2011. április 26., kedd

boltolgatunk

Ma valamivel fel kellett vidítanom magamat. Meglettek a labor-leletek, és ha hiszitek, ha nem, SEMMIT nem tudtak kimutatni. Tesóm megnyugtatott: szerinte ezek a dögök ciklikusan élnek; ha éppen nem szaporodtak, akkor nem is lehet petéket találni. Sokszor csak hashajtóval kicsikart produktumokból szerzik meg a bizonyítékokat. Lementem a dokihoz, és sikerült meggyőznöm, hogy ha belőlem kimásztak, akkor írja fel a gyógyszert. A gyógyszert ciklikusan kell bevenni: két ismétlő kört fogunk tenni. El is kezdtem, de eddig még semmi hányingert nem érzek. Az egyetlen hátulütője, hogy közben elkezdett hétvégén a torkom is fájni; egy kellemes tavaszi megfázásra van kilátásom, de semmi mást nem merek szedni a gyógyszerrel párhuzamosan, még gyógyteát sem iszom 3 napig.
Szóval, elég bénán indult a napom, de aztán A-val elmentünk boltokat stírölni, aminek vásárlás lett a vége: egy bizsu-szett (ezt még úgysem vettem a blogírásom leforgása alatt!). Elmentünk egy felnőtt-boltba is - A. be akart újítani a párkapcsolatában, és ihletet szeretett volna meríteni a segédeszközökből. Én meg kaptam az alkalmon, mert még sosem jártam ilyen helyen, szörnyen kíváncsi voltam! Hát, itt is igaz, hogy a minőségi cuccoknak húzós az áruk. A bejáratnál rögtön a segédeszközök arzenálja fogadott minket - hát, elég mellbevágó, hogy egy rakat álló f... fogadjon téged! :-)) Igazából érdekes volt a dizájnerek sokfélesége: a kicsit is jobban kinéző és minőségi cuccok 15.000-nél kezdődtek. Szerintem sok volt a közönséges küllemű eszköz, sokat enyhén szólva kancákra (mármint lovakra!) méreteztek - sem a "természetes" vonalvezetésű drapp példányt, sem a sötétkék, ill. lila játékszert nem találtam annyira vonzónak. A rucik között akadt pár igen csinos darab, ami nem közönséges, hanem ízlésesen érzéki volt. (Lehet, hogy egyszer még visszamegyek vásárolni? :-))
Volt persze egy márka, ami mindkettőnknek megtetszett, ezt ki is szedettük és megnéztük, kézbe fogtuk. Ízléses, kellemes tapintású, luxuskivitelezésű holmik. Úgy képzeljétek el, hogy svéd márka, és küllemében is olyan "ikeás": letisztult, kissé minimalista, de gusztusos. Az ára is: 25.000-nél kezdődnek mind az "akupunktúrás", mind az "akupresszúrás" verziók, a hölgyek huncut örömére; de ezért adaptert, díszdobozt, szaténszütyőt is kapsz hozzá. (Az eladó hölgy szerint töltés után 4 órán keresztül lehet használni...:-)) Ha valaha odáig merészkednék, hogy ilyesmit vásároljak, biztosan egy ilyen minőséget vennék.
Bár jobb szeretném, ha a "kellékhez" egy hús-vér férfi is tartozna.

egy másik filmkritika

Mit kritika? Meg kell néznetek! Az ál-perzsa herceg itt is remekelt! Nem számít, hogy egy két hónapja meghalt katona, aki most visszamegy a múltba és 8 percenként megmenti a világot, miközben szenzációhajhász módon egy dobozban tengeti sajátos létköztes állapotát hátul lenyitott koponyával és deréktól hiányzó testtel, amiből a kilógó szép, tiszta beleket diszkréten egy plexivel borítja a szupertitkos ami szervezet (bár ha meghalt, minek kell beborítani, és miért nem rothadnak a szövetei, ha meg nem bomlik, akkor miért nem lóg belőle több cső, ami konzerválja...ej, ezek a sci-fi szerzők meg a logikai bakijaik! Úgyis a képi sokkolás a lényeg!).
Ő így is hősies, így is helyes, és így is megment sok embert.
A film amúgy nagyon jó - A. barátnőmmel (nem vidékivel!) néztük meg és sokat gondolkoztunk rajta. A gondolkozás nem csak a forgatókönyv hibáinak tudható be, hanem a film több fontos kérdést is feszeget.
Előszedik a párhuzamos valóságok és a kvantumfizika aktualitását (hogy szakmailag mennyire korrekt a minimonológ, ami elhangzik, azt nem tudom), az emberi élet tiszteletét (kit és miért nem hagynak elmenni), és persze a nagy kérdést: meddig tart az élet, mi az élet, meddig tart a személyiséged - és legfőképpen: akkor ki is ez a személyiség?
Nézzétek meg, feltétlenül!

modern rajzfilm

A három napos húsvét család nélkül arra is alkalmat adott, hogy olyan ünnepekre szánt filmeket is megnézzek, amire a családom körében lehetőségem sem lenne - amíg ugyanis a gyerekek el nem aludtak, addig nem tudunk semmit sem nézni, így a 8 órás filmek eleve kimaradnak. Háááát...ha azt írom, hogy nem ájultam be a tévécsatornák kínálatától, akkor nem túlzok. Az egy dolog, hogy igazán érdekes filmek nem akadtak, ill. a kereskedelmi csatornák nem érezték át a húsvét szentségét, arra úgyis ott vannak a közszolgálatiak - és hát volt olyan, hogy egyszerre négy csatornából is a pápai áldás folyt, ami kissé logikátlan, hiszen a négy nagyjából közszolgálatinak nevezhető csatornához mindenki hozzájut, mert ezek kötelezően benne vannak az összes mini és maxi csomagban.
Na, az egyik este beheveredtem 8 órakor egy rajzfilm elé - ezekből úgyis viszonylag keveset látok, gondoltam, pótolom a dolgot. A téma picinykét elcsépelt: patások tanyáján vígan éldegélnek együtt szárnyasok és patások, éjszakánként tejlebujjá változtatva a pajtát, annál is inkább, mert a mit sem sejtő farmer vega, így egyetlen ellenségük a rendkívül gonosz prérifarkasok. Ez utóbbiaktól egy öregedő bika szokta megvédeni a csapatot, mert fogadott fia egy mihaszna dzsigoló, aki a tejlebujban ropja hajnalig, énekel, és szórakoztatja a nagyérdeműt. Az öregedő bikát (akit a lehetetlen Ödön névre keresztelt a fordító) a prérifarkasok levadásszák, halálosan megsebesítik, amitől ifjú hősünk magába száll, és egyedül siet a túszul ejtett tyúkok megsegítésére. Természetesen az összes farmlakó odamegy és segít az össznépi csihi-puhiban. Nem mellékes mellékszál a szomszédos mogorva öregasszony és csotrogánya, amit elkötnek a tehenek (bocs, bikák!), hogy móresre tanítsák a szegény legelészőkkel szemtelenkedő neveletlen kölyköt, és amely következménye egy látványos amerikai rendőrös-helikopteres-tévés üldözés. A történet amúgy hepiendes: az ifjú bika (akarom mondani tehén), aki a menet közben a farmra vetődött vemhes tehénnek kezdte csapni a szelet, nem egészen váratlanul pótapa lesz; asszonyka megellik. Vidám, kacagó tehén-csillagképek úsznak a farm felett - zene, zene, snitt, vége...
Nomármost: akadt ebben a mesefilmben(?) egynémely elgondolkodtató momentum. A meséket a gyerekek mindenkori értelmi szintjéhez írják. Feltételezzük. Engem az első 30 másodperc után zavart ez a következetesen teheneknek titulált, férfihangú szarvasmarha-banda: mindegyiknek tőgyeket(!!!) rajzoltak, és nem volt szarvuk. Nem tudtam eldönteni, hogy transzvesztiták, esetleg hermafroditák, vagy azért viselnek tőgyeket, mert a 3 éves kis nézők nem tudják, hogy mi az, hogy bika, csak azt, hogy tehén, a tehénnek márpedig tőgye van. Ezért a nőnemű teheneket masnival különböztették meg.
Társadalomtudományi szempontból figyelemreméltó, hogy hősünk egy lump (de majd jó útra tér!), és egy terhes nőnek kezd el udvarolni, és ezt az első talijukkor szóvá is teszi. Ennél csak az lett volna realistább, ha a tehénke beszólt volna neki, hogy "nem is kisborjút várok, csak ekkora a hasam, te barom!". Ehhez képest a kismama egy nyugágyon heverészve hevenyészve elmeséli megözvegyülését. Az is meglehetősen érdekes, hogy a többnejű kakas koma hogyan védi a területét: a farm összes lakója a pajtában dorbézol, a kakas a konferanszié, míg asszonykái bezárva szunyókálnak a tyúkólban. Tipikus: az asszonyokat otthon hagyta, míg egy fitos macsesz vernyogását hallgatta...és a gonosz prérifarkasok ebbe a tyúkólba törnek be. Céljuk ugyan csak annyi, hogy egyenek, de a mélységes szimbolika könnyen megfejthető - a családi fészket fenyegető veszély, ésatöbbi.
A film végére tehetetlen hősünk, aki nem sok mindent tud kezdeni egy várandós tehénnel (de ez nem is volna helyes), boldog és némileg bárgyú pótapukává lesz. Tipikus mai családmodell.

2011. április 25., hétfő

leásni

Leásni mindig megéri, erre tegnap is rájöttem, noha a talált problémát nem tudtam olyan jól kezelni, mintha egy rendes belső utazást csinálok. De azt hiszem, találtam egy nagyon fontos gyerekkori élményt, ami önmagában triviális lehet, viszont engem mélyen érintett - lehet, hogy sokkal mélyebben, mint hittem. Ott volt a 2-3 éves önmagam, egy plüssállatot szorongatott és keservesen zokogott. A totális elhagyatottság, cserbenhagyottság érzése.
Különös, de a fontosabb férfiak esetében is ezt fogalmaztam meg az elmúlt hónapokban, ez fájt: hogy azt éreztem, cserbenhagytak.

2011. április 24., vasárnap

sok vagy kevés

Egyedül vagyok 3 napig, és ez a három nap húsvét. Egy keveset takarítottam, virágokat ültettem, mostam, és úgy döntöttem, hogy kényeztetem magam. Mert hogy is nézne ki, ha húsvétvasárnap mondjuk könyveket pakolnék és polcot vaxolnék?! Mindennek van ideje, mértéke. (Istenem! Add, hogy soha ne kelljen egyetlen ünnepet sem a szeretteim nélkül töltenem!)
Közben elolvastam A. barátnőm blogbejegyzéseit, amik mostanában elég depisek - főleg, mert hiányolja a herceget, helyette van neki egy rakat útszéli műhercege; egyik bénábban viselkedik, mint a másik :-(( Én csak a leírásokból ismerem őket, és csak az szomorít el, hogy A. nem tudja még kellő lazasággal kezelni a helyzetet - bár szerintem hasonló helyzetben én sem lennék valami laza. Kíváncsi vagyok, mikor fog rájönni, hogy ennek a sorozatnak mi a célja, és mikor jön rá, mit is kellene valójában tennie. (Én, ugye, most nem tippelgethetek, és nem is súghatok, mert az az én véleményem lenne...)
De A. legalább a művészi termékenységre fordítja az energiáit - most is nagyon jól szórakoztam kis szülinapi versikéjén. Határozottan tehetséges, mert ezeket a szösszeneteket általában csekély idő leforgása alatt szüli - biztosan valamelyik jelentősebb versműhelyben éldegélt egy korábbi életében! Én meg a Firenzei Kalmár voltam (mint tudjuk); nem csoda, hogy annyit szenvedtem a verselgetéssel!
Vajon írhatott a Firenzei valaha is szállítmányozási leveleken kívül bármit?!
Az elmúlt napokban megnéztem a római sorozatot - a 2. évadot még nem láttam, mert J-vel ez a sorozat volt legutolsó hattyúdalunk, és nem fejeztük be, én meg nem éreztem affinitást eddig a megtekintésére. Kicsit üresség-érzetem van - mintha elkendőzném azt, amivel most foglalkoznom kéne. Egyszerűbb órákat a dvd előtt ülni.
Valamifajta katarzisra várok, magammal kapcsolatban.
A-nak írtam, hogy ne keseregjen, mert mindig vannak emberek, akiknek sokkal kevesebb jut - akár anyagilag, akár érzelmileg. És ez tényleg így van. De attól még a saját életünkben kell megtalálnunk a belső nyugalmat, önmagunkban az összhangot - nem ujjal mutogatni, hogy nekem mennyivel jobb nála, meg nála, meg még őnála is!
Igazán elégedett most azzal lennék, ha végre materializálódna nekem egy angyal, és végre face-to-face kommunikálnánk, bár nem tudom, mennyi örömem lenne benne.
Megint úgy érzem magam, mintha valami vihar előtti csöndben ülnék. Roppant terhekkel a vállamon. Annyira szeretnék megszabadulni ezektől a terhektől!

2011. április 20., szerda

nyugodtság

Amióta megírtam a levelet, bevittem a mintámat a kórházba, kezdem sokkal nyugodtabban szemlélni az életet. Valószínűleg túllendültem az ügyeletes kétségbeesési fázison.
Már az sem zavar, hogy nem mehetek le húsvétra, az orvos nem javasolta (ne kockáztassunk, noha az eredmény csak jövő héten lesz meg). És a sógorom esetében is bizakodást érzek - a tünetei csillapodnak, és noha még mindig kutatják, mitől betegedett le, bízom benne, hogy csak fel akarta rázni a családot. A nővérem is nagyon pozitívan viszonyult a levelemhez.
Tudom azt is, miért lettem beteg, és mi célból.
A betegség, amiről még nem írtam, elég banális (remélem), ugyanakkor kínos és kellemetlen is. És mélyen szimbolikus. Jó ideje produkáltam bizonyos tüneteket, de ezeket egészen más okokra vezettem vissza. Aztán egy reggelen előbújtak a kis szörnyetegek. Borzasztó, egy, a tisztaságra, személyes higiénére adó embernek borzasztó azzal szembesülnie, hogy paraziták lepték el. Nem, így azért túl drámai (az érzés az!). Akkor vegyük humorosra: egyik reggel azt veszed észre, hogy amikor vécézés közben lepislantasz, a kishaver kajánul szemez veled. Még tán vigyorog is. De legalábbis k...-ra viszket! Persze szeme nincs (asszem, ha biológiai ismereteim nem csalnak), viszont marhára szapora fajta, már ami a szaporodását illeti. Először rettegsz, nem akarsz szembesülni, hiszen te tiszta vagy, naponta kétszer is tisztálkodsz, kézfertőtlenítőt hordasz magadnál, máshol soha nem ülsz le a vécén, és úgy általában minden nyers zöldséget megmosol. De ő akkor is beint neked, aztán másnap reggel egy másik, és éjszaka is felébredsz a viszketésbe. És a net! A neten vándorférgek kinagyított horrorképei vannak - ezek bejutnak a tüdőbe, a májba, mindenhova befészkelhetik magukat. Úgy döntesz, mégsem akarsz ifjan meghalni azért, mert szégyelled magad egy olyan dolog miatt, amiről nem tehetsz.
Az orvos persze másképp látja a helyzetet. Gyógyszert nem hajlandó a "személyleírás" alapján adni, ellenben kaka-mintákat akar (csak tudnám, minek kell a járványügyet is tájékoztatni egy kis privát gilisztáról?!). Kaka-minták levétele akadályba ütközik (asszem, ezt lelki szorulásnak is nevezhetjük, bár lehet, hogy a kis dögök tehetnek a csikaró hasról és az ihlethiányról is). Persze, ha úgy veszem, elviekben már mindenkit körbefertőzhettem volna, mindenesetre megkaptam, hogy a második mintát én vigyem a kórházba. Azt is megtanultam, hogyan kell egy napig szagmentesen és hermetikusan elszigetelve tárolni egy kaka-mintát az irodai fiókban (haza mégsem akartam vinni!).
Közben az édesanyám, a nővérem, sőt, a mintát átvevő nagyon szimpatikus laboros hölgy is felismerte a bűnöst (szerintük ártatlan cérnagiliszta, az ovisok kedvence), és megnyugtattak, hogy minden rendben lesz, ez banális, csak arra kell ügyelni, nehogy visszafertőződjem. Na ja: el is költöttem hirtelen 8000 forintot egyszer használatos bugyikra, ruhafertőtlenítőre, normál fertőtlenítőre (kétfélére!). És nem vettem még étkészlethez fertőtlenítőt. Bár a laboros szerint gazdatest nélkül ezek életképtelenek, azért a fehérneműket, a tárolót, az ágyneműt és egy-két nacit ki kéne csírátalanítanom. De a tenyésztés eltart egy hétig, így a húsvétot nem kórházi ihletésű klórozással fogom tölteni.
Ami kiábrándító, az az, hogy gyógyszert nem írtak fel, így minden este fokhagymát eszem. Szerintem napközben a bőrömön át párolog, de legalább elkerülnek a nappali vámpírok :-))
A húsvétot azonban egyedül töltöm. Eldöntöttem, hogy megpróbálkozom egyfajta belső utazással, hogy a gyerekkori sérelmeimből is tudatosíthassak párat. Amióta elolvastam a belső utazást, egyre határozottabban érzem, hogy erre van szükségem. Végül is az utóbbi négy hónap is az volt, csak kicsiben.
Ez a cérnagiliszta elég szimbolikus: elkaptam egy tipikusan gyerekbetegséget, ráadásul az emésztőrendszerem fertőzött - mintha sok érzelmi szenny akarna a felszínre törni és távozni.
Az utóbbi hetek felfokozott eseményei miatt a hangsúlyok most eltolódtak, így könnyebben el tudtam ereszteni a kívánságlistát is - szinte soha nem agyalok körülötte, mert tudom: megvan Férjuram, méghozzá a legjobb helyen, és jön, amikor jönnie kell. Nyugodt vagyok, bizakodó, és a sok felszíni borzongás ellenére most érzem először azt, hogy nem görcsölök a párkapcsolat témáján.
A szememen, a látásom alakulásán sem aggódom már, inkább kivárom, mi lesz. Igazság szerint az utóbbi napokban elbizonytalanodtam megint, hogy mért akkor, miért úgy érzékelek dolgokat, aztán ebben is történt némi előrelépés, vagy megelőlegzés: most már szemből is látok egy réteget, ha ellazulok (de nem koncentrálok), bár ez inkább átlátszó és sűrűsége van. Tegnap ültem a mintámmal, rábambultam egy hölgyre. A hölgy türkiz színű pólót viselt, a fal szürke volt. Egyszercsak a fejénél az átlátszó felhő felfénylett, majd tovább nőtt: a vállából szabályos vállszélességben elkezdett kinőni a vastag, harsogó, lángvörös aurája. És tulajdonképpen egészen más módon nőtt ki ez a 10-15 centi széles sáv, mint amikor "rákoncentrálással" akartam valamit meglátni, és sokkal intenzívebb, tömörebb volt a szín is, mint máskor; nem volt átlátszó, hanem elfedte a falat. Ez némileg más, mint amilyennek én az aurát képzeltem. Feltehetőleg ér még egy-két meglepetés a látással kapcsolatban.

2011. április 18., hétfő

egy valódi levél

A sok magamnak megtartott levél után írtam egyet, amit tényleg el is küldtem a címzettnek. Aki nem volt más, mint a nővérem. A sógoromról még semmi konkrétum nincs - a csontvelőjét valami nagyon fontos szaktekintély akarja megnézni...tulajdonképpen most szervrendszerenként mennek végig rajta; ma találkozott egy neurológussal, aki ránézett és jósjel-szerűt ráolvasott: "de hiszen ez az ember nem beteg!" - és végre szóba kerültek a lehetséges lelki okok. Tulajdonképpen a tesómék - szerencsére- nyitottak a lelki okok felderítésére; a nővérem is kutakodott, meg én is, és talán jó jelnek vehető, hogy a gyógyító is kapott engedélyt az égiektől a gyógyítására - ha valami tragikus végkimenetelnek kéne bekövetkeznie, akkor talán nem így alakulna a dolog.
Én pedig ma megírtam a levelet a tesómnak. Kiadós lett. Van benne spiritualitás is, de keményen beleírtam, hogy itt az idő, hogy végre helyrerakjuk a családi viszonyokat - elengedjük a régi sérelmeket, feldolgozzuk a traumákat. Kettőnkről is írtam. Ugyanis eléggé eltérően értékeljük a gyerekkorunkat. Remélem, nem fog túlzottan kiborulni. Igyekeztem sok szeretettel írni, felnőtt módra.
Az utóbbi napokban értettem meg, hogy talán nem csak a párkapcsolati sérelmeimet kellene rendeznem, hanem a gyerekkori élményeimet is. Jobb szerettem volna már akkor, amikor Férjuram megérkezett (töretlenül közeledik, ebben biztos vagyok), de lehet, hogy érdemes lesz ennek is nekivágni. A listámon egyértelműen szerepelnek a boldog, kiegyensúlyozott és elégedett jelzők - ehhez pedig boldog, kiegyensúlyozott és elégedett feleség dukál. És lehet, hogy érdemes lenne egy mélyebb szintre lejutnom - a kezembe akadt egy könyv, amit azért szereztem be, hogy a sógoromnak segítsen, de én is elolvastam. A belső utazásról szól - ez egy vezetővel elvégzett gyakorlatsor, ami levisz a problémák mélyére, és a sok érzelmi szinten túl eljuttat a forráshoz - a tökéletes, időtlen boldogsághoz, lényünk lényegéhez, hogy onnét visszafelé meg-és feloldjuk a gyakran igen régi érzelmi sérüléseket. A módszer gyakorlatilag tökéletes, sejtszintű gyógyulást eredményez (és vannak egyéb, kellemes mellékhatásai is). Valami hasonlót csináltam én is az elmúlt négy hónapban, de nem jutottam ennyire mély érzelmi területekre el. Ettől függetlenül a lezárásaim lehetnek sikeresek; csak most úgy érzem, hogy nagyon szeretnék egy ilyen jellegű technikát is elsajátítani. Az egyetlen hátránya, hogy párban kell végezni, én meg egyedül vagyok.
És töménytelen mennyiségű pénzt költöttem a lakásomra; vettem szép tárolókat, edénylecsorgatót, pót-székhuzatot. Szépítettem, gányoltam: 5 nagy szatyornyi fölösleges holmit szórtam ki, a vakondtúrások nagy része eltűnt, az elfekvő, régi tárgyakat vagy szanáltam, vagy átalakítva díszítőelemekké váltak: a gyertyaöntésre használt üvegpoharakat megtisztítottam a viasztól, maradék díszkavicsot, kagylót, csigát, és fehér gyertyát tettem beléjük. Iszonyat jól néznek ki! A titok az apró lépésekben rejlik :-)) Pénteken megtartottam a szerelem-hívó szertartásomat: felfüstöltem a lakást, a szelenit-mécsest pedig körbehordoztam, és "fényt hoztam" a lakás minden zugába, majd felolvastam a listát Férjuramról és elengedtem kívánságomat a Jóistenhez...Szóval, ha úgy vesszük, megvolnék. Már csak úgy kellene élnem, mintha. De még ez is stimmel: azzal, hogy folyamatosan magammal foglalkozom, és a testi-lelki jóllétemmel, tulajdonképpen úgy bánok magammal, ahogyan Férjuram is teszi majd.

2011. április 12., kedd

széljegyzet

Persze tisztában vagyok azzal, hogy most a legnagyobb megmérettetés az én szempontomból a hitem: mit hisz el a nagy ezoterikus, amikor az élet konkrét élethelyzetben kéri számon a hitvilágát...Nem is tudom: egy mérgezett egérnek érzem magam, aki ide-oda futkos, aztán csak toporzékolna, hogy mondja már meg valaki, de azonnal, mi van, és akkor tegyünk, tegyünk, tegyünk valamit...Hiába tagadnám: egy betegség ott van fehéren-feketén a sógorom, a tesóm, és a gyerekek képletében is. A kórházi kezelés is. De a kimenetel nem! És ezt nagyon fontos megérteni, még nekem is: van szabad mozgásterünk.
(Éhes vagyok, nem bírtam vacsorázni, és mégis hányingerem van. A fejem pedig egy bedagadt lufi.)

azt hittem...

Azt hittem, végre leülök, és mindenfélét elmesélek Nektek: a koncertet, ami frenetikus volt (orgonák csatája, ugyebár); a szombati látó-kört, ahol összeakadtam egy optometristával, aki elmagyarázta, miért csak szemüvegen át szoktam érdekes aurákat látni (mert a szemüveget csak egy pontban csiszolják élesre, ha oldalra tekintesz, már nem látsz olyan kristálytisztán, de emiatt a ráció nem is befolyásol annyira, és megláthatod a valóságot), meg azt, hogy végre van listám, ami Férjuram 67 remek tulajdonságát tartalmazza.
De ezt most mind nem csacsogom el Nektek, bocsássatok meg! Úgy áll a dolog, hogy a sógorom harmadik hete van kórházban, és az orvosok sajnos most már rátérnek a rosszabb dolgok keresésére. Most éppen limfómára gyanakodnak (ez a nyirokrendszer rákos megbetegedése); a másik tippjük a leukémia. A limfómával az a gond, hogy bizonyos esetekben tök nehezen akadnak a nyomára (a sógoromnak például nincsenek megduzzadt nyirokcsomói), és az esetek 20%-ában nem tudják kezelni...A jó hír: 80%-nál igen, és sokszor teljesen gyógyult lesz, élete végéig (arról nem beszélnek, hogy az meddig tarthat). De nagyon kellene igyekezni azzal a diagnózissal. Az orvosa állítólag azért ideges, mert nincsen irány, amin elindulhatnának.
Felhívtam a gyógyítót, hogy tud-e segíteni a diagnózisban. Fényképet kért. Rátelefonáltam a tesómra, elnyökögtem, hogy ez is egy lehetőség, kevés az időnk, küldjön képet a sógorról. Aztán én is találtam egyet, azt elküldtem...A szombati alkalom jutott eszembe, mikor a gyógyító pont arról beszélt, hogy ha elérsz egy bizonyos szintet, megtanultad a leckéket, akkor jön a következő szint, és ezt onnan veszed észre, hogy valami borzasztó élethelyzetbe kerülsz...míg rá nem jössz, mit is kellene megtanulnod. Nekem higgadtnak és erősnek kéne lennem. Ez a család előtt nagyjából sikerült is (bár inkább letaglózott voltam, nem nyugodt). B-nek sírtam a telefonba. B. azt mondta, hogy nekünk, a családnak kell erősnek lennünk - ha az ő családja nem lett volna olyan erős, ő sem gyógyult volna meg.
Folyamatosan az kattog az agyamban, hogy most jön a családi szennyeskosár...Az elmúlt egy hétben a listás pasik közül kettőt láttam, háromnak meg a hasonmását láttam. Valamit így tesztelgetnek rajtam, minekutána sikeresen abszolváltam a számvetéses témát. És jön a következő szint.
De én harcolni fogok. Elég csökönyös és kitartó tudok lenni - ha valami komoly baja van a sógornak, akkor majd az orvosok gyógyítják hagyományosan, én meg megkeresem az összes nem-hagyományos módszert. A gyógyítót, agykontrollos cédéket, étrendkiegészítőket, reikit...Tudom, a sógoromnak mit kellene belátnia. Azt is, hogy a tesómnak mit. Csak azt nem tudom, hogy ez a tanítás milyen útvonalon és hová visz minket.

2011. április 7., csütörtök

nincs akadály

Megkérdeztem: nincs akadály. Készen állok. Legfeljebb annyi van csak, hogy most már nem felel meg akárki. Most nem volt semmi különleges "mozizás", hanem a nyugalmat kaptam ajándékba. Az utóbbi hetek családi izgalmai után ez jól esett (sógoromnál két hét alatt egy kórokozót sikerült találni, de még kutatnak).
Ami engem illet: a látásommal kapcsolatban elbizonytalanodtam, még némely szembetegségre is rákerestem, aztán rájöttem: nem ugyanúgy látok szemüvegben, meg kontaktlencsében. Szemüvegben szoktam bizonyos szögekből "színeket" látni, de ez lehetne az üveg fénytörése is. Egy bibi van csak: tavaly ilyet nem csinált ugyanez a szemüvegem.
De ez komoly fejtörést okozott nekem: erősen rövidlátó vagyok, hol ez, hol az a segédeszköz van rajtam, az egyik rácuppan a szemgolyóra, tehát a görbületeken módosít...Hogy fogják ők ezt kialakítani nálam? Annyit agyaltam a témán, hogy végül feladtam: ez legyen az ő problémájuk, ne az enyém! Amíg minden tűrhető szinten kialakul, az úgyis évekbe telik! (A gyógyítónál a kezdeti fázis volt 4 év, és csak utána kezdték el tanítani).
Érdekes, de most inkább az emberek feladatairól, meg ilyenekről kérdezgettem. Emlékezett, mi volt az első mondata hozzám. Vajon minden első mondatára emlékszik? A feladatomat nekem kell fölfedeznem magamnak. Ezen nem lehet spórolni, végig kell menni az úton. Már nem is izgat, milyen hosszú lesz - egész életemben folyton csak úton voltam/vagyok; már föl sem tűnik. Igazából nekem soha nem voltak olyan szakaszok az életemben, amikor megpihenhettem volna mondjuk egy kapcsolatban. Egyetlen kapcsolatom sem volt "sziget", ha fogalmazhatok így.
A könyv azt írja, hogy a lista mellett tisztázzunk le magunkban alapvető dolgokat, úgymint hogyan szeretnénk a másik mellett ébredni reggelente, meg mit szeretnénk vele hétvégén csinálni, akarunk-e gyereket...Én úgy szeretnék Férjuram mellett ébredni, hogy azt érezzem: ő számomra a szigetem. Minden nap elmegyek lubickolni a tenger-életbe, csinálom a magam kis dolgait, de tudom: este hazamegyek a szigetemre, kikötök.

Ma találkoztam egy különleges férfivel. Az egyik kollégám, és már 45-50 éves lehet. Nős, két gyermeke van, és azt hiszem, boldog is. És az benne a különleges, hogy ő olyan NORMÁLIS. Konszolidált, hétköznapi, nagyon férj-szerű férj (szerintem még barkácsol is!), és mindemellett maximálisan férfias és vonzó. Ha tíz évvel fiatalabb és független lenne, szívesen találkoznék vele, mert olyan elfogadó a tekintete. Persze, lehet, hogy a férfiaknak idő és keserves élettapasztalatok kellenek ahhoz, hogy ilyenné váljanak.

A könyv szerint igen pontosan kell leadnunk a rendelést. Színezem a képzeletbeli portrét Férjuramról és a hozzá fűződő érzelmeimről.

2011. április 4., hétfő

lakom újrarendezése

Mielőtt elmerülnék a kívánságlistám 527 pontjának kéjes megfogalmazásában, átolvasom a könyv kapcsolódó passzusait. Nem is tudom - határozottan úgy tűnik, mintha ennek a könyvnek mindig éppen a nagyobbik részét nem teljesítettem volna...A lakás kigányolása egy dolog, de utána föl kéne füstölni, rendszeresen kéne meditálgatni azon, hogy miért is érdemlem meg Férjuramat, és milyennek is képzelem Férjurammal az életünket. Aztán listát írni, "szerelem térképet" összeállítani, elhinni ezt az egészet, és nem mellékesen élni az én kis hétköznapi életemet.
A lakásom feng shui szempontjából egy energetikai romhalmaz, erre kénytelen voltam rájönni. A vasárnapi pókhálós sztori egy dolog, a nagy zsufi miatt azonban van 2-3 "vakondtúrás", amit helyhiány miatt sehová nem tudtam elsüllyeszteni. Ásványvizes palackok, tacskó-bevásárlószatyor 5 köbméternyi tartalommal, amit csak kerülgetni lehetséges. Kidobhatatlan nippek regimentje a polcokon, és a konyhaszekrény tetején lévő kihasznált helynek gúnyolt befőttesüveg, műanyag dobozkészlet és gyertyaöntő pohárszett, valamint pecsenyesütő roncstelepe. Erre már korábban terveztem, hogy veszek mutatós dísztárolókat, de a méret levételén túl csak a tanácstalan lakberendezős kanosszákig jutottam. Ennek pontosan három éve.
De most minden más lesz! A könyv nem csak a párkapcsolati sarkok rendbetételét ajánlja, hanem a pártfogó területet is, hiszen az ismerkedés sokszor barátokon keresztül történik. Amikor megpróbáltam behatárolni eme területet, akkor történt a reveláció: az energia nálam sehogy sem tud áramlani! Az egy dolog, hogy a lakásomban a pártfogók rész a bejárati ajtónál van, ahová ásványvizes palackokat és egyéb elegyes termékeket (nagy tacskós zacskó) tettem le. Én még csak-csak bejövök, de egy betörő, vagy az energia már nehezebben! (Na jó; betörő ne is jöjjön!) Ugyanilyen vakondtúrás található a konyhámban is (spájzhiány!), ami viszont a karrier területével egyezik meg...A pártfogók terület a többi helyiségben is hülye helyen van: a nappalinál szintén nagyjából az ajtó nyílik rá. Ide kellene fekete, fehér és szürke tárgyakat elhelyezni. Hm. Lehet, hogy mégis jó helyen van a szürke vasalódeszka az ajtó megett?! Pedig úgy terveztem, hogy be fogom paszírozni a beépített szekrénybe. A hálóban nagyjából az egyik radiátor és a ruhásszekrény esik oda.
Nagy igyekezetemben kihordtam a hálóból a plüssállatokat - két nyulat átraktam a nappali kapcsolatsarkába, két mackót meg a gyermekrészleghez. A többi plüss megy a családhoz, ősökhöz.
És elkezdtem írni, mi az, amit még meg kellene változtatnom a lakásban. 11 pontig jutottam. Eddig.

R. hét év múltán

A mai nap sem múlhatott el misztikus, és "szinkronicitisztikus" esemény nélkül. Kolléganőmmel elmentünk érdeklődni az agykontrollos tanfolyamokról (én csak ismételnék, de a gondolat nem az én fejemből pattant ki, hanem legnagyobb meglepetésére az övéből - végre valamilyen irányba kimozdul!). De ha már arra jártunk, akkor beugrottunk a bevásárlóközpontba parfümöket szagolgatni. És neki köszönhető az is, hogy mindezek után nem startoltunk azonnal a csemegeboltba, hanem megpihentünk egy padon. Amint így vigyorgunk, hátrébb pillantottam, és észrevettem, hogy Háromszögellő R. közeledik, akit mintegy két napja vágtam el magamtól. Amúgy nagyjából 7 éve nem láttam, mikor is egy forró búcsúéjszaka után kilépett az albérletem ajtaján - örökre.
Az ilyen pillanatokban az a rossz, hogy nincsen elég időd eldöntened, mi is lenne a helyénvaló viselkedés, mert azt a 0,2 másodpercet, ami a rendelkezésedre áll, nem igazán lehet elegendőnek nevezni. Zsigeri viselkedésre elég, de az most nekem igen bunkóra sikeredett (mondjuk ő is egy szó nélkül távozott anno). Ránéztem, elkaptam a tekintetemet, aztán nem bírtam ki, és újra rá kellett néznem, a tekintetünk egyértelműen találkozott, ha nem változtam meg jelentősen (és a hajam nem), akkor fel kellett ismernie. Ő végig felém nézett. Én nem. Talán ha a kolléganőm nem lett volna ott. Akkor viszont ez a jelenet le sem játszódhatott volna, mert ő akart leülni a padra. Vagyis a helyzetről lesír, hogy szinkronicitás volt, csak nem tudom, mi volt az apropója. Aznap délután csupa "jelet" kaptunk: terhes nőket, meg kismamaboltokat, meg menyasszonyi ruhás helyeket fedeztünk fel, pedig csak szokatlanabb útvonalon sétáltunk. Aztán R., aki a zsánerem kategóriába esik.
Nem tudom, mitől ijedtem meg. Talán attól, hogy megbámul, és nem köszön? Persze, ha nagyon akart volna, odajön - de én eléggé elutasítónak tűnhettem. Most már őszintén szégyenlem magam. Ha a Jóisten ebből valami magvasat akar kihozni, akkor összehoz egy kettesben való összefutást, szemtől-szembe. Ígérem, hogy többé nem kerülöm el az ilyen helyzeteket. (Most akkor végül is lemaradtam valamiről?)

2011. április 3., vasárnap

akadály

M. barátnőm SVT-t tanul (szerintem említettem már, mert ez az a dolog, amiről én is keveset tudok). Engem is tisztított már az ingájával (nem tudom, hogyan lehetséges, de ők állítólag így kerülnek kapcsolatban a "felsőbb énükkel", meg másokéval is). Ő azt ingázta ki, hogy én is futtatok egy önbüntető-programot (hát, szerintem én ezt inga nélkül is tudtam); meg azt, hogy akadályozom a Férjurammal való találkozást. Sajnos ennél az infónál többet még nem tud, de erre rendesen felkaptam a fejem. Hogy-hogy akadályozom? Mikor éppen most takarítom el a szemetet kívül-belül...Mindenesetre kedden megyek a gyógyítóhoz, és meg fogom tőle kérdezni, hogy ő mit lát ebben a témában. Kíváncsi vagyok arra is, jól sikerült-e minden fölösleges szálat elvágnom.
Mindenesetre nekiülök a lista megírásának, mert már április van.

pókháló

Egész hétvégén nagytakarítottam, remetei magányban. Alig szóltam emberekhez. Azt hiszem,a párosan élő barátnőim ezt viselnék el legnehezebben...Elterveztem, mi mindent szeretnék megcsinálni, és még több minden is belefért az időmbe. Valójában akkor vagyok elégedett magammal, ha a tervezetthez képest túlteljesítek. Ez egy hülye Bak-szokás; ha észreveszitek magatokon, azonnal szokjatok le róla :-))
Azt hiszem, még két egész nap kellene, hogy elfogadhatóan be tudjam fejezni a nagytakarítást: az ablakok és az ajtók vannak hátra, meg a nappali könyvespolcai - de azokról le kéne pakolni, ami nem kis teljesítmény lenne. Persze lehetne még lomolgatni is, de ne legyek telhetetlen: a szokásos porszívózás-porolgatás mellett lemostam a konyhabútort és a fürdőben és a vécében az összes csempét is fertőtlenítettem, nem csak a kádat, meg ilyesmiket. Viaszos ápolóval lekezeltem az előszoba és a háló összes bútorát - ha valaki volt nálam, az tudja, mekkora felületről van szó...Oké, egyik bútort sem pakoltam ki, de ha az összes bútor összes tartalmát kiraknám, átmosogatnám őket, akkor a nagytakarítás eltarthatna kb. két hétig. Hm. Lehet, hogy én vagyok slendrián?
Ezen felül jó pár dolgot elpakoltam, sok-sok papírt kiselejteztem, egy randa kupacot sikerrel megszüntettem, és kétszer fordultam a szelektívben...Most dicsérjetek meg, de tényleg! Egy fárasztó hét után ez óriási teljesítmény volt!
Persze az utóbbi idők lelki fejlesztgetése mellett már nagyon időszerű volt, hogy kicsiny lakomat némileg "partiképessé" varázsoljam. Meg amikor elkezded túrni a 98. dobozkát a szekrény tetején, rendszeresen akkor szoktad megtalálni a legvagányabb házi kincseket...Hát, velem is valami hasonló történt: Éppen lehordtam a szekrény tetejéről a gitárt is és portalanítottam, amikor észrevettem valami egészen különlegeset, amit lentről igazából nem lehetett észrevenni, de igen mély szimbolikája van. Szóval álltam a magasított székem tetején (a világ tetején, hogy egészen pontos legyek:-)), és döbbenten konstatáltam, hogy lakásom egyéb állatfaja, a merő jószívűségből és némi babonaságból megtűrt pókocskák mennyire elkanászodtak. A háló három sarkába is remekül befészkelték magukat. Néha erőt veszek magamon, leverem a pókhálót, de nem túl gyakran. Nem a póktól félek, hanem a reiki óta rosszul esne bántanom őket. Bármilyen állatot. Tudom, ez kicsit álszenten hangzik egy született ragadozótól, mégis. Rossz érzés leverni a pókhálót. Lehet, hogy azért, mert a pókok olyan szorgalmasan szövögetik. Amikor azonban azt láttam, hogy már a hálószobám ún. párkapcsolati sarkát is birtokba veszik, akkor kissé eldurrant az agyam. És ha csak abban a sarokban lett volna! Az ajtó fölött szabályos baldchint, egy elképesztő, szabályos kupolát font az egyik nyolclábú pajtás! Én ilyen pókhálót még az életben nem láttam! Éterien áttetsző volt, és csak fent, a magasban lehetett észrevenni. Mintha titokban valaki egy akadályt szőtt volna a hálóm elé...Fogtam a partvist, és könyörtelen szamurájcsapásokkal megküzdöttem az akadállyal. :-))

Nem mellékesen befejeztem a szálelvágásokat.

2011. április 2., szombat

a sorsügynökség

Csütörtökön az egyik asztro-oldalon láttam, hogy aznap milyen tranzitjaim lesznek - az egyik (Jupiter-Szaturnusz kvadrát) hatalmas világnézeti átértékeléseket ígért. Nem mintha nem ezen lennék az utóbbi hónapokban, de gondoltam, minő véletlen! Pont aznap mentünk el M. barátnőmmel a sorsügynökséget megnézni. A filmet nagyjából hónapokkal ezelőtt kinéztem - érdekelt, hogy mit tudnak egy ilyen témából kihozni. Meg azért titkon reménykedtem, hogy eléggé amerikaias lesz, tehát nem lesz annyira lohasztó vége.
Ha az asztrológiának ennyire igaza van, akkor én még az idén össze fogok jönni Férjurammal is! A filmet mindenkinek meleg szívvel ajánlom!
Nekem különösen jókor jöttek az előre elrendeltetés- életterv-módosításos elméletek. Szíven ütöttek a filmben elhangzó olyan mondások, mint (emlékből idézve): "nem az számít, mit érzel, hanem az, mi van a tervben", és egy másik gondolat: mivel az élettervek változhatnak, a korábbi élettervek átfedéseket képeznek - ezért ragaszkodnak egyes emberek már nem aktuális dolgokhoz/személyekhez.
Noha a film felemelően ér véget, én úgy jöttem ki a teremből, hogy csak kérdések kavarogtak bennem, és éreztem, hogy megérett egy alapos bőgés. Alig értem haza, a kabát még rajtam volt, amikor hangosan zokogni kezdtem. Azt hiszem, belül is megértettem. És, ugye én még hónapokkal ezelőtt módosítottam az élettervemen (ezt megálmodtam).
Azt hiszem, lassanként sikerül elfogadnom az újat. Ugyan aznap egész éjjel egy hatalmas könyvesboltban járkáltam (a könyv a tudást jelképezi, de valahogy nekem nem sikerült egy könyvet sem találni magamnak - ez normál, éber állapotban azért nem így lenne :-)), majd utána lementem - na hová? Hová máshová, mint a mosdóba? A mosdó most rendkívül praktikus volt, legalábbis, ha álmunkban lelkileg dolgozzuk föl az életet: egy szépségszalonban a zuhanyzófülkék voltak egyben a vécék is. Ki ennek használta, ki annak, de tökéletes megtisztulást biztosítottak. Igaz, hogy én nem akartam használni, mert átlátszó zuhanyfüggönyök voltak, de aztán átmentem a mozihelyiségbe ( minden jobb álomban a vécéből egy mozi is nyílik, nem?), és ott megláttam egy ismerős lányt, aki menyasszony, ehhez képest most valami régi udvarlójával hetyegett. Hát igen: ide jutsz, ha álmodban nem vagy hajlandó megtisztulni: régi udvarlókhoz kötözöd magad...

A hétvégét asztrológiai tanácsra, meg mivel amúgy sincsen jobb dolgom, a tavaszi nagytakarításnak szentelem. Ugyan legalább 4 nap kéne az összes munkatípus elvégzéséhez, de azért két nap alatt is sokat lehet tenni. És nekiláttam a szálelvagdosásnak is, amint azt az előbbi bejegyzés számadatai tanúsítják.

És lehet, hogy készítek egy előzetes kívánságlistát is, egyszerre úgysem juthat minden az eszembe.

így hamvad el múlt

Így hamvad el múlt: lassan, egy hamutálban, a lángok narancsosak és kékek. És ha túl nagy darabkát vetnék a múltból a hamutartóba, vagy az előző múltdarabka nem égett volna el maradéktalanul, akkor büdös, kátrányos-sárga füstöt vet.
Jó ez így nekem - egyenként tűzre vetni, mi nem kell. Piros, fekete, kék tinta, mind elég, mi volt. Mind más színnel. Mindegyiknek más halála van. És mégis: oly szép a múlt-darabka halála! Megfigyelted már? Először a mécses lángjába tartod a papirost, és megvárod, míg igazán lángot fog. Fellobban, mint a szerelem. Te csak tartod ujjaid között, mert még ragaszkodsz hozzá egy picit, aztán gyorsan a tálkába veted, nehogy megpörkölődj. A papírfecni pedig felpöndörödik. Mindegyik más iramban rohan a halálba: van, amelyik nem akar meggyulladni, van, amelyik szinte siet. De ha egyszer lángba borul, gyorsan el is hamvad: az összepöndörödött papír elszenesedik, de halálában is ragaszkodik felvett alakjához. Pont, mint sérelmeink: elszenesedett, alakjukhoz ragaszkodó sebek.
Aztán jön az utolsó hamvadás - ez a legszebb. A szénpapiros lágja önmagába vonul vissza; így keletkezhetnek a fekete lyukak is: először láng, aztán vöröslő parázspettyek, parázstavacskák rajzolódnak ki a szenes felületen, amik gyorsan önmagukba omlanak, mígnem egyetlen pontban összesűrűsödnek. Kész a mestermű.

(Eloldozási ráta: 70%)