2013. október 27., vasárnap

ezt érdemes megjegyezni

Az alábbi gondolatocskát vidéki A. jegyezte meg, a saját blogján ki is fejtette, én a magam gondolatait biggyeszteném ide:

Szóval: NEM A KIRÁNYFIT VÁROM, HANEM A KIRÁLYT.

Nem a királyfit, hanem a királyt - és ez a két szó mindent elmond. Például sosem a királyfi uralkodik a mesékben, mert még nem alkalmas uralkodásra - a királyfi még elmegy világot látni, a randa banyák hússzor rászedik, amire a királyfik általában úgy reagálnak, hogy teljesen ködös és irracionális alapon elveszik az első útjukba sodort királykisasszonyt. Egy király ellenben jól tud nősülni, hiszen felnőtt (érzelmileg is); túl van már a saját banyáin és leszűrte, amit ezekből le volt érdemes szűrni; egyszóval tudja, mire van szüksége. És amúgy totál alkalmas az országa irányítására és a felelősség felvállalására. 

a VF. által kijelölt célok

A VF., azaz vészforgatókönyv semmilyen célokat nem jelölt ki. A hosszú távú (többéves-ötéves?) célokat én próbáltam kihámozni a felmerülő helyzetből. Úgymint:

1. önismerettel lelkileg helyrepakolni magamat (már most is jól vagyok, de hogy még jobban legyek, és spóroljak utódomnak egy-két terápiát :-))
2. testi csúcsformába kerülés: (még) egészséges(ebb) életmód, a várható rizikófaktorok csökkentése (végül is, azt a gyereket föl is kell nevelni)
3. pénzspórolás (végül is a pénzt sok mindenre el lehet költeni...)

Nahát! Hirtelen lett 3 életcélom is! :-))

(M. barátnőm pénteken megkérdezte, mi van a Szépmosolyúval, de mit tegyek egy kuka pasival? Kukaaaa...)
(Zugolvasó L-nek most a pasiszerzés a célja. Hm. Hát lehetne az a negyedik, de az 70%-ban nem rajtam múlik...)

VF.

VF. , azaz vészforgatókönyv. Elkezdtem írni, vész esetére, azaz akkorra, ha kicsúsznék az időből. Mint ahogy azt a tanár mondta, nem a gyerek vagyon akadályozva a horoszkópomban, hanem a kapcsolat. Éppen ezért elővettem és leporoltam azt a réges-régi tervemet, hogy ha nem lenne kapcsolatom, akkor hogyan oldjam meg a gyerekvállalás kérdését. Ezt anno több okból is lefújtam: egyrészt, mivel tényleg komolyan meg vagyok arról győződve, hogy egy gyereknek kétszülős családba kellene születnie, és a maguknak szülő nőkről megvan a véleményem. Még most is, azok után is, hogy újra el kell ezen a lehetőségen gondolkoznom. És Gardróbostól megtudtam, hogy minden lehetséges, még az egyedülálló nők is kérhetik a kémcsöves segítséget.
A vészforgatókönyv arról szól, hogy anyagilag is átgondolom, mit is jelentene az, ha egyedül vállalnék gyermeket. Vagyis mennyi előzetes tőkére lenne ehhez szükségem (az egyéb tényezőkbe még nem mertem belegondolni...). Figyelembe véve az anyagi körülményeimet, vagyis azt, hogy van egy jelzálogolt lakásom, amire nem biztos, hogy fizetési haladékot kapnék, mintegy egyéves otthonmaradással és kémcsővel együtt legalább 3 millióra lenne szükségem - szűken számolva ebből négy kiló a terhesgondozás és szülés (zsebbe, persze, hova máshova ebben a nyomoronc országban?!); olyan 6 kilóra tippelem a kémcsövet a kezelésekkel együtt - de lehet, hogy ez sokkal több lenne a különféle vizsgálatokkal, és egyebekkel. És 2 millió az az egy év, hiszen a jelzálog mellett a rezsi is létezik - meg pelenka, pelenka, és egyebek. Ebben nincs az benne, hogy nincsen autóm. És nem is lesz.
Természetesen ez egy erősen saccolt összeg. A VF kidolgozásával jelentősen módosulhat - valószínűleg fölfelé...Hm. És ebből egyelőre egyetlen fillérem sincs meg, és még egy évig nem is lesz, mivel még egy évig tart az önismeret (minimum). Azalatt megpróbálkozom csúcsformára járatni magam - lefogyni a hasi hájacskát, és "szuperegészségesre" pumpálni magam a még átgondoltabban összeválogatott étrendemmel és táplálékkiegészítőkkel. Utána pedig legalább 3 év, mire egy elfogadható összeget össze tudok kaparni. Ha az ember gyereket vállal, ugyanúgy kell valamennyi mozgatható pénzmaggal rendelkeznie, sőt! Még inkább, hiszen ha elromlik egy nagyobb háztartási gép, vagy átmenetileg munka nélkül marad valaki, akkor valamiből meg kell élni. Erre régebben mintegy 3 havi fizetést javasoltak, de szerintem ez a mai világban szinte kivitelezhetetlen, pláne egy egyszülős családban.
Más kérdés, hogy amilyen meggyőzően előadtam magamat M-nek ezzel a régi-új elméletemmel, az jól hangzott, de hazafelé a buszon elbőgtem magam. Úgy tűnik, a kémcsöves apuka sem szimpatikusabb megoldás számomra, mint az örökbefogadás. Viszont ahogy elnézegetem a hímeket a tömegközlekedésen, egyre inkább érik bennem egy nagy PFUJJJJ-érzés, vagyis hogy inkább egy kémcső legyen a gyerekem apja, minthogy érdekből másszak be valaki ágyába. Ráadásul amilyen lelakottak ebben az országban a hozzám korban illő pasik - nos, az nem túl jó ajánló a donorsághoz. Viszont a természetes megoldással kétségtelenül sok pénzt lehet spórolni.

Persze föl lehetne adni egy hirdetést, hogy hasonló gondokkal küzdő pasival gyereket vállalnék - ezzel csak egy baj van: az amcsi limcsi filmeken kívül nincs ezen a földgolyóbison egy olyan hely sem, ahol férfiak hasonló problémával küzdenének. Mivel nekik nem probléma az, hogy utódok nélkül szálljanak a sírba. De nem ám! Felejtsétek el a régi trendet, hogy egy diófa, egy fiúgyermek...Diófa nuku! Kölyök nuku! Vagy jöhet, ha éppen belémfut egy megfelelő nő, de nem ezért keresek nőt, hanem a fizikai szükségleteim kielégítése céljából. No, ilyenek a mai pasik. 
Ha az első randikon egy fickó közli, hogy már ideje lenne megállapodnia (ami nem következik be, mivel első randijaim sincsenek, de azért képzeljünk el egy hasonló esetet) - nos, akkor kell elkezdeni gyanakodni:
1- A fickó amcsi limcsikből kölcsönzi a már 10 éve is avítt dumáját
2- A fickó együtt él három kötögető, 120 éves nagynénjével, akik rágják a fülét - és még akaratgyenge is
3- A fickó béna zugfirkász és anyagot keres a Konfettiparádé netes női magazin legújabb tanácsadó cikkéhez, azaz a "Hogyan randizik a 8 leggyakoribb férfitípus?"-hoz.
4- A fickó egy másik bolygóról idetévedt idegen. Nem a Marsról jött, hanem sokkal-sokkal messzebbről...
5- A fickó egy negyvenesnek álcázott ötvenes, és valószínűleg nem ez lesz az egyetlen hazugsága.
6- A fickó Miszter-Igazi, és fél éven belül nagy hassal oltár elé fog vonszolni (Vigyázat! Ő a legveszélyesebb! :-)) Hoppá! Kinek is lesz nagy a hasa?...

2013. október 19., szombat

újabb harc a fűtéssel

Két perc alatt sikerült hisztérikus állapotba kerülnöm. Kb. 2 éve cseréltem le az amúgy zsírúj, de lyukas fürdőszobai radiátort. És most megint gondok vannak. A radiátor nem lukas, csak szimplán nem fűt. Hisztérikus lettem, mert először apukámat hívtam. Miután én mindent megtettem, amit a józan eszemmel, és csekély műszaki ismereteimmel tenni tudtam. Vagyis nem kezdtem el önhatalmúlag buherálni. Apu olyanokat kérdezett, meg van-e nyitva a csap - szóval azt feltételezte, hogy ezeket sem néztem meg, csak eltekertem a termót és vártam a csodát...Grrrrrr! Azért ennyire nem vagyok béna! Hm. Ő nem tudott segíteni, ezért hívtam a gondnokot. Ő felhatalmazott az amúgy automata légtelenítőben tűvel való szurkálásra...Aha: minden poros, meg vizes lett; a légtelenítőből spriccelt a víz, a víz surrogását nem hallani a radiátorban (ti. nem mozog a víz). Holnap délelőtt jön a gondnok srác. A lakás csupa kosz, mert holnap akartam szépre takarítani, mire kedden a tesómék jönnek...Jól leszerepelek előtte, de nem érdekel. Ha a termosztát a ludas, akkor mérges leszek: az egy többezer forintos cucc. És két éve vettem.

Vidéki A. a haladás útjára lépett: már szeretetet sem érez az iránt a görény iránt. Helyes. Bár itt valami bosszúvágyról írt nekem - nos, érthető, ha szeretné mondjuk véresre vesszőzni azt a genyót. Bár a legtökéletesebb az lenne, ha soha többé nem állna szóba vele. Igazából én még csak nem is köszönnék neki. Egyszerűen levegőnek nézném. Azt viszont következetesen.

2013. október 14., hétfő

újabb dolgokat értek meg

Oké...és mi van velem?
Köszönöm szépen, nagyon jól vagyok, meg persze rosszul is (de csak, hogy a pesszimisták is jól érezzék magukat!), és azért kerülgetem a témát, mert megint nem aludtam szombat éjjel, annyira felzaklatott az, amit az asztro-tanár mondott a szakkörön, amikor is föladtam magam. Már háromszor elemzett, és mindig egy kicsit más szempontból (a tananyagnak megfelelően), de ez mindig új aspektusokkal bővíti az eddigieket, és egyre jobban értem, miért azt mondta az első elemzéskor, amit mondott.
Ettől persze nem lettem boldogabb, hiába mondta, hogy ő férjhez akar engem adni - ha ti szembesülnétek azzal, hogy ún. apáca-képletetek van, akkor ti is eléggé nekikeserednétek. Ráadásul rosszul megélt - érdekes, de az is megvan, hol siklott ki az egész. És az is megvan, hogyan lehetne helyrerakni - csakhogy ahhoz nekem bizonyos morális elveimet felül kellene vizsgálnom. És akkor még nem beszéltünk arról, amire én vágyom. Ami persze a férj meg a gyerek - váltakozó sorrendben, de nagyjából ez.
Persze akkor és ott tudtam elvonatkoztatni - pl. érdekes, de a sors már tinédzserként fölajánlotta a lehetőséget, hogy apácáknál tanuljak - és akkor valószínűleg zárdában maradtam volna, ami egy egyszerűen megélhető módja lenne a képletemnek. Természetesen ebben az esetben nem is hallottam volna az asztrológia hírét sem. Sőt, a barátaimat sem ismerném. Még zárdába vonulhatok, csak nem fogok. A jelenlegi világnézetemmel nem.
És jöttek a jótanácsok: ti. a megoldás szerves része a gyerekvállalás, de amennyiben esetleg kicsúsznék az időből, akkor fogadjak örökbe...És nálam ez verte ki a biztosítékot. Ti. a leányanyaságnak és a szingli örökbefogadásnak nálam van egy elvi meghiúsítója: nem hiszek az egyszülős családmodellben, és ha nincsen rákényszerítve az ember lánya, akkor nem élnék a lehetőséggel. Legalábbis szántszándékkal nem hoznék egyetlen gyermeket sem ilyen helyzetbe. Persze lehet azt mondani, hogy egy szülőnél jobb nevelkedni, mint otthonban, de...
Itthon mégsem emiatt zokogtam hajnalig: komolyan megfontolás tárgyává teszem ezt a lehetőséget is - de egyszerűen rádöbbentem, milyen erős bennem az a vágy, hogy az a gyermek bennem növekedjen. És ezt semmi nem pótolhatja. Erre is igaz az ősigazság: Amit nem kaptunk meg, arról nem tudunk lemondani...(a mondás még folytatódik, de legyen elég most ennyi.)

Szóval hajnalig zokogtam, és képtelen voltam megnyugodni - olyan mélyről jött ez az érzés...

(De egyébként: semmi nem jelzi a képletemben, hogy örökbe fogadhatnék - akkor vajon ezt nem is tehetem? Ti. jelzésnek kellene lennie rá...)

és szomorú hír

Ma felhívtam zugolvasó L-t, akivel szintén nem beszéltem nyár óta, de neki az anyukája volt beteg, L. rengeteget dolgozott, és velem is elszaladt a munka szekere...L. anyukája meghalt. Ilyenkor egyszerűen nem lehet szépeket mondani. Jó a rosszban, hogy legalább már nem szenved. Jó a rosszban, hogy L. hangja sem tűnt annyira levertnek, még nevetett is - az édesapjával végre felvette a kapcsolatot (kamaszkora óta nem látta); a bátyjával ugyan totál tönkrement minden, de szerintem L. a lehető legjobb úton halad, hogy rendbe szedje a gyerekkori sérüléseit.
Én csak szurkolni tudok minden barátnőmnek!

egy másik porta...

...amin nem sepregetek, de emellett nem tudtam elmenni, muszáj pár sort írnom. Lehetőleg vidéki A-nak egy levelet is fogok írni. Vagy nem, mert úgyis olvas. Nem beszélünk pár hónapja, mert türelmesen várom, mikor érem el azt a pontot, hogy már "nem csöpögtetek kétségeket a szívébe" - ő fogalmazott így, bár kétséget egy igazán szerető szívbe nem lehet csöpögtetni.
Azóta olvasmányélményeimre támaszkodva az alábbiak történtek vidéki A-val: 1. észrevette, hogy egy idő után a közelebbi barátnői sem támogatták csúnyán kihátráló exére való várakozását, és - szerencsére- A. betartotta a magának szabott határidőt, s amikor akkor sem jelent meg az ex, csupán langyi talonban tartó képeket küldözgetett, letett a fickóról.
Pozitívum: vidéki A. jó Ikrekként nagyon gyorsan túl tudja magát tenni az ilyen eseményeken. Ugyancsak jó Ikrekként be is tartja a megszabott határidőket - emlékszem, K. barátnőm is mindig határidőket szabott exének magában, amiket aztán nem tudott betartani - de ő egy remek Mérleg aszcendensű, és nagyon nehezen dönt. Ő persze nem így látja - szerinte amikor elhatározza magát, akkor már gyorsan cselekszik, csakhát...khm. Addig kissé nehezen jut el. :-))
Nos, ne térjünk el a tárgytól. Vidéki A-nak pazar lehetőségei vannak egy kisvárosban, és a faluban, ahol dolgozik: ki hinné, de vidéken több kulturális program (pl. szüreti bál, falunapok) van, így ő sokkal több bálba jár, mint én. (Én nem is járok bálokba, pedig...) Én már magamban csak ironikusan mosolygok magamon, hogy A-hoz képest bezárkózva élek. De örülök, hogy ezek a vidéki programok kellemes ritmust szabnak az életében, és - újabb ki hinné!- mindig valamennyi vérfrissítés is történik. A. sokkal több pasassal ismerkedett meg az utóbbi években, mint én. Ez is mutatja, hogy egy város mérete semmit nem számít :-))
A szüreti bálon felelevenítette kapcsolatát egy ex-szerű fiúval, aki már évek óta csak lelki kínlókodást okozott neki, mivel a srác fiatalabb, nem tudta fölvállalni A-t a kislányával és ráadásul ezt fullánkos Skorpió-körítéssel tálalta. Én még jól emlékszem a kálváriára, amit A. miatta szenvedett el, de röpke egy hétig (!!!) úgy tűnt, a srác fölnőtt, az akadályok elgördültek, és a féltékenykedő fullánkok mögött letagadott szerelem lakozik.
Hát nem: a Skorpió fullánkja mögött csupán gyilkos méreg lakozik. A Kígyó névre keresztelt srác (BESZÉLŐ NÉV!!!) undorító dolgokat vágott A. fejéhez, és A. leírása alapján semmi mást nem tett, csak amit a nagyon rosszul megvalósult Skorpiók szoktak: éveket várt, hogy bosszút állhasson...

És itt jön a csavar, ami miatt billentyűzetet ragadtam: két nappal az események után A. már mosolyog: a szerelem elmúlt, és ő képes érdek nélküli, igaz barátsággal gondolni a fickóra...Mivel nem osztogatok tanácsokat, pláne nem, ha nem is kérik, annyit fűznék ehhez hozzá, hogy én biztosan nem pazarolnék létező, vagy nem létező igaz barátságokat egy ganajtúróra, aki megalázott. Valószínűleg a büdös életben többet szóba sem állnék vele, hadd rohadjon meg a saját mételyes levében...És most angolosan fogalmaztam. 
Igaz barátságot az igaz barátaimra pazarlok, de rájuk ez nem pazarlás.

Azért nem mindenki gáz-Géza vidéki A. körül, mert pl. idemásolom egy szintén felejthető
 exe egyetlen figyelemreméltó megnyilvánulását, mintegy zárszóként. Tehát íme, Feri, a felejthető feledhetetlen kétsorosa:

"NEM A MÉRCÉVEL VAN A BAJ.
HANEM A JELÖLTEKKEL ÉS A JELLEMÜKKEL."

2013. október 10., csütörtök

példa

Kedveseim!
Elgondolkodtatok-e már azon, hogyan lehetséges, hogy manapság tíz asztromókus 8 különféle időpontra fogja pontosítani a születéseteket - holott mind a tíznek ugyanarra az egy eredményre kellene jutnia?! Ezt hívják slendrián munkának, vagy az elvek, a tudás felületes, hiányos alkalmazásának...

pontosítás

Olyan fáradt vagyok, de komolyan...megpróbálom behozni a lemaradást, amit az út miatt szenvedtem - ti. asztróból. Csakhogy ez a harmadik év, mind közül elismerten a legnehezebb. Még nyáron eldöntöttem, hogy ezentúl naponta fogok foglalkozni a tananyaggal, például a másodéves anyaggal, amibe év közben bele se nagyon szagoltam, így van némi elmaradásom. Vigasztal a tudat, hogy mások (a többség) hasonló cipőben jár. Az a helyzet, hogy naponta egy-egy órácskára el kellene merülni benne - ti. ennyi a minimális idő, aminek lenne is értelme. Időközben azonban elkezdtük a prognosztikát, ami a legtöbb odafigyelést és jó érzéket kívánja meg. Hm. Hogy egy kicsit rosszmájú is legyek: ha másnál tanulnék, akkor ez a rész sem lenne túl bonyolult, lévén, hogy az asztromókusok többsége nem túl alapos, és a tudásuk, no meg a pontosságuk és az igényességük is hagy némi kívánnivalót maga után. Például pontosítani sem igazán tudnak, az analógiák működési elveit sem értik/látják át...Ez nem az én véleményem egyedül - ma már nagyon is értem, miért a tanáromhoz kerültem. Ő nagyon rigurózus - viszont ismeri is alaposan a tradicionális elveket, a horoszkóp működését, és ő tényleg képes pontosítani is, meg "kiszámolni", kinek milyen dobásai lehetnek még. Szigorú elveket vall, szemben a legtöbb "nagyvonalú" mókuskánál, akiket az egyik csoporttársam csak "megélhetési asztrológus"-nak titulált. És igaza van. Még jól emlékszem, hogyan fogalmazott első asztrotanárom: "tulajdonképpen 2-3 évente van egy olyan állás, amivel bepasizhatsz" - és a legtöbb szerencsétlent ilyen dolgok érdeklik. Azon szegénykék nem gondolkodnak el, hogyan lehetséges, hogy kétévente otthagynak egy rakat pénzt a megélhetési szakemberüknél, aki mond valamit, hogy "de hiszen ezzel a tranzittal kéne jönnie", meg "majd jövőre" - utána pedig: "a horoszkóp csak egy lehetőséget mutat; de ott van a szabad akarat...".

(Lábjegyzet: Aki mélységeiben is ismeri és használja az asztró-elveket és eszközöket, az tisztában van azzal, hogy ez az ún. 2-3 éves sztori korántsem igaz; tisztában van vele, hogy ha nincsen összhang a különféle jelzések között, akkor semmi nem fog történni. Az tisztában van azzal, mik a pontos feltételei annak, hogy valami megtörténhessen - most természetesen az elvekről beszélek. És az az ember tisztában van azzal, hogy mik a szabad akarat korlátai, ahogyan azzal is, hogy létezik sors.)
Az utóbbi két évben a legtöbbet a tanáromtól tanultam a sors asztrológiai nyelvre lefordított működési mechanizmusáról. Ez nem azt jelenti, hogy tehetetlenek vagyunk vele szemben (azok is vagyunk, pl. haláleseteknél), de sok mindent tehetünk magunkért. Az öncélú, karma-eltörlős mantrázgatást leszámítva :-)).

Mondjuk, nekem az egész ezo-bizniszről megvan a magam véleménye - sokan kvázi kényszervállalkozókként vágtak bele a teljes foglalkoztatású kuruzslásba...Bocs, hogy ennyire szkeptikus vagyok, de annyira híg a "szakma", és annyira kevés a hiteles akármi (pl. guru, kártyadobáló, gyertyafényező, odalátó, stb.). Az nem kétséges, hogy hiszek, illetve tisztában vagyok a spirituális dolgok működésével, igazával, viszont erősen kétségbe vonom a nem részmunkaidős önfoglalkoztatás létjogosultságát. Úgy vettem észre, hogy sem a tisztelt csontkovácsnak, sem a legtöbb ilyen-olyan segítőnek nem tesz jót, ha a segítésből próbál megélni. Még a guruknak sem: ti. általában úgy tűnik, mintha elveszítenék a valósággal való közvetlen kapcsolatot, ugyanakkor kénytelenek egyfajta önmenedzselést végezni, amihez általában baromira nem értenek, és az elfogadó-megengedő ismeretnyújtás helyett kioktató-beszervező agymosást végeznek.

El is döntöttem, hogy ha és amennyiben az égiek egyszer megmutatják, mi is az utam (nem fogják megtenni, de ez jó szófordulat), szóval ha és amennyiben valaha is valamiféle tanácsadással, vagy segítségnyújtással foglalkoznék, akkor azt csak részmunkaidőben fogom tenni.
Kicsit sajnálom, hogy nem leszek pszichomókus, de az nem is ezo-biznisz. Az asztrót szeretném rendesen megtanulni, és vannak ötleteim még mi lenne a nekem való, de majd meglátjuk.
Egyelőre még mindig az önző, önfejlesztő résznél tartok, valamint az önígérgetésnél, hogy ezentúl milyen csodás jegyzeteket írok magamnak, és mennyit fogok gyakorolni...

2013. október 8., kedd

skiccek férfiakról

Mondtam már, hogy 3 hétig nemigen éreztem magam nőnek? Többek között arra sem volt időm, hogy kilakkozzam a körmeimet (ezt itthon pótoltam, most megnyugtató pirosban virítok - nem is tudom, hova lennék a vörös lakkom nélkül?! :-))

A másik hozadék az volt, hogy ebben a nemnélküliségben (Azért nem volt ennyire durva...) végiggondoltam, melyik típusú férfiak vonzanak, kire-mire hogyan reagálok, ki tudja kihozni belőlem a nőt. Szerintem könnyebb dolgom volt, mert a résztvevők nagyon jól képviseltek egy-egy férfitípust, ráadásul sokkal jobban meg lehetett figyelni a gesztusnyelvet - egy magyar pasi esetében talán túlságosan is a mondanivalója kötne le...pedig a testbeszéd igen érdekes dolgokat fed föl.
Nos: elárulom, hogy két férfi is hasonlított két olyan srácra, akihez vagy közöm volt, vagy tetszett. Az egyik Háromszögellő R-re hasonlított (csak kicsit öregebb kiadásban) a másik Blue-eyes-ra, szintén öregebben, meg barna hajjal, és isteni mély hanggal. De egyik sem váltott ki belőlem vonzalmat. Sokat gondolkodtam, miért - az R-hasonmással első este hosszasan elbeszélgettünk, de a későbbiekben a kissé harsány-tuskó és felületes benyomást keltette - de ő az a fajta felületesség volt, ami alatt mély tartalmak vannak, csak éppen nem akarja, hogy az kijöjjön. És valahol most már R. is ilyennek tűnik nekem: gyorsan idomul a beszédpartner igényeihez, hogy talmi sikert arathasson.
A B-E-hasonmással sikerült arra rájönnöm, valójában miért nem alakult ki semmi B-E-szal: nagyon vonzott, helyes volt, de ez a vonzalom csak az intellektuális síkra terjedt ki - valójában mindig bennem motoszkált tudat alatt, miért nem vonz szexuálisan, ha egyszer annyira jó srác?!
Aztán persze voltak a micimacsók: fiatal, harmincas férfiak, akik páváskodnak - egy olasz, egy görög. Az olasznak, és olaszos temperamentumának, karikírozós bohóckodásának senki nem dőlt be - legfeljebb bosszankodtam, hogy ennyire távolságtartó, ti. a valódi jelleméről szinte semmit nem tudtam meg, azon kívül, hogy szerintem szereti a nőkre hárítani a felelősséget. A görög fiúra voksolt minden lány, hogy ő a "jó pasi" a csoportban. No igen, kétségtelenül jó pasi volt: magas, ropi-szerű (már akinek ez bejön), mélyreható, sármos tekintettel, határozottan férfias vonásokkal, ércesen csengő hanggal, és társasági idétlenkedésekkel. Jó, jó, de nekem kissé felületes.
Mmmm...és volt egyetlen darab alfa-hím. De igazi! (Svéd.) Először nem is tudtam eldönteni, hogy szimpatikus-e, aztán rájöttem, hogy csak az igazi férfi-erőt éreztem meg rajta (mintegy az első 10 másodpercben), és ösztönösen behúztam tőle a cica-farkamat. Ami igazán pozitív volt benne, hogy nagyon intelligens, nyitott, és barátságos volt - amikor szóba állt velem/velünk. Amúgy eléggé visszavonult, és tetszett, hogy nem akarja előtérbe tolni magát a csapatban, de amikor azzal az egy-két emberrel útra kelt, akkor ő irányított...Ez több hölgynek nem tetszett, én meg a cica-bajszom alatt mosolyogtam: végre egy igazi férfi! Nem tolakodó, de irányító típus. 
És még egy dilemmámat megfigyeltem: iszonyúan igénylem, hogy egy férfi elismerje az intellektusomat is, mert imádok beszélgetni, de abban a pillanatban, hogy ez bekövetkezik, a női mivoltom elpárolog - valószínűleg a férfiak számára is, ugyanis teljesen átadom magam a szellemi örömöknek. Ezt többször átéltem: sóvárgok a szellemi elismerésre, és ezért beáldozom a nőiességet...Nos, ez egy olyan téma, amin még sokat fogok gondolkodni. Annál is inkább, mert hétvégén elkezdődött a dráma-folyamat, megvolt az első két nap. Erről külön (papír)naplót nyitottam, és valószínűleg nem sok mindent fogok ezen a felületen megosztani a nagyközönséggel, mivel ez az én önismereti fejlődésemről szól, és nem szeretném a folyamatot megzavarni. De erről bővebben is írok majd.

Elöljáróban annyit, hogy csatlakozom K. barátnőmhöz, aki még évekkel ezelőtt kijelentette, hogy a legjobb befektetés az önismeret. És ezzel maradéktalanul egyetértek. Összeszámoltam, hogy összességégben most annyit költök fejlődésre, asztróra, meg sportra, ami sok embernek a havi fizetése...de nem bánom, mert hiszem, hogy ez busásan meg fog térülni - lelkileg  mindenképpen.

no, megjöttem!

Persze, nem ma, hanem még szeptember végén, csakhogy 3 heti távollét után családoztam, szétosztogattam a vásárfiát, meg a szülinapi ajándékokat, egyebeket.
Meg próbáltam magamhoz térni.
Hetekig azon ettem magam, a Jóistennek mi célja van ezzel az utazással, pont így, a dráma-folyamat előtt. Aztán feladtam az okoskodást, és úgy döntöttem, a Jóisten Mikulást játszik, és csak úgy megajándékoz. Az úttal, az emberekkel, az eltávolodás és visszatérés lehetőségével.

Tulajdonképpen rengeteg mini-ajándékot rejtett el az Úr ebben az útban, és a nyelvtanulás csak egy volt közöttük, nem éppen a legfontosabb, ha jobban belegondolok, persze amiatt mentem, és reggeltől-estig be nem állt a szánk, szóval a nyelvi része is rendben volt.

Nekem sokkal izgalmasabb volt, hogy ennyiféle ország szülöttét ismerhettem meg. Nem mindegyiket közelről, de többet igen. Ledöbbentett, hogy a cseheknél és lengyeleknél gyakorlatilag ugyanaz van, mint itthon - az összes bosszantó közéleti cécó, a életérzés, az örökségünk (humorunk, konyhánk, vicceink, dinoszaurusz-maradványok egy letűnt rendszerből) - MINDEN!!! Bátran kijelenthetem, hogy tulajdonképpen bármelyik országban eléldegélhetnék, és föl se tűnne nagyon, hogy nem itthon vagyok! :-)) 
Igazából ez a két lány választott ki magának, az első perctől kezdve, és onnantól kezdve csíptük egymás fejét, és elfogadtak olyannak, amilyen vagyok. És nem értem, miért. De jó volt!
Aztán megtanultam, hogy nem minden angol távolságtartó - ez a három legalábbis nagyon cuki és kedves volt...A legjobbakat még velük beszélgettem. (hiába, éltem én valamelyik korábbi életemben a ködös Albionban...)

És megtanultam értékelni a saját hazámat. De nagyon. Eddig én meglehetősen hárítottam mindenféle nemzeti érzést, mert nagyon irritált a mentés-rovásírásos ősturul-jelenség. De megértettem, hogy igenis van mire büszkének lennem, hogy senki nem kérdőjelezi meg a létjogosultságunkat itt, ezen a vidéken, sem a történelmi múltunkat, senki nem tart számon minket, mint jelenkori zavaró bevándorló-réteget...És végigültem pókerarccal egy igen tanulságos előadást a r...nemzetiségű hölgyek előadásában, mely pontosan azt bizonygatta, ami d-r...-elmélet néven ismert, és arról szól, hogy Nagy-R... - és ami az egész létük jogosultságát védelmezte...(???)
Nem is folytatom: amikor ott ültem, azt éreztem, hogy sírni lenne kedvem, és hirtelen, 2 perc leforgása alatt turul-fúriává vedlettem át (persze csak gondolatban). Nem hittem, hogy egy hazugság, ami a népem múltját érinti, ennyire kihozhat a sodromból. Most persze már röhögök rajta, annyira abszurdnak tűnik. De egy biztos: ma tornázni mentem, és sokkal jobban örültem a retro-magyarzene blokknak, mint korábban. 
Persze itthon az aktuális botrányok fogadtak, és minden kicsit kopottasnak tűnt, de akkor is itt élek...és valahogy minden tettem, az, ahogyan belesimulok az életbe, magán viseli a magyar jelleget. És ezért a jellegért nem érzem szükségét, hogy magyarázkodni kezdjek. 

Vagyunk, itt vagyunk, ÉS EZ A TERMÉSZETES!!!