2011. május 31., kedd

a Blog, Melyben Hülye Nevű Egyének Rohangálnak

Nem is tudom. Megfontolandó. Mégis változtathatnék valamit: minden kedves szereplő kapna egy-egy elképesztő nevet, és végre mindenki számára beazonosíthatóvá válnának: exem-J. lehetne mondjuk Jukundusz (nem is Jumurdzsák...); lélektársam B. Bodony, Bökény, esetleg latinamerikaiasan Bolivár :-)) Kedves vidéki A., ki szeretnél lenni? Apollónia, Adalberta, vagy Aurea? Persze az Asszunta és az Arzénia(!!!) sem rosszak. Klassz ez az ábécé, jó sok A-s név van benne! Á., neked jó lesz az Áprilka, esetleg az Ármina? Undok kolléganő lehetne Klotild, K-nak viszont legalább egy Karméla dukálna, vagy Kimberli (nem, az mégsem). E. lehetne Eulália, Emerencia, vagy Ernesztina - de az olyan molyos-nagynénis...:-(( L. talán Levendula vagy Létó, de semmiképpen sem Loretta, Ludmilla vagy Lujza. B., ha mosolyog, akkor Betsabé, vagy Borostyán - de ha rosszkislány, akkor lefokozom Bozsókává, vagy Brünhildévé. J. Júnó, de nem Jozefina. M. Megan vagy Mirella.
Aztán, egy idő után itt fog rohangálni Özséb és Asztrik, Lambert, Vitályos, Kerubína, Dzsenni, Blazsena no és persze Hümérke is. Szabad a vásár, hölgyeim!

(És én ki vagyok?)

vasárnap délután L-ékkel és ábécé

Vasárnap délután elmentem L. zugolvasó barátnőmmel az Sz. Szabadegyetem nyílt napjára. A téma a paranormális jelenségek volt, L. a programterv alapján nézte ki - az jónak tűnt, színvonalas előadókkal. A dobzenekar fergetegesen nyomta; vigyorogtunk is L-lel, mert az egyik dobos fiú nagyon virgonc, nagyon dögös és nagyon szöszi volt :-)) Aztán jött P.T., elismert magyar pszi-kutató, publicista, exhibicionista Ikrek. Merthogy nagyjából összenőtt a mikrofonjával, és lelki szükségletének érezte, hogy mindenre kitaláljon valami poént, ami alapból azon a füllesztő délutánon nem is lett volna gond, mégis a fickó sikeresen eluralkodott a rendezvényen, és aztán érdemi kérdések híján olyan témák körül köröztek, hogy vajon mindenkiben benne van-e a pszi-képesség, és akkor a kanálhajlítgatás mérése, stb. Mondtam L-nek, hogy én azért sem mennék el erre az egyetemre, mert már korábban nézegettem a programját - én az utóbbi években az anyag nagy részéről önszorgalomból összeolvastam hetet-havat; másfelől én (és szerintem L. is) már túl vagyunk ezen a szinten. Oké: kanálhajlítgatás, prekogníció, méricskélés (de minek?!)...De mit ér az, ha valaki kitalálja, hogy a másik körre, vagy négyzetre gondolt?! Édeskeveset. Én csak azon döbbentem meg, hogy ezek a természettudományos méricskéléshez annyira ragaszkodó emberek, mint P.T. is, évtizedekre beleragadtak ebbe az állapotba. P.T. például már 15 éve nagyon jól érzi magát benne.
Megbeszéltük L-lel, hogy legközelebb inkább valamilyen asztro-kerekasztalt fogunk kinézni lányos programnak.
Aztán összefutottunk E-vel, akiről már írtam újdonsült-régi Lackója és az összeköltözés felett érzett berzenkedése kapcsán. Vele annyi újdonság van, hogy felmondott a munkahelyén, a minisztériumban, mert amióta ott dolgozott, csak a sopánkodását és frusztrációját hallgattuk (hiába próbálta megemészetni azt a sok zagyva jogszabályt: a cellulóz emészthetetlen!!!). Ismét kertészetben szeretne dolgozni. Jellemző E-re, hogy fel akart mondani, aztán elérte, hogy neki mondjanak fel - ez elég természetes a mostanság fújdogáló szelekkel. A kollégái sopánkodtak, hogy mi lesz vele, ha mégis vissza akarna jönni - mi meg röhögtünk E-vel; na majd pont most! Évek múlva pontosan a megfelelő helyén fogják kezelni a jelenlegi elbocsátásokat.
E. tolta a bringáját - a leányzó modellalkatú, de izom is van rajta, és mozgásfüggő; gyakorlatilag esélyem sincs, hogy valaha úgy nézzek ki, mint ő, mert nagyjából 15 centivel magasabb nálam. Vigyorgott, mi is vigyorogtunk L-lel, aztán beültünk a Csótányosba (maradjunk e dermesztő ragadványnévnél, hogy az inkognitó homályában tudhassuk e belvárosi helyet), és ott eszegettünk-beszélgettünk tovább. Megint éreztem valami megnyugtatót körülöttem. E. és L. képesek ilyen emlék-érzésszerűségeket kelteni bennem, ami nem tisztán nosztalgia, hiszen a jelenbe kapaszkodik. Ha pédául már négyen lettünk volna és Gy. is ott van, akkor biztosan harsányabb légkörben ücsöröghetek, és szóhoz sem jutok. Ennek valószínűleg az is az oka, hogy Gy-vel én tartom a legkevésbé a kapcsolatot, így a többieknek sokkal több közös ismerőse és élménye van, akikről én nyilatkozni sem tudok.

Ha már a "baráti körömnél" tartunk; az már-már utópisztikusan inkoherens fragmentumokból áll: Egyetlen barátomat sem tartottam meg 14 éves korom előttről. Nem szándékosan. Eléggé elszigetelt emberke voltam általánosban is; egyetlen barátnőm akadt, de az ő apja katona volt, s ahogy elköltöztek a városból, ez a barátság is megkopott. (Valójában vele kapcsolatban is azt érzem, hogy cserben hagyott, mindjárt rá is firkálom a listára a nevét...) Középiskolából van Gy., akinek családja a második családom volt egyetem alatt, annyit buliztunk együtt és aludtam-táplálkoztam náluk; meg van E. és L. Míg Gy. és E. osztálytársaim voltak, E. és L. koleszos lakótársaim is (L. másik suliban tanult). Voltak még páran, jobbára kollégiumi lakótársak, de ennyien maradtunk. Az egyetemen találkoztam vidéki A-val, aki ismeri Gy-t a bulikból, meg Á-val, aki a főbérlőm volt és egy darabig kettesben is laktunk, meg bulizgattunk (ő is ismeri A-t és Gy-t); és a többieket a munkahelyemen ismertem meg, több hullámban. Jelenleg K-val tartom a legtöbb kapcsolatot, mert B. befőnökösödött és magába fordult a négy műherceg után most éppen férjére féltékenykedik, J. meg nyelvet tanul és gyereket nevel; továbbá van még egy darab A., akinek tavaly volt az a pasin való perlekedése B-vel. Ezen felül napi összegyógyulásban vagyok (minő meglepetés!!!) 3. számú A-val, aki a szomszédos iroda lakója, nem mellesleg vele járok a gyógyítóhoz, meg lakatolni. De hát mit csináljak, ha van három A., és mindháromnak máshogyan végződik a neve?! Tehát az egyik Apollónia, a másik Adalberta, a harmadik meg Abigél (egyik sem, természetesen, de diszkrét vagyok :-)) És ne feledkezzünk meg M-ről, asztrológiás diáktársamról sem. Így, la. Most már rajzolhattok rólam egy szociometriai térképet. Egyszerűbb lett volna a három Gráciát külön betűvel illetni, de sajnos akkor folyton elrontanám az irományomat. Számozhatnám is őket, de milyen lenne, hogy A3 neve megegyezne egy kocsitípussal?! Örülök, ha a névnapjukról nem feledkezem meg, nemhogy még átkereszteljem őket...

a mai ösztönzés

Tallóztam a netes újságcikkek között: a tudomány részlegnél megjelent egy cikk, melyben ismertetik, hogy a lefogyott nők szimpatikusabbak a férfiaknak, mint a mindig soványak. Szerény vigasz, hogy még lehet esélyem...Persze, ahhoz előbb le kell fogynom.

Ma megint megtapasztaltam Undok Kolléganőt - azon gondolkodom, a Jóisten minek ültette a nyakamra. A legrémesebb fajta Vízöntő, de tényleg. Nála csak beszólások, hangulatingadozások, és a legváltozatosabb b...meg-nyuszika effektus tapasztalható. Gyakorlatilag két éve kísérletezem, hogy kitaláljam, épp mivel lelhetném örömét, de eddig bármivel próbálkoztam, abban valami hibádzott...Ezen kívül - szerintem- öntudatlanul átkokat tesz emberekre. Nem baj; majdcsak rájövök, mi ebből a tanulnivalóm! Az a zavaró, hogy nem egyfolytában undok, ha jó a kedve, akkor normális. Ha folyton undok lenne, nem állnának vele szóba. K. barátnőm szerint nem kell semmit sem tenni, mert az élet igazságos, és alapvetően mindenkinek azt adja, amit érdemel - ezzel mélységesen egyetértek.

Nem baj: én rendületlenül életmódot váltok! Döbbenetes, de torna után annyira feldobódik a hangulatom!

2011. május 30., hétfő

irányítottság

Egy különös élményt még feltétlenül szeretnék megosztani veletek: bár elismerem, hogy nehezen megfogalmazható, mert érzelmi-érzéki szinten történt. Szóval miután megszabadultam sérelmeimtől, megírtam a Listát Férjuramról, felfüstöltem a lakást és szélnek engedtem a Listát Róla - mintha hirtelen ki is ürültem volna egyszersmind. Addig hónapokig kellemes élményeim voltak; vizualizálás címszó alatt gyakorlatilag elábrándoztam kettőnkről. Utána, mintha ezt az ábrándozási képességemet elvágták volna. Nem volt rá igényem sem, semmilyen hormonális fázisomban sem. Kissé el is kámpicsorodtam, mert a siker záloga a napi kétszeri aktív, hittel teli ábrándozás mély alfa-szinten. Én meg önhibámon kívül ellustultam. Bár némely ellenkező nézet éppen az engedd-el-ne-gondolj-rá-többet elvet részesíti előnyben.
Szóval elég rosszul érintett a dolog, mert egy-egy sikerültebb lazuláskor a kiteljesedést, a lelki békét is meg lehet tapasztalni. És a bizonyosságot, hogy a másik létezik.
Múltkor ismét elkezdtem olvasni a Lelkünk útját - korábban Á-nak ajánlottam, de rájöttem, én is régen olvastam már. A könyvsorozat nagyon érdekes: egy gyakorló pszichiáter írta le esettanulmányait, aki hipnózisban viszi vissza betegeit nem egyszerűen elmúlt életeikbe (majdnem ételeket írtam!!!), hanem a szellemvilágba (a köztes létbe); és az arról szerzett információkat összegezte. Szóval, a könyv elég érdekes. Én meg ülök a szokott kis zugomban, lábam felpolcolva, kislámpa, kis mécses, blablabla...Éppen egy lényegi részletet olvasok, amikor érzem, hogy Rá kell gondolnom. Egyszerűen beúszott Férjuram a képbe, mit ő úszott be: kettőnk képe úszott be! Megpróbáltam megint a könyvbe mélyedni, mint egy rossz kisdiák, aki nem tud eléggé figyelni, de...megint őt láttam, és megint olyan jó érzésem támadt...Benne maradtam ebben az érzésben, holott tisztában voltam vele, sőt, biztos voltam benne, hogy ezt a képet most nem én akartam. Másvalaki küldte nekem. De semmi más nem jött vele. Kétségeim támadtak: nem tudtam eldönteni, hogy a kísérőim akarnak valamit üzenni (de miért pont olvasás közben és miért pont most?!), vagy...az is lehet, hogy Férjuram ért haza, leült, és elkezdett rólam ábrándozni...Vagyis az a gondolatom támadt, hogy mentális kapcsolatban vagyunk egymással, hogy ez a kapcsolat már létezik közöttünk.
Nem tudom ezt jobban megfogalmazni: jött egy kép, ami nem hozzám tartozott, de akár az enyém is lehetett volna. Jött, ajándékba, emlékeztetőül.

nini a metrón

Ó, ó, ó - metrózni, de jó!

A, a, a - bamba pasi ma!

Sajna több kínrím nem jut eszembe. Addig is emlékeztetőül: lapozzátok fel tavalyi év november 7-i bejegyzésemet ama feledhetetlen első lakatolásról. Ma reggel, midőn úgy döntöttem, nem próbálkozom a szerelvény első kocsijával ülőhely reményében, hiszen (szokás szerint) késésben voltam, hanem hátrébb caplattam, két megálló elteltével pedig elnyertem megérdemelt jutalmamat, s leülhettem, belibbent a metrókocsiba Mr. Langaléta személyesen, az első lakatolásból. Ha mégsem kezdtétek el vadul keresgélni a bejegyzést, akkor elárulom: nem más ő, mint a két meglehetősen intelligens és elegáns fejű harmincas pasi egyike, akik a pultnál baromira nem segítettek borospohárhoz jutni; később ellenben nem átallották a falat támasztani és kihallgatni beszélgetésemet egy elég unalmas fiúval. Mr. Langaléta volt az a finnyás alak, aki közölte, azért nem szólít le senkit, mert ezt csak akkor teszi meg, ha elég ígéretes jelöltet lát. Fene a nyifogós belét!

Elárulom Nektek: ma megláthattam, hogy semmit nem veszítettem. A zakó hiánya sokat rontott külsején. Továbbá a kora reggel is :-)) Szerencsére annyira belemélyedt a metróújságjába, hogy észre sem vett. Bár szemüvegben valószínűleg fel sem ismer.

(És úgy szeretnélek már sokkal izgalmasabb történetekkel szórakoztatni Benneteket!)

hétvégi bónusz

A hétvége pozitív meglepetése az volt, hogy képes voltam tartani az új étrendet. Kicsit sokat szenvedtem a menüvel (mármint a tervezésével), de aztán minden jól ment. Olvastam egy könyvet, amiben leírják, hogy az a baja a legtöbb fogyikúrának, hogy hétköznap azért könnyű betartani, mert akkor alapvetően más az életritmusunk, dolgozunk, jól lefoglaljuk magunkat. Hétvégén pedig borul minden, mert átállunk a hétvégi üzemmódra. A gyakorlat eddig maximálisan igazolta a dolgot. Még szerencse, hogy reggelire hatalmas és fincsi szénhidrátadagokat ehetek, különben nem tudom, mi lenne velem!!! :-)) Az vicces, hogy nálam a müzli, vagy a lekváros táska az olyan "ünnepi" menü volt régebben; egyszerűen nem ettem naponta ilyesmiket. Most müzlit reggelizem gyümölcslével, és még gyümölcsöt is lehet belevagdosni - szerintem sokkal finomabb, mint tejjel-; szóval úgy érzem, mintha minden reggelim nassolás lenne. És rájöttem, hogy imádom a lekváros táskát/buktát! De kétség sem férhet ahhoz, hogy tényleg a vacsora a legnehezebb: akármennyi salátát, vagy húst eszem, 1-2 óra múlva jelentkezik valami "hiányérzet". Hm. Mindig este nassoltam...

a nagy meglepi

Nem írhattam le előbb, mert a kedves ünnepelt olvassa a blogot. Pénteken kirittyentünk vidéki A-hoz egyik barétnéjével (barátné kocsival rendelkezik, így úrinő voltam). Vidéki A-nak szülinapja volt, és a színjátszós diákjai meg akarták lepni egy tortával - meg velünk. A "nagy pesti dámák" voltak a meglepetésvendégek. Mi persze már egy héttel előtte tudtuk, mi lesz, de A. szülinapján mindketten gondosan fölhívtuk és felköszöntöttük, nehogy túl hamar gyanút fogjon. A. így is sejtett valamit, mert a gyerekek túl sokat pusmogtak, de azt hitte, hogy a gyereknapra készülnek. Aztán volt hatalmas meglepi és könnyorkán, midőn megpillantott bennünket, amint a falusi könyvtás és salsa-gyakorlóterem melletti mosdókból előlibbentünk :-))
Persze nem sokáig maradtunk, meghagytuk A-t a diákjainak, hadd cincálják széjjel :-)) Azért sikerült pár szót A-val is váltanunk, bár így évvége felé nagyon elfoglalt - versenyek, dolgozatok, meg évvégi műsor-horror...brrrrr! Azt hiszem, nem tudnék már soha többé rendes iskolában tanítani. Túl sokat és túl mélyen nem lehetett A-val beszélgetni (erre nem egy parkoló a legalkalmasabb hely, lássuk be); de nagy vonalakban elmondta, hol tart most a műhercegek között. A jelenlegi jelöltje az ismerősei között szerepel, így meg is néztem még éjszaka az oldalát. Baljóslatú érzésem támadt; van valami hátborzongató a fickó mosolyában. Egyszerűen nem mertem ezt így leírni neki, sőt sehogy sem, mert ki vagyok én?! Nem szólhatok bele a másik életébe, meg hátha csak nem túl fotogén, de ezt most úgyis látja; és a véleményem tényleg nem számít. (SZÓVAL, MÉG EGYSZER: NEM SZÁMÍT A VÉLEMÉNYEM!!!) (Pláne úgy nem számít, hogy én nem beszélgettem vele soha...)

Hm. Nekem még sosem volt szülinapi meglepetéspartim.

ui.: A. barátnőjével még két órát beszélgettünk a kocsijában - évente egyszer találkozunk, de olyankor mindig jókat dumálunk. Most is hosszasan beszélgettünk a férfiakról, párválasztási elveinkről, meg az én legújabb lelki-öngyógyító - ÖNGYÓGYIRTÓ HIHIHI! módszereimről, mivel neki nem igazán múló pánikbetegsége van, és szerintem, ha jó mélyre ásna, megtalálhatná a dolog gyökerét, és megszabadulhatna a bajtól.

2011. május 25., szerda

a nagy visszaszámlálás

Elkezdődött a héten a visszaszámlálás. Elmentem a fitneszcenterbe, ahol felmérték szörnyű állapotomat. Tényleg szörnyű: mikor eljöttem, sírva mentem végig az utcán. És az egészről én tehetek. Szóval, elkezdtem áttérni az újfajta étkezési rendszerre, amiről már írtam, mert szerintem hosszú távon csak a teljes életmódváltás jöhet szóba, nem a vad kalóriaszámlálás. Hétfőn komoly kétségeim támadtak önmagammal kapcsolatban. Durván 15 kiló felesleg van rajtam, amiből 10-et muszáj lesz leadni. Nem egyszerűen a ruhatár, vagy a fürdőruhaszezon miatt, hanem az egészségem miatt. Az egy dolog, hogy jóanyám szerint rosszul nézek ki - mert van, aki szerint nem.
Egyszerűen fölállítottak a mérlegre, és szembesültem, hogy tavalyhoz képest mennyit híztam - és mint tudjuk, már tavaly sem voltam sovány. Elértem vágósúlyomat. Kb. annyit nyomok, amennyit 8 hónapos terhesen kellene (de meglepő módon még mindig 38-as nadrágot hordok...ki a fene érti ezt? és idén derékszabásúakat vettem!). Tisztában vagyok azzal is, hogy a legjobb esetben is csak 10 kilót tudok majd fogyni - tekintettel arra, hogy a rendszeres testmozgás az izmokat növeli. A legszarabb a zsírarányom volt - ez gyakorlatilag a "nagyon rossz" kategóriába esett (37%, ha ez mond valakinek valamit, 28-ig elfogadható, és kb. 22 az ideális), bár a kislány, aki méregetett, igazán kedvesen valamit magyarázgatott. Egyedül a karom és a combom körfogata jó (meg a mell, ugyebár); minden másból fogynom kéne, átlagosan 10 centit, de egyelőre ennél kevésbé vérmes célokat tűztem ki.
Viszont azok után, hogy elképzeltem, hogy ilyen adottságokkal miért várom el, hogy a férfiak észrevegyenek pozitív értelemben, és bőgtem egy sort - pont most kaptam egy titkos jóakarómtól meghívót valami hülye új társkereső oldalra, de ezek után pláne nem fogok rá feliratkozni, nem mintha nagy lett volna a kísértés...-, eljutottam nagyjából arra a következtetésre, hogy pontosan most kellene megismerkednem Férjurammal, mert ha ilyen állapotomban el tudna fogadni, akkor bizonyára a belső értékeimet értékelné.
És valahol megnyugtató az is, hogy tavaly még csak egy hisztis, potenciális 10 kiló volt a tét, ami könnyen maradhatott volna 4-5 kiló is. Most viszont kőkeményen 10-től kell megszabadulnom. Ez nekem olyan, mint másnak 30 kiló.
Pánikszerűen nézem a nőket a metrón: ilyen sem szeretnék lenni, no meg ilyen sem...Rémisztő példái a nagy magyar elhízásnak. Ja, és az ő szintjére sem szeretnék eljutni...A legalattomosabb az egészben, hogy innentől kezdve észnél kell lenni, és folyamatosan figyelni a táplálkozásra.
Az étrend nem rossz. És én azon szerencsések közé esem, aki a cla-kapszulától sem rohangál vécére, bár nem tudom, hogy ettől ugyanolyan hatékony lesz-e...
Hát, ezért nem írtam, és ezért nem ugrálok az örömtől. Holnap edzés.

2011. május 22., vasárnap

bónusz

Megtapasztalhattam, milyen is anyának lenni. Felemelő érzés, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy lehet, soha ilyesmit nem élhetek át életemben. Mivel tesónék konferencián voltak, én voltam a kisebbik unokaöcsém ovis ballagásán a pótanyuci - a saját kérésére, mivel a nagymamiknak is külön hely volt fenntartva. Szóval, pénteken bevonult a család maradéka videófelvételt készítő nagyapástól, bátyusostól a hírneves óvodai ballagásra. Nekem, mint anyapótléknak, az első sorban kellett helyet foglalnom. A kismanók 45 perces műsort adtak, igaz aktív óvónénis segítséggel, mert az utóbbi hetekben az egész bandát megtizedelte a bárányhimlő, így néhol nem ment olyan flottul a műsor...Ámbár szerintem akadt olyan lurkó, aki így is folyamatosan szavalt végig. Hát; néhol szólni kellett, hogy ezt-azt kik szavalják, meg az unokaöcsém a páros számoknál kacsmart magának egy kislányt, aki egy másik kisfiúval lett volna párban, de azért minden egészen jól ment. Az anyukák és nagymamák a megfelelő pillanatokban a könnyeiket törölgették (ahogyan én is!), egynémely apuka lefeküdt a padlóra, hogy jobban lefilmezhesse a csemetéjét, egy egyéves kislány majdnem felszaladt a színpadra. A műsor végeztével volt lufieregetés, kölyökpezsgő, tortaevészet...
Hát ilyen anyának lenni. Nem tudom, izgulhatok-e majd egyszer a saját csimotám ovis vizsgájáért...
A hétvége amúgy remek volt: végre családoztam. A pénteki ballagás után szombaton órákon át mesét olvastam, délután bementünk a Hídi vásárra és megfagyiztattama társulatot, jóatyámmal pedig a borfesztivál egynémely darabjait kóstolgattuk; vasárnap ebédet főztem, míg a tesómék pakolgattak a nagy út után.
Ma sajna bedagadt a bokám - nem tudom, hogy a meleg miatt-e (néha csinál ilyet), vagy mert lógáztam...Tesóm azonnal észrevette (ő minden pattanást és újabb hájréteget szóvá tesz). Persze bepánikoltam: tudom, hogy kissé határértékes a vérnyomásom, és ezen csak fogyással tudnék segíteni, de nem szeretnék még gyógyszereken élni.
Este megnézegettem a tavalyi és más fitneszstúdiók ajánlatát. Szerintem feliratkozom egy ingyenes fittségi vizsgálatra. Ott legalább a testzsírarányomat is megnézik. Persze szar lesz a súlyommal szembesülni, de legalább elhatároztam, hogy megpróbálom komolyan venni az újfajta életstílusomat, amit megtámogatok némi cuccossal is: a kolléganőm, aki csak félig tartotta be ezt az étkezési dolgot, és csak napi egy zöldteás cla-kapcsulát szed (mivel hasmenése szokott lenni tőle) 2 hét alatt 2 kilót fogyott. És hetente csak egyszer megy Pilatesre, autózik, szóval nem ő a fitneszkirálynő...Nekem még mérlegem sincs, csak mérőszalagom. Mmmm. Meg a kapszula. Én be fogom venni a napi 2-t, ha egész nap fosok, akkor is. Meg fogok szabadulni a hájamtól és a lábdagadástól. L. barátnőm szerint csak a hagyományos többet égetsz el, mint amennyit beviszel módszer a hatásos. Ő hagyományos derékkikészítő hasizmozást csinál. De ő is lefogyott egy ruhaméretet (az kb. 7 kiló, nem?). Anyám ma közölte, hogy rosszul nézek ki.
Hát, ezek voltak a hétvége sallangmentes bónuszai.

2011. május 18., szerda

Ma előhalásztam azt a ruhát, amit az esküvőn fogok felvenni. Szerencsére teljesen jó rám, nem kell belefogynom (gondoltam, időben kell szembesülni a tényekkel...). Fogynom csak a nyári nadrágokba kell, amik rámjönnek, de kevésbé kényelmesek és csinosak, mint tavaly. Most új módszerrel kísérletezem, amitől elvileg tartósan lehet fogyni, meg tartani a súlyt, és nem mellékesen minden tápanyagtípust megenged, nem kíván bonyolult kalóriaszámlálgatásokat. Meglátjuk, mi lesz, mert igazából időigényes kicsit kialakítani magát a szokásrendszert - ez az élelmiszerek kosárba kerülésétől kezdve bizonyos étkezési berögzülések átírásáig mindenre kiterjed. Jó hír: nem kell éhezni, nincsenek éhségrohamok, nem kell semmit megvonni magunktól. És nem kell teljesíthetetlen sporttevékenységet űznünk. Mindössze picit együtt kell működnünk a biológiai óránkkal és anyagcserénkkel. Mondjuk pont ez a könyv nem szól böjtös napokról, gyümölcsnapokról, amik tavaly elég jól bejöttek, ez a derékbőségemen anno látszódott.
Pont ma találtam egy fogyókúrás reklámot, ami szörnyen csábító volt - diéta és sport nélkül, természetes alapanyagokkal havi 10-15 kiló mínusz...Mondjuk ez így nekem eleve gyanús, és nem szeretnék egy hónap alatt 10 kilótól megszabadulni, mert ha addig nem nyúzzák le rólad ezért a fél házat, akkor a bőrfelvarrásért fizethetsz a plasztikai sebésznek. Ja, és nem szeretném kihagyni a mérsékelt testmozgás részét a dolognak.
Nem tudom, írtam-e, de hétvégén megtaláltam egy korábbi családi fotósorozatot - nagyjából 15 kilóval és 15 évvel ezelőtti állapotommal szembesített. És nem tetszett az akkori önmagam. Girhes, szigorú tekintetű és alapvetően boldogtalan. Lehet, hogy teltebb vagyok, de nyugodtabb és mosolygósabb is. És boldogabb!
És teljesen rákattantam a Tudorokra. Nem csak feleségfaló Henrik szövevényes magánélete miatt, hanem a politikai ármánykodások, taktikázások is érdekfeszítőek - 500 évvel ezelőtti eseményeket valahogy könnyebb elfogadni, mint bekapcsolni a híradót és vicsorogni a hallottakon.

Holnapután leutazom Szegedre, mert ballag az unokaöcsikém az oviból. Sütöttem vaníliás teasütit nekik, mert ezt könnyű szállítani vonaton. És végre családozom!

2011. május 16., hétfő

írjunk férfiakról is!

Ma reggel, amint kinéztem a buszról, megláttam baktatni a Metrós Pasit, akiről azért nem írtam sosem, mert már vagy 2-3 éve csak néz engem, de semmit sem tesz. Így aztán ezentúl sem fogok róla írni.
Az egyik megállóban felszállt Blue-eyes, és vagy egy megállón át kedvesen mosolyogva beszélgettünk - hétvégén valami őrült túlélő túrát teljesített: este 8-kor kitették őket a világ végén, adtak nekik egy meghamisított térképet, hamis találkozási pontokkal, aztán fussatok a szélrózsa minden irányába! Hát, nem is tudom, mit gondoljak eme különös hobbiról. Ha még ketten kellett volna éjnek évadján menetelnünk az erdőben...de így?! :-))

És a virtuális pasik után következzen a múlt csütörtöki buli: ismét lementem Ugyanabba a bárba, ahol Ugyanazok a pasik itták magukat a söntéspult alá...De legalább jól néztem ki: induláskor majdnem közlekedési balesetet okoztam, mert egy engem bámuló sofőr elfelejtett kormányozni. Aztán begyűjtöttem egyik középkorú bonviván kollégámtól a soros bókokat. Kolléga enyhén ittas, nagyon nős, nagyon alfahímes és nagyon magabiztos volt. Az én dekoltázsom pedig ismét bizonyított. Azt, amit nekem címzett, azt a fejemnél egy emelettel lejjebbre mondta. Szóvá is tette, milyen jól nézek ki, utána meg bunkózott egy ifjú kollégával kapcsolatban, akivel "futó ismeretségem" volt anno - önhibámon kívül, én nem annak terveztem, mindegy, a srác is rajta volt a listán, megbocsátottam. Amorózónk azonban szemtelen volt, aztán elnézést kér, aztán inzultálta a dekoltázsomat (konkrétan: hozzáért, mintha leszedne róla valamit). Szörnyen kínos volt. Rászóltam, de nem tudta türtőztetni magát. Legszívesebben felpofoztam volna - csakhogy az illető vezető beosztású. Megalázva éreztem magam. Nem mertem pofozkodni, meg aztán legutoljára három évesen verekedtem a nővéremmel. Ilyet még soha nem mert senki megtenni velem - sem szórakozóhelyen, sem a legtahóbb pasi, aki az utamba akadt. Pláne nem azután, hogy világosan visszautasítottam. Bizonyára ezt is bevállaltam, hogy egy ilyen helyzettel szembesüljek. Legközelebb igyekszem úgy állni, hogy hasonló incidensre ne kerülhessen sor.

jó hír

Tegnap voltam Á-nál befesteni a haját, és átadták az esküvői meghívót! :-))

Nagyon örülök annak, hogy Á. az esküt nagyon komolyan veszi, ő tényleg úgy gondolja, hogy a vőlegényével éli le az életét - erről is beszélgettünk. Járnak katolikus jegyesoktatásra, és néha ott is akadnak érdekesebb témák, úgymint mikor érvényes egy házasság (ha önszántadból kötöd és teljesen komolyan veszed a fogadalmadat).

Micsoda véletlen, hogy pont most sikerült kölcsönkapnom a Tudorok c. sorozatot, és gyakorlatilag egész hétvégén a tévé elé szegeződtem. VIII. Henrik válogatott szerelmi élete, és elkeseredett praktikái, hogy megszabadulhasson Aragóniai Katalintól, szépen rímelnek a házasság mibenlétéről való meditálgatásaimra. :-)) Érdemes megjegyezni, hogy Henriket csak úgy lehet elviselni, hogy a sorozatban egy izmos, jóképű színész alakítja - borzalmas belegondolni, hogy valójában a festményről ismert betegesen kövér szörnyeteg hajkurászta és támadta le a nőket...

újabb lista

Nagyjából elkészítettem a harmadik listát. Tudom, hogy nem teljes. Meg kell tennem. Egy ideje már érzem, hogy az első, párkapcsolati lista csak az első héj volt, és lesz folytatása. Aztán voltam a gyógyítónál gyógyulni, meg voltam csoportos foglalkozáson is, és olvasgattam. Kikristályosodott bennem, mi az, amit most várnak tőlem az égiek. És örülök, hogy a nagy részére magamtól jöttem rá. Fel kell dolgoznom az összes engem ért traumát - gyerekkortól kezdve. Ez egy több éves folyamat is lehet (sőt, valószínűleg az lesz). Nem elég megbocsátani és elengedni. Meg is kell köszönni a nekünk okozott fájdalmat, mert ez is a felvállalt feladatok része volt.
Amikor először beszélgettünk erről a gyógyítóval, nekem ez visszásnak tűnt - úgy éreztem, túl sok rejtett düh van bennem ahhoz, hogy ennek a lépésnek a fontosságát átlássam. Aztán a szombati szeánszon olyan élmény ért, amire nem számítottam. Magamnak okoztam meglepetést. Amikor ott állsz virtuális értelemben Őelőtte, akinek nem tudsz, és nem is lehetséges hazudni, mert ő mindent lát, és elmondhatod neki (és persze, hogy nem a gyógyítóra gondolok, ugye sejtitek?)...és csak egyre vágytam: arra, hogy megbánhassam a bűneimet.
A bűnbánat fogalmával nem nagyon tudtam mit kezdeni. Az elmúlt hónapok során a megbocsátás, elengedés olyan természetes dolgok voltak - de a bűnbánat...Mit kellene nekem megbánnom? Felelősséget vállalni, igen!
És nem csak Ővele találkoztam szombaton, hanem be-bevillant a Firenzei Kalmár alakja is, de valahogy tudom, hogy ő még nem fog beszélni. És eszembe jutott, hogy egy-két hete húztam Symbolon-kártyát, amit ritkán teszek meg, mert nagyon fájdalmas. Alapproblémának a Bűnösséget húztam, aminél azt írja, hogy a bennem lévő szerepszemélyiség harcol az életéért, az ártatlanságáért, és keresi okokat, amiért így kellett cselekednie. Még nem képes beismerni a tettet, nem tudja kimondani, hogy "én követtem el!"...Túl egyszerű volt úgy értelmezni, hogy nem vállalok még felelősséget valamiért. Ez több. Azt hiszem, a kártya remekül rátapintott arra, hogy most a személyes bűnbánattal van dolgom.
Először, felteszem, majd azon esek túl, hogy a sérelmeimet megköszönjem az ellenem vétőknek, és elismerjem, hogy mindezt valójában én is akartam, mert csak így fejlődhettem azzá a nővé, aki vagyok. Aztán jön majd a Kalmár, és szembe fogok azzal is nézni, mit vétettem egy másik életemben.
Furcsa érzés: Férjuramra, az én igaz társamra vágyom, de a megtisztulást sóvárgom.

a csótányirtó meséje

Lassan megszokom, hogy félévente becsönget, szerényen mosolyog, aztán körbejárja a lakást a csótányirtó. Inkább rakja le a megfelelő helyekre a zselét, csak ne jöjjenek az élősdik. Ma is jött, mosolygott - nekem olybá tűnt, hogy csak nemrég járt nálam-, aztán beszélgettünk. Hosszasan mesélt arról, milyen borzasztó invázió van a fölöttem lévő lakásban; korábban az amelletti lakást támadták meg a csótányok, aztán körbesétált, s tavasz lévén a teraszt sem hagyta ki. Elmondta, hogy vannak házak, ahol időben tudtak irtani, és sikeres volt a csótány-hajsza. Másutt, ahol nem törődtek vele annyira és hagyták az elején elszaporodni, gyakorlatilag nem lehet soha véglegesen kiirtani őket. Mert a csótányok ilyenek: elegendő egyetlen lakást kihagyni a biztonsági irtásból, és odamenekülnek, befészkelik magukat, majd rajzanak. Ahová bevették magukat, onnét nem nagyon akarnak kiirtódni.
Kedvesen mesélt a macskájukról, aki éjszakánként befekszik a mosdókagylóba, ott nyávog, majd hol kikéredzkedik, hol bekönyörgi magát; még egy társat is odahurcolt; a hölgyike szabályosan családot alapított a gazdik engedélye nélkül. A macska önálló lény (- tegnap egy hozzámdörgölőzött és dorombolt nekem Á-nál. Az volt életem legpozitívabb macskás élménye. Ha hozzáveszem, hogy korábban hozzáérni sem igen akartam még kutyákhoz sem, nemhogy macskákhoz, akkor igazán nagyot fordult velem a világ: lelkesen simogattam a fekete cicát. Sőt: megnyoszorgattam volna, ha nem tudom, hogy ennek ő annyira nem örült volna :-))
Aztán a szemtelen cica története után folytatta a csótányos rémtörténetet. Megtudtam, hogy ha valaha is szembetalálkozom egy példánnyal, semmiképpen se vegyek piaci csótányirtót, mert a lefújt állat által lerakott pete a kemikáliában fog felnőni, és immúnis lesz a vegyszerekre - onnantól kezdve pedig még nehezebb lesz legyőzni őket. Inkább hívjam őt.
Mosolyogtam én is. Nagyon szelíd, egyszerű férfi. Van ebben valami szimbolikus: ezzel az egyszerűsséggel, halk kitartással végül legyőzi a csótányokat. Pedig az élet ilyen: tele van élősdi, megbúvó csótányokkal...

2011. május 11., szerda

megint szültem

És a hétvégén ismét szültem álmomban: megint kisebbnek éreztem a hasamat, de egyszercsak elkezdődtek a fájások. Valahol érzékeltem, hogy ez nem egy promenád lesz a gyönyörbe, és aggódni kezdtem, hogy túl korai (nincs még hat hónapos?), és meg fog halni a gyerek - aztán hirtelen rájöttem, hogy dehogynem, pont időben van. És kipottyantottam egy hatalmas, egészséges fiúgyereket.
Kíváncsi vagyok, hogy vajon milyen élettervvel kapcsolatban döntöttem úgy álmomban, hogy időszerű...

megismerjük Bercit

És elkövetkezett egy várva-várt pillanat: hónapok után végre ismét összeült az 5 banya, és evett-ivott egy jó drága belvárosi félétteremben. Én ugyan máshová is szívesen beültem volna, de leszavaztak; de szerencsére kajajegyet is elfogadtak, és ez így, hó elején, midőn már kivásároltam magamat a saját pénztárcámból, nem utolsó szempont.
Pletykálkodtunk egy sort - B. barátnőmről, aki az utóbbi időben a 4 féllovaggal áltatta magát, lehullott a lepel, és olyan dolgokról is tudomást szereztem, amit azért nem képzeltem volna róla. Azzal tisztában vagyok, hogy érzelmi életét nem tartja kezében, nem igazán nyitott és tudatos - és akkor finoman fogalmaztam. Jómúltkor azonban kompromittálta magát egy rakás kolléga előtt, de olyan formában, ahogyan azt az ellenségemnek sem kívánnám. Egy búcsúztató során, ahol többen is alaposan a pohár fenekére néztek, ő olyannyira a pohár-korsó-medence fenekére nézett, hogy öt óra teljesen kiesett az emlékezetéből. És ezen öt óra alatt olyan minősíthetetlenül kikelt magából, hogy el sem mesélték neki, miket művelt, csak annyit, hogy az egyik kollégával úgy üvöltöztek egymással az utcán, hogy rendőrt akartak hozzájuk hívni. És akkor ül, így ni, mellettem, és megjegyzi, hogy fogalma, de tényleg fogalma sincsen, miért tette ezt, és még soha nem ivott annyit, hogy ne emlékezzen SEMMIRE.
Tegnap én is egy hatalmas salátát termeltem be, és a film alatt megittam egy doboz narancsos sört (ez a legújabb felfedezettem, nem szeretem a sört, csak a flancos belgákat, de így elviselhető és csökkentett alkoholtartalmú). És akkor ültem teli hassal, és megláttam a bontott chipses zacskót - komolyan mondom, nem tudom, miért ettem meg annyi szénhidrátot egyszerre úgy, hogy ABSZOLÚT nem voltam éhes, és tudtam, hogy rosszat teszek...Ez is mértéktelenség. De én nem tudnám elviselni, hogy mások, akik ismernek, OLYAN állapotban lássanak (nem bechipszelt állapotban!). És nem arra gondolok, hogy ő nő, hanem ember. És az emlékezetkiesésig való vedelés általában igen súlyos lelki problémákat takar.
Nekem a cigarettához fűződtek (vagy fűződnek) ilyen függőségi-lelki kapcsolatos emlékeim. Amióta végképp megszabadultam tőle, nagyon tudom értékelni, hogy nem kell takargatnom a lelki nyavalyáimat a bűzrúddal. És igen, tudok én is nagyobb mennyiségű alkoholt eltüntetni, csakhogy mindig mindenre szoktam emlékezni, és nem szoktam azt mondani, hogy "nem tudom, miért tettem".
J. elmesélte nagy plénum előtt is, mennyire hasznos volt neki a családállítás, jól kielemeztük a jelen nem lévők vélt és kitalált magánéletét - ki hogyan szenved egy ilyen-olyan kapcsolatban, de ők nem részei a blognak, így fölöslegesen írogatnék senki által nem ismert személyekről, akikkel én sem állok napi kapcsolatban.
Rájöttem, hogy ókonzervatív vagyok, mert számomra elfogadhatatlan a házasságon belüli nem házastárssal elcsattantott csók (minek menjek hozzá, ha utána mással smacizok?!); nálam még háromgyerekes T. is liberálisabb...
Ezenkívül képtelen voltam azt is megérteni, hogy egyik kollégánk már 9(!!!) éve siratja volt szerelmét, aki elhagyta, és képtelen továbblépni. Szerintem ez beteges - ennyi idő alatt magától is rájöhetett volna az ipse, hogy segítségre van szüksége. B. azzal példálózott, hogy vannak emberek, akik képtelenek túllépni volt szerelmükön, és így élik le életüket. Van egy sanda gyanúm, hogy azért védte ezt a teljesen életellenes attitűdöt, mert jómaga sem képes rendesen lezárni a férje előtti exét. B. rákérdezett, hogy túl tudtam-e tenni magam B-n (értelemszerűen: B. barátnőm B-re, lélektársamra célzott.)
Mit mondhattam volna? Soha nem lehetünk biztosak abban, hogy teljesen túltettük magunkat valakin. Én mindent megtettem a magam részéről. De érdekes: pont ebben a két napban tolakodott be B. a gondolataimba, és nem értettem, miért. Úgy éreztem, rémesen hiányzik. Az a része, ami örök bennünk, ami összeköt minket. A lélektársi rész. És közben tudtam, hogy soha nem lennék vele boldog, mert ő (sem) fogadna el engem. És éreztem, hogy nem vagyok szerelmes, de fontos számomra: egyszerűen arra vágyom, hogy B. elhiggye, hogy jár neki a boldogság, és ne korlátozza magát. Nem tudom, miért, de vele kapcsolatban ez az, amire igazán vágyom: hogy megkapja a tanítást az igazi boldogságról. Valószínűleg egyetlen dolgot nem tudtam még vele kapcsolatban feldolgozni: hogy valóban van egy része, ami az enyém, és csakis az enyém marad örökre - nem az emléke, hanem az a bizonyos lélektársi mag; de ez bennem lehet, a lelkemben, és nem tudom majd kiszakítani soha. B. nem olyan, mint a többiek. Ami jó is, mert a megbocsátás után őt sokkal könnyebb volt őszintén szeretni. Ezt az érzést nem tudom jobban megfogalmazni anélkül, hogy ne válna melodramatikusan csöpögőssé és megfoghatatlanná: szeretet és egyfajta "előjog" konkrét, megvalósult jogok nélkül. És nem kell soha többé találkoznunk, úgy is jó lesz, mert mindig velem lesz; de nem az emlék, mint írtam, hanem egy konkrét lélekdarabkája. Egyébként pedig a listámon egy nagymértékben másmilyen férfit írtam le, mert egy másmilyennel lennék boldog. Persze most is boldognak érzem magam, csak máshogy :-))

De hát ismerjük meg Bercit! Berci K. barátnőnk régi-új szerzeménye. Bercit még az exe korszakában kukázta össze - egész pontosan K. blogolt, Berci meg titokban olvasta, miután K. egy napra híres lett egy bejegyzésével és főcímre került. Aztán találkoztak és barátkozni próbáltak, ami férfi-nő között elég nyögvenyelős. (most majdnem nyalóst írtam, hihihi!) Mikor minden összeomlott exszel, K. időnap előtt összeborult Bercivel, aki szintén frissen-szakítós lett. Így most együtt szenvednek, meg szerelmesek.
És végre mi is láthattuk Bercit, mert az est végére bekukkantott. Berciről csak annyit tudok írni, hogy K. alfahímnek látja. Én nem. Ettől függetlenül kedves srácnak tűnik. És egyetlen dolog miatt írtam bele a mai megjegyzésbe: Amikor hazafuvaroztak, és én félig már a mai bejegyzésemen agyaltam, belémhasított egy gondolat - micsoda igazságtalan dolog most véleményt formálnom Berciről, ex-Oroszlán után! Pedig K. várni fogja. Hogy mondjunk valamit. Hát kedves, meg aranyos. DE ott volt az a MÁÁÁHÁHÁHÁS érzés. Ő más, és eddig másvalakit szoktunk meg K. oldalán. Most kezdtem el kapisgálni, milyen igazságtalan bárkinek is valaki másvalaki után belecsöppennie az új szerelme univerzumába.

2011. május 8., vasárnap

végre!

Kezdem úgy érezni, hogy kezd a lakásom emberibb külsőt ölteni. Igaz, hogy ez anyagilag nem volt olcsó; bár a kiadásaimat egyéb luxus-szokásaim (úgymint olvasás, dvd-zés és szépségápolás) is erőteljesen megdobták. Ebben a hónapban tulajdonképpen már csak kajajegyre lenne szabad vásárolnom. De megérte! A meztelen cd-knek vettem tárolót, a polcok nagy részéről elpakoltam, a fürdőbe vettem új törölközőket (narancssárgát, noha a legtöbb forrás a pirosat és a rózsaszínt említi, de találtam olyat, ami szerint a földszínek, mint narancs is jók), meg narancsszínű kaspókat; ezekben a rengeteg szépészeti pekvancomat tárolom majd, így takarítani is sokkal könnyebb lesz, mert csak 2-3 ilyen kaspót kell elmozdítani, nem egyenként a flakonokat. Lett új zuhanyfüggönyöm is - bár ez inkább napsárga narancs mintákkal. A zöld fürdőhöz ez illik.
Voltam kint az ázsiai bevásárlóközpontban, ott vettem meg a törölközők egy részét, meg kerestem pár feng shuis cuccot - de amit nagyon szerettem volna, az nem volt. Így majd jövő hónapban újra kiruccanok. Azért nem üres kézzel tértem haza - az egyik pártfogói sarokba vettem egy helyes sárkányszobrot, a párkapcsolati részbe pedig egy sárkányfejű teknőst a megfelelő szalaggal.
Vidéki A. barátném csinálja jól a dolgokat: sárkányszobrok helyett hódolókat gyűjt :-)) Az "ehetivel" folytatja ismerkedését.
Én meg megnézek egy romantikus filmet. Az valahogy jobban leköt. Alapvetően jól érzem magam a bőrömben - nem is tudom; de A. olyanokat ír, hogy "majd kialakul", meg "lesz, ahogy lesz", meg bizalmatlannak érzi magát. És ez mind jogos a részéről, tényleg sok olyan kapcsolatkezdemény van, amikor az ember lánya ilyeneket érez. (Legutóbb azt a polcot gányoltam ki, amikben a lejárt szavatosságú óvszereim voltam. Még J. idejében vettem, és most három csomaggal ki kellett dobnom. Hát, igen. Várakozásból három és fél év még egy óvszernek is sok :-))
Csak számomra azok az érzések, amikről A. ír, már nagyon távoli dolgoknak tűnnek. El sem tudom képzelni, hogy valaha is olyasmit érezzek, mint A. Egyszerűen csak tudom: amikor itt lesz az ideje, jönni fog, és félreérthetetlen lesz. Nem lesznek kérdések, meg "majd kialakul", mert biztos leszek benne, hogy mi fog kialakulni. És nem tudom megmondani, miért, de ebben egészen bizonyos vagyok.

2011. május 6., péntek

hétvégi simítgatások

Nekem már péntek délután megkezdődött a hétvége: takarítottam, mostam, pakolásztam. Így legalább holnap folytathatom a lakáscsinosítást: kimegyek a világvégére az ázsiai áruházba feng shui kellékeket nézni, meg ha mázlim van, akkor befektetni a pártfogói sarkokba meg a párkapcsolati helyekre. A horoszkópom szerint a szívszerelmem fog üldözni egész hétvégén...Hihihi! Hát, ha azt vesszük, akkor átvitt értelemben igen. Mert a lakásdíszítgetésnek burkoltan van egy ilyen célja is. Nem burkoltan meglesz az az előnye, hogy a polcon lévő elfekvő nippeknek, mezítelen cd-knek és egyéb csecsebecséknek valami társadalmilag elfogadott elrendezést találjak ki. Ötletek már körvonalazódtak halványan, csak olyasmit szeretnék, ami alapvetően beleillik a lakás koncepciójába, és nem csak rendezettebb, de szellősebb is marad a tér.
Egy dolgot máris elintéztem, ez porszívózás közben jutott eszembe: a hálóban a párkapcsolati sarokban a ledér tartalmú könyveket gyorsan kicseréltem romantikus klasszikusokra (mind házasságba végződik, bár lehet, hogy egy-kettő mégsem), és egy polcon lévő, ugyan elcsomagolt, de használaton kívüli órát pedig elpakoltam a beépített szekrénybe. Az imitt-amott felhalmozódott esztétikai torlódásokat (pl. ajtó melletti ásványvizes készlet) pedig elkezdtem fölszámolni.
Nem tudom, írtam-e már, de a lélektársas könyv szerint ha valaki a feng shuival is rá akar segíteni a pártalálásra, akkor jó, ha megerősíti mind a párkapcsolati, mind a pártfogói területeket. A párkapcsolati sarkom a fürdőszobára esik, de a pártfogói részem mindig a lakásba és szobákba nyíló ajtók környékére...Így az előszobában elég nehéz pártfogói dolgokat elhelyezni, mert a bejárati ajtó és a beépített szekrény töltik ki a teret. Azt találtam ki, hogy szerzek valami kevésbé csicsás sárkányábrázolást és felakasztom a bejárati ajtó melletti falra, mert a sárkány bárhol elhelyezve nagyon jó. És azért mégsem Buddha vagy Jézus mosolyog a kedves belépőre, mert az úgy nagyon direkt lenne. Tulajdonképpen az egész fal fehér, vele szemben pedig világos nyír színű beépített szekrény van - egy-két kép tehát sem nem zsúfolná tele a teret, sem nem törné meg stílusával a többi bútort.
A fürdőszoba zöld csempés és fehér bútoros - ide kellene valami szerelmetes színt becsempészni. A neten azt írták, hogy a rózsaszín és a vörös mellett a narancssárga is nagyon jó lehet - talán a narancs színű kiegészítők lennének a legkontrasztosabbak, legélettelibbek a fürdőben. Úgy tűnik, hogy az az egy árva delfinpár még nem sokat ért el (lassan egy éve ott vannak!)...De majd most! Tényleg csak a polcaim rendbetétele van hátra! Ez hihetetlen! Ha meg valami fölösleges és észreveszem, azt élből kikukázom. Ez döbbenetes fejlemény, nem?! Bár L. mondogatta mindig, hogy azért szeret nálam lenni, mert én élek a lakásban: ha nem minden glédában áll, attól csak sokkal hihetőbb lesz, hogy használják is a dolgokat.

2011. május 3., kedd

álmatlanság

Tegnap voltam a gyógyítónál, és választ kaptam sok kérdésemre. Mindig eldöntöm, hogy most jobban figyelek magára a gyógyításra, de egy hónap alatt annyi kérdés merül föl bennem, amikre muszáj választ kapnom, hogy elég sokat szoktunk beszélgetni.
Most az álmatlanságra kérdeztem rá - 3-4 havonta egy-egy éjszaka nem tudok elaludni, fent forgolódom. A ciki az, hogy nem tudok rájönni, mitől van ez - ugyanis nem köthető a teliholdhoz. Most két egymás utáni héten is megtapasztaltam, pedig rettegek ezektől az éjszakáktól. Borzalmas azt várni, hogy alvás nélkül jön a reggel, és utána be kell menni dolgozni...A gyógyító szerint ekkor is tanítani próbálnak. Rákérdeztem, hogy hát hiszen elalvás után szoktak tanítani, de azt a választ kaptam, hogy nem mindig. Ha nem tudok elaludni, akkor célszerű lecsendesedni, és figyelni, hogy vajon mit akarnak velem közölni, mert utána "békén hagynak", és elalhatok. Ami érdekes, mert előző nap hajnali 3-kor már szóltam a Jóistennek, hogy most akkor elég, igazán hagyhatna elaludni, és hagyott is.
Számomra azok a legértékesebb tapasztalatok, amik annyira váratlanok és annyira eltérnek minden eddigi elvárásomtól, hogy nem kételkedem a hitelességükben, és utána ezekről pozitív visszajelzést kapok.
Múltkor aggasztó látomásom volt (egész pontosan az álmatlan éjszaka estéjén!): amikor meditálni/relaxálni próbáltam a szokásos "normál" képek mellett beugrott még valami, oda nem illő kép: "ufonautákat" láttam. Ez eléggé kiakasztott - semmi közöm az ufókhoz, nem is szeretek róluk olvasni sem, mert csak elrabolják szegény embereket, és csúnyák az én balga földi szemem számára. Erreföl besétálnak az én kis privát, reinkarnációs élménynek hitt képeim közé! Hát ez volt a legutolsó, amire számítottam. Elkezdtem gyorsan a szeretetre koncentrálni, hátha eltűnnek, de nem akartak. Máskülönben békéseknek tűntek - konkrétan semmit sem csináltak. De elég rondák voltak: a szokásos enyhén deformált fej óriási szemekkel, és egy meztelen, humanoid test, amin nincsen bőr (vagy átlátszó); mintha egy rakás anatómiai izomrajzot néztem volna. Gyorsan be is fejeztem a relaxálást és inkább tévéztem.
A gyógyító szerint nincs az ufókkal semmi baj, szokott ő is velük is dolgozni. Mondtam, hogy én inkább maradnék az angyaloknál, ha kérhetem...de valószínű, hogy ez sem kívánságműsor része. Úgy vettem észre, hogy az univerzum változatos, tele van mindenféle lényekkel, de csak én akarom őket kategorizálni, megérteni, hogy akkor ki kicsoda. A gyógyító egyszerűen elfogadja őket. Bárkit, akinek a szeretethez van köze.

a tájfunerejű románc

A TÁJFUNEREJŰ ROMÁNC

avagy férjhezmenetelem hiteles és elképzelt története

...hó...nap (18xcax4mínusz-a köbönödik bejegyzés)

...még mindig esik az eső, így ma sem tudtam ablakot takarítani. Ha így folytatjuk, nemhogy nyarunk nem lesz, de az ablakon sem látok keresztül. Pedig...hahh! Szeretek általnézni az üvegen mostanság. Tegnap óta. Kiderült, hogy új szomszédom lesz, de ez is milyen körülmények között! Két napja jó sokáig elmaradtam, és amikor a kapun jöttem be, láttam, hogy a szomszédék redőnye nincsen lehúzva. Gondoltam is, hogy gyorsan eladhatták a lakást. Éppen három ruhákkal teli szatyorral egyensúlyoztam, amikor egy sötét alak kiállt a szomszéd verandaajtajába, megtámasztotta, és rámköszönt. Baromi okos az ürge: bent égett a villany, ő meg engedi befelé a szúnyogokat (hol élt eddig ez a fickó, a Maldív-szigeteken?!). Ránéztem, de a hátfény miatt semmit nem láttam az arcából. Visszaköszöntem. Megkérdezte, hogy segíthet-e, de már ugrott is. Amint kikapta a kezemből a szatyrokat (csak nehogy tolvaj legyen és elszaladjon a vadiúj rucijaimmal!), a kezünk egymáshoz ért egy pillanatra. Csak annyit éreztem, hogy meleg, bársonyos. A fickó jó magas, úgy 1,90 körüli, de semmit sem látok belőle, mert a villany kiégett a lépcsőházban. A hangja viszont kellemes! Míg én a sötétben a kulccsal matatok, ő közli, hogy hétvégén fog beköltözni. Kissé meglepődök a szívélyességén, aztán villanyt kapcsolok és meglátom, és majdnem fölsikoltok a meglepetéstől. ŐAZ, így, egybe! Nem vagyok benne biztos, hogy megköszöntem-e neki a segítséget, csak a kaján vigyorára emlékszem...

...hó...nap (az előzőhöz képest a nap második bejegyzése)

Nem bírom ezt a tipródást az ablaknál! Azt mondta, hétvégén költözik be! Á, kisütött a nap. Mégsem tisztítom meg az ablakokat, nincs elég előnyös melegítőm; vennem kell azt is...

...hó...nap (harmadik bejegyzés és nem vers!)

Kölcsönkérte az izét! Az izé az egy olyan bigyó, aminek hosszú neve van, és végül kiderült, hogy nekem sajnos nincs a szerszámosládámban. Pedig megdicsért, hogy milyen jól felszerelt ládikáim vannak. Próbáltam neki kínálgatni a csavarhúzó szettemet, meg a fázisceruzámat, de az nem kellett neki. De a mosolya...

...hó...nap (4. bejegyzés)

És este fél 10-kor is becsöngetett! Áldom a lelkem, hogy megvettem azt a cuki kis micimacis szexi hálóinget, mert már éppen a tollasbálba készültem...frissen mosdva, megfürödve, smink nélkül (mínusz 10 év!) kukucskáltam ki...Öööö (ez volt ő) csak visszahoztam a...vagyis nem hoztam vissza (még mindig ő). Kérsz egy kis kakaót? (ez voltam én). Főzött? (ő); Aha, holland kakaóból. Mindig azt használok. (én)

Bejön. Meglátom a kezét. Megsebesült - nem, ez egy semmiség (a bőr cafatokban lóg) - de ez- Úristen, én ellátom! Egy: sebellátás, a baktériumok szeszes leégetése a jóképű szomszéd kezéről. Kettő: kakaófőzés. Három: ekkor végre észreveszem micimaci huncutságát; életem legmerészebb dekoltázsából majdnem kikandikálok. Kedvem volna a parketta alá bújni.

Aztán hajnalig beszélgettünk az életről: úgymint költözés, a lét értelme, Isten, építészet, munka, könyvek, kirándulás. De azt hiszem, egy szavára sem emlékszem, csak a mosolygó szemére, a hangjára meg az illatára.


...hó...nap (két héttel később)

Vidéki A. rámtelefonált, hogy mostanában elhanyagolom a blogomat. Mondom neki, ez érthető, mivel annyi a dolgom. Ez igaz is: folyamatosan meditálok, meg önfejlesztek, és ott vannak az egyéb szabadidős tevékenységek a "barátaimmal". Azt elfelejtem megemlíteni, hogy ugyanerre hivatkoztam mindenki másnak is, és a "barátok" kategória egy embert jelent. A jóképű szomszéddal képletesen és nem képletesen szólva is egymás szájában lógunk. Hogy mikor? Nos, nagyjából péntek estétől hétfő reggelig, meg aztán kedd este, meg szerda este, meg csütörtökön este...Á, nem is igaz. Néha másokkal is foglalkozunk, meg tényleg önfejlesztek! :-)) Szép az élet, ahogy vidéki A. mondaná. Tényleg szép. És csak babonából nem írtam.

...hó...nap (újabb 2 hét múlva)

Ma jóképű szomszéd különösen romantikus hangulatban volt, és étterembe vitt, pedig általában együtt szoktunk főzni. Egyhónaposak lettünk - és megkérte a kezem! Tudom, hogy gáz, de igent mondtam. És igen, ez titok! És igen, majd apránként leírom, hogy milyen is ez a férfi; bár egyszerűbb lenne a listámat idemásolnom...

-----------------------------------------------------

Nem is így lesz. Hagyok majd időt arra is, hogy írjak róla, még időben.

gyorsuló világegyetem

Vidéki A. barátném saját blogjában történt bejegyzése szerint a legmodernebb kutatások szerint a találkozás első 9 másodpercében eldől minden...így hát gyorsul világegyetemünk, mert én még 30 másodpercről tudtam :-)) Lehet, hogy egy ideig arra kell tisztelt olvasóközönségemnek berendezkednie, hogy a blog szerelmi szekciója vidéki A. viharos magánéletére szorítkozik (bocs, A., nem annak szántam, de a tegnapi randidban végül is volt vihar is, meg eső...:-)) Szóval, A-nak megvan az eheti lovagja. Azért ehetinek titulálom, mert múlt héten még másvalaki volt, de a felgyorsult időben már arra sem hagynak időt az égiek, hogy rendesen megeméssze (megemésszük!) az életet (életünket), és azonnal dobják az újabb lecót, mint valami csirkefeldolgozó üzemben...
Szóval: A-nak volt egy kellemetes randija Ehetivel (bocs2: majd ha tartósítottuk Ehetit, akkor lehet belőle Ehavi, majd Ezévi...). Ez azért volt lehetséges, mert A. bevállalós, és kilépett az életbe, amire én büszke vagyok. És legalább jól szórakozik! Én helyette túlórákkal múlatom az időt, meg az ő blogjának olvasásával.
Vigasz minden olvasómnak: ha a világegyetem tényleg gyorsul (és tényleg gyorsul!), akkor nemsokára talán én is megtalálom sokadik, ámde egyetlen igazimat :-)) Hogy is néz majd ki a 9 másodperc tükrében e tájfunerejű románc?

------------------------------------------------------
(Kis huncutok! Ez a sztori nem Hősnőről szól...lapozzatok tovább a következő bejegyzéshez!)

2011. május 1., vasárnap

kedvenc életbölcsességem

Kedvenc életbölcsességem: Várt lány várat nyer. :-))

így is jó

Vidéki A. barátném ma felhívott, hogy mi van velem, alig írok. De hát nem sok mindent tudtam neki mesélni, mert velem semmi sem történik - mióta szélnek eresztettem kívánságlistámat, az élet csak betegségekkel talál meg. Hol máséval, hol a sajátommal. A kis genyók mellé összeszedtem egy nátha-szerűséget, ami már egy hete kínoz. A rossz az egészben az, hogy nem is nátha, hanem csak torokfájás-köhögés, mert hátsó toroktáji nyákok. Az orrom baromira nem folyik, sőt! Tökéletesen veszem a levegőt. Mégis bágyadt vagyok, leizzadok (bár ez lehet a hárs- és bodzateától is, amit számolatlan mennyiségekben döntögetek magamba).
Ilyen körülmények között hívott A., hogy milyen jól lerendezte magát lelkileg, ne aggódjak érte, satöbbi. Ma is randija lesz, mert az fb-közösségen belül talált valami közösségi társkereső helyet. És én mért nem regisztrálok fel az fb-re. Azért nem, ami miatt a Másik, Magyar közösségbe is alig teszem tiszteletemet. Ugyanazokat az embereket jelölhetném be, és nem szeretnék idézeteket kirakosgatni. Nem tudom, valahogy nekem ez most nem megy. (Bocs, A., de örülök, hogy te ennyire élvezed).
Kicsit ezekkel a betegségekkel, a családtól való elzárással úgy érzem, mintha egy puszta közepén élnék (a főváros amúgy ilyen: egy hatalmas puszta, ami büdös-zajos-tömeges délibábnak adja el magát). Nem is tudom: mintha vákumba kerültem volna. Hozzám most nem áramlanak a "tanulnivaló" műhercegek - bár nem is igénylem. Mintha valami vihar előtti-utáni csöndbe kerültem volna. Mintha most is letisztogattak volna az égiek előlem egy utat...
Történés előtti csönd ez? Ki tudja? Lassan eljutok arra a pontra, amit a szomszéd néni javasolgat már évek óta: van pár olyan életbölcsessége, amit apránként kénytelen vagyok tudomásul venni. Az egyik a férfiak viselkedése - egyszerűen tudomásul kell venni, hogy felekezeti/műveltségi/válogatott kasztrendszerbeli hovatartozásuktól függetlenül bizonyos helyzetekben csak egyféleképpen tudnak reagálni. Kettő: az élet sokféle helyzetbe csöppent bele, és a legrosszabb, amit tehetsz, ha ezekben a helyzetekben zavartatod magad. Azért, mert más a hülyeségét úgy tálalja, mintha te volnál a hibás, csak azért, mert máshogy vagy összerakva, még nem kell zavartatnod magadat. Három: semmit sem lehet büntetlenül siettetni, ámde halogatni sem érdemes (avagy mindent a maga idején!). Ebből következik: senki sem tudott még egyetlen szükséges élettapasztalatot sem megspórolni magának. Amiből az is látszik: az eddigi emberekkel azért kellett találkoznod, mert még akadt egy-két tanulnivalód.
És a legfontosabb elsajátítanivaló a nem-zavartatás mellett: ha megkapod, úgy is jó lesz, és ha nem, úgyis...És nagyjából ide sikerült elérkeznem kb. négy év szenvedés és önsanyargatás után: pontosan ezt érzem. Nem igazán tud érdekelni, hogy megkapom-e Férjuramat, a vágyott kisbabáimat. Ez nem azt jelenti, hogy nem szeretném, vagy nem vágynék rájuk. Csak annyit jelent: ha megkapom, úgy is nagyon jó lesz, és ha nem, úgy is jól fogom magam érezni. (Valójában már most jól vagyok, leszámítva a köhögést, ugyebár...).
A kedvenc életbölcsességemnek pedig külön bejegyzést szentelek.