2010. július 29., csütörtök
koreográfia
Egy nő, az kérem minden körülmények között nő! Vagyis ben, mellette, dacára...Ma ritka fárasztó napom volt: a gyümölcsnap este 6-ig tolerálható nagyjából, és utána szokott a keményebbik fele jönni: kihúzni az olvasás, esti nasi idejét, ágyba bújni szinte éhesen...Elmentem hát jógázni; mert az is pergeti az időt, és a testmozgás eléggé feledteti az éhséget. A szobabringa igen, jóga után meg egy fél ökröt is meg bírnék enni, hm...És még vettem holnapra is fincsi, illatos ebédet, és azt lóbázva, kitéve a kísértésnek kellett hazajönnöm. Jóga kifacsart, a sós étek utáni vágy úgyszintén, lógó, loboncos fürtökkel, egy olcsó drapp nadrágban, szoros sötétbarna felsőben jöttem hazafelé, a holnapi ebédemet lóbálva, fintorogva, hajmosás előtt (és persze szemüvegben)...Épp nem éreztem magam huhh, de szexinek...De a mozgás jelentősen megdobhatja az aurámat, mert...
...jött Ő, sármos, fiatal, jóképű fickó szembe...Gyanús persze a helyzet, mert egy igazán jó férfi mit keres pont azon az utcán pont akkor?! De jött. Premier plánban: 190 centi magas, sötétbarna, barna szemű (talán), karakteres, harmonikus arc, széles vállak, és talán egy cigaretta :((. A másodperc töredékéig egymás szemébe néztünk. Jó volt. Jól esett tét nélkül belenézni. Túl fiatal? Túl egyszeri.
És egy-kettő-három. Lépés. Hátranézni - egyszerre (igen!). Aztán egy-kettő-három-négy...Hogy volt? Nézett? Tényleg? Hátranézni -egyszerre (igeeeen!!!). Túl távoli. Túl egyszeri. De jó...
És továbbmenni, ebédet lóbálva, loboncos hajjal, szemüvegesen...egy szexi nő.
2010. július 28., szerda
változom
És ez jó! Mert végre valami elindult bennem, noha leginkább az álmaimban jelenik meg. Többször álmodtam a jövendőbeli társammal- igaz, mindig máshogy néz ki, de legutóbb a lakásában jártam - napos, barátságos, könyvekkel teli volt, az úriember kulturált. Másra nem is emlékszem. Ja, valami zakó-öltönyféleség volt rajta, szóval nem Hawaii-mintás sortban várt...
A mai álom elég érdekes volt: Volt egy kutyusom. Ez azért érdekes, mert a lakásomba önmagamtól be sem engednék állatot, én inkább növénytartó vagyok. Az állatok szépek, aranyosak - annak, aki tartani tudja őket. Szóval volt ez a kutyus, és egy kosárban lakott - szépen, párnákkal kibélelve, igazán kényelmes lehetett neki. Amúgy a kosara egy ház teraszán állt, a bejárati ajtó előtt (nekem lakásom van, nem házam, ez is meglepő...) És a kutyimó annyira jól érezte magát, hogy gyorsan megszült. Tudtam, hogy nem ez volt az első alkalom, hogy ő szül, és azt is, hogy az sem az első alkalom, hogy nem kiskutyáknak ad életet, hanem embergyerekeknek. A kutyusom szült nekem 5(!!!) kisbabát! Ezt úgy vettem észre, hogy a kosár sarkába rakta őket, egymásra, arccal lefelé, mint azokat a gyakorlós csecsemő-babákat. Egyenként emelgettem fel a különböző méretű és színű újszülötteket, és azt hiszem, nem zavart, hogy ott vannak, és az sem, hogy egyelőre fogalmam sem volt, mit csinálok ennyi gyerekkel.
Megnézegettem ma az Álmoskönyvemben, de természetesen csak a kutyát találtam meg (a hűséges társ, feltétel nélküli szeretet megtestesítője); az újszülött pedig mindig új terveket, lehetőségeket is jelent. Az arccal lefelé helyezést nem tudtam értelmezni - lehet, hogy csak annyi, hogy egyenként emeljem föl, és nézzem meg a lehetőségeket?
De legalább nem horrorisztikusakat álmodok. Ez is valami.
2010. július 26., hétfő
hétfői spleen
Ezt a hétfőt akár el is felejthettük volna...nem az álmosító időjárás miatt, nem az "értsünk meg mindenkit, ne ítélkezzünk" teljesen újszerű kirohanásom miatt (kolléganőm kissé felháborodott erkölcsileg valakin egy olyan momentum kapcsán, ami a legjobb jóindulattal is csak félinformáció, és a hátteréről vajmi keveset tudunk. Máskor én is vele együtt háborodtam volna, de valahogy mostanában...
Reggel volt egy olyan érzésem, hogy összefutok Blue-eyes úrral, és ez már a metrón bekövetkezett. Kisimult, napbarnított pofikával libbent fel (az én kocsimba, minő meglepetés!), és utána elcsacsogtuk az időt. Most jött vissza egy hosszabb szabadságról. Kedves, aranyos, de valahogy visszafogott. És megértettem, hogy ez így is fog maradni! Elmesélte, hogy a tesója épp most jegyezte el a barátnőjét - ők még nem terveznek ilyet, csak hümmög...aztán kiderítettem, hogy a barátnőjének most nincsen munkája. És rajtam meg eluralkodott a nyomasztó érzés, hogy akármit is tennék, nem lehetnék elég jó neki. Úgyhogy elképzelhető, hogy ezentúl nem fogom minden találkozásunkat feljegyezgetni ide.
Hétvégén A. volt itt nálam, és moziztunk (Eredet - kötelező mindenkinek!!!!!), meg beszélgettünk, és NEM vetettünk kártyát, hosszú idő óta ezt is először. Helyette az egyik párkereső oldalon nézegettük a hozzánk korban nem illő öregurakat, meg tacskókat. Nagyon jól szórakoztunk, de A. nehezebben bírta a "büntető" fotókat, könyörgött, hogy a második/sokadik szörnyűségre ne kattintgassunk (a büntető fotók azok azok a képek, amiken igazáááán nem vagy előnyös külsejű...). Később ellátogattatam őt egy társkereső iroda oldalára, ahol az iroda tulaja írogat a kuncsaftokról. Ez is igen tanulságos volt. Hemzsegett a többdiplomás, komoly, jó pozícióban lévő, de azért megnyerő, sármos külsejű férfiaktól (ohne fotó!), akik gyakorlatilag kitartandó háztartási alkalmazottba oltott szeretőt/anyát keresnek. Vidéki aranykalitkába. Hm. A. kiakadt, én nem. Valamit valamiért. Csak elfelejtettem megjegyezni A-nak, hogy a férfiaknak nem csak a csinos külsőről, de a női intelligencia méréséről is eltérő a véleményük. Sokaknak - szerintem- olyan nőtársunk is "intelligens", aki nekünk futott még kategória lenne. Meg, ugyebár, ha valaki naponta 16 órán át bizniszt épít, az este nem biztos, hogy beszélgetni akar a nővel.
Régebben olyan férfire vágytam, akire sok szempontból ezeknek a többdiplomásoknak a paraméterei illettek, a pénzt leszámítva, mert nálam sosem az döntött. Most sem Pradában firkálok az éterbe...Szóval: bizonyos paraméterek most is esedékesek, a rátermettség nem milliókban, hanem ambíciókban mérhető, vagyis abban, hogy valaki a korához képest mit gondol, mit szeretne elérni, és mit ért el. Ennyit az anyagiakról. Emellett van ugyebár a lelki-szellemi összehangoltság (huhh! ez a rázós része!). Az, hogy legyen vonzó, meg sportos (atletikus!), az szinte kivitelezhetőnek tűnik...De egyvalamit nehezen tudnak a férfiak megemészteni: nem bírom a szellemi aranykalitkát! Nem egy jelölt olyanokat írt, miszerint a nő legyen diplomás, de azért maradjon otthon a gyerekekkel, és teremtse meg a hátteret...Ami ilyen helyeken megfogalmazva sajnos nem ezt sugallja. Egy diplomás nő általában nem akar örökre otthon maradni a gyerekekkel, hanem csak az első 2-3 évben (a kicsiknek amúgy is kell az ovis társaság). Ettől még lehet remek anya, főzhet úgy, mint egy istennő, satöbbi. És az a háttér. Hátteret színpadi előkép, meg élőkép nélkül nehéz megteremteni. Ha az a férfi 16 órában nincsen ott, vagyis nem a nővel együtt építi fel a párkapcsolatot, akkor a nő (de fordított esetben a férfi) sem elég, hogy egyedül fölépítse azt...Kevés az a nő, aki pusztán az anyaságban érezné magát kiteljesedni. Az anyaság életszerep, fontos, beavatja a nőt a nőiesség legszentebb részeibe, de a nő is csak egy gondolkodó lény, neki is szüksége van egy kis szuverén világra. Akár a munkahelyen, akár a fazekasszakkörben. Nehezen tudom ugyanis elképzelni, hogy létezhet olyan szintű önzetlen odaadás, ami másféle kiteljesedés hiányában nem a saját akaratát/vágyait akarja rátukmálni a kisdedre.
Ráadásul, én demokratikusan gondolkodom: az apának is joga van a neveléshez! (a gyereknek meg egy egészséges apaképhez!) :-)) 16 órás elrohangálásokkal ez sem valósul meg. Nem értem GA nejét sem - többszáz kilométerre elengedni a férjét, csak a hetek felében látják...
Szombaton írt nekem egy rövid üzenetet, hogy hiányzik neki az érzés...nem én :-)) Válaszoltam, remélem ő olvasta. Kedves, hogy gondol rám.
Nem arra akarok gondolni, hogy mit nem kaphatok meg GA-tól, hanem arra, mi mindent kaphatok...
2010. július 22., csütörtök
nem vers ez, de...
...nem vers ez, de...valami más. Nem tudom, mi van velem: szerelembe bizonyosan nem fogok esni. Mégis úgy érzem, GA most fontos. Vagyis a kettőnk között rejlő titok fontos. Tegnap megint kiszabadult belőlem a fűzfapoétaság dzsinnje. Egyszer csak jön egy sor, és vele az érzés, de most már nem nagyon erőltetem. Ha akar, kiszabadul. Ha nem akar, úgy is jó.
Aztán tegnap találkoztunk. Előtte reggel nézegettem a nőket a metróban. És hirtelen bevillant, ismét láttam őt, a Firenzei Kalmárt. Azon kezdtem el gondolkodni, mitől nő a nő. És valahogy az ő szemével kezdtem el nézni az asszonyokat-lányokat. Szinte belepirultam - mert annyira nem láttam őket nőiesnek. És megértettem. E reneszánsz arcocska, a klasszikus vonalak, mindaz, ami kilóg belőlem a mai szépségideálhoz képest, a Firenzei tréfája erre az életre. Ha már az a bosszantó dolog történt meg vele, hogy nőnek volt kénytelen születni, olyan nő akart lenni, mint a saját nőideálja. Hát, mégis nő vagyok. A gondolataim ellenére, vagy éppen azért. Egy nő, akiben ott van a firnyákos Kalmár.
Attól tartok, ezek után nem sokat fogok a "szakemberek" véleményére adni, hogy milyen is legyen egy igazi nő. Pontosan tudom, hogy ahhoz fogok igazodni, amit a tükörben, vagy éppen GA szemében látok.
-------------------------------------------------------
...nem első osztályú beszélgetőpartnerek. Ezt Hősnőnk kénytelen-kelletlen, de elismerte magában. Az igazi párjában a szellemi társat is keresi, az önfeledt beszélgetéseket - GA-val nem értik meg egymást szavak nélkül, viszont meghallgatják egymást, és ez is valami.
A büfésoron ültek le. A férfi fájlalta derekát (talán megfázította), éhes volt picit, és nagyon melege volt. Fűszeres csirkét vettek, s közben mindenféle lényegtelen dologról csacsogtak. Hogy mit tettek hétvégén, és mit nem, GA-nak mit kellene tennie derekával, és mit nem, ki melyik részét kéri a csirkének, valamint GA nem szégyellt egy meglehetősen vulgáris megjegyzést is belefűzni mondandójába, mikor a lány valamit kérdezni akart - bizonyos méretekről. Hősnőnk nem hagyta magát zavarba hozni, és felvette a kesztyűt. A plázából kifelé már jócskán belemerültek a pajzán élcelődésbe, érdeklődésbe.
A lány megkönnyebbült, mikor a hegyre felértek, mert az esti panoráma, a lemenő nap elvágta GA sikamlósságát. Néha csak ültek egymás mellett hallgatagon, vagy más, szellemibb, lelkibb témákról beszélgettek. Ki mit szeretett a másikban, GA fotóstehetsége, családja, a feleségével való megismerkedése is szóba került. Hősnőnk meghatódott, amikor GA elmondta, hogy az asszony mellett az volt a legnagyobb érv, hogy sokkal egyértelműbben, őszintébben kifejezett, megélt érzelmeket tapasztalt vele, mint addig a többi nővel. Úgy érezte, GA igazat mond, és ezek mellett a többi tény eltörpül, nem számít, és amúgy sem az ő házassága, nem az ő meccse.
GA sokat mosolygott, a lány pedig szerette volna megfejteni - nem a mosolyt magát, hanem azt, mitől érzi olyan ismerősnek, mintha már több élete ismerné. Elnézte ezt a pompás nagyvadat: Skorpió, Oroszlán ascendenssel...Tömör, reneszánszos izomzat, hosszúra növesztett szőke sörény, egy copfban megzabolázva, gondosan nyírt szakáll-bajusz, és azok a hideg szürke szemek, amik olyan szépen lágyulnak el, ha elmosolyodik...Nézte, s nem értette - meg is jegyezte neki: még mindig nem tudja eldönteni, a férfi vajon tényleg olyan szép-e, vagy sem. Arca vagy gyönyörűnek tűnik, vagy hihetetlenül groteszknek. Titokban mindig jól érezte magát e szép ember mellett, mert ez a szépség már csak esztétikailag érintette meg, és valahol hálás volt a feleségnek, hogy nem neki kell a nehéz élethelyzeteket megélnie vele.
Elnézte, és hirtelen meg tudta fogalmazni: GA pontosan olyan, mint egy 16. századi angol, vagy skót nemes, aki most lépett ki Shakespeare egyik drámájából. Furcsa volt ez az érzés, hiszen először kötötte GA-t össze a távoli múlttal.
Ahogy a táj egyre jobban elcsendesült, úgy lettek ők is egyre meghittebbek, úgy osztottak meg egyre komolyabb gondolatokat egymással. GA ismét előhozakodott azzal, a lány mekkora hatással van rá, most is, ebben a percben (valóban, a mosolyában mindig mintha lenne valami félsz, és remény is).
És Hősnő úgy érezte, nincsen vesztenivalója, és elmondta, mennyire meglepte önmagát is az előző találkozásuk - a csók, az érintés milyen indulatokat váltott ki belőle. És azt is, hogy mennyi mindenen elgondolkodott ennek hatására magával kapcsolatban, a múltjáról, a felelősségről...És azt is, hogy ezért hálás GA-nak.
Amíg a kocsi felé mentek, a férfi keze belecsúszott Hősnőébe: olyan volt, mint régen: nagy, puha, meleg, óvó...A kocsinál átölelte, és megcsókolta. Aztán csókolta és ölelte a kocsiban, majd később a lány lakásán is, a kanapén. Csókolta és ölelte, ruhában, és ruha nélkül. És megadta mindazt a gyöngédséget és figyelmet, amit a "nőies" körülmények lehetővé tettek.
Úgy tűnt, mindketten elégedettek, noha zavarban is vannak. Feltették azokat a buta kérdéseket, amiket kezdő szeretők egymásnak feltehetnek azzal kapcsolatban, vajon mennyire találja a másik megfelelőnek őt...
Amikor végül a karjaiban tartotta, Hősnő végtelenül finomnak, nőnek érezte magát. Annak ellenére, hogy kénytelen volt megállapítani: az előző alkalommal érzett szikra és bizsergés már nem volt ott, nem érezte azt az elementáris késztetést - helyette valami irtózat-féleség bújt meg tudata rejtekében. Mert mit is tett ő, és hogy is tette? No és kivel...
Kicsit örült, hogy nyer két hetet, mert GA nyaralni megy, és csak utána, talán utána kerül sor arra...
A férfi búcsúzóul átölelte (sokadszor), és megjegyezte, hogy azt érzi Hősnőn, hogy még mindig bizonytalan magában, de ezen változtatni fognak. Majd azt is közölte, mit fog vele legközelebb tenni...
---------------------------------------------------
GA az árnyékom. Szembesít a bennem élő, leláncolt teremtménnyel. Vele talán van esélyem megélni azt a nőt, akit eddigi életem során nem tudtam. Megszeretni, elfogadni ezt a láncos, agresszív-félénk teremtményt. Még az ellenérzéseim mellett is meg fogom tenni, annál is inkább, mert...
...ma furcsa érzések, képek kavarogtak bennem. Felvillantak. Láttam egy leláncolt macskafélét (rendszertanilag behatárolhatatlant), amint elüvölti magát, kusza versfoszlányok törtek elő, hogy utána költeménnyé soha ne váljanak, és láttam, igen, igen, sokszor láttam a Firenzei Kalmárt: amint este, gyertyafény mellett egy ládikában a pénzét számolja - oly egyedül volt, mindent egyedül ért el! És megjelent a Firenzei mellett jóbarátja, a sármos nemesifjú (GA). A vállára tette kezét, néztek egymásra bajtársiasan, gyengéden, hófehér keményített ingben, brokátmellényben. Nem tudtam meg, ki volt GA; mint ahogy azt sem, vajon férfi-bajtársként inkarnálódott akkor, vagy inkább egyike volt a Firenzei szeretőinek (netán férfiszerető volt?). Nem számít.
Ezek a képek önkéntelenül, teljesen spontán módon, mondhatni kiszámíthatatlanul törnek rám. Nem én irányítom őket, mint ahogy az utóbbi időben szinte semmit sem irányítok az életemben. Csak megélem.
KÖZELEBB
KÖZELEBB
közelebb lépve
apránként felfedezed
a képen magad
két orom egymás
peckes tükörképei
kecskeszarv keblek
távol egymástól
egyik zöldell a másik
ráncos barna bölcs
fölöttük ringó
várakozás a mennybolt
csak e táj békés
árnyékom szőke
sóvár ívbe feszülve
reneszánsz izmok
2010. július 20., kedd
üzenetek
Ma a reikisekkel találkoztunk. Kisebbfajta zsúrra voltunk hivatalosak egyik társunknál.Nagyon jól sikeredett, főleg, ha figyelembe veszem, hogy olyanokkal tudtam így találkozni, akikkel máshogyan nem tartom a kapcsolatot - vagyis most már csak félévente látom őket. Arról is beszélgettünk, hogy a szokásos keddi "klub" mennyire szétzilálódott, milyen kevés ember jár - vagyis egyre kevesebb. De úgy érzem, ez a "kor szelleme". Mindenkinek hirtelen a nyakába szakadt az élet, meg az élet feladatai; csőstül. A szomszéd néni ebben a változó időket látja; ő hisz a 2012-es dolgokban, csak persze nem feltétlenül a konkrét dátumban, hanem a korszakváltásban. Szerinte azért sokasodott meg mindenki terhe, mert gyorsan és sokat kellene teljesíteni szellemileg. Szerintem meg ezért is "zilálódtunk szét". Most mindenki magára koncentrál.
Két érdekes "momentum" akadt: az egyik a fénykör volt. Korábban én leginkább semmit sem éreztem közben. Úgy értem, reikizés alatt (akár kaptam, akár adtam) jó, változatos érzékeléseim lettek, de nem fénykör alatt. (Ezek a jelenlegi érzékelésektől meglehetősen eltérnek...) Most nagyon erős dolgokat érzékeltem a fénykörben, és nem csak reiki-energiát. Vagyis lehet, hogy azért éreztem szinte fájdítóan erősnek, mert a reiki mellett mást is éreztem.Nehéz ezt szavakba önteni, mert képek is bevillantak, bár ezek is inkább csak érzetszerűen. Nem tudom...Más volt. Én vagyok más.
A másik: a zsúrok egyik vicces/kellemes része, hogy a vendéglátónak rengeteg idézetes fecnije van, és ebből szoktunk húzogatni. Eddig akármilyen problémámra kértem segítséget, meglehetősen homályos válaszokat kaptam. Most a jelenlegi élethelyzetemre kértem útmutatást. Íme:
"Amit az ember épít, az változó érték.
Amit a természet, azt meg kell becsülni."
"Szeresd felebarátaidat, mint tenmagadat. Ez azt jelenti, hogy először önmagunkat kell tudnunk szeretni, és önmagunknak kell megbocsátani, hogy azután valóban szeretni tudjuk felebarátainkat."
"Lehet elég vidámságod ahhoz, hogy boldog légy, elég megpróbáltatás az."
És elég nyomasztót álmodtam: Annyira emlékszem, hogy egy fiatal srác (talán egyetemista?) odajött hozzám, hogy behajtson egy korábban odaígért randevút. Én ennek örömmel tettem eleget - örültem az ismerkedés lehetőségének. Elmentünk egy étterembe, de egy négyszemélyes asztalhoz ültünk le, ahol két másik férfi is volt - egyikük GA maga...GA nem szólt semmit, de tudtam, egyszer úgyis megkritizálja a srácot. A fiú ezután elővett egy fitnesz-bérletet, és azt javasolta, menjünk el bringázni (kvázi a randi részeként). Én aggódtam, mert nem volt megfelelő öltözetem, és amúgy is menstruáltam...Tudom, a vérzés tisztulás, és elvetélés is álom szinten. És tudom, GA miben akadályozhat...de mi van, ha a sikerhez vezető út némi lemondással, engedménnyel érhető csak el?! Vagy csak én félek, hogy annyira önző, hogy a boldogságomat akadályozza?
(Valójában én akadályozom önmagamat...)
Megtagadhatsz alapvető késztetéseket, ha önmagadat meg akarod érteni/élni?!
Holnap találkozom GA-val. Lehet, hogy ez így lesz egy darabig.
2010. július 19., hétfő
hihetetlen
Az előbb megírtam egy egész bejegyzést, amit nem tudtam közzétenni...ki tudja? Lehet, hogy nem kellett volna azt írnom?
GA. jelentkezett - "hihetetlen" hatással vagyok rá. Vajon meddig fog ez a hatás tartani? Míg el nem háljuk a vonzódást? Vagy tovább? Szeretném kiélvezni, elnyújtani a csókolást...csak csók és más semmi. Két barátnőm is az érzelmi belevonódástól félt. Számomra egy társ testi-lelki-szellemi vonzalmat feltételez. Ez legfeljebb testi szenvedély lehet.
Amúgy múlt héten felhívtam K. barátnőmet - nem a konfliktus miatt, hanem más ügy kapcsán. Hosszasan beszéltünk. Éreztem, érzelmileg a megkönnyebülését. És a magamét is. De ennyi lenne? 3 hónap szótlansággal elintézve?
2010. július 18., vasárnap
a nagy teremtés
A pakolgatás eredménye lett az a cetli is, amin láttam, hogy elvileg 15-én is ilyen "10 milliószoros" teremtéses nap volt - amire az ember gondolt, annak sokkalta nagyobb teremtőereje/foganatja lesz...Na, erről megint lemaradtam. Helyette sírtam 3 verset magamból. Az éjszakai pasiprogramozással sem nagyon haladok. (Persze nem tudom, ki hogyan állapítgatja meg ezeket a teremtőnapokat...)
A hétvége isteni volt, a maga keretei között. A gyerkőcök élvezték, és a főztöm is sikert aratott...Kell ennél több?
Voltunk a Tropicariumban, és sikerült szereznem egy rém fontos feng shuis cuccot. Aki kapcsolatot szeretne bevonzani, annak több lehetősége is van: van ugyebár egy felfelé ágaskodó ló (ez kipipálva: a szegedi vadasparkban vettem a képeslapot, most nagyjából a nappalim kapcsolatrészén található). Meg valamit a lakás kapcsolatsarkába is kellett volna rakni - csakhogy az nálam a fürdőszoba...Mit tudsz egy fürdőbe tenni? Merthogy képeslapot nem, az biztos...Kitaláltam, hogy szerzek valamelyik kínai 100 forintosból vidám delfinpárocskáról szobrot - az amúgy is témaszerű egy fürdőben (ha stílusában kirívó is...)...Na, hónapokig semmit sem leltem. De most! A Tropicarium tele volt giccsesebbnél giccsesebb fröccsöntött delfinplasztikákkal. Nekem sikerült egy ritka ronda "porcelán" példányt beszerezni. Igénytelenül festett, sötétkék, és még labdát is fognak az orrocskájukkal. Csőrükkel...ööö, azonosítatlan szájszervükkel...
A ló eredménye lett GA visszatérése (bár ő biztosan tagadná ezt, hiszen ő álmai nőjéhez jár vissza...)...Remélem, a delfin végre elhozza a Nagyon Igazit, és nem csak egy megközelítőleges másolatot...
Pénteken jövendőbelimmel álmodtam. Spontán. Pont úgy nézett ki, mint aktuális zsánerem. És a dühítő az álomban az volt, hogy tulajdonképpen mi egy pár voltunk már, vagyis majdnem, már majdnem, összejövőben?! De volt valami gikszer, és Zsáneremnek el kellett mennie. Az nem derült ki, pontosan mi a dolga, de talán valami munkaféle volt. Én meg utánaeredtem, megkerestem. Egy vadidegen városban járkáltam, félig a nyomában, félig nem - láttam is, de nem szóltam hozzá...nyomon követtem...Tudtam azért, hogy vissza fog jönni, de én mégis utánaeredtem. És közben tudtam, míg ott volt, hogy "ŐAZ" (így, egyben); mégsem kezdtem el sikongatni, meg semmi - természetes volt a megléte. De talán ezért éreztem fontosnak, hogy utána menjek.
Remélem, nem én álmodtam őt, hanem ő akart velem álmodni...(ki tudja? Lehet, hogy már valahol engem programozgat magának Agykontrollal :-))
2010. július 16., péntek
pakolgatok
Az ember lánya pakolgatás közben "kincseket" talál. Tartottam egy kis szünetet a főzés közben (a tegnapi süti szupeeeer lett! és a levest sem fűszereztem agyon), és megnéztem a tömegközlekedést a világvégére. A gépem melletti mintegy 10 cm-es maradék sáv a megegyezéses számlatároló hely. Vagyis itt kellene azoknak a számláknak várakozniuk, amiket még nem fizettem be. No, egyben az összes fecni is itt landol, amikre gépezés közben jegyzetelek, vagy amikre ismerősök írják fel adataikat (születési idő kipontosítására). Most kirostáltam őket, mert alig hiszem, hogy holnap az 5 éves unokaöcsém komótos léptekkel haladna el a szeméthalom mellett, amikor a teraszra távozik...meg amúgy is! Ugyan minek pakolná el a szétszórt játékait, ha azt látja, hogy a saját pampogó nagynénje egy kisebbfajta kuplerájban lakik!
No, a gányolás közben leltem meg ezt a kis szösszenetet: kiírtam valaha, valaki sms-ét. Csak az a gond, hogy alaposan el kellett gondolkodnom, kicsoda lehetett VZ, mire rájöttem :-)) Íme, egy gyöngyszem a férfiemberek gondolataiból:
" Kedves (nevem)! Örülök annak, hogy a hírt úgy fogadtad, ahogy. Elég ahhoz, hogy tudjam: Talán van 1 kis esély és 1ben bizonytalan is az egész. És ez így pont jó."
A hír annyi volt, hogy szakított exével, és reményét fejezte ki - aztán egy kínos kapcsolatkezdeményen kívül semmi sem lett, még csak el sem háltuk a dolgot (valahogy nem akartam). No, nem ez a veleje a történetnek, hanem az, amit MOST éreztem, olvasás közben, míg azt sem tudtam, ki és miért írta ezt nekem...Első ránézésre nem tudtam, hogy nevessek, vagy bosszankodjak. Zsigerből tudtam: ma már ezt a kamudumát nem lehetne elnyomni nekem!
Olyan szánalmas, nem? "talán van egy kis esély és egyben bizonytalan is". Ja, és "ez így pont jó": Naná, hogy jó! NEKIK. Mármint a férfiaknak. Jó volt ez VZ-nek, J-nek, B-nek, GA-nak, SR-nek, TR-nek, és a többi hezitáló, világfájdalmas fiúcskának.
...inkább érdekes, szánandó, hogy hely hiányában anno kiírogattam az épp aktuális kapcsolatkezdemények sms-eit. Szép, néha üres, vagy éppen meglepő szavait. Jó lesz egyszer egy regénybe, nem? Miket nem tudnak írogatni egyesek! Ahogy lapozgatom ezt a parányi jegyzetfüzetet - imádtam a drága, spirálos tenyérnyi darabkákat, mert elfértek retikülben, és minden versötletet, kedvenc illatot, könyvet, ezoterikus előadásanyagot bele lehetett jegyezni!-, megtaláltam egy másik "remek" hímpéldány irományait. Akkor - mint mindig- komolyan gondoltam, szokás szerint természetes késztetéseim ellen mentem kicsit, nehogy rámfogják, hogy nem adok mindenkinek esélyt. Ő életem egyetlen tízessel idősebb ismeretsége volt, ráadásul ezoterikus, vega...és rigolyáááás! (Ez még 2005-ös történet.)
És persze megszívatott. Az első alkalom után, ami - mily' meglepő!- nem sikeredett tökéletesre (ha jól tudom, ez normális dolog), kirakta a szűröm mesterséges hisztik közepette, hogy ennek nem így kellene lennie...Aztán 3 hét elteltével rájött, hogy hülyeséget csinált, és megkeresett...de engem akkor már nem érdekelt.
Viszont, ahogy így őt, SA-t olvasgatom, megértem, miért őriztem meg az örökkévalóságnak ezeket az üzeneteket - kedvesek, bájosak a maguk nemében.
Ím néhány, hogy mindenkinek szebb napja legyen!
"vettem kivit, banánt, mozarellát, almát, gomolyasajtot, mit szeretnél enni, nekem elég lesz egy fogás is, vaníliás csókod, hiányzol, mint a jing." (hm, ez szinte vers)
"nem jó, hogy ilyenné tettél? szerelembe meditáltál engem, nagyon jó így, nem akarok kijönni!"
"ne legyél bánatos, mert komolyan gondolom, hogy hozzám tartozol, s én hozzád tartozom...rádolvadtam, mint pipihúsra a mozarella!" (hát, a komolyan gondolás mintapéldánya volt...)
" tehát te húst én krumplit ettem, vagyis egy tányérból vacsoráltunk, rendet kell raknom konyhámban, úgy látom. Te vanília!" (de mitől lettem vanília?!)
"mindened olyan jó, nem tudok józan maradni, ha rádnézek..."
"nem akarlak jobban megismerni, csak szeretni akarlak!"
Kívánom, hogy mindenki megtapasztalhassa, amikor a társa ilyeneket írogat neki, tiszta szívből (nem játékiból)!
(Megyek, mert még 3 fogást meg kell főznöm, utána meg takarítok...:-((
2010. július 15., csütörtök
sütök
Most pihen a tészta. Sütök, elkezdtem, mert szombaton jönnek szüleim unokaöcsikkel, és lesz nagy Bestia-program srácoknak: megyünk Tropicariumba, erre-arra. Ezért előre készülök; holnap pl. szabin leszek, hogy mindent megfőzzek és kitakarítsak. A mindent az a szombati vacsorát illeti: lesz hagymaleves (kevés faxni), húsos palacsinta - közepes faxni, bár még sosem csináltam. A palacsintasütés már elég gyorsan megy; darált húsos sűrű tölteléket nem nehéz csinálni; a formázás, csőben sütés meg adja magát, gondolom én. Meg még egy csokis sütit, amit korábban csináltam, meg sok-sok madártejet, amit már nagyon régen csináltam, de nnnaaaa! Menni fog ez! A teasütivel most kínlódom. Illetve, úgy jártam, hogy imádom az ilyen vaníliás linzer-szerű teasütiket, meg az islert, ezért beszereztem egy külön ilyenekre szakosodott szakácskönyvet, hogy majd milyen jó lesz azt végigfőzni! Sőt, vettem linzer-szaggatót is! Ja, azóta egyfélét ki is próbáltam már. Egyedül élők nem sűrűn sütnek (én akkor, ha vendéget várok, vagy vendégségbe megyek barátokhoz). Meghát nem túlzottan fogyókúrás...
Ez a teasüti most kölcsönrecept, és aki leírta, csak azt nem adta meg, hogy 1. milyen hőfokon 2. meddig 3. kikent tepsiben sütjük-e. Így, amíg pihen a tészta (ki tudja, azt meddig kell, de nem árthat neki), és ameddig a borosüvegről ázik a papír (nyújtófám ugyebár nincsen), addig megírom ezt a jegyzetet, no és fellapoztam a sütis könyvet. A teasütik nagy hányadánál nem kell kikenni a tepsit, 180-190 fokon sütik, 8-10 percet. Nekem van 175 és 200 - marad előbbi, inkább tovább...
Szeretem, amikor így sütizem, mert meglehetősen elbizonytalanít; más ételekkel sokkal magabiztosabbnak érzem magam. Ráadásul gyümölcsnapom van...ha ilyen ütemben haladok, eljő az éjfél, és megkóstolhatom :-))
Szerintem nem főzök rosszul, bár az kétségtelen, hogy család/gyermek híján gyakorlatban lemaradok az átlag magyar nőtől (tényleg, mi az átlag?). Eddig még senki nem panaszkodott, bár J. alaposan visszavetett lelkesedésileg: szerinte én szekérderéknyi fűszert használok (ez a kezdő szakácsnők hibája), és nála a maximum dicséret a "vállalható" jelző használata volt - utána esetleg háromszor is szedett belőle...No, de ne busongjunk, hanem menjünk, nézzük meg, hol tarta süteménypihenés, ill. kaparjuk előa linzer-pogácsa-szaggatót!
valami bennem...
...megindult. Valami bennem megindult, és úgy fájt, hogy majdnem sírtam a metrón. Régről jött, megfogant kétely, rosszkedv. Kétely magamban, hogy végig bírom csinálni, emelt fővel - természetesen önmagam előtt. És a bizonyság, hogy ez lesz az út - a legkevésbé akart. Tudom, hogy az kell: fájjak önmagam előtt, megszégyenüljek, csődöt mondjak - erkölcsileg. Vagyis kicsit azzá váljak, aki voltam valaha (ki tudja, mikor).
...és ez elindult, mert fájt, és szégyelltem magam. Nem vagyok hát jobb, nemhogy senkinél, de még önmagamnál sem. Addig fájt, amíg "gyorsban" nem írtam 3 verskezdeményt. Valami tehát elindult, mert erre már évek óta nem volt precedens. Elővettem a versesfüzetemet, és bemásoltam a legutolsó "szerzeményeket". Azt láttam, hogy az utolsó igazán termékeny évem 2000 volt, utána hellyel-közzel írtam 2002-ig. Majd egy vers lett 2006-ban, végül most márciusban egy kezdetleges próba - mert a Balatonnál voltam, és olyan megkapó volt a táj! A vers már kevésbé, ezért ide nem rögzítettem. Ezt a hármat most igen, úgy érzem, nagyon az érzelmeimhez tartoznak. Természetesen nem nagy művek, azt hiszem, prózában erősebb vagyok (ha állíthatok ilyet).
Nézegettem ezeket a régi verseket a füzetemben, és most sokkal gyengébbeknek látom őket, mint valaha. Manírozó, formai-kísérletezős, átlagbölcsész (vagy annál gyengébb). Viszont van egy-kettő, amelyet hitelesnek érzek -emberileg-, noha nem tudnám megmagyarázni, a tudatom mely szegletéből ihletődtek. Azokat mintha nem is én írtam volna. Valahonnét csak úgy jöttek. A többinél pedig határozottan emlékszem, hogy megszületett pár jól csengő sor, aztán tök fölöslegesen hozzákényszerítettem még 30 mindent összerondító sort...Egyet biztosan érzek: a kritikus, első sorok mindig a lelkem egy olyan szegletéből bukkantak fel, amiről tudatosan mit sem sejtettem, és amit akaratlagosan próbáltam kibontani...Az, hogy ma 3 versike kényszerítette magát a világrajövetelre, ennyi év után, csak egyet jelenthet: valami nagyon mélyen érintette azt a bizonyos rejtőzködő részemet. De ma már nem akarom kibontani - hagyom, hogy a bábból a maga tempójában bújjon elő a pillangó.
...ÉS ÚJRA
...ÉS ÚJRA
minden bánatom
és minden tettem
izzó homokká
emlékké pergett
lettem ki voltam
kalmárrá hőssé
hazuggá csókká
váltam én köddé
szemetet gyönyört
asszonyt lerúgva
lelkem mint köntöst
levedlem újra
KÉTELY
KÉTELY
oly védtelen vagy
nő árva vágyakkal telt
hinned tudni kell
oly végtelen vagy
gőg hála ártatlan seb
mindent tudsz mi kell
elmenekülnél
elbizonytalanodtál
áldás e kétely
2010. július 14., szerda
rázós történet - 18 és karika
Most félek. Tőletek. Nem szeretnék erkölcsi prédikációkat. Megbuktam. Bizonyos fokig. Jajj, hogy is kezdhetném? Lesz szó itt kérem mindenfajta pikáns jelenetekről, melltartópróbáról, meg dekoltázsról, meg izzadó Galád A-ról (GA, még mindig), meg olyan takarózó-történetekről, hogy utoljára 2009. januárjában csókolóztam, az utolsó ennél komolyabb akcióm pedig 2008 augusztus 24-én volt, feledhetetlen Lélektársammal, B-vel (szánalmas, hogy napra pontosan emlékszem, nem?!)...De most végre láthatjátok, hogy ez a női bőrbe bújt Firenzei Kalmár nem csak erkölcsi kirohanásokra, hanem igazi Carmina Buranás jelenetekre is képes a víg elkárhozás jegyében...
Bocs, de kicsit magam alá kerültem magam miatt. GA csak saját temperamentuma szerint cselekedett, de én!!! Kemény négy és fél év csiki-csuki bekerítősdi után beadtam a derekamat. Szó szerint, de most lássuk a részleteket. Ittam egy feles konyakot, annyira nem bírom most magam. Pedig tele van kalóriával (mi vagy, mucus, bridzsit-dzsónsznak készülsz?) - végül is én is tele vagyok kalóriával. De lássuk azt a dekoltázst!...
---------------------------------------------------------
Hősnőnk, bágyadtan, avagy pilledten a hajnali hőségtől elfelejtette berakni a fantasztikus, méregdrága szemcsillámot napközbeni sminkkorrekciója elengedhetetlen kisegítőjét, annyira igyekezett. A hajnali rohanásban gondosan válogatta meg öltözetét a késődélutáni találkozóhoz; egy szűk farmerszoknyát (ceruzaszabásút) vett föl türkiz pólócskával. A pólócska, noha meglehetősen diszkrét dekoltázzsal bírt, sajnálatos módon türkiz színben pompázott, mely GA kedvenc színe - és pár hónapja Hősnőnk is felfedezte magának a trend és intuíció elegyes keverékeként (bocs, de télleg így volt!). Az idő és a körülmények, vagy az univerzum fricskája nem engedte, hogy lecserélje a kétes ruhadarabot, valamint út közben rájött, hogy nem csak a Csillámos Csoda, de a púder, a korrektor is otthon maradt. 40 fokban ugyan reménytelen próbálkozás csillogásmentes homlokkal előrukkolni, de ha valaki ügyesen lavírozik a légkondis és nem-légkondis helyek között, akkor elvileg nem lehetetlen...(Nem tudom, írtam-e már, de egyik kedvenc könyvem a Hiúság vására...pazar olvasmány!) A metróban jólesően próbált állva szuszókálni, és arra gondolt, mennyire igényes volt, hiszen a rohanás ellenére egyszer még beretvával is átsimította vádliját, mert ha GA-ról kiderül, hogy véletlenül vadászpilóta szemei vannak, akkor Hősnő félistennői státuszának talán lőttek...vagy nem :-))
Nos, minekutána már legalább harmadszor csodálhatta meg az olvasó még mindig ifjú és vonzó Hősnőnk készülődését, engedjük meg az idő homokjáért felelős egyik kisebb görög istennek, hogy némileg előrepörgesse az idő kerekét -remek képzavar, de remélem, érzékelhető a krónikás zaklatottsága!-, egészen a délutánig, amikor is a leányzó szomorkásan konstatálja, hogy kedvenc kozmetikumai ismét egy áremelést szenvedtek el. Az időt elütendő ugyanis Belvárosi Plázában sétálgatott és nézelődött, amíg GA pontban (!!!) 5-kor rá nem telefonált, hogy megérkezett.
És íme, GA, körülbelül két év elteltével - az örök kaméleon. Mindig más, mindig kissé nagyvilági, mindig Skorpió...most éppen egy Columbia sportruházatba öltözött dekadens impresszionista festő benyomását keltette: a ruha laza vállalkozós, az arcot hosszabb, copfba fogott haj, és gondosan megformázott impresszionista arcszőrzet-kompozíció keretezte. GA az utóbbi években új szenvedélynek hódolt: profi fotóssá nőtte ki magát. Hősnőnk sok képét látta, és valóban ígéretesnek tartotta - el is sütötte a provokatív viccet, hogy elhívja majd az esküvőjére fotózni, amit GA sejtelmesen csak "igen érdekesnek" titulált.
Beültek bekapni valami könnyűt, mert GA este még focizni ment, és beszélgettek. Hősnőnk ismét burkoltan faggatózott volna, minek köszönheti a szerencsét, és amúgy mi minden történt GA életében, hány nőt fogyasztott el reggelire - GA-nak mindössze kettő kilengése volt házassága alatt (előtte több is); vagyis ennyit vallott be. De van valami gyanús ebben a férfiben: az érzés/megérzés, hogy a lánynak talán nem mer annyit hazudni. Hősnőnk hirtelen mélységeket látott: azokat a mélységeket, mely attól választja el, hogy bármikor élete folyamán megérthessen egy férfiembert. Előtte egy érzékeny Skorpió ült, aki bár szúrós és veszélyes állat, elsősorban mégis érzékeny - mesélt arról, mikor elköltözött egy másik nő miatt a családjától, aztán visszament. Hősnőnk elmesélte, mi mindent tapasztalt meg kapcsolati téren az elmúlt hónapokban: mire volt jó az a sok baráti konfliktus. Mesélt B. iránti furcsa szerelméről - ti. arról a bizonyos "összhangról", amit életében először érzett. Megkérdezte, GA érzett-e már hasonlót. GA többször is: pl. a feleségével és azzal a bizonyos elköltözős partnerrel is ez volt a helyzet.
Nem mondtak túl sok újdonságot. GA képeket mutatott. Hősnő letisztázta, hogy annak idején ő komoly lehetőségnek tekintette GA újrafelbukkanását (még J. előtt), de aztán a férfi hozzáállása mindent eldöntött, mert ő másra vágyik. És furcsa, kínos-humoros helyzet alakult ki: GA megbabonázva meredt a lány dekoltázsára, és nagyjából minden öt percben megdicsérte Hősnőnk kebleinek, hasának, derekának szépségét, karjának puhaságát (ez utóbbihoz hozzá is ért). És persze továbbment: könyörgött, hogy láthassa Hősnőt kevesebb öltözékben is.
Hősnőnk kínosan kacarászott. Már tudta, miért bukkant fel GA: még mindig nem eléggé szereti önmagát, a hasát például kifejezetten hájasnak tartja - pedig a has mögött bújik meg minden nőiesség magva, a méh...
Zavarta, hogy e pofátlanul vonzó férfi utána ácsingózik, mert nem értette e dologban a logikát - a karmának pedig nincsen logikája.
GA rákérdezett, nem szeretne-e aktképeket, de Hősnő ettől még jobban zavarba jött. Valójában azért, mert eljátszott a gondolattal korábban is, mit lehetne kihozni saját magából - természetesen nem bulvár szintű képekben gondolkodott, hanem művészi fotókban; és nem is feltétlenül aktokban, inkább sejtelmes- sejtetős képekben. GA elmagyarázta, hogy nem is egészalakos képekre gondolt - az eddigi aktjai leginkább kísérleti jellegűek voltak - egy-egy részlet csupán. Hősnő zavartan mosolygott - őt inkább mégis az arcképek érdekelnék. Mennyibe kerül egy ilyen? Az attól függ. De neked semmibe, én örülök, ha lefotózhatlak...
Az egész nagyon bizarr és dekadens volt - folytattak in medias res egy korábbi csatározást. Nincs előjáték, csak próbálkozás.
Aztán elindultak. Benéztek egy műszaki üzletbe, majd egy fehérnemű boltban kötöttek ki...Hősnőbe belebújt a kisördög - ő is valaki, nemde? Melltartót akart GA? Akkor megkapja! És vitte be a fülkébe a kiszemelt kincseket. GA hasznos kritikusnak bizonyult a próba alatt: végül ugyanaz a két darab nyerte el mindkettejük tetszését. De addig GA sóváran várt a függöny túloldalán, hogy Hősnőnk felsőt cseréljen. Közelebb jött, bekukucskált...aztán végigsimított a dekoltázson, a hason, a derekon, és üdvözült mosollyal fogta a függönyt, azt susogva, milyen szépséges a lány, milyen puha a bőre, milyen tökéletes...arca egyre közelebb ért, aztán a másodperc töredékéig a két ajak csücske (de csak a csücske!) összeért...
Hősnőnk zavaros gondolatokat táplált mindeközben: önbizalma szertefoszlott. Nem hitte, hogy ennyire hatással lesz rá GA. Ha csak beszélgettek, nem kívánta a férfit, meg sem fordult a fejében, milyen is lehetne - sőt, az utóbbi időben vágyai valahol a parketta alatt kuporoghattak...De amint az a csücsök megtalálta a helyét, amint az a kéz hozzáért, a teste önmagától reagált, és a szégyenkezés mellett csak egyvalamit ismételgetett magában: nem berántani a fickót a függöny mögé, nem berántani...Mert Hősnőnk életéből hiányzik nem csak a romantika, hanem az erotika is. Kávészünet úrral például, ha személyesen is találkozhattak volna, elképzelhetetlen lett volna egy ilyen jelenet. Vagy B-vel, vagy J-vel újratalálkozva...B. Hősnő dekoltázsának megszállotja volt (igen helyesen), és...de ezt még végiggondolni is eretnekség!
GA hazavitte. Elhívta ismét fürdőzni - nyugodtan hozza magával egyik barátnőjét is, ilyenkor sokan fürdenek este. És megsimogatta karját, kijelentette, hogy "tök szép" az arca, a haja is, és úgy általában...Hősnő úgy vélte, hogy őt elég férfiasnak szokták tartani, mert nagyon határozott. GA felhördült: élete nagy bánata - és ezért szokott félévente jelentkezni-, hogy Hősnő volt élete egyetlen igazi nője, aki fejbiccentésétől a kézmozdulatáig mindenben annyira nőies...A lány erre groteszken mosolygott: akkor e tekintetben kizárólagosak egymásnak, mivel ezt eddig csak GA gondolta így róla...
Búcsúzóul pedig megcsókolta. Hősnőnk sejtette ezt, de az adott pillanatban nem ellenkezett, és őszintén szólva GA családja eszébe sem jutott. A csók megnyitott egy csodás időkaput: ismét húszéves volt, ismét GA-val csókolózott, a fiú megérintette (mint az áramütés!)...minden tökéletes volt. Ezen ő lepődött meg a legjobban. Hogy eshet jól ennyire valaki csókja, akibe nem vagy szerelmes?! És eszébe jutott az is, mit szeretett mindig a fiúban: a hatalmas egója mellett volt benne egy adag esendő gyöngédség is, ahogy hozzáért. Igen, ők tökéletesek lehettek volna...így, feltételes múltban.
---------------------------------------------------------------------------------
Sejthető, hogy e történet itt nem ért véget. Nem akarom, hogy csatát nyerjen, de túlságosan finom volt. Nem szeretnék megalázkodni, megsebződni, harmadik lenni. De szeretnék végre helyrejönni magammal. Nem szeretnék erkölcsileg megítéltetni, de erkölcsileg helytelenül cselekedni sem...
Az önelfogadáshoz feltétlenül a bűnön keresztül vezet az út?! Ha meg akarok másoknak és önmagamnak is bocsátani, ahhoz nekem is le kell merülnöm a pokolba?
Jött egy sms-em. Ez ő lesz...
Már nincs kedvem magamat mentegetni. Egyik nap ültem a metrón, és a társkeresés lehetetlenségein merengtem. Hirtelen bevillant: mennyivel egyszerűbb lenne férfinak lenni! És hozzá egy kép: én, amint boldogan, önfeledten az ég felé nyújtózom - majd ez a reneszánszos női arc hirtelen átment a Firenzei Kalmár arcába - mennyivel egyszerűbb lenne férfinak lennem! És majdnem elnevettem magam ott, vadidegenek között, annyira nevetségesnek tartottam a Firenzei dühét. Hát ez fáj neki. Hogy most nő lettem. De nőnek jó lenni! Legalábbis nekem egyre jobb érzés - és azt hiszem, ez a lényege a dolgoknak.
2010. július 13., kedd
szemérmetlen ajánlat
Nem, nem zajlik annyira az élet...vagy inkább úgy, ahogy szeretném - bár hétvégén eljutottam odáig, hogy megbeszéltem magammal: valójában az szúrja a begyemet, hogy nem én irányítom az eseményeket. Pedig remek forgatókönyvíró válna belőlem - például mindenki boldog véget érne, sőt! Véget sem érne, csak boldog lenne :-))
Holnap találkozunk Galád A-val (GA). Ma írt egy sms-t - sejtettem, hogy így lesz, különben komoly bajban lennék - ugyanis anno kitöröltem a számát (természetesen), most meg nem sok időm van gép előtt ülni, hogy pontosítsuk a programot. Szóval, ma tett egy burkolt, szemérmetlen ajánlatot: mégpedig, hogy holnap csak este 8-ig ér rá (gondolom, asszony megint ellenőrizgetni szokta, de ez legyen az ő baja!), viszont ma este lemehetnénk a Velencei tóra fürdeni...A dolog átlátszósága mellett is kirázott a hideg, hogy ennyi év után GA privát emlékpanteonjának félistennőjeként 3 centi szalonnában és némi feredőruhában lásson viszont...(A szalonnamennyiséget csak tippelem: vajon mennyi lehet? A kemény hasamat ki tudom tapintani alatta). És akkor ott kergetne a sötétben a tó körül...BRRRRRR!!!!!
Máskülönben: na nehogy azonnal ugorjak neki! Nem: én ma elmegyek pilatesre izzadni, utána kényelmesen hajat mosok, stb, stb...és holnap bőven elég lesz az a 2-3 óra beszélgetés! Utána pedig igenis, kialszom magamat! Persze, előre tudom, mi lesz (amennyiben nem ábrándul ki, és egy Skorpió aligha...): hű, de szép vagyok, és milyen jók lehetnénk mi; jajj, de túl sokat agyalok - hát, valóban: egy 3 gyerekes komoly apukához képest tényleg tengernyi időm van agyalogni az élet értelmén...Sajna, már nem dőlök be az olyan gagyi dumáknak, hogy nem kell annyit gondolkodni, csak improvizatíve megélni a lehetőségeket - ez a nagyon nős, nagyon kamuzó szoknyapecérek generáldumája, hogy a nőnél átmeneti áramszünetet érjenek el - ez elegendő egy gyors támadásra...(Te Jóisten: honnan szedem mindezt? Csak nem a Firenzei tapasztalatai jönnek elő?! :-)))
Az utcán pedig ezentúl nem ismerkedek. A kocsiból kiszólongatós természetesen nem jelentkezett - letelt a 3 nap. Gondolom banki ügynök lehet, aki így próbálja meg bővíteni a klientúráját...egy hónap múlva majd valami telemarketinges fog zaklatni...
M. barátnőm azonban újból a neten nyomul - most olyan fickók is írnak neki, akiktől egyelőre nem futott ki a világból. Komolyan elgondolkodtam, hogy újra felregisztráljak, aztán lebeszéltem magam...A végkövetkeztetésem az, hogy egy reglapból végső soron SEMMI nem derül ki. Mintha vakrandiznál.
Egyik kolléganőm elmesélte, hogy ő életében egyszer ért el sikert az Agykontrollal: a férjét így ismerte meg. Kifaggattam a módszeréről: ő írt egy részletes kívánságlistát, aztán szubjektív kommunikációban arra koncentrált éjszakánként, hogy ezzel a részletesen körülírt személlyel boldogan együtt van. A lényeg: el is kell hinni a legbensőbb lényünkkel, hogy lehetséges megkapni azt a valakit, akire vágyunk. Két hónap elegendőnek bizonyult a sikerhez...Az érdekes az ebben, hogy ő elég sok mindent megadott jövendőbelijéről, míg a szakirodalom szerint a túl sok részlet csak korlátoz...Belegondoltam: korlátoz, de miben? A nagyon konkrét, egyetlen személy megtalálásában?! Végső soron nem 20 potenciális emberrel kell megismerkedni, hanem egy megfelelővel. És látva, hogy a sok megalkuvó, érdekből együtt levő ember mennyire nem boldog...Elkezdtem megírni a listát. A 31. pontnál letettem a tollat, mert kicsit elrémültem tőle, pedig nem is a haja színéről írogattam, hanem arról, mennyire jólelkű, hűséges, jó humorú, családcentrikus...(na jó: magas, atletikus, sportos, diplomás értelmiségi is, és én vagyok a nőideálja...) Az égieket nem lehet elég kihívás elé állítani, ugyebár...:-))
2010. július 6., kedd
Galád A. visszatér, és egyéb fordulatok
Nem így terveztem a mai napot. Erre egyszerűen csak ezt tudom mondani.
Gy. barátnőm ismét kimentette magát a torna alól (most vírus kapta el szegénykémet), így egyedül robogtam a tornaterem felé...Gyors léptekkel suhantam - még csak kecsesnek sem tűnhettem, mert persze általában sietek, és általában kényelmes cipőkben rohanok...Amikor látom ám, hogy az egyik parkoló kocsiból egy férfi nézelődik ki. A. barátnőm szokta nagyon szemléletesen leírni a kocsikázás közben nézelődő, füttyögető, és egyéb férfiúkat. Azt hittem, egy strigulával több, nincs jobb dolga...amilyen klasszikus reneszánsz szépség vagyok, engem amúgy is az akadémista stíluson nevelkedett vén arszlánok szoktak kipécézni, vagy a pofátlanul fiatal, önmagukat szórakoztató világfiként feltüntető legénykék. A konszolidált harmincas átmenet valahogy kimarad...
Szóval Békakirályfi néz, folyamatos szemrevételezéssel, majd kiszól a kocsijából, hogy elnézést, de "nagyon csinos" vagyok, és ha nincsen ellenemre, szívesen meginna velem egyszer egy kávét. Ez olyan nagykönyves csajozós mondat volt. Azt hiszem, nagyjából a Hogyan szedjük fel álmaink nőjét másfeledik fejezetéből kölcsönvételezte...Reneszánsz szépségem erre csak makogni tudott. Szó szerint. Hebegtem-habogtam, hogy "na, ne", de Békakirályfi kitartó, és határozott rábeszélő képességgel rendelkezett, jó marketingesként ki akart szállni, hogy bemutatkozhasson. Gyenge ellenfélnek bizonyultam, és számomra csupán 3 perc állt rendelkezésre, hogy átgondoljam a Sors nyújtotta fricskát, osszak, szorozzak, és úgy döntsek: amennyiben nem taszító, én pedig korábban egy kolléganőmet beszéltem rá egy hasonló vak randira, hogy legalább gyakorolja a randizást - akkor igen hiteltelen lennék, ha nem adnék esélyt ennek a jóembernek. Becsületére legyen mondva: csak akkor szállt ki, amikor erre engedélyt adtam. Pozitívum: magasabb nálam. - Te? Munkából? hazafelé? (??? sportszatyor van nálam, nem ridikül!!!) - ÖÖÖ, edzésre megyek. - Mit sportolsz? - Á, csak pilates.
Erősen átlagos külső - És te miért ücsörögsz a kocsiban? - Ó, egy ingatlant néztem meg...Aha, ingatlanos. Erős átlagos külső, viszonylag nagy pocak (de legalább nem csontkollekció) - pont, mint egy elvált, kétgyerekes ingatlanmenedzser. A korát durván 40-45 közé teszem - vagy egy lerobbant harmincas, vagy jól karbantartott negyvenes. Szem körüli ráncok (ez férfiaknál gyakoribb), egymilliméteres haj, enyhe őszülés...Fehér edzőcipő, farmer (cingár vádli nem látható), ing...A kézfogása kellemes, határozott. Gyors telefonszámcsere, hívást inkább esti órákban...Rohanás órára...
(DE mit látott meg bennem? Ezzel a külsőmmel max. egy kandikamera...Nagyon csinos? Az egyik legelőnytelenebb vászongatyámban voltam sportszandállal - a nadrág olyan buggyos, mint a bunyevác öregasszonyok és a krisnások darabjai - ez utóbbiaktól vettem; a póló feszes -lehet, hogy csak a kebleimet vette észre?!- a hajam lófarokban, és több napos; és szemüvegben, minimálsminkkel....úhhh! Habár...ha valakinek te vagy az igazi, akkor egy kirojtosodott klottgatyában is meglátja élete szerelmét. Gyakran tapasztaltam, hogy a férfiak máshogy nézik a nőket, mint ahogy a nők az elképzelik...)
Hát, valaki engem is észrevett, és elértem az ingerküszöböt...Majd meglátjuk. Ha jelentkezik, akkor egy esélyt adhatok neki is. Meg persze magamnak! :-))
Óra után leültem, hogy mindezt a meglepő fordulatot megosszam a nagyérdeművel, amikor Galád A. (GA) fél év szünet után bejelentkezett chaten. Váltottunk pár mondatot - most sikerült a házépítésükre terelnem a szót, és amatőr fotós karrierjére. Jobban sikerült, mint múltkor, amikor szegény nagyon begerjedt, hogy én vagyok élete Elszalasztott Lehetősége, amit feltétlenül el kell hálnia - most személyes találkozót kért. Egy teázóban csak nem eshet majd bajom...Azért nem bírtam ellenállni - és a boldog tudatban, hogy ő bennem mindenkor a Tökéletes Nőt látja, egy-két fricskát megengedtem magamnak. GA. valójában igencsak szemrevaló jelenség, még így, hosszú évek, és kilók távlatából is...Tényleg döglenek utána a nők - azt leszámítva, hogy nagyon nős, 3 gyerekes, ergó soha nem hagyja ott az asszonyt. Mindemellett, ha bárki hajlandó erre, akkor szívesen múlatja az időt a szebbik nem társaságában. Kétségem sincs, hogy jó egynéhány teremtéssel megcsalta már asszonyát. Velem azonban nem (mint azt korábban jelenztem). Én a virtuális egókielégítés híve vagyok.
Mindazonáltal szeretném azt hinni, hogy ezzel a hosszú elszigeteltségem megszűnőben van. GA. mindig fontos fejezetekkor jelent meg újra a színen. Különleges érzéke van a rossz időzítéshez. :-))
2010. július 5., hétfő
pörgés
Tegnap pörögtem. Reggel fél 9-től este 10-ig takarítottam. Gyakorlatilag most csodásan néz ki a lakásom, mert nem csak elpakoltam a szanaszéjjel heverő könyveket, az imidzsromboló dvd-ket (ez még a szombat volt); hanem sikerült végre ablakot takarítanom. A lakásom két szobácskájában csodálatos, hatalmas ablak-ajtók vannak, két oldalról is...ehhez jön még a földszintiség, és a kötelező redőnymosás (naná! Egy hatodik emeleten senki sem kukkolja kívülről, hogy mennyire ért el a fehér redőny a kosztól, ellenben a földszinten...) És akkor ugyebár mindemellett fel is kell mosni, hogy eltüntessük a nyomokat, ki kell súrolni a vizes blokkot, ki kell mosni a függönyöket, ágytakarót az aktuális főzés-mosásról nem beszélve. A vasalásnak este 9-kor estem neki...Szóval, nagyjából átkapcsoltam terminátor-üzemmódra.
Ehhez képest borzalmas éjaszakám volt: végig virrasztottam. Ma munka, stb...Panaszáradatnak vége! (Amúgy még az ablakmosást is élveztem, csak a csuklóm belefáradt a végébe.)
Inkább azon gondolkodtam el, miért nem tudtam aludni. Se telihold, se semmi! Megfigyeltem: még J. idejében kezdődött, hogy ha ritkán is, de átvirrasztottam egy-egy éjszakát.Ezt akkor rá lehetett fogni a párkapcsolati problémákra, utána a szakításra...de később?! A virrasztásban az a legszörnyűbb, mikor szembesülsz vele: ti. reggel végig kell robotolnod egy napot...Nekem nagy segítségemre szokott lenni a reiki: végelkeseredésben csak ráteszem a hasamra a kezemet, hogy az energialöket kissé ellensúlyozza a kóros ébrenlétet. Ma ez a kétségbeesés hajnali 3-kor érkezett el. A mintegy háromórás "akkumulátor-töltésnek" meglett az áldása: meglepően jól viseltem a napot. Mégsem szeretnék erre a létformára átállni...
Most kezdtem el figyelgetni, mi lehet az oka az eseti virrasztásnak. Kb. 2-3-4 havonta egyszer következik be, szóval nem nevezhető "patológiás esetnek" (de milyen jól hangzik ez a kifejezés! :-)). Most nagyjából 3 hónapja volt; akkor némi asztrológiai magyarázatot találtam rá. Ennek ma is utánanézek.Hátha okosabb leszek tőle.
És ma átmentem szkeptikusba. M. barátnőm boldogan írta meg levelében, hogy egy "karmát is mondó"(?!) kártyavetőnél járt, és micsoda dolgokat jósolt neki. A kíváncsiság és a szkeptikusság miatt javasoltam, adja meg az illető utolérhetőségét, hogy utána leellenőrizhessük, mennyi "átfedést" találunk a kettőnk "jóslatában".
Nem, még mindig nem mondtam ellent magamnak! Hiszek a nincs-véletlenben, a karmában, a szabad akaratban, az előzetes "életszerződésekben"; csak nekem kétszer is volt olyan élményem, ami meglehetősen szkeptikussá tett. Ráadásul van egy pár pakli kártyám, meg "szakkönyvem" is, így pontosan tisztában vagyok azzal, hogy bizonyos időintervallumon belül a kártya azt mutatja meg, mi van a másik lelkében, lelkileg mi lehetséges, és mi nem...Az egyéb jósokról/látókról meg csak annyit: jártam az egyik elismert hölgynél, és a stílusa finoman szólva is hagyott némi kívánnivalót maga után. Tartalmi szempontból pedig: szerintem amit nekem mondott, abban volt némi "áthallás" ahhoz képest, amit B. barátnőmnek mondott. Neki amúgy konkrétan csak olyanokat mondott, amiből semmi sem jött be - ha látta is a lány sorsát, ahhoz nem volt mersze, hogy ne kérje el a borsos tiszteletdíjat, ha már nem akarta megmondani neki a frankót...Ami engem illet: a mai napig nem értem, mit látott a látó, mert nekem félig teljesen bejött, hiszen megismertem B-t, és az ő magánéletéről, és egyéb körülményeiről kísértetiesen pontos leírással szolgált; olyan körülményekről, amikről nem az első beszélgetéskor szereztem tudomást...viszont aztán semmi sem úgy alakult. És nem úgy néz ki, mintha egy-két éven belül szülnék.
Tudom, ez sokszor pszichológia kérdése is: bizonyos generációk bizonyos sztereotip problémákkal küzdenek, így egyes tanácsok nagyjából mindenki számára megszívlelendők lehetnek.
Ilyen szempontból a gyógyító asszony szimpatikusabb: a hatása érezhető fizikálisan-lelkileg; nem jósolgat (noha megtehetné), viszont olyan találó dolgokat mond a kliensről, ami lelkileg-szellemileg passzol, és egyedi, nem feltétlenül üvölt a fejéről, mint mondjuk az, hogy nagyon határozott egyéniség...ezt ugyanis bárki látja rajtam.
És most eszem, belekukkantok egy filmbe, de utána spuri az ágyba!
2010. július 4., vasárnap
a második randevú
Vicomte-ról nehezen lehetett elképzelni, hogy valaha is szeretett valakit - tudniillik szerelemmel, őrjöngő vággyal. Vicomte-nak ugyanis - saját szavaival élve- "hüllőagya" volt. Egyszer ezt is elmagyarázta nekem, és egyfajta, az érzelmekkel kapcsolatos hiányosságra utalt ezzel a kifejezéssel. Valójában kívülállóként szemlélte az életet (meggyőződése volt, hogy "landoláskor" eltévesztette a koordinátákat, és élete vége felé elég lelombozóan nyilatkozott az emberi fajról). Szenvtelen volt - legalábbis így képzelem a szenvteleneket. Egyszer mégis mesélt élete szerelméről - egyszer, és soha többé: Korán jött az érzelem (de nem túl korán); ahogy korán távozott szerelme is...Az együtt töltött éveket pedig megismerkedésük pillanatában egy darabban meglátta. Egyszerűen csak ránézett a férfire, és tudta pontosan, mi vár rájuk. És elfogadta. A tényt, hogy nem lesz gyerekük, hogy pár kurta év adatott meg nekik. És azt, hogy bizonyos idő elteltével a férfi önként távozott - a távozás egy eléggé sajátságos formáját választva. Apránként feladta a szokásos anyagcserét; nem vett magához szilárd táplálékot, aztán egy-két év elteltével (ennek végül is nincsen jelentősége), megtisztulva átlépte azt a bizonyos határt...
Vicomte mindig kívülről szemlélte az én életemet is, egyfajta természettudományos precízséggel, és fontos észrevételeket tett. Mégis - pontosan ezek a látszólag szigorúan tudományos nézetek kezdték el feszegetni azokat a határokat, amikre nekem akkoriban szükségem volt, hogy önálló, szabad(?) szellemi útra lépjek.
Néha irigyeltem a szenvtelenségéért. Aztán megláttam, mi van valójában(?) mögötte. De ez egy másik történet. Legyen most annyi elég: Hősnőnk egyáltalán nem látta előre, mi vár rá J-vel. Előérzetek voltak, de ezek csak a kibontakozást sürgették...
-----------------------------------------------------------------------------------------------------
Hogy mit gondolt Hősnőnk ama első randevú után? Valószínűleg semmi különöset: mint minden ifjú hölgy, aki egy sikeresen záruló első randevú után van, számtalanszor rápillantott a kapott üzenetre, és elmerült a MOST-ban - de ez természetesen nem az a szellemileg emelkedett állapot volt, hanem annak öröme, hogy a megfelelő hatást gyakorolta a kiszemelt férfiúra. Ez az a boldog, lustálkodós elterpeszkedés, amikor a nőszemély nem gondol a varázsformula-szerű "3 nap törvényére" (máskor mennyire bosszantó tud lenni!) - illetve arra nem is kell gondolnia, oly egyértelmű volt, hogy még aznap egy e-mail is várja pár kedveskedő sorral, és a sejtelmes tárgyi megjelöléssel: "szerelmes levél-féle"...A hőstett - vagyis bocsánat: Hősnőnk sorsának váratlan, s igen kedvező megfordulása- ugyan felvetett pár kérdést, úgymint: lehet-e egyáltalán kiszemelt férfiúról beszélni akkor, amikor a Reménybeli Lovag valójában nem volt az esete; és írhatja-e azt egy férfi az első randevú után, hogy "szerelmes levél"; mert végül is hány nap alatt fejlődik ki a szerelem érzése? És az, hogy őmaga egyenesen elvárta (vágyta!) azt a bizonyos első csókot az anti-zsánerség ellenére?!...Nem, Nyájas Olvasók, ilyesmiről szó sem lehetett!
Csak úszni, lubickolni boldogan a szerelmes levélváltásokban, és várni a következő találkozást...Az idő máshogyan pergett azokban a napokban, noha eleinte semmit sem tervezett Hősnőnk. Tévedés lenne azt képzelni, hogy már a közös kunyhó ácsolásába fogott, míg Reménybeli J. úr még leginkább csak a testi birtoklást tervezgette! Nem: ifjú Hősnőnk azonnal megbocsátotta a korábban szó nélkül eloldalgó társkeresős fiatalembereknek fenti tettüket, hogy utána egy szemvillanás alatt el is felejtse őket. Sőt: még Galád A-val sem igazán törődött - csak amolyan félvállról kommunikált vele. Egyszerűen szabad utat engedett Reménybeli J-nek.
A második randevúra legalább olyan akkurátusan készülődött, mint az elsőre - talán valamivel még gondosabban? Hm. Végül is a második randevú rosszabb, mint az első - olyasmire hasonlít, mint egy kezdő író második regénye, amit az első átütő siker után kénytelen írni. Vajon ugyanolyan vonzó lesz a másik szemében? A második ugyanolyan kellemes lesz, mint az első? És persze még egy fontos szempont: van olyan, hogy valaki nagyjából és pontosan két randevúig érdekes. Mármint kettő találkozás alatt mindent elmondanak egymásnak, ami érdekelheti a másikat...Nem, J. nem ilyennek tűnt! Igazán társasági férfi, olyan, aki sokáig tud a karrierje főbb állomásairól is értekezni, vagy baráti köréről mesélni...
A Lány albérletéhez közel találkoztak...Bumm, és nevetés: no, de ennyi véletlen nem lehetséges! Teljesen összeöltöztek: narancsszín felső, drapp nadrággal...Kacagás. És a második csokor virág: tűzliliom. Hősnőnk egyik kedvence...A többi már nem is számít...Csak fogni a kezét, sétálni a Dunaparton, korzózni a melegben, lecsüccsenni a Nemzetinél, nézelődni, és hallgatni a másikat...És az elmaradhatatlan csókok!
Ha van valami szép a friss párokban, az a mohó csókolózás: Figyeljétek meg, Kedveseim! EZT korra (és nemre) való tekintet nélkül mindegyik friss párocska rendkívüli lelkesedéssel képes gyakorolni! S van is ebben valami megható: ha igazán szerető embereket látunk, nem mosolyogjuk meg ezt a szívből jövő intimitást...inkább örülünk neki.
A másodikban tehát nem volt semmi különös - csak a hang élménye, a tapintása, az íze, az illata mélyült el, kezdett el beíródni a Lány tudatalattijába (vagy ott volt már korábban is? Ezt hozta odaátról, mint ismertető jegyet?)
És egy bizonytalan érzés is felütötte a fejét: a gyakorlat hiánya. A tartós kapcsolatban való jártasság hiányáé. Mert mitől is fog működni? Hősnőnk tudta, milyen egy első randevú, milyen egy második. Tudta, mit jelent fölmenni egy férfihez (erről pozitív, és negatív élményei is voltak). Szembesült már Anyukákkal - szám szerint kettővel, és (ez az igazsághoz tartozik!) rééémesekkel...(Lábjegyzet: az egyik szerencsétlen élethelyzetben az alig húszéves lánynak panaszkodott gonosz férjéről, a másik bigott vallásossága elrémisztette, lefagyasztotta a menyjelölt életfunkcióit...) Tudta azt is, milyenek a hétköznapok - erről Galád A. elfoglaltságai tanúskodtak. Volt alkalma a háromszögellés tudományát is megismerni - és őszinte érzelmei ellenére csalódnia kellett, mivel nem tudott főállású barátnővé előlépni. Találkozott egy ostoba, feleségét először letagadó, majd rosszfiúsan bevalló nősemberrel is, akit csak kipenderíteni lehetett, de azt is csak gurgulázó kacajjal. Találkozott önteltekkel, zsarnokoskodókkal, tesze-toszákkal...úgyszólván mindenféle, válogatott élethelyzetekkel. Csak azt nem tudta, milyen is egy egészséges kapcsolat.
Hallani persze sokat hallott arról, hogy Más Nők milyen tudatosan(!), kész stratégiával(!) építik(!) föl a kapcsolataikat. Így, külön felkiáltójelezve minden szót. Csakhát...Hősnőnk nem értett a kapcsolatmenedzseléshez, vagyis nem fűlt hozzá a foga, mivel egy spontán, mindent elsöprő, természetesen kialakuló Valamire várt. Lehetőleg idézőjelben: "Valami". A Nagy Valami, a Nagy Valakivel.
A bökkenő ugyanis ott van, hogy a Szakértők (azaz Mindenki Más) szerint a Kapcsolatnak (pl. a Nagy Valakivel) csak úgy spontán, minden faxni nélkül kell kialakulnia, mintegy demokratikus társasjátékként két darab egyenlő fél között...Mindenki Más ugyanis így csinálja. (És ide most képzeljetek egy hatalmas Smiley-jelet...)
Milyen naiv, megvezethető ez a mi Hősnőnk! ...De akkor megfogta J. úr kezét, elfogadta a csókját, elfogadta, hogy valamit kettesben fognak kialakítani...
---------------------------------------------------------------------------------------------------
...hogy mit és milyen mértékben kettesben, demokratikusan, az már más kérdés...
...De ha azt kérdezitek tőlem: akkor is belementem-e volna ebbe a lelkem mélyéig felkavaró, kitörölhetetlen szerelembe, ha előre látom egészben, egy darabban a buktatóival, a sok szenvedéssel, és a szomorú végével együtt...hát a válaszom: igen, mindenképpen.
2010. július 3., szombat
lustaságom története
Nem, nem mentegetőzni akarok. Csak tényként állapítom meg, hogy hét közben, így nyáron, amikor nem edzek, akkor társasági kötelezettségeimet teljesítem. Noha az asztrológiaórák szünetelnek, Távoli Barátomék ilyenkor látogatnak haza az óceán túlfeléről, és ilyenkor olyan igények merülnek fel, hogy hetente akár többször is találkozzunk. Mivel Távoli (vagy inkább távolba szakadt) Barátom erre a hétre facér maradt -a neje a családdal elutazott egyéb rokonlátogatásokra, ő pedig itthon maradt az utaztathatatlan gyerekpótlék-ebekkel- magányából folyamatosan agitált, hogy menjek falusi kastélynéző-kutyasétáltatásra. Egyszer kimentem hozzájuk (pontosabban bejött értem kocsival), és alaposan kisétáltuk-beszélgettük-főztük magunkat. Szerette volna, ha még egyszer kimegyek - gondolom, az aznapra beszervezett itthonmaradt barátok visszamondták-; de hát ami nem megy, az nem megy...Egyévnyi távolléteket nem lehet nyaranta pótolni...és én még a ráérősebb ismerősei közül vagyok...
No, nem is ez a lényeg, hanem az a csodálatos élmény, ami visszaröpített a boldog filosz-létbe - ha csak pár percre is! A., ezért most nagyon fogsz irigyelni; de muszáj leírnom!!! A Távolbaszakadték egyik felmenője mániákus könyvgyűjtő volt, így a családi könyvtár egzotikus, már-már ódon hangulatú a sok régiségnek köszönhetően. Most alkalmam nyílt kézbe venni egyik-másik egzotikusabb darabot...Hát, igen, meg is beszéltük, micsoda hátrány, hogy a fiatal bölcsészek csak szöveggyűjteményekben, elemzett forrásanyagokkal találkoznak - nehéz ugyanis belehelyezkedni a régiek helyzetébe. Nehéz fölmérni, miről is volt szó. Mármint átérezni, mit jelentett a könyvnyomtatás, mit jelentett könyveket birtokolni...olvasni...írástudónak lenni...
Nem tudom, mivé lehettem volna, ha egyetemista koromban a kezembe vehettem volna egy-egy ilyen csodát!
Furcsa érzés: múzeumokban számtalanszor láttam már ennyire régi bőröket, régi nyomtatványokat...de az más. Nincsen szaguk (elzárják őket hermetikusan); nem tapinthatod meg; nem keresgélheted a nyomda vízjelét, nem bogarászhatod a felismerhetetlen, egyedi betűtípusokat. Olyan volt, mintha valami szentséget osztottak volna ki: Elsőnek egy 1553-as Galenus összest kaparintottam meg - alaposan beleszagoltam, majd akkurátusan megnézegettem. Hiába: latin tudásom meglehetősen hiányos! :-)) A megdöbbentő az volt benne, hogy tudtam: valaha ezért a zsebkönyv méretű kötetért súlyos összegeket fizettek, hiszen minden valamirevaló egyetemen ebből - is- tanultak az orvostanhallgatók. Kezembe fogtam, és elképzeltem, hány diák kezében fordulhatott meg - köpönyegben rótták a poros utat Bologna, vagy Párizs felé, latinul társalogtak, olcsó gyertyát égettek rossz szagú fogadók padlásszobájában, és ha szerencséjük volt, akkor nem szedtek össze szifiliszt az örömlányoktól...Persze hasonló gazdái lehettek az 1580 körüli Aesopus mese-gyűjteménynek - ez egy kétnyelvű kiadvány volt: a görög mellett latinul is olvasható - bizonyára a "bunkók" részére, akik még ógörögül sem tudtak :-))
A magyar kötetek valamivel későbbiek voltak, és leginkább a 17. századi, többkötetes ájtatos iratokon viccelődtünk - mivel ezekre vármegyénként kb. két kompetens személy jó, ha akadt...Viszont külön érdekes volt nézni a "helyesírást". Azoknak, akik nem nagyon tanultak a magyar helyesírás fejlődéséről, csak annyit írnék, hogy mivel a helyesírás gyakorlatilag nem létezett, minden egyes nyomdász kialakította a maga karakterrendszerét. Erre azért volt szükség, mert a latin ábécé nem fedte le a magyar hangzórendszert, a mellékjelek pedig nem voltak egységesek - a tájszólásban való rögzítésről ne is beszéljünk. (Ezzel természetesen csak igen-igen felületesen utaltam a problémára!!!) Gyakorlatilag alkalmam nyílt betekinteni többféle helyesírásba is - és teljesen korrekt dolgokat tanultunk ezzel kapcsolatban :-)) Megjegyzem: valamit azért tudtak a korabeli nyomdászok, mert Távolbaszakadt a kezembe adott egy 1639-es Verbőczy Hármaskönyvet (akkor még nem így írták ezt a nevet sem, természetesen!), és elég bonyolult dizájnja, tördelése volt.
Azt hiszem, ezt sosem felejtem el. Elgondolkodtam, mi is egy könyv életének értelme. Tényleg addig él, amíg kézbe veszik, használják. Hozzánő a tulajdonosához. De hány könyv tud összenőni veled, szimbiózisban élni veled? Amíg csak 4-5 könyved volt, egy ócska ládában, addig ezt a kapcsolatot könnyebben érzékelhetted. Amíg vállakozó kedvű vándordiák voltál. Addig csak a kék égbolt volt fölötted, és tágas volt a tér...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
