2012. november 28., szerda

az én fám

Hétvégén lesz advent első vasárnapja. Hogy ne legyen olyan rossz kedvem, feldíszítem a karácsonyfámat. Soha nem vagyok itthon karácsonykor, alig tudok benne gyönyörködni, de most jó előre kirakom...és felsorakoztatom mellette a fény összes kellékét: angyalkákat, csengőt, gyertyát...Így amikor hazaérek este, rögtön valami szeretetteljes fog fogadni.

lelki tyúkszem

Ma megállapítottam, hogy idén a Jóisten rálépett mindenki legfájóbb tyúkszemére - kinek így, kinek úgy. A környezetemben elég riasztó dolgok történtek a barátnőimmel - ma beszéltem zugolvasó L-lel, kissé még kábán a műtétje után. L. elég homályosnak látja a dolgot, nem érti, minek akarják az orvosok kiiktatni az immunrendszerét mérgekkel - a netes fórumokon azt olvasta, hogy "ki szokott újulni" a betegség, ezért inkább nem irtaná ki a természetes védelmét, hanem keresne egyéb, mélyebb gyógyulási lehetőségeket. Tegyük hozzá: még mindig nincsen meg a végleges szövettani elemzés, úgyhogy én bizakodó vagyok. Gardróbos is járt egy félig alternatív orvosnál, aki közölte, hogy a vizsgálatok után, ha minden jól megy, akkor úgy készüljön, hogy nagyjából egy éve lesz (felteszem, hogy teherbe esni)...

Én szimplán magányos vagyok, kissé szorongok, hogy rám mit fog mérni a Jóisten, bár ismerve, hogy hetes házas Szaturnuszom van, az én legnagyobb parám a társtalanság, engem a magánnyal lehet megfogni - és ez sikerült is. Fogalmam sincs, hogy lenne-e értelme párkapcsolatért imádkozni - ti. azt átlátom, hogy csak egy normális kapcsolatért tennék meg "mindent"; egy szarért nem. Viszont Gardróbos ma közölte, hogy jelen ábra szerint még szar kapcsolatot sem tudunk kialakítani. Ő ultra-pesszimista-realista lett. És hajlandó egyedül is belevágni a gyerek-projektbe. Én sajnos -mióta tanárom kielemzett- tudom, hogy amit legbelül érzek az az igazság: nekem nem lehet függetlenül gyerekem, csak kapcsolatban. Érdekes, hogy soha nem tudtam hosszabb távra megbarátkozni a gondolattal, hogy egyedül vállaljak gyermeket. Persze az ember kierőszakolhat dolgokat a sorsból, csak annak nem szokott jó vége lenni, amit most nem részleteznék, de higgyük el: senki emberfia nem tud olyan firnyákosan kiborító élettörténeteket produkálni, mint a sors.
K. ma úgy kommentálta az idei isteni teljesítményt, hogy tudja: még nem elég alázatos, de rá kellett jönnie, hogy tulajdonképpen semmiért nem tehet semmit. Teázhat a babavárás reményében, dolgozhat magán - nem fog eljutni, csak oda, ahová a Jóisten beengedi.
Megemlítettem neki K... entitás zseniális mondását a "felemelkedésről" (avagy megvilágosodásról) - ti. amikor kérdezgették az emberek, hogy jó, jó, de tulajdonképpen milyen lépésekből áll a megvilágosodás, akkor közölte, hogy tulajdonképpen EGYETLEN  lépésből áll. Pont.
Tehát tehetünk magunkért, de ezt abban a tudatban tegyük, ha el tudjuk fogadni, hogy nálunk magasabb akarat fog érvényesülni. Egy olyan akaratos személynek, mint én, ezt különösen nehéz alázattal elfogadnia. No, ma sétálgattam egyet, egyedül, és nagyon szenvedtem. Napközben is egyszer rámtört a sírás, meg amikor hazaértem. Itthon előkaptam az efemeridát, és gyorsan rádöbbentem, milyen nehéz tranzitjaim vannak. De attól, hogy rájöttem, asztrológiai értelemben miért vagyok szarul, sajnos a megélés semmivel sem lett könnyebb.

És elég borzalmasat álmodtam: a hajamban, majd a ruhámon is rengeteg apró (1 mm-es) férgecskét vettem észre - a tesóm közölte, ezek milyen fajtába tartoznak, majd felfedeztük, hogy "kívülről" jött be, méghozzá a padlóhoz simulva megbújt az "óriási", mintegy 30 cm-s "anyaállat", ami így egy C kategóriás horrorfilm hősére emlékeztetett, csak persze annál sokkal tehetetlenebb volt, mert a szüleim azonnal elkezdték az anyaállatot kipaterolni...Ez még akár egy szép gyógyulási, megújulási álom is lehetne, de én elég rosszul éltem meg.

Éppen ezért ma végigsétáltam a karácsonyi bódésoron, és megkerestem az idei év legízlésesebb giccsangyalkáját. Minden évben szert kell tenni egy ízléses giccsangyalkára - külön kritérium, hogy ízléses legyen! Volt, hogy vidéki A-éktól kaptam igazán különleges csipesz-angyalkát, meg hűtőmágnes-angyalkát, amiket A. tanítványai készítettek. Volt, hogy M-től, vagy Gardróbostól kaptam. És volt, hogy én vettem. Van már annyi angyalka, hogy én is szétpakolhatnám őket a lakásban, mint vidéki A., csakhogy ő mindig az évszaknak megfelelően díszíti a lakását, én meg nem...nem vagyok egy túl igényes lakberendező. Eszembe jutott ez a sok szabálytalan "kegykabala", amiket innen-onnan gyűjtöttem be, és a meditációs sarokban kaptak helyet egy szép tálcán (londoni Á: ajándéka!). Az egész kompánia leginkább egy mutáns hitbéli ezó-szörnyetegnek hat: felismerhetetlen fátimai Szűz Mária világítós szuvenír (nem én vettem, úgy adták!!!), mellette két darab tündérke, aztán ott van Laksmi, meg egy mini Buddha (kb. 20 éves szerzemény), meg az angyalkák...Bár nekem mind sokat jelent, és talán ebben rejlik az erejük is. Ezt a tálcát J. pl. kapásból "véletlenül" kihajítaná. Nála maximum egyen-angyalkák díszíthetnék a lakást: szigorúan egyformák, egy minimalista ikeás stílusú szett darabjai. :-))

B-nél ellenben nincsenek angyalkák. B...Talán nem írtam, de rákérdeztem (akkor ne írogassunk olyanokat, hogy meditáltam, mikor nem azt tettem!), hogy mi van vele, hátha kapok mégis infót...És megláttam egy menyasszonyt, akit otthagy. Aki nem én voltam. És először összezavart a dolog, nem értettem, majd leesett: ez egy magyarázat volt az álmomra, miszerint "ha bizonyos körülmények fennállnak, akkor elválhatok a feleségemtől"...és ő nem volt nős (tudtommal). Viszont...3 héttel a lagzi előtt lelépett a menyasszonya, az állítólagos igazi...És mi ezután találkoztunk kb. egy évvel. És akkor megértettem. Hogy a lelke végig nem tudott a menyasszonytól elszakadni, és őt kellene ezalatt a  feleség alatt érteni. Képes lesz végre elengedni. Hm. Ez így elég logikus. Azóta még egyszer láttam, hogy elfordul, eljön attól a nőtől, egy szép virágos mezőn áll - míg én arrébb, egy árnyas málnabokros soron, és a tüskék között gyűjtögetem a gyümölcsöt. Ő felém indul, én is kilépek az árnyékból, ki a rétre - meglátok és szép, kovácsolt aranykaput közöttünk, én kitárom. B. odajön hozzám, és átad egy óriási aranykulcsot...
Nem tudom, mindezek a "látottak" mit jelentenek, de sokszor érzem, hogy szeretném babusgatni B. lelkét, szeretnék gondoskodni róla. Mert ő alapvetően jó.

2012. november 26., hétfő

mért, mért, mért?

Holnap lesz zugolvasó L. második műtétje, úgyhogy sietek, mert még szeretnék reikit küldeni neki. Ma Gardróbos sem okozott eufórikus örömöt nekem - végre, több hónapos, az állami ellátás "gyorsaságát", valamint szakszerűségét, no és, ne feledjük, hogy emberségét dicsérő (persze mindez erős idézőjelben) hercehurca eredményeképpen a remek fehérköpenyes istenek kiderítették, hogy Gardróbos igen korai változó kornak örvend. Igaz, hogy ez őket annyira nem érdekli, mert végül is a nődoki elviccelte a helyzetet, mondván (és tényleg ezt mondta!), hogy pasit azt nem tud neki kiutalni, de ha mégis gyerkőcöt szeretne, akkor térjen vissza, és esetleg...momentán hónapok óta nincsen vérzése, és ennyi időbe tellett, amíg a házidoki és nődoki, no meg a remek rendszer egymással lemeccselte, hogy tulajdonképpen nincsen itt semmi baj, ha valaki 39 évesen már nem termékeny...őket persze nem érdekli, hogy Gardróbos még gyermektelen, pasija sincs, és elég érzékenyen érintette mind a diagnózis, mind a fehérköpenyesek cinizmusa és érdektelensége...Nem is fejtem ki, mennyire elszomorított ez. Gardróbos közölte, hogy egyedül a gyerekről nem tud lemondani. És megy szépen a további lehetőségek, orvosok, terápiák felé - elvégre neki sürgős lenne, akár apa nélkül is.
Elnézést, de erről nem tudok sem humorosan, sem ironikusan, sem felháborodva, sem sehogy írni.
Valahogy ez túl sok nekem. És senki ne jöjjön azzal, hogy azért ez történt vele, mert erről az egyről nem tud lemondani, és le kellene mondania róla, mert akkor megkapja, mert azt leütöm a nem létező akármimmel.

Megyek reikizni, és átgondolni az életemet.

ui.: Megnéztem egy "plussz-szájzos" divatbemutatót, és azon gondolkodtam, hogy sem a "sovány-szájzba", sem a plusszosba, sem a normálba nem vennének fel az alkatommal. Milyen szájzok vannak még?!

2012. november 25., vasárnap

velem már...

...senki nem fog közelebbi kapcsolatot létesíteni. Elég csak megtekinteni a könyvespolcomat. Az egyik nyáloldal durván diszkriminatív cikket írt arról, kivel ne "dugjanak" az emberek a könyvespolc tartalma alapján, vagy legalábbis alaposan gondolják meg...Most ne merüljünk bele, mekkora marhaságokat szoktak írogatni és mennyi pénzért ezek a firkászok (végül is, nekik is meg kell élniük, meg a könyvkiadóknak is); a lényeg: a tízes lista legvégén jelenik meg az a kategória, akinek nincsen egyáltalán könyve (sőt, könyvespolca sem...) ...És mi van azokkal, akik direkt nem vesznek könyvet, hanem könyvtárba járnak???!!!
Szóval, én is lesajnálható vagyok, mert K... entitás mellett még van egy-két válogatott önismereti könyvem, valamint ezos-szakkönyv olyan résztémákból, mint asztro, meg tarot...
A cikknek eleve nagyon frusztrált a hangulata, és nem ír azokról a további élhetetlen kategóriákról, mint kóros magas-irodalomban szenvedők. :-)) A lista durván leminősíti az ezo, az önismereti, a Coelho-rajongókat, csakúgy, mint az olcsó lektűrök, divatos erotika olvasóit...Csak azt nem értem, miért ér többet a másik kategória, a sokszor amúgy olvashatatlan magas irodalom (egy fárasztó nap után tuti olvashatatlan; bár kérdés, ki mennyire fárad el a munkahelyén. és ha nem, akkor miért nem fáradt el)...És miért jobb egy L.L.L. kalandregény, amiből 12 egy tucat, vagy egy ál-történelmi misztikus kategória, vagy egy értékesen megírt történelmi regény - egyáltalán milyen alapon szelektált a firkász? Tudom: kellett írni egy cikket, legalább egyet, ami nem a 18-karikás kategóriába esik, és hellyel-közzel nem a kiferdült szexuális szokásokat propagálja, és a 10-es listát valami alapján (a firkász gusztusa alapján) kellett összeállítani...Vagy a firkász olvasási szokásai alapján. A 10-es listára jó érzéssel ugyanis csakis olyan kategóriák kerülhettek be, amikben maga a firkász is jártas...hihihi!

Megyek, mert fáj a mellkasom...

pihi

Ahogy az a nagykönyvben meg van írva, ledöntött a nátha. Elég gusztustalan fajta, mert semmire nincs erőm, de olyan szinten, hogy ha nem ülök egyenesen, akkor durva mellkasi fájdalmaim lesznek, mintha rossz helyre nyeltem volna a levegőt. Enni nem igazán akaródzik (a kaja nagy részét a fagyasztóban fogom landoltatni), csak innám a gyógyteát, meg a cukros-citromos élvezeti teát (amiről amúgy rég leszoktam)...Nézek ki a fejemből, és semmi "gyors" infót nem vesz be az agyam, úgymint filmek. A legjobb, ha fekszem és lazítok. Hát...utálom, maradjunk ebben. Azt, hogy nem az lesz, amit én akarok. Viszont a gyógytea nagyon hatékony - ajánlom mindenkinek a hárs-bodza-útifű keveréket, nagy dózisban (1,5 liter/nap, mondjuk, és persze nem ér kispórolni a gyógynövényt belőle). Sajna holnap már munka, és - semmi edzés. Ha minden jól megy, a szerdai boksz lesz az első. Ha nem, akkor pénteki boksz.
Tényleg: hogy bírnak egyesek egy filtert rakni 1-2 liter vízhez(???). Ezt sosem tudtam megérteni. Híg lötty, mellékízes vacak. A használati útmutatón nem gazdasági megfontolásból szerepel a 2 decis javallat...Na jó, max. 3 deci, néha 4, de ez is minőség függvénye. Ha elbírja a tea.

2012. november 23., péntek

magam alatt

Kész. Magam alatt vagyok. Nagyon. Hiába sok év önfejlesztés, önismeret, önmarcangolás, a barátok, a család elismerése, hogy igen, rengeteget fejlődtem. Ha vadidegenek úgy látják, hogy mennyire negatív vagyok. Mármint a szemléletmódom. Valóban, kifelé ez nem lehet túl szimpatikus. Egy hét csoporttréning, éjszakákba nyúló kollegiális beszélgetések ismeretlen kollégákkal erre elég volt. 

Föladom. Nem akarok senki és semmi lenni. És szörnyen fáj a fejem. Lehet, hogy meg kellene szöknöm ebből az országból, ebből a közegből, és el kellene mennem Timbuktuba recepciósnak, ahol senki nem ismer. Zombi, zombi vagyok. És még a helyesírás sem megy.

És ki kell bírni a hétvégét egyedül. 

2012. november 13., kedd

kis felkérdezés

Nem említettem még, de hétvégén megtörtént a számomra is felkérdezés-gyanús felkérdezés. Ti. a Sors részéről. Nagyon kis enyhe, lájtos volt, de azért számomra sokat jelentett.
Úgy kezdődött, hogy pénteken bent felejtettem a telefonomat a  munkahelyemen, és későn vettem csak észre - vagyis egész hétvégére telefon nélkül maradtam. Nagyon gyanús volt, mert azelőtt ilyen soha nem esett meg velem, idén azonban már harmadszor, ráadásul egy egész hétvége...2,5 nap. Szülők nélkül. Összeköttetés nélkül. Ez régen normális volt, ma nem az.
Mondtam is M-nek, akivel pénteken találkoztunk megünnepelni a névnapomat (kicsit későn, de találkozni mindig jóóóó!), hogy ugyan vajon ebben mi lehet a csavar. M. is hümmögött, mármint azért, mert ugye ez akkor lenne érdekes, ha ténylegesen egyedül lehetnék...
Szombat reggel, mikor felébredtem, belém villant a megoldás: ez volt a cél! Megmutatni, milyen lenne ténylegesen egyedül maradni...Én mindig annyira be vagyok ájulva magamtól, hogy szemben a sipákoló, hobbi-nélküli szinglikkel mennyire aktív életet élek, és egyedül lenni egyáltalán nem olyan rossz, mert azt és akkor teszek, amit és amikor kedvem van...Aha! Amikor nincsen családi, vagy baráti programom. Vagy egyéb. Ez az egyedüllét csak olyan, mintha az lenne - de bármikor hívhatok bárkit. És akkor meg olyan, mintha kapcsolatban lennénk...De egyszer (remélem, a minél távolabbi jövőben) már nem hívhatom naponta a szüleimet, a tesóm gyerekei, akik nem az én gyerekeim, ők is felnőnek...és akkor egyedül maradok, mint az ujjam. És a barátaimnak meglesz a saját családjuk, de nekem nem...Hát ez az egyedüllét. És átéreztem. És keserves volt. Mindössze negyed órára volt szükségem ahhoz, hogy kisírjam magam és revideáljam nézeteimet, hogy "akkor majd legfeljebb egyedül maradok"...És megmondtam a Jóistennek, hogy kerül, amibe kerül, de lehetőség szerint nem szeretnék egyedül maradni.

És két napig mozdultam ösztönösen a telefon után, hogy de jó volna ezt-meg-ezt megosztani a szüleimmel, barátokkal, a világgal...

könnyes lépés...

...a ringbe.

A cicó-mókus szerint az a baj, hogy én nem bokszolok, hanem csak zsákolok, pedig a boksz, a hideg fejjel harcolás szabályai, és a ring megtaníthatnának a határokra, arra, hogy minden tettünknek következménye van. Ma a piros betűs női ünnepekre való tekintettel egy nappal hamarabb mentem edzeni - az a Szépmosolyú, akit immár nem nevezünk néven e blogban végül is úgyis lejön! Elmerültem az edzésben. A másik lány sem zavart. A zsákomra koncentráltam, és azt mondogattam magamban: hol legyen a HATÁR? Hol, szeretnéd, kiscica? A terem megtelt. Most kevesebb ismerős arc volt, kevesebb biztonság. És egy bónusz szépen kidolgozott férfitest (ez is valami!).
Hol akarod, hol legyen a határ? 
Majdnem elsírtam magam. Annyira szerencsétlennek éreztem magam! 
Iskolázás után az edzőt kérdezgettem, mi az a plusz technika, amit a ringben mutatnak a srácoknak. Nincs ilyen. Ott egymással küzdenek. "Szeretnéd kipróbálni?" "Igen." 

Ez borzalmas érzés. Hogy valakit bántanom kell. Hogy engem is bántani fognak. ÉS FÁJNI FOG. 

Elmeséltem Zugolvasó L-nek, aki nem látja olyan szörnyűnek az egészet. Persze ő egy kicsit más szemszögből tekint a világra - megműtik még egyszer, hogy az utolsó kis maradvány sejteket is kiirtsák. Mivel a végső eredmények még nincsenek meg, L. nem igazán tudott mit mondani; csak egy csomó olyan kifejezést mondott, amit nem értettem. 
Csupa megpróbáltatás az élet - a barátnőim, a legrégibb barátnőimé is: L. ugyebár, aztán Gy. kislánya, aki pár hónaposan befulladt és kórházba került, és szteroidokat nyomtak a kis testébe; aztán E., akiről nem is mertem írni: az alig másfél hónapos babája kórházba került, mert nem hajlandó anyatejen kívül semmit enni, és azóta is szenvednek otthon és várják azt az időszakot, amikor a pici már vegyesen ehet. És ők mind rendes emberek...

Azt hiszem, rá kellene szoknom a mindennapi relaxálásra.

falak, önhatárok

Nos, szakember kiderítette - és amúgy teljesen igaza van-, hogy nagyon rosszul kezelem a stresszes helyzeteket: ti. annyira nyitott vagyok, hogy a külvilágból túl sok minden áramlik be (én így értelmeztem), viszont nem húzok határokat olyan helyekre, ahová kellenének. Így nagyon sok olyan dolog is fölbosszant, amihez semmi közöm - a rendszer egy idő után telítődik. És tökéletesen igaza van: rendkívüli módon próbálom kontrollálni a bennem lévő agressziót, de ez az elfojtás a beáramló külső stresszel együtt túl sok. Totális telitalálat. Csak azt nem tudom még, hogyan fogok egészséges mértékű korlátokat emelni a külvilágnak.
Érdekes, nekem erről azonnal a Rák Szaturnuszom jutott eszembe, ami hajlamosít a begubózásra és falemelésre - nekem viszont retrográd pozícióban van...Így tényleg fölöslegesen járok bokszolni is; a stressz újratermelődik, betör az életterembe.

Ez egy komoly, megoldandó feladat lesz az elkövetkező hónapokra-évekre. Már most magasabb a vérnyomásom a kelleténél, ami lelki síkon ide vezethető vissza.

Tegnap pl. tök kiakadtam azon, hogy egy srác nem vett jegyet, jöttek az ellenőrök (2 középkorú hölgy), ő meg csak vigyorgott annak biztos tudatában, hogy úgysem tudnak vele tenni semmit. Először felpofoztam volna (nem tettem!), de aztán rájöttem, sokkal jobban esne porig aláznom az utasok előtt - aztán leszálltam egy szó nélkül, de egy órán át ezen rágtam magam. Hogy voltaképpen az egészhez semmi közöm. A többi ember sztoikusan állt a villamosvagonban, míg én dühöngtem egy olyan helyzeten, amiben nem vagyok érintett. Na: ha a rám tartozó stresszes helyzeteket jól kezelném, akkor ez meg sem történhetne velem!

Bár K. barátnőm azzal vigasztalt, hogy rájött: soha nem fogja megoldani azokat a problémáit, amik miatt elkezdte az önismereti kalandozásait. Hiába többféle terápia, belátás, kifájás, idő: vannak élettémák, amik egész életünkben velünk lesznek, csak néha köntöst váltanak. (Nálam: a szerethetőség, és az agresszió kezelése ilyen).

2012. november 6., kedd

porba

Porba hullottak legtitkosabb reményeim a Szépmosolyúval kapcsolatban. Az egy dolog, hogy tele volt a terem, és suhancokkal - nem is értettem, hogy miért maradtak felnőtt edzésen ezek a gyerekek. Megint csak volt egy leányzó - még fiatalabb, mint a másik, vékonydongájú, amolyan vádli és egyéb domborulatok nélküli, lígő-lógó bő cuccban (kamaszkoromban én is ilyenben jártam, csak én a létező domborulataimat takargattam, mert annyira szégyenlős voltam). A leányzó arca szép lenne, de olyan fúria-fejet vágott, amilyent csak a sértődős kamaszlányok tudnak :-)) És jól megnézett magának...Nem tudom, de ezek a kamaszlányok folyton megnéznek a teremben - vajon mit keres a néni itt, hihihi...Szóval nem volt annyira komfortérzetem - de a Jóisten ezt bizonyára azért rója rám, hogy végre öntudatos legyek - egyszer olvastam, hogy egy igazi nő az magabiztos, minden körülmények között, satöbbi. Első pontot és satöbbit is gyakorolnom kell.
Az a lényeg, hogy Szépmosolyú késve jött, mint mindig, kezet nyújtott mindenkinek (suhancoknak is), aztán le sem szart. Aztán mikor mentem, és a kislány ment volna az öltözőbe, kiderült, hogy Szépmosolyú tudja a   nevét. Hát ennyit erről.
Az biztos, hogy akinek én tetszem, annak egy ilyen bakfis nem lehet az esete - de ettől még az ő nevét tudja, az enyémet nem, és nem is kíváncsi rá(m).
Szépmosolyút ezennel kiírtam a blogból, ha legközelebb atlaszba illő izmokról áradozom, akkor már tudni fogjátok, hogy róla van szó; csak éppen visszanyomom a hirtelen támadt érdeklődésemet a föld alá...vakarja ki onnan, ha akarja!

2012. november 4., vasárnap

ha sürgősen nem történik valami

Az a baj, hogy ha nem történik sürgősen valami nagyon (és nagyon-nagyon) romantikus velem, akkor félő, hogy az örökkévalóság hátralévő részében felváltva arról fogtok olvasni, hogy milyen energiák jelentek meg a szobámban, hány árnyékommal szembesültem, hány szemfestéknek nem mondtam nemet, illetve melyik új-régi fiú mosolygott egyszer rám az edzőteremben...Vajon a Jóisten ezt a sanyarú sorsot szánta nektek?! :-)) Legalább rátok tekintettel lehetne...Elmentünk Gy. barátnőm leánykájának keresztelőjére (a babuci nagyon édes volt: a szertartás nagy részében igen barátságosan gőgicsélt és tekingetett mindenfelé), utána zugolvasó L-lel váltottunk pár mondatot egymással. Még mindig vár a részletes leletre, amivel az utókezelését megszabhatnák, és megtartotta "kellemes időtöltésnek" az idétlen zenészcsávót, akit összekukázott magának. Mondjuk én csak egy rossz képminőségű felvételt láttam a fickóról, és nekem tök szimpatikus - ketten L-lel már képesek lesznek "ahogy esik, úgy puffan" módon megélni az ismeretségüket. L. hozzáállásán sokat dobott a betegség - valószínűleg ez lesz az egyik nagy nyeresége a bajból.
Mindegy. L-nek is nagyon nehezen tudtam elmagyarázni, hogy tényleg semmi cselekvési szabadságot nem hagyott nekem a Jóisten, akaratból az utolsó kakaós csigát sem kaphatom meg, és ezt élem meg minden nap.  (Mondjuk ezzel egyszer majdcsak tanulok némi alázatot...) L. nagyon plasztikusan fogalmazta meg a helyzetet:

"Csórikám! Téged aztán jól ottfelejtett a sarokban a Jóisten!"

őrlődök, de csak idézőjelben

Általában és hosszú ideig semmi, aztán a vak fantáziálás egyszerre több fickóról. Kettőről. Némi elgondolkodás. Egyiknél semmi vétel (ld.: zéró érdeklődés), de azért a másik, aki a múltkor olyan jóképűen mosolygott...khm. 
Szóval elmentem hétfőn bokszolni, mivel kedden fodrászországba mentem és szőke nővé operáltattam magam :-)) (ez csak vicc, de erősen hamvas lettem, a fodrász egy melírozó őstehetség, és az eredmény minden idők legszendébb önvalója lett...megtartom ezt a szőkeséget, úgy döntöttem. Hajnali 6-kor szemüvegben is nagyon hatásos a metrón!  Sajnos nem az ellenőröknél...)
Szóval elmentem hétfőn edzeni, és kit látnak szemeim? Megjelent a Hasvillantós férfiszépségünk (Isten tartsa meg jó szokásában, minél többet villantson kockás hasat a senyvedő szőkeségemnek csak úgy, kárpótlásként!) Igen ám, de Hasvillantós elhozta gyanúsan rokonkülsejű hölgyét, aki konszolidáltan végigücsörögte, illetve ácsorogta és fényképezte(!!!) a srác edzését. Néha a valószínűleg vele lévő, ámde rá egyáltalán nem hasonlító férfiút is fotózta, de őt kevesebbet. Ebből már-már azt is gondolhattam volna, hogy Hasvillantós elkelt, és asszony látványfelvonulást végzett, melynek kissé sem átlátszó célja az erőfitogtatás és a területkijelölés volt. Láttunk már erre precedenst, nyáron, írtam is róla, amikor egzaltált hölgy közölte, hogy "ő pedig a férjem", noha akkor még meg sem szemlélhettem a férfiút.
No, az erőfitogtatás kissé érthetetlen volt - tudtommal csak én, meg a fiatal edző srác egyik tanítványa van partiképes korban - legalábbis Hasvillantós számára. Ezen kívül a Rokon Hölgy érettebb volt, mint Hasvillantós, viszont egyértelműen a kedves mamának fotózott, hogy láthassa Hasikát villantani a  ringben, a zsáknál, meg erre-arra. Már éppen összeboronáltam a Hölgyet a másik ismeretlen fickóval, akit fotózott, megbékéltem sorsommal, hogy aznap nem villant hasat, és egykedvűen zsákolgattam az ismert edzőtársak között, ámde Szépmosolyú hiányában (sajnos még nem találtam megfelelő nevet neki, habár valószínűleg csak átmeneti szereplő lesz ezen az oldalon), és eltelt imigyen majdnem 50 perc is, amikor Szépmosolyú megjelent, és a tükrös zsákoló teremben kezdett el bemelegíteni. Reménytelenül hosszú ideig. 
Komolyan! Azok a fickók, akik heti 3-szor, vagy többször is lejárnak, képesek 20 perceket elugrabugrálni egy helyben, a levegőt pofozni, fel-le guggolni és kitörni (apropó: brutális vádliizmai vannak a Szépmosolyúnak, habár már említettem, hogy olyan tökéletes, hogy modern anatómiai rajzokat lehetne róla készíteni). Szóval ezek a férfiak jó alaposan bemelegítenek, aztán 3-4 menetet zsákolnak, ugyanennyit a ringben, majdan erősítenek egy sor - szerintem derékgyilkos- géppel...folyt. köv. két nap múlva, másnap, mániásan. Cukik! Csak én nem bírtam tovább, kimentem az edzőhöz, így azt sem értem meg, míg a kézvédőt kezdte el föltekerni.
Boldogan pihentem, nyújtottam, aztán felvettem a kabátomat - mikor Rokon Hölgy leszólított, hogy én mióta járok ide, és szeretem-e...(Mért? Idejárnék, ha nem tetszene?!) Én meg lelkesen és közvetlen stílusban elcsevegtem vele összességében többet, mint összes edzőtársammal együttvéve az elmúlt 10 hónapban :-)) Megtudtam, hogy Rokon Hölgy csak rokon, a fia itt tanul, most őt látogatták meg, de akkor már Hasvillantót is meglátogatták...(Fenti gondolatmenet természetesen nem zárja ki a lehetőséget, hogy Hasvillantós valójában nős, de minthogy eddig az érdeklődés morzsáját sem vettem észre rajta, ez az információ irreleváns.)
És akkor én búcsúzom, és majd jövök jövő héten...Mire odaáll Szépmosolyú (de mikor jött ki a  másik teremből?!), hogy "de hiszen a héten még két edzés van!" és vigyorog, vigyorog...Mire én, hogy "van, akinek más dolga is akad" - vagy valami ehhez hasonló, egyáltalán nem frappáns, vagy vicces mondattal ütöttem el. Elvégre egy nőnek nem kell humorosnak lennie, és az meg ciki, ha közlöm, hogy "de én holnap fodrászhoz megyek..."...
Mindenesetre hajnali 4-kor felébredtem, és felváltva a két krapekon ábrándoztam, és őrlődtem is kettejük között. Az is valami - és milyen biztonságos dolog ágymelegben fizikus módra őrlődni! :-)) "Tételezzük fel, hogy a két fickóból egynek tetszel, a másik meg tudat alatt hárít, de valójában neki is...Tételezzük fel, hogy amikor mosolyog ezzel azt akarja sugallni, hogy sugallni akar valamit...Tételezzük fel...Tételezzük fel..." :-))