2011. március 28., hétfő

ÓÓÓÓÓÓ

Nem értem én ezt a magyar nőies újságírást; ma legalább három különböző netes női újság foglalkozott a nők "nagy O-jával", egyszerre tűzték zászlajukra, mintha hirtelen nemzeti létkérdéssé vált volna. Nem lenne célszerű az új alkotmányba is beleírni a nőknek az orgazmushoz való jogát? (booooocs, ezt muszáj volt elsütnöm!)

(És igen, üzenem annak a 98.765 véletlenül orgazmusra és alkotmányozásra rákeresőnek, hogy nagyon, de nagyon rossz helyen járnak!) :-))

kék láb, sárga láb, lila láb

Kedves A. barátném! Nem a fejüket (hajukat) kell nézni, hanem a lábukat.

Erre ma jöttem rá. Írtam már, hogy nekem nagyon nehéz embereken "gyakorolnom" az auralátást (A. bezzeg tanít, ő folyton relatíve mozdulatlanul ücsörgő gyerekeket nézegethet), mert egyedül élek, az utcán meg jönnek-mennek az emberek, és egyelőre furcsa kontúrokat látok. Ez alól kivétel csak a gyógyítónál volt, meg amikor A. fejét nézegettem szombaton. Ma elmentem egy kristályboltba ajándékot venni, és amint befelé mentem egy forgóajtón, akkor pillantottam meg a lányt. A lány a napfényen állt és várakozott. Kamasz volt, egy testhez simuló farmert viselt, és ahogy merengve az üzletház felé vettem utamat, akkor láttam meg a lábainál. A combtól lefelé az egész vádlit narancsos aranysárga kontúr szegélyezte. Elkaptam a tekintetemet. Ez csak a fény hatása, túlzottan süt a nap. Igaz, hogy csak azon az oldalon, ahová "koncentráltram". De befelé, a forgóajtóban ismét odanéztem. Fél másodperc alatt megint megláttam a sárgás éteri csíkot.
A boltban gyorsan eldöntöttem, mit veszek lakatolós kolléganőmnek, akinek születésnapja lesz, majd hazaindultam.
Végül is jobb lábakat mustrálgatni, mint látványosan fejek fölé tekintgetni, nem? Ebben a városban az emberek amúgy is túl sokat lógatják az orrukat, csöppet sem feltűnő plusz egy fő. Döbbenetes élményben lett részem! Legalább 5-6 különböző személy vádlijánál tudtam ilyen színes réteget meglátni; a végén csak sitty-sutty, 3 másodperc alatt, anélkül, hogy durván kellett volna koncentrálnom. És megfigyeltem, hogy inkább nők esetében jártam sikerrel, mivel ők szűkebb pantallókat hordanak, mint a férfiak (A nadrág rátapad a bőrre, így közvetlenül lehet érzékelni az ún. étertestet). És nem egységes színeket láttam: a sárga mellett volt, akinél kékes volt a csík, volt, akinél határozottan lila. Azt még nem döntöttem el, hogy ez a saját szemem káprázata volt a napfény miatt, vagy a szövetek színe, de gyanítom, a textileknek ehhez semmi köze, mert a legtöbben sötétkék farmert hordtak. Végül is az energiagomolyokat sem csak napsütéses időkben észlelem az utóbbi napokban, és valamivel intenzívebben.
Persze azt, hogy mi volt ez pontosan, az elkövetkező hetek fogják eldönteni. Az is lehet, hogy célszerűbb lenne napszemüveget hordanom :-))

A sógorom befeküdt a kórházba. Némileg cizellálták az eddigi vérképeredményeket, akarnak egy hasi ct-t, hogy a belső nyirokmirigyeket is megnézzék, meg levettek egy rakás kenetet (tenyésztgetnek). És beszélgettem a tesómmal. Próbálkoztam vele. Tényleg annyira más életünk van.

2011. március 27., vasárnap

mese barátságról

Tegnap A. feljött és együtt múlattuk az időt: könyvesboltban és boltokban nézelődtünk, kávéztunk a könyvesbolt kávézójában, aztán ettünk-ittunk, jóltartottuk magunkat a töröknél, meg beültünk megnézni A sas-t. A. már olyan szépen leírta a maga blogjában, így az én bejegyzésem csak halvány másolata lehet az övének: a barátság egy nagyon szép, megnyugtató napja volt ez. De mi valahogy így vagyunk ezzel: amióta A. újra felvette velünk (régi barátaival) a kapcsolatot, hosszú évek után, meglepetten konstatáltam, hogy merőben eltérő útvonalon, de ugyanazokhoz a szellemi tanításokhoz érkeztünk meg. Vicces, de az egyetem elején mindketten materialista szemszögből szemléltük a világot. Racionálisnak már egyáltalán nem merném nevezni, de abban a világképben csak ok és okozatnak volt helye, sehol egy "nincsenek véletlenek", vagy "spiritualitás".
Aztán mindketten megharcoltuk harcainkat. Neki keményebb leckék jutottak - egy pocsék házasság, anyagi(as) pokol, kiélezett családi perpatvarok...mint egy háborgó óceán...De mostanra kisimultak a hullámok, ha szabad így írnom. Megtalálta a helyét, megtalálta az útját (akkor is, ha még csak keresgél, de nyitottan keresgél, felelősségvállalósan keresgél). És én őszintén örülök ennek.
Szóval, jól éreztük magunkat a bőrünkben, és megbeszéltük, hogy a harmadik x-es évtizedünk micsoda felszabadulást hozott a lényünknek, a nőiességünknek. Arról beszélgettünk, hogy levetve a sérelmeket mennyivel természetesebben lehet megélni magunkat. Közben nézegettük egymás auráját, viccelődtünk egy keveset a pasikon is, és beültünk a soron következő magvas filmünkre. Én már csak így nevezem, mert A-val mindig sikerül olyan film mellett döntenünk, ami éppen akkor cefetül aktuális mindkettőnk életében. A sas is ilyen, habár semmi szerelem és romantika nincs benne - ellenben barátság, hűség, becsület, odaadás, egyenes tartás van. Hogy mindig, minden körülmények között légy hiteles személyiség, légy hű magadhoz, becsületedhez, de úgy, hogy közben empatikus is lehess, és változtass, ha szükséges.

(Szálelvágási ráta: 20%)

2011. március 25., péntek

ami nekem jutott

Egy újabb tavasz: minden épkézláb nő körülöttem ezerrel flörtöl, pasizik, és vagy komolyan veszi az életet, vagy komolyan veszi az élet élvezetét (esetleg mindkettőt...).
K. barátnőm dacára a ramaty lelkiállapotuknak - a királyi többes neki, és újszerű szerzeményének, a Berci gyereknek szól- mégis próbálkoznak a kapcsolat-szerűséggel. Nyitottan a lelki nyavalyáikra, de mégiscsak találkozgatnak, kirándulnak és gyönyörítik egymást.
Vidéki A. barátnőm, aki NAGYON KAPÓS férfiak körében, pedig ahelyett, hogy belesüllyedt volna legutóbbi sunyin viselkedő nagyon nős amorózó siratásába, egyáltalán nem átlagnősen beújított egy 12 évvel fiatalabb gavallért, kifejezetten gimnasztikai célokkal :-)) A fiatalembernek minimum két előnye van elődjéhez képest: nem nős és elég fiatal ahhoz, hogy bírja követni a barátnőm tempóját :-)) De az is lehet, hogy kevésbé ráncos, sokkal lelkesebb, ifjontian bájos, mittudomén...:-))

Nekem bezzeg eddig a Jóisten senkit sem pottyantott le, helyette bizonyos gatyóimba nem férek bele, és szigorú salátás-leveses időszakot akartam tartani. Pontosan addig, amíg nem mentem el a tacskóba vásárolni, és meg nem láttam az akciós csirkecombokat, meg a kovászos uborkát...A vásárlást még élveztem is volna, mert sikerült kevesebb cipekednivalót szereznem, de összesen csak egy hímnemű nézett meg, akinek a teljesítménye kimerült a gondolák közötti cirkálásban...Mondjuk, nem volt az esetem, de milyen szép lett volna szemlesütve visszautasítani! :-)) (Remélem, nem látta, amikor pár perccel korábban a zenei részlegen riszáltam a faromat egy latin slágerre...)
Kellemes dolgok a héten nem történtek, csak családi aggodalmak: a sógorom hetek óta belázasodik és leizzad, de nem náthás. Már össze-vissza vizsgálták, sem a röntgen, sem a hőkamera nem mutatott ki semmit, de a vérképe pocsék lett, ezért be kell feküdnie kórházba. Még egy CT-t is kilátásba helyeztek, amitől persze mindannyiunk fantáziája beindult. Rémképgyártásban a családom verhetetlen. Én egyik este kibőgtem magam, és azóta úgy érzem, már semmi rosszal nem tudnának meglepni. L. mondta, és teljes mértékben egyetértek vele: ha az ember segíteni akar, akkor képesnek kell lennie távolságot tartani.
De úgy éreztem, hogy az a bájos csillogás, amit az elmúlt hetekben sikerült felszednem, egy pillanat alatt semmivé foszlott. Vagy mégsem? Ma megint összefutottam K. barátnőm exével. Már a múltkor is mondta, hogy milyen jól nézek ki, de akkor egyszerűen örültem, hogy az orránál már tovább is lát - a srác egyik tartozék jellegű hibája ugyanis az volt, hogy nagy számteches racionalitásában a féltucat gépén túl semmit nem vett észre, vagy tudatosan nem. Most letette a cigit, edz, és tanulja az önellátást: háztartást kezdett el vezetni, főzni tanul. K. szerint a fiú részéről ez is hatalmas jellemfejlődésnek számít, csak attól tart, mindezt annak reményében teszi, hogy ők majd egyszercsak újra egy pár lehetnek. K. még nem merte a rideg valóságot bevallani neki. A srác ma is megjegyezte, milyen jól nézek ki (megjegyzem: ő és K. is sokkal jobban néznek ki, mióta nem kínozzák egymást). Ezek után pedig a főzésről meg fűszerekről beszélgettünk! Adtam neki pár tippet, megköszönte, mondta, hogy majd máskor is hozzám fordul.

Holnap találkozom vidéki A-val. Már nagyon várom: egyrészt jól kidumáljuk magunkat, meg nézegetünk könyveket A. kislányának, másrészt beülünk a törökbe kajálni, és/vagy moziba megyünk. Karácsony előtt találkoztunk utoljára.

2011. március 18., péntek

...és egy önálló fejezet

ÖNÁLLÓ FEJEZET

melyben Hősnőnk melléfog és megbizonyosodik, és végre újra hús-vér férfiú tölti be a virtuális lapokat

Ez a nap csak félig a kedve szerint kezdődött, mert a tavasz valami miatt megsértődött és tétova léptekkel arrébb állt - szürke felhők pettyezték az eget és a vacogtató eső ígérete. Hímzett csizmáról szó sem lehetett. Maradt a farmerszoknyácska, a bőrcsizmácska, és a szemüveg. Valamint egy halvány sejtelem, ami a kora reggeli órákban egy fél pillanatra - de tényleg csak annyira!- rabul ejtette Hősnőnket: már régen látta Blue-eyest, és mi van akkor, ha a férfi...de ez csak ostoba nyakatekerése lenne a történetnek, a valóságban természetesen semmilyen fordulat nem várható el. Azt a regényeknek szokás tartogatni - mert ugye vannak a regénybeli angyalok, akik mindig takarosak és a hősök és hősnők körül sertepertélnek, meg vannak a hétköznapi angyalok (2 db per lélek, vagyis mindig édeshármasban vagy, ezt ne feledd!); de ezek az angyalkák mintha csak futkorásznának az életfonalad után, amit leejtettek, mert az életfonál is csak egy motringnyi cérna, kérem szépen.

Aztán elszaladt a nap. Hazafelé a buszra egy kolléganővel szállt fel - Hősnő kicsit döcögős, napvégi beszélgetést folytatott közvetlenül Blue-eyes mellett. Merthogy a férfi is felszállt. Kurta mosoly, és "én is mással beszélek, te is mással beszélsz". Aztán mintegy varázsütésre mindkét beszélgetőpartner leszállt, ők egyedül maradtak. (Most kapták össze magukat az angyalkáitok is, nézd - szinte jéghokiztak a motringjaitokkal, de ne ijedj meg, nem fogják összegabalyítani!)

"Beszélgetnünk kell" - ezt érezte, akarta, remélte. Hogy a férfi mit remélt, az nem derült ki. Nagyon udvarias beszélgetés volt - Blue-eyes-ban van valami szenvtelenség, valami nyugalom. Nem lehet tudni, hogy csak udvarias, vagy valami többet leplez. És az sem kizárt - jött rá a lány-, hogy csak ő szeretné, ha a másik "valami többet" leplezne. Nem érezte a kapcsolódást, vagy csak a helyszín nem volt megfelelő - mindenesetre a beszédtémák udvarias tovagörgetéséből nem lett hatalmas kibontakozás.

"és veled mi történt?" "semmi különös, hetekig nem tudtam kikeveredni valami náthából, aztán síelni voltam, meg sokat dolgoztam" "én végigjártam egy szemeszter angoltanfolyamot, de..." "én csak elolvastam egy angol könyvet, de lehet, hogy mégsem"...kedves, bájos mondatok a hétköznapokról, Blue-eyes sportolási szokásairól, stb.

"és amúgy mi újság?" (mosoly, ártatlan, lencsibabás) "még nem lesz esküvő" (mosoly, huncut) /ÁÁÁÁÁ, micsoda malőr, az egyes számú - vajon a férfi miért arra emlékezett, hogy Hősnőnk anno viccesen eziránt érdeklődött, mikor megtudta, hogy B-e-nek élettársa van?!/ "Óóóó, pedig olyan jó valami jó hírt hallani. De sebaj, majd jövőre" (mosoly, barátinak szánt) Aztán hosszú, hosszú elterelő monológok másfelé, újabb sportolás, hétköznapok, nyelvek, bla-bla-bla. Hát, igen. Hősnőnk magában elismerte, hogy annak azért van egyfajta romantikája, ha az ember már a kedvesével utazgat, és nem egy jóbaráttal fizet be egy körútra.

Ha már ennyire ezekre a hosszú utazásokra, a szabad mozgásra terelődött a szó, Hősnő azt is megemlítette, hogy B-e-éknek addig érdemes utazgatniuk, amíg szabadok, mert családdal, gyermekkel már sokkal nehezebb mozogni. Ó, Egek, ezzel egy újabb remekbeszabott közhelyet sikerült kinyögnie..."de hát egyedül vagyok" "tessék?" "muszáj mondanom, mert te folyamatosan többes számban beszélsz" "én csak...óóó...ö, aaannyira sajnálom, én nem tudtam, de hát korábban" (a másfeledik malőrt is elkönyvelte) "Ó, erről jut eszembe, hát akkor elmesélem, milyen kellemetlen helyzetbe kerültem az osztálytalálkozón, hasonló szituban voltam, és mikor megjegyeztem az egyik srácnak, hogy - Laci, de hát te múltkor még házas voltál!, akkor azt a választ kaptam, hogy ezt valóban jól látom, múlt időben..." (sokadik, ízléstelen malőr; tipikus Nyilasos zsákolás)

Midőn pedig nagyjából idáig értek, Hősnőnk úgy kullogott ki a metróból, leforrázva. A kibontakozás hiánya volt a bizonyság, hogy Blue-eyes-szal soha nem lesznek egymáséi, akármennyire facér. Egyszerűen...szánalmasan suták.

Később eszébe jutott a borongós reggel, és a sejtelem: annyira régen látta Blue-eyest, és mi van akkor, ha a férfi...már nem foglalt? Ez volt az eredeti érzése ugyanis. De a hétköznapi angyalkák csak diszkréten leejtegették a motringot, mintha mi sem történt volna, mintha az ilyen sejtelmek a materialista valóság részét képeznék, nap mint nap...

egy fejezet vége...

...és tegnap este 21 és 21.30 között sikerült megbocsátanom! :-))

(Az érzés mindent elsöprő volt: felemelő, kacagós-önfeledt. És ott ültek végül mindahányan a napsütötte mezőn - most fehér virágok tarkították a buja zöldet. Mosolyogtak. Mosolyogtam. Beleolvadtam az érzésbe.)

Tehát pontot tehettem a harmadik fázis (fejezet) végére is, hogy elkezdhessem a legnehezebbet, a szálelvágásokat. (Ki mondta azt neked, te lány, hogy ez lesz a legnehezebb?!)

Annyi bizonyos, hogy még mielőtt végleg elengedném J. kezét, muszáj lesz leírnom nektek a titokzatos harmadik randevúnk történetét - amíg még képes vagyok kellő odaadással és áhítattal eme nemes témához nyúlni...Nem elhanyagolható az a körülmény sem, hogy ismét J-vel álmodtam (már nem számolom, hanyadszor). Most a saját rumlis lakásomban próbáltam rendet rakni. Igaz, hogy a lakás abszolút nem olyan volt, mint az enyém, és cd-kel volt tele (ezek között pakolgattam), viszont rumlis volt. Ide csöppent be J., aki az egyik polcomon tárolt dobozának tartalmát nézegette. A dobozban szintén cd-k és dvd-k voltak, és magamban azt gondoltam, hogy ideje volna mindezt elvinnie, mert nem járja, hogy nálam táborozza le a holmijait. Még egy baráti puszit is adtam neki, amitől meghátrált.

2011. március 16., szerda

a feladat

Lassan kezd körvonalazódni, mit is vállaltam fel. Ma fogalmaztam meg egy kolléganő-barátnőnek, akivel viszonylag friss (bő egyéves) az ismeretségünk (vele mentem lakatolni, meg a gyógyítóhoz). Éppen a lelkét igyekeztem ápolgatni, de csak olyan én-formán...igen, igen, öhm, öhm. Jól a szemébe mondtam, hogy nem a külső tényezők megváltozásától kéne várnia a depresszív hangulatának kimozdulását, hanem önmagával kellene foglalkoznia, magában kellene jól éreznie és szeretnie magát. Akkor, a hosszú és zavaros monológom egyik lábjegyzeteként mondtam neki, hogy tulajdonképpen szeretek emberekkel foglalkozni - mármint szeretem meghallgatni őket és utána jól elmondani a véleményemet, ami mostanság nem a tunyulós önsajnálgatást ajnározza. Annak is megvan persze a helye, csak sokan már túlléptek szellemileg azon a szinten, és az élet most azért kínálja meg őket valami szokatlanul kellemetlen helyzettel, hogy végre tevőlegesen is tegyenek önmagukért valamit. Azért ajánlottam neki első körben az orbáncfűteát is, de a magunkkal foglalkozást sajnos az sem helyettesítheti teljesen. Tudom, hogy lehetnék kicsit türelmesebb is azokkal, akik nem szeretnének még olyan gyors ütemben jellemfejlődni :-))
De azt hiszem, valami ilyesmi lesz a feladatom: meghallgatni másokat és segíteni. A segítség persze általában nem lehet több egy-két megfelelő mondatnál. Ami annál több, az olyan barokkos sallang. Díszítgetés.
Vidéki A. barátném most lelki válságban van - tegnap olvastam blogját. Ismét egy szerelmi bánat. El is szomorított, meg örültem is annak, hogy milyen gyorsan teremt neki az élet helyzeteket, amikből tanulhat. Megjegyzem: neki egy faluban most is sokkal több hódolója és flörtje akad, mint nekem! :-)) Írtam pár sort, bár ilyen helyzetekben az ember lánya maximum egyetértően hümmöghet. Nagyon örült a levélnek. Kár, hogy olyan ritkán találkozunk. A blog persze sok mindenre jó, de egy személyes lelkizés az azért más...
Ma K. barátnőm is felhívott - az ő élete is egyre kaotikusabb. A pszichodrámával tényleg leásott a lelke legmélyebb bugyraiba, és most ott tart, hogy az egész élete hamis alapokon nyugodott eddig, illetve omlik össze. (De ő még csak 29 lesz, és most lesz a Szaturnusz első visszatérése...) Megdicsértem az eddig elértekért - szerintem én vagyok az egyetlen hülye, aki biztatja, hogy menjen végig ezen az úton és tegye végre rendbe az életét.

Nem is tudom: szeretnék már túllenni a megbocsátásokon, de valahol mégis jó, hogy benne vagyok még a folyamatban. És érzek egy egyre nyomasztóbb, tátongóbb űrt is a szívemben; valahogy elkezdtem vágyódni Férjuram után, de máshogy. Amióta megmutatták nekem, éreztették, milyen egy minőségi kapcsolat, egyre biztosabban tudom, hogy másmilyen már nem is kell nekem. Nem is tudom...kissé fatalista lettem.
Valahogy jó volna már szeretni és szeretve lenni.

Hm. Az érzést talán ez írhatja le jól, bár nem múlt időben értendő:

"E magány megremegtet: az élet kevés,
kóbor álmaimban sóvárgok betegen
azután, mi elmúlt, s többé vissza nem tér:
gazellák szökellése volt e szerelem." (részlet 1996-ból)

No, igen. Hogy lenne ez MOST?

"E magány megremegtet: az élet most kevés
kóbor álmaimat sóvárgom át betegen
azután, mi lehetne s hozzám vissza is tér
mert gazellák szökellése lesz e szerelem." (2010.)

2011. március 15., kedd

kislányom, ezt megúsztad!

Kislányom, ezt megúsztad! - szinte ezt láttam Jóanyám arcán ma, amikor megint szóba hozta a Majdnem Vejét. Majdnem Vejével én persze az utóbbi 15 évben nem találkoztam. Egészen pontosan Majdnem Vővel én azóta folyamatosan nem találkoztam, hogy Jóanyám és kedvenc fodrásznője fejéből kipattant a gondolat, hogy mi milyen szép pár lennénk. Sőt: tulajdonképpen én soha nem láttam Majdnem Vőt - ellenben rengeteget hallottam róla. Majdnem Vő kedvenc fodrásznő először csak szépreményű és tehetséges, mára már befutott, gazdag, tehetséges fiacskája - számtalan ingatlannal, tudományos cikkel, valamint azóta beújított feleséggel. Feleség természetesen sokáig nem tartozott Majdnemkéhez, ellenben számos "gázos" barátnő igen. Így a 15 év alatt volt szerencsém megismerni Majdnem Vőt a leglúzerebb oldaláról - anyukája révén ugyanis hányatott magánélete minden mozzanata eljutott hozzám is. Ettől ugyan Majdnemke nem lett kívánatosabb a szememben, viszont én az lettem Majdnem Após és Majdnem Anyós szemében. Ők ugyanis engem favorizáltak. Talán ennek a kéretlen szimpátiának köszönhetem, hogy végül is a rendelkezésemre álló 13 esztendő alatt egyszer sem sikerült engem bemutatniuk Majdnemkének. Majdnemke ugyanis ellenállt a Mama akaratának. Mikor pedig ezt megtudtam, akkor már én sem voltam rá kíváncsi. A két asszony azonban továbbra is együtt szövögette közös jövőnket a hajbodorítás lopott perceiben. Sőt, még a férfiú végleges elkelése után is hallani lehetett az újdonsült anyós sóhajait - ifjú és vérmes menye ugyanis állítólag teljesen "rátelepedett" és "kiszipolyozta" Majdnemkét. Élek a gyanúperrel, hogy ez azért nem egészen így lehetett, mivel Majdnemke az első gyermek után belement egy második projektbe is, de amennyiben tévednék, az sem az én bajom.
Viszont ma megkaptam az elégtételt Jóanyámtól: szörnyülködve mesélte, hogy véletlenül látta Majdnemkét, aki szörnyen elhízott és rosszul néz ki. Én csak hümmögtem, hogy lám, megúszott egy ilyen vőt, aki ennyire elereszti magát, és magamban boldogan nyugtáztam, hogy akkor ezennel véget ért a Majdnem Vejem-projekt. Amúgy megkerestem a neten Majdnem Férjemet (ezek után talán nevezhetjük így :-)), és Jóanyámnak tökéletesen igaza van. Távol áll a vonzó kategóriától. De valahogy az arcában sem leltem semmi joviálisat, egy aprócska jelet sem, hogy mi esetleg szimpatikusak lehetnénk egymásnak. Nem is igen értem, hogy mi alapján ábrándozott ez a két asszony a fodrászüzletben?!

lélegzetvétel

Kellett ez a négy nap. Hazautaztam már pénteken, és a szüleimnél voltam egészen ma estig. Lazítás, pihenés.
Szombaton elmentünk Egerszalókra a fürdőbe hármasban. Nagyon jól sikerült: a borsos belépő miatt elég kevesen voltak, szóval nyugodtan lehetett ücsörögni a vízben, odafértünk a vizes-dögönyözős részhez is. Mindent ki tudtunk próbálni, én még a szaunás részlegbe is bementem, bár az olyan volt, mint a magyar szaunák általában - kicsi kabinokban tolongtak az emberek talpig ragadós műanyag-dresszben...:-)) Én ismételten a Jóisten kegyeltje voltam, mert kinéztem a kevésbé izzasztó infraszaunát, amiben többnyire egyedül voltam, vagy maximum másodmagammal. Ott sikerült egy órát eltöltenem, így a többi helyre csak bekukkantottam, mert teljesen eltelített az élmény.
A fürdő amúgy nagyon kellemes és kulturált. Külön jól esett, hogy nem kellett egymás szájában lógni, mint egy heringes kondérban.
Vasárnap ebéd után Apuval felmentünk Füredre sétálgatni az erdőbe - meglepően sok turistával találkoztunk. A szokásos körünket tettük meg - ha fogalmazhatok így, mivel a Mátrában nőttem fel, némelyik egyszerűbb útvonalat nagyjából bekötött szemmel is végig tudom járni. Szeretek a régi útvonalakon csámborogni, ahol minden egyes gyökér ismerősöm. A gyerekkoromat juttatja eszembe és sok egyebet is. Vagy csak nézegetem a fákat. Az erdőben sokkal tisztább a levegő, így több mindent észre lehet venni. A Máriácskánál megpihentünk. Aki nem tudná: ez egy kegyeleti hely az erdőben egy Szűz Mária szoborral, padocskákkal, amin lehet merengeni, vagy imádkozni. Emléktáblák is akadnak szép számmal. Reveláció volt, mikor először jártam arra reikisként: durván érzékelhető az energia a kegyhelyen! Azóta szeretek ott leülni. Most bementem a kerítésen belülre is, ahol sokkal erősebben folyik az energia.
A többi nap főztem, pihengettem, elolvastam az L-től kapott ezeroldalas nagyon izgalmas sci-fit, és minden nap elrebegtem legalább egy imát azért, hogy végre sikerüljön megbocsátanom. Ma már azon agyaltam, hogy mi ennek a nemes gesztusnak a valódi akadálya. Miért ragaszkodom ennyire ezekhez a sérelmekhez? Aztán este felfűztem egy szép logikai láncra J-t, B-t és amit a legutóbb megmutattak nekem az égiek: mindegyik valamilyen szinten az igazi kapcsolatra akart rávezetni. Lecsupaszítottam J-t: talán csak annyi lett volna a feladata, hogy rávezessen egy igazi kapcsolat mibenlétére; arra az érzésre, amit aztán folyton hiányolt, az összhangra. És amikor látták, hogy J. mennyit kínlókodik, és mennyire nem tudok sallangmentesen létezni mellette, akkor elküldték a lélektársamat, B-t. Ő még nagyobb áldozatot hozott: megmutatta az összhangot, de csak ennyit, és nem többet. És amikor végre én is hajlandó voltam kilépni az addigi kereteim közül (amik mellékesen nem működtek), akkor Ők megmutatták, milyen érzés egy igazi kapcsolat. Tulajdonképpen olyan szépen fel lehet ezt a három eseményt fűzni egymás után. Tulajdonképpen könnyen be lehet látni, hogy J. és B. csak azt tette, ami a feladata volt - függetlenül attól, hogy az én egóm mit vélt közös feladatnak. Akár tisztelhetném is őket a tettikért. Akár meg is bocsáthatnék...

2011. március 10., csütörtök

csúszás

Úgy tűnik, csúszni fogok a 2 hónapos tervvel: tegnap nem igazán ment a megbocsátás J-nek. Próbálkoztam, próbálkoztam - aztán mégsem éreztem azt a felszabadulást...Amíg nincsen megkönnyebbülés, addig nem tudok tovább menni. A tantrások küldtek valami nyári táborról ismertetőt. Még szerencse, hogy nincsen pénzem idén nyaralgatni - elképzelem, amint elmegyünk az ufó-srácokkal Horvátba...tenger, lágy, ringató hullámok, halacskák, búvárkodás, főzőcskézés vadidegenekkel egy apartmanban...este a tábortűznél pedig megrángat Nünüke1 hátmasszázsnak álcázva...
Elolvastam az istennős könyvet, és sikerült felfedeznem két mintahibámat Aphroditénél: ő "átkozott szerelemnek" nevezi azt, amit én jópárszor megejtettem, csak legfeljebb nem annyira súlyosan, mint az amerikai filmekben. Szerettem olyan embert, aki méltatlanul bánt velem - a végén már szinte pitiztem a morzsányi figyelemért, és megpróbáltam a lehető leghosszabb ideig elnyújtani a kapcsolatot (J., és talán egy-két próbálkozásom...). A másik alaphelyzet B-é: úgy beleszeretni valakibe, akinek esze ágában sincs szóba állni veled...Na jó, B. azért gondolkodott rajtam, hogy jól meghintáztathasson...
Nincs valami fényes hangulatom. Újabb diéta, mert ismét nem férek bele azokba a nacikba, amikbe tavaly már belefértem - most ugyan kisebb a "rés", de hát...És a legrosszabb, hogy másfél órai bringázás után kitört rajtam a csokoládéláz: a káposzta, répa és sajt mellé jól bedöngöltem egy nagy darabot...(hátha az endorfintól megbocsátóbb leszek!)

Na jó, hagyom, mert ma tényleg nem vagyok szórakoztató...

2011. március 8., kedd

...és megmutatták!

Ismét láttam. Vagyis folyamatosan "látogatok" már vagy 2 hete - először azt hittem, a kontaktlencsémmel van gond, aztán rájöttem, hogy nem. Valójában gyerekkoromban láttam hasonlókat, de nem ilyen sokat. Most, ha nem koncentrálok erősen másra, azonnal energiaszálak gomolyognak előttem, meg az egyszínű háttér előtt bugyborékoló, fortyogó pontocskákat is látok. Régen fordítva volt: akkor láttam néha, ha koncentráltam rá. És az embereket is másmilyennek látom:erős kontúrú a táj és belőle ők is erős kontúrral emelkednek ki, mégis a körvonalaik, ahogy a testük érintkezik a levegővel, ott kissé ködösen elmosódik a testük, az aurájuk? Nem nagyon feltűnő a dolog, de én tudom, hogy régebben nem így láttam.
Az érzékelésnek vannak hátulütői is: amikor utaztam ki a gyógyítóhoz, egyszercsak éktelen fejfájás tört rám, mintha valaki ki akarná szívni az agyamat. Egyáltalán nem olyan volt, mint amikor jelenlétet érzek - ez kintről jött, támadó szándékkal. Sejtettem, hogy valaki energiát akar leszívni belőlem, de már nem tudtam semmilyen reikis védelmet magamra pakolni. Próbáltam beazonosítani az illetőt (bár minek is? odamentem volna hozzá, hogy csókolom, ne tessék már rabolni az energiámat?!:-)), aztán mikor leszállt az egyik nő, a fájdalom nagy része eltűnt. Egy darabkája megmaradt - lehet, hogy egy másik kedves utas is rámcuppant. A gyógyító szerint alaposan leszívtak. Védelemre viszont még nem taníthat. Kénytelen leszek naponta reikis védelmet magamra tenni, bár nem tudom, az mennyire hatásos ez ellen. Viszont minndezzel együtt is megdicsért, hogy sokkal kiegyensúlyozottabb vagyok, sokkal inkább magam vagyok már :-))
Ma a gyógyítónál megint elkezdtem úgy érzékelni, mint amikor megmutatták nekem, milyen a valóság. Nem volt olyan erőteljes, nem is okozott akkora energianyomást, de a háttér így is bemozdult, a szobában az optikai arányok eltolódtak.
És még valamit megmutattak nekem az égiek. Vagy mégvalakit? :-)) A "belső" látásommal most nagyon szép képet mutattak kezelés alatt: láttam egy míves, fölfelé futó fényes spirálszálat, meg egy nőt és egy férfit. Ez a két alak most nem olyan testes, barokkos volt, mint az eddigi angyalfigurák, hanem légiesen karcsú, finom vonásokkal - a nőnek szépen hátrasimított kontyban a haja, mindketten fényesek. A férfi és a nő egymás felé fordultak, megfogták egymás kezét. Elképzelhetetlen, földöntúli boldogság járt át, a könnyem is kicsordult. Legszívesebben ott maradtam volna, kértem volna, hogy "még, még, még!". Ilyen hát, amikor egy lélekpár találkozik. Ilyen érzés az igazi kapcsolat. Csak remélhetem, hogy azért mutatták meg, mert ezt kell majd egyszer fölismernem.

2 hónapos terv

megbocsátási ráta: 93%

fennmaradó listatagok száma: 2 db (J. és B. - sejthető volt, hogy őket hagyom a végére)

Van értelme tervezgetni? Olyan jó volna a négynapos ünnep előtt befejezni a megbocsátásokat! Akkor hazautaznék, otthon kipihenném magamat, és március második felétől elkezdhetném az energiaszál-elvarrásokat. Talán az lesz a leglassabb, mert egy napon valószínűleg csak egyet tudok megcsinálni. Viszont nem tudok minden nap ezzel foglalkozni...Így nagyjából májusra el is készíthetném a tételes listát Férjuramról, aztán csinálnék egy olyan "kincskereső térképet" a szerelmemről...Majd meglátjuk. A lista nagyjából kész van a fejemben.

Naponta hálát adok a Jóistennek, hogy nekem erre most van időm. Ma a gyógyítónál beszélgettünk, és fölvetettem, hogy a legtöbb ember valójában semmit és soha nem zár le. Csak "lepisili" a fáradt érzelmeket, mint egy kutya, aztán kapar néhányat a lábával, hogy némi homokkal fedje be odapiszkítását...A gyógyító ezt elismerte, és elmondta, mi történik az emberekkel haláluk után, amikor szembesülnek az összes elvarratlan, megbocsátatlan sérelmükkel. Hááát...szerintem sokkal jobb, ha az ember még ideát elintézi az ügyeit.

Két érdekes filmet láttam a napokban, nagyon aktuálisak voltak: az egyik egy orosz alkotás, és a kis hableánynak a modern feldolgozása. Valami miatt képtelen voltam felfogni, hogy ez ténylegesen egy feldolgozás, és végig szurkoltam a kislánynak, hátha elnyeri a herceget...Aztán szépen elütötte egy autó, és meghalt....Ez az egész kishableányos sztori a nyomorult másodhegedűsségről szól; erre most döbbentem rá. A különbség csak annyi, hogy ez a szerencsétlen teremtés már attól boldog volt, hogy másodrendű lehetett, és bele tudott törődni sorsába. A másik film egy fiatal tibeti szerzetes önmagára találásáról szól, de ezt inkább megnézem még egyszer, mert szerintem sok finomságra nem tudtam odafigyelni.

2011. március 6., vasárnap

sorsvonal

Folytatva az előző, némileg Bridzsitet idéző mérleget: megbocsátási ráta: 66%. Erre most büszke vagyok, mert ebbe az is beletartozik, hogy velük együtt mindig a magam hülyeségeit is meg kell bocsátanom. És bizony, voltak olyan esetek, amikor magamnak kellett megbocsátanom azokat a tetteket, amik kísértetiesen hasonlítottak bizonyos urak később ellenem elkövetett tetteire, úgymint meghintáztatás, inkorrektség...öhm, öhm.

Érdekes, hogy ez az a tevékenység, amit még véletlenül sem tudunk siettetni, a lélek ugyanis azonnal jelez, hogy mikor sietsz, vagy mikor maradsz le (ld. az én "bejelző" álmaimat.) Hétvégén megint J-vel álmodtam, de ez most már egy részletesebb lezáró álom volt: visszamentem, hogy szétnézzek J-nél hagyott dolgaim miatt, és különféle táskákból meg szütyőkből hihetetlen "kincseket" túrtam elő: elfeledett ékszereket (J-től sosem kaptam ékszert!), fecniket fontos versrészletekkel, amiket már úgy kotortam elő, hogy viszem magammal...

Szombaton pedig arra ébredtem, hogy szeretek nő lenni. Tulajdonképpen és alapvetően is. Utoljára talán kamaszként nem nagyon szerettem, utána meg...ki tudja, mi mindennel tömtem a fejem később?! A hétvége több mindenre is rádöbbentett, akkor is, amikor az ágyamban lustálkodtam, és akkor is, amikor a megbocsátás szent rítusát gyakoroltam. Az egyik, hogy az elmúlt években elképesztően sok energiát fektettem abba, hogy elleplezzem valódi önmagam. Még önmagam elől is. Erősen kétlem, hogy a férfiak azt látták belőlem, ami tényleg és hitelesen én vagyok. Ha láttak is valami hiteleset, az csak egy apró foszlány lehetett, amikor véletlenül nem kontrolláltam magam. Amikor erre rájöttem, egy hatalmas kő gördült le a szívemről.

Aztán - még mindig szombat reggel, az ágyban- rádöbbentem, hogy nekem már nem felelne meg B., aki elvileg a lélektársam. Nem csak elvileg az, inkább azért írtam így, mert hogy is lehetek annyira öntelt, hogy nekem még a tulajdon lélektársam sem elég jó?! Igen, vele éreztem egyedül összhangban magam, és mégsem kellene már...mert nem tudnám tisztelni. Azért, amit tett, és ahogyan tette. Elvesztette azt, ami miatt én egy férfire fel tudok nézni. És később ez a gondolat a számvetésem alatt alaposan kibontakozott. Egyfelől rájöttem, hogy az összes párkapcsolati botorkálásom közepette "felfelé" igyekeztem: én mindig fel akartam nézni a potenciális partneremre, de nem anyagi szinten, nem a pénze okán. Gondolom, ez valami idétlen kompenzálás lehetett. Csakhogy egy férfire nem az okosságáért, műveltségéért, vagy egyéb kvalitásaiért, hanem BELSŐ LÉNYE MAGJÁÉRT lehet felnézni. Ha azt tiszteled benne, ami a lényege: embersorsa, felvállalt feladatai, mindaz, ami miatt leszületett és a Te életed része lett. Ez nem azt jelenti, hogy megtagadom magam, és ezentúl semmi olyan "külső" paramétert, amit a szociokulturális beágyazottság nyújthat, nem veszek figyelembe, hiszen azon ritka percekben, mikor éppen nem nézel fel a másikra, akkor beszélgetni, együttélni is kell :-))...Ez csak annyit jelent, hogy a társaságát, humorát, műveltségét, intelligenciáját ÉLVEZNI akarom, de TISZTELNI nem ezekért fogom!
Másfelől, ez a felismerés megadta a választ arra a kérdésemre, mi még a feladatom B-vel, mielőtt megbocsáthatnék és elengedhetném: újra tisztelnem kell. Pontosan azokért a dolgokért, amiket tett és nem tett meg. A sorsáért. Azért, ahol most tarthat. Az egyéni választásáért. (És értelemszerűen, mikor majd elvágom a szálakat egyenként a listatagoktól, őirántuk is tiszteletet kell tanúsítanom. Bár érdekes: amint megértettem, hogy egy-egy ember miért sodródott mellém, automatikusan elkezdtem tisztelni is tettéért.)

A számvetés során egyéb érdekesség is várt rám: kezdtem megérteni a szabad akarat mibenlétét (Hú, de beképzelt!!!:-))
Konkrétan találtam egy olyan pontot a múltamban, amikor feltehetően komolyan választottam két lehetőség között, és azzal, hogy elindultam egy irányba, egy bizonyos minta, a másodhegedűsség megélése került előtérbe. A kérdés csupán az, hogy ez mennyire volt szabad akarati kérdés. Visszakerestem az akkori szolár képletemet, és abban az évben a Neptun rajta volt az ascendensemen, a tranzit Neptunusz pedig a radix Napomon. Ez így eléggé megkérdőjelezi a tiszta döntésképességet :-))
Igazából a helyzetben hemzsegtek a potenciális fiatalemberek, és érzelmileg eléggé labilisan viselkedtem, nem igazán tudtam eldönteni, kit és mit szeretnék. De volt jó pár hónapig a képben egy srác (akiről már korábban írtam, hogy ráutaló magatartást tanúsított, de túl okosnak tartottam), akit "lazán" választhattam volna egy másik, később évekig tartó szerelmi bánatot és önbüntetést okozó fiatalember helyett. Namármost: mindig olyan férfiúkat kerestem, akikre valami miatt fel lehetett nézni, de L. már túl okos volt hozzám - vagyis inkább rémisztőnek találtam a nagy intellektusát. Utólag persze nem értem magam, mert a fiú tök normális is tudott lenni: végső soron ő is lejárt focizni a többiekkel, és élte az egyetemisták mindennapi életét, mégis egy jelentéktelenül ostoba némbernek éreztem magam mellette, pedig ha jobban belegondolok, a zsánerem volt, bár a zsáneremre ütők közül a legcsúnyább. Ő már olyan csúnyácska volt, hogy az szép volt! :-)) Nos., az L. nevűt lepattintottam, és vele együtt egy feltehetőleg másik "szerencsecsomagot" is, más követendő mintákkal egyetemben. Helyette szerelembe estem Művész úrral. Az már csak hab a tortán, hogy pár évvel később olyan képletem volt, amivel nekem férjhez kellett volna mennem, ez gyárilag eléggé súlyosan benne volt mindenféle szinten a képleteimben. Ehhez képest abban az évben diplomákat írtam, védtem, munkát kerestem...De csak játsszunk el a gondolattal: mi lett volna, ha?...


a hétvégém mérlege

A hétvégém mérlege:

mosdókkal foglalkozó álmaim száma: 0

J-vel foglalkozó álmaim száma: 1

kisütött palacsinták száma: 28

elszívott cigaretták száma: 0 (már évek óta nem dohányzom)

elfogyasztott alkoholegységek száma: 0

elfogyasztott gyógyteák száma literben: kb. 3

füstölők száma: valahol a 10 felé...

elfogyasztott kávék száma koffeinmentessel együtt: tendál a végtelen felé

ruhákra költött pénz: öhm, öhm...2 kardigán, 2 sima póló, 1 divatpóló és egy darab gyönyörűűűűűhühühü sál az egyik kétbetűs boltból, de szerintem mindegyik megérte az árát!

dvd-kre költött pénz: öhm...khm..hmhm. De egyet ajándékba vettem, és a bbc-klasszikusok meg szuperolcsók voltak!!!!

háztartással foglalkozás ideje órákban: kb. 12 óra, de ez nehezen megállapítható a párhuzamosan végezhető tevékenységek miatt, meg a mosás az nem is olyan...

2011. március 4., péntek

csudijó

Szerdán csudijó volt a színházban, "májferlédiztünk"...Én még a híres filmfeldolgozást láttam gyerekként, és akkor nemigen értettem, hogy képes az a szép fiatal nő ahhoz az öregedő, csúnya profhoz visszamenni...Újranézve persze egészen más hangsúlyt kapott minden. Nem tudom, de az az érzésem támadt, hogy talán újrafordították a darabot; akkora dumák és poénok voltak benne, hogy harsogott a közönség a kacagástól!

És, hát volt egy idevágó passzus is: Jóisten, fönn a mennyekből, küldj egy férfit a készletből...ki hódító s nem bódító - az volna csudijó! :-))

ha én autós volnék

Ha én autós volnék, mindig a megengedett sebességgel mennék, nem próbálnék az Ifjúság útjánál gyorsulási versenyt játszani és 120-szal elrobogni; pláne nem annál a zebránál, ahol nincsen lámpa. Sem este, sem hajnalban. Sem akkor, ha egy gyalogos várakozik, sem akkor, ha kettő. Sem BMW-vel, sem más típusú autóval. És főleg akkor nem, ha a mit sem sejtő gyalogos lelépett a zebrára, mert a másik átkelőhelytől túl gyorsan lehet 120-szal odaérni a lámpa nélkülihez, a gyalogos nem ér át, sem szatyrokkal megpakolva, sem szatyrok nélkül.
Ha én autós volnék, átengedném az amúgy is elsőbbséggel rendelkező gyalogost a zebrán, és nem szentségelnék, ha az egy megpakolt háziasszony, egy totyogó kétévessel sétáló anyuka, vagy egy járókeretes kisöreg.
Ha én autós volnék, nem próbálnám két kocsihosszért a Hungárián lenyomni a többi autóst a sávjukból. Nem szlalomoznék a sávok között akkor sem, ha éppen 20 perce várakozom a dugóban. Pláne nem tolakodnék be sehová indexelés nélkül, akkor sem, ha olyan vastag pénztárcájú vagyok, hogy lefizethetném az engem lemeszelő zsernyákot. Merthogy nem kéne senkit lefizetnem, én szabályosan közlekednék.
Ha én autós volnék, és egy több mint egytonnás verdában ücsörögnék, nem bambulnék el annyira attól, amit az anyósülésről csacsognak hozzám, hogy a felfestett zebra közepén álljak meg pirosban, sem akkor, ha zenét bömböltető félkamasz vagyok, sem akkor, ha egy középkorú háziasszony vagyok, aki az édesanyját fuvarozza.
Ha én autós volnék, nem arra játszanék, hogy "majd a másik lefékez", és hagynám élni a többieket is.

De én csak egy szegény gyalogos vagyok, aki az Ifjúság útjánál rendszeresen pitizik a zebránál, hogy átengedjék, több szatyorral megpakolva ugyanezen zebra közepén sprintelni kénytelen a semmiből berepesztő autósok elől, vagy csak ábrándos kívülállóként nézi a jobbról előző, sávban lenyomós, zebrán satufékező boldog autósokat...

2011. március 1., kedd

nőies energiákat, rózsás csókokat...Bumbinak is!

Úgy érzem, a kolléganőmet nem érintette meg a finoman rezegő női energiák bája péntek este a tantra randin. Egyszerűen nem tudott elvonatkoztatni "pórias" földi vágyaitól, hogy jelen pénzösszeget vad lakatolásra is költhetné, vagy esetleg egyéb társkeresős szolgáltatásokra - bár abban nem "ügyesebb" nálam, mert összességében eddig kétszer sem tudta magát "elboltolni" sem a válogatott agresszív szabólegénynek, sem a még válogatottabb sörgyári közgazdásznak...(direkt írtam idézőjelet, mert szerintem nem rajta múlik abban az értelemben, hogy nem lepődnék meg, ha valahol teljesen másutt találná meg az igaziját...)
Őszerinte ez nem volt más, mint grátisz tapogatási lehetőség. Mélyen nem értette meg a tantra tanításait, noha a foglalkozás vezetője sem mondott túl sokat a dologról. Bár ha veszettül magadra figyelsz meg a másik kószáló kezeire, akkor nem biztos, hogy a tantra legtitkosabb tanításait szeretnéd párhuzamosan hallgatni...

Én, mint írtam, ide nem pasizás végett mentem, hanem mert Hobbit hisztizett a férfienergiáim kontrollálatlansága miatt, vagy ki tudja? Lehet, hogy ő nem is az animusommal, hanem Pallas Athénéval találkozott? Annyit elért, hogy elbizonytalanodtam (sokadszorra), és beinvesztáltam a buliba. Rémlik, hogy anno olvastam is erről valamit, és már az a cikk is azt ecsetelte, hogy mennyire nem a társkeresésről szól ez a program, mégis randinak hirdetik. Nem számít. A foglalkozás abban az istennős templomban zajlott, amire M. barátnőm tippelt.
Szeretnék egy félreértést eloszlatni: a Meg Nem Nevezett Istennő Temploma egy régi bérházban van a körúton, és azért meg nem nevezett, mert nincsen az istennőnek neve. Vagyis nem volt kiírva. Vagyis nem emlékszem, hogy ki lett volna írva, de ha lett volna neve, azt tuti megjegyzem. Ehhez képest a szobák minden sarkában egy-egy oltár állt az Istennőnek szentelve, és a falakon is nagyon dekoratív festmények lógtak. Engem a "dobjunk minden sarokba egy oltárt"-elv kicsit zavart; szerintem még a feng shui sem ír elő ennyi házi oltárt, pláne nem úgy, hogy mindenhol ugyanazt az istennőt imádnák. A katolikus templomokban is a kápolnákhoz eltérő szentek tartoznak. Persze lehet, hogy a tulajok professzionális házioltár-bizniszbe vágtak, és így reklámozzák magukat...

Együtt, kicsit félve léptünk be kolléganővel, aki odasúgta, hogy a lakatoláskor könnyebb volt, mert előtte bedobott egy-két koktélt, de ide nem mert. Nekem úgy tűnt, hogy egy helyre kis "ezo-bűnbarlangba" tévedtünk: a bentlévők 70%-a bennfentes volt, már ismerték egymást; a házioltár felhozatal mellett volt komplett segédeszköz-boltocska is kövekkel, és borsos árú tarotpaklikkal. A házigazdák hozták a buddhisták és krisnások imidzsét: a nők nem voltak kifestve, vagy maximum egy szemceruzával húzták meg a kontúrt, a pasik a civilek hanyag szürke-kék-fekete póló-naci kombinációja helyett a hippik szabadszerelem-virágkarnevál stílusába öltöztek: a házigazda srácra ráfért volna egy stílusmegtalálással egybekötött hajnyírás, a krisnás bugyogót most nem elemezném - jógára nagyon kényelmes viselet, meg 40 fokban is...Kicsit kellemetlenül éreztem magam amiatt, hogy ŐK ismerik egymást, mi meg a kikent-kifent külsős macák vagyunk. (Uram! Hosszú éveket öltem annak kutatásába, hogy megtaláljam azokat a bőrápolókat és dekorkozmetikumokat, amikkel minden alkalomra nőiesen és viszonylag feltűnésmentesen tehetek komplett sminkeket a pofikámra...de elég bekeveredni egy akármilyen hívő társulatba és kártyavárként omlik össze az az önbizalom, amit a tökéletes alapozókra és szemhéjárnyalókra építettek fel...)
Azonnal kiszúrtam egy rendkívül jóképű krapekot, aki szintén észrevett, de most nem írom nagybetűkkel a nevét, mivel ő elment, nem vett részt a programon. Befizettük a beugrót, aztán bementünk a sötét szobába, ahol az istennő újabb oltárai, a szoba közepén egy rakat világító mécses és egy vázányi virág várt. No meg rengeteg földre letett díszpárna, rajta férfiak-nők vegyesen...
Némi késéssel a házigazdák is bejöttek, elkezdtük a bemutatkozásokat, ki mit vár az esttől (én semmit, nincsenek ugyebár elvárásaim). Kiderült, hogy a férfiak igen nagy százaléka visszajáró vendég! És most nem csak az "értékelhetetlen" kategóriára gondolok, vagyis azokra a jólelkű hímneműekre, akik a púpos törpéhez hasonló fizikai adottságokkal rendelkeznek (érdekes módon volt köztük egy pont olyan görbe hátú...), tehát nagy valószínűséggel csak ilyen helyeken keveredhetnek közelebbi kapcsolatba nőkkel, hanem egyik-másik igen jóképű alakra is. Voltak ugyanis jó pasik, legalább 4-5. Jóképű az több is akadt, csak aztán a gyakorlatok tényleg kihozzák, hogy kihez tudnál vonzódni...de ne rohanjunk előre!
Némileg csalódott is voltam, hogy ennyi ígéretes jelölt akadt, mert nem akartam jelölteket, csak energiatapasztalást, a csinos pofikák viszont elterelik a figyelmemet.
A házigazda, a fodrászra szoruló srác volt, aki felvázolta a szabályokat (burkoltan célzott is arra, hogy mindenki viselkedjen kellő kulturáltsággal), majd választottunk virágot. Látszott, hogy a férfiak ugyanattól a virágárustól vásároltak - aznap a rózsák és tulipánok voltak kelendőek. Nehéz is volt megtalálniuk a virágjukat a félhomályban! A nők beálltak egy körbe a férfiak kívülről virágok szerint hozzájuk rendeződtek, és elkezdődtek a gyakorlatok, amiket teljes némaságban kellett végrehajtani. Először a szemkontaktust gyakoroltuk - ezt mindenkivel végigjátszottuk, utána egy emberre csak egy gyakorlat jutott. A gyakorlatok végén járt egy "ingyenölelés".
Háááát....nagyon tanulságos volt! Már az első szemkontaktusnál kiderül, hogy melyik karakter vonz inkább - ez azonban csak egy előleg, hiszen később minden változhat. Érdekes, hogy egyetlen srácnál azt éreztem, mintha hátulról egy energianyaláb bele akarna lökdösni a karjaiba; pedig nekem kicsit alacsony és fiatal volt. A többi gyakorlatot ismerhetik, akik csináltak már bármilyen energia-gyakorlatot, vagy pszichológiai tréningen ún. bizalom-játékot. Nagyon érdekes volt olyan szempontból is a dolog, hogy most a gyakorlatban élhettem át: a közelebbi testi kontaktus, egy érintés tényleg mindent eldöntő erejű! Nem egy olyan férfi volt, aki helyes volt, egy ismerkedéskor bizonyára el is beszélgettem volna vele, viszont az érintésében, az ölelésében semmi erő, kisugárzás nem volt (vagy számomra nem volt). Egy másik csoport az, akiben ugyan ott az izom és az erő, tehát elviekben klasszikus férfias jelenség, mint férfi mégsem vonzó számomra, és ez a testi érintéskor sem változott meg. Volt egy-két férfi, aki a "jó pasi" kategóriába esik, bár számomra nem jóképű, de férfias és intelligens kisugárzású, akiknek kellemes az érintése is, de nem borzongtam meg tőle, viszont határeset - ilyenekkel érdemes lehet több időt elbeszélgetni. És aztán volt kettő, aki...Az egyik az a srác, akihez az energia "odalökött". Vele kellemes volt a gyakorlat, és az ölelése nagyon erőteljes és határozott volt. És volt egy másik, akit a kolléganőm úgy jellemzett, hogy abból a fickóból áradt az erotika, és feltehetően az összes hölgyben felizzította a libidót. Nekem - Igen, Isten kegyeltje vagyok!- ezzel a férfivel jutott az a gyakorlat, amikor ő hátulról átölelt, és ringatott. Ühm. Most nyeltem egy nagyot. Csodálatos érzés volt! Úgy éreztem, nő vagyok, és kellek egy férfinek! Nagyon száraz, tiszta, férfias volt az ölelése, a tapintása. Belehajolt a nyakamba, de nem durván, épp csak annyira, hogy tudtam - OTT VAN. És rámhangolódott, vagy egymásra hangolódtunk, alkalmanként kicsit szorosabbra vette az ölelést, én meg éreztem, hogy feloldódom, és megkívánom őt...Ha azt mondta volna, most szökjünk meg, akkor én ezt gondolkodás nélkül megtettem volna...
Érdemes szót ejteni arról is, én mit érzékeltem magamban a fellobbanó vágyon kívül: az est végére teljesen feloldódtam, ellazultam. Egy hihetetlenül kellemes oldott, laza állapotba kerültem, ami egész másnap tartott. Sőt: másnap, mikorra már kialudtam "szégyentelen" vágyamat, újra meg újra eszembe jutott Férjuram: a gondolataim őkörülötte cikáztak, és láttam, amint mosolyogva tartja arcomat. Megint beleszerettem a jövendőbelimbe, akit még nem is láttam...:-))

Most már jöhetnél, Férjuram! Elvégre ma már azt hiszem, veled álmodtam! Álmomban egy régi asszony életét éltem-meséltem másoknak, aki XIX. századi ruhákat hordott. Két férjet kellett elfogyasztania, mire végre találkozott Vele. Addigra látta, hogy mások mint vetik magukat az óceánba és alakulnak át halakká. És amikor végre egymásra találtak a Harmadikkal, úgy döntöttek, inkább bálnák lesznek. És úgy is tettek, bálnákként éltek tovább, és minden nap szeretkeztek, és csak életük végén - amikor ez a nő is mesélte életét, vagyishát én- változtak vissza emberré. És az álomba még az is belekeveredett, hogy vannak más életek, vagyis nem kell félni a haláltól...De csak a harmadik férje volt, és addig két olyanhoz kellett hozzámennie, akihez nem akart. Mi van, ha a két másik J. és B. volt, és most már tényleg ő jön? :-))