Egyedül vagyok 3 napig, és ez a három nap húsvét. Egy keveset takarítottam, virágokat ültettem, mostam, és úgy döntöttem, hogy kényeztetem magam. Mert hogy is nézne ki, ha húsvétvasárnap mondjuk könyveket pakolnék és polcot vaxolnék?! Mindennek van ideje, mértéke. (Istenem! Add, hogy soha ne kelljen egyetlen ünnepet sem a szeretteim nélkül töltenem!)
Közben elolvastam A. barátnőm blogbejegyzéseit, amik mostanában elég depisek - főleg, mert hiányolja a herceget, helyette van neki egy rakat útszéli műhercege; egyik bénábban viselkedik, mint a másik :-(( Én csak a leírásokból ismerem őket, és csak az szomorít el, hogy A. nem tudja még kellő lazasággal kezelni a helyzetet - bár szerintem hasonló helyzetben én sem lennék valami laza. Kíváncsi vagyok, mikor fog rájönni, hogy ennek a sorozatnak mi a célja, és mikor jön rá, mit is kellene valójában tennie. (Én, ugye, most nem tippelgethetek, és nem is súghatok, mert az az én véleményem lenne...)
De A. legalább a művészi termékenységre fordítja az energiáit - most is nagyon jól szórakoztam kis szülinapi versikéjén. Határozottan tehetséges, mert ezeket a szösszeneteket általában csekély idő leforgása alatt szüli - biztosan valamelyik jelentősebb versműhelyben éldegélt egy korábbi életében! Én meg a Firenzei Kalmár voltam (mint tudjuk); nem csoda, hogy annyit szenvedtem a verselgetéssel!
Vajon írhatott a Firenzei valaha is szállítmányozási leveleken kívül bármit?!
Az elmúlt napokban megnéztem a római sorozatot - a 2. évadot még nem láttam, mert J-vel ez a sorozat volt legutolsó hattyúdalunk, és nem fejeztük be, én meg nem éreztem affinitást eddig a megtekintésére. Kicsit üresség-érzetem van - mintha elkendőzném azt, amivel most foglalkoznom kéne. Egyszerűbb órákat a dvd előtt ülni.
Valamifajta katarzisra várok, magammal kapcsolatban.
A-nak írtam, hogy ne keseregjen, mert mindig vannak emberek, akiknek sokkal kevesebb jut - akár anyagilag, akár érzelmileg. És ez tényleg így van. De attól még a saját életünkben kell megtalálnunk a belső nyugalmat, önmagunkban az összhangot - nem ujjal mutogatni, hogy nekem mennyivel jobb nála, meg nála, meg még őnála is!
Igazán elégedett most azzal lennék, ha végre materializálódna nekem egy angyal, és végre face-to-face kommunikálnánk, bár nem tudom, mennyi örömem lenne benne.
Megint úgy érzem magam, mintha valami vihar előtti csöndben ülnék. Roppant terhekkel a vállamon. Annyira szeretnék megszabadulni ezektől a terhektől!

Nálam nem vihar előtti csend, hanem egy kisebb lelki vihar, igen. De csak néha depis. :D A pancsi kimondottan jót tett.
VálaszTörlésKöszönöm a levelet. Igazad van. Nem érdemes keseregni.
A szülinapi versikémbe beleszerettem, nekem is tetszik. Na, azzal azért volt egy kis munka... :)
Lazaság... hmmm... próbálok, de F.-ba anno beleszerettem, és gyűlölöm a piti hazudozásaikat... ha őszinteséget kapnék, tudnám lazábban kezelni. Asszem. :)) Hidd el, tapasztalok, csak lassan, fokozatosan értem meg, mi miért történik úgy, ahogy...!
Még valóban nem tudom, mi a sorozat célja, de keresem a választ. És még valóban nem tudom, mit kellene tennem, csak sejtem. Talán már tudom, egyenként ki mire kellett, melyik pasitól-helyzetből mit tanulhatok... talán...
Azt tudom, nem erre van szükségem. Nem nős pasira! Nem fiatal szeretőre! Nem lelkileg sérült, sebeiket nyalogató, épp váló-szakító "kisfiúkra", kapcsolattól félőkre, rossz kapcsolatban dagonyázókra... és még sorolhatnám! Hanem egy érett, intelligens, felnőtt férfira, akivel kölcsönösen szeretjük és tiszteljük egymást!
Köszönöm, hogy a bejegyzésed felét az én "szenvedéseimnek" szántad, de már jól vagyok, tényleg. Csak sok volt... nemcsak a műhercegek, hanem sok-sok egyéb, amelyről nem nagyon írtam a blogban...