2013. március 27., szerda

megtudom, ki vagyok

Hétfőn megtudtam, ki is vagyok én ott lent, a bokszteremben...Hm. Persze így van ez: sosem úgy sülnek el a dolgok, ahogy szeretném. A kiszemelt férfiú helyett másvalaki aktivizálta magát - a szakács srác (hát, ki más?!). Bár, érdekes volt, hogy most én értem késve, és álltam be melegíteni a  többiek közé. Nem kezdeményeztem egy pacsit sem, de a Szépmosolyú odajött, és kezet nyújtott. És mosolygott. Aztán persze elvonult az autószerelővel ringezni. És nem szólt hozzám. Helyette beszélgethettem az autószerelővel. Nincs ezzel semmi gond, rendes srác, diszkréten viccelődik, nem sértő - csak hát mással is beszélgettem volna...Ja, hát volt más is, hát mért nem jó az nekem? Mindig csak mást akarok?! A Szakács csávó bezzeg nem szívbajos - snájdig kacsintással köszöntött. Persze szerintem a kacsintás az olyan Jávor Pálos megnyilvánulás - még jó, hogy a bajuszkáját nem pödörgette közben...Aztán zsákolás után megnevezett, úgymint "szőke ciklon". Aha. Szóval, név híján így hívnak maguk között?! Mmmm. Szépmosolyú erre magában vigyorgott, de meg nem szólalt volna.

ui.: Nem jól alakulnak a dolgok, a sógorom kórházba került, tesómékhoz utazunk húsvétra. Ma fölhívtam, de borzalmas volt a hangja - hallottam, milyen fájdalmai vannak. Az epéjét fájlalja, de azért alaposabban kivizsgálják. Már küldtem neki egy adag reikit, bár kétlem, hogy ettől éjszaka el tudna aludni.

2013. március 18., hétfő

szívdobogás

Ez a mai nap jól lefárasztott, de a szívdobogás nem bokszon következett be. Amúgy megpróbáltam némi kis trükköt bevetni, de legközelebb nem fogok élni vele, mert az eredmény fatális volt: Anno, amikor nem úgy mentek a dolgok J. és közöttem, néha megreikiztem a kapcsolatot, és olyankor mindig nagyon kellemes éjszakákat töltöttünk el...Hát, gondoltam, egy kis energia Szépmosolyúval való ismeretségnek sem ártana. Olyan hatásos volt a dolog, hogy a srác meg sem jelent edzésen...:-((
Viszont volt egy nagyon kellemes élményem is: egy vadiúj fickó is volt edzésen (persze lehet, hogy már egy ideje jár, de nem egy napon jelenünk meg), és tőlem kezdett el kérdezősködni, hogy ki mennyire foglalkozik az emberekkel. Sajna az én edzőbácsim nagyon magunkra hagy, és láttam, mások milyen részletesen magyarázzák el az egyes figurák csínját-bínját, ti. hogyan kell pontosan kivitelezni egy-egy dolgot. Hát, én meg is mondtam a srácnak, hogy a fiatal edző nagyon alapos, én meg ugye csak megpróbálom ellesni a dolgokat a fiúktól. Felajánlotta, hogy kérdezzek nyugodtan. Hát, én csak kérdeztem, ő meg magyarázott, elmutogatott, együtt kivitelezett velem mindent. Ez volt a nap ajándéka: végre valaki részletesen megmutatott pár dolgot. Sőt! Egy darabig folyamatosan érdeklődött, van-e még kérdésem. Hm. Jó lenne máskor is összefutni vele, mert tényleg jól magyarázott.

De újra hétfő van, és a hidegrázásom ugyanott folytatódott Gardróbossal kapcsolatban, ahol a múlt héten abbamaradt. Hiába családállítás, beszélgetések, nem tudok lepörögni a  témáról, egyszerűen annyira szúrja  a szemem a dolog. Ráadásul nemsokára szülinapja lesz, én meg tök hiteltelennek érezném az ajándékozást...Az érdekes az, hogy semmi hajlandóságon nem volt folytatni az elmúlt barátságok feldolgozását, viszont a lelki békémet így már abszolút nem könnyű fenntartani (sőt...) Megint K. barátnőm sietett a segítségemre kíméletlen kérdéseket téve föl a témával kapcsolatban. Nem részrehajló, sőt! Arra figyelmeztet, hogy képtelen vagyok objektíven szemlélni Gardróbost, mivel mindent rátolok, minden rosszat belehelyezek, mint egy mumusba. Ő ebből semmit nem érzékel, így, ha nem adok ajándékot, én fogok bunkónak tűnni. K. addig-addig provokált, míg ki nem böktem, ami elég nyilvánvaló: ez a történet nem Gardróbosról szól, hanem a saját gyerekkorom frusztrációival szembesülök: kiközösítés, gúnyolódás, ok nélkül, barátok elvesztése ok nélkül - személyes kudarc megélése. Utána pedig próbáljuk meg eltemetni az egészet, elfelejteni, végtére is minden embernél "normális" pár gyerekkori trauma cipelgetése. 
Hát, ez van. Azért nem megy a másik két lánybarátnő lezárása, mert a dolog ennél mélyebbről jön. Az összes, babakortól begyűjtött sérelemből.
Amikor ennek a blognak az elején eldöntöttem, hogy a mélyére nézek a férfiakhoz fűződő kapcsolatomnak, és kifájok, lezárok minden függőben lévő szimpátiát, elmúlt vonzalmat, akkor ezt nagyon praktikus okok miatt kezdtem el. De a történethez hozzátartozik, hogy akkor már mintegy 5 éve terveztem, hogy kellene egy ilyen számvetést csinálnom, csak kényelmesebb, kevésbé fájó volt nem szembenézni a helyzettel, és gyakorlatilag az utolsó pillanatig húztam-halasztottam a dolgot. Amikor jobban lettem, akkor ugyan tudtam, hogy számtalan gyerek- és kamaszkori sérelmem maradt, de valahogy nem akaródzott még egyszer nekifutni a történetnek, meg örültem, hogy jobban vagyok. Csakhogy az önismeret ilyen: csak fennsíkok vannak, meg az odavezető utak - de mindig újabb utakra tévedsz, hogy újabb fennsíkokat kereshess.
Hát, ö...most azért nem tudom fenntartani a boldog belső egyensúlyt, és azért szúrja a szemem ez a frissen elhamvadt barátság, mert most ez időszerű, de nagyon. Most ezt nem halogathatom tovább, mert tudom, hogy ha megtenném, sokkal rosszabbul érezném magam.
És ennek kell az elsőnek lennie, utána az árnyék feldolgozásának. K-val beszélgettünk, javasolt egy technikát, amivel hosszan, fájdalmasan, de eredményesen lehet dolgozni. Kérdés, egyedül meddig fogok jutni, viszont jó hír, hogy van hozzá könyv is, meg ha egyszer elsajátítja az ember, örökre megmarad a technika. Ez a belső gyermek felfedezése, ill. a belső gyermek(ek) sérelmeinek föltérképezése, és a neki hiányzó szeretet megadása. Végül is jobb később, mint soha.
Csak annyira rémisztő, hogy most hónapokig pocsékul leszek...
Érdekes dolog történt: amint tudatosítottam magamban, hogy szembe kell ezzel néznem, szívdobogást kaptam, és elkezdtem pánikolni. Ebből tudom, hogy ez most telitalálat volt, ez a következő feladat.

Mindent összevetve, mégis erősebbnek érzem magam, mint mondjuk fél éve. És ez jó.

2013. március 17., vasárnap

csoportosítás

Mivel lusta vagyok két blogot írni (meg minek), ezért lehet, hogy ezentúl jelezni fogom, melyek a világiasabb tartalmú bejegyzések, melyek az ezósak, így sokkal egyszerűbb dolga lesz mindenkinek, meg hát nem egyforma az ízlésünk.

aki én vagyok

Nem is tudom, ki vagyok én valójában. Ez itt most egy nagyon agyalós bejegyzés lesz, semmi izgi, csak vannak dolgok, amiken nem tudok elmenni - lelki dolgok. Azért írom, mert akit esetleg nem érdekel, az ne is olvassa tovább.

----------
Végül is gyerekkoromban voltak érdekes élményeim - nem tudom, másnak voltak-e "testidegen" érzetei - a kifejezés teljesen pontatlan, arra utal, amikor az ember rácsodálkozik önmagára, hogy "jé, tényleg ez lennék én?", és közben kicsit kívülről, idegenként is tekint magára. Amikor maga is idegen saját maga számára. Nekem voltak ilyen érzéseim, soha senkivel nem osztottam meg.
De az évek múltával minden más eltakarta ezt, nem foglalkoztam vele. Ja, közben egy mondatot teljesen átírtam, mert többes számban kezdtem neki - mintha az, hogy magamból indulok ki, azt is jelentené, hogy mindenki másból indulok ki.

És aztán jöttek ezek a furcsa élmények - reikin az egyiptomi életem képei, mielőtt még olvashattam volna a "Beavatás"-t, aztán meditációval a Firenzei Kalmár, akinek életéről múlt nyáron többet tudtam meg, és a kristályok révén több, legalább 3 másik élet is. Ha ezek életek. Gondolom, azok voltak, csak az én egóm annyira erős, hogy nem tudtak mélyebben tudatosodni.
De nem baj, mert legalább pár bennem lévő, megmagyarázhatatlan késztetésre így kielégítő magyarázatot kaptam. Csak néha nem tudtam, miért pont akkor és úgy jönnek elő képek, illetve mindig azon gondolkodtam, hogy A TÖBBI SZEREPLŐ, AKI ÉN VAGYOK, MIT AKAR VELEM KÖZÖLNI. 

És aztán az álomképek, a meditációs képek, amik nem az előző életekről szóltak, csak egy másik énemet (másik énem?) jelenítették meg különféle helyszíneken...Számomra az álmok, és ezek a képek különösen fontosak, énhozzám tartoznak, gondolom, a tudomány ezt úgy magyarázná, hogy saját erőmből próbálok hozzáférni a tudatalatti/feletti témákhoz. És valójában azért nehéz bármilyen ilyen képet visszaadni, mert ha le is tudnám írni pontosan a körülményeket, semmit sem tudnék érzékeltetni a helyszín minőségéből, energiájából, funkciójából.

De végső soron mi is a valóság? Az, amit látunk, vagy az, amit érzékelünk? Valóság az, amit annak élünk meg - márpedig ha valaki valóságnak éli meg az álmait, a meditatív képeket, méghozzá azért, mert önmagáról mond el dolgokat, akkor ez azt is jelenti, hogy  a valóság, és egész lényünk multidimenzionális, ahogy azt K... entitás, és még sokan állítják. Ez az a bizonyos multidimenzionalitás, ami olyan divatos ezós kifejezés, de nagyjából senki nem tudja rendesen elmagyarázni, mit is jelent. Hát én most valamennyire megértettem, megélem a mindennapjaimban. Sőt: ha valami miatt nem sikerül "látnom" valamit, vagy nem emlékszem az álmaimra (ami  mostanság előfordul, mert csak az rémlik, hogy valami nagyon sűrűt álmodtam), akkor furcsa, megmagyarázhatatlan hiányérzetem támad. 

Az érdekes az, hogy vannak szereplők, személyek? nem is tudom, minek nevezzem őt/őket, akik visszatérő figurák, ahogy bizonyos helyszínek is, ahová eljutok, de amik soha nem változnak, mindig ugyanúgy néznek ki - és róluk tudom, hogy ők nem egy-egy inkarnáció, hanem az igazi magam/magunk. Hát, ez így elég gáz leírva, akkor egyszerűbben fogalmazok: amikor "meditálok" (persze nem azt teszem, de nevezzük így), akkor van egy állandó megjelenési formám, ahogy pl. B-nek is van állandó megjelenési formája (a fehér inges valója), és a változó helyszínek mellett van egy olyan helyszín, ami soha nem változik. Nem sok mindent tudok erről az énemről, csak sejtem, hogy nem ő a felsőbb énem, mert teljesen nőnek érzem, viszont a szándékai nem tiszták előttem, csak a léte. Ezzel szemben egy-egy inkarnáció úgy jelent meg előttem, amilyen volt: egyszer pl. egy szerzetes voltam, és láttam, hogy kenyeret osztogatok, és akkor az villant be, hogy mennyivel egyszerűbb (volt) ez a megoldás, ez az élet. 

Ez nem is emiatt érdekes, hanem az utóbbi álmok visszatérő motívuma miatt. Ma megint oktatást kértem elalvás előtt, és nagyon zavarbaejtőt álmodtam, ugyanakkor tudom, hogy a valóság felépítésébe kaptam bepillantást: Szóval, álmomban egy nagyon kényelmes, kényelmes kárpitozású villamoskocsiban utaztam több emberrel együtt (bár ők nem voltak fontosak). Ez a villamoskocsira emlékeztető jármű világok (dimenziók?) között közlekedett olyanformán, mint egy modern hullámvasút: egy speciális sínsoron száguldott modern városok között, amely sínek a hullámvasút módijára össze-vissza, nyakatekerően kanyarogtak - néha fejjel lefelé utaztunk volna, amin meg is lepődtem, mert én félek az ilyesmitől. De ami érdekes volt: néha csak úgy repültünk, sín nélkül a levegőben, ti. át kellett csatlakozni egy másik világ sínjeire, amiknek a vége lógott a levegőben (mondom, hogy az ilyen álmokat képtelenség elmesélni...). De ami az igazán érdekes a rácsatlakozásban, hogy azt a villamoskocsi vezetője, egy férfi tette meg, méghozzá a puszta kezével kapta el a sínpárt...(elég bizarr, nem, hogy őrajta lógott az egész kocsi is. Ezt most nem tudom jobban leírni). Node, a történet csavarja csak most jön: mi szerettünk volna a sínen közlekedni, a férfi/vezető viszont nem tudta a jelszót, amivel csatlakozhattunk volna: ti. nem tudta megmondani a saját igazi nevét. Ezért lezuhantunk, és innentől kezdve a többi szereplő el is tűnt, csak én és a vezető srác maradtunk. Ami szintén érdekes, mert a szokásos 3 kísérő helyett őt érzékeltem egyedül. Vele kezdtük el bejárni a különféle dimenziókat - mindegyiket egy-egy tulajdonságnak szenteltek, ami valakinek a tanulnivalója, "sara" volt. Így jártunk olyan pláza-szerű helyen, ahol csillogó-villogó standok voltak, és én tudtam, hogy az egyik oldala Bika, a másik Ikrek (szóval tudtam, hogy a világok analógiák mentén vannak felépítve), utána elértünk egy helyre, ami a "harag" volt, és jeleztem a srácnak, hogy ez az én tanulnivalóm...

Miért érdekes ez az álom, és hogyan kapcsolódik a személyiség rejtett dimenzióihoz? Nos, elviekben az álmom többi szereplője is én voltam (legalábbis egyes értelmezések szerint). A többiek eltűntek, de mellettem maradt ez a fiú/férfi (aki én is lehettem volna, de akit teljesen idegennek éreztem)...És ez az idegen nem tudta az igazi nevét megmondani. Más álmokban is volt ilyen motívum: elhagyom a táskámat, benne az irataimmal - elhagyom az identitásomat. Azt mondják, hazudjak valamit, ki vagyok, úgysincs jelentősége, stb. 
De valójában nem tudom, ki vagyok. Nem tudom megmondani az igazi nevemet. K... entitás mondja azt (és sokan mások, csak kicsit másféleképpen), hogy egy-egy inkarnáció olyan, mint egy ruha: ha elöregszik, levedli a lélek. Ez csak egy szerep. Odaát viszont van egy nevünk (az igazi nevünk), ami fényből, színekből, dallamokból álló név. Van egy részünk, ami mindig odaát marad, leszületetlen állapotban (ez a felsőbb én); aztán egy részünk test nélkül kísér minket (az őrangyalunk). De végső soron mi magunk is csak egy többszörösen összetett, megfejthetetlen energiagubanc vagyunk.

Ahogy kerülnek elő ezek a korábbi életek, és a lényem lényegi része, úgy egyre inkább azt érzem, hogy nem kellene magamat a testemmel, az egómmal azonosítanom. Az egóm persze köszöni szépen, jól elvan, és remekül beilleszkedett ebbe a társadalomba, prímán el tudja végezni a feladatát - legalábbis az olyanokat, mint munkavégzés, főzés, barátokkal, családdal való törődés, szórakozás; és igen, el kell ismernem, hogy ezt a személyiséget most már sokkal jobban szeretem, mint két évvel ezelőtt, vagy 10 éve. És szépnek, csinosnak találom a  körülményekhez képest, szóval alapvetően egy jó választás volt :-)) De ez csak egy részem. 
Aki én vagyok, az a másik, odaát. De ő is csak egy rész, mert nő. És van valaki, akit eddig csak 2,5-ször láttam, aki még mindig inkább nő, mint férfi, és ő is én vagyok. Mégsem tudom, ki vagyok, vagyis mi az igazi nevem. 

Persze az igazi nevünk rejtve van, míg itt vagyunk. És érdekes ez a fajta tudatállapot is - amikor így önelemzek, akkor nagyon el tudok magamtól távolodni, szinte az idegenségig. Amikor pl. tornázom, vagy eszem, akkor nagyon bele tudok bújni a testembe, és nagyon tudok azonosulni az egómmal.

Nagyon jó volt ezt így leírni, bár kétlem, hogy valaki is megértette volna.

ui.: Ma az az érzésem támadt, hogy valamikor többet is meg fogok tudni az elmúlt életeimről - persze majd akkor, ha erre alkalmas leszek. És támadt egy olyan érzésem, hogy én lehet, hogy nem is a valódi B-re vágyom, hanem a Fehéringesre, amelyik énjéről a sima B. nem is tud tudatosan. Persze valamilyen formában mindig a teljességre vágyunk.

mások babái

Az elmúlt hét igen pozitív élménye az volt, hogy eljutottam E-hez, végre, mire a kislánya nagyjából féléves lett. Mentem volna előbb is, csak a  kislány nagyon rossz evő, és emiatt kórházba is került. E. pedig érthető módon csak egyre stresszesebb lett ettől. Így inkább vártam pár hónapot. 
Hát, nagyon cuki a kislány! Olyan, mint egy ékszerbaba, olyan kis finom arcvonásai vannak. Persze az én környezetemben szinte csak kisfiúk voltak eddig, így ez sem tűnt fel - az utcán látott csecsemőket pedig nem vizslatja meg az ember lánya alaposabban - mert az fixírozás lenne.
E. üdítő színfolt volt Gy-hez képest, akivel évekig nem lehetett másról beszélgetni, csak anyaságról, meg ilyenekről. Ami nem gond, de közben egyszer sem kérdezte meg, hogy velem mi van. Ez nyáron változott meg, akkor már szóba került az én nem létező magánéletem, vagyis inkább érzéseim is. Igaz, nem Gy-t, vagy E-t fogom a bennem kavargó érzésekkel zaklatni. Nagy igazság, hogy az ember sokkal hamarabb érti meg a hozzá közelebb esők érzéseit - azokét, akik nagyjából hasonló dolgokon mennek keresztül. Ezért volt különösen kellemes meglepetés, hogy E. pontosan megértette, mit értek azon, hogy végre teljesnek is tudom magam érezni, és olyankor semmire nincs "szükségem" - bár ez az érzés még meglehetősen instabil, hullámzó; hol van, hol nincs.
E. kislánya amúgy nem volt túl jó passzban: hőemelkedése volt, meg én vadidegen vagyok, így nehezen barátkozott, ellenben alaposan megnézett magának :-)) Én türelmesen vártam - E. ezt úgy értékelte, hogy micsoda remek adottságom van, hogy nem akarom azonnal a gyereket abajgatni, figyelembe veszem a kicsi igényeit is. Naná, hogy figyelembe veszem! Senki se várja, hogy egy féléves gyerek fél perc alatt megbarátkozzon vele - ha meg is teszi, az egy aznapi dolog, másnap már lehet, hogy másképp lesz.
Hazajött E. párja is, így utána vele is számolni kellett, de én lányosítottam némiképp - ez nekik nagyon tetszett, mármint, hogy én ennyire nyíltan, őszintén vagyok képes egy pasi előtt is beszélni. Később elmagyaráztam E-nek, hogy ez annak köszönhető, hogy a srác a párja, olyan, mintha E. meghosszabbítása lenne (tulajdonképpen én sosem tekintettem a barátnőm párjait férfiaknak, de ezt már nem tettem így hozzá). A párjuk olyan, mint egy hozzájuk tartózó, számomra nemnélküli fél.

Aztán írtam A-éknak is a tengeren túlra - mióta megszületett a fiuk, A. gyakorlatilag eltűnt. Most is nagyon lakonikusan írogat, mert ő viszi a háztartást, és sokszor a gyerek is az ő kezében van. Naná, hogy két ennyire intellektuális, független ember egy kézibabát fogott ki, csakhogy szokják a kiképzést. Viszont a kissrác nagyon aranyos, láttam róla egy rövid felvételt. Kíváncsi vagyok, mekkora zsiványtanyává lesz képes kinőni magát - már van egy e-könyv-olvasója, és előreláthatóan 2, vagy 3 nyelvvel fog első körben megismerkedni.  Most két és fél hónapos. Mindenki azt adja a gyerekének, amit a legjobbnak vél.

2013. március 11., hétfő

más férfiak növő szakálla

Ez a bejegyzés szigorúan más férfiak növő szakálláról fog szólni. Ugyan nem tudom, a Szépmosolyúnak minek kellett megválnia attól a kis cuki körszakállkától, amitől különösen szexis volt...(gyengém a sportos körszakállka, most már azt is tudom, mit szimbolizál), de ez most nem Róla szól, hanem Más Férfiak Növőfélben lévő Szakálláról. Amiről - jobb híján- beszélgettem. Merthogy Szépmosolyú csak bejött, szépen mosolygott, lepacsizott, majd bemelegített...(én meg magamban visítottam.) Úgy érzem, jogosan, hogy mintegy kéthetente kicsit kibimbózó ismeretségünk a rákövetkező alkalommal visszafejlődik. 
Így csak  a Szerelő sráccal beszélgettem előtte, megkérdeztem, vajh' szakállt növeszt-é. Hát, lehet, de az öregít (??? - ennyire hiú egy fiatal srác?!), és most kissé megnőtt a borostája. A beszélgetés ezt a témát járta körül, de érintőlegesen szóba került az is, hogy ő még volt katona. 
Ja, és ma megszólalt a kultúra az egyik fasziból - mert már nem tudok mást mondani. Biztosan nagyon humorosnak vélte magát, amikor a menetek hosszára kérdezett rá (2,5 percre van az óra beállítva, amit egy egyperces szünet követ). Ti. hogy a hosszából ő kétpercesre tippelt, mert nála addig tart egy szeretkezés, előjátékkal...????....!!!!...:-) Hát, ami kétperces, az nehezen fér bele a szeretkezés kategóriába, de kedvem lett volna beszólni a nagymellényűnek, hogy "én ilyen problémával inkább orvoshoz fordulnék".

Azt hiszem, ezentúl a férfienergiákban való megmerítkezésre fogom korlátozni a boksztermi tevékenységemet, és nekiállok technikai videókra vadászni a neten, hogy javíthassak az ütéstechnikámon. (Ja! És a Szerelő srác meg is jegyezte, milyen erősen pacsizok a kezébe!)

Lehet, hogy ebben az elhatározásomban támogat a Jóisten is, aki úgy forgat körbe, mint egy szélkakast, és mindig más-és-más férfiakra mutat rá. S amint valamelyik elkezdene érdekelni, akadályokat gördít az utamba. Hogy mást ne említsek, Blue-eyes-szal kapcsolatban szörnyű gyanúm támadt: múlt héten egy előadáson voltam, amin ő is megjelent, de én késve érkeztem, és így ő már leült egy kolléganőm mellé, akihez hosszabban beszélt. Az előadás után odamentem a kolléganőhöz, és mivel rég nem láttuk egymást, érdeklődtem, hogyléte felől. Aztán a párjáról. És kiderült, hogy már más párja van másfél éve. És akkor bekúszott lelki szemeim elé a kettejük arcberendezése, ami arányai alapján azt is sugallhatná, hogy összeillenek...Mi van, ha az a pár Blue-eyes?! Így őt gyorsan kihúztam a nem létező listámról.

De nem baj, mert van másik! És lesz harmadik, és sokadik, ha hihetek a Jóisten technikájának - csak az a lényeg, hogy az a valaki ne igazán érdekeljen, és akkor tuti el fog hívni randizni.

Amúgy tényleg van még valaki, aki adott esetben érdekes is lehetne (leszámítva, hogy semmit nem tudok a családi állapotáról, s hát nős-barátnős emberekkel, ugyebár nem állok szóba), de ez annyira, de annyira idétlen kategória, és olyan korai lenne róla beszélni, hogy egyelőre maradjon az ismeretlenség árnyékában. Most ezzel jól felidegesítettem minden kedves Olvasómat. Akkor jóéjt és pá! :-)) (De ez a pasi is tényleg létező, becsszóra nem kamuzom!)

2013. március 5., kedd

három mondatnyi bohózat

Gondolom, már minden kedves olvasóm sejti, kiről fog eme bejegyzés szólni, aki nem tudja, annak elárulom, hogy az egyetlen, utánozhatatlan Mr. Szépmosolyúról, aki a világ egyik legtónusosabb, és leggusztusosabb férfi-izomzatával rendelkezik. Felfújt szteroid-pukkancsok, műmájer kigyúrt agyak, és asztalterítőt megsemmisítő mennyiségben kivarrt csákók szóba sem jöhetnek ezen a szemlén - bár egyéb stílusú egyedek is kevés számmal képviseltették magukat  a blogban.

Honnét is kezdhetném? ... mmmm...Mert ugye, mit érez a NŐ? (Vagyis én, most már nagybetűsen, de ez inkább a női életérzésemet hivatott tükrözni.)

--------------------------------

A NŐ, Isten eme végtelenül lágy, nagyjából 70 kilóba tömörített amúgy kecses teremtménye, akinek még a bokszos szakszerű fújtatását is valami nagyon asszonyi pihegés hatja át (vagy ő így gondolja), és aki eddig egy éven át minden egyes alkalommal úgy beszélte rá magát, hogy "ezen a héten is lemegyek a férfiak közé" - nos, Ő, a NŐ, most kissé elkámpicsorodott. 
Tudvalevő - elvégre K. és A. barátnők is biztosították róla, hogy ez a "behatolok Mars felségterületére, és úgy teszek, mintha Marsika lennék", ez bizony nem kedvez az ismerkedésnek. S mindez rendben is volt, hiszen Ő, a NŐ azért járt le, hogy kipihegje-kiüsse rosszkedvét, és töltekezzen a tömény tesztoszteron-gyönyörből - s a férfiszagból mint szükségszerű, de tolerálható melléktermékből is. Mindaddig jó volt, amíg meg nem jelent a színen egy olyan egyed, aki elérte az ingerküszöböt. Pedig küzdött ellene: a tudata valami egészen mást érzékelt, valami behatárolhatatlan veszélyforrást - nem, nem agressziót, valami mást. És akkor már egyáltalán nem volt mindegy, hogy néz ki az a bokszoló-smink, ami amúgy láthatatlan, de direkt erre az alkalomra fejlesztette ki. Nem mindegy, milyen színű edzőpólót húz, melyik bokszoló-parfümöt használja (jó kis semleges-friss illatot, diszkrétet, csakhogy elfedje az izzadást). És nem volt mindegy, hogy a férfi vajon látja-e a tükörben, mit produkál a zsák mögé bújva. Magyarán: Marsika ment le, de Vénusz akart érvényesülni.

És amúgy már unásig ismételgette magában: nem érvényesítheti az akaratát - magyarán, csak "kelletheti" magát, felkínálhatja a portékát, aztán ha kiválasztják, akkor örülhet neki. (Erre való az észrevétlen smink, az észrevétlen illat, ami mégis kiemel, csak egy kellemes hátsó gondolat erejéig marad meg a másikban - apró, női örömök.)...MÉGIS! És minden józan érv ellenére is voltak vágyai, például, hogy megtudja a férfi nevét, hogy magában - legalább magában!- ne Szépmosolyúként kelljen megneveznie. De a közeg a férfias vicceknek kedvez, a férfiak egymás közötti  heccének. Ahol ő, a nő (már csak kisbetűvel), csak egy bájos, sarokba állított szobanövény lehet. Nos, ez a helyzet fonáksága - ne akarj! de próbáld kivenni a helyzetből, ami a tiéd lehet!

Már nem érdekelte, hány órára ér le a Szépmosolyú: ha az autószerelő srác, akivel gyakorolni szoktak, lent lesz, akkor biztosan hamar eltűnnek, neki meg marad pár grátisz lecke, amíg figyelheti őket a ringben. A szerelő srác már javában melegített, csak hárman voltak a zsákoknál, így úgy döntött, hogy - figyelembe véve, hogy a szerelővel egészen baráti az ismeretsége, néha szól hozzá pár kedves mondatot-, szóval hogy megemlíti, milyen ügyeseknek találta őket a múltkor. Aha! Hát ez a próbálkozása nagyjából úgy sikeredett, hogy a  fiú visszakérdezett, hogy kivel látta őt gyakorolni. 
Mire a nőci: (Lám, így alakulnak a szerepek: hol NŐ, hol csak nő, vagy nőcike): "hát, ööö, azzal a magas sráccal bokszoltál". 
Szerelő: "Melyikkel?" 
Nőci: "Nem tudom a nevét - (na ja, senkinek sem tudja, így elég nehéz lesz beazonosítani!)- de nagyon magas; mármint ahhoz képest, hogy bokszol..."
Szerelő: "Akinek fehér edzőcipője van?"
Nőci: (magában: ???) Tessék? Én nem szoktam a cipőket nézegetni! (Így is mondhatta volna: Én nem a cipőket szoktam nézegetni - és mennyivel igazabb lett volna!)

Mindenesetre a Szerelő srác tippelt, mondott egy nevet, Nőci elraktározta, aztán két ütés között azon merengett, milyen furcsa az élet, miket nem tud meg: hogy a férfiak is odafigyelnek ilyen részletekre. Végül is, az edzésen ők teljesen természetesen egymás ruháját nézegetik, míg őt a ruha hidegen hagyja, neki a felvillantott izmok sokkal izgalmasabbak, és egy-egy jól sikerült, vagy fejlesztés alatt álló alkat, különös tetoválások, vagy szelíd tekintet alapján jegyzi meg a srácokat. Szerelő srác ezt a figyelmességét nagyon mulatságosnak tartotta, megjegyezte, hogy ő inkább csak túlél a Szépmosolyú mellett, mert a férfinek olyan hosszúak a karjai, hogy nehezen lehet hozzáférni. "De már meg is érkezett!".
Hm. Levágta a szakállát, pedig az annyira szexissé tette! (Lehet, hogy nő van a dologban? anti-szmájli...) Ekkor kisebb bohózat alakult ki: Szerelő kérdőn néz Nőcire, aki rámutat Szépmosolyúra, hogy "igen, ő volt az!" - szegény Szépmosolyú! Visszavigyorog, nem érti, Nőci nyökög egy magyarázatot, Szerelő srác vihog, Nőci szörnyen zavarba jön, és diszkrét nőies nyihogást hallat. Utálja magát, de úgyis mindjárt kimegy. Még ezt is egyes számban: kimegy, és nem kimennek, holott a Szerelő is távozik. 
Sok-sok dühös menet után, midőn egyedül maradt a zsákokkal, és kedvére próbálgatta őket, kiment iskolázni. Szépmosolyúék kint kerülgették egymást, kiszorultak a ringből. Ám ekkor jött a Nagyhasú Szakács - joviális alak, komolyan nem vehető, akinek mindig van egy-egy pajkos kacsintása Nőcihez, de amúgy nem játékos, mert nős, meg egyébként is. Szakács dévajkodása a mai nap elérte tetőpontját: a szokásos kacsintás helyett egy közeledő ál-ökölcsapást mért Nőcire, aki vette az adást, és beszólt, hogy csak vigyázzon, mert volt női önvédelmen. Szakács ezen felbuzdulva szinte beszélgetést kezdeményezett a nők ebbéli képzésének szükségességéről, még meg is kérdezte, kik szervezték, mire Nőci kihúzta magát, és közölte, hogy a K..M..sok. Aha, oda Szakács is tervezte az átigazolást, aztán meggyőzték, hogy maradjon. 
Nőci persze szerénykedve igazította ki saját állítását, hogy ez csak egy alkalom volt, meg csak pár dolgot mutattak, de arra jó, hogy az ember lánya ne álljon ott totál bepánikolva, és igen, egy nő is tehet magáért...Itt opcionális szempilla-rebegtetés is jöhetne, de Nőci ehelyett a szeme sarkából észrevette, hogy egy gáláns képzavarral élve a Szépmosolyú ráharapott a vörös posztóra, és fogvédővel teli szájjal, letudva Szerelővel a napi ütésadagot, közeledik, és közbebeszél. Hm. Szinte lebeszélte a Szakácsot a porondról. Mert ugye, ő soha nem K...M...zott, de az elég egyértelmű, hogy van vagy három pont, ahol minden ember támadható, és aztán elejtett még pár okos gondolatot a civil K..M... és a katonai K...M... közti különbségről - ez utóbbiban három lépés és sitty-sutty, az halálos! És aztán Szépmosolyú eléállt, és akkor már hiába is lett volna Nőci részéről pár udvarias próbálkozás, hogy Szakács is képben maradhasson, ha egyszer nem maradhatott képben. 
És utána még viccesen fel is ajánlotta az öklét, ha szeretne egy kicsit gyakorolni a hölgy - de Nőci csak nevetett, hogy nem, de amúgy nagyon is érdekli a dolog.

Hm. Legalább három dolog kiderült Nőci számára - szegény kis nőci, annyira összezavarta ez az est, hogy utána alig bírt elaludni!
1. Jól sejtette: ennyire szép, arányos termet nem szimpla bokszedzéseken termett. Szépmosolyú nagyjából azt csinálhatta a sport terén, amit Nőci az önismeret és az ezotéria terén: több mindent próbált ki: kungfut, dzsúdót, rögbit (és ki tudja még, mi mindent...). A kérdés csupán az: van-e olyan momentum az életében, ami stabil, amiben állhatatos? Vagy azt teszi, amit Nőci, hogy mindig próbál a belső késztetésekkel összhangban ismerkedni a  világgal, és mindenből kiveszi a számára hasznosítható ismeretet?
2. Szépmosolyú ennyire közelről szinte taszította: túl direktnek érezte, és volt az egészben valami...nagyon közvetlenül, zavaróan férfias. Lehengerlő. Mintha azonnal átvette volna az irányítást...vagy valami ilyesmi. És szööööörnyen izzadt volt, csatakosan izzadt, a szájában a fogvédő ötször annyi nyálat termelt, és Nőci csak a nyálra tudott gondolni, és megriadt. Nem értette: a férfi először félelmet keltett benne, de ehhez semmilyen rossz előérzet nem csatlakozott, pl. nem találja agresszívnek, vagy ilyesmi...Aztán elkezdte vonzani, nagyon-nagyon...Aztán amikor hozzáér, nem érez vibrálást, sőt, semmi különöset...Most meg ez a fajta megriadás. Lehetséges, hogy valaki egyszerre vonzzon, meg taszítson is, de úgy, hogy ehhez nem társulnak rossz előérzetek, csak valami megmagyarázhatatlan?
3. Szépmosolyú tükröt tartott elé: pontosan ugyanazt tette, és ugyanabban a lehengerlő stílusban, amit Nőci is tenni szokott, ha megüti a fülét valami olyasmi, amiben ő "szakértőnek" képzeli magát, és amennyiben Nőci szeretné tudásával/hozzáértésével lenyűgözni a társaságot - nyomul és osztja az észt, tudását. Függetlenül attól, hogy hozzá intézték-e a gondolatot, vagy sem. 
4. Másfelől: Hát persze, hogy Nőci remélte, hogy Szépmosolyú meghallja a neki is szánt mondatot. (Tényleg: tulajdonképpen miért hallotta meg? Ehhez nem elég egy hangos nő, ehhez azért oda kell figyelni...) Sőt, tulajdonképpen Nőci arra gondolt, mennyire vihogott az este, és mennyire feltűnően csinálta a dolgot. Bár a következmények nem érdekelték. Gondoljanak, amit akarnak.

--------------------------------

Valahol rémes, hogy ennyit kell gürizni azért, hogy egy keresztnevet megtudjak, és vicces, hogy egy másik férfivel lehet (vagy kell?) viccelődnöm, hogy hozzám szóljon. De legalább fölvette a fonalat, és legalább tudom, hogy bokszról és különféle küzdősportokról érdemes trécselni a fiúk között. Persze...tartom magam B. bölcsességéhez: ha egy férfit érdekel egy nő, akkor azt ki is mutatja. Akinek tetszem, az be fog próbálkozni, és elég egyértelműen. Ha valaki nem hív randira, az nem is akar randira hívni.

ÉS HA EGY FÉRFI AZT MONDJA, HOGY BIKKMAKK, AKKOR ARRA GONDOL, HOGY...BIKKMAKK!

És mit tehet a NŐ? A NŐ, Isten eme végtelenül lágy, és stb. teremtménye pedig megvárja, hogy a megfelelő férfi randevúra hívja.

ha március

Ha március, akkor kényszeres telefon-csere. Sajnos a telefonom tönkrement (vagyis ma úgy néz ki, de ha holnapra sem javul meg, akkor kénytelen leszek lecserélni...Pedig mennyi kellemes élményem kapcsolódik hozzá!!!)
És ha március, akkor -sajnos- kénytelen vagyok nem halogatni tovább a tavaszi zsírmínusz-hajrát. Még télen beruháztam erre az érzékeny időszakra egy utolsó nagy kísérleti termékbe, amelynek a segítségével a maradék (és a télen visszakúszott) hájacskák likvidálását szándékszom megcélozni. Azzal együtt, hogy vissza próbálok állni a jól bevált nem-diéta-hanem-életmód-étrendemre. A szokásos menüsor is megújul kicsit, meg a mozgásformák is. A menüsorba igyekszem beilleszteni pár kellemes és hasznos hascsökkentő és purgáló tételt, úgymint az őrölt lenmag, a búzakorpa, a zabpehely. A szokásos csodabogyók/vitaminok és a kombinálható ételek helyes elosztása okozott némi fejtörést, tekintettel arra, hogy a korpa egyedül joghurtban elviselhető (akkor is nyers malterre emlékeztet az íze), de az ugyebár nem mehet reggel, mert fehérje. A lenmaggal ugyanez a gond. Erre kitaláltam, hogy mivel amúgy is egy bélgép vagyok, és a távkoszt mellé beiktattam a kötelező gyümölcs elemet, meg édességet (ld.: sótlan mogyoró, csokika...), hogy valahogy kibírjam estig...szóval délben egy pohárka joghurt e remek tyúktáppal nem dobhatja meg annyival a kalóriabevitelt. Pláne, ha figyelembe vesszük, hogy a gazdasági helyzet romlásával arányosan csökkent az élelmiszerek kiszerelési mennyisége is: a gyerekkoromban 2 decis joghurt pl. először 175 grammra, majd 150-re csökkent, a távkoszt 45-50 dekás alapegysége már hivatalosan is 40-45 dkg...Ennyit az étkezésről. Tegnap befaltam az utolsó morzsa chipsemet...Azt hiszem, nem akarom egészséges kölesgolyóval helyettesíteni, mert az olyan lenne, mintha egy férfit műf...szal próbálnék pótolni (amúgy nekem nincs), és közben simogatnám a kis édest, meg nevet adnék neki...vagy odaültetném mellém a kanapéra. Ja! Nem is rossz ötlet: két régi plüssmaci, meg a kedvenc babám mellé berakni műbratyót...Horgolhatnék neki is szép, csíkos ruhácskát, kicsiny kis nyakkendővel...
Ami a testmozgás illeti, újra megpróbálkozom a heti három edzést négyre emelni. A tornaterembe hoztak egy új, kiegészítő gépet is, amit torna után lehet használni - természetesen külön pénzért. A gépnek van valami fantázianeve, én csak rázógépnek neveztem el, mert össze-vissza rázza az ember lányán a narancsbőrt, meg fölpezsdíti a nyirokkeringést. Gondoltam, így, tavasszal érdemes lehet ezzel is megdobni a méregtelenítést. Majd holnap kipróbálom, ha tetszik, akkor lehet, hogy befizetem magam egy havi adagra.
Újra csinálom az esti női tornácskámat - emlékszem anno még B. Bélus tudatalattit átíró cd-jét hallgatva csinálgattam este. A kellemest a hasznossal, így teltek a hónapok. A nagy párbevonzás eredménye J. lett (hogy ez mekkora sikernek számít, azt ki-ki maga döntse el!), viszont a torna nagyon jó volt. Most, okulva Gardróbos esetén, minden alkalmat megragadok, hogy serkentsem a női hormonjaim termelését, nehogy...(de ezt le sem írom). Találtam e mellé egy kifejezetten erre a női témára kifejlesztett jóga-gyakorlatsort is (nem azonos az elhíresült tornagyakorlat-sorral, ez jóga!), és abba is belekukkantottam. Kicsit nehezebb, mint képzeltem - komoly légzési- és energia-áramoltatási technikákat ötvöz dinamikus és célzott ászanákkal, de én szeretem a kihívásokat, nem mellékesen sokkal szórakoztatóbb torna után ilyen gyakorlatokkal próbálkozni, mint a hagyományos nyújtással. Ráadásul ennek a két mozgásformának megvan az az előnye, hogy nagyon erősen kell befelé, magunkra figyelni, meg az adott pillanatra, tehát koncentrációs gyakorlatnak sem rosszak.

Ha március - akkor megújulás! :-))

ui.: Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy eddig az összes búzakorpa megavasodott nálam, kivéve azt a pár kanálnyi adagot, amit sikerült betermelnem...