2011. december 30., péntek

nézegetek

Ma jól megnézegettem a sportbolt piciny kesztyű-kínálatát. Hát, megvárom a szerdát, amikor is alaposan kifaggatom az edzőt, milyen kesztyűt vegyek, ugyanis a ringben és a zsáknál nem ugyanolyat használnak.
Szóval, jól kinézegettem magam. 
Amúgy siralmas volt az év: se csók, se semmi. Lassan elfogadhatnám a sorsomat, nem? 
Ma jártam az fb-n, és...nem szokásom, de kerestem valakit, akit persze nem találtam meg, viszont láttam, hogy J. új képet tett magáról föl. Ez azért érdekes, mert már 4 éve nem vagyunk együtt, de ő az i...-n azóta sem változtatott a profilján: az általam, és elődöm által készített fényképek díszelegnek róla(!!!). Na, ez az a viselkedés, amit nem tudok megérteni, pedig valószínűleg a  férfiak annyira kényelmesek, hogy nem igazán izgatja őket, hánnyal ezelőtti exük csinálta róluk a képet. Bezzeg a nők! Folyton cserélgetik, a családi állapotuknak és szépészeti műtéteiknek megfelelően :-)) Szóval, furcsálltam, hogy az fb-re kitett egy képet, holott szemmel láthatóan az i...-t szokta inkább használni.
De ami fájt, az a boldog mosolya. Csak azért, mert én most nem tudnék ilyen önfeledten a kamerába nézni.

Egyszerűen önmagamon sem tudok elmenni: hol nagyon jól érzem magam a bőrömben, és nem zavar az egyedüllét, hol meg halálosan boldogtalannak érzem magam tőle.
Ráadásul tegnapi merengésem (nem igazán nevezném meditációnak) alatt "valaki" megtisztelt a jelenlétével, aki nem azonos a kísérőimmel. Egy igen magas (kb. 3 méteres?) entitást érzékeltem, akinek az arca néha olyan volt, mint egy keleti, pontosabban indiai Buddha-szobornak. Soha ekkora "vendégem" nem volt még; sőt, tulajdonképpen ez a jelenés a múltkori fénylényhez hasonlítható - kevésbé volt tömör, de egyértelműen fényből volt. Általában festményszerűbben szoktam látni dolgokat, fénylényeket nem igazán, de ugye a jómúltkor ez utóbbiban volt részem, meg most ebben az óriásban. Az volt az érdekes, hogy nagyon erős, a föld irányából jövő energiát érzékeltem ezzel párhuzamosan - mintha a lábszáram összes erét átmosták volna. Persze annyira megilletődtem, hogy elfelejtettem hangosan köszönteni, így nem tudtam megkérdezni, hogy ki ő.
És akkor mindenfajta kérés nélkül olyan képet mutattak nekem, ami végtelenül kedves az én szívemnek, csak azt nem értem, minek mutogatnak ilyeneket - csak a mézesmadzagot húzzák el az ember lánya előtt! 
Hát, így jártam, majd legközelebb, ha valaki betoppan hozzám, akkor résen leszek.

2011. december 29., csütörtök

milyen legyen...?

...ti. a boxkesztyűm? Holnap el fogok vándorolni egy drága sportboltba, és megnézem az ottani választékot is (a tegnapiban csak egyfajta márkájú volt); de találtam egy webáruldát is, ahol mindenféle cuccot lehet kapni a sportolás témakörében, és ott volt kb. 20 féle kesztyű. A bőrkesztyűk tényleg 12-nél kezdődnek, műbőrt csak a ritkábban edzőknek javasolnak, de azok is 7-8 ezerért mennek. A profi cucc majdnem 30...Ugyebár, akkor sem rendelem meg, ha még jótanácsokat is leírtak oda - pl. azt, hogy a hüvelykujj legyen levarrva, meg ilyeneket. Ti. nem tudom, nekem, nőnek mekkorát érdemes megvennem (volt női kesztyű is 12-ért). A nagyobb kesztyűben nehezebb edzeni, de az ütés ereje a nagyobb felületen jobban eloszlik. Ez nem elhanyagolható tényező, ugyanis edzés után úgy remegett a kezem és az ujjaim, hogy ha pl. sebész lennék, akkor tiroli mintákat vágtam volna a betegeim hasnyálmirigyébe. 
Úgyhogy kockáztatok, és megvárom vele a jövő szerdát, és megkérdezem az edző bácsit, mekkora kesztyűvel érdemes próbálkoznom.

Máskülönben végigolvastam Vidéki A. blogját és igazán szívmelengető volt! Most az "adys" korszakát éli, és a híres költő verseit írja át a saját élethelyzetére értelmezve. És, jegyezzük meg, iszonyatosan jól...Én soha nem voltam Nagy Költőnk, A... rajongója, mert én a másik Nagy Költőt, B...-t szerettem - tudom, ennek az országnak csakis hatalmas nagy költői voltak, viszont A... mellé mindig odateszik B...-t is, egyúttal tényként kezelik, hogy valaki vagy A..., vagy B...-párti. Ami azért érdekes, mert mindkettőjüknek vannak remek versei, és nem látom be, miért ne szerethetné valaki egyszerre mindkettejük művészetét?

Szóval, vidéki A., hozzám hasonlóan leeresztett lelkileg, vagyis inkább hit-ügyileg; csak nála, Dorogon, már járt  a tél...(ez a kedvemcem az átiratok közül!). És van ebben valami csudaszép irónia! Mert mi történt a magyar Bovárinéval? Hát, még csak végezni sem tudott magával, hanem egy szemétdombon landolt, ha jól emlékszem...Így van ez: a dülledt szemű költőóriások a Tejfel-torony tövében várják az őszt, míg száz év elteltével az ismeretlen, vidéki tanárnők huncut, szomorkás szemmel lesik a hóesést az egyik jelentéktelen porfészekben, ahol a nem-is-odavalósi, pókhasú papíroroszlán színiigazgatót játszik...Állj, állj! Kamera Állj!

És ezt nem gunyorosan írtam, hanem a legmélyebb tisztelettel: merthogy vidéki A. meg van arról győződve, hogy évfolyamonként csak egy-egy diákja életére hat...Hát, nem így van! Sokkal több emberre hatunk, mintsem azt el tudnánk képzelni! Mert ha egyvalakire hatunk, akkor valamelyest hatunk az illető egész környezetére is. 
Nekem pedig különösen jólesik olvasni, hogy másban még ennyi líra buzog; hogy ilyen körülmények között is lámpásként világít abban a "porfészekben".

Mert végső soron nem az számít, milyen legyen a kesztyű, ill. milyen kesztyűt húzunk, hanem az, hogyan harcolunk, hiszünk, szeretünk...(azt hiszem, túl sok romantikus filmet néztem az utóbbi időben...:-))

2011. december 28., szerda

egy másik jókislányról

K. barátném igazán jókislány. Már egy éve az. Tudatosan kerüli a sikamlós helyzeteket, mert Berci-bácsi sajna a blogon keresztül, meg a személyes még-nem-szerelmi találkozókon mélységeiben megismerhette K. titkos magánéletét (ami leginkább az ex Oroszlán előtt volt titok!). És viszont, mert Berci-bácsi is meggyónta összes bűneit, miket exe ellen elkövetett. És K. már-már szentéletű lett: megszakította óvodás Zsoltikával a kapcsolatát, ellenállt Berci-bácsi jóbarátjának, aki nyomult (sőt! Meg is mondta ezt Bercinek, nehogy később bajok legyek - ti. hogy ne hagyja vele egyedül). Szóval K. annyira jókislány lett! 
De most borult a bili. Berci-bácsi egy totojázó, döntésképtelen Mérleg. Vagyis olyan, mint a  legtöbb Mérleg, kivéve a minta-Mérlegeket, akik neeeemis-annyira döntésképtelenek :-)) Állítólag már hónapok óta mondogatja, hogy el akarja jegyezni K-t. De még nem jutott eszébe gyűrűt venni. Vagy megkérni úgy istenigazából. Ami nem gond, amennyiben K. nem nyűglődik mellette 9 évig, mint elődje, aki valójában K. miatt lett menesztve (még ha ez nem is lett így kijelentve). 
Engem végül is nem a gyűrű zavar, mert minek halmozzon K. különféle karikagyűrűket? Van már neki kettő: egytől elvált, Oroszlánnal meg nem jutottak el az oltárig. Inkább az a  döbbenetes dolog, ami Berci-bácsiról kiderült - róla, akiről eddig csak szuperlativuszokban tudtam írni, hiszen együtt akart K-val fejlődni, és akivel K. a bensőségesség óceáni árok mélységű mélységeit tapasztalhatta meg. Ámde ez a szentember egyetlen félreküldött sms-sel hirtelen egy lompos ordassá vedlett át: Meginvitálta kávézni élete (volt) Nagy Szerelmét, aki még az exét megelőző ókori időkbe vezethető vissza, s mára kétgyermekes anyukává szelidült - mindezt olyan szövegkörnyezetben ejtve meg, amiből egyértelműen kiderül, hogy nem akarja, hogy K. erről tudjon. És elküldi ezt az üzenetet K-nak! A lúzer ordasa! Majd utána makog valami olyasmit, hogy ő ezt már lezárta, és nem akarta, hogy K-nak fájjon...Elzárkózott attól a lehetőségtől, hogy a már lezárt nőt bemutassa K-nak - mert ugye az nem sülhet el jól...(de ha lezárta? akkor azzal mi a baj?)
K., a jókislány szomorú és csalódott. De úgy döntött, ad egy évet Bercusnak, hogy legyen ideje kibontakozni (sajna a fejlődésben jó Mérlegként nem jár az élen, mert mindent 98-szor megrág, úgy dönt).
Az a baj (csak ezt nem mondtam K-nak), hogy Oroszlánnal is volt egy pont, amikor elkezdődtek a kitűzött, majd el-eltologatott határidők.

Viszont K-ra büszke vagyok, mert jókislány lett, és egy év alatt is rengeteget fejlődött!

a jó kislányok...

Az első nap a pihentető családi fárasztás után teljesen kimerített a munkában. Ráadásul az egyetlen pozitívum, hogy reggel kevesen vannak a tömegközlekedésben. Munka után ért az első hidegzuhany: elmentem edzeni, de "ünnepi" a nyitvatartásuk - gyakorlatilag öt(!!!) órával kevesebbet vannak nyitva. Reggel két órával később kezdenek, ami nem is zavaró annak, aki eleve otthon van. De aki délután munka után szeretne edzeni, annak gyakorlatilag esélye sincsen odaérni, mivel 5-kor bezárnak. Eléggé felhúztam magam. Nem attól, hogy ilyen keveset vannak nyitva, hanem a módszertől, ahogy eldöntötték: két hete még arról volt szó, hogy valamennyivel előbb fognak zárni: mondjuk 7-kor...Rá két napra már este 6-ról beszéltek, de úgy voltam vele, hogy majd sietek. Nem voltam egy hetet, és most szembesültem azzal, hogy 5-kor zárnak. Ha ezt tudom, akkor lemondom ezt a hetet is, és pénzt spórolok vele.
Mérgemben elmentem vásárolgatni - néztem bokszkesztyűt, de nem vettem meg, mert drágállottam. Majd utánanézek, máshol mennyi. Bár marhabőrből van, és az elvileg jó tartós, de a bandázs is sokkal drágább volt, mint amennyinek mások mondták. (A mások-mondták-árak amúgy a legcsalókábbak...)
A boltban találtam egy nagyon jópofa hűtőmágnest, miszerint a jó kislányok naplót írnak, a rossz kislányok eltüntetik a bizonyítékokat...Hát, akkor én jókislány vagyok. Vajon mi jár a jókislányoknak?...Bementem a Media M...-be, és a kasszánál álltam, mikor fölpillantottam: magas, szövetkabátos férfi, nyakába lógó szőke hajjal, körszakállal, határozott orral...Jó érzés, hogy annyira torzít a mesterséges fény. Azt hittem, a szemem csal meg, hogy ez nem lehet. Aztán mégis. Volt egy érzésem, hogy a férfi egy szemvillanásnyi időre benézett a boltba, talán meg is látott, aztán ment tovább. Nem tudtam utána szaladni, hogy megbizonyosodjam. De mintha GA-t láttam volna. És ha ő volt, akkor bizonyára észrevett, mint sok-sok éve a metrón. És elment. Mint sok-sok éve...

...és én vissza sem nézek. Mert jókislány vagyok.

Mi jár a jókislányoknak? Majd én megmondom nektek: a jókislányoknak igenis jár az Igazi (nekem külön Férjuram). Jár a lelki béke is (nem béka!!!). Az egészség. A teljesség érzése. A kiteljesedésé. A gyerek. Meg kacagás. Biztos életkörülmények. És pozitív kihívások.

2011. december 27., kedd

szaporulat

Mégis jó a szaporulat. A nagy karácsonyi családi összezártságban rájöttem - nem először-, hogy milyen jó, hogy az unokaöcséim hozzánk születtek le. Szerintem nagyon jót tettek mindegyikőnk jellemének, külön-külön. És valahogy úgy érzem, hogy ők NAGYON JÓ LELKEK. Ennek semmi köze ahhoz, hogy a mai napig képesek kikészíteni egymást, a nagyobbik duzzogó és nyerítő kamasszá vált, a kicsi folyton grimaszol és nyivákol, ha valami nem tetszik neki. Egyszerűen rájuk nézek, és azt érzem, hogy ők nagyon jó lelkek. 
Amúgy persze gyerekek, és súlyos sütemény-függésben szenvednek: az elmúlt szűk 8 napban főként ők pusztítottak el egy komplett diós-mákos bejgli készletet, egy tepsinyi zserbót, egy tepsinyi mogyorós sütit (én gyártásom); háromszoros adag vaníliás linzert (én gyártásom), egy óriási tortát (én követtem el), egy nagyon nagy adagnyi mákos linzert, és az újabb mézeskalács és egyéb linzerek is fogyóban voltak, mikor eljöttem. A tesóm egyszer kísérletezett, hogy kitesz dekorációnak egy kosárkában szaloncukrot, aztán mikor látta, hogy az est végére lelegelték, inkább elzárta az édességet több kilónyi csokoládéval egyetemben, mert azok sem lettek volna biztonságban. 
Rájöttem, hogy ebben a korban (7 és 12 évesek) is lehetnek nagyon jófejek a gyerekek, nem csak a pelenkában garázdálkodó kis ősemberek a nyoszorgatnivalók. És az a klassz, hogy most még hajlandóak a nagy családi ölelésre (a nagy mások előtt már nem, de ez a korral jár...). 
A kicsi durván ráver a korosztályára, ami a tájékozottságot illeti - a tanító néni ezt külön megemlítette a tesóméknak. Egyik este úgy fektettük le, hogy nekem megsúgta, hogy reméli, sok könyvet kap majd ajándékba (!!!), éééés: a fa alatt azonnal lehántotta a papirost a könyvekről, sőt vacsizni sem nagyon akart jönni, mert már az új szajrét nézegette. A legkeményebb viszont az, hogy csak nekem több mint 200 oldalt kellett neki felolvasnom a Gergő-sorozat első kötetéből. Néha megkérdezett egy-két szót, mint "ispotály", de miközben bőszen babázott (én csak így hívom a playmobilos katonák glédában való felsorakoztatását és egymás közötti megmérettetését), figyelt is, és szépen el tudta mondani, mit hallott, amikor kikérdezgettem a fontosabb momentumokat. Sőt: a kicsi nem csak süti-, de mesefüggő is. Ha volt egy kis szabadideje az egyéb játékai mellett, azonnal odaosont hozzám, és sutyorogva elhívott olvasni a szobájába. Azért engem, mivel én "élvezettel olvasok" :-)). 
A nagyobbik is okos és jóképességű, csak jelenleg a saját figyelmetlenségével gyűlik meg a baja: szeretne hatosztályos gimibe menni, ezért a tesómék próbafelvételiket íratnak vele, de egy rakat pontot a saját figyelmetlensége miatt veszít. Tesóm nagyon odavan, mert szerinte a mai világ már nem olyan, és a kisgyerekeknek is meg kell küzdeniük, hogy a jobb helyekre juthassanak be - egy "rosszabb" suliban esélyük sincs, hogy...(itt mindenki gondolja ki a megfelelő magyarázatot). Én úgy gondolom, hogy az unokaöcsémmel az fog történni, amit ő maga választott magának tudat alatt, és az nagyon jó lesz neki. Akkor is, ha a felnőttek egyelőre ezt nem látják át. Ha felveszik, úgy is jó lesz - és ha nem, úgy is. 
Persze a srácok hatalmas érdeklődésüket egyáltalán nem a tananyagra szeretnék fordítani, hanem az életből (lásd: dokumentumcsatorna, kutyaiskolába járás, sporttábor, és wii-zés) szeretnék felcsipegetni a tudás morzsáit. Amit a szüleik jelentősen korlátoznak. Komolyan elgondolkodtam azon, hogy szerintem nagyon kevés gyerkőc van manapság ebben az országban, akikre ennyire odafigyelnének a szüleik lelkileg is - nagyon sokat foglalkoznak velük.

2011. december 19., hétfő

mindenkinek

Szeretnék ezúton is boldog karácsonyt kívánni minden kedves olvasómnak: fajra, nemre, konyhai ízlésre való tekintet nélkül! :-))

Teszem ezt azért, mert holnap reggel elutazom a tesómékhoz, és ott is leszek egészen 27-ig. Ott pedig nincs tombolás meg blogolás! :-))
A szokásos ünnepi tortát megsütöttem, a cuccaim nagy részét (úgymint ajándékok, ruhák, stb.) összepakoltam.

Nem tudom, boldognak érzem-e magam. Valami várakozás és elképesztő fáradtság bujkál bennem. 
Hétvégén kint voltam vidéki A-nál D-ben (Pestközeli kisváros). Vidéki A. egy példa a számomra, erre akkor döbbentem rá. Nem ágáll, nem kesereg a sorsán: megelégszik azzal, amit ad a Jóisten; nem számolgatja már a kiadásait, és nem vágyakozik hiúságok után. Belülre koncentrál. Hihetetlenül belülre koncentrál. Talán azért sikerül ez neki, mert olyan kevés ideje marad magára a tanítás és a lánya mellett. És róla tényleg sok fölösleges sallangot lenyúzott az élet.
Ha újra feljelentené a férjét, hogy nem fizet tartásdíjat, akkor a fickót börtönbe zárnák, mint visszaesőt. Nem teszi meg - mert nem akar újra kapcsolatba kerülni vele, nem akarja, hogy bármilyen (többnyire rossz) energia a férfihoz kösse. És azért sem, mert úgy érzi, nem az ő dolga, hogy megbüntesse az exét. Nagyon bölcs döntés.

A-ék beléptek a helyi színjátszókörbe, ahol helyi összeesküvés, hatalmi intrika kezdődött nagyjából a semmiért, a "helység entellektuele" címért. A-ék kihátráltak a  rossz energiákból, nem engedték befolyásolni magukat, nem engedték beszennyezni a művészetbe vetett hitüket. Csak a becsület kedvéért játsszák el  Dickens karácsonyi klasszikusát. Ezt néztem meg szombaton. A-ék persze nagyon ügyesek voltak; a főintrikus megpróbálta lejátszani a főszereplőt, de olyan volt, mint egy ripacs oroszlán. A darab szétesőben, hiányolt minden összetartóerőt, nem volt elég dinamikus, és többnyire érdektelenségbe fulladt, noha a színészek külön-külön elég értékelhetőek voltak, sokszor mégsem sikerült együtt, egymás alá játszaniuk. A. barátném bármely, gyermekekkel megrendezett darabja sokkal egységesebb és kidolgozottabb volt. Remélem, újra elkezd rendezni. Nagyon bölcs döntés lenne.

Vörösödő kolléga írt nekem és érdeklődött a karácsonyom iránt, és mintegy félmondatnyi mellékzöngeként rákérdezett, hogy van-e párom (persze sokkal feltűnésmentesebben fogalmazott, de azért jól észre lehetett venni a szándékot). Elütöttem egy viccel az egészet, de azért válaszoltam a kérdésére. Változatlanul nem az esetem, de ettől még levelezhetünk. És végül is férfiból van, tehát lehet, hogy a jól célzott félmondata mégsem volt célzatos és nem jelent semmit. Különben is: a párosság egy olyan állapot, ami a mai világban szinte naponta változtatható halmazállapotokat produkál: hol könnyeden légnemű, vagy vizesen képlékeny - porosan földies, vagy parázsló (porózus, pikáns, petyhüdt...). A nők meg pláne hajlamosak sokkal többet a dolgok mögé látni. 

Barátnő-kolléganő pl. összeguberált a buliban egy fickót, akit eleve neki szállított le egy másik kolléganő. A mutyiztatással még önmagában semmi baj, csak a fickó (az elmeséltek alapján) elég kekeckedően és általánosítva rontott neki a történetnek. A barátnőm meg érzékeny Kosocska, aki kikérte magának a dolgot. Többszöri módosítás és egy kicsikart találkozó után kiderült, hogy a fickó tud normálisan is viselkedni, ha akar. Ámde történt, hogy egy újabb találkozót némileg bizalmaskodó sms-ben merészelt lemondani. Amit a leányzó igencsak zokon vett. Joggal. Mindazonáltal belemerültek egy annyira félrevezető sms-váltásba, ami alapján a  fickó - szerintem- azt hihette, hogy a lány jól számonkér, holott erre semmilyen jogalapja sincsen. Én, akinek amúgy nem a szíve csücske ez a fickó, megpróbáltam rávílágítani arra, hogy valószínűleg nem kellene egyetlen sms-ből messzemenő következtetéseket levonni, mert feltehetően máshogyan viszonyulnak a rövid szöveges üzik funkciójához. Elegendő lenne alkalomadtán megjegyezni neki, hogy ő nem szereti, ha sms-ben mondanak le neki randikat. Így, egyenesen megfogalmazva, nem köntörfalazva meg utalgatva, ahogyan a nők szokták. Az már más kérdés, hogy ha én lennék férfi (amit el sem tudok képzelni...), akkor ugyanezt az üzit egészen máshogyan fogalmaztam volna meg; pl. elnézést kérek - de egyes férfiak úgy érzik, ha elnézést kérnek, azzal mintegy beismerik, hogy hibáztak, és hibázni nem szoktak...(DE ÉN NAGYLELKŰ VAGYOK, MERT ÚGY FOGALMAZTAM, HOGY EGYES FÉRFIAK...értitek? Egyes, és nem minden...)
Engem inkább az aggaszt, hogy amikor megkérdeztem a barátnőmtől, tetszik-e neki ez a fickó, kell-e neki, stb, akkor azt felelte: "nem tudom". Ami szerintem szabad fordításban ezt jelentheti: "Nem tudom, de 38 éves vagyok, gyermektelen, és félek, ez életem utolsó lehetősége..." Szerintem ha van szikra, akkor a válasz egy jól körvonalazott "igen" lenne, az alábbiakhoz hasonló monológként: "Ó, nem találkoztam még hozzá hasonló férfival! Tudod, ő olyan MÁS, mint a többiek voltak, és nem is tudom...Már amikor egymásra néztünk, akkor éreztem, mintha egy különös energia-szálacska kötne minket össze, és bemutatás nélkül is tudtam, hogy ő a Józsi, akit Klárika be akar nekem mutatni. A kézfogása pedig olyan határozott! Tudtad, hogy amikor harmadikos volt, akkor a dagadt Helénke egyszer kicsavarta a béna Palkó kezét, de ő közbelépett és igazgatói dicséretet kapott érte? No és ahogy táncol! Te! Én sosem unnám el hallgatni, ahogy az autókról tud beszélni - az olyan meggyőző...Node, milyen is lehetne egy üzletkötő? Mert Józsi sikeres - szerintem-, de azért nagyon mélyérzésű (bármit is jelentsen ez a szó...)...blablabla!" Hölgyeim! Ilyenek vagyunk! Azonnal megjegyezzük dagadt Helénke harmadikos rémtetteit, mi több: szinte kiszuggeráljuk a férfiból a hasonló történeteket.
Én személy szerint játszi könnyedséggel megjegyzem az óhajtott férfi napjegye/pontos születési ideje mellett a cipő- és ingméretét, azt, hány cukorral issza a kávét/teát, mi a kedvenc étele, színe és borotvahabmárkája, hány évesen csókolózott először, hány évesen vezetett autót először, mi a kedvenc autómárkája, hová szeretne elutazni még, mi a nemszeretem házimunka számára, a családfája történetét részletekbe menően üknagyszülőkig és harmadfokú unokatestvérekig bezárólag, valamint minden haszontalan csacskaságot, ha arról azt képzelem, hogy közelebb visz a szívéhez. Sajnálatos módon ebbéli remek adottságaimat már régóta nem tudtam kamatoztatni.

2011. december 14., szerda

csihi-puhi

A mai szent napon pedig lelátogattam a bokszedzésre. Mint kiderült, ez nem egy szimpla edzőterem hímneműeknek, hanem egy klubhelyiség, ahol bemelegítő helyiség, zsákolós terem és ring is van - no meg a dicsőségfal serlegekkel, fényképekkel. 
Nem panaszkodhatok, mert a kolléga visszafogta magát és nagyon célirányosan az edzésről szólt a pár szavas beszélgetésünk - noha odahozta a barátját is, aki boldogan legeltette a szemét rajtam. Na jól van, nem haragszom: nagyon készséges volt mindenki! Kissé túlparáztam a dolgot - meg aztán nem csak velük lehet lemenni edzeni, hanem egyedül is, az edző bácsi úgy is foglalkozna velem.
Az edző bácsi nagyon kedves volt, és néha bagózott - szóval az egésznek olyan hangulata lett, mint a negyvenes évek Angliájában - érdekes módon a  füst elég gyorsan eloszlott. Edző bácsiról tudni kell, hogy egész életét az ökölvívásnak szentelte, és már három évtizede edzi az ifjakat.
A hely az igényminimalizmust képviseli: jobb, ha az ember otthon öltözik át, otthon megy mosdóba (ez nem is problémás, mert egy utcára van a lakásomtól a hely).
Szóval: milyen is egy igazi csihi-puhis edzés? Háááát...először is pár perc alatt bemelegítünk - mindenki igényei szerint, de a karokat, csuklókat alaposan át illik forgatni. Hasznos eszköz az ugrókötél, amit utoljára hatévesen használtam, és kb. fél perc alatt kifulladtam volna, ha közben nem akad be folyamatosan a lábamba, és nem kell mindig újrakezdenem. Így egy perc után kezdtem el hangosan zihálni. Próbáltam menteni a helyzetet, hogy nem kardio-típusú edzésre járok, és ott nem emeljük ennyire a pulzust. 
Utána beöltöztünk: kaptam egy "bandázs" nevű színes szalagot. A név francia eredetű, egyszerűen kötést jelent - és gyakorlatilag egy olyan fásli, ami egyik végében hurokban végződik, a másik pedig tépőzárban. Ezt kell ügyesen a csukló és a kézfej köré tekerni, hogy védjen azt az ütések erejétől. Erre veszik fel a bokszkesztyűt, ami a tenyér oldalán meglepően vékony - az én gyermeki képzeletemben mindig úgy élt, mint egy nagy, szivacsos bumszli, és nem gondoltam bele, minek is bélelgetnék a tenyeredet...
Szóval, felvettem a kesztyűt, és bevittek a zsákos terembe, ami körbe volt üvegezve, mint a balettermek, és jó pár zsák lógott a plafonról. Itt háromperces menetek voltak a zsákkal, utána pihi. Az edző bácsi megmutatta az alapállást és a jobb- és balkezes ütéseket - ezeket kellett gyakorolnom. Elég nagy kihívás, higgyétek el!
Eleve soha semmilyen hasonló mozgást nem végeztem, az a kevés, amit ebből a sportágból volt szerencsém látni, meg sem közelíti azt az egésztestes munkát, ami ez valójában: Az én prekoncepciómban egy, leginkább balettboksznak nevezhető, széles mozdulatsoros valami élt - ehhez képest nagyon összeszedett, szigorúan szűk pályára koreografált az egész. Nem kalingyálunk a kezünkkel, és a lábunkkal nem pattogunk, mint a  nikkelbolha!
Az alapállás "neandervölgyies": terpeszállás, a gyengébb láb elöl, roggyantott térdek, szorosan a mellkashoz szorított karok, melyek aszimmetrikusan az arcot védik. A törzs enyhén döntött.  A testsúly mindvégig egyenletesen eloszlik a két lábon, ezért az öklözéskor soha nem lépkedünk, hanem csak csúszunk, mint a hernyó és a talpon ráfordulunk, mintha tvisztelnénk. Közben a megfelelő kézzel egyenesen előrefelé ütünk, de olyan pályán, hogy a gerinc és  a csípő is vele mozdul. Ehhez képest nekem valami soha nem stimmelt: vagy a lábam emelkedett föl, vagy  szökellgettem, mint egy kardvívó (sic!), vagy a kar nem a megfelelő útvonalat írta le. Ha a kar jó volt, akkor tuti nem mozdult rá a csípőm. A folyamatos roggyantás úgyszintén nagyon megerőltetett - hát, nem ez a Bakoknak való alapállás!
A helyzetemen rontott, hogy közben a zsákos terem megtelt nagydarab, fehér férfiakkal, akik szörnyű erővel kezdték el csépelni a zsákokat. (A kollégáék azon viccelődtek, hogy a teremben általában lézengeni szoktak, most biztosan ment a körtelefon, hogy egy nő is lent van :-)) Én zavartan a sarok felé fordultam, háttal nekik, de a plafon együtt ringott a zsákokkal. Nem mertem fölnézni, de idővel a jobbkezesem sokat javult.
Utána átmentünk egy másik terembe, ahol az edző bácsi egy óriási, tányér formájú szivacskesztyűt húzott, és ebbe kellett beleöklözni. Ez sokkal jobban ment, mint a zsákolás, mert nem azt számolgattam, mikor kell elindítanom az ütést a  himbálózó homokzsák felé, és vajon jól mozog-e a lábam, hanem spontán belebokszoltam a kezébe.
Valószínűleg januártól elkezdek járni, és a heti egy edzés bőven elég lesz - már most olyan izmaim kezdtek el fájni, amikről azt hittem, nem is léteznek. Szabályosan érzem, hogy az egyes izmok a gerinc mely darabkájából erednek és hol tapadnak, a teljes hát területén. A lábamban is érzem a roggyantás nyomait. Tollal nemigen tudtam szép betűket formázni - remélem, holnap asztrón már menni fog a jegyzetelés...

2011. december 13., kedd

túl a sötéten

Ha sikerül megértened, mit is akar tőled a sors, szívem, akkor talán mosolyoghatsz is egy kicsit!

------------------------------------------------------------------------
Figyelem! Az alábbi történet emelkedettebb lelkek számára sokkoló jeleneteket is tartalmazhat, ezért olvasása csak erősebb idegzetűek számára, kizárólag őrangyali felügyelet mellett engedélyezett!

------------------------------------------------------------------------
Helyszín: K 19 fok 4 perc/É 47 fok 29 perc
Csillagidő: 5:09:34
Tárgy: karácsonyi partimeghívás más céghez

Válasz: meghívás elfogadva
Részvétel: négy meghívott hölgy (úgymint: a Hősnő és három férjezett, ámde csinos, fiatal kollégája)
Megjelenés: Hősnő - szolid szövetnadrág és nyakig zárt felső (ugye, milyen meglepő?!); többiek: csinos, nőies miniszoknyák, vagy kivágott felsők...

Hangulat: Hősnő szorong. Moderáltan szorong, mert csak két személyt ismer a meghívók közül, őket is csak szegről-végről, no de a társasági élet...

Hangulat a helyszínen: Kitűnő! A vendéglátás nagyon közvetlen és baráti, főleg az egyik főnököcske tüsténkedik a hölgyek körül és igyekszik gondoskodni a szórakoztatásukról...Van tánc, zene, ráéneklő-show...és persze rendesen folyik az alkoholtartalmú innivaló is, úgymint pálinka, pezsgő, bor...

Akkor mi itt a gond? Bármi történjen is, az meg szokott történni a legtöbb karácsonyi partin: láthattunk erről épp elég romantikus filmet, vígjátékot, vagy ha a szerencsésebbek közé tartoztunk, akkor át is élhettük a karácsonyi parti összeboronálós hangulatát. Vagy éppen ez a gond: most, ebben a percben te éled át, te élsz meg olyan pillanatokat, amikben már nagyon régen nem volt részed.

A Hősnőnk valójában igyekezett szolidan bájos lenni, nem feltűnősködni - önmagához képest szinte már el is bújt a többiek közt (költői túlzás, ne higgyetek neki, mert nem olyan, hanem pofázós!). Szóval, szinte elbújt, legalábbis az első pálinka és az első pohár pezsgő elfogyasztásáig - és még utána is sokáig, bár elég sok alkohol gurult le kicsiny torkán, és nem a megfelelő sorrendben, ahogy azt már a tisztelt olvasók észrevehették. Mindent egybevetve azonban nem az ivás káros hatásairól kívántunk értekezni, annál is inkább nem arról, mivel Hősnő a hajnallal csak mozgásában lett kevésbé koordinált - emlékezete és figyelme megőrizte az est minden fontosabb részletét, aminthogy azt a  későbbiekben elősorolt történések is bizonyítani fogják...

...Vérmes volt legbelül, és alaposan széjjelnézett. A heti bulvárhókuszpók és a merő véletlenségből ezzel egybeeső parti túlságosan kecsegtetőnek tűnt...ámbár lehet, hogy hókuszpók nélkül is széjjelnézett volna. Volt egy szimpatikus férfi, aki magas volt, és öblös hangú, de hordóhasú és szivarozott - jelenlegi életmódjába nem illett bele. Később kiderült, hogy nős és úriember, mert hazaszállítmányozta hősnőnket. Az énekhangja nem volt öblös, visszafogottságára nőssége megadta a választ. A másik ifjú, aki leült vele beszélgetni, szintén nem volt komolyan vehető - ő is tekintélyes súlyfelesleggel bírt és amolyan vidéki, tudálékos adonisznak is elmehetett volna, ha nem olyan szívélyes és kedves, mert ezen tulajdonságai mellett nem is illetheti őt semmiféle bírálat. Igazán tisztességes nősember ő is, aki örült, hogy egy estére együtt lehet a kollégáival.

...Aztán ráérzett. A főnököcske a maga szakállkájával, már-már olaszos közvetlenségével, gondoskodó házigazdai szerepével. Jóképű volt, a maga módján. Inkább férfias. És óriási dumás. És folyt az energia kettejük között. Először csak mint egy erecske. Az érből patak lett, majd elő-előbukkanó barlangi folyó. És megfoghatatlan volt a dolog miértje: Főnököcske túl alacsony volt, hogy számításba jöjjön - persze a karja, a fellépése pedig túlságosan férfias. Hősnő nem értette, miért pont ebben a férfiban érezte meg a férfit. Az érzésben volt valami bájos is, hiszen számtalan férfi semmit sem indított el benne - nem tudni, miért. Nem értette, miért nem látja színesnek a többi férfit emellett az alak mellett. Meglepő volt, és nagyon jó érzés. Hogy valaki megmozdított benne valamit.
Persze könnyen rá lehet fogni az italra is, bár utólag azt elemezgette, hogy semmivel sem engedett meg magának többet, mint amit a férfi. Főnököcske pedig nagyon közvetlen volt: egy vállátölelés, egy derékmegtámasztás (de csak azért, mert ez a szerencsétlen nőszemély majd' feldőlt a piától!). Hősnőben feloldódtak a gátlások, az sem igazán érdekelte, hogy Főnököcske nem jó parti, hiszen elismerte, hogy szabadidejében "csajozik" - de legalább független. Ez is valami.
Egy idő után Hősnő énekelt is, méghozzá a férfiúval együtt. Utána mással is duettezett. Jól érezte magát. Utána többedmagával berángatták a rejtélyes ruhatárba, ahol egy női retikülből egy üveg házi pálinka került elő (nem a ház ajándéka!), és az üveg körbejárt.
Végül jött a hideg zuhany: Főnököcske leültette magával szemben, nagyjából az este négyötödénél, és elkezdte kifejteni, hogy szemmel láthatóan folyik az energia kettejük között és meglehetősen kétirányba, és a legszívesebben gerincre vágná Hősnőt (ezekkel a szavakkal!), de ezt ugyebár nem fogja megtenni, mivel nem akar visszaélni, meg egyébként ő ELKÖTELEZTE MAGÁT...Közben a  kezei, mintegy aláfestésként, vándorútra keltek Hősnő belső combján, az ajka belecsókolt a lány fülébe, és picit, nagyon picit a szája sarkába is.
Olyan volt az egész, mint a hideg zuhany, ami után ott gőzölög a forró test, sóváran, szomorúan.
A férfi milyen meglepően jegyezte meg, hogy ahhoz képest, hogy a lány mennyit ivott, milyen jól tartja magát! És ő csak ült a széken, és le merte volna fogadni, hogy a fickónak fogalma sincsen arról, hogy noha teste nehezen mozog, elméje mennyire élénk. Ilyen lehet lebénulni?!
Aztán csak nézte, ahogy Főnököcske kétszer is bevonul a mosdóba hősnőnk fiatal, férjezett kolleginájával. Hősnő nem akart a szemének hinni. Kollegina olyan ifjú, olyan szép, és olyan szende-szundi. Tavaly ment férjhez nagy csinnadrattával. A mosdót pedig nem lehetett bezárni: az előterében volt egy piszoár, az angol vécét pedig egy szintén bezárhatatlan harmonikaajtó választotta le...Vajon egymás füle hallatára csurgatnak?!
És Hősnőnk végignézte azt is, amint Főnököcske látványosan kolleginát viszi haza - hogy ne kompromittálja hősnőt, akit így mások szállítottak hazáig.

...Aludni persze szinte semmit nem tudott. Szégyellte magát. Ahogy apránként ment ki a fejéből az alkohol, egyre jobban szégyellte magát, főleg azért, mert meg volt róla győződve, hogy mindenki azt hiszi, biztosan semmire sem emlékszik. Meg hogy is képzelhette, hogy a fickónak megtetszett. Mikor a másik sokkal fiatalabb, vékonyabb, stb. És az a szégyen milyen óriási volt, amit akkor érzett, mikor lassanként rádöbbent, hogy kihasználták. Vele teremtették meg az illúziót, hogy senki se gyanakodjon e titkolt viszonyra. Vajon ketten tervelték ki? És hogyan tételezheti fel a saját kolléganőjéről, aki egy szende-szundi, és akinek sosem ártott?! Talán még el is hitte, hogy jót tesz vele, a szegény szinglivel?!

...Azt hitte, hogy leválasztotta már magáról ezeket az alsóbbrendű energiákat. Azt hitte, ha jót feltételez másokról, akkor...

------------------------------------------

Akkor sem.
Viszont egy jó adag alvás túljuttat a mélyponton. 

Végül is mi van túl a sötéten? Az igazság? Nem hiszem. Csak egy férfi és egy nő, aki nem te vagy.

múzsa lettem

Mint jeleztem, olyan dolgok történtek velem, amik elég siralmas irányba vitték a hétvégémet - ezt részben magamnak köszönhetem; aztán megint csak magamnak, mivel valami miatt én választottam magamnak ezt az életet.
A heti előrejelzésnek azonban igaza lett: számtalan "bókot" és álbókot besepertem! A legidősebb bókolóm egy 80 éves néni volt a kórházi gégészeten, aki a hajamat dicsérgette. 
A kolléga, aki emelemben nyomul, és hozott pár feledhetetlenül jó hatású csodaszert a bajomra, szintén belecsúszott a sikamlósabb konverzáció nyújtotta örömökbe. Ő nevezett múzsájának. Hát, mit is mondhatnék? Valójában jólesik. Teljesen ártatlan, kedves, semmi tolakodó. A srác amúgy sem az a fickó, aki a tettek mezejére lépne, csak a  szája jár.
Nem úgy egy másik kolléga, aki már a múltkor is molesztálta a dekoltázsomat a buliban, és most csütörtökön is csak ismételgette leplezetlen ajánlatait. Arra nem terjed ki a látóköre, hogy rájöjjön: azzal a közönséges stílussal, amit képvisel, akkor sem lenne nálam esélye, ha egy 10-sel fiatalabb lenne és nőtlen. A hitelét tovább rontotta, hogy trágár ajánlataival minden más hölgyet megcélzott 30 és 50 között.
Viszont: elhívott bokszedzésre egy büdös, pasiktól hemzsegő helyre. Ezzel két titkos vágyam is teljesülhet: 1. évek óta szeretnék egy bokszzsákot, hogy a felgyülemlett stresszt és agressziót kiverekedhessem magamból 2. végre belülről is láthatnék egy átlagos férfi edzőtermet. Vagy valamit, ami annál is rosszabb...hm. No mindegy; annyi a lényeg, hogy nagy lelkesedésemben igent mondtam, és közben háromszor utasítottam el az ajánlatát, hogy utána följönne hozzám zuhanyozni...Nem tudom, de én az ilyen ökörségekbe bele szoktam menni: ez egy hatalmi játszma közöttünk. Van ő, és vagyok én. És soha, de soha nem hagyom, hogy ez az alak maga alá gyűrjön! (Muszáj neki megmutatni, hogy akkor se jöhet fel!!!)
Szerintem egy ilyen ember el sem tudja képzelni, hogy mi mindent kaphatna meg, ha olyan figyelmes, udvarias és választékos lenne, mint amilyen GA volt. Persze bizonyára hasonlóan egyszerű nőknél próbálkozott eleddig; csak nem értem, miért nem lát a kebleimen túl, ahol az agyam van?! (húúú, ez aztán a képzavar!!!)
Miközben "vörösödő könyvkölcsönzőm" nagyon is udvarias és baráti levéllel örvendeztetett meg. A hossza nagyon ígéretes, ha figyelembe vesszük, hogy én tömör négy sorban adtam életjelt magamról, míg ő legalább 12-14 sorban reagált rám. Ez általában fordítva szokott megesni: hosszú, lelkes levelemre kapok egy nyúlfarknyi választ. De a  könyvével akkor sem haladok, amit sajnálok picit.
A szörnyűség azonban nem ez volt; és noha zugolvasó L-nek és Á-nak már elmeséltem, a levonható tanulságok miatt tiveletek is megosztom...folyt. köv. bej.

2011. december 12., hétfő

megnyugtattak

Ma Á. haját festettem be, és rákérdeztem a tegnapi bejegyzés valóságalapjára. Á. és párja megnyugtattak: elviekben nagyon ügyes és profi személynek kell lennie annak, aki rá tud a másik gépére garázdálkodni. Ismerősöm autodidakta módon tanulta a számítógépeket, és van jobb dolga is, mint  hogy engem keresgessen. És belenézett a statisztikámba is. Megnyugodhatok. Valós, rendszeres olvasóm maximum 5 személy lehet. A többi ilyen hülye hivatkozgatás.

2011. december 11., vasárnap

felszívódni

Zugolvasó L-nek meséltem, hogy az Amerikában élő, szomorú emlékű bejegyzéseimben szereplő haverom gyakorlatilag eltűnt, nem jelentkezett. Felmerült bennem a gyanú, mi van, ha rájött a blog címére (nem adtam neki meg, bár kíváncsiskodott). L. szerint gyakorlott netező a postacím alapján bele tud más gépébe turkálni, így meg lehet találni blogot, mindent...Mondjuk, akkor olvashatta a róla szóló nem éppen hízelgő bejegyzésemet is...Úgy kell neki, ha nem tisztelte a kérésemet! Nem tudom, mi történne, ha letiltanám a blogot és csak a regisztrált követők láthatnák. Akkor is bele tudna turkálni?! Ötleteket várok, hölgyeim! Vagy egyszerűen csak hagyjam...mit számít? Tulajdonképpen semmit.

A hét második felében amúgy eléggé kiborító és egyben izgalmas dolgok történtek velem. Mára jutottam el odáig, hogy megemésztettem őket, de leírni csak később fogom, mert most megyek mézeskalács-partira.

2011. december 7., szerda

röviden

Röviden: találkozót nem-tetsző fickóval elhalasztottuk szörnyen feltorlódó karácsony előtti teendőkre hivatkozva - ti. mindketten elfoglaltak vagyunk, nem én vetítettem a srácnak!
Ma voltam orvosnál, aki minden, a fejemen lévő lyukba bekukucskált, megkocogtatott - de mivel nincsenek a szokásos fájdalmaim (tulképp egy helyen fáj az arcüregem, a többi "csak" feszít), és mivel ő nem látott semmit, elküldött röntgenre. Foly. köv. jövő héten, a következő rendelésen...semmi gyógyszer, semmi...Háááát...A kolléga, aki ki-nem-mondható-nevű "emelem" cégben utazik (és akiknek megvettem egy db igen jó krémét), azonnal adott kétnapi csoda-immunerősítőt. Gondoltam, beveszem, mert veszíteni úgysem veszíthetek. Igazából semmit nem vártam a szertől. Két tablettától elmúlt az orrnyergemben a feszülés. Fél nap alatt. Azt nem mondom, hogy nem fáj a homlokom, hogy nem feszít, de legalább az orromban a nyomás elmúlt. És valahogy sokkal energikusabbnak érzem magam. Lehet, hogy további adagokat fogok tőle koldulni?

2011. december 5., hétfő

bulvárhori

Elolvastam a jövő évi egészséghorit...azelőtt sosem tettem ilyet - mármint az egészségi részeket nem olvastam (kit érdekel az, mikor van szerelmi hori is?! :-)) Persze semmi értelmeset nem ír a hipochondriámon kívül. Ennek legújabb jele, hogy ma már a fülem is fájogatott. Nem tudom, mitől féljek jobban: attól, hogy a doki bele fog turkálni a fülembe-orromba; attól, hogy ő semmit nem fog találni, noha nekem tüneteim vannak; vagy attól, hogy talál valami borzalmas betokosodott fertőzést és föl akar trancsírozni, hogy kimossa...Vagy attól féljek, hogy mi az, amit most nagyon-nagyon rosszul csinálok, és amiatt ezt a betegséget kaptam...
A heti hori még ennél is morbidabb: a héten megkapom azt a várva-várt pénzt, amiért megdolgoztam (hát, erre gyakorlatilag nulla az esély), ill. megtalálom azt az esetlegesen régebbi ismerőst, akivel három hónapon belül úgy-de-úgy fogunk lángolni! (és nem a máglyán...) Lehet, hogy mégsem kéne csütörtökön bulizni menni, mert az a pasi nagyon-nagyon nem az esetem...Mit tegyek, ha nem akarok olyan férfit, akit nem akarok?! (de másmilyen nincsen raktáron...)
Különben is rámtört az évvégi spleenes hiszti, meg a személyes kényeztetési kényszer - így ma mega-giga szendvicset fogok vacsizni igazi még nem lejáratos érlelt sonkával, meg ma lejáró brie-vel (de annak nem árt egy-két napi plusz érés). Lesz még benne csemegeuborka meg hagyma...Mert ha pár napon belül a doki feltrancsíroz, akkor úgysem ehetek újévig semmit, legfeljebb felturmixolt állapotban.

2011. december 4., vasárnap

buli

Nem írtam még, de a héten el fogom követni életem egyik ballépését: meg fogok kicsit közelebbről ismerkedni valakivel, és szerintem amilyen a csávó, rám fog hajtani. Én pedig egyelőre nem tudom, milyen szerepet alakítsak: szendén mosolyogjak, vagy értsem a humorát. Az a baj, hogy nincs is kedvem önmagamat alakítani ennek a fickónak.
És az a baj, hogy minden nyüves horoszkóp ettől a decembertől vár csodákat jegyem szülötteinek; az eddigi felhozatal viszont meg sem közelíti szívem óhajtottját. Hogy is mondta Hamupipőke a galamb pajtásainak? "Az ocsút szaporán szemezzétek, a javát meg a tálba tegyétek!" Vagy valami ehhez hasonló...

esélyek

Lehet, hogy mindenről le fog mondatni az élet. De akkor ahhoz is jó képet kell vágnom. Ma olvastam egy cikket a családállításról, és beleborzongtam, annyira éreztem, mi vár majd rám ott (mármint ha eljutok egy ilyen eseményre). A cikk kapcsán egészen új távlatokat láttam megnyílni arról, ki vagyok és kinek a terheit cipelem pluszban, fölöslegesen.
A héten elmegyek fülészhez, mert nem tetszik az arcüregem. Ehhez is kellett pár hónap, míg leesett, mi lehet a gond; persze ha nincs "normális" arcüreggyulladásom, "csak" egy makacs fertőzésem, már azzal is boldog leszek. Nem mellékesen az arcüreggyulladás a Marshoz tartozik. Lassan kipipálhatom az össze ártalmatlan marsi betegséget. Jó lenne már valamit kezdeni az agressziómmal, mielőtt a komolyabb fegyvereket is bevetné a sors. Ja, és ma majdnem kitörtem a lábamat, mert rosszul léptem le a buszról. Szerintem nagyjából ki is lehetne hagyni ezt a decembert - elmehetnék mondjuk a Bahamákra, jó messzire innen, és ott lehúznám a rolót és csak aludnék és pihennék...:-))
A csütörtöki asztro-reveláció nem sok jót hozott: most éppen a hátsó sorban sustorogtam egy felsőbb éves csoporttársammal, mert bizonyos dolgokat nem értettem, honnan láttak a tanórai képletben. Mondott egy olyat megint, amitől dobtam egy hátast: azt, hogy a hetes ház csak a párkapcsolat háza - a házasságé a kilences (mint törvényesítés, Jupiter-analógia); szóval előrejelzéskor ezt szokták megnézni. Eddig az összes könyvben a hetes házzal példálóztak. Elmondta, honnan látszik a  szolárban a házasságkötés (gondolom, több helyről, ő csak a Napra vonatkozókat suttogta el), én meg persze otthon fáradt fejjel jól megnéztem a  saját eljövendő éveimet...amikben egy árva házasságkötésre utaló jelet sem láttam akkor. Nem mintha ennek most zavarnia kellene, mert Férjuram nem sieti el a megismerkedésünket, de akkor is jó nagy fricska egy jupiteri szülöttnek, hogy nem fogják a fejét bekötni! És ha ehhez hozzáteszem, hogy lemondási terület csak a hetes, és nem a kilences ház, akkor a gondolatmenetet tovább lehet úgy vinni, hogy a korlátokat csak egy párkapcsolatban élhetem meg, ámde amint törvényesítem a dolgot, már nem...MMMMMM! Micsoda kilátások lettek volna! Micsoda lehetőségek!!!!
De ma jól megnéztem, és jövőre van lehetőség esküvőre - legalábbis a szolárképletben. A többi évben meg elég jövőre meglátnom a lehetőséget, nem?! :-)) Amúgy elég érdekes elképzelni, hogy jövőre hirtelen férjhez mennék, mikor most még egy épkézláb jelöltem sincsen.


Amúgy a kedves kolléga már elment tőlünk, de elkérte a telefonszámomat - nehogy lenyúljam a könyvét. Engem zavar, hogy annyira el tud vörösödni. És rögtön megadta a postacímét is. Amire azóta sem reagáltam, de hát el voltam foglalva az arcüregemmel, az időjárással, meg azzal, hogy végre a kölcsönkönyvből olvassak néhány oldalt.

2011. november 29., kedd

téli mérés

Ma megvolt a legújabb mérés - egy hónapot kihagytam, mert nem tudtam annyit járni, mint kellett volna. Ahogy azt sejtettem, most már nem adják olyan könnyen a dekákat: sikerült megszabadulnom 10, azaz tíz(!!!) dekától! :-)) Ami azt jelenti, hogy súlyom 69,2 kg. Minderre az utolsó éjjel rásegítettem: edzéskor K-nak mondtam, hogy mekkora a hasam (A zuhanyzó tükrében minden túl nagy...). Ő közölte, hogy "nem baj, holnap reggelre majd kisz...od". "Biztos? Nekem az a 20 deka is számít." "Akkor igyál máylvateát". És vettem. Nem biztos, hogy ez a jó megoldás: ez a tea garantálja, hogy a megivása után 10-12 órával produktumot produkál. ÉN hajnali 1-kor ébredtem fel a szörnyű alhasi görcsökre. Produkált a tea, de pár percig görcsben ültem a hideg vécéülőkén. Aztán reggelig (a következő menetig) békén szuszókáltam. A mályvateát székrekedés ellen találták ki, nem normál embereknek. Ennél még a sima zöldteás cla is kíméletesebb volt.
Node, vegyük az eredményeket szemügyre! Van ugyebár az  a 10 deka - meg -0,7% zsír, -2 cm csípő (99 cm); -2 cm comb (56 cm); -2 cm has (90 cm); -1 cm derék (76 cm)...A csípő a mérvadó, mert arra nem lehet délutánra hízni. Szóval érdekes, de a zsírvesztés egyértelműen mutatja, hogy a centifaragás nem izomlappadás volt, hanem valami kevesebb lett a testemben. Ez jó hír. Már csak tavaszig kellene súlygyarapodás nélkül kibírnom, mert akkor úgyis könnyebb odafigyelni magamra.


2011. november 28., hétfő

kocsiba-tekintgető

Már megszoktátok, hogy vásárolni járok. Szombaton a Tacskóban gurigáztam a kosaramat, és szemezgettem a nagyon-megéri-megvenni-mert-akciós termékekkel - csak olyat engedélyeztem magamnak, amit amúgy is szoktam enni és hosszú lejáratú (ne essünk túlzásokba!). Szóval, boldogan gurigáztam a kosaramat smink nélkül, amikor szembejött velem egy kocsi, meg egy pasi. A fickó elég jól nézett ki, erős negyvenes lehetett, ősz hajjal, szemüveggel, és ránézésre független (vagy annak akart látszani). Persze előbb a kocsit vettem észre: a kocsi fele tele volt pakolva borokkal. Erre jól kikerekedhetett a szemem, mert sármos emberünk visszatükrözte rám a grimaszomat. Elképzeltem, hogy ő mit képzel, én mit képzelek, és elkezdtem nevetni. Azon törtem a fejem, hogy a saját bortárolóját akarja föltölteni, vagy ajándékba vette ezt a sok üveget. Végül az utóbbit elvetettem, mert minden valamirevaló vállalkozó a karácsonyi ajándékpiát nagykerben veszi meg. Biztos a legénykedő haverokkal fognak egy görbe szombatot együtt bográcsozni.
Odáig nem jutottam a gondolataimmal, mit szólnék egy ilyen krapekhoz, de ma A. kolléganőm mesélte, aki 38 éves, hogy neki egy 53 éves fickót akar egyik barátnője bemutatni, mondván, hogy ez neki "olyan jó lenne". ???? és !!!! A szóban forgó barinő, ha jól tudom, negyvenes és egy harmincas barátot tart, de A-nak gondolkodás nélkül odatolná a 15-tel öregebb partit. Mondtam neki, hogy buzdítsa a barinőt, hogy cseréljenek pasit, ha ő az ötvenest olyan jónak tartja! Agyam elszáll, hogy rendre olyan nők találják ki a frankót másoknak, akiknek hasonló élményeik egyáltalán nem voltak! Mert ha Gy. mondaná nekem, hogy jó, ha a párunk egy tízessel, vagy többel is öregebb, nos, neki legalább lenne némi jogalapja ilyen kijelentéseket tenni, hiszen a párja ennyivel több nála. De mások? 
De ez nem is számít, mert én úgysem választhatok; engem majd úgy fog kihorgászni valaki magának.

"rossz hír"

A szomszéd néni sokkal előrébb tart a K... nevű entitás olvasgatásában, mint én (nekem, ugyebár most asztro-könyveket, K.. entitást, meg az ókori egyiptomiak vallásáról szóló művet kellene párhuzamosan tanulmányoznom, ami eléggé meg tudja zavarni a napi robottól megfáradt elmét - még akkor is, ha két lap után bealszom). Nos, tegnap azt mondta, hogy K... entitás szerint jövőre semmi drasztikus nem lesz, hanem elkezdődik egy átmenet. Ő kissé csalódott, mert így lassabb lesz a folyamat, mint remélte. És én is kissé csalódott vagyok, mert gyorsan túl szerettem volna esni azon a világon, ami most van.
Szóval, a rossz hír az, hogy nem fogunk ettől a sok sz...tól egyhamar megszabadulni. Lehet, hogy morcosan fogok holnap a metróra szállni?

minek nevezzelek?

Minek nevezzelek, hangulatom, életem, amikor szemmel láthatólag semmi nevezetes nem történik velem? Vannak ezek a heti egyszeri revelációk asztro órán (bár inkább utána), de semmi. Sokat dolgozom, igyekszem enni és nem zabálni (bár, a dolgon a feleséggyilkos Henrikről szóló sorozat nem segít, mert, ugye, milyen jó is becsüccsenni és a melegben végignézni az asszonyállatok lefejezését?! :-)) Nem baj: holnap mérés, két hónap után, és az igazság majd észhez térít! Én egyelőre jól elvagyok a  nadrágomban, mert átlagosan naponta 2 ember jegyzi meg, mennyit fogytam - csakhogy ez életem legbővebb nadrágja (ún. boyfriend-szabású, ami annyit tesz, hogy alapból líg-lóg rajtad)...
Átlagosan minden másnap titokzatos férfiemberekkel álmodom, akiknek minden titokzatosság abban rejlik, hogy közelednek hozzám, ámde én utólag sehogy sem tudok rájuk visszaemlékezni. Bizonyos szempontból örvendetes eredmény ez, legalább nem ugyanazzal a két fickóval álmodom folyton, és nem azon kell agyalnom, hogy melyikük mit szimbolizál az életemben.
Vannak élő férfiak is, most egy darab. De "kapcsolatunk" merő plátói szimpatizálás: őt átmenetileg hozzánk helyezték, nekem meg nem az esetem, viszont két percre a folyosón nem nehéz kedvesnek tűnnöm. Így gyorsan megtaláltuk a közös témát, amiben a többiek nem jeleskednek: a csillagfizika legújabb Univerzum modelljei. Én sem jeleskedem bennük, de több hülyeségről hallottam, mint a  kollégák, így okosnak is tűnhetek a szemében. Ma már azzal páváskodott a fiatalember, hogy ő micsoda egy gourmand, és mennyire szeret főzni! Részemről természetesen feddhetetlen kollegiális törődésről van szó, mert nem az esetem, meg tippem szerint túl fiatal (bár a csodabogárnál nem érzékeltem azt a sok évet). Ő már kölcsönadott egy könyvet (egynémely érdekesebb egyiptológiai kérdésről).
Mégis úgy érzem, mintha a kollégák lábujjhegyen járkálnának körülöttünk...Attól, hogy jól eldumálgatunk, még nem fogok nőül menni hozzá!

2011. november 23., szerda

rájövök pár dologra

Érzem, azért kezdtem el ennél a tanárnál az asztrót, mert rájövök pár dologra önmagammal kapcsolatban. Amikor tavaly elkezdtem a múltam feldolgozását, akkor egészen más szemszögből vettem szemügyre az életemet - a belső utazás megintcsak egy újfajta (és milyen izgalmas!) megközelítést adott. Az az asztrológia, aminek korlátairól már tettem említést, két dologra kiváló: egyfelől az alapokat meg fogom tanulni, és (remélem), be is fogom gyakorolni. Ez olyan, mint a nyelvtanulásnál az igeragozás 67 igeidőben: ha álmodból fölkeltenek, akkor is tudnod kell, az összes kivétellel egyetemben. A tanár megemlítette, hogy eljön majd az az idő, amikor "fejben" tudunk majd elemezni: nem kell a konkrét képletet papíron/gépen megjelenítenünk, mert vizualizálni tudjuk az egészet...Most valami ilyesmit csinálok: mindent, amit csak lehet, kézzel számolok ki, pl. a bolygók közötti távolságot, és azt próbálom memorizálni, hogy  a jegytávolságok automatikusan menjenek. Valahol nagyon vicces, mert évek óta kívülről fújom a jegyek sorrendjét, az összes őket jelölő szimbólumot - aztán amikor ránézek két adatra, a zodiákusjelek, mint valami kínai betűk, összezavarnak. Oroszlán...Nyilas...az trigon lesz... Hát, erről van szó. Tudni, látni, érezni kell. Kör alakú műanyag szögmérőt még nem vettem (az év végi vizsgára jól jön majd), de a tanár szerint egy idő múlva már látni fogjuk a fényszögeket. Ti. szemmértékkel is. 
A másik: az élet/ és sorsfeladatok szemrevételezése. Ez az, ami most nagyon megragad. Ma beszélgettem is erről K. barátnőmmel: rájöttem, hogy nem szabad másodállást vállalnom. Valószínűleg a "sorsom" ellen van. Már írtam az ún. "kiszolgáltatott" állásról; nálam ez a dolog több házikóban is megjelenik, az egyik a párkapcsolati ház. Az én helyzetem speciális (vagyis nem az, mert MINDENKI helyzete speciális), de annyiban nehezített, hogy a személyiségem elég függetlenségre törekvő. Egy ilyen személyiséggel bármilyen korlátozást (ld. kapcsolati-munkahelyi-gazdasági stb.) nehezen élhető meg, legalábbis az egó számára. Rájöttem, hogy bizonyos korlátozások emiatt jelentek meg az életemben; tehát ezek megléte ellen fölösleges ágálni, mert új körülményeket teremtve is ugyanezekkel a korlátokkal kellene szembenéznem - legfeljebb a ház színe lenne más :-)). 
A jelenlegi gazdasági helyzetben a szűkülő anyagi lehetőségek pedig az én életemben azért jelentek meg, hogy ne tudjak "önfenntartó" lenni - engem önálló gondolkodásra, önálló életre, a független anyagi helyzet megteremtésére neveltek, amit eddig hoztam is. Pedig nem biztos, hogy erre kellett volna törekedni. Egy feleség a férje oldalán általában megtapasztalhat bizonyos anyagi kiszolgáltatottságot - átlagosan 30%-kal kevesebbet keres, amíg babázik, a férje tartja el; és úgy általában; a klasszikus párkapcsolati modellben a nők valamennyire alárendelődneka  férfinak - még a legdemokratikusabb kapcsolatokban is. Ehhez képest én azt láttam gyerekként otthon, hogy az édesapám önszántából nekiállt a nagymosásnak (nem volt automata mosógépünk akkoriban), mert az anyukám később ért haza...és felosztottuka  hétvégi takarítást...hm. Ha most másodállást keresnék, akkor a sorsom ellen mennék: az anyagi nehézségek azért vannak, hogy a függetlenséggel kapcsolatos nézeteimet revideáljam.
Slusszpoén: J-vel tökéletesen megélhettem volna ezt a fajta "kiszolgáltatottságot", mert kb. háromszor annyit keresett, mint én, és általában szerette, ha az van, amit ő akar. Az már más kérdés, hogy depressziós volt, és nem tudta, mit is akar, mert fennen hangoztatta, hogy egyenrangú társat szeretne magának, de erre szegény nem volt alkalmas. Amikor ezt megmondtam neki, megsértődött. Én pedig elég rosszul reagáltam a párkapcsolati "korlátokra": gyakorlatilag feladtam a személyiségemet, ugyanakkor nem vetettem alá magam a másiknak, nem formáltam át a személyiségemet (mondjuk azt nem is kellett volna). Hogyan is magyarázzam el? Nekem a képletemben van egy Nap-Szaturnusz szembenállás: a Napom, az Egóm az első házban szembenáll a hetedik házban lévő Szaturnusszal, ami a sorsfeladatot, a korlátokat jelenti, és a házhelyzete miatt valamelyest a  páromat is. Ez olyasmit jelent, hogy én mindig egyfajta korlátozó hatalomként fogok a páromra tekinteni - függetlenül az illető természetétől. Ennek ugyanis semmi köze a  másik jelleméhez. Jó esetben ez úgy jelenhetne meg, hogy értékelem és felnézek a páromra, aki maga a  Tökéletes Családfenntartó (plusz: tökéletes szerető/férj/apa stb. tetszés szerint).
Ilyen szempontból B-vel is tökéletesen megélhettem volna ezt a feladatot, mert őrá is ketten mondták, hogy látszik, hogy "zsarnokoskodott" volna felettem (a szót direkt tettem idézőjelbe)...
Szóval: mitől vagyok boldogabb? Ha valaki a kisbetűs egómat "boldoggá" teszi, vagy ha a feladatom szerint élek, és elfogadom, hogy bárkivel vessen össze a sors, arra az illetőre én mindig zsigerből ugyanúgy fogok reagálni - tehát inkább a saját reakciómra érdemes ügyelnem, hogy ne önmagamat adjam fel, hanem ezt a helyzetet a lehető legpozitívabban éljem meg?
K-val erről is szót ejtettünk, és ő fölvetette, hogy szerinte én remekül meg tudnám oldani sok lappangó problémámat egy családállítással. És most én is úgy érzem, hogy ennek eljött az ideje. Hónapokkal ezelőtt J. ajánlotta, hogy menjek el egy ilyenre, akkor nem éreztem akkora késztetést, inkább a  belső utazás izgatott. Most eljött az állítás ideje is. Azt hiszem, januárban elmegyek egy ilyenre. K. pszichológusa vérprofi; K. kb. másfél-két éve jár hozzá drámára, állításra, egyéni dolgokra, és nagyon elégedett. Az sem utolsó szempont, hogy látom K-n a pozitív fejlődést.
Az is szóba került, hogy a régi ötösfogatunk mennyire szétforgácsolódott - K. napi kapcsolatban van B-vel és J-vel (ld. legkorábbi bejegyzéseimet), de már úgy érzi, nincsen mondanivalójuk. Próbáltam megnyugtatni azzal, hogy ilyen időket élünk: egyszerűen akivel nincsen mondanivalónk egymásnak, aki másfelé fejlődik (vagy nem fejlődik), azzal nem tehetünk semmit. Vagyis, egy dolgot megtehetünk: hagyjuk, hogy elmenjen. De ettől még nem szeretjük kevésbé.

2011. november 21., hétfő

mi van az ajtó mögött?

Visszapergettem a bejegyzéseimet, elvileg erről az álomról még nem írtam: egyet J-ről, egy legyen itt B-ről is, aki lélektárs (és lékestárs is, mint tudjuk, jól meglékelte és elsodortatta életem csónakját...). 


Nos: egy nagy egyetemen jártam, ahol éppen tanévet kezdtek (vagy ez volt az érzésem). Én elmentem egy olyan folyosóra, ahol a diákok lakószobáit sejtettem - tudtam, hogy B. ott bérel szobát. Kijött a lakótársa (vagy egy ember, akiről feltételeztem, hogy vele lakik), én meg megpróbáltam "feltűnésmentesen" infókat kiszedni belőle B-ről. Az ürge persze nem vette a lapot, így oda osontam a szobához, ahol őt sejtettem. Az ajtón név helyett egy vizsgalap állt, amin a diákok névsora volt, én mégis tudtam, hogy ő az ajtó mögött van. Hallottam, amint az ajtó mögött egy férfi és egy nő beszélget. Próbáltam közelebb menni, hátha valamit el tudok csípni a beszélgetésükből, hátha valami kis információmorzsához hozzájuthatok - közben pedig eszelősen féltem, hogy lebukok. Ekkor elkezdett kinyílni az ajtó - én pedig ijedtemben egy másik, félig behajtott ajtó mögé bújtam. Semmit nem láthattam, semmit nem hallhattam. Csalódottan mentem el, ám később még egyszer oda akartam ólálkodni - akkorra viszont fiatal férfiak egy csoportja már ott gyülekezett. Mikor a folyosóra értem, egy takarítónő állta el az utamat, és közölte, hogy a tanárok csak később lesznek bent...


B. természetesen már rég nem kollégista; az egyetem mint helyszín nagyon beszédes - ez bizonyára az élet iskolája volt, én pedig egy olyan "vizsgaterületre" akartam betekintést nyerni, amihez semmi közöm. Igen ám, de ki volt az ajtó mögött? Erre vonatkozóan van egy feltételezésem: ha az egyetem egy iskola, az élet iskolája, B. pedig általában véve a lélektársam (amennyiben J. mindig ideálképként jelenik meg); akkor az ajtó az én személyes jövőmet rejtette. Én voltam a nő az ajtó mögött - a férfi pedig...hát, az ő személyét még rejtély fedi, ahogy az élethelyzetet is. Úgy gondolom, mivel B-vel kötöttem össze a dolgot, a férfi valószínűleg egy jövendő (lehetséges) partner lehetett. Én pedig azért féltem annyira, mert tudtam, hogy ilyen módon "beletekinteni" a  jövőbe teljesen "illegális"; ha a spirituális szférákban ismerik ezt a fogalmat. 


Ha a két álmot összehasonlítjuk, akkor viszont teljességgel tanácstalan vagyok.

akkor ez mi?!

Akkora hülyeséget álmodtam! Egész reggel ezen gondolkodtam, de nem tudom megfejteni. Mentem késő este egy fickóval valahová. Tulajdonképpen nem tudom, mi volt az úticél, és a fickóra sem tudtam később visszaemlékezni, akárhogyan erőltettem a  dolgot - annyit sejtettem, hogy együtt voltunk, vagy talán nemrég mentünk szét? Ez sem biztos. Bementünk egy puccos étterembe, de csak azért, hogy keresztülmenjünk rajta. És akkor megláttam J-t, amint egyedül vacsorázik. Megörültem, hogy hiszen nemrég beszéltünk róla, és íme, láthatom. Oda akartam hozzá menni, hogy végre rákérdezzek, hogy van, aztán elálltam szándékomtól. Ekkor viszont ő jött oda hozzám, és amíga  fickó, akivel voltam elment valamit elintézni, addig beszélgettünk. Igen ám, de szép kis beszélgetés volt ez! J. természetesen szájon csókolt, úgy üdvözölt, majd elmagyarázta, hogy azért erre a helyre jött, mert nem akart velem találkozni - direkt olyan helyeket választ, ahol elkerülhet engem. Amúgy szabadkozott, és közölte, hogy megnősült. Rákérdeztem, hogy hol van a neje, miért nincs vele ezen a drága helyen, mire valami sültmarhaságot felelt, hogy asszony miért nincs ott (messzire szoktak utazni, vagy valami effélét mondott). Közben előkeveredett a kísérőm is.

Hát, ezzel nem nagyon tudok mit kezdeni. Tény, hogy J. ha megjelenik álmomban, akkor szinte mindig közeledik felém, mint férfi - szemben B-vel, aki soha nem így viselkedett álmomban. Az étterem egyfajta lelki szükséglet kielégítését szimbolizálja - ahová J. egyedül ült be. De a legdurvább az volt, hogy ő kerüli a helyeket, ahol velem összefuthat, mégis csókkal üdvözöl. 


Éhes disznó makkal álmodik - de mit/kit takar valójában az a makkocska?!

K. szerencséje

Ma reggel K. barátnőm zaklatottan hívott fel, hogy hogyan is volt az, amikor nekem napokat késett. Elmondtam neki, hogy vagy öt napig kínlókodott, nem tudta eldönteni, hogy elindul-e rendesen, csak úgy ímmel-ámmal; aztán meg zutty! és a szokásos ideig megvolt. Állítólag ez is normális lehet, ti. átmeneti hormoningadozás miatt - csak éppen az én kis menetrend szerinti járatom nem szokott ennyi "pótkocsival" indulni. K-nak négy napja ugyanígy vacakol a teste, ráadásul ő a cukrára szed egy hormonális gyógyszert. Berci elhomályosult szemmel annak szurkol, hogy jöjjön a baba, K. viszont annak ellenére, hogy már vágyik gyerekre, rengeteg belső konfliktussal rendelkezik a témát illetően. Nem tudja helyrerakni azt, hogyan lehetne egyszerre jó anya és csábító nő. Nem értem: a két szerep két külön személynek fog szólni; nem Berci anyja lesz, hanem a közös gyereké...na, mindegy! Most amúgy is minden kis lelki pocsolyáját felkavarta, és ez a folyamat természetes. Majd letisztul. És még fiatal, van ideje szülni.
Azt javasoltam, hogy vegyen egy tesztet, mert ha terhes, akkor vérezgetve nem kellene edzeni; ha meg nem, akkor emiatt már nem kell izgulnia - a dokit meg mindenképpen hívja a rendellenesség miatt, ha megjön neki, ha nem, mert gyógyszert szed, ezt a  kérdést tisztáznia kell.
Az lett a vége, hogy együtt teszteltünk: együtt mentünk edzésre, és előtte beugrottunk a patikába, ahol vett egy tesztet, meg E-vitamint (ez utóbbi "nagyobb" dózisban előrehozza a vérzést - itt most nem egy egész doboznyira gondoltam, hanem 1-2 szemre...én még a töményről hallottam ugyanezt meg a  forró fürdőről...) Szóval bezárkóztunk egy műanyag pohárral a budira, K. meg stopperrel mérte, hogy hány másodpercig lógatja a tesztet a termésbe. De csíkja lett, nem keresztje. Pedig én annyira örültem volna, ha terhes! Ő inkább megkönnyebbült. Utána egy jót zúztunk a gépeken... 

Emlékszem, egyszer én is kipróbáltam egy ilyen tesztet még J. korszakában - tőle komolyan akartam gyereket. Ahogy B-től is, de én ilyen családcentrikus vagyok...Persze nekem is csíkom lett, nem keresztem. Elképesztően különleges érzés lehet, mikor egy nő rádöbben arra, hogy gyermeket vár! Milyen jó lehet: sejteni, aztán apránként érezni, aztán rádöbbenni...

2011. november 19., szombat

mit kíván a plüssmaci?

Figyelem! A csütörtöki óra után kénytelen vagyok egy "aprócska" módosítást közzétenni arra vonatkozóan, mit kíván a  plüssmaci (=azaz a sors) azokban a házikókban, ahol lemondási területünk van. Nem lemondani kell az adott terület nyújtotta dolgokról, hanem az egó akarata nem érvényesülhet...Megpróbáltam elképzelni, amint nem érvényesítem az egómat a VII-es házamban (=párkapcsolat, nyílt ellenségek), de esküszöm, úgy éreztem, hogy ehhez még az én fantáziám is kevés! Nem egészen világos, hogy a kapcsolat melyik fázisában nem érvényesíthetem az egómat, - ti. amikor már van kapcsolat, vagy a kapcsolat kiválasztásakor sem? Avagy: fogadjam el az első önjelöltet, aki engem választ? De hát a férfiak nem választanak, sőt, soha nem választanak, mivel mindig a nő választ...Nem mintha lenne önjelölt, csak elképzeltem azt a férfit, aki választ...
Ami kicsit ciki volt: asztrón máris van olyan társam, aki felfigyelt kommunikációs képességeimre, és megérdeklődte, hol áll a  Merkúrom. Nem szoktam közbepofázni, ill. a többiek is kérdeznek, kommunikálnak közben, de ezek szerint én máshogy...pedig szerintem a többiek is elég érthetően fogalmaznak, legfeljebb nem olyan szép a  kiejtésük, mint az enyém :-)) 

Na, megyek vacsorázni, aztán megnézek a tévében egy orosz horror-filmet (valami sikeres orosz sci-fiből forgatták, és kíváncsi vagyok, milyen egy mai orosz közönségfilm...hátha kedvet kapnék elolvasni a szerzőtől a könyvet.)

derű...

Imádom vidéki A-t! Ő ott is képes derűt találni az írásaimban, ahol még én sem találok. Egyszerűen fáradt vagyok, és lelkileg kimerült. Elkezdtem a fejemben összeállítani a karácsonyi ajándéklistát, és hozzá nézelődni, de nem sokat haladtam. Megvettem K. névnapi ajándékát (egy pár fülbevalót...már vagy 3-at kapott tőlem, mivel gyűjti őket, én meg állítólag nagyon klasszakat veszek...hiába; nem múlhat el a Firenzei Kalmár életem nyomtalanul, tudom, mi kell a nőnek :-)) Az a vásárlás nagyon jó volt: Bementem abba a bizsus boltba, ahol általában vásárolni szoktam neki, és először úgy éreztem, mintha túl kicsi lenne a választék. Forgatgattam a fülbevalós paneleket, leemeltem egyet-kettőt, amik megütötték a mércét, aztán...TATAAAAM! Igen, EZ K-é!!!! Egy teljesen egyszerű, fekete csiszolt gyöngyön lóg egy fekete körlap, amit izgalmas fekete flitterkék díszítenek (de nem giccses!!!). Kicsit '60-as éveket idéző, de nagyon modern és a maga egyszerűségében dögös. Egyszerűen azért választottam, mert úgy éreztem, hogy K. nagyjából olyan lehet  pszicho-drámára meg párkapcsolati body-izére menés közben, mint ez a fülbevaló: független és öntudatos. Már előre élvezem, hogy mennyire tetszeni fog neki! :-)) Az ajándékozásban ezt imádom: a pillanatot, amikor rádöbbensz, hogy mi az, ami igazán illik a megajándékozotthoz...és utána a hosszú perceket, amíg kiélvezed a gondolatot, hogy milyen lesz, amikor kibontja, és meglátja...Ez kb. olyan élvezetes, mint a valakivel (=áhított személy) való első csók előtti utolsó pillanat...Mmmmm! 

2011. november 15., kedd

a zöldséges

Ma elbeszélgettem a zöldségessel, akitől savanyúkáposztát vettem. 20 perc alatt elmesélte az életét, valamint rendkívül hasznos tudnivalókat a zöldségekről. Azt hiszem, sűrűbben fogok hozzá járni, mert jószándékú nőnek látszik, és valami miatt szimpatikus lettem neki. És eddig még mindig nagyon jó árukat vettem nála.
Valahogy úgy érzem, egyszer valami fontosat fog nekem mondani...

a sors mint plüssmaci

Sajnos nem tudok leszállni a témáról: amióta asztrora járok, minden héten megbizonyosodom arról, minek is kellett oda eljutnom. Például, hogy könnyebben el tudjam fogadni azokat az élethelyzeteket, amik zavarnak ugyan, de valamiféle "hallgatólagos megállapodásnak köszönhetően" évek óta bennük dagonyázom. És fogok is, ha tehetem, csak most már sokkal tudatosabban.
A tanár igen kedélyesen szokta a legborzasztóbb élethelyzetekre is azt mondani, hogy abban nem kötelező lenni, csak az illető úgysem tud mást tenni, mint ami a sorsa. 
A legtöbb ember azért kerül az asztroval kapcsolatba, hogy a segítségével elkerülhesse a sorsát - ahelyett, hogy megértenék, és együttműködnének vele.
Igen, ezek a sorok is szépek - pontosan addig a pontig, míg rá nem jössz, mi a sorsod. Sajnos rájöttem, hogy az utolsó gennyes gombostűig bezárólag minden élethelyzetem a képletemnek megfelelően alakult.
És abban is igaza van a tanerőnek, hogy egy sorseseményről nehezen lehetne megmondani, hogy jó-e, vagy sem - mindenképpen értünk van.
Ha nem értelmezem rosszul a képletemet, nekem ún. uránuszi képletem van - ez alapjáraton a "független" típus - általában függetlenségre is törekednék. Csakhogy nekem támadott az Uránuszom, ezért mégsem igazán független, hanem ún. kiszolgáltatott lesz a képletem - ez azt jelenti, hogy bizonyos életterületeken, amennyiben valamilyen konkrét helyzetbe kerülök a sors megtapasztaltatja velem a kiszolgáltatottságot. Vagy én válok kiszolgáltatottá, vagy a számomra válnának azzá az emberek - fizikai v. érzelmi szinten. (Mielőtt még kutakodni kezdenétek a képletetekben: ez csak bizonyos paraméterek fennállása mellett érvényes!)
Kiszolgáltatottság megtapasztalása lehet, ha valaki tolószékben éli le az életét - de ha gyógytornász, és sérültekkel dolgozik, akkor is! Sőt: ha főnök vagy, a beosztottad kiszolgáltatott neked...ha otthon maradsz a babáddal, a férjed tart el, akkor anyagilag kiszolgáltatott helyzetet élsz meg...Szóval, ez a fajta fogalom sokféleképpen élhető meg. Hát, rádöbbentem, hogy hányféle kiszolgáltatottságot élek meg jelen pillanatban...A kapcsolataim meg egyenesen azért mentek tönkre, mert nem akartam elfogadni, hogy kiszolgáltatott vagyok.
A sors úgy működik, hogy van egy analógia (ez alatt olyasmit értünk, mint Neptun a 3. házban stb.), és ezt mondjuk 58-féleképpen élheted meg. A sors elkezdi fölkínálgatni a "vagányabbnál vagányabb" lehetőségeket, viszont csak azt fogja megvalósítani, amit a legkönnyebben tud kivitelezni (ti. a kisebb ellenállás felé megy). Pl. a fenti Neptun esetében ha nem akarsz most ápolónő lenni, vagy krónikus ízületi bajokat, akkor kapsz egy kedves, alkoholista férjet, mert Józsi úgyis kéznél volt...Aztán amikor eltemeted Józsit, akkor a maradék lehetőségekből válogathatsz. Korodnál fogva akkor már nem lehetsz ápolónő, de lehetsz társtalan, és az ízületi nyavalyák is bőven beleférnek...Az ember így lődözi ki a lehetőségeit. Amikor elfogynak, meghalsz.
De nem ilyen egyszerű a helyzet! Az ember ugyebár ezeket a "rossz verziókat" próbálja meg elkerülni - de az analógiát magát nem tudja! Pl. Elkezd ezotériával foglalkozni (fenti analógia); de nem vesz kocsit, mert akkor karambolozhat. A tanár szerint úgy kell tudatosan, a sorssal együttműködve élni (nem alkudozni, azt nem lehet!!!), hogy mindig legyen a hónod alatt egy "kispárna", amit bedobhatsz. Az örökzöld sláger-téma a lakás: akkor vegyél ingatlant, ha tudod, hogy adott esetben ezt szívesebben veszítenéd el, mint a gyerekedet. Mondjuk, nekem ez is kissé "alkudozás-szagú": elképzeltem B-t, akinek a családjából szó szerint kihaltak a férfiak: egyedül B. maradt (apja, nagyapja, bátyja mind elmentek)...Valamit azoknak a  nőknek, meg B-nek meg kellett tanulniuk, tehát szerintem a családi ház hosszú távon nem válthatta volna ki a  testvére életét.
Nem mondom, hogy nem lenne rossz néha egy-egy kispárna, amit a plüssmaci feje alá nyomhatsz, de lehet, hogy többre mennék, ha első körben beazonosítanám, mit is kellene a jelenleg nem létező párkapcsolatomban megtapasztalnom/elfogadnom. Jelenleg azon molyolok, hogy melyik esik nagyobb súllyal a képletben: a kapcsolat, amiben meg kell bizonyos dolgokat tapasztalni, vagy a  társtalanság - amivel az előzőeket csak kikerülöm. A társtalanság ugyanis nem ennyire explicit a képletemben - mindig fontos, hogy egy analógialánc melyik életterületen jelenik meg.
Kérdés: hova akar a plüssmaci elvezetni? Mert egy dolog biztos: senki nem kerülheti el a sorsát. A sors kerülőutakon, de mindig eléri, hogy a felvállalt dolgokat megélt.

erre nincsenek hangok

Erre nincsenek hangok, karakterek, meg egyebek: ha a sors plüssmaci lenne, akkor leginkább megtépném, hogy kilógjanak a szalmaszálak belőle, és naponta egyszer a falhoz csapnám. Úgy kell neki. Meg nekem. Máskülönben jó gyerek vagyok, csak kezdek torkig lenni azzal, hogy társtalanul tengődöm, pedig hej, de milyen jó társtalanul tengődni, ahelyett, hogy társastul tengődnél! :-)) De tényleg. Ma kifakadtam K. barátnőmnek, hogy zavar ez az állapot. Nem értette, pontosan mi. Akkor elmeséltem, hogy például van egy kollégám (nem tetszik, semmi ilyen), akit rendszeresen szoktam látni reggel a metrón. Nomármost: ez az ember általában normálisan köszön nekem (mintha még kicsi áhitat is lenne a hangjában :-))...kivéve, ha a neje mellette utazik. Akkor Mrs. Debella Arabella kesztyűben szorongatja ura kezét. Amikor Arabella lekászálódik a metró melengető kanapéjáról és könnyes búcsút int urának - nos, akkor nekem is köszönnek. Hát, ez van. Pedig én csak egy kolléganő vagyok. Debella Arabella pedig azért viseli ezt a gonosz elnevezést, mert torkig vagyok azzal, hogy egy amúgy elfogadható külsejű krapekot egy ennyivel előnytelenebb külsejű nő halászott ki magának. Míg annyival (mennyivel?) jobb külsejű apuci áhitatosan köszönget. Nem vagyunk közvetlen kollégák. Hm. Nem szoktunk beszélgetni. Szóval köszönés marad áhitatos. 
Persze, arról nem szól a fáma, hogy az annyival-jobb-külsejű férj annyival jobblelkű is, vagy sem, ahogy azt sem tudni, Arabella pontosan hány csimota után maradt ekkora (3 mellett pl. nehéz lehet lefogyni).
K-t az érdekelte, hogy nekem mi bajom ezzel a helyzettel. Ti. hogy akkor vesznek figyelembe, ha asszony eltűnte magát. Hát, mondom ez. Hogy minek nem lehet egy jóreggeltet odavakkantani a feleség jelenlétében...Ebből az következik, hogy valahol a nőt látja bennem, és ha Arabella rámnézne, ő is. És Arabellának óriási lehet a fantáziája...De most ne más hölgyek fantáziájával foglalkozzunk, hanem azzal a ténnyel, hogy miért foglalt/nős/gyerekes fickók vesznek észre? Vagy hoznak ilyen helyzetbe? Azon kívül, hogy az én koromban már minden valamirevaló fickó nős...K. elhessegette ezt a gondolatot, mert ez csak a földhöztapadt J-típusokat elégítené ki - mi ellenben tudjuk, hogy ennek mélyebb okai vannak...amivel nem szeretnék szembenézni.

Mindegy, ez van. A szombat legalább jó volt: találkoztam várandós Gy. barátnőmmel, és legyártottuk az adventi koszorúkat, melyek igen szépek lettek. Én maradtam a minimalista stílusnál: világos drapp gyűrt selyemszalag, sötétbarna gyertyák, fahéjrudak, kócos toboz és csillagánizs - de csak módjával. Ültünk, és földhözragadt témákról beszélgettünk. Valahogy űrt éreztem magunk között - nem mintha Gy. magyarázatokat várt volna az elmúlt hónapokra, vagy ne esett volna jól ez a hétköznapi zsizsegés, egyszerűen csak...meg is fogalmaztuk: nagyon más életet élünk. Nem tudom, én hogyan viselkednék egy hasonló szituban: van egy férjed, házad felújításostul, hitelestül, másfél gyereked...és a hétköznapok megszervezése. Karácsony: 20 vendég tolong a házban. Nagyvendégség. Nekem felavatatlanul áll a tavaly karácsonyi csokifondü-készletem. Nem jött hozzám senki úgy, hogy kipróbálhattam volna. Legközelebb zugolvasó L-t megkérem, hogy már délelőtt jöjjön át masszírozni, hogy komplett menüsorral éééés csokifondüvel hálálhassam meg aranykezeit...(ezt komolyan írom!!!) 
De lehet, hogy egyedül fogok csokifondüt zabálni szilveszterkor, mert Á. bejelentette, hogy nagy valószínűséggel vasárnap "kivándorol" Angliába. És akkor nem lesz szilveszteri buli sem. Ahogy hajfestő-parti sem, meg egy csomó minden nem lesz. Tegnap felugrottam hozzá, mert olyan bizonytalanul érezte magát, én meg nem tudhattam, találkozunk-e hétvégéig. Én hülye: azt ígértem, belekukkantok a képletébe, van-e értelme kimennie külföldre. Sajnos azonban az ő és a férje képlete is lehetővé teszi ezt - bár megmondtam neki, hogy a feltevésemet halvány asztro-emlékeimre alapoztam. Ennyi erővel azt is kikereshettem volna a képletükből, hogy fognak-e ufók landolni az erkélyükön (fognak!).
Szóval, azt mondtam, amit korrektnek tartottam: hogy ne hagyja ki ezt a lehetőséget, mert ha nem jön be, akkor akár 3 hónap után is hazajöhet és kereshet itthon munkát. Ha soha nem megy ki, akkor viszont egész életében bánni fogja. Végül is, a netet már feltalálták, a fapadosokat is...