2012. május 28., hétfő

fellélegzés

Nekem a barátnőimmel találkozni már életmentő: fellélegzés, valami igazán jóleső. Van, aki tudja, ki vagyok. Van, aki elfogadja a furi élményeimet. Van, akivel amúgy is meg kell beszélnünk legutóbbi tapasztalatainkat az életről.
A vasárnap és a ma ilyen volt. Vasárnap L. jött át hozzám ebédre, meg filmet nézni. Aztán a 3 fogásos ebéd és pár deci bor után inkább megbeszéltük az élet fontos kérdéseit, miszerint kimehet-e L. Angliába dolgozni, mit kell érte beáldoznia, és L. kérésére még kártyát is vetettünk. Ami most is pengeélesen fölvázolta a problémát. (Félelmetes, hogy a kártya még némi alkohol után is hatásos!) 
Aztán hétfőn, és megkésve felhívtam és megköszöntöttem vidéki A-t, akinek addig mondogattam magamban, hogy ne felejtsem el a szülinapját, míg elfelejtettem. De legalább hallottam a hangját. A-nak is vannak furcsa, alvászavaros élményei. Megnyugodtam. 
És találkoztam M-mel, akivel különösen nehezen tudunk időpontot egyeztetni mostanság, de az én hibámból, mert túl sokat dolgozom. Vele főképp asztróról beszéltünk, meg M. volt egy érdekes látónál - az elmondása alapján hitelesnek tűnik. Gondolkodom, hogy én is bejelentkezem nála - talán tud válaszolni pár kérdésemre. Egyszer meg elmegyek a gyógyítóhoz is, mert az is jót tenne nekem. És vele ezekről az energia-áramlásokról is kellene beszélnem.

és ő is nyilaz

Korábban már írtam, kolléganőm milyen dolgokat vizualizált, s ez kit eredményezett neki. Azt is említettem, hogy számomra nehéz igazán szívmelengető képsort kitalálnom - így gyakorlatilag nehéz bármire is fölépítenem a "bevonzó" vizualizációt. Persze akadnak olyan mentális akadályok is, mint az az ellentmondás, hogy mondjunk le, engedjük el dolgokat, de azért ezzel párhuzamosan pozitív érzésekkel kombinált fantáziálgatásokkal hívjuk is be az életünkbe ugyanezeket a dolgokat. Vasárnap zugolvasó L. közölte, hogy talán le kellene mondanom a párkapcsolatról, mert Gy. is így tett, és utána hogy bepasizott (Gy. azóta kétgyermekes anyukává egyedfejlődte magát). Felhívtam a figyelmét arra a nem elhanyagolandó tényre, hogy Gy. alapvetően nem egy kitartó típus, ezért nem is esett nehezére lemondani a párkeresés gyötrelmeiről, én azonban az utolsó leheletemig ki szoktam tartani (és: bárcsak a takarításban lennék annyira kitartó, mint bármi másban!).
Szóval, ha eltekintek a fentebb vázolt mentális zavart okozó ellentmondásról, akkor is nehezen tudok egy olyan képsort kreálni, ami számomra hitelesnek és ezért hatékonynak lenne tekinthető. 
Ma azonban ez is sikerült - némileg az L-lel eltöltött kártyavetős délutánnak köszönhetően.
Amíg az arcmaszk száradt a fejemen, igyekeztem ismét pihenőhelyemre lemenni - de most sem ott kötöttem ki, hanem egy hegyvidéki fennsíkon, ami tele volt hanga-szerű növényekkel, és enyhén fújdogált a szél is. Leültem egy kőre pihenni, és észrevettem, hogy szokatlan, középkori ruha van rajtam. A pihenőhelyen előfordul, hogy valami alkalmi ruhában látom magam, de ez a középkori lepel! Tisztára, mintha a 12-13. századból szalajtottak volna: még a hajamat is eltakarta egy pántos fátyolkendő! A kezemben pedig egy nyakláncon függő díszes kereszt volt. Nem igazán értettem, miért. Aztán megjelent Férjuram, fölém tornyosult, kezében a megfeszített íjjal, amit a torkomnak szegezett (!!!!). Sőt: !!!! Elmosolyodott, leengedte az íjat és valami olyasmit mondott, hogy megtalált. Aztán próbáltam elismételni a jelenetet (hátha nem jelenik meg), de a következő annyira jól sikerült, hogy ijedtemben fölugrottam, és a keresztet is elejtettem. Ezt később Férjuram fölvette és a kezembe adta. Ezen fölbuzdulva próbáltam mindenféle olyan jelenetet végigvenni, ami meghitt légkört teremt, de aztán a templomi esküvő (szintén középkori környezetben), valamint az, amint Férjuram, a király megkoronáz engem, nos, ezek megint csak nem az egómból pattantak elő, hanem spontán jöttek. 
Nem is tudom. Talán célravezetőbb lenne, ha elvárások nélkül mennék le pihengetni, aztán történik, aminek történnie kell - valahogy azt szeretném elérni, hogy Ő is érezze (ha van telepátia), hogy átengedem a terepet neki. Én pedig csak várok. Vagy eljön, vagy nem. Vagy lesz nála íj, vagy sem...

nyilazok

Áldom K... entitást - elkezdtem olvasni a 10. kötetét (már szinte elolvastam eddigi teljes életművét, amit ezen a kék bolygón termelt), mert úgy éreztem, ismét valami inspirációra van szükségem. Igazság szerint a "kapcsolatfelvétel" is jól zajlik - ha jónak nevezhető az, hogy már 2 hetente van álmatlan éjszakám, de legalább nem magamat kell reikiznem, hanem kapok az égiektől valami energiát másnapra. Beszélgetni még nem beszélgetünk, és igen - őket aztán baromira nem akadályozza meg az ametiszt, amit a fejem mellé tettem álmatlanság ellen. Magyarán: alszom, amikor engednek.
Node, lesz ez még jobb is. Remélem. (Most csütörtökön is volt egy ilyen éjszakám - valahogy már tudom, mikor lesz, mert csak befekszem az ágyba és érzem, hogy o-ó, jön az energia. Szerencsére, már nem annyira durva, viszont nehezen tudnám holmi kósza vízerek számlájára írni az egészet, mivel múltkor is volt olyan, hogy egyszer csak éreztem, hogy a jobb csípőcsontom elkezd fölforrósodni, csak úgy, magától, és érzem a benne szétáradó energiát. Aztán az energia persze össze-vissza vándorol a testemben, majd pár óra múlva abbamarad az egész - nagyjából hajnali 3 fele...)
De ott tartottam, hogy K... entitásból szerettem volna meríteni és az ő mágikus könyveiből - az az igazság, hogy nem kamu, amit ír, ti. olvasás közben tényleg érezni mindenféle energia-áramlásokat. Szóval, vasárnap délelőtt, mielőtt nekiláttam volna a háromfogásos ebéd legyártásához, engedélyeztem egy fejezetet - hátha inspiráló lesz. Az volt. Úgy éreztem, még egy röpke "meditálást" is be kellene iktatnom, hátha kapok valami használható utasítást. Megpróbáltam lemerülni alfába az ún. pihenőhelyemre - de egyáltalán nem ott kötöttem ki. Álltam, és egy íj volt a kezemben, amit kifeszítettem. Aki ismer, az tudja, hogy életemben kb. egyszer volt a kezemben egy íj, tehát semmi közöm az efféle szerszámokhoz. Szóval, ott volt a kezemben egy íj, és legalább olyan bambán éreztem magamat, mint azokban az álmokban, amikor olyan helyre kerülsz, amit nem ismersz. Azért kifeszítettem, és célra tartottam - bár a célpontnak igen messze kellett lennie. Kilőttem a nyilat és "vele suhantam" - mígnem megláttam célpontomat, a mezítelen Férjuramat, aki izmait megfeszítve rohant (gyengébbek kedvéért: menekült). Nyílvesszőm tomporon találta. Sebaj: újabb vesszőt feszítettem az íjba, újra céloztam - és ezt egy párszor elismételtem, de mindegyre csak célt tévesztettem: hol a torkába, hol máshova lőttem - de soha a szívébe. 
Megértettem. Én akarok irányítani, én akarom őt levadászni - ??? Már nem akartam. Azt éreztem, hogy így nem akarom. Semmit nem akarok rákényszeríteni, így ne jöjjön - akkor jöjjön, amikor ő akarja. Fogtam az íjamat, és átadtam neki, Férjuramnak, és hangosan kijelentettem, hogy ezennel lemondok az irányítás jogáról, irányítson ő, és akkor jön, amikor akar.

.....

Én az ilyen spontán képeket szeretem, mert ezek hitelesnek tűnnek - amikor olyan körülményeket generál a tudatalattim, vagy az égiek, vagy mindkettő, amiről látszik, hogy nem az egóm kreálmánya.

2012. május 22., kedd

gyöngysorom

Ma, ahogy kinyitottam a postaládámat, utolért a gyerekkorom: osztálytalit akarnak szervezni az általánosból...Nem tudom, ezt milyen energiák alakíthatták így. Az első reakcióm a nyitottság volt - pedig gyerekként elég sokat szenvedtem abban a közösségben. Végül is: vagy sikerül megszervezniük, vagy nem. Ha ott kell lennem, ott leszek.

Jobban zavar az, hogy ellazult állapotban, amikor vizualizálni szerettem volna, egyre csak egy mondatot hallottam: "meg tudsz-e neki bocsátani?" - holott a téma már nem is B. lett volna, hanem a jövőm. Aztán láttam egy gyöngysort, fekete fátyolon, vagy sötét víz(?) előtt - amint elengedem a gyöngyöket...később pedig én viseltem a gyöngysort és vörös fátyolruhát; így ültünk B-vel egymás mellett. Én igyekszem megbocsátani, tényleg, de mást is mondott nekem, ami zavarba hozott...

Egy nap alatt lenyomtam egy médium könyvét - a műben a K...entitással egybecsengő információk jelentek meg, csak persze kissé már szemszögből. Ami engem érintett, az a következő gondolat: az érzelmek fontossága, illetve, hogy a haragnak és a gyűlöletnek funkciója van, és nem szabad elnyomni, hanem a nyomába kell eredni, hogy kiderítsük, mi a szerepe. A könyvben azt is írják, hogy nem jó, ha az ember a másiktól várja azt, hogy elfogadja - ti. ha egyensúlyba hozod magadban a férfi és női energiákat, akkor összhangba kerülsz magaddal; és ha így elfogadod magadat, akkor már csak hasonlóan kiegyensúlyozott embereket fogsz magadhoz vonzani...(ja, csak éppen ezek a dolgok nem mennek csettintésre...)

2012. május 20., vasárnap

egy parti az csak parti...

...de egy dugába dőlt álparti, amit apránként leépít a kedvesed, hogy egyre reménytelenebbnek érezd a  saját szülinapodat?

Nos, most már nagyjából minden kedves Olvasó képbe került, hogy I., Á. férje micsoda hadművelet-sorozatba fogott, hogy nejének emlékezetessé tegye a jeles napot. Film leforgatva, helyiségek, úgymint mozi és étterem kibérelve, barátok hallgatnak, mint szar a fűben...és agyalnak, vajon milyen lesz a  végeredmény, melyből I. csepegtetett némi előzetest, immár a ködös Albionból, mert végül is neje után utazott, hogy együtt folytassák a Nagy Kalandot.
Mi időben és kellő izgalommal megjelentünk a moziban, ahol külön bevezettek minket a terembe. Halkan lecsúsztunk a székekbe, nehogy Á. felismerjen minket a filmelőzetesek közben. I. már előre gondoskodott némi csalódásról Á-nak - az előzetes programokat mindenki lemondta, és úgy tűnt, nem maradt más Á-nak, mint hogy egy gyerekfilmre üljenek be a szülinapján...Na jó, I. azért nem akarta tönkretenni Á. napját, csak úgy próbálta meg intézni a dolgokat, mintha nem úgy jött volna össze semmi, mert azért az is feltűnő lett volna, hogy Á. hazajön a saját szülinapjára, és senki sem próbál meg semmit tenni, hanem fölszívódnak...
Á-ék rendben megérkeztek, és elkezdődtek a filmelőzetesek - csupa animációs gyerekfilm, ahogy azt I. berendelte. Utána következett 5-6 jelentősebb amerikai gyártó logója - kicsit sok is volt a jóból, de hát a jobb alkotások megrendezéséért ilyen sok stúdió verseng! :-)) Én azon kuncogtam, hogy Á-nak mindez vajon föltűnik-e. Majd az opusz: főcímmel, megvágva, majd' 20 percen keresztül...
Á. nem igazán találta a szavakat - ilyen meglepetésre ő sem számított.
A nagy izgalmak után átmentünk  az étterembe, ahol három órán át azt ehettünk, amit képesek voltunk összegyűjtögetni a büféasztalról. Be kell vallanom, hogy minden próbálkozásom, mely arra irányult, hogy végigkóstoljam a büfé teljes kínálatát, meghiúsult, ugyanis annyiféle étek közül lehetett választani, hogy képtelenség lett volna az előzetes tervet végrehajtanom, még hosszabb éhezés után sem. Az étteremben még két szülinapos társaság gyűlt egybe, elég nagy volt a zaj, de azért sikerült pár mondatot váltanom az ünnepelttel is. Én úgy érzékeltem, hogy más a kisugárzása - jót tett neki, hogy kiszabadult ebből az országból, ebből a légkörből, ami most itt van. Örülök, hogy jól alakul az élete (az életük), de azért hiányoznak a hajfestő partijaink.

------------------------------------------------
Á. férje hiányolta, hogy nem írtam eddig a történtekről - ezt részint a szükséges diszkréció, részint elfoglaltságaim miatt nem tettem meg. De nektek is csak annyit mondhatok, amit I-nek már megírtam: irigylésre méltó Á., hogy olyan párja van, aki annyira rajong érte, hogy egyetlen szülinapért ennyi mindent megtesz! 
És itt megint csak azokra a nőismerőseimre utalnék, akik lemondó sóhajok közepette arra intenek, hogy bizony a  fickó egyáltalán nem olyan lesz, amilyet én elképzeltem magamnak, mert...sajnálom őket, mert ők biztosan nem egy I-félét fogtak maguknak. Szóval, hölgyeim: egy -szerelmes- férfi lehet ilyen is! :-))

áprilisi forgatás

Kislány korában minden második kislány színésznőnek készül. És a többiek sem szövőnőnek...I. előzetes ötletei a forgatókönyvről meglódították a fantáziámat - ti. én milyen filmet forgatnék, kinek a stílusában, hogyan...ezeket az ötleteket direkt nem osztottam meg I-vel, mert úgy gondoltam, ez az ő ajándéka, az ő filmje; az ő stílusának kell látszódnia rajta.
Az alaptörténet végtelenül egyszerű, a békeidőkbeli Szomszédokat idézi: Á-ék lakására megérkeznek Á. szülei, majd a barátok is, és együtt előkészítik a lakást Á. bulijára - földíszítik, szendvicseket és tortát gyártanak, spontán beszélgetnek (lehet egyáltalán kamera előtt spontánul viselkedni?!), majd várakoznak. Ám Á-ék nem érkeznek meg saját bulijukra. Ekkor Á. apukája rájuk telefonál, hogy vajon merre járnak - és itt kapcsolódna be a történetbe a valós jelenben I., aki "fölveszi" a telefont és a moziban élőben válaszolgat Á. apukájának; majd a vendégek teleportálnak a moziba...

Én előre örültem a forgatásnak - végre valami változatosság az életemben, és már 3 héttel a szülinapi parti előtt lehet örülni és készülődni - mintha csak egy második karácsonyra készülgetnél. :-))
Jól végiggondoltam, hogy mit húzzak föl, mi az, ami jól mutathat a vásznon és nem kövérít túlságosan - bár nem voltak azzal kapcsolatban illúzióim, hogy nem leszek képes felülmúlni egy maszkmester teljesítményét. De csak egyszer kell megjelenni a vásznon, ahol mindenki óriásnak látszik...Szóval, tollászkodtam, mint mellékdíva a forgatós lakókocsiban, aztán elindultam. I. barátját, K. urat most sem tudtam megelőzni - ez valahogy sem az esküvőn, sem szilveszterkor nem sikerült. K. galád módon "werkfilmet" forgatott a forgatásról, és megörökített minden idétlenséget, amit a délután folyamán elkövettünk. I. leszerződtetett egy igazi operatőrt - hála az ő profi felszerelésének az anyag kép- és hangminősége kiváló lett - a srác mindig tudta, mit honnét érdemes fölvenni, miből hányféle verziót forgassunk, szóval, I. a végén nem volt híján megvágandó alapanyagnak.
Hanem a filmforgatást nem nekem találták ki - van abban valami unalmas, amikor négyszer-ötször kell valamit elismételned - betanult szövegkönyv nélkül. I. nem írt szövegkönyvet, mert szerinte így sokkal spontánabbak leszünk, ami így is lett - leszámítva a  zavart, amit a körülöttünk sürgő-forgó kamera okozott.
Példának okáért már a lakásba való feljutás sem volt egyszerű - először is a kedves szülőknek kellett megérkezniük az utca kevésbé lelakott és szemeteskocsis végéből, amivel nem lett volna semmi gond, ha az utazós szatyrot mindig következetesen egy bizonyos kézben viszik. Aztán a lakást kb. 20-szor kellett kinyitni, mert kívülről is felvették, meg belülről is. Megjegyzem, Á. szülei mozogtak a legtermészetesebben a kamera előtt - Á. anyukájában volt valami kedves "Lenkenénis", csak  a sopánkodó, "már 10 deka párizsit se vehet a kisnyugdíjas"-tekintet nélkül.
Amikor rám, és Á. barátnője Á-ra került a sor, akkor ismét le kellett mennünk az utcára, és felvették nagytotálban a házhoz közelítő fenekünket. Ugyan a lábunk is rajta volt a felvételen, nekem mégis két női segg maradt meg...Á. barátnője Á. nem nagyon akart beszélni a felvételen, így nekem kellett megnyomnom a kapucsengőt, majd két másodperc múlva már nyílt is fönt az ajtó, "megérkeztünk". A forgatás szerves része volt a szülinapi lufik felfújása, filccel történő dekorálása, és egy-két lufi véletlen kidurrantása is (a lufifújás nem a legelőnyösebb, mivel mindenkinek hörcsögfeje lesz tőle - de nekem mindenképpen...:-)) Á-éknál az a klassz, hogy van egy jó kis gipszkarton álmennyezet, ahová mindenféle szilveszteri girlandot meg lufit föl lehet gombostű segítségével erősíteni. A lufik eléggé zokon vették a bánásmódot, mert időnként egy-egy kidurrant, de ezt leszámítva a díszítés jól bírta a strapát. Közben K. úr ismét megérkezett, Á. apukájával elvonultak a konyhába egy pálinka-kínálós jelenet hosszú és fáradságos felvételére, aminek maradékát az egész társaság szlopálta be.
Ezután a nőket hajtották ki a konyhába szendvicseket készíteni, illetve Á. anyukája kezdte meg a szülinapi munkatorta díszítését. Á. anyukája elmesélte, hogy előző este sikerült egy komplett tortát elrontania, így este 8-kor állt neki az otthoni alapanyagokból süteményt kreálni. I., jó dramaturgiai érzékkel közbeékelt egy "anya és apa vitatkozik" típusú jelenetet - Á. szülei ismét brillíroztak; bár ki tudja: 35 év házasság alatt valószínűleg minden pár szert tesz némi gyakorlatra civódásból. :-))
Á. barátnője Á. és én közben rájártunk a dán szalámira, és megettünk pár munkaszendvicset. (Nem is tudom: vannak dolgok az életben, amik hiányzanak a háztartásomból, és mindig csak vendégségben, meg moziban jutok hozzá: ilyen a csípős pirosarany, meg a tonik...ma is álltam a boltban és nem vettem meg 2 liter tonik/gyömbért,  mivel ekkora mennyiséget úgysem engedélyeznék magamnak, akkor meg minek cipekedni? Hah, nehéz az élet!).
Aztán majdnem végszóra megérkezett Á. öccse, és másik barátnője, E. is. Ideje volt a film kritikus részét, az imitált telefonbeszélgetést fölvenni. A neheze onnan ered, hogy ennél az egy jelenetnél muszáj volt valamit kitalálni, hogy Á. apukája a megfelelő ideig hallgasson. I-nek el kellett képzelni, mit és hogyan mond, mi pedig mutogatással jeleztünk Á. apukájának, hogy rajta a sor. I. később úgyis kiszámolja a megfelelő mondathosszakat és megtanulja.
A filmet pedig a régi magyar sorozatból már jól ismert "végszavak" zárták: a csapat távozik, hogy Á-ék után menjen a moziba, egyenként lép ki a lakásból. Megegyeztünk, hogy mindenki valami álságosat mond, hogy meglegyen a sorozat hangulata - később I. feliratozta a szereplőket teljes nevükkel, csak a sorozathűség kedvéért. Lent pedig Á. anyukája bedobott egy igazi hoppanálást, mint gyors tömegközlekedési módszert, és végrehajtottuk a filmtörténet egyik első trükkjét: amikor is egyetlen szereplő kivételével a többiek "eltűnnek". A hoppanálásról lemaradt egyén persze K. úr volt.

Mikor így túlestünk a forgatás okozta izgalmakon elfogyasztottuk a munkatortát és egyéb finomságokat, amik a partit jelképezték...Hm. Kamera nélkül azért spontánabbak voltunk. :-))

milyen a jó szülinap?

Természetesen olyan, hogy egy idő után visszafele számolod az éveket - legalábbis a nők szerint ilyen. :-)) Meg eszébe jutsz annak, aki szeret. Esetleg ki is találhat valami kedveset. Van, aki többet agyal a másik szülinapi meglepijén, van, aki keveset. Én a magam részéről mindig is fájlaltam, hogy annyi időt és energiát fecséreltem az exeim ilyen-olyan ünnepeibe, mert cserébe fantáziátlan, bevallottan jól kikalkulált ajándékokat kaptam ("ezt a húsos szakácskönyvet azért vettem neked, mert én úúúúgy szeretem a husit!"; "X.Y. irodalmi bestsellerét azért vettem neked, mert jól átgondoltam, és most ezt szokás venni, vagy Z. borzalmas novelláskötetét, de ez jobban mutat a bölcsész-polcodon"; és "nos, ez a fűszermozsár pont hasznos lesz a konyhádba, bár megjegyezném, hogy még mindig szekérderéknyi fűszert raksz a kajába, és csak vállalhatóóóóó kategória...(3 befalt tányér után)"). 
Így egy idő után már egyáltalán nem bántam, ha az együtt töltött "hivatalos" időbe nem estek bele névnapok, szülinapok, vagy maga  a "szörnyű" karácsony. Mert minek írjak még egy névre szóló mesét, ha helyette egy randa nyakkendővel is elintézhetem az ipsét? És hát - vannak randa nyakkendők ezres, meg tízezres kategóriában is :-))

Szóval, ha jó szülinapi sztorit akartok, akkor el kell érte mennünk a szomszédba:

-----------------------------------------------------
Úgy képzelem, hogy I., Á. férje nagyon letargikus lehetett márciusban. Neje kiutazott a ködös Albionba szerencsét próbálni, neki pedig várnia kellett egy-két hónapot, míg kint biztosabbá válnak a  dolgok, hogy felmondhasson itthon és Londonba utazhasson. A napi elektronikus kapcsolat pedig nem tud bizonyos dolgokat pótolni...Így aztán I. hasznosan használta föl a szabad estéket, és lassanként körvonalazódott egy merész terv, hogyan lepje meg majd a hazalátogató Á-t szülinapján.
I. köremailben tudatta velünk, hogy mit is szeretne: ti. leforgatni egy rövidfilmet Á-nak arról, ahogyan a családja és barátai készülődnek a születésnapi partijára, majd levetíteni mindezt egy igazi moziban...Természetesen Á. mit sem sejthet a dologról (ezért nem írtam előtte itt sem az előkészületekről, hiszen ő is olvassa a blogot), késve érkeznek az előre kibérelt vetítőterembe, ahol már a díszes kompánia korábban helyet foglalt, majd a premier után közösen átmennénk egy étterembe mulatozni.
Az ötlet engem teljesen felcsigázott. Soha életemben nem hallottam még hasonlóról sem - de be kell vallanom, hogy először azt hittem, csak én nem vagyok otthon a meglepetés partiszervíz-bizniszben. Végül is annyi mindent kitalálnak az emberek - óriásplakátos lánykérést, ormótlan limuzinos lánybúcsút, ki tudja...lehet, hogy már a mozik is csak úgy tudják magukat fenntartani, ha amatőr filmesek műremekeire adják kölcsön a helyszínt...és az ötlet profira vallott. De, ha jól sejtem, ez a profi I. volt maga, aki ezzel valószínűleg műfajt teremtett - abban ugyanis nem kételkedem, hogy a mozisok szét fogják kürtölni az ötletet, és nemsokára nem csupán a mozisok, hanem a kisebb filmforgató-cégek is fel fognak virágozni kicsiny hazánkban!
Levélben időpontot egyeztettünk, amikor a legtöbb érintett ráér a forgatásra, így egy szép vasárnap délután megejtettük a forgatást...

(folyt. köv.)

















2012. május 16., szerda

félmondat

---és a Bokszterem Boldogtalan Szerelmesének ismét volt két kedves mosolya és egy suta kérdése, miszerint elfáradtam-e...(hiába, fiúsítva lettem, befogadnak, lassan...)

egy kisegér...

Megígérem, hogy megpróbálok pihenni, erőt gyűjteni, és végre valami jóról is írni - legközelebb. Csak adjatok egy kis időt, lécci, lécci, lécci! :-)) (majd a többiek is megértik, miért kértem ezt, megéri várni, tényleg! szívmelengető lesz!)

De még előtte: Tegnap vérfagyasztó élményben volt részem reggel 6 óra 8 perckor, a kisboltban, ahová szokásos reggelimért, a mákos tekercsért ugrottam be (Na jó, vettem almát is!). Már eleve nem tetszett, hogy két pasi megelőzőtt a sorban, mert siettem. A pasik olyan furák voltak...khm...mindegy, rossz az, aki rosszra gondol. Aztán az egyik kedélyesen a földre mutatott, és közölte a pénztáros kisasszonnyal: - Ott egy kisegér!
És valóban. Inci-finci egérke. A tenyeremben elférne...Pénztáros kisasszony csöndesen sikoltozva kiszaladt a gép mögül (még csak ez kellett! el fogok késni!), mivel az egérke átfutott a  kassza alatt. Kisasszony kiadta az utasítást a  biztonsági őrnek: kapja el az egeret és végezzen vele! Elvégre ez egy élelmiszer üzlet, tele van egércsapdákkal, és a kis éhenkórász biztosan a pékkel lógott be a boltba...Megsajnáltam. Akkor is, ha egy egérkének semmi keresnivalója egy élelmiszerüzletben. Akkor is, ha esetleg a mákos tekercsem mellett kucorgott...A kisegér bágyadt volt a méregtől; korántsem tudott már fürgén kóricálni, így az álmos őr elkapta a farkincáját, felemelte, és a szemünk láttára jól megrázta. A szerencsétlen pára ott vergődött a saját farka végén...

-----------------------------------------------------------

Egy kisegér vagyok, aki ott lóg a saját sorsa végén, és cibálják. Azt álmodtam, hogy a lakásomban ültem, egy óriási bordó ágyon, és tudtam, B. is ott lakik. Nem értettem, miért, de ott lakott - persze megint sehol sem volt, csak a "nyoma", egy fényképalbum. Belelapoztam: megtaláltam az arcképemet összetépve, a darabok összekeveredve hevertek az albumban. Akkor eldöntöttem, hogy most jól megnézegetem az albumát, az életét - de pár semmitmondó fotó után észrevettem, hogy B. fotógyűjteményében egy rakás kép volt -rólam. Nem összetépve. Még csodálkoztam is: ó, hát ezért nem találtam a képeket! Ellopta! (És megint az érzés, hogy van valami még, amiről tudnom kellene, amit közölni akar velem. És a legfontosabb: az, hogy valójában ő akarja ezt, ő gyűjtögette az emlékeket rólam, mert...mert nincsen semmije.)

2012. május 9., szerda

mellényúlás

Vannak az egészséges életmódnak hátulütői is: Talán meg sem kell említenem, mennyire nehéz betartanom mostanában a "diétámat"; este szinte zabálnám a szénhidrátot, a legkülönfélébb formákban, úgymint tévézős chips, kukorica, gumicukor...(igen, újra felfedeztem a gumicukrot, amiben átlagosan 150-200 kalóriával kevesebb van, mint a szokásos rágcsálnivalókban és csokiban...nem tudom, hogy csinálja, lehet, hogy csak a gyártók humbugolnak. A gumicukor óriási előnye a chipssel és csokival szemben, hogy nem lehetséges túl sokat megenni belőle, mert hasfájós-émelyítős telítettséget okoz. És ezzel ki is merültek előnyei.)
A neheze az esti dvd-nézéssel kezdődik, amikor nehéz rávennem magam, hogy maximum almát meg káposztát csipegessek...Ezért szeretem az edzős napokat, amikor fáradtan esek haza, későn - időm már nincsen tévézni, viszont cserébe nem is fogyasztok többet egy fél literes kefírnél, ezt esetleg egy darabka sajt, vagy egyéb fehérje-alapú maradék egészíti ki. Hajnalban aztán kíméletlenül korog a gyomrom, de ez lenne a természetes (és egészséges) anyagcsere.
Ebbe kavart bele a kollégám, aki anno levitt bokszolni, hogy edzés után muszáj (MU-U-SSSZ-ÁJ) egy hiper-szuper izotóniás löttyel leöblíteni a mozgást, mert különben túl sok ásványi anyag hagyja el harmatos testemet. Csakhogy az izotóniás italban rengeteg olyan szénhidrát van, amit este nem ehetnék...Lehet, hogy a méregdrága kult-edzőboltbeli példányokban nem, de én egyelőre csak egy olcsóbb, de igen megbízható márkájút vettem. Az egy dolog, hogy nem ízlik annyira - legfeljebb majd nyáron, ha hőség lesz, eliszogatom; L-nek nagyon jó tapasztalatai vannak ezzel kapcsolatban. De mit egyek helyette, ami nem tartalmaz szénhidrátot, nem is egy szimpla multivitamin tabletta, de jó és természetes? Na, levettem a polcról legutóbbi "éljünk über-egészségesen!" kampány-körutam szerzeményét: a virágport. Tulajdonképpen zseniális az ötlet, mert ettem már korábban virágporos mézet, de az ugye méz, szénhidrát, és legfeljebb reggel ehetném. A virágport viszont lazán majszolhatom a  kefír mellé; és ahogy az üvegen is írják "nagy mennyiségű természetes vitamint és ásványi anyagot tartalmaz, kiváló fehérjeforrás, javítja a fizikai erőnlétet, hatékony a túlfeszített fizikai és szellemi megterhelés, immungyengeség" esetén is. Ezen kívül csökkenti a koleszterinszintet, valamint méregtelenít is. Napi egy teáskanálnyi. Ja. Meg gyakorlatilag szinte ehetetlen. Már mézzel elkeverve sem rajongtam érte, de nyersen! Az egy dolog, hogy kesernyés mellékíze van - de ami rosszabb, hogy valamilyen halszerű aromája is, ami különösen visszataszítóvá teszi. Halíze a halnak legyen! Nos, ami az ízek harmóniáját illeti, alaposan mellényúltam, de majd kárpótol, hogy milyen egészséges leszek! :-))

pontok

Akkor lássuk pontokba szedve, mi minden (nem ) történt:

1. K. javaslatára megpróbáltam közelebb kerülni a B-féle rejtélyhez - de mielőtt még "lemeditálhattam" volna magamat akármelyik görög betűs szintre, megjelent lelki szemeim előtt B., hófehér ingben. Érdekes, hogy ellazult állapotban mindig ilyen lezser eleganciával látom. És sírni kezdtem. Éreztem, mennyire sajnálom, hogy esélyünk sem volt, hogy nem adhattam meg neki azt, amit szerettem volna. Hogy nem ő lett az, akivel beteljesíthetem a feladatomat. Tényleg sajnáltam - őt, és J-t. Sajnáltam - de nem szerelemmel, inkább szeretettel. Ők ketten tényleg komoly felajánlások voltak a Sors részéről. De megígértem, hogy igyekszem fölnőni a feladathoz, és kértem az újabb lehetőséget.
Hm. Valószínűleg egy picike fájdalom-darabka még bennem maradt, és az tört elő. Hm. Ha jobban utánagondolok, hordom vagy két hete a rodonitot? Nagyon hatásos kő, azt meg kell adni.

2. Ma újabb vicces élményeim voltak bokszon: Amikor bemelegítettem, azt vettem észre, hogy az egyik fickó nem vette a fáradtságot, hogy elkússzon a férfiöltözőig, hanem ott kezdett el vetkezni a  szemem láttára. Amíg csak a  pólóját kapta le, végül is nem éreztem rosszul magam. Aztán letolta a nadrágját, és ott virított egy szál alsóban. Gyorsan hátat fordítottam neki, és elkezdtem ugrálni. Ugyanez a  fickó két zsákolás között elkezdett engem kérdezgetni, hogy mikor szoktam lejárni edzeni. Hát, jó a pasi, bár nem az esetem, de már szinte kezdtem megörülni, hogy valami velem is történik (pont ma panaszkodtam egyik barátnőmnek...). És akkor a  krapek benyögi, hogy  a barátnője is lejárna, csak zavarja, hogy csak férfiak vannak. (Fura; szerintem logikusabb lenne, ha a fickót zavarná, hogy a nője lejárogat az ő kis szentélyébe a sok pasi közé...na, mindegy, nem vagyunk egyformák!) Szóval, mintegy fél percig azt hihettem, hogy...aztán mégsem.
Ah! És újabb részleteket tudtam meg a Bokszterem Boldogtalan Szerelmeséről: az exe egyik napról a másikra tűnt el egy 5 hónapos kapcsolat után...Amikor ezt meghallottam, majdnem felröhögtem - aztán eszembe jutott, hogy ez egyáltalán nem vicces, ugyanis 5 hónap után még nagyon szerelmesnek illik lenni, így nem csoda, ha nehezebben teszi magát túl a dolgon. Olyan kis...elanyátlanodott érzelmileg! Ma hozzám is volt egy kedves félmondata, pedig soha nem szán nekem többet egy köszönésnél.

3. Igazságtalan lenne azt állítanom, hogy soha senki nem néz meg magának. Ma pl. egy kb. 65 éves pasi stírölt szégyentelenül. De valami olyan birka szemekkel bámult a buszon, ahogy a hozzám korban illő férfiak soha nem vennék a bátorságot...

2012. május 8., kedd

L. véleménye

Zugolvasóm, L. több dologban is vérprofi. Mint már említettem, istenien masszíroz. Aztán isteni szappanokat és testápolókat kever teljesen természetes összetevőkből. És utánaolvas, kutat a témában. No és megvan az a fantasztikus képessége, hogy nagyon egyszerűen rávilágít a dolgok lényegére. 
Vasárnap én látogattam meg (ne mindig ő jöjjön!), és mivel semmi időm nem volt külön készülni (ő bezzeg mindig süt valamit, és nem üres kézzel állít be), vittem némi kesudiót, meg vettem egy kis flaska vodkát - mondván, hogy kulturálódjunk: a múlt héten túrtam 300 ft-ért egy töményekről szóló szép színes ismeretterjesztő könyvet - az alacsony ár egyetlen oka, hogy a könyvet fordítva kötötték a borítójába, így az eleje a  vége és fordítva. No, és rádöbbentem, hogy mennyi minden maradt ki az életemből, pl. a vodka is. Szóval, vittem egy kisflaskányit. Többe nem akartam befektetni - és valószínűleg nem is fogok. Az egy dolog, hogy üresen, magában egy felejthető élmény. De nekem naranccsal sem jött be annyira - szerintem maradok a facér narancslénél. Meg a brandynél, mert annak van íze (nem együtt, hanem külön-külön!). Meg a bornál. No, ennyit a vasárnapi kulturálódásomról.
És meg lettem vendégelve - L. salátákban is jó, meg ízlett a medvehagymás-tejszínes husija is. Rizst tényleg nem tud főzni (ezt elismeri, ennek ellenére eddig még mindig rizs volt a köret nála - pedig szerintem sokkal jobban járna a gerslivel).
És hát beszélgettünk is, mert L. olyan jól megérti az én egyre nehezebben megfogalmazható lelkivilágomat. Rádöbbentem, hogy lassan utolér a vég, ami a férfi-hiányt illeti: a múltkor nagyon intimet sikerült álmodnom azon férfival, kit eddig sem neveztem nevén, bár ezt azért sem tettem, mert önmagamnak sem volt egyértelmű, hogy tetszik-e. De ezek szerint tetszik, legalábbis annyira igen, hogy álmomban jól meg... Ó, egy igazi tesztoszteronbombának képzelem! Egy Kos-dúvadnak! Aztán biztosan nem az, ezért jobb is, hogy csak álmomban keveredtünk közel egymáshoz. Persze, ha módomban állna láthatatlanul meglátogatni...mondjuk, ha asztrálutazó-fenomén lennék, akkor huss! föllibbenteném a zuhanyfüggönyét, amikor éppen dudorászik a  vízsugár alatt, meg ilyesmik. Azért a zuhanyfülkét választanám, mert arra nem vagyok kíváncsi, ahogy asszony mellett hortyog.

Oké, kerülöm a témát, mert fázom tőle. Történt valami, amin nem tudom túltenni magam, ezért össze-vissza locsogok:
Szombaton volt egy olyan álmom, ami kizökkentett jól elképzelt sémák szerint működő kicsiny kis világomból. És egy darabig kétségek között vergődtem, hogy talán mégsem sikerült mindent lezárnom. Végül L. mondott egy-két dolgot, amivel sokat segített nekem. 
Vegyük az álmot: A jól megszokott alap-rémálom - ott találom magam egy vadidegen lakásban, és nem tudom, hogyan kerültem oda. A lakás régi, pusztulófélben lévő, nagypolgári. Sorra jönnek az ismerősök - kérdezem az egyiket, hova jött. A hölgy közli, hogy itt B-ék tartanak táncórát a párjával. Pánikolni kezdek: hogy kerültem ide, hogyan magyarázom ki? Meglátom B-éket: a nője könyvet nézeget. És akkor észreveszem: de hiszen ez a férfi nem is B.!!! Egy fiatal, göthös, a betegségtől szürkés arcú srác, loboncos hajjal, szinte B. árnyképének sem lenne jó - és máris rájön egy asztmás roham. Kezébe kap egy óriási, hajszárítóra emlékeztető a tárgyat, a szájába dugja - ez az inhalátora. Kissé megnyugszom, és eldöntöm, kiderítem, mi lett B-vel. A srác nyögvenyelősen annyit mond, hogy B. elköltözött. Ekkor úgy döntök, megkeresem B-t. Helyszínváltás: egy furcsa, hosszú folyosón(?) vagyok, aminek az egyik oldala üveg. Mögötte emberek vannak. Olyan, mint egy kirakat; tulajdonképpen nem falnak értékelem. Sétálok, és megtalálom B-éket: a párocska egymással szemben, féloldalt fekszik, mint az ókori Rómában a gazdag patríciusok a  lakomákon. A lány arcát látom - egy menő ügyvédlány az, volt osztálytársam. B. arca takarásban...
Én persze azt hittem, hogy az álom csak annyit jelentett, hogy olyan helyre tévedtem, ami már régen elmúlt, amin B. túllépett, és rálátok a mostani életére, amihez semmi közöm. És nem értettem, miért most álmodok ilyet, és nem egy-két évvel ezelőtt, amikor realitása lett volna a dolognak, és segíthetett volna a lezárásban. 
L. azonban fölvetett egy sokkal frappánsabb megoldást: a régi lakásban lévő asztmás férfi is B. volt - ezzé vált, egy beteg, felismerhetetlen torzzá, egy halódó kapcsolatban, amiben fulladozik. És a külvilágnak pedig ott van a kirakatban a színjáték a nővel, mintha mi sem történt volna. És nem tudja megmondani, hová lett az igazi B. Engem egyetlen dolog zavart az álomban: sem a lakásban, sem a kirakatban nem volt ott a gyerekük. L. szerint vagy azért, mert adott körülmények között nincsen jelentősége - vagy azért, mert a gyerek "nem vállalható a külvilág számára". 
Egy dolog mélyen elgondolkodtatott: az elmúlt években alig álmodtam B-vel, az utóbbi időben háromszor is. És annak idején, mielőtt még a látóhoz elmentem volna, és ő azt tanácsolta volna, hogy hívjam föl (jóval e blog megkezdése előtt) volt egy ún. jósló álmom: megálmodtam egy forró délutánon, hogy van barátnője - a kapcsolat új volt: egy vadonatúj, szép lakásba akartam bemenni, és ott volt a lány neve is az ajtón. Úgy érzem, valami miatt megint bepillantást nyertem az életébe - méghozzá az akarata ellenére: mindhárom álmomban nehéz volt vele a kontaktust fölvennem: egyszer csak telefonon beszéltünk, egyszer meghalt, és nem láttam, most meg takarta a kirakat-arcát. Mintha szégyellné magát. Legalábbis ez volt az érzésem. Ugyanakkor az is, hogy ezt a legutolsó álmot nem én "akartam", hanem ő akart valamit üzenni. Majdnem teljesen biztos vagyok abban, hogy a kapcsolata pocsék: megkopott, lelakták azt a kezdetben oly szép, új lakást...ő pedig boldogtalan, de ezt nem mutatja a külvilág felé.

2012. május 3., csütörtök

új korszakom...

Új korszakomat kezdtem meg: egy J-s álmom, és a szabadság mámoros, zavarba ejtő érzése rádöbbentett, hogy tényleg sikerült! Másfél éve nekiálltam, hogy lezárjam a múltamat, hogy megszabaduljak férfiismeretségeimhez fűződő sérelmeimtől, függőségeimtől, tévhiteimtől, fájdalmaimtól, ragaszkodásaimtól. Hosszú tevékeny, majd lappangó időszak után, kínlókodva, akaratosan, majd megadva magam sorsomnak és árnyékomnak végül fölszabadítottam magamat. Még nem tudom kezelni a helyzetet, csak azt hallom mindenfelől, hogy kivirultam (pedig mennyit virrasztok!!!), szinte megfiatalodtam (majd kérem az égieket, hogy ne csak a csontjaimat ropogtassák, hanem változtassák szőkére ősz hajszálaimat is :-))
Nemrég bepasizott kolléganőm számon kérte, hogy én mikor szándékozom beújítani egy fiatalembert, és nem érti, én miért érzem ilyen jól magam egyedül is.
Talán azért nem izgat ez a kérdés, mert most úgy vagyok egyedül, hogy belül szabadnak érzem magam és nem elfojtani igyekszem a múltamat. Egyszerűen tele vagyok energiával.

A Balatonnál is jól éreztem magam. A reveláció erejével hatott a dolog - olyan embereket ismerhettem meg, akiknek értékes gondolataik, emberileg értékes cselekedeteik, viselkedésük van. Az, hogy belepillanthattam velem egykorú emberek életébe, akik sokkal keményebb sorshelyzeteket hurcolnak magukkal - nos, ez a nekem bizalmat szavazó nyíltság alázatra tanított. És arra, hogy nagyon sok mindent el lehet fogadni az élettől - olyan helyzeteket is, amiket racionálisan elutasítanánk a csapda-voltuk miatt, és olyan helyzeteket is, amikor a sors tényleg rongybabaként ráncigál. A vendéglátóm és csoporttársam magánélete is romokban hever - a fiút társa elhagyta, a kisgyermeke súlyos betegségből épült föl (a legborzasztóbb, ami egy szülővel történhet, ha a gyerekét kemo-kezelésekre hordja és retteg érte évekig); a lány párja az a típus, akit nem ajánlanál a lányodnak, mert iszogat és játszogat is, ráadásul nem fogadja el a párja hobbijait. És ők ketten amúgy tetszenek is egymásnak - a lány elmesélte nekem reménytelen vonzalmát név nélkül, de én persze kitaláltam, honnan fúj a szél. A fiú nem akar belebonyolódni olyasmibe, amire mindketten ráfaraghatnak érzelmileg. Énnekem meg éppen elég nagy tapasztalatom van abban, hogy a másik nem "valami miatt" ne vállaljon föl...Szóval, jó hallgatóságnak bizonyultam. 
És ha ez nem lenne elég, a fiú nővére egy olyan típusú hölgy, aki teljes mellszélességgel fölvállalja a személyiségét, a választásait és mégis megtalálta a boldogulását egy félig együtt-élős szeretői kapcsolatban.

Voltam tanáromnál elemzésen. Ő az első, aki fölvállalta, hogy ennyi adat alapján nem lehet kipontosítani a képletemet; nagyjából 4 remek időpontot is talált - de a prognózisnál a percek is számítanak, így csak a személyiség tendenciáiból, a feladataimból, és azok lehetséges megoldási stratégiáiból szemezgettünk. 
Egy biztos: új korszakomat így nem határolja be kényszeresen egy hipotetikus prognózis-kényszer - nem kell arra várni, hogy vajon ekkor meg akkor megtörténik-e valami, és ha nem, akkor nem jó a képletem, és minden tolódik...Magyarán: VÉGRE AZT CSINÁLHATOK, AMIHEZ KEDVEM SZOTTYAN!!!