2013. március 18., hétfő

szívdobogás

Ez a mai nap jól lefárasztott, de a szívdobogás nem bokszon következett be. Amúgy megpróbáltam némi kis trükköt bevetni, de legközelebb nem fogok élni vele, mert az eredmény fatális volt: Anno, amikor nem úgy mentek a dolgok J. és közöttem, néha megreikiztem a kapcsolatot, és olyankor mindig nagyon kellemes éjszakákat töltöttünk el...Hát, gondoltam, egy kis energia Szépmosolyúval való ismeretségnek sem ártana. Olyan hatásos volt a dolog, hogy a srác meg sem jelent edzésen...:-((
Viszont volt egy nagyon kellemes élményem is: egy vadiúj fickó is volt edzésen (persze lehet, hogy már egy ideje jár, de nem egy napon jelenünk meg), és tőlem kezdett el kérdezősködni, hogy ki mennyire foglalkozik az emberekkel. Sajna az én edzőbácsim nagyon magunkra hagy, és láttam, mások milyen részletesen magyarázzák el az egyes figurák csínját-bínját, ti. hogyan kell pontosan kivitelezni egy-egy dolgot. Hát, én meg is mondtam a srácnak, hogy a fiatal edző nagyon alapos, én meg ugye csak megpróbálom ellesni a dolgokat a fiúktól. Felajánlotta, hogy kérdezzek nyugodtan. Hát, én csak kérdeztem, ő meg magyarázott, elmutogatott, együtt kivitelezett velem mindent. Ez volt a nap ajándéka: végre valaki részletesen megmutatott pár dolgot. Sőt! Egy darabig folyamatosan érdeklődött, van-e még kérdésem. Hm. Jó lenne máskor is összefutni vele, mert tényleg jól magyarázott.

De újra hétfő van, és a hidegrázásom ugyanott folytatódott Gardróbossal kapcsolatban, ahol a múlt héten abbamaradt. Hiába családállítás, beszélgetések, nem tudok lepörögni a  témáról, egyszerűen annyira szúrja  a szemem a dolog. Ráadásul nemsokára szülinapja lesz, én meg tök hiteltelennek érezném az ajándékozást...Az érdekes az, hogy semmi hajlandóságon nem volt folytatni az elmúlt barátságok feldolgozását, viszont a lelki békémet így már abszolút nem könnyű fenntartani (sőt...) Megint K. barátnőm sietett a segítségemre kíméletlen kérdéseket téve föl a témával kapcsolatban. Nem részrehajló, sőt! Arra figyelmeztet, hogy képtelen vagyok objektíven szemlélni Gardróbost, mivel mindent rátolok, minden rosszat belehelyezek, mint egy mumusba. Ő ebből semmit nem érzékel, így, ha nem adok ajándékot, én fogok bunkónak tűnni. K. addig-addig provokált, míg ki nem böktem, ami elég nyilvánvaló: ez a történet nem Gardróbosról szól, hanem a saját gyerekkorom frusztrációival szembesülök: kiközösítés, gúnyolódás, ok nélkül, barátok elvesztése ok nélkül - személyes kudarc megélése. Utána pedig próbáljuk meg eltemetni az egészet, elfelejteni, végtére is minden embernél "normális" pár gyerekkori trauma cipelgetése. 
Hát, ez van. Azért nem megy a másik két lánybarátnő lezárása, mert a dolog ennél mélyebbről jön. Az összes, babakortól begyűjtött sérelemből.
Amikor ennek a blognak az elején eldöntöttem, hogy a mélyére nézek a férfiakhoz fűződő kapcsolatomnak, és kifájok, lezárok minden függőben lévő szimpátiát, elmúlt vonzalmat, akkor ezt nagyon praktikus okok miatt kezdtem el. De a történethez hozzátartozik, hogy akkor már mintegy 5 éve terveztem, hogy kellene egy ilyen számvetést csinálnom, csak kényelmesebb, kevésbé fájó volt nem szembenézni a helyzettel, és gyakorlatilag az utolsó pillanatig húztam-halasztottam a dolgot. Amikor jobban lettem, akkor ugyan tudtam, hogy számtalan gyerek- és kamaszkori sérelmem maradt, de valahogy nem akaródzott még egyszer nekifutni a történetnek, meg örültem, hogy jobban vagyok. Csakhogy az önismeret ilyen: csak fennsíkok vannak, meg az odavezető utak - de mindig újabb utakra tévedsz, hogy újabb fennsíkokat kereshess.
Hát, ö...most azért nem tudom fenntartani a boldog belső egyensúlyt, és azért szúrja a szemem ez a frissen elhamvadt barátság, mert most ez időszerű, de nagyon. Most ezt nem halogathatom tovább, mert tudom, hogy ha megtenném, sokkal rosszabbul érezném magam.
És ennek kell az elsőnek lennie, utána az árnyék feldolgozásának. K-val beszélgettünk, javasolt egy technikát, amivel hosszan, fájdalmasan, de eredményesen lehet dolgozni. Kérdés, egyedül meddig fogok jutni, viszont jó hír, hogy van hozzá könyv is, meg ha egyszer elsajátítja az ember, örökre megmarad a technika. Ez a belső gyermek felfedezése, ill. a belső gyermek(ek) sérelmeinek föltérképezése, és a neki hiányzó szeretet megadása. Végül is jobb később, mint soha.
Csak annyira rémisztő, hogy most hónapokig pocsékul leszek...
Érdekes dolog történt: amint tudatosítottam magamban, hogy szembe kell ezzel néznem, szívdobogást kaptam, és elkezdtem pánikolni. Ebből tudom, hogy ez most telitalálat volt, ez a következő feladat.

Mindent összevetve, mégis erősebbnek érzem magam, mint mondjuk fél éve. És ez jó.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése