2010. augusztus 27., péntek

újra itthon---

...esőben. Az út fenséges volt - ám minden nap történt valami kellemetlenség. Szerencsére csak apróságok - pl. ma csak a narancs juice-t és a kávétejszínt landoltattam a pólómon a gépen, mivel turbulenciák rázták a fémmadarat. Lerúgták a körmömet (hónapok lesz, mire helyrejön); rejtélyes kiütéseim lettek a lábszáramon (de volt orvos a csoportban, és megnézte), valamint az egyik ajándékot valószínűleg elhagytam út közben...Ezek apró dolgok; szerencsére a borok és mi is épségben megérkeztünk.
Pár napra hazautazom a szüleimhez. El kell vinni a hűtőmágnest nekik :-))

2010. augusztus 20., péntek

heti horoszpók

Heti "karmahoroszpókom" szerint amennyiben szingli vagyok, könnyen rámtalálhat egy megértő társ. Na ja! Európa másik csücskében, egy rakat középkorú házaspár között, akik örülnek, hogy végre otthon hagyhatják kamasz gyerekeiket...Nekem csak egy vágyam van: ússzuk meg épen, egészségesen a dolgot - a hangulatom úgyis adott, imádok világot látni!
A kártya megint hülyeséget mondott. Oké, mindig megmondja a frankót. B-nél is, nem csak a megérzés volt, hogy szar a kapcsolata, és most rákérdeztem GA házasságára. Az öt lapból három a lehető legrosszabb volt. Igazság szerint csak az első kártya volt pozitív - az viszont gyakorlatilag mutatta a házasság tényét és a gyerekáldást, a többi, vagyis a "kifejlődés" azonban...brrrr! És ha ez nem lenne elég, az inga megint kicsinált engem: ismét láttam, hogy bizonyos kérdéseknél egyszerűen megáll, megmakacsolja magát (olyankor álltában finoman reszket; megállítják az angyalok, más magyarázatot nem tudok rá:-)) Viszont egyértelműen kilengett: nem GA az, lesz egy másik férfi...ugyan ettől közelebbit nem akart az ipséről elárulni, de ezt nagyon határozottan állította!
Nem is tudom. Nem kellett volna megkérdezni. Az utóbbi hetekben elő sem vettem az ingát. És a kártyát se nagyon.

De most mindjárt elutazom, és az összes misztikus dolog az lesz, amikor a szállókban megszámolom a sarkokat elalvás előtt, hátha valami szépet álmodom...

elengedni vagy elveszíteni

Ha már a naplóbejegyzéseim újraértelmezésénél tartunk, megosztom veletek az alábbi gyöngyszemet: ti. mindig találok nagyon találó leírásokat, gondolatokat. Nem idézem szó szerint, de nagyjából 5-6 éves lehet, akkorról, amikor egy nyelvtanfolyamon megismerkedtem a háromszögellős R-rel (későbbiekben talán HR-ként fog futni, ha hajlandó leszek írni róla), és ami még lényegesebb: Vicomte-tal, azóta jobb létre szenderült barátnémmal.
Mikor pedig megismerkedtünk, csak HR miatt éreztem a helyzetet fontosnak - aztán később Vicomte és inspiráló útmutatásai sokkal fontosabbakká váltak, míg HR - dacára az ismeretség mélyen karmikus voltának- eltűnt  az idő, meg a szürke köd, csacsi, és egyebek sodrában. Vicomte nagyjából haláláig "kismesterem" volt: nemnélküli asszony, materialista, aki materializmusával segítette elő a spiritualitásom fölélesztését (de talán erről már írtam).
Szóval, egyszer, feltehetően éppen HR-rel való kínlókodásom kapcsán Vicomte elmesélte, hogy egy kapcsolatnak kétféleképpen lehet vége - mármint energia-szinten: vagy elengedsz valakit, vagy elveszítesz valakit.
Ha elveszítesz valakit, akkor semmilyen energiaszál nem marad fenn közöttetek, tehát a folytatásnak abban az esetben az esélye matematikailag zéró. Az elengedésnél azonban fennmaradnak még energiaszálak az egyedek között, így a kapcsolat bármikor folytatható - más kérdés, hogy milyen szinten. Drága Vicomte azt is sűrűn mondogatta, mikor látta férfiakban csalódott arcomat, hogy minden kapcsolatot azon a szinten kell megélni, amire az alkalmas: ne akarjunk szerelemként megélni valamit, ami "csak" viszony, de egy potenciális szerelmet se akarjunk haverkodássá degradálni.
Az emberek összes magánéleti baja abból ered, hogy képtelenek eltalálni a kapcsolat jellegét. 
Arról nem írtam, de ismerve Vicomte vérmérsékletét, könnyen elképzelhetőnek tartom, hogy az elengedést/elveszítést megélhetjük tudatosan is, de gyakrabban inkább anélkül. És aztán a későbbiekben jövünk rá, hogy mit is tettünk valójában. A bejegyzések között volt egyik barátnőm véleménye is, aki, mikor aktuálisan GA-ról keseregtem neki, hogy nem értem, miért tette, stb., ő azzal biztatott: egyszer biztosan meg fogom tudni az okát, talán 30 év múlva. Hát annyit nem kellett rá várni, de most már ki fogom deríteni.

Egyet érzek: mi GA-val csak elengedtük egymást. J-vel sokáig kínlódtunk, de valószínűleg az a legvégén elveszítés volt, B. pedig...én elengedtem, de ő elveszített. Vagy ki tudja? Márciusban nagyon furcsa volt a hangja.

kicsit szomorkás...

Kicsit szomorkás a hangulatom máma...Tegnap felbuzdultam, létrára álltam, és előkerestem a naplóimat. Mind a 20 kötetet, amit gyerekkorom óta teleírtam (a 20-at nem, de az utolsó években évente egyszer írtam bele valami megjegyzést, nekidurálódást, hogy majd innentől kezdve ismét, aztán mégsem...). Egyszerűen meg akartam bizonyosodni róla, mikor láttam GA-t a metrón, de mint írtam, vagy a dátum nem pontos, vagy akkoriban már több hónapos kihagyásokkal jegyzeteltem csak, és az akkori élethelyzetemben az már nem osztott, nem szorzott.
Viszont most azokat a részeket kezdtem el átolvasni, miután GA eltűnt. Vagyis szakított. Vagyis nem szakított, csak mellébeszélt kényelmesen. Az a bizonyos csoki a naplóbejegyzés szerint az őneki szánt vizsgacsoki volt (akkor felvételizett egy másik szakra), és nem vágtam hozzá. Ő tényleg beteg volt, és a leglúzerebb beszélgetés zajlott le közöttünk. Egyikünk sem volt hajlandó kimondani semmi konkrétat. Utólag már látom, hogy nem éppen szerencsés választás volt az az időszak - ő folyamatosan magántanított, és a felvételire is készült, így természetesen soha nem ért rá. Én is tanultam, énekelni jártam...és ahogy olvasgatok, már akkor is megvolt a magamhoz való eszem, amit naná, hogy nem használtam. Én meg nem mondtam volna neki, hogy beleszerettem, ő meg mindig is pókerjátékos volt, és talán összezavarodott. Lényeg a lényegben (ahogy B. mondaná): amikor megkérdeztem, hogy beleszeretett-e másba, azt felelte, hogy talán, nem tudja...én pedig sértetten elfogadtam igennek. Azt hiszem, GA akkor valószínűleg nem szeretett bele senkibe, csak menekült volna más helyzetekbe, más felületesebb szituációkba. 
Én pedig kivonultam az életéből, ahogy szoktam: nem kerestem soha, és ha véletlenül összefutottunk, akkor színjátékoztam. Mert még egy évig szörnyen éreztem magam, és sirattam a dolgot, felváltva egy másik, korábbi ifjúval (A., te tudod, kire gondolok: akivel a gólyatáborban gabalyodtam össze). Rendesen meg voltam zavarodva: A naplóbejegyzéseim szerint ugyan ezek bontakozó nőiességem legsikeresebb évei lehettek volna, én magam is meglepődtem most, mennyi fickó sürgölődött körülöttem, de nálam ezek csak a szárnybontogatás évei voltak, és a sorok tanúsága szerint abszolút nem tudtam kezelni a helyzeteket. Ma sem vagyok sokkal okosabb ezen a téren, csak nem forgolódom annyit társaságban, így a lehetőségek száma is kevesebb, komótosabban tudok minden tapasztaláson elmélkedni.
Még egy évig viszonylag sokszor láttam GA-t, hol lánnyal, hol lány nélkül, és megpróbáltam elhitetni magammal, hogy utálom. Ahányszor köszönt, vagy beszélgettünk - ugyanis ez utóbbi is előfordult- levágtam a jól ismert, amerikai mosolyos színjátékot: "ó, remekül vagyok!".
Akkori megfigyeléseim GA-ról szintén érdekesek - kár, hogy nem lehet az időben visszautazni, és megnézni mai szemmel az arckifejezéseit, viselkedését! Egyszerűen legtöbbször szörnyen hidegnek (érzelemmentesnek?) láttam, ahogy vonult pl. a folyosón; ha nekem köszönt, azt is pókerarccal tette. Soha nem tudtam meg, miért tette velem azt, amit tett, és mi járt akkoriban a fejében. Viszont a hidegség miatt én megalázottnak éreztem magam. Talán ezért tudtam ezt akkor végül lezárni. A beszélgetéseink feltehetően a fentiek miatt mesterkéltek, kínosak lehettek. Vajon mindkettőnk a másikat okolta? És vajon gondolkodott-e már akkoriban azon GA, amin később: ti. hogy lehetett volna máshogy...Szeretett-e volna már akkor újra próbálkozni, vagy ez csak 3 évvel később, a metrón tudatosult benne?

Kicsit szomorkás lettem. Sajnáltam a fiatal énemet, aki tudás híján  úgy viselkedett, mint egy buta kislány, és sok izgalmas lehetőséget hagyott futni. Ahogy olvasgattam önmagamat, láttam: hibát hibára halmoztam GA-val, később Gy-vel, R-rel (korai szerelmeimmel), és azzal a mintegy tucatnyi, névtelen lovagjelölttel, akik nálam próbálkoztak. Van, akinek a neve mond valamit, de van, akinek az arcára sem emlékszem. Talán nem az arc a fontos, hanem a lehetőség, a tapasztalat.

Amúgy most sincs fogalmam arról, GA minek tekint engem, meg ezt a  kis viszonyt, de most legalább megpróbálok magamra koncentrálni.

2010. augusztus 19., csütörtök

nyaralás

Holnap elrepülök egy hétre Európa egyik nyugati csücskébe.Várom már, nagyon.
Fellapoztam a naplóim megfelelő részeit, de akkoriban már nem írtam rendszeresen, inkább félévente, összefoglaló jelleggel, így nem tudtam meg, mennyire foglalkoztatott az, hogy láttam GA-t a metrón...A sorokból annyi derült ki, hogy egyáltalán nem érdekelt; helyette mindenféle jelentéktelen fickóktól hemzseg a naplóm...vagy még korábban láttuk egymást. Persze az is érdekes, hogy egyes fickókról visszaolvasgatva szinte nem is tudtam, kicsodák, erre a metrós jelenetre pedig bejegyzés nélkül is emlékeztem.

düh

Düh...tehetetlenség; pedig csak az nem tetszett, hogy nem az történik, amit én elképzeltem - vagyis a régi nóta. Akarok valamit irányítani, kontrollálni, de nem megy. Kedden GA lemondta az esetleges találkozót, én sajnálkoztam, hogy akkor elutazás előtt nem látjuk egymást - erre felajánlotta a szerdát. Szerdán, mikor végeztem, küldtem egy sms-t....Semmi reakció, egész este. Egyre idegesebb lettem: biztosan hamarabb haza kellett mennie. De mi van, ha balesetet szenvedett? Soha nem csinálta azt, hogy amikor minden rendben van, akkor ok és magyarázat nélkül eltűnjön.
Aztán győzött a hasgörcs, a menstruációs hiszti, és fogcsikorgatva megírtam egy korrekt, összeszedett, higgadt, 3 soros levelet, hogy vártam volna egy üzenetet, ha nem tud jönni. (Érthető a hangsúly, ugye? Nem az a gond, ha nem jön össze a találkozó, hiszen a mi helyzetünkben semmit sem várhatok el, bármikor beeshet egy nem várt családi mizéria - számomra az a fontos, hogy adott körülmények között értesítsen.)
Semmi reakció...ma este megérkezett az elnézést kérő sms.

Tanulságos volt: kiszolgáltatottá váltam a saját dühömnek - mert nem GA-nak, ugyan, ilyen esetben az ember saját magának lesz kiszolgáltatott, meg a félelmeinek. És megpróbáltam sémákban gondolkodni, ha ez van, akkor az van, a  férfiak ezt azért teszik, mert (tényleg: a férfiak miért tűnnek el egy szó nélkül? Pl. hisztinél. Azt hiszik, ha hagynak saját levedben főni, akkor a helyzet önmagától megoldódik?!)

Egy jó volt: viszonylag hamar észrevettem magam, és végiggondoltam, hogy mit és miért érzek. És egyértelmű: a korrektséget hiányoltam - és azt, hogy én irányíthassak.

Viszont elábrándoztam egy olyan férjről, aki egyesíti magában J., B. és GA legjobb tulajdonságait! :-))

disztichon

Nem könnyű tanuló szeretőnek lenni. Nem könnyű olyan dolgokkal szembesülni, amiket eddig kerültem, amiktől eddig rettegtem...és megtapasztalni azt, amitől rettegtem (de titokban vágyni is rá)...

---------------------------------------------------------------------------------------------

Ha a puding próbája tényleg az evés, akkor a tudás anyja minden kétséget kizáróan az ismétlés...egyszer, kétszer...hm. Hősnőnk ki akarta használni a szabad hétfőt (szeptembertől már csak este ér rá), GA pedig véletlenül a városban járt. Hősnőnk vásárolgatott még egy-két dolgot a nyaraláshoz, aztán a Blaha sarkán várakozott, hogy GA fölszedje, mint valami ázott stoppost - az ég pont akkor szakadt le, amikor a  lány a munkából hazafelé indult, így mindent a bevásárló központban vett meg, ahol gyorsan megszáradt a szandálja. GA dugóba került, ami Hősnőnket nem zavarta, mert tudta: az egész este az övék, és alaposan ki akarta használni a nyaralás előtti utolsó összebújást (kissé idétlennek érezte, mert az utolsó tulajdonképpen a második "rendes" lenne - mostanában nem kedvelte ezt a  szót).

GA fékezett, Hősnőnk pedig azonnal a lényegre tért: utolsó pillanatban fizettek be az útra, ez-és-ez lesz, egy hétig nem látják egymást, és ugye most...A férfi nem jött zavarba a nyílt célzástól, életelvei ugyanis roppant röviden és velősen az alábbi mondatban foglalhatóak össze: vedd el (az adott helyzetből) mindazt, ami kell neked.

Még jobb volt. A lány be is vallotta pihegve, hogy annak idején, mikor GA kötötte az ebet a karóhoz, hogy érzi, ők ketten nagyon jók lennének együtt, ezt a férfi idealizálásának vélte...de megérzésnek bizonyult a dolog. Nos, a legpontosabb kifejezés talán az lenne: "figyelmes szerető". Hősnőnk emlékezett: a figyelmes szerető a régente olvasott regényekben egy nagyon disztingvált kifejezés volt. De a tartalom! Nem szerelmesek egymásba, ez egyértelmű; és mégis: Képesek létrehozni az intimitás egy olyan fokát, amit azelőtt a lány senki mással nem élt meg! Talán pont a szerelem hiánya tette ezt lehetővé - GA-val mind fizikailag nagyon természetesen érzi magát, mind emberileg nagyon őszintén lehet megbeszélni igen érzékeny, testet-lelket érintő témákat. Korábbi partnerei is általában odafigyeltek a testi igényeire, mégsem alakult ki ez a  fajta "szexuálisan lelki" közelség, mert a lány túlságosan vonzódott hozzájuk lelkileg, a szerelem, és a félelem e szerelmi tét nagyságától együttesen hiúsították meg, hogy közel engedjen bárkit is. Legalábbis nem olyan közel, mint GA-t.

GA az árnyéka, amitől retteg, talán a legjobb barátja a reneszánsz időkből. Egyszerű dolgokat vett most is észre, de igen hasznosakat Hősnőnek. És persze minden megfigyelésükbe beleszőtték a romantikus emlékezést közös múltjukról, a lány továbbra sem tudott napirendre térni afölött, hogy GA több évig kutatott utána, míg megtalálta...

...Hősnő bevallotta, hogy miután a férfi eltűnt életéből, és eltelt pár év, egyszer ő is látta a férfit a metrón. "Tudom, én is láttalak. A kék metrón mentünk"-mosolyodott el GA. "Igen, az Árpád-híd felé"-felelte Hősnő. GA még szélesebben mosolygott, és magához húzta a lányt: "Igen. És tudtam, hogy észrevettél te is engem, de nagyon beszélgettél egy barátnőddel." "Miért nem jöttél oda köszönni?!" "Mert nagyon beszélgettél. Azt hiszem, nem akartál észrevenni." Hát erre is rájött...

Ha kinyitná akkori naplóját, Hősnőnk valószínűleg a megfelelő helyen találna egy bejegyzést: "Ma szörnyű élményem volt: A-val utaztam az Árpád-híd felé, kikísértem a buszához, és éppen X. tanár úr szemináriumáról beszéltünk, ahol Y. tartott kiselőadást a ...kori költészetről/regényről/emlékiratokról. Y. rémes előadó, állandóan a papírjaival zörgött, és az orra alá motyogott, a fénymásolatok pedig tök feketék, semmi sem olvasható belőlük. Kíváncsi vagyok, hogy fogunk így levizsgázni belőle! Ráadásul Szakállkával/Bicebócával/Mufurc Janival sem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan szeretném, folyton csak bámul, de lépni bezzeg nem lép!...De nem is ez a lényeg, mert ahogy ott csüngtünk A-val a tömött vagonban, egyszercsak megláttam ...(itt GA akkori gúnyneve szerepelne!), és a gyomrom összerándult! Azt hittem, ennyi év után ez lehetetlen, de mégis, és inkább távolról néztem. Nem tudom, észrevett-e, de azt hiszem, hogy nem. A Dózsa György úti megállónál szállt le."

..."Igen, miután láttalak a metrón, akkortól kezdtelek el keresni, hosszabb-rövidebb kihagyásokkal"-vallotta be GA.  "De hiszen az nagyon régen volt!"-sápadt el a lány. "Igen. Már nős voltam, de még nem volt gyerekünk." Hősnőnk szeme elkerekedett. Nagyjából '99-ben vagy legkésőbb 2000-ben történhetett mindez. Vagyis hat évvel 2005 előtt. Hat meg öt az tizenegy. Egy hexameter, és egy pentameter, vagyis egy disztichonnyi idő. Tizenegy, az első mesterszám a numerológia szerint.

Hősnőnk szíve elfacsarodott. Tizenegy év. De valami miatt GA akkor nem szólította meg...ha megszólította volna...és még nem voltak gyerekeik...és hiszen még viszonylag fiatal házasok voltak, de már őt kereste!!! (???; és ??? - akkor ezt most valaki magyarázza el!) Itt állította le magát. Nincs értelme rágódni a múlton. Fáj, hát fájjon, de meg nem fog változni...

...a teste azonban jóllakott, többször is, zsibongó elégedettség áradt szét benne. GA megjegyezte csutakosan, hogy éhen fognak halni. Lezuhanyoztak, és elmentek pizzázni...

-------------------------------------------------------------------------------------------------------

Most először volt másfajta félelem-érzetem. Veszélyes az, ha valaki 11 évet vár rád.

gondolatok a teremtésről

"Az Első Törvény, hogy lehetsz, tehetsz, és elnyerhetsz bármit, amit el tudsz képzelni. A Második Törvény, hogy azt vonzod, amitől rettegsz. (...) Az érzelem az erő, ami vonz. Amitől nagyon félsz, azt óhatatlanul meg is fogod tapasztalni. (...) Az érzelem a mozgásban lévő energia. Ha energiát mozgatsz, azzal hatást hozol létre. Ha elegendő energiát mozgatsz, akkor anyagot teremtesz. Az anyag végső soron afféle energiasűrítmény. Ha elég hosszú ideig kezeled bizonyos meghatározott módon az energiát, akkor anyaghoz jutsz. Minden Mester tisztában van ezzel a törvénnyel. Ez a mindenség alkímiája; minden élet titka. 

A gondolat a színtiszta energia. Minden valaha volt és valaha lesz gondolatod teremt. A gondolat energiája soha nem enyészik el. Soha. Elhagyja a lényedet, és örökké terjedve kifelé tart a mindenségbe. A gondolat örökkévaló."  (N. D. Walsch)

------------------------------------------------------------------------------------------------

A fenti gondolatokat most, vacsora közben olvastam. Mivel az unokaöcsimnek szánt ajándékkönyvet nem olvasgathattam evés közben (még összekoszolódna), így Walsch úrral boldogítottam magam. Közvetlen e sorok előtt írja azt, hogy nincsen véletlen...Biztosan a fentieket sem véletlenül most találtam. Persze, a gondolatok nem újak számomra, de talán ő (vagyis Isten) fogalmazta meg eddig a legszebben. Ezért másoltam ide, Nektek.

2010. augusztus 12., csütörtök

szerintetek?

Nos, hogy folytatnátok a történetet? Szerintetek?...:-))

(bizonyára nem én vagyok a világ legboldogabb nője, mert azt a hősnők rendszerint a nászéjszakájuk után érzik, de...elindult. Különös energiák szabadultak föl bennem, és nő vagyok, igen, annak is érzem magam!)

--------------------------------------------------------------------------

Hősnőnk főzni akart. Valami apróságot, a film előttre. GA közölte korábban, hogy csökkentette kenyérfogyasztását, így nem mert tésztát főzni, hanem valami madáreleségben gondolkozott, pikáns fűszerekkel...végül mégis főzött bele némi krumplit is, hogy ne legyen éhes az a férfiember...

Nem tudta, mire számítson, két hét elteltével. Megint úgy érezte, hogy kissé vágyahagyottá lett, mégis előrehozta egy nappal a találkozót, hogy több idejük legyen egymásra. Az első alkalom fontos, mielőtt rutinná nem válna...És a keretek: egy kis saláta, egy kis füstölő, víz, ami az utolsó pillanatban került a hűtőbe, és még a pultról is letakarított, a száradó ruhákat átcipelte a hálóba. Oda tornyozta a legújabb könyveit is, amik nem fértek a polcokra, no meg az új utazótáskát, a régi, bevásárlóhátizsákot, és egy-két polártakarót is...úgyis a nappaliban lesznek.

GA mosolygott, és már a bejárati ajtóban aprócska csókot lehelt Hősnőnk ajkára, aki izgatottan viszonozta az üdvözlést - hogy utána egymásba kapaszkodjanak, hajuk, illatuk elkeveredjen a másikéval s a hűvös előszoba tompított fényével - lehetséges volna, hogy a fény és az illat hozta létre ezt a  zamatot, ezt a  zavart várakozást?

Rövid, ám annál célratörőbb szópárbaj keveredett a vacsoráról, és egynémely receptekről, könnyed étkezés követte - GA meglehetősen keveset evett, bár dicsérte a salátát, rákérdezett, mi van benne. Hősnőnk ismét zavarba jött saját étvágyától, de végül is sokkal hamarabb ebédelt, mint a férfi, aki éppen ezért nem is lehetett éhes. És bujkált benne valami betegség, mert sűrűn fújta az orrát - valamit összeszedett a nyaraláskor.

Amikor elkezdődött a film, összebújtak. Sablonos, de a férfiak általában mindig tudják, mit kell ahhoz tenniük, hogy az aktuális hősnő ne tudjon a mozgókép éppen forgó remekére koncentrálni...hm. Vagy ne akarjon koncentrálni. 

GA. lehellete finoman birizgálta a lány fülét, amitől le-lecsukódott a szeme. A férfi keze bársonyos, meleg, meghitt és igen szakavatott volt. A sci-fi hős éppen csak kigurult a csapatszállítóból tolószékével, és kezdett el ismerkedni új testével, a bolygóközi hibridlénnyel, amikor Hősnő felpattant, leállította a filmet, átviharzott a hálóba, leengedte a redőnyt, majd felkapta a nappaliban diszkréten a kanapé mellé elrejtett óvszeres dobozt, és megragadta a férfi kezét.

...Vajon az idő is intelligens lény, amely tekereg, mint egy kígyó: folytonosan hurkokat vet az örökkévalóságban, önmagát ismétli számtalan arccal, és akkor lassul le igazán, mikor azt hiszed, hogy minden olyan gyorsan történt? Hol kezdődik a te tested? És hol folytatódik a másiké? Mint egy csecsemő, amelyik elveszi, ami jár neki, mert nem tudja - nem akarja tudni-, meddig tart a teste. Egy örökkévalóság. 

...Rájött, vagyis érezte lényében - nem is lényében, hanem biztosan tudta: GA tényleg szereti a  nőket. Minden mozdulata, minden törődése gyöngéd, figyelmes. Úgy nyúlt hozzá, mint egy istennőhöz. És ezen a tényen az sem változtathatott, ha a férfi valójában összes szeretőjéhez istennőként közelített. És ez a finomság különböztette meg a többi férfitól. Ez valami olyasmi, amit akkor érez meg az asszony, amikor hozzáérnek, és nem előbb.

...Próbált baba lenni, két gyönyör között. Kislányos, baba, elesett, nő. És erős, határozott is. Egyszerűen nő. Lehántódott minden fölösleges sallang. Visszarepültek az időben, és újrajátszották a jelenetet: a lány kérte, húzzon óvszert (ez a félelem jele volt annak idején, de sosem volt rá szükség). Előkereste az ágynemű közül a  régi dobozt...feltárult az idő egy másik kapuja: azt a csomag óvszert Másvalaki miatt vette, és utána évekig hozzá sem tudott nyúlni. Pár hónapon belül lejár a szavatossága. Valahol örült, hogy mégsem, lesz az még jó valamire - de nem bírta kicsomagolni a celofánból. A keze remegett, a sötétben nem látott, és hirtelen hisztérikus kacagásban tört ki. Amikor másodszorra, majd harmadszorra sem ment neki, felzokogott. De ez fájdalmas zokogás volt, valami eltemetettnek a föltörése. Nem tudni, ki hagyta ott a Hősnő lelkében ezt az üledéket, és az sem tudható, miről, kinek szólt ez az elkeseredett sírás. GA átölelte, csitítgatta, babusgatta. És megvárta, hogy a fölszabaduló energia kiterjessze szárnyát, mint egy elszabadult vitorla, és föloldódjon egy másik síkon, aztán elhálták vágyukat. GA nem kapott aznap annyit, mint Hősnőnk, mert közben láza fölszökött, és a hideg rázta. Míg a meleg paplan alatt vacogott, megjegyezte a lánynak: most is betegen remegek, mint amikor hozzám vágtad a Balaton szeletet.

...és ezzel a kör bezárult. Nagy utat tettek meg 15 év alatt. És talán még nagyobbat az elmúlt 500 évben. De a Hősnő azt is tudta, hogy a java még hátra van, s hogy jó úton járnak.

---------------------------------------------------------------------------

Hát így telt szeretőségem első napja.


2010. augusztus 9., hétfő

hányat alszunk?

Mint egy kis ovis, úgy várom a holnapot, vagy a holnaputánt. GA. jelentkezett, hazaértek, szép barna lett, és felajánlotta, hogy nézzük meg az Avatart. Mármint dvd-n...Én a szerdát javasoltam, mert holnap csak viszonylag későn érek rá, de könnyen lehet, hogy neki meg a szerda nem jó. És csak várom, és várom a válaszát...ki tudja? Lehet, hogy van rajtam kívül még egy nő, és én csak a második számú vagyok? Tudom, hogy nem lehetnek elvárásaim, én csak a kajavásárlás miatt szerettem volna tudni, melyik nap jó neki. De azért annyira nem örülnék egy másik nőnek, mert úgy a fél hétből még kevesebb nap jutna nekem. Mondjuk így is elfoglalt vagyok, és csak este 8-9 után érek rá, de ha hetente mondjuk kétszer találkoznánk egészségügyi okokra hivatkozva, az azért nem lenne rossz. Persze nem arányos elosztás, de éhes disznó makkal álmodik.

Múlt héten nem volt kedvem írni. Nem arról volt szó, hogy felvetettek volna az izgalmasabbnál izgalmasabb események, egyszerűen ihletet sem éreztem, és a külvilágra sem úgy rezegtem/reagáltam. Részint a sokkoló hétfő hatása alatt voltam, részint pedig a hétvégére készültem: A. barátnőm jött föl - vásároltunk, főztem, takarítottam, moziba mentünk, csevegtünk éjszakába nyúlóan. Sőt, még kártyát is vetettünk, A. kérésére. Érthető okokból nagyon szeretne egy saját lakást. Nem részletezném a sorsát, elég legyen annyi, hogy egy gyalázatos házasságból menekült ki, a vagyona viszont a "közös" házban maradt. Az idézőjel a pénzt alamuszi (Vagy inkább ármányos módon) belőle kicsaló ex miatt került beiktatásra. Most a szüleinél húzza meg magát, szerintem meglehetősen méltatlan körülmények között. Szeretne önálló lenni. De ezt egy kislánnyal, és tanári fizetéssel, zéró megtakarítással nagyon nehéz lesz kivitelezni.
A. tudni szerette volna esélyeit. Elmagyaráztam, hogy a kártya leginkább a  tudatalattijával van összeköttetésben, tehát nem annyira az objektív jövőt (ha van ilyen), hanem az önmagában rejlő lehetőségeket mutatja meg. Ezt már itt is írtam szerintem, de neki sem először hívtam fel rá a figyelmét. A kártya persze nagyon furcsán fogalmaz, igen-nem válaszok nincsenek, és a többi dolgot is vegyesen lehet értelmezni. Annyi látszódott - számomra-, hogy ha vesz lakást, akkor igen szorult helyzetbe fog kerülni, de ha nem vesz, lelkileg erős elnyomást fog érezni. Nos, elmondtam a véleményemet: egy évet még várnék, hogy meglássam, hogyan alakulnak itthon a gazdasági viszonyok. De ez, természetesen hatástalan volt. Emlékszem: az utolsó időkben már én is nagyon hisztis voltam az albérlőléttől.
Én is vetettem kártyát, ti. hogyan érhetem el a számomra megfelelő férfi szerelmét. Nagyon tanulságos volt: gyakorlatilag most is lemodellezte a jelenlegi helyzetet - eléggé neki vagyok keseredve, úgy érzem, csapdahelyzetben vagyok, ahonnét nincsen kiút - de ez nem más, mint a saját, elavult nézetrendszerem. Az út: feladni a már idejét múlt, akadályozó nézeteket, teljes egészében megélni önmagamat, mert a belső harmóniát, és az ideális partnert csak így érhetem el.
Az álmaim pedig bizonyos szinten ismétlik önmagukat: ismételten álmodtam álmaim férfijával (persze most máshogyan nézett ki); de éppenhogy összejöhettünk volna, amikor közölte, hogy őneki ki kell mennie dolgozni 4 hónapra. A múltkor is dolgozni ment el, és nem aggódtam azon, hogy visszajön-e (milyen szorgalmas  a drága!). Érdekes, de most is teljesen biztos voltam benne, hogy visszatér. Valahol ez is újdonság az álmaimban: a bizonyosság érzése. Jön ő, jön ő, csak még kicsit mást csinál.
Ezen kívül azt is álmodtam, hogy A-t, aki a testvérem volt, fel akarják áldozni öreg férfiak (vének?). Mi meg csak vártunk egy házban, ahol rács volt az ajtón, és reméltem, kicsit el tudom halasztani a dolgot, de akkor sem ijedtem meg, amikor jöttek a vének, mert tudtam, hogy fel fog támadni...
Egyik este pedig felébredtem, és miután visszafeküdtem, azt kérdeztem Istentől: ha már nincs férfi, akkor mi az én jussom, mi jár nekem? Az álom elég egyértelmű volt: valahová el kellett jutnom, de csak egyedül tudtam odamenni, tömegközlekedéssel, több átszállással. Háromra kellett odaérnem - innét tudtam, hogy a gyógyító asszonyhoz megyek. És az órámat nézegettem, de nem tudtam megállapítani, hogy időben vagyok, vagy elkések, mert az óramutatókat nem tudtam megkülönböztetni. Aztán addig forgattam a szerkezetet, amíg egyértelművé nem vált: pont időben vagyok.

Hát, ennyi. Tudom: J-ről kéne írnom, meg az ominózus első kirándulásunkról. Ehelyett az álmaimról fecsegek, és GA-ra várok, mint a messiásra, hogy végre magamhoz ölelhessem az árnyékomat.

2010. augusztus 4., szerda

három hónappal később

Hétfőn beültünk B. és K. barátnőmmel enni-inni, és dumálni. Ilyenre több mint 3 hónapja, ugyebár, nem volt példa. Jó volt. Természetes volt. És tulajdonképpen kicsit újszerű is. Merthogy ők is átértékeltek pár dolgot. B. például csalódott volt főnökömben, akivel eddig ő egészen jól kijött, de most gyakorlatilag hazugságra kényszerítette, majd utána főnök mégis mindent bevallott nagyfőnöknek, aki előtt B. így hiteltelen lett. Sokan csalódtak ex-főnökömben, de így legalább a kollektíva kicsit összetartóbb lett - nézzük a pozitív oldalát a dolognak! B-n persze ez nem sokat segít, de szerencsére amúgy is elfoglalja a költözés - új lakást vettek, amit párjával mindketten a magukénak éreznek. A költözés/felújítás kimerítő, de biztos vagyok benne, hogy megéri.
K. már az elején kijelentette, hogy neki boroznia muszáj, mert érte némi kis hidegzuhany. Mikor elmesélte, minekünk is muszáj lett innunk. K. végre eljutott odáig, hogy letette a párja mellett a voksot, hogy akkor ő az, nem akar mást, gyermeket szeretne ettől az embertől, és mindent megtesz, hogy meggyógyuljon komplex hormon-bajából (többek között PCO-s, de talán már említettem, hogy a mi kis női bagázsunkban 5 nőből háromnak van ez a baja, a negyediknek, B-nek sajnos a rák akadályozta meg, hogy saját gyermeke lehessen, és nekem is van némi kis miómám és talán hormonális eltéréseim, amit most leginkább a gyógyítóval, és lelkileg szeretnék legyőzni úgy, hogy helyrerakom magamat - mindenesetre ezzel a statisztikai adattal mi vagyunk/voltunk minden idők leggázabb női brancsa). Szóval, K. is elhatározta, hogy mindent megtesz: gyógyszert szed, diétázik...és most a párja elment andrológushoz, és közölték, hogy van kb. három darab spermája, így a legjobb esetben is csak lombikbébijük lehet...K. már teljesen beleélte magát az anyaságba, és úgy nyilatkozott, hogy ha végképp nem megy, akkor örökbe fogadnak. Próbáltam vigasztalni: ők tényleg fiatalok, sokkal jobbak az esélyeik, mint a legtöbb párnak.
Szóval, kissé kiakadtam. De én sem maradhattam ki, mert kb. a harmadik pohár bornál B. elővett és nagyon konkrétan kikérdezett, hogy akkor hogy is állunk mi GA-val...

Hm. Meglehetősen őszinte esténk kerekedett.