabadkozott: a mai napig emlékszik, milyen fázisokon ment keresztül, és csak figyeli, hogy amikor mond nekem valamit, azon elgondolkodom, és következő alkalommal már egészen máshogyan vélekedem dolgokról. 
És itt kezdtek a dolgok kissé összefolyni. A gyógyító hosszasan mesélt arról, mit gondol a barátságról, de egy idő után már nem tudtam arra figyelni, amit mond, mert a tekintetem kezdett elhomályosulni. A lencse a szememen volt, és a lencséknél ez egy pillanat műve szokott lenni - most azonban fokozatosan ereszkedett a homályosság a szememre úgy, hogy közben a gyógyítót kontúros élességgel láttam, és a szoba fizikai arányai, szokásos tulajdonságai megváltoztak: mintha a gyógyító kissé lejjebb ült volna (a földön ült amúgy); én meg mintha kissé föntről nézném őt. A teste élesebb volt, a szoba többi részén homályos energiaköd ült. A gyógyító teste mellett határozott, növekvő méretű aura bontakozott ki, a fejénél gyémántfehér, a teste körül napsárga, de ez az aura egészen más textúrájú volt, mint amit máskor láttam, és valamivel vastagabb is. Ha valamihez hasonlítanom kellene: most "zselésebbnek", átjárhatóbbnak érzékeltem az aurát, míg normál állapotban az étertestet "tömörebbnek" szoktam látni. A gyógyító mintha a téren kívül helyezkedett volna el, mert egyszerre érzékeltem, hogy nagyon közel van hozzám, és azt is, hogy nagyon távol, az idő pedig azt hiszem, hogy nem létezett. A fejemre, egészen le a nyakamig iszonyatos nyomás nehezedett, és enyhe hányinger fogott el. A gyógyító háta mögött lévő fal viszont hullámzani kezdett, elcsúszott a helyéről. Kifejezetten kellemetlen érzés volt, de tudtam mégis, hogy biztonságban vagyok. Tudtam, hogy ezt most direkt csinálják velem, nem kell félnem, és egyszerűen csak rájöttem, hogy most látom a valóságot. A valóság egy forrongó energiamassza. Amit mi érzékelünk, az csak egy rajzszögekkel rögzített díszlet.
Szóltam neki, hogy mi van, és közölte, hogy elkezdtem látni, és ez normális, ami velem történik, nézelődjek, ilyenkor nagyon sok energia vesz körül. Később még egyszer visszatért ez a fajta érzékelés, akkor mintha az arca kiemelkedett volna a  környezetéből, és egyszerre két arcot láttam, de közölte, hogy nézzek a feje fölé kicsit, mert az az aura lesz. Megbeszéltük, hogy a látás ennyire sokszínű dolog. A megváltozott fizikai viszonyokat nem tudnám semmihez sem hasonlítani: spiccesen nem homályos köd jelenik meg, egyéb ajzószereket, drogokat pedig soha nem próbáltam.
Azt is közölte, hogy ezt most bizonyára azért kaptam, mert kezdtem elveszíteni a hitemet. És ez a fajta érzékelés azért könnyebb nála, mert ott eléggé emelkedett az energiaszint, de jó lenne, ha nem kísérletezgetnék a saját szakállamra, mert veszélyes. Nos, ebben maximálisan egyetértek vele. Valahogy úgy érzem, ez most egy előleg volt, és még egy darabig nem lesz hasonló élményben részem.

--------------------------------------------------------------------

Tudjátok, életem legmegrendítőbb élménye volt. Törpének éreztem magam. Ez valami egészen komoly dolog, és játszani nem szabad vele. Elég nagy kihívás lehet egy ilyen adottsággal élni. És még valami: meglehet valamit felvállaltam a látással kapcsolatban, mielőtt ide leszülettem, és próbálok dolgozni magamon - de fogalmam sincs, mi a céljuk velem, és a fent elmeséltek nem az én érdemeimet gyarapítják. Azért láttam, mert ŐK megengedték. Ez így működik.

karácsony másképp

Ha már a körülmények annyira kedvezőtlenek, hogy egész nap az elveszésre ítélt jövőmön aggódom és kesergek, és dühöngök - éppen csak nem átkozódom, mert mint tudjuk, arra nicsen szükség, hiszen semmit sem lehet büntetlenül megúszni; és agyalok, vajon miért nem emigráltam tíz éve Kanadába, és vajon milyen lehet ez a barátságos Kanada, ahol LESZ  magán- és normál nyugdíja is az embereknek, meg méltóságuk, satöbbi, ráadásul az időjárás is egyre kedvezőbb arrafele...

IGAZÁN nem ilyen dolgokkal szeretnélek untatni titeket. Csak érdekes, hogy másfél napja ezen pörgök, és akármennyire is próbálom ezt kizárni a tudatomból (ti. a rémképeket, a keserűséget); valahogy nem megy. Azt hiszem, tényleg nem marad nekünk semmi más, csak a hit, hogy Isten majd igazságot tesz. 

Én a magam részéről Kanada helyett beérném az ötödik dimenzióval is, mert ott állítólag pénz sem lesz, de addig még legalább 2 évet kell várnunk, és feltételezem, hogy a tökéletes kánaánt egy húzós átmeneti időszak előzi majd meg.

De igazából ez sem fontos. Vegyük például azt az önfeledt egy órácskát, amíg NEM-MADARAS-ÁRUHÁZBAN nézelődtem, és a szokásos tételek (tej, kaja) mellé beraktam a legújabb fenyőfadísz kreációmat. Ugyanis lehet, hogy a karácsonyt nem itthon töltöm, hanem a családommal, viszont tudom, hogy ha önálló lakásom van, abban önálló karácsonyfának is kell lennie. 
Már az első karácsonyra vettem egy kisméretű műfenyőt. Egyrészt eleve nem akartam cipekedni a  boltból, másfelől azért mű, mert a továbbiakban sem szeretnék fenyőt cipelni. És az élő fákat jobb szeretem a parkokban, erdőkben. Virágból is a cserepeset választom.
Az már az első karácsonykor látszott, hogy egy ekkorka fa ízléses feldíszítése nem mindennapi feladat. A legtöbb díszt a sokkal nagyobb példányokhoz méretezik. Nekem be kellett érnem a praktikus, de azért nem csúnya parányi műanyaggömbökkel. Piros színben. Egészen pontosan matt és fényes piros színekben. Vettem hozzá vörös angyalhajat, meg pár olcsó girlandot, amiket kissé túlméreteztem: így most számos arany gömb- és csillaggirland tulajdonosa vagyok. Sőt, a vörös angyalhaj is úgy 30 évre elegendő mennyiségben áll rendelkezésemre. Ezt két évig élveztem, akkor váltottam: megláttam egy szintén miniatűr, ám annál bájosabb fajátékokat mintázó szettet matt bordó és óarany kiadásban. Ezekhez óarany minimasnikat is vettem, és a színek harmóniája végett arany angyalhajat (újabb 30 évnyi adag - még a dédunokámnak is jut belőle!). A csúcsdíszt persze nagyjából el lehet felejteni egy ekkora fa esetében, én mégis tettem pár botor kísérletet, hogy esztétikus és könnyen felszerelhető csillagot találjak (a két paraméter nem összeegyeztethető!).
Nos, ilyen előzményekkel, naivan mentem be a boltba ételt és gyertyát nézni (van ám nekem fenyőfadíszem!), amikor megláttam...Először a légies, angyal-szerű girlandot: krémszínű vékony muszlinszalag és damilra erősített törtfehét gyöngyök, és áttetsző csillagok fonadéka...Semmiből sem túl sok, ízléses, és méretes! Kissé húzós anyagilag, de tudtam, hogy szert kell tennem egy ilyenre. Igen ám, csakhogy ehhez egyik fenyőfadíszem sem illik. Ezért kutakodni kezdtem a gömbdíszek között...És valahogy a Jóisten ezzel akart kárpótolni, mert ráakadtam a megfelelő méretű, kézzel festett mattezüst (de inkább fehér) üveggömböcskékre. Szintén olyan zsebbenyúlós árú, de ez van, vettem 18 darabot. És hát az csak itthon derült ki, hogy ezekhez még zsinórt sem csomagoltak, de nem bánom, mert veszek hozzájuk muszlinszalagot. Mindezt megtoldottam egy csillogó fehér gyertyával, és a fa mellé fogom tenni az amúgy szörnyen giccses, de pár éve valamilyen rejtélyes ok miatt nagyon tetsző, színben trendisen harmonizáló angyalkáimat - és mindjárt úgy fog kinézni az lakásom, mint valami otthon!
Nekem ma már karácsony volt, egészen 56 percig...

2010. november 22., hétfő

hogyan legyünk naivak?

Avagy a szűzies ismeretség alfája és omegája. Továbbá szót ejtünk ebben a fejezetben bizonyos véletlen és önkéntelen mozdulatokról, szamártolvajokról, és a nagyközönség olyan merész jelenetnek is tanúja lehet, amikor is két váll összeér.

-----------------------------------------------------------------------------------

Hősnőnk felavatta az új nadrágját, egy fekete bársony csizmanadrágot; valamint egy olajkék laza pulcsit. Divatosnak érezte magát, bár nem plázacicásan. Az ő "gusztusosan telt" alkatával (mely találékony kifejezés licence egy kolléganőjét illeti) ugyanis nem tudott volna a 32/S méretűek közé bekerülni. Bár nem is akart. Zavartan berobogott a Plázába, pénzt vett ki egy automatából, aztán elrohant a virágboltba, mert másnapra várta az angyalokat és ehhez fehér virágra volt szüksége, amikor a telefon érte. A Brezsnyevi-szemöldökű hívta, mert kicsit előbb a kávézóba ért. Hősnő a gyenge esernyővel, egy cserép virággal, és a válláról le-lecsúszó retiküllel próbált meg az utcán a találkozási pontig elaraszolni.
Mikor megérkezett, azonnal észrevette az ifjút: fent ült a galérián egy közepes méretű kapucsínóval (igen, így kell leírni!). A lány kivárta sorát, majd egy mandulás forró csokira fizetett be. Fönt meglepve látta, hogy a fiú egy puha kanapéra telepedett le. Átsuhant az agyán, hogy ha a fotelbe ül le, akkor nem fogják egymást hallani a zene miatt, ezért inkább az ifjú mellé huppant le. 
Úgy érezte, hogy a beszélgetés az első percekben akadozik. Gyorsan végigfutottak a legutóbbi gazdasági fejleményeken, inkább hogy meglegyen a fogódzó a szokásos "hogyvagy" helyett. Aztán minden feloldódott: a fiú nyitottan felé fordult a kanapén, felhúzta a lábát, fejét megtámasztotta és mosolyogva nézte, hősnőnk mint csacsog. 
Volt alkalma megcsodálni a Jóisten eme remekművét: viszonylag érett kora (32) és élethelyzete ellenére ugyanis a brezsnyevinek babafinomságú arca van; makulátlan, pattanást talán soha nem látott, ránctalan, feszes. És a dús szemöldök ellenére egyáltalán nem áll rokonságban a szőrmók medvékkel. A szeme kedves mosolyú és zöldes, a haja feketésbarna, az orra finommetszésű, akárcsak a porcelánbabák ívét idéző ajkai. Van valami enyhe nőies finomság a vonásaiban, akárcsak hangjában, mely lágy és (sajnos) tenor. Összességében: tetszetősen jóképű. De amilyen aprólékos, tűzzománc-arckép benyomását kelti ez a fej, a test annál mozgékonyabb, játékosabb. Elsőre azt tippelte, hogy a szokásos vékonydongájú legénnyel lesz dolga, most viszont rá kellett jönnie, hogy GA vagy B. erőt, tiszteletet, és nagyon erős szexualitást árasztó barokkosan tömör, korpulens izmaival szemben ez a hím a klasszikus, szálkásan izmos atléta. GA és B. ápolt kezei már-már húsos pracliknak tűnhetnének a brezsnyevi hosszú, csontos ujjai mellett, és ahogy pulóverében egyszer elfordult, világosan kirajzolódtak a női szempillarebegtetést kiváltó delták.
A francba! - gondolta hősnőnk, amint állta az ifjú rámosolygó tekintetét, és azon gondolkodott tudat alatt, hogy a másik vajon most mire gondol. És amíg valami szörnyen jelentéktelen dolgot magyarázott - jógáról, vagy tornáról, vagy ki tudja megmondani, épp miről-, idétlennek érezte magát. A fiú pedig (mert külsejében egy fiú, de csak abban) mosolygott és nézett. A lány azon kapta magát, hogy a pillantása többször elkalandozott, mert nem bírta állni, hogy ennyire nézik. Ahogy gesztikulált (eléggé hevesen), néha hozzáért a fiú kezéhez, ami elég ostobán hatott a kétszemélyes kanapén. Csitriként viselkedett. 
Aztán már ez sem zavarta, nem mert arra gondolni, hogy megcsókolja-e a fiú, vagy sem - bár hogy ez honnan jutott eszébe, nem tudta - talán a vadászösztön, és azt sem tudta, vajon mindezek a gondolatok a fejére vannak-e írva. Már nem fordult a fiú felé, hanem eleresztette magát, hátát a kanapénak vetette és a nyakát megtámasztotta a bútoron, és innét forgatta az arcát a fiú felé, míg fürtjei lágyan körbeölelték. Egy tökéletes pillanat született, és pár percig meg is maradt az univerzumban: az ifjú gondolt egyet, szintén a hátát akarta a kanapénak támasztani, csakhogy közelebb csusszant hősnőnkhöz, míg a válluk össze nem ért. Tíz centiről mosolygott rá. A lány pedig naivnak tettetve magát folytatta a csevelyt banális témákról. 
Nem sokkal ezután a fiúnak mennie kellett, de eszébe jutott valami, belekotort a táskájába és közölte, hogy hozott valami olvasnivalót a lánynak: Durreltől a Szamártolvajok c. művet. Hősnőnk udavariasan mosolygott, noha nem tudta, minek köszönheti a megtiszteltetést (a brezsnyevi talán összekeveri valakivel?!). A könyvecskét eltette - most már biztos, hogy még egyszer találkozniuk kell...Együtt távoztak az esőben, és a metrónál búcsúzkodtak. A fiú nézett, és minden mondat idétlenül hangzott, mesterkéltnek. A búcsúzkodás pedig túl hosszúnak. Majd keressük egymást, mondta a fiú. De tudta, hogy keresni fogja. Mert egyvalami hiányzott abból a búcsúból. A csók.

---------------------------------------------------------------------------

Nos, a nyájas Olvasónak már semmi más dolga nincsen, minthogy levegye olvasószemüvegét, és föltegye a kérdést: Kedvesem, tényleg naiv szeretnél lenni? Igen. Azt hiszem. Egy ideig még.

más nézőpont

Pénteken elmentem egy beszélgetős-iddogálós "buliba". Nagyon hasznosnak bizonyult (így szoktam az olyan fergeteg-partikat eufemisztikusan megnevezni, amik nem okoznak lelki katarzist, amikért nem hullattam örömkönnyeket, viszont legalább valami erkölcsi mondanivalóval bírnak). Nos az örömkönnyek kétségkívül miattam maradtak el - tekintettel arra a tényre, hogy képtelen voltam magam túltenni a púpos törpe alkalmatlanságán. Egyszerűbben fogalmazva: "búval baszott" fejem volt a tirpák megjegyzése miatt, valamint konstatáltam, hogy a Szaturnusz most nem utólagosan, hanem már előzetesen csapkod a farkával. A Szaturnusznak pedig sajnálatosan csak virtuális farka van, így a testi élvezetek szóba sem jöhetnek, csak a lelki fejlődést ösztönző kínlókodás. A nagyon okos asztrológusok (amilyen ex-tanárunk is) ilyenkor hümmög, és kárörvendően kifejti, hogy csak annak fáj a Szaturnusz tanítása, aki ellenáll - ha azt teszed, amire rá akar venni, akkor egészen kellemes élményekben lehet részed. A még ennél is okosabb asztrológusok mosolyognak a bajszuk alatt, nem szólnak semmit, csak hagyják, hogy elkövethesd mindazon hibákat, amiket okvetlenül el szeretnél követni.

Nos, hogy ne szaporítsam fölöslegesen a szót: miután mindenki elbeszélgetett azzal a fickóval, akit szegről-végről ismert, és miután nekem ilyenem nem volt (és még számos miután után!), eljutottam arra a pontra, amikor a péntek este könyörtelenül le szokott sújtani rám, és ólmos fáradtság kerít hatalmába. Ilyenkor már kevésbé tudok udvarias mosolyokat eregetni a négy égtáj felé, sőt, nehezen tudom azt a bizonyos Buddha-birka genetikai keveredést elővarázsolni magamból. Így mikor egy másik szépreményű törpe beült mellém, állítólag pofákat vágtam. Naná! Elvágta az egyetlen olyan irányt, ami felé még sikerült a kommunikáció látszatát keltő félmondatokat megeresztenem! 
Szóval beült a Miniizompacsirtosz, a Mókajani, a Kicsi a bors de erős vagyok kaliberű fazon. Már korábbi alkalmakkor volt alkalmam megfigyelni, hogy mélynövését mókajanis fellépésével próbálja ellensúlyozni, és gyakorlatilag minden nőstényre megpróbálja rátukmálni magát. Amit azonban nem túl durván tesz - például nem mattrészeg, nem hány a nyakadba, nem tapogat, csak olyan hülyegyerekesen bámul, és közben be nem áll a szája.
Tehát beült mellém, és úgy érezte, hogy egyszemélyben kell szórakoztatnia, és olyan Kos-szerűen bevennie az erődítményt. Folyamatosan szóval tartott, kiprovokálta azt a beszélgetést, amit utólagosan én nagyon hasznosnak találtam. Az erődítményt természetesen nem vette be, mert nekem nem jön be, meg van némi szépséghibája (erről mindjárt), viszont hímelméleti síkon olyan újszerű gondolatokkal gazdagított, hogy a szellemi kisülés veszélye miatt este 10-kor leléptem.
Összességében nagyon kellemes meglepetést szerzett, mert sokkal intelligensebb és kulturáltabb, mint amire számítottam - nagyon olvasott, és hatalmas élettapasztalatot halmozott fel, mert emberekkel foglalkozik, így sokféle viselkedést volt alkalma megfigyelni. Nem mellékesen folyamatosan a hajamat és a dekoltázsomat bámulta, ami jól esett. Utoljára B. és GA. voltak dekoltázsom odaadó hívei. Ők viszont nagyon. Újra nőnek éreztem magam, na! Természetesen nekem is felajánlotta, hogy egy rövidebb ideig szívesen lenne a szeretőm - de ezt már K. barátnőmnek is megtette, tehát ezt figyelembe sem veszem. Mókamiki amúgy szörnyen imádja a nejét, de hát kalandozni muszáj...(No comment!)
Lassanként a férfi-női kapcsolatot kezdtük el boncolgatni, és megragadtam az alkalmat, hogy elméleti síkon rákérdezzek egy-két válogatott férfi-magatartásra. Konkrétan GA és B. viselkedésére. Mókamiki szerint GA szimplán rámunt - van olyan, hogy amíg évekig várakozol valakire egyszersmind ki is égsz, és mikor megkapod, az már nem ad annyit neked; esetleg úgy érzékelte, hogy én túlzottan belevonódtam (???!!!), míg ő csak testi kapcsolatot akart. Nekem ez azért sántít, mert a vége nem egészen ilyen volt - GA küldött egy sms-t, hogy jönni fog talán, stb. Én írtam egy kicsit hideg, általános választ (a félremagyarázhatatlanság miatt). GA meg amúgy is Skorpió-Oroszlán...De mindenképpen érdekes a felvetés, mivel A. barátnőmmel anno már kiveséztük, hogy talán ez lenne a lerázás legegyszerűbb módja: megadni neki, amit akar. 
B. meghintáztatós, visszakozós ráutalásos magatartására meg azt mondta, hogy B. uralkodni akart, uralni a helyzetet. Ez inkább elfogadható - a gyógyító asszony, és az asztrológus is azt mondták, hogy fennáll a veszélye, hogy zsarnokoskodna rajtam. És ők ketten egymástól függetlenül fogalmazták meg a verdiktet.
Viszont azt is a szemembe mondta, hogy nagyon erős személyiség vagyok - emiatt először eléggé beképzeltnek tartott (na nehogy már elszálljak a szép dekoltázsomtól!). Ezek szerint még mindig sír rólam az erős személyiség...Néha úgy érzem, ezt csak a túlintellektualizált fickók meg a zsarnokok tartják elviselhetőnek, de ők is csak egy bizonyos határig.
A brezsnyevi-szemöldökű ifjúra pedig azt mondta, hogy a pénzügyi dolgok csak ürügyek, hogy láthasson. Ami ismerve az ifjú cseppet sem rózsás körülményeit (két gyermek egy élettárssal súlyosbítva) ugyancsak megbonyolítja a helyzetet...De erről inkább külön bejegyzést nyitok, mert úgy érzem, itt az ideje, hogy kicsit hülyének és naivnak tettessem magam!

2010. november 18., csütörtök

pár szekérről

Az elmúlt napok mérlege: van pár csinos szekér, ami nem vett/nem vesz/ és feltehetőleg nem is fog soha fölvenni. Mindig is voltak urak, akik csak úgy motoszkáltak a tudatomban, és eljátszottam a gondolattal: "mi lenne, ha...?". Valószínűleg közelebbi ismeretség hiányában csak egy apró megérzés tartotta életben az érdeklődést. Az évek alatt pedig csak annyi történt - amivel a napokban szembesültem-, hogy ezen urak közül úgy három darab véglegesen elkelt, és "meggyermekesedett". Hiába, egyszer minden férfit utolér a végzete! 
Nos, ehhez a bagázshoz sorolnám itt és most Heteskét, aki nem válaszol. Azért egy jézusistától kissé jobb modort vártam volna; de legalább ott a tapasztalat, hogy hívő férfinek sem kell hinned feltétlenül. Megpróbálom őt a megfelelő helyen kezelni: vele azért találkoztam, hogy megmutassa, mennyire lehet hinni és bízni a gondviselésben. (Csak akkor minek lelkesedett és hívogatott ide is meg oda is?!)
Nos, ez némileg letört, de a szemem előtt jógagurum szavai lebegnek: 2011-ig több férfiból rakom össze az igazit. (Utána majd megjelenik Férjuram is.) 
Pont a brezsnyevi-szemöldökűn merengtem: mit találhat annyira érdekesnek bennem a pénzügyi ügyfélpotenciálomon kívül, ami miatt még egyszer szeretne kávézni?! Mert ugye a 2 gyereke mellett van egy exneje, meg egy élettársa is...Ilyen történeteket pedig már nem engedek meg magamnak. Utánaszámoltam, és rájöttem, hogy igen szűkös azon évek száma, amikor is megéri szülnöm. Én már nem szórakozhatok 2 hetet sem olyan emberekkel, akik nem tudják, mit akarnak tőlem, csak hinta-palinta, talán akarok még, vagy lehet, de ezt nem lehet előre eldönteni...Igenis, álljon elém azzal a hajmeresztő ötlettel a megismerkedésünk után 1 órával/1 nappal/egy héttel/ egy hónappal, hogy én leszek a felesége. Aztán tartsa is magát ehhez az elképzeléshez! 

És mindjárt itt a november vége: Szaturnusz-Szaturnusz kvadrát...Bár a Szaturnusz cseles bolygó; sokszor csak utólag, a farkával csap. Ami pár hét eltolódást eredményezhet.

Ami jó: hétvégén babalátogatóba megyek, jövő szombaton meg banyabuli lesz a csajokkal, tökipompos, süti, bor...mmmmmmmmmmmmm!

2010. november 14., vasárnap

újabb álom

Megint álmodtam; bár ezt most nem igazán tudom hova tenni - a vizualizációim rendre nem "sikerülnek" - a gyógyító asszony szerint el kellene engednem ezt a párkapcsolati kérdést...És az álmom is eléggé bizarr volt. Szülni készültem. Vagyis én még nem akartam, mert szerintem nem volt elég nagy a hasam (ez egy idétlen megfogalmazása annak, hogy nem volt még itt az ideje), de "mások" úgy gondolták, hogy mégis szülnöm kéne. Így elmentem szülni. Kaptam egy "segédapát" - egy éneklő, óbégató pasit, akinek nagyjából az volt a funkciója, mint egy pom-pom lánynak, csak ő  a szülésre akart lelkesíteni. Természetesen nem volt azonos az igazi apukával, akinek az álmomban - nem volt semmi funkciója. Sőt, azt sem lehetett tudni, ki az apa. Egyszerűen nem volt releváns ott, akkor. Szóval, mentem szülni, némileg aggályosan, hogy nem elég nagy a hasam, és előtte még el akartam menni mosdóba.
Azért zavarba ejtőek ezek a vécés álmok is: mint minden vécés álmom, ebben is lehetetlen küllemű budikra akadtam. És mint minden vécés álmomban, válogatnom kellett a vécék között. Most sikerült egy eléggé konszolidáltat választanom, viszont ömlött, dőlt belőle a tiszta víz. Úgy éreztem, megint akadályoznak, de megjelent Gy. barátnőm (ő már szült, mint tudjuk), és rutinosan bevonult az illemhelyre. Mikor kijött, én is megpróbálkoztam. A hasam megnehezítette a kucorgást...de ekkor felébredtem.
Több dolog is zavarba ejtő ebben az álomban: a szülés mindig valamilyen új dolognak (érzés, terv, stb.) a konkrét megjelenését előlegzi meg. Most én éreztem úgy, hogy korai az a dolog, míg a rejtélyes "mások" biztattak, hogy tegyem meg. Nem mellékes az a  körülmény sem, hogy nem kórházban voltam, és orvosok sem voltak körülöttem. Másfelől a vécé nem volt koszos. A vécé általában valami tehertől való megtisztulást jelezhet, a lelki fekáliák kisöprését, és furcsa, hogy egy ilyen helyről ömöljön a kristálytiszta víz, ami tiszta érzelmeket jelöl. A tiszta dolgok elsöprik a régit, és valami más kezdődik? 

2010. november 13., szombat

haragudni káááár...

Igen, haragudni kár...árt a ráncoknak, a szívnek, a kisugárzásnak. Mindenesetre, amit Emma írt a megjegyzésben, az engem kicsit a GA-s sztorira emlékeztet: mármint eltűnni, feltűnni, eltűnni - nagyjából félévente. Bár GA nekem nem a "másik felem". És  a "visszahívlak" is hasonló érzéseket kelt. Szerintem az urak csak azt érik el, hogy egy idő után egy ilyenre csak mosolygunk, majd megyünk, tesszük a dolgunkat - de nem hívjuk őket. Legalább nem a mi pénzünk fogy.
Pont ma járt nálam Á. - volt főbérlőm, akit már szintén idéztem; bár a "volt főbérlő" titulus nem igazán fedi le azt a sok közös élményt, amiben részünk volt, míg együtt éltünk, buliztunk, vitáztunk, nyaraltunk, főzőcskéztünk :-)) Általában én megyek hozzá, és befestem a haját - a hajfestés nagyon jó apropó, hogy viszonylag rendszeresen találkozzunk, nem elhanyagolandó az sem, hogy szeretek hajat festeni. :-)) Ma ő jött, hogy megnézze az új polcokat, beszélgettünk, és rákérdezett GA-ra. Mit mondhattam volna? Valószínűleg fél év múlva jelentkezik, de akkor már késő lesz. Úgy értem, hogy amíg úgy tűnt el, hogy semmi érdemi nem történt közöttünk, addig ezt megtehette "büntetlenül". Most viszont...Egy szeretőféleségnek nincsenek jogai, sem ünnepei, sem hétvégéi - viszont van valamennyi méltósága.
Nem tudom, Emmának milyen élete lehet. Én mindig reménykedem, és az Emma névről mindig a Jane Austen-klasszikus jut eszembe, amiben a főhősnő lelkileg is felserdülvén - természetesen- révbe ér. És nem szeretnék "ítélkezni" - a férfiak ilyenek, olyanok, de hogy ki milyennek akarja végül látni őket, az rajta áll. 
És mindezeket figyelembe véve sem éri meg haragudni rájuk: ahogy másik rég nem látott barátnőm, Gy. mondta volt, miután túljutott az utálom-a-férfiakat-és-elvonulok korszakán; ha az a szerencsétlen TÉNYLEG nem látja, hogy széjjeldobálta a cuccait!...Mert ilyenek: borostásak, mert lusták borotválkozni, elszórják a szennyest a  lakásban, polci nippet csinálnak a 23. kávésbögréből, lustikák és kényelmesek, és eszükbe sem jutunk, amikor épp nagyon dolgoznak, mert egyszerre csak egy dologra tudnak gondolni. De legfőképpen: KÉPTELENEK ÚGY GONDOLKODNI, MINT EGY NŐ!!!! Ezért szeretjük őket.

2010. november 11., csütörtök

az élét napos oldala

Hát mégis szép tud lenni az élet: Utolsó pillanatban kaptam egy megfelelő szövetnadrágot - miután múlt héten elköltöttem jó sok pénzt egyéb, otthonon kívül viselhető cuccokra. A szövetnadrág - a farmerhez és melltartóhoz hasonlóan- neuralgikus pont. És ott álltam, hogy a zöld bársony, többéves nacimat kéne jövő héten bevetnem, mert semmiben sem bíztam, hogy kibír egy húzós napot (amiket nyáron vettem, vagy túl világosak, vagy még kicsit passzentosak); ez a zöldség meg tényleg csak egy napot bír ki, utána kinyúlik, mert normális, nehéz anyag...Utolsó reménységem egy megfizethető, konszolidált butik volt a W...e..-ben. Néha még le is áraznak; bár a nadrágok többségét fel kell hajtatnom. Szóval esélyem szinte semmi sem volt arra, hogy egy azonnal viselhető darabot szerezzek be.
És csoda történt: találtam egy tökéletes példányt! Teljes áron, de - és most figyeljetek! 38-as méretben. Methogy a 40-es nem állt olyan jól...:-)) Ennek örömére itthon tekertem 80 percet, majd vacsiztam...(a végét nem írom le, de A. kitalálja: sós-édes-sós...:-(( rossz kislány, rossz kislány!

2010. november 10., szerda

és...

...és a brezsnyevi-szemöldökű ismerősöm ma felvetette, hogy akkor máskor is elmehetnénk kávézni mi ketten. Ezért meg is beszéltünk egy távolabbi időpontot (addig mindketten elfoglaltak vagyunk). Megkérdeztem, vajon pénzügyi dolgokról szeretne-e tájékoztatni engem. Nem. Vele az a probléma, hogy van egy élettársa, elvált, és két gyerek boldog apukája. Többszörösen hátrányos helyzetű. Mindazonáltan remélem, hogy csak rohanó világunkban velem szeretne elbeszélgetni olyan dolgokról, amit asszony úgysem értene meg; munkahelyi stressz, ilyesmik. Jófej, de nem több. Ez az én formám.

Tegnap válaszoltam Heteskének, de előtte görcsöltem egy sort. Konkrét és átvitt értelemben is. Utána mértani pontosságal megegyező hosszúságban írtam neki: 5+1 sort. És egyértelmű utalást tettem arra, hogy Jézusos élményeimről kizárólag személyesen vagyok hajlandó beszélgetni (végtére is: ha itt fél méteren fejtem ki az angyalok átlagos tevékenységét otthonomban, akkor mit vár, öt sorban mi fér el?!).

De talán van remény, Emma, mindenkinek: A barátnőm, akire hétvégén az egyetlen normális fazon lecsapott a lakatoláskor, teljesen beparázott, ugyanis életében először olyan krapekra akadt, aki zsinórban jó előre az összes napját lefoglalta. Vagyis: minden nap találkoznak, plusz az sms-ek, plusz a telefonhívások. Barátnőm kétségbeesett, mert azt hiszi, hogy valami jól összehangolt, az egész Univerzumra kiterjedő átverésben van része. Közöltem vele, hogy ne parázzon, inkább örüljön; végre egy ember, aki felfogja, hogy nincsen vesztegetni való idejük. Így kicsit gyorsabban kiderülnek majd a dolgok. Megjegyzem, hogy a napi sms-eket, hívásokat, és az egymás szájában élést én is csak hírből ismerem. Jó lenne, ha Férjuram is az intenzív ismerkedés híve lenne. Valamint ha hamarosan előkeveredne...
Ah, és a legfontosabb! Nem ismerem a lány pontos képletét, viszont ő már belekerült abba a tranzit-sorozatba, amit "életközépi válságnak" is szoktak nevezni - egy rakás nagyon durva, kellemetlen tranzit (a születési képleten folyamatosan áthaladó valós bolygómozgásokat nevezzük tranzitnak), úgy nyolc éven keresztül. Rám még csak mostanában kerül majd a sor, így megnéztem, hogy neki melyik rondaság volt soron...és lőn! Plútó-Plútó kvadrátja van! (A tranzit P. 90 fokos szöget zár be a radix -születési- P-vel.) Az egyik legnyamibb dolog. Meg legnyomibb is. És...bepasizik! Hát, kérem szépen, így kell ezt csinálni! Nekem november végén lesz Szaturnusz-Szaturnusz kvadrátom. A Szaturnuszom 7. házas. Hm. Vagyis erősen köze van a párkapcsolataimhoz...

2010. november 8., hétfő

reneszánsz szépség

Hát így próbáljon meg az ember lánya korrekt lenni másokkal! Jelentkezett a girhes púpos törpe, és megmondtam neki sűrű elnézések közepette, hogy csak akkor találkozzunk, ha elfogadja, hogy én kapcsolatot - tőle- biztosan nem akarok. Hosszasan magyarázkodtam, magamra vállaltam minden felelősséget, elnézést kértem (kisebbfajta canossázást hajtottam végre). Aztán nagyon hosszasan beszélgettünk az élet dolgairól, a materialista és ezoterikus világnézetről, a párválasztási és kapcsolatbeli stratégiákról. Rájött ennyiből, hogy mi nagyon különbözőképpen gondolkodunk, viszont jót vitatkoztunk. A sejtésem bejött: ő egy Ikrek, nagyon ikrekes beállítódással. Aztán visszadobta a labdát, hogy én döntsem el, szeretnék-e még ilyen agymaratonban részesedni. Aztán továbbszőttük a dolgot, és ő is megjegyezte, amit egy másik fickó is a lakatoláskor: a jelenlévő hölgyek elég nagy százaléka mell- és dekoltázsbedobással próbált érvényesülni. Én próbáltam védelmembe venni nőtársaimat (ahelyett, hogy örülne a szép látványnak!), de akkor jött ez a pénzrehajtó nők duma. Erről is kifejtettem véleményemet - végül is, szerintem a legtöbb nő egyszerűen biztonságot keres, nem? Havi 80-ból nem lehet egy háromfősre növekedett családot eltartani...No és akkor megkaptam a kegyelemdöfést ármányos nyíltságomért: Púposka stratégiája az, hogy nem a kikent-kifent szépségekhez megy oda, hanem az olyan "szép hajú, enyhén molett" lányokhoz, mint én...Porig alázott ez a mondat, és kikértem magamnak: 38-40-es aljakat hordok, és a felsőm is csak a mellem miatt 42 (a nagy méret 44-től kezdődik)...Ki tudja? lehet, hogy mégis kövér vagyok?
Mivel GA. már nem áll rendelkezésemre, hogy megtiltsa a fogyókúrát, felhívtam A. barátnőmet, aki mostanság az új lakásában alig lát számítógépet. Elmeséltem a történteket, mire elkezdett szentségelni: mi az, hogy én molett?! Felejtsem el, én olyan vagyok, mint Botticelli Vénusz születése, csak nagyobb mellekkel, és arányosabb testtel. Olyan finom, puhafehér a bőröm, szép a hajam...(tetszés szerint folytatható). Egy percig a bennem lévő kiscica magányosan visított a tükör fele: mire megyek a reneszánsz szépségemmel, ha egyszer a XXI. században élek?! Aztán eszembe idéztem az enyhén irigy aerobik-oktatókat, akik elismerték, hogy ritka arányos a testalkatom, és igazán nem kellene sokat dolgoznom rajta...Ez most kissé lelappadt, de hétvége felé ráveszem magam egy kisebb edzésre, vagy tornára. Lehet persze, hogy előbb fogyni kellene 3-5 kilót. Hadrendbe állítottam a pároló edényemet, és a krumplit már azon pároltam. Találtam remek almát is...A. szerint elegendő lenne elfelejtenem a chipset meg a csokit...öhm, öhm. Igaza van. De próbálkozom, kitartóan, és nem drasztikusan. Mire teherbe esem (úgy 20 év múlva...) talán le is adok 3 kilót. Most az a szerencsém, hogy a "zalkonyatot" olvasom angolul (rajongók így kizárva!), a tesóm kölcsönkönyve, azt meg nem maszatolhatom össze csokival, morzsával...(És ekkortól Hősnőnk elkezdte tisztelni a könyveket: nem evett rajtuk, nem vitte be a fürdőkádba, sőt a strandhomoknak sem tette ki e becses tárgyakat!)
(Szívem! Hagyd már az öntömjénezést! Mindenki tudja, hogy te vagy a Firenzei Kalmár legkedvesebb reneszánsz szépségének másolata, és úgy vagy jó, ahogy vagy, inkább írj a "zalkonyatról"...)

-----------------------------------------------------
"ZALKONYAT"-ról, meg a sors kifürkészhetetlenségéről merengett Hősnőnk. Végre olvasott angolul, értette, és élvezte is. A külvilágnak mindeddig azt mondta, csak azért élvezi a lektűrt, mert idegen nyelven van, hiszen csak egy kamaszolvasmány - ennél fülledtebb könyveket is szokott forgatni, vagy éppen klasszikusokat-, és magyarul bizonyára nagyon együgyünek tartaná. De egy ideje már magával ragadta a történet; persze hiányolta a csókot, de rá kellett jönnie, hogy ezzel a könyvvel sem véletlenül találkozott, ahogy korábban a "hiánypótló" érzéki irodalommal sem "csak úgy" hozta össze az élet. Más fázisba lépett, és rájött, ez az aprólékos, a mozdulatokat milliméternyi precizitással, a sóhajokat pedig félhangonként rögzítő mű mit akar neki mondani. A hosszú, melankolikus várakozás a Társra, és a minden pillanatot magába olvasztó szerelmes lélek...Felsejlettek pillanatok korábbi szerelmekről: mert mikre is emlékszik Hősnőnk a regimentnyi próbálkozó legényemberből? A naplóiban még csak nevek sem szerepeltek egy-egy egyetemi mulatság táncpartnereiről, a folyosói szemezésekről. Ki tudja már, ki volt Szakállka, és a többi álnévvel sem emlegetett szerencsés-szerencsétlen, akiket csak órák alatt, vagy a büfében nézegetett? Egy-egy elmosódó arc. De az a pár, aki összetörte a szívét? Azok a kapcsolat-kezdemények...
Mit viszel magaddal, kedves? - kérdezte magától hősnőnk. R. és a kocsija, amiben hazavitte. A lopott, vállra adott csókok, és a mosolya. És enyhén hajlott alak, amint utoljára kilép az albérleti udvarról az utcára. J-vel ahogy szomorkásan összefonódnak - mindig a szakításaikkor beszélgették a legjobbakat, és a kisoroszlános hév, ahogy a lányra vetette magát, amikor hajlandó volt szabadjára engedni indulatait. B...belefájdult a szíve, és szemét könny lepte el. Ahogy nézi, egy szót sem szól. Ahogy átöleli, a nyakába csókol, mert máshová nem mert, aztán az egyetlen igazi összeolvadás, az energiahullám, amivel körbevette, és az utolsó csókja télen, 2008. decemberében...nem a flegma B. Az nem B. volt.

Mind ölelt. Mind taszított. Eltaszították.

De az az igazság, hogy a legmegejtőbben az a vámpírfiú fogalmazta meg számára, mi is űzi egyik embert a másikhoz: nem tudod, csak a szomjad űzi felé, a mérhetetlen szomj, amit csak a másik vére csillapíthat, és amely szomj minden addigi embertől eltérően most sokkal hevesebben tör fel...Milyen szép gondolat a vágyról. Kár, hogy semmiből jön, semmibe vész.

Hősnőnk el akarta képzelni Férjuramat, amint egymásra szomjaznak.

---------------------------------------
VÁGY - SEMMIBŐL JÖN/SEMMIBE VÉSZ. 

Ez egy jó kétsoros lenne.

2010. november 7., vasárnap

akkor lakatoljunk!

De csak módjával...Elöljáróban leszögezném: nem a csillagállások tehetnek arról, ami nem történt meg, ez csakis az égiek akarata lehetett. A csillagállások ugyanis azt mutatták, hogy ideális a szombati nap az ismerkedésre - és erre lett volna szükségem. Mint ahogy legalább két hölgyről tudom is, hogy a hétvégi konstelláció kedvezett a magánéletének; az egyik szerencsés a lakatolásra velem eljövő kolléganőm volt. Neki sikerült kifognia az ötvenvalahány úr közül az egyetlen normális és helyes példányt, aki nagyon huszárosan le is csapott őlédiségére, és elszórakoztatta a hölgyet. Ezen momentum volt a legszívmelengetőbb az est folyamán: kolléganőm úgy kivirult, hogy öröm volt nézni - a snájdig ifjú pedig nagyon kulturáltan viselkedett. Az ásó-kapa még a messzi távolban, de most a változatosság kedvéért ő fog fél méterrel a föld felett lebegni, nem én!
Az egyébként egy dolog, hogy Férjuram nem jelent meg - ezt az első két percben konstatáltam (hercig huszárt nem vettem észre, de végtére is ez a sors keze, hiszen nem nekem kellett észrevennem, viszont kettejük esetében abszolút volt a kölcsönösség), de ez még abszolút nem indokolta a férfiállomány jogosan bírálható viselkedését: Képzeljétek el, hogy kifizettek 6000 Ft-ot (igen, jól olvastátok, ennyit!) azért, hogy egy zárt helyen ötvenegynéhány ellentétes neművel ismerkedhessetek mintegy három órán át. Indokot is adnak nektek, ingyen innivalót, tombolával is megpróbálják felpörgetni a próbálkozásokat...Erre a férfiak (férfiak ezek egyáltalán?!) egyik fele kettes-hármas csoportokban gunnyaszt a sarokban, vagy sört iszik, vagy még a szemét sem mereszti asszonykákra. A másik fele körebejárőrözi az est folyamán a termet 627-szer, nagyjából 47 különböző kulccsal a tombola reményében: eléd áll, nem köszön, a lakatodra mered, rád se néz, csak nyúl a lakat után és miután beletörte a kulcsot ügyetlenségében, szó nélkül odébb áll...Oké, a kulcsot egyik sem törte bele, de akkor is!
Maradt a szűk keresztmetszet: az est végére két érdeklődő ifjú, meg én, agresszív amazon. Korán rájöttem ugyanis, hogy Hercig Huszár inkább kettesben lenne Kolléganővel, ezért elmentem borospoharat orozni. Itt kezdődött a probléma. Sejtettem, hogy ennyi tesze-tosza alakot csak a belépődíj teljes lefogyasztásával lehetséges ellensúlyozni. A pulthoz nem fértem oda, viszont már korábban láttam, hogy van két intelligens külsejű harmincas úr - háttal mindenkinek. Megkértem az egyiket, hogy ugyan kérjen nekem poharat...Hosszú percekbe telt, mire a pultoslány észrevette, és utána hosszú percekig semmit sem tett, aztán adott két poharat - két másik lánynak. Odébb léptem, mire első érdeklődő (nem azonos két úriemberrel) jött a lakatomhoz, de ott is ragadt. Megkérdezte, hogy még tanulok-e (ez is egy bók...), satöbbi. Nem volt rossz, csak kissé furcsán beszélt, meg elég nehezen bontakozott ki. Azért kedves volt, csak kicsit unalmas. Közben másik úriember megkérdezte, hogy akkor még nem kaptam meg, amit akartam...Nem is értettem, minek szól, és miért ilyen stílusban. Közöltem is, hogy lehetne udvariasabb is. Aztán a pultoslány volt soron: megkértem (némileg felháborodott hangnemben, és L. és A. tudják, hogy bizony az nem túl szívmelengető, mert nem emelem meg a hangerőt, viszont megremegtetem az orgánumomat - és némi tűzcsóva is távozik sárkányorromból), hogy legyen szíves...De hát nincs tiszta pohár, satöbbi...Három perc múlva kaptunk két poharat - gondolom azért, mert férfi is volt velem. :-((
Szóval, így kezdődött a borozásom. Nem számoltam, hányszor töltöttem újra, de sokat segített: egészen becsiccsentettem, és akkor már kedvesebben fordultam az idő közben a boros pulthoz átülő két jólöltözötthöz is, hogy lakatoljunk, meg minek ücsörögnek. A langaléta (2 méteres volt!) kifejtette, hogy csak akkor megy oda egy nőhöz, ha tényleg tetszik neki - és ilyen hölgyet nem talált az est folyamán...Viszont érdeklődve hallgatta azt, amit az elsővel beszélgettem. Amikor egy Zsákos Frodó másolat odapenderült, és kinyitotta lakatomat, megszabadultam első számútól...Akkor jött fineszes ketteske: egy púpos, ronda, alacsony és girhes informatikus, aki az est maradék idejében szórakoztatott. A maga visszafogott, enyhén álmosító stílusában. Tulajdonképpen biztos érdekelt volna, amit mond, ha ő álmaim férfija, de attól távol állt. Persze rendes, meg normális, meg szépnek tart, és fineszes, mert kiszedte belőlem a telefonszámomat azzal, hogy ebből "még akármi lehet". Nem akartam ellentmondani neki, de ebből ugyebár nem lesz "akármi". Aaaaz meg aztán végképp nem! De neki legalább szép estéje volt. 

Egy biztos: Férjuram nem volt ott. De nem is lenne Férjuram, ha egy sarokban gunnyasztott volna, vagy a kulcsával rohangált volna jó kis duracell-nyuszi módjára. Ugye? 

Valaki azonban ott volt: Egy srác, aki nagyon, nagyon hasonlított a zsáneremre, Mr. R.A.-ra; miniatűr porcelán-nipp kiadásban. Kb. 160 centi lehetett, de ugyanolyan volt az arca. Ez valami égi jel volt. Mármint arra, hogy lehetnek még zsáneremhez hasonlító fickók, például maga Férjuram...hm?

Kolléganő pedig kijelentette, hogy nagyon tetszettem neki, olyan aranyos voltam; többet kéne innom...(öööööö...) :-))

illatbolond

Mán megint rosszalkodtam! Bizonyos okokból költöttem a pénzemet: ruhákat vettem, némelyik kicsit más, mint eddig, de általában muszájból vettem, mert lassanként a régebbi darabok elkopnak. Mindazonáltal volt egy teljesen fölösleges kiadásom is. Illatbolond vagyok, és anyagi okokból leginkább az olcsóbb kategóriájú parfümöket vásárolgattam eddig. Ezek vagy tetszettek, vagy fél üvegnyi fujkálás után aktualitásukat veszítették - ld. meguntam őket. És vannak azok az illatok (általában 2-3), amik drágák, ezért nem veszem meg őket, csak ha bemegyek az üzletbe, akkor fújom magamra. Mennyivel egyszerűbb lenne NEM megvenni a sok akciós katalógusillatot, és HELYETTÜK megvenni két olyat, ami igazán tetszik. Logikát ebben nem kell keresni, mivel nőről van szó...
A. barátnőm már tudja, hogy illatmániám a nehézkes, orientális illatok felé terelődött el az utóbbi években (sok sima virágillattól egyszerűen megfájdul a fejem!), vagy a nagyon friss, fanyarabb illatok felé, és A-nak mutattam is egy-két olyan illatot, ami tetszik. Az egyik ilyen illat az Y.R. üzletekben kapható; oda kifejezetten emiatt járogatok be - azt várom, hogy kedvencemet leárazzák, de állítólag erre az utóbbi hónapokban nem volt példa. A kis barna,tojásdad üvegcse amúgy egy elég bizarr, tömény kreációt rejt: pacsuli(!!!), kakaó, vanília (egyes források szerint kókusz). Az eredmény naaaagyon egyedi, nagyon "viselni kell" illat.
Na, besuhantam pénteken az Árkádba Y.R. üzletbe. Megint nem volt leárazva, viszont a legújabb illatuk akciós volt, és még plusz utazóparfüm is járt hozzá. Az volt a baj, hogy megszagoltam: hááát, ez tényleg éjszakai vanília...mmmm: három különböző vanília van benne, és cédrus, mimóza, narancsvirág, mandarin...UHHHH, nagyon jó! Szóval, úgy értékeltem, hogy ezért a pénzért nem katalógusos illatot kapok, hanem egy igazi francia minőségi terméket...
Megjegyzem: az egyik nagy kedvenc illatom egy katalógusozó cég, az O. terméke volt, csak éppen kivonták a forgalomból. Egy barátnőm szerzett belőle, így abból is van lerakatom. Az egy igazi sivatagi illat volt: a neve Nomadic, és ilyen extrém összetevőket női illatban még nem olvastam: többek között tömjén és mirrha is volt benne a szokásos keleti cuccos mellett; szóval a "brutál" kategória.
De nagyon kellemesnek találom a másik provanszi parfümcég (L'Oc...) egyik illatát is: ez citrom és méz. Ezt valószínűleg soha nem fogom megvenni, mert elfogyaszthatatlan kiszerelésük van csak.
A jómúltkor pedig vettem egy ún. "kimért" francia parfümöt is - hogy mennyire eredeti márkájú, azt most ne vitassuk, de az illat nagyon ütős, eredeti - eredeti alatt azt értem, hogy nem az a tucatillat; ugyanis nagyon sok "átlagos" (ordinary!!!) illat van, amit "könnyű" viselni, de beleolvad az ezer másik közé. No, ez számomra nem: megszagoltam az eredetit is, nagyon extrém: a Ken... cég "dzsungel" illata: valami fahéjas csoda. Annyira más a többi illattól, hogy...Persze egy igazi Orrnak biztos tucat dolog: aki naponta illatok százaival foglalkozik, annak ez nem különlegesség. Csak azért szoktam szagolgatni az átlagos "menő" illatokat is, és valami miatt kimaradnak, nem kellenek...Persze biztosan mások meg azt nem bírják, amit én; bár A. barátnőm igen, mindig nagy kedvvel szagolgatja az üvegcséket, ha hozzám jön - de most majd én megyek hozzá, az új lakásába...

válasz Emmának

Azt hiszem, sejtem, mire célzol, Emma! Bocs, hogy ilyenformán válaszolok, de azt hiszem, te arra gondolsz, amit én "lélektársnak" nevezek - bár a "szakirodalom" még beszél duálról, meg ikerlángról, és alaposan összekeverik és egyet sem értenek abban, hogy ezek közül melyik micsoda (szerintem ők is csak tippelgetnek:-)). 
Amikor ezt a  blogot írni kezdtem, akkor volt egy megalázó telefonbeszélgetésem B-vel, aki az én kategóriám szerint LÉLEKTÁRS volt, noha az Ízek, imák...stb. könyv szerint ez a kategória olyan személyt takar, aki feladatok elvégzéséhez segít hozzá, és soha nem konfliktusmentes, ráadásul nem "boldog végű" a kapcsolat. Hogy honnét tudom, hogy lélektárs volt? Három okból: 1. egyrészt a J-vel való kapcsolatom végén arra összpontosítottam, és arra kértem az égieket, hogy hozzanak össze a lélektársammal - ők pedig sajnos mindig teljesítik a földiek hülye óhajait  2. J. sokat kifogásolta az "összhangot" közöttünk, és mikor B-vel ezt átéltem, akkor értettem meg, mire gondolt J. 3. amikor először találkoztam B-vel, egy buliban, és hazamentem, megkérdeztem az angyalkártyámat, hogy ő kicsoda...Nos, történetesen háromszor egymás után a Lélektárs kártya esett ki. Ilyesmi azóta sem történt meg, és gyanítom, erre a matematikai esély is meglehetősen kicsi...
Viszont azt el kell ismernem, hogy sem J., sem B. esetében nem történt velem "villámcsapásszerű" felismerés. Volt valami tudat alatti bizonyosság, ami irányított, de nem hirtelen felismerés. Ennek ellenére nem zárom ki annak lehetőségét, hogy egyszer hasonló élményben legyen részem (szerintem szörnyen izgalmas lehet!). 
Ami az emberek kéréseit illeti, nem tudom...bizonyára nem tudunk jól kérni. Egyik kedvenc könyvem Judith Merkle-Riley: Minden vágyak mestere c. műve, és meleg szívvel ajánlom mindenkinek, aki még nem olvasta! Kellemes, enyhén ezoterikus lektűr sok-sok mondanivalóval (és még Nostradamus is benne van, meg történelmi, stb.!) :-))
Én most próbálok "okosan" kérni. Azt az embert kívánom magamnak, aki testi-lelki-szellemi társam, akivel kölcsönösen egymásra vágyunk, akivel kölcsönösen méltók vagyunk egymáshoz. A vágyképeimben ráadásul fel is ismerjük egymást (ez fontos momentum!).
Ezért sem tudom Heteskét hova tenni. Szemmel láthatóan minden "ott" van, és mégis egy vaksi. És ami érdekes: egyetlen, ismétlem, egyetlen férfi sem volt még rám ilyen delejező hatással! Én az első hét perc után, mint tudjuk, már fél méterrel az aszfalt fölött lebegtem...:-))
De lehet, hogy ő is csak egy lépés Férjuram előtt, mert ahogy jógagurum mondta volt: 2011-ben jő el az igazim, addig "több férfiből fogom összerakni az ideálisat". Akkor ezt úgy értelmeztem, hogy majd lesz mindig 2-3 párhuzamosan...Hát nem volt. Valószínűleg azért nem, mert elég gyengén tudok egy leckére is összpontosítani...:-))

Máskülönben: nagyon örülök a megjegyzéseidnek!!! :-)) Remélem, ma már egy nagyon boldog párkapcsolatban élsz, és az én irományom csak egy kísértet a múltadból (én így képzellek el).

2010. november 4., csütörtök

visszakönyörgöm magam...

...Férjuramhoz. Az egyedülihez. Az Igazihoz. Akkor is, ha ez egy ósdi kategória. Visszakönyörgöm magam, vissza én! S lám, az égiek mégis szeretnek: hiába a november tradicionális szottyossága, hiába most kezdték a közművesek feltúrni szűk utcácskánkat, hogy ők akkor most csöveket fektetnek egy hónapig(!!!)...Reggel (hajnalban!) a Nap átderengett a szürkéskék égbolton, és olyan, de olyan tágasnak éreztem szokásos útvonalamat! Még talán a kopasz fák is mosolyogtak! És megszállt valami csodás béke. Még nem bizonyság, csak valami aprócska...mmm....remény?
És ma láttam ŐT (hogy-hogy kit?! Hát persze, hogy Férjuramat programozás közben!)...Általában amikor visszaszámlálok (így kell ellazulni), mostanában egy hatalmas fát szoktam látni, távolról. A fa tele van fehér virágokkal. Ma megelevenedett a fa: földöntúli arany fény öntötte el a tájat, amitől enyhén megremegett a kép kontúrja, mintha párán keresztül látnám. És a fa egy hatalmas rét közepén állt a távolban. A kép szélét csak sejtettem: bizonyára egy völgyben voltam. A rét pedig telis-tele volt fehér és sárga virágokkal, amik a szokásosnál magasabbra nőttek, mivel alig tudtam szökellni benne. Mintha csak gyermekek lettünk volna: én XIX. század eleji ruhában, és Férjuram fehér, lobogó ingben, fekete mellényben. Futottunk a fa felé, de még előtte találkoztunk, és megfogtuk egymás kezét. Susoltunk, és nevettünk. Ilyen lehet a mennyország...Istenem! Annyira szeretem őt! Nem is tudom; ez ugyebár nem szerelem, mégis érzem belőle áradni a kötődést, az őszinte szeretetet. És ilyenkor úgy érzem, hogy én sem tudnék mást szeretni. Ő bizonyára a másik felem kell, hogy legyen. És valahol létezik - egyszerűen azért, mert olyan nincs, hogy ne létezzen.

2010. november 3., szerda

visszaesés

Heteske írt, így 8 nap elteltével hajlandó volt némi részvétet mutatni a  kiskutya iránt (ő, a nagy állatbarát; legalábbis a közösségi oldala szerint az...). Persze remekül elvolt a halottak napi hétvégén: vidéken bográcsolt barátokkal, pihent, felment a János hegyre...Szóval, eléggé egyértelművé tette, hogy nem érdeklem, mint ember sem. Ha lehet, ez még szánalmasabb, mint amikor egy szó nélkül tűnnek el. Felteszem: jézusista lelke ezt nem engedné. Viszont most én sem válaszolok neki azonnal (ez általában szokásom, mert különben elfelejtem). Szóval, jó esélye van, hogy dobom, a szombati újabb randi-eseménytől függetlenül.
Visszaestem, mert annyira magam alá temetett a tény, hogy megint mellélőttem: valakit megint a rossz időben ismertem meg, hogy több csatornámat is megkérdeztem - az ingát alaposan kikerülve, mert abban már nem bízom (mint tudjuk). A kártya egyszerűen döbbenetesen jó képet rajzol, és nem elhanyagolandó, hogy eddig még mindig megmondta a frankót. Hétvégén az évi rituális asztrológiai kereszt kirakásomat már egy újabb könyv segítségével elemeztem, mert a kirakásban túl sok volt a fordított pozíciójú lap, és megdöbbentően izgalmas dolgok jöttek ki. Ahogy most H-ról és rólam is. Szerintem eléggé jól ábrázolta ezt a lagymatag helyzetet, és benne kettőnket. Ami furcsa, az az, hogy a döntésjátékos résznél egyértelműen az jött ki, hogy jobban járok, ha válaszolok erre a levelére, mint ha nem teszem meg. Viszont nem szívesen, nem túl jó érzéssel teszem meg; így pár napot várok vele. Kétségbeejtő, hogy a lapok szerint is mennyire vaksi a fickó! (ez így konkrétan szó szerint szerepelt mint értelmezési lehetőség)

Irgalmatlanul fáradt vagyok. És hiába próbálékozom Férjuram programozásával, annyira halaványra sikeredik a  dolog, és az érzés...csak fájdalom van. Megkérem az égieket, hogy segítsenek, lépjenek már közbe, vagy valami...