2012. október 24., szerda

azannyát! de jóképű vagy!

Ó, de miért tudnak egyre jóképűbbek lenni a férfiak, akiknek nem az a dolguk, hogy jóképűek legyenek, hanem az, hogy bajtársiasan befogadjanak a bokszteremben?
Mint írtam, csupa kedves családos/barátnős, és többnyire pocakos, de mindenképpen többnyire tetovált krapek jár le (én nem szeretem a tetkót). Egyesek fanatikusan gyúrják a bokszzsákot, mások fanatikusan püfölnek a ringben. Van bennük valami nagyon cuki...(Jesszasz! Ha ezt olvasná valamelyik!) Akkor is van valami roppant édes abban a lelkesültségben, odaadásban, ahogy kiállnak, edzenek, és ezt nem egy edzőteremben teszik. (Azt hiszem, az erőgépeken nyomó férfiakban nem találnék semmi cukit.)
Persze nem szeretnék pofont kapni tőlük - irgalmatlan erővel tudnak beleütni a zsákba - 70 és 120 kiló közötti izomkolosszusok (hozzám képest, persze).
Azt is írtam, hogy emiatt "biztonságban" érzem magam - van 1-2 helyesebb, aki néha hasikót villant, én meg olyankor boldog vagyok. Különben rendes fiúk. Engem meg éppenséggel nem néznek nőnek. Bár ezt néha sajnálom. Habár nagyon nehéz lenne diszkréten visszaélnem egyikével-másikával - ez az átka, ha az ember zártabb közösségben mozog. Nem blamálhatom magam azzal, hogy...különben én leszek a céda...
Nem is erről akartam írni, hanem arról, hogy valami bennem változhatott meg: talán elfogadóbb lettem, talán jobban megszoktam közöttük, de egyre többjüket látom helyesnek, vagy "helyeskének" - a helyeske a nem amorózó típusú, de randiképes férfit jelenti; úgymint "rendes gyerek fejű", stb. Persze én nem randizhatnék eggyel sem, most csak elméleti síkon írogatok. Ezek inkább a lelki változások.

Azért van egy különösen klassz fickó. És nemrég még nem is volt csaja. És diplomás. És magas, helyes, isteni testű (igen, ő is elérte az isteni kategóriát, csakúgy, mint a fő hasvillantónk). Szóval, anatómiai atlaszt lehetne róla rajzolni. És ahhoz képest, hogy milyen magas, teljesen arányos a teste. Egyetlen hátránya, hogy van pár tetkója, ami ront az esztétikai értéken -elvégre ilyen gyönyörűen karban tartott testen hülyén mutat a tetoválás. Nem ez az érdekes. Hanem az, hogy eleinte nagyon féltem tőle. Illetve tartottam. Zavarba hozott, és nem szerettem, ha látja a mozgásomat (persze nem nézte, mert a férfiak teljesen vakokká válnak ilyenkor). No, egy ideje ő is lekezel velem - figyelem, melyik srác kezel le velem. Azóta valahogy kedvesebb. 
No, ma sikerült jó későn érkeznie - én már az edzésem végén jártam, ő még csak melegített. Mondtam az edzőnek, hogy a jövő hét is jó rövid lesz, nem tudom, melyik nap jövök - erre a srác becsatlakozott a "beszélgetésbe", hogy biztos zárva lesz a terem, pedig ő jönne. Mondtam, talán halottak napján nem kellene. Erre tett valami megjegyzést arra, hogy bizonyos szokások, és egyesek csak azért mennek ki, hogy ne szólják meg őket...elértettem, és közöltem, hogy én is tudok otthon is mécsest gyújtani, és nem csak akkor kell a halottakra gondolni, csakhogy nekem ez egy lehetőség, hogy a távol élő rokonokkal találkozzam.
Ó, és a végén megeresztett egy mosolyt...És akkor kész lettem. "Azannyát! De jóképű vagy!"-gondoltam magamban. Ennek a fiúnak egészen barátságos az arca, ha mosolyog...a gödröcskék...jujjuj! Nekem haza kell mennem! (És tudom, hogy ez semmit, de semmit nem jelent a részéről. Odaállt, fecsegett.)

HOGY TEHETTE EZT?! 

hordóhasú árnyékom

A férfiak annyira alkalmatlanok tudnak lenni!

Már írtam arról az új asztrós csoporttársunkról, aki egyszer kijárt négy évet egy másik tanerőnél, majd átigazolt a mi tanárunkhoz másodévre (mint megtudtam, ezt a tanár javasolta neki) - csakhogy állandóan kekeckedő kérdésekkel akasztja meg a tanmenetet. Hiába kapta meg a teljes tavalyi hanganyagot, csak kérdezget. Illetve, ahogy csoporttársaim látják: tenyérbemászó stílusú, és gyakorlatilag ő (azaz Okos Tóbiás) vitatkozik a tanárral. Aki, mint egy kedves, jámbor bernáthegyi, ezt elviseli. (Habár nem tudom, a tanárunk mit gondolhat magában, de mivel jó ember, biztosan nem csúnyákat).
A meditálós csoporttársaim közölték, ha engem ez a fickó ennyire zavar, akkor ezt a konfliktust nekem kell felvállalnom. Én jeleztem, hogy ezt nem tartom jó ötletnek - ők ugyanis nincsenek tisztában azzal, mit jelent nálam a konfliktus felvállalása... Khm. Legszívesebben lepofoznám az ürgét a színről, vagy inkább leragasztanám leukoplaszttal a száját. Két órával ezelőtt megesett a konfliktus, de bár ne tettem volna! A faszi lesöpört, mondván, hogy szerinte úgy lehet a legjobban tanulni, ha kérdezgetünk (dacára, hogy nem haladunk a "hivatalos" anyaggal), és ezért ő kérdezget. És ez milyen jó nekünk, mert ebből mindenki profitál! (Na, ja, csak azt felejti el, hogy mi nem jártunk ki egy komplett másik sulit...) De ez a pofátlan arrogancia! Ő - kérdés nélkül- feltételezi, hogy ez mindenkinek jó, ergó ő dönt egyedül, mi meg legyünk hálásak. Azt tudtam, hogy Nyilas az ascendense, mint az enyém, de úgy gondoltam, ez nem elegendő arra, hogy ennyire utáljam, ti. világos, hogy azért szúrja a szemem, mert némi hasonlóság fedezhető fel bennünk. Úgy is mondhatnám, hogy az árnyékomat testesíti meg, amire nem akarok rálátni. Meditáló párunk már előre kuncogott, hogy az ekkora utálatokból lesznek a hatalmas szerelmek, de aztán lehűtöttem a kedélyeket: nálam ez úgy műxik, hogy ha valaki nem jön be fizikálisan (első 30 másodperc - teljes aura-letapogatás, mosoly, stb. :-)), akkor az később sem fog. És ha bejön elsőre, akkor sem biztos, hogy ez a szimpátia egy későbbi, mélyebb ismeretséggel megmarad. Szóval az igenből lehet később nem, de a nemből sosem lesz igen. Valaki vagy vonzó, vagy nem.
Ez a krapek kb. 50 éves, nagy pocakja van, ronda, taszít a vigyora, és a fellépése, stílusa...ld. a fentieket. Viszont kétségtelenül árnyék. Meditálóék arra buzdítottak, keressek rá emberünkre, hátha találok születési dátumot - végül is, az ascendens nagyjából 2 órát ölel fel, ha megvan a nap, akkor egy egész tűrhető értéket kapunk. Hátha kiderül, miért utálom. Hááát, kiderült. Vízöntő. Ez, egy nyilas ascival kombinálva nagyon rossz eredményt ad ki...És teljesen kiakadtam, mert persze azonos ascendenseknél fennáll a tengelyátfedés lehetősége - ami a szinasztriában igen előnyös, én azonban semmi ilyesmibe nem kívánok belegondolni...Mindenesetre nekem is van vagy 3 vízöntős bolygóm, de remélem, nem vagyok ennyire katasztrofális. (Vagy az vagyok szerintetek? Ugye nem? Ugye nem?)
Jelenleg ott tartunk, hogy a pasi véletlenül mellettem ült órán (kint voltam mosdóban, mikor megjött, utána meg ciki lett volna arrébb ülnöm), és legszívesebben a földhöz vertem volna a seggem és hisztiztem volna, annyira idegesített...Ne legyen mellettem, és ne szívja 40 centivel arrébb a levegőt! Magamban persze kuncogtam magamon. Az én kis monoton világomban, ahol semmi jelentős nem történik azon kívül, hogy reggel felkel a nap, este meg lenyugszik...nos, érthetetlen. A bolygókat elnézegetve érthető, csak nem hatalmas vonzalomként, hanem hatalmas taszításként jelenik meg a dolog. Szakmailag roppant érdekes.

És tudom, hogy kézhez kaptam egy árnyékszeletkét, pont időben, amikor amúgy is az árnyékommal akartam foglalkozni. 
Igazából azt várom, hogy sikerüljön integrálnom az árnyékomat, és jussak el odáig, hogy a fickó nem idegesít.


2012. október 23., kedd

akadályok

Újabb akadályok gördültek leendő mesterművem elé: elkezdtem gondolkodni azon, hogy bizonyos társadalmi körülmények milyen gazdasági-társadalmi-történelmi körülmények között lehetnének megalapozottak, vagy legalábbis szavahihetőek (mármint egy párhuzamos dimenzióban). Egyre mélyebbre ások a történelmi-kulturális-tudományos evolúció összefüggéseiben. Vagyis ásnék, merthogy ennek jó alaposan utána kellene menni. Ez olyan kérdéseket vet föl, hogy vajon tényleg a kerék az egyik legfontosabb felfedezés, ami további fejlődést indukált? És mennyiben táplálja egy új vallás harcos megjelenése a tudományos fölfedezéseket, vagy mennyi lehet egy civilizáció egészséges élettartama - úgymint színre lépés, felvirágzás, dicső korszak, majd hanyatlás...

Viszont a téma kétségtelenül sokkal, de sokkal izgalmasabb, mint reméltem...

Ezért még megérné beiratkozni könyvtárba. Újra.

a rendkívül szerencsések

Van legalább 11 rendkívül szerencsés ember, akikkel még tartom (tartom?) a kapcsolatot. Vidéki A. elküldött egy olyan továbbküldözgetős emailt, ami az emberek hitét (és még ki tudja, mit?) teszi próbára. Hogy hát küldjem el vele együtt 12 embernek...A legszebb az egészben, hogy alig tudtam ennyi ismerőst (barátot?) összevakarni. Mi lenne, ha egyből mondjuk 50-nek kellene továbbküldeni? 

Mégis kegyes a Jóisten, hogy csak 12-nek...:-))

üzenő álom

És ímé, az a bizonyos hétfői álom, ami a lista elégetését követte:
1, Egy társasággal mentünk szórakozni - ismét bekövetkezett, ami annyiszor álmaimban: érzem, hogy többen vagyunk (2-3 ember kísér), de nem tudom őket beazonosítani, sőt, tulajdonképpen nem is látom magam előtt őket, mintha hátul, a hátam mögött kísérnének. Egy darabig zavart, amíg nem tudatosítottam, hogy álmomban a kísérőimet látom, így tehát velük nem is kell nyíltan kommunikálnom, viszont biztosítékként mindig velem vannak. A számuk gyakorlatilag meghatározhatatlan - általában kettőt, vagy hármat emlegetnek a hozzáértők is, de K... entitástól tudjuk, hogy számuk valójában végtelen, mindig a szükségeknek megfelelő.
Szóval, ezzel a bizonyos társasággal mentünk szórakozni - valahol vidéken, feltehetőleg szülővárosomban, de a helyet nem ismertem fel. Velünk jött B. is, tulajdonképpen neki akartuk megmutatni a helyet. Bár, ha jobban belegondolok, nem is én akartam megmutatni B-nek ezt a  helyet, hanem a kísérők...A hely - minő meglepetés!- egy pincehelyiség volt, ahol furcsa fiatalok voltak. Mindenféle furcsa fiatal, de közelebbit nem tudtam róluk megállapítani. A fiúk még pálinkázni is akartak (igazi buli volt!). A pince elég egyértelmű utalás: általában a tudatalattit jelenti, így hát az sem meglepő, hogy nem ismertem fel, noha valószínűleg a saját tudatalattimnak kellett lennie, hiszen az én kísérőim vitték B-t oda látogatóba. (Hogy miért akarták, hogy megnézze, az nem derült ki.)
2, Ezután csak arra emlékszem, hogy úgy gondoltam, hogy B-nek este f7-kor kellene visszamennie busszal (ti. ekkor utazna el a látogatásból), de mivel ő nagyon jól elvolt a srácokkal a pincében, én álltam be a sorba és foglaltam neki helyet, nehogy lekésse a buszt. No, ennek az lett a vége, hogy végül én szálltam fel a buszra, és velem indult el a busz. De én tudtam, hogy neki kellene a buszon lennie, ezért legott fölhívtam telefonon, hogy mikor és melyik állomáson tud csatlakozni.
3, Itt megint ugrott(?) a kép, és arra emlékszem, hogy egy szép, világos szobában vagyunk, és látom B-t, aki nyúzott, megöregedett egy kicsit, ősz foltok vannak a hajában. Majd átváltozik(?) egy másik fickóvá, de én tudom, hogy ő az továbbra is. Beszélgetni kezdünk az átalakult B-vel: B. leveszi az ingét (ami azt hiszem szintén világos, talán fehér volt). Az egész mellkasát befedik a furcsábbnál furcsább, behatárolhatatlan eredetű, behegedt sebek. Én elkezdem kérdezgetni, hogy ezt, meg azt a  sebet hogyan szerezte, de közben magamban azt gondolom, hogy nekem ez fog jutni, ez a sebhelyes ember, ti. nem a makulátlan bőrű, a sebek nélküli - de ez nem is rázott meg annyira. És ekkor a férfi, vagyis B. azt mondja nekem, hogy "azt mondták, hogy bizonyos körülmények, ha fennállnak, akkor elválhatok a feleségemtől". No, az egész megfogalmazása nagyon hasonlít arra, ahogy a tanárom fogalmaz, ezért gyorsan megkérdezem, hogy járt-e asztrológusnál, mire ő azt feleli, hogy igen.

Ekkor felébredtem. Úgy éreztem, hogy ez nem jósló álom, viszont nem is egyszerű problémafeldolgozás. Valahogy választ kaptam arra, mi van most B-vel. És arra, amit a Jóistennek felróttam az ő szándékairól. Számomra több pont is érdekes ebben az álomban: az elmúlt álmokban soha nem beszélgettünk B-vel, és most igen. Megint átalakult, ahogy a régi lakásos álmomban az asztmás fickó - vagyis az álom arra utal, hogy nagyon sokat változott/fejlődött. A sebek nem frissek voltak (ez jó hír). És egyértelmű, hogy én előrementem (utat törni) míg ő a sebei miatt késik. 

Viszont van egy sokkal általánosabb jelentése is: soha, senkit nem kaphatunk meg sebek nélkül. És ha ezt el tudjuk fogadni, az jó.

ha fiam volna

Pénteken különös élményben volt részem a buszon. Kiszúrtam egy fiatal fiút (nagyjából 16-18 évest). Igen jóképűnek találtam - hogy is ne lett volna jóképű, mikor B-re hasonlított! Nagy komolyan állt egy öltönyben, nyakkendőben. Átfutott az agyamon, hogy talán nyelvvizsgázott. 
Nem tudtam levenni a szemem róla, olyan kis jólnevelt volt. B-re emlékeztetett, de az első gondolatom az volt, hogy ilyen lenne a fiunk, ha lenne egy fiunk; mármint ilyesforma lenne kamaszkorában. Tudná viselni az öltönyt, illedelmes volna, és kamaszos zavarában néha lesütné a tekintetét. Olyan kis okos és jóképű volna.
Nem tudom, miért pont ez a gondolat suhant át rajtam.
Néha irigylem a tesómat, hogy az idegeiken táncolnak az unokaöcséim.

virtuális könyvtáram alapjai

Ismét itthon. Otthon is jó volt persze - 4 nap relax, palacsintasütés, nyugi, olvasgatás, tévézgetés...(egy darabig elviselném...)
Följöttem, befejeztem az asztro-házi egy részét, egy-két apró dolgot igazítottam a lakáson, aztán igyekeztem fölmásolni az eddigi előadásokat a gépre. Új mappa, szép címmel...ahogy azt Móricka elképzelte! Totál leizzadtam! Az egy dolog, hogy nem vagyok műszaki fenomén. De ezen a gépen elvileg tényleg minden annyira pöpec - nem vallhatok szégyent! A diktafon nyavalyás leírása persze szűkszavú - két sorban közli, hogy a gép automatikusan önálló meghajtónak fogja érzékelni a diktafont. Nekem semmit nem kell tennem. Azt az egyet leszámítva, hogy a gép leginkább semminek nem érzékelte a diktafonomat. Segédlet: undok egy dolog, néha azt érzem, hogy mindenki másnak írták, nem nekem. (Miért gondolom azt kishitűen, hogy úgysem érthetek meg egy számítástechnikai segédletet? Talán marslakóknak írogatják őket?) Lehet, hogy frissítenem kell a diktafon programját. Rossz hír, végül valamit sikerül letöltenem a gyártó oldaláról, de mire megyek vele, ha a gépem tudomásul sem veszi, hogy mégvalakit beledugtak (bezzeg, ha nő volna...na, elég a disznólkodásból!) Kihúzom az egyik fölöslegesnek tűnő usb-t. Hátha a rengeteg csatlakozó közül az egyik mégsem jó...nyavalyás szerkentyű: adtak egy remek, már akár 12 centis csatlakozót hozzá. Kiforgatom, beforgatom, a gép programjának fel kellene ismernie, hogy nem ismeri fel, és automatikusan kellene telepítgetnie. Mert én ezért is fizettem...Semmi. Ki akarom húzni a csatlakozót a diktafonon. Nyomok rajta egyet. Beljebb csúszik. Ámen. Csak én voltam túl finomkodó a masináimmal. Tökéletesen működik: észlel, öntelepít, ajánlkozik. Öt perc múlva az előadások szép sorban ott állnak virtuális hangkönyvtáramban. Átnevezem őket. Rendszerezés a lelke mindennek. 
Szeretem magamat. Meg a finomkodó kezecskéimet.

Hiába, ezennel elvetettem virtuális tudásuniverzumom alapjait. Pár év múlva úgy fog kinézni (ti. pontosan olyan rendetlen, zegzugos és imádnivaló lesz), mint az utolsó alapítvány-könyvben, amikor ott kutakodnak a valahai Föld elhagyatott könyvtárában - elfeledett kor elfeledett tudása. De az enyém!

2012. október 19., péntek

kész

Már szinte minden készen van a gépemen - ma itt volt a kollégám, és beüzemelte a nyomtatót, átrendezte a gépet, kiszerelte a régi vinyót, és elvittük a hulladékgépet a lerakatba. Egyedül az új asztro-progit nem sikerült telepíteni, mert megvettem a tanárom programját, és ahhoz 2 kód is kell - az egyikért telefonálni kell, de az illető nem vette föl, ezért majd jövő héten folytatom a dolgot. 
Most hazautazom a szüleimhez 4 napra; főzni fogok és pihenni, meg olvasni. Viszek egy regényt meg egy olyan könyvet, ami az elemekről szól - már régen el akartam olvasni, de mindig kb. a 20. oldalig jutok.

A lista-elengedés nagyon morbidra sikeredett hétfőn. Leültem a világ legjobb listájával (tényleg az, én már csak tudom!), és akkor elkezdtem zokogni. Csak úgy magamtól. Igaz, hogy újhold volt, tehát pont az új tervek elindításának ideje, tehát elég stílustalan pityeregni, de ez van. És csak mondtam, és mondtam a mondandómat a Jóistennek, vagy a helyettesének, hogy én csak kérhetem, és ez olyan szép lista, és B. így-úgy-amúgy...de én csak kérhetem (szerintem elég zavarosan fogalmaztam)...Aztán tovább zokogtam, és eljutottam az önsajnálat netovábbjáig: ti. hogy annyira borzasztó egyedül, és én annyit szenvedtem a férfiaktól...És ez volt az a pont, amikor abbamaradt a sírásom. Mintha elvágták volna. Kimondtam a varázsmondatot tehát - és elvágták a sírást. Sőt, úgy éreztem, ha akarnék sem bírnék sírni. Sőt, úgy éreztem, hogy "de hiszen ez már elmúlt!"...és most már csak valami jó jöhet. És akkor higgadtan végigolvastam a listámat még egyszer utoljára, apró fecnikre téptem, és átadtam az anyatermészetnek...
Aznap éjjel roppant különöset álmodtam B-ről és rólam, bár úgy éreztem, az álom nem rólam szól, nem is jósló álom, hanem üzenet.

Mivel mindjárt mennem kell a buszpályaudvarra, ezt a remek álmot kénytelenek lesztek még néhány napig nélkülözni. Tényleg nem vagyok genya, hanem megy a buszom!

2012. október 17., szerda

ötlet

Ma reggel kipattant egy bizarr ötlet a fejemből - annyira abszurd, hogy akár egy regényt is lehetne belőle írni. Egyelőre ízlelgetem a dolgot. Egy-két szereplő is felbukkant. De nem tudom, megírom-e valaha. Alaposan meg kell ezt hánynom-vetnem magammal - de egy projektnek ez is jó, elfoglaltságnak. Ráadásul magamnak nem kell határidőket adni, az új gépen kényelmesen lehetne dolgozni. K-nak említettem, de csak az alap-alapötletet. Szerinte siessek a világvége miatt (kíváncsi, mi lesz a kimenetele a sztorinak, hihihi). És az is jó, hogy semmi sem kényszerítene kiadó-keresésre, mivel nem adnám ki. Egyelőre egy jó játék kitalálni egy másik valóságot.

Történt pár dolog is (lelki szinten persze!), de most fáradt vagyok, talán holnap megírom. A listát átadtam az univerzumnak, meg a vécémnek.

Köröttem, mint írtam, mindenki bepasizik, még a 67 éves szomszéd néni is. Sőt! Őt a sors is segíti: múltkor hazajött a gazdag külhoni lovagtól, mert az egy levakarhatatlan régebbi nőjét lett volna kénytelen kiszállítani, és segíteni a hölgynek új életet kezdeni...Az úr leginkább még így, éltesebb korában sem tudja a helyzetet (pontosabban a rácsimpaszkodó fiatal macákat) kezelni. A szomszéd néni viszont nem zavartatta magát - semmit nem tett, mondván, ha a sors akar valamit, úgyis elintézi...Aha! A fickó jelezte, hogy mért nem utazik ki megint - és kisült, hogy a hölgyemény mégsem költözik ki hozzá, mert mégis van itthon munkája...Nem tudhatjuk, hogy mindezen körülményekből mi igaz, de nagyon Jóisten-gyanús a történet - ti. ő rendezgeti most valahogyan a szálakat, csak a  végeredmény bizonytalan.

És olvastam, hogy egy 96 éves indiai férfi másodszor is apa lett, a 60 éves neje szült. Nem mesterséges úton kerültek szülői szerepbe...Ez nem lehet igaz! Hogy egyeseket a szerelem még aggastyán korukban is kegyeli!

2012. október 15., hétfő

barokk anatómiai pocó

És lőn 10. kezelés. A masszőr ragaszkodik ahhoz, hogy igenis látszódik az eredmény - bár ő sokkal érzékenyebb szemű/kezű, mint mondjuk a kritikus tesóm. Lefotózott...Hm. Nem is tudom. Nem éreztem túl lelkesnek magam. Aztán elmentem tornázni és jól teljesítettem. Zuhanyzáskor vettem észre, hogy tényleg van látható hatás, csak eddig nem láttam, mert a mellem eltakarja (nem röhögni, tényleg forgolódnom kell, ha bizonyos testtájékokat látni szeretnék!). Nézem, nézem: mi ez a horpadás?! Eddig ilyen nem volt itt rajtam. Aztán alaposan belenéztem a tükörbe, és egy korrekt, barokk anatómiai rajz pocója vigyorgott rám a foncsorozott üveglapról: azt már írtam, hogy az egységes kelt tészta helyett egy ideje megjelent a testközépvonal a mellem alatti részen (nálam ez a felső hasat jelenti, a köldök fölötti részt), ahol már kockákat tudok kitapogatni. Ugyancsak megjelent egy ideje a "kiscipó" a szétfolyó kelt tészta alsóhas helyett: az a helyes kis két vonal a hason. A kezelés eredményeképpen most ez a kiscipó alul formálódott, nem egyenletesen kerek, hanem lefogyott és két kis gömböckét formál (mint a szívecske felső csücskei, csak alul...)...És harmadiknak (negyediknek) immáron csatlakozott a csípőmnél a horpaszom. Horpaszom lett! Na, nem olyan, mint a férfimodelleknek, de én akkor is látom!!! És ennyi nagyjából elég is a továbblépéshez, a további kitartáshoz.

És ma lesz a nagy listamegsemmisítés... 

2012. október 14., vasárnap

önfelszabadítás

Hát ez elég hülye cím lett. 

Ma majdnem elbőgtem magam: a Jóisten alaposan éreztette, milyen is egyedül lenni. Először ez az undok kuponos hétvége - sajnos alaposan költekeztem, és ezeknek csak egy része volt ajándék. Más része önajándék. Ugye, jeleztem már, hogy a "találjuk meg az örömöt az egyedüllétben" c. programom keretein belül pofátlanul megadok magamnak mindent, amit csak lehet. Mindegy. Ez van. Ha nem lesz, akkor nem fogok költeni, ez világos.
 (lábjegyzet: Egyik gazdaságis ismerősöm mondta anno, hogy minden háztartásban csökkenteni lehetne mintegy 50%-kal a kiadásokat. Ezek azok a "fölösleges" kiadások, amikről ínséges időkben könnyű szerrel lemondunk. Lásd: ruha, sminkek, könyvek, mozi, kultúra egyéb formái, nyaralás, stb. A könyvvásárlást pl. remekül ki lehet váltani könyvtári tagsággal. A mozit tévével, vagy olvasással - vagy barátokkal való törődéssel! A ruhavásárlást turi - mellé- járással. Egyedül az evést és a rezsit nemigen lehet lefaragni (mondjuk nem fürdök órákig, lekapcsolom a villanyt és bizony alaposan felöltözöm otthon. Nálam gyakorlatilag mindenki fázik, kivéve engem). Azért ehhez hozzátenném, hogy ezen ismerősöm az akkoriban megtakarítani képes "felső-középpolgárokra" gondolt - most megalkottam ezt a társadalmi kasztot, hogy azonnal lesüllyesszem őket az alsó-, majdan az alsó-alulról kaparászó-középpolgárra, köszönhetően az utóbbi évek gazdasági tendenciáinak. És a nagyon alsó-szegénytömegekről ne beszéljünk...)

De ne foglalkozzunk az én kis privát nőcis szenvedéseimmel, mert ez senkit sem érdekel, elmesélem először, mitől kaptam ma sikítófrászt (de aztán mégsem bőgtem, mert éhes voltam, és főznöm kellett): Szóval, alakul a számítógépes sztori - ámde rám hárult a nyomtatóvevés nemes feladata. Körbenéztem és elcsüggedtem: manapság monstrumok vannak, mivel olyan nemigen létezik, hogy nyomtató, mert mellé fénymásol meg szkennel is, ez pedig helyigényes. Pont, amit meg szerettem volna spórolni. Mindegy: abból válogatsz, ami van, én is megvettem egy akciós nyomit meg hozzá kábelt is...A gondok ott kezdődtek, hogy az én kis nyomikám nem fért bele az óriási strapabíró bevásárlószatyorba...De nem ám! Ez a kis dög (elég nehéz, higgyétek el, mintha csak az 50'-es évek amcsi hűtőgépeiről mintázták volna - reméljük, olyan strapabíró is lesz!), szóval ez a kis dög a csomagolási formatervezés nonszensze: a fogantyúnak szánt lyukakat (amik nem mellékesen majdnem levágták zsenge női ujjacskáimat...khm) pontosan a nyomi dobozának tetejére tervezték...ami annyit tesz, hogy ahelyett, hogy az egész csomagot, mint egy mammut méretű aktatáskát elvonszolhattam volna (végül is, a be nem üzemelt nyomikának oly' mindegy, hogy vízszintesen, vagy függőlegesen viszik párszáz métert...), az oldalamtól jól eltartva kellett cipelnem - hol az ujjaimba vágó fogantyúba kapaszkodva, hol a hónom alá fogva a dobozt, a csípőmre támasztva. Ja, és egy másik, jól megpakolt szatyrot egyensúlyozva...Közben leszállt a köd, valami szitálni kezdett, én pedig lassan megbántam azt is, hogy megszülettem. De főképp azt, miért nincs mellettem egy épkézláb férfiember, kocsival vagy anélkül, de vegye már ki a kezemből, könyörgöm, én csak egy nő vagyok!!! (virtuális könnyek)...Miközben egész nap azt néztem, hogy keccselnek a többgyerkőcös anyukák babakocsistul, férjestül, és a ruhahálózat kasszásai mind előrevették a babakocsisokat...Ilyenkor együttérzek egy kolléganőmmel, aki kimondta: minket semmibe vesz a társadalom. Tök jó, hogy vásárlunk - végül is, a kárpótló vásárlások viszik előre a gazdaságot, mert valamiből a nem-élelmiszereseknek is meg kell élniük. És fizetjük az adót. És dolgozunk a kismamák helyett is. Csak éppen a társadalom szemében egy nagy nulla vagy, mert nő létedre nem szültél. És senkit nem érdekel, hogy ezt nem jó kedvedből tetted.

Ezek után persze szó sem lehetett takarításról: elcsúsztam az idővel, szomorú lettem, főznöm és mosnom kellett...Megnéztem egy komplett Dickens-adaptációt (Szép remények) - hiába, tudott az öreg valamit; akkor is csak szenvedtek az emberek. Utána pedig átpakoltam télire a szekrényemet. És kíméletlenül birtokba vettem azokat az üresen hagyott polcokat is, amiket még tavaly (majdnem két éve!) hoztam létre egy könyv hatására - ti. ahol hiány van, azt kitölti az Univerzum...Sem az Univerzum, sem a Jóisten nekem nem töltötte meg az üres polcomat a zsírúj pasi ruháival. Így ha már egyedül kell lennem, legalább tessék-lássék férjek el a szekrényemben! Nagy nyomás alól szabadultam föl. Tessék, megadtam magam, nincs több hitegetés. Jó nekem egyedül is. Holnap megsemmisítem a 67 tételes listát is. Igaz, arra ügyelek, hogy újhold legyen, ráadásul mérleg újhold, ami akár kedvező is lehet.

2012. október 8., hétfő

és büntiben vagyok

És büntiben vagyok, a Jóisten minden egyéni akciómat letiltja: már tuti írtam, hogy most, hogy találtam magamnak egy masszőrt, a fickó hirtelen pályaelhagyóvá válik...De ha mindez nem lenne elegendő, a tervezett pszichodráma csoport a hónap második hétvégéin lesz - pont mint a szimbólumos suli, amivel az asztró-tudományomat egészítem ki. :-(( Persze három ilyen kaliberű dologra már pazarlás járni - csak megzavarodnék a rengeteg tudástól...És még egy vicces "letiltás": ha már nem juthatok el gyerekkori traumáimat gyorsítottan feldolgozni, utamba vetett a Jóisten egy cikket bizonyos r...k... már nem annyira titokzatos társaságról. (Igen, mindenki pont arra a középkorban felvirágzott, majd elvirágzott társaságra gondoljon!) Nos, a cikk szerint két társaság birtokolja (avagy bitorolja) ezt  a nevet; az egyik egy gnosztikus keresztény gyüli (bár nem tudom, mit tesz náluk a gnosztikusság, de jól hangzik - a nevükre emlékszem, egy volt lakótársam mesélt róluk, mennyire gagyi az egész: olyanokkal lehet előrejutni, hogy pl. nem nézel tévét és az mondjuk 3 pont...A nem eszel csokit az mennyi pontot érhet?!) De a másik!!!! Nyami-nyami; igazi nekem kitalált, a személyes miszticizmusra gyúró társaság: az önmegismerést elősegítendő havi szinten monográfiákat postáznak ki, te meg magadtól (autodidakta módon) olvasgathatsz arról, miként vélekednek Univerzumról, elsüllyedt kontinensekről, biológiáról, stb...Ha akarsz, eljárhatsz a köreikbe előadásokat hallgatni - tisztára, mint egy szalon, vagy klub! Na, felbuzdultam, hogy újjáéledt remete-létem keretein belül felcsapok r...k...-nak is...Aztán az ingám beintett...Mondom magamban: vajon mi nem tetszik az ingának, aki nagyon is hektikus, de ehhez a dologhoz nem fűztek különösebb érzelmek, tehát nem volt okom kételkedni az inga mérvadóságában...Hát, rákerestem a tisztelt társaság honlapjára, és úgy döntöttem, hogy évi 40 ezerért nem leszek tag. Sem remete, sem szalonban ücsörgő.

Dicsérjük az Urat, mert nagy az ő bölcsessége, és végtelen az ő kegyelme! Csak azt nem tudom, mi célja velem, hogy sorban hiúsítja meg a nekem tetsző elfoglaltságokat, melyeknek semmi-de-semmi köze a párkapcsolati akarathoz?! Azért nem ülhetek két torna meg egy bokszedzés, és némi asztro között itthon, tehetetlenül?! :-)) Uram, nem kételkedem szándékaid fensőbbrendűségében, csak kissé olyan, mintha egy ködben botorkálnék, és arra várnék, hogy kisüssön a nap...

pénteki megmérettetés

Ó, a péntek csodás volt! Spirituális értelemben legalábbis. Reggel felkeltem, aztán megérkeztek szüléim, és aztán vártuk a mosógépszerelőt. A héten széjjelnéztem, és azt tapasztaltam, hogy jobb szeretném, ha nem kellene új mosógépet venni...de addig is főztem, jól tartottam szülőket. Aztán egy órakor már kissé türelmetlen voltam - ti. a szerelőnek 9 és 2 között kellett jönnie. Nos, fél 2-kor utolértem a szervízt, ahol azzal szembesültem, hogy már kerestek, de mint kiderült, rossz telefonszámot rögzítettek. Így a szerelő csak délután tud jönni. Jobb esetben. Én kiborultam, és sivalkodtam, mint egy kisgyerek - hiszen mindent megtettem, hogy normális körülményeket biztosítsak egy ilyen jelentős eseménynek; erreföl ők elszúrják. A hölgy közölte, hogy ne kiabáljak vele. Nem kiabáltam, hanem sírtam - nos, már ez is egyfajta haladás részemről. 
A várakozás fennmaradó idejében pedig dühöngtem. Jóakaróim szerint ez a "rosszul írtuk föl a számát", ez egy bevett húzása a túlvállaló kisiparosoknak, mondván, úgyis rájuk szorulunk. Igaz, hogy nekem márkaszervízzel, és nem kisiparossal van dolgom, de a mai inkorrekt világban! Vérben forgó szemeim előtt lepergettem a bosszúm filmjét: nem fizetem ki a teljes szerelést, mert mit is képzelnek, hogy ennyire hülyének néznek, és szimplán bocsánatot kérnek?!

Aztán belegondoltam: valami itt sántít az Univerzumban, mert én korrektül bánok másokkal - olyan értelemben mindenképpen, hogy időben szólok, ha csúszok, igyekszem figyelembe venni mások igényeit is (persze lehet, hogy ez nem mindig jön össze, de fő a szándék). Szóval, már nem azon a szinten kellene állnom, hogy sumák pofákkal szembesüljek. Ha tehát ez mégis velem történt meg, akkor egészen más volt a cél. Pl. az, hogy vajon képes vagyok-e nem fölhúzni magam és higgadtan reagálni? (Nem voltam képes, khm.) Akkor elmerengtem, és arra a döntésre jutottam, hogy ki fogom fizetni a  szerelés teljes árát - aztán majd a Jóisten rendezi a számlát, amennyiben nem voltak korrektek. Ki vagyok én, hogy azt találgassam, igaz-e a sztori, amit nekem adtak le?

A szerelő 5-kor érkezett, egy olyan szerelési lappal, amin a rossz számom szerepelt. A fickó elvileg vidékről jött, egész nap mozgásban volt, nemigen változtathatott az eredeti papíron. Leült, nézte, nézte a mosógépemet, aztán tekergetett valamit, majd beindított egy centrifugát, ami tökéletesen működött. Megnézet még egy-két dolgot, és közölte, hogy mivel az alkatrész nagyon drága (majdnem 23.000), a gép viszont működik, próbálgassam a gépet, de mindig hosszú útvonalon kapcsoljam le (tekerjem meg jól!), mivel egy potméterrel lehet a programot kiválasztani - hátha bennragadt a program.
A szüleim kifizették a kiszállást, és utána mind hazautaztunk...

Most próbálgatom a mosógépemet. Jobban műxik mint mikor a Jóisten engem próbálgatott...

2012. október 3., szerda

nem az én játszmám

Fáradt vagyok és eléggé nyomasztó a hangulatom. Nem a családállítás miatt; bár most először többgenerációs lett a történet, és erős fizikai hatásai lettek. Igaz az is, hogy az ilyen jellegű dolgoknál a változás nem másnap áll be, hanem hónapok kellenek, hogy kialakuljanak a dolgok.
Nekem rengeteget adott ez a két nap: pl. az egyik állításban láthattam, amint az állító a sorshoz folyamodik, hogy ő csak kérheti...de nem rajta állnak a  dolgok. Ugye, ezt nem rég én is megléptem a Jóisten felé - én csak kérhetem, de énmagam semmit nem tehetek a magánéletem fellendítése érdekében. Azóta nagyjából szarok arra, hogy nincs kapcsolatom (ennyi változást engedélyezett J... urunk! így hirtelenjében) - akkor továbbra is magammal törődöm. Bár ma K-val beszélgettünk, és nehéz volt neki elmagyarázni, hogy nem azért nem vágtam el B-hez fűződő szálaimat, mert nem volt meg bennem a szándék - hanem mert többször, egymástól független források (legutolsóként az égiek) "letiltották" a dolgot. Ha ebben a kérdésben jogom volna egyedül dönteni, már másfél éve megoldottam volna ezt a kérdéskört, mert vagyok annyira hisztis, önző, stb. És nagyon nehéz azt is elmagyarázni, hogy egy lehetséges kapcsolatot nem az én tudatalattimban bujkáló B-imidzs akadályoz meg, hanem ez egy olyan dolog, ami által a Jóisten azt akarja megmutatni, hogy nem az én akaratom fog érvényesülni. Ugyanis elgondolkodtató, hogy régebben az, hogy valakit nem sikerült teljesen lezárni (netalán szinte semennyire), nem akadályozta meg a Jóistent abban, hogy felém sodorja az újabb jelöltet, akit azért sikerült észrevennem...khm.
Egyszerűen bármibe kezdtem kapcsolatkeresés szintjén, azt mindet letiltotta. Értelmezhetetlen jelöltek, fél-jelöltek, ál-jelöltek. A nagy semmiig fejlődő új ismeretségek. Többnyire ismerkedés hiánya. Ja, és még valami: bizonyos dolgokat engedett - pl. lezárni, de csak bizonyos embereket. B-t nem. És ezt nem csak velem kommunikálta le. 
Valószínűleg ez az ismeretség még valamire kell.
Amúgy mást sem enged, és ez érdekes: eldöntöttem pl. hogy ha véget ér a háj-apasztó sorozat, akkor eljárok majd ehhez a masszőr sráchoz havonta egyszer normális masszírra. Aha! Ma mesélte, hogy nemsokára vált, és abbahagyja a masszírozást. Kiakadtam. Akkor mi a fenének találkoztunk? Tök jókat dumálgatunk, korrekt, megbízható...Minek kellett megismernem? A hájaim nem tűnnek el teljesen, ez egyértelmű. A masszírból egyikünknek sem lenne kára - én jól érezném magam, ő pénzt keresne. Tiszta üzlet. Mi a baj?

És arra a következtetésre jutottam, hogy ha megfelelő időpontban lesz, akkor januártól elmegyek a 100 órás pszichodrámára, mert valamit kezdenem kellene az anyai-apai mintákkal. Mégis. Meg elég jó "szórakozásnak" tűnik, nem annyira kellemes, de lélekformáló tevékenység.

Ó, és majd elfelejtettem: szép az a 67 tételes lista Férjuramról, de már lassan másfél éve porosodik a párkapcsolati sarokban. Ha úgyis a Jóisten dönt, akkor tök fölösleges tárolgatni. A lista java meg a fejemben (szívemben?) van.

L-t holnap műtik. Imádkozni fogok.

Ja, és kellően pocsék tranzitjaim vannak ahhoz, hogy indokolt legyen a rosszkedvem.