Ó, de miért tudnak egyre jóképűbbek lenni a férfiak, akiknek nem az a dolguk, hogy jóképűek legyenek, hanem az, hogy bajtársiasan befogadjanak a bokszteremben?
Mint írtam, csupa kedves családos/barátnős, és többnyire pocakos, de mindenképpen többnyire tetovált krapek jár le (én nem szeretem a tetkót). Egyesek fanatikusan gyúrják a bokszzsákot, mások fanatikusan püfölnek a ringben. Van bennük valami nagyon cuki...(Jesszasz! Ha ezt olvasná valamelyik!) Akkor is van valami roppant édes abban a lelkesültségben, odaadásban, ahogy kiállnak, edzenek, és ezt nem egy edzőteremben teszik. (Azt hiszem, az erőgépeken nyomó férfiakban nem találnék semmi cukit.)
Persze nem szeretnék pofont kapni tőlük - irgalmatlan erővel tudnak beleütni a zsákba - 70 és 120 kiló közötti izomkolosszusok (hozzám képest, persze).
Azt is írtam, hogy emiatt "biztonságban" érzem magam - van 1-2 helyesebb, aki néha hasikót villant, én meg olyankor boldog vagyok. Különben rendes fiúk. Engem meg éppenséggel nem néznek nőnek. Bár ezt néha sajnálom. Habár nagyon nehéz lenne diszkréten visszaélnem egyikével-másikával - ez az átka, ha az ember zártabb közösségben mozog. Nem blamálhatom magam azzal, hogy...különben én leszek a céda...
Nem is erről akartam írni, hanem arról, hogy valami bennem változhatott meg: talán elfogadóbb lettem, talán jobban megszoktam közöttük, de egyre többjüket látom helyesnek, vagy "helyeskének" - a helyeske a nem amorózó típusú, de randiképes férfit jelenti; úgymint "rendes gyerek fejű", stb. Persze én nem randizhatnék eggyel sem, most csak elméleti síkon írogatok. Ezek inkább a lelki változások.
Azért van egy különösen klassz fickó. És nemrég még nem is volt csaja. És diplomás. És magas, helyes, isteni testű (igen, ő is elérte az isteni kategóriát, csakúgy, mint a fő hasvillantónk). Szóval, anatómiai atlaszt lehetne róla rajzolni. És ahhoz képest, hogy milyen magas, teljesen arányos a teste. Egyetlen hátránya, hogy van pár tetkója, ami ront az esztétikai értéken -elvégre ilyen gyönyörűen karban tartott testen hülyén mutat a tetoválás. Nem ez az érdekes. Hanem az, hogy eleinte nagyon féltem tőle. Illetve tartottam. Zavarba hozott, és nem szerettem, ha látja a mozgásomat (persze nem nézte, mert a férfiak teljesen vakokká válnak ilyenkor). No, egy ideje ő is lekezel velem - figyelem, melyik srác kezel le velem. Azóta valahogy kedvesebb.
No, ma sikerült jó későn érkeznie - én már az edzésem végén jártam, ő még csak melegített. Mondtam az edzőnek, hogy a jövő hét is jó rövid lesz, nem tudom, melyik nap jövök - erre a srác becsatlakozott a "beszélgetésbe", hogy biztos zárva lesz a terem, pedig ő jönne. Mondtam, talán halottak napján nem kellene. Erre tett valami megjegyzést arra, hogy bizonyos szokások, és egyesek csak azért mennek ki, hogy ne szólják meg őket...elértettem, és közöltem, hogy én is tudok otthon is mécsest gyújtani, és nem csak akkor kell a halottakra gondolni, csakhogy nekem ez egy lehetőség, hogy a távol élő rokonokkal találkozzam.
Ó, és a végén megeresztett egy mosolyt...És akkor kész lettem. "Azannyát! De jóképű vagy!"-gondoltam magamban. Ennek a fiúnak egészen barátságos az arca, ha mosolyog...a gödröcskék...jujjuj! Nekem haza kell mennem! (És tudom, hogy ez semmit, de semmit nem jelent a részéről. Odaállt, fecsegett.)
HOGY TEHETTE EZT?!
