Nincsen kell az életben. Semmit sem kell megfogadnod, vagy követned. Tulajdonképpen azt csinálsz, amit akarsz. Csak vállald a következményeit. A legtöbb embernek azért van baja, mert általában fogalma sincsen, hogy mit miért tesz. Legalábbis a tanárom szerint. Vagy egészen pontosan, ahogy ő mondja: NEM AZZAL VAN GOND, AMIT TESZEL, HANEM AZZAL, HOGY TUDOD-E, HOGY TÉNYLEGESEN MILYEN CÉLBÓL TESZED. A legtöbb ember pedig azért boldogtalan, mert amit választott, azt nem gondolta komolyan. Azért nem gondoljuk komolyan a döntéseinket, mivel nem látjuk át hosszú távon a következményeit; és valójában mindig egy lépésre előre tervezünk. Azért teszel meg valamit, mert az egód el akar kerülni valamit, vagy meg akar szerezni valamit - és ezért a vágyott célért bármilyen szörnyű helyzetet bevállalsz. Valójában minden bevállalható, ahogy azt az emberek élete bizonyítja. Szorít a cipő, ezért mindenféle ködös, közelebbről meg nem határozott célokért teszünk meg dolgokat; csakhogy ezekkel az apró, egó-vezérelte lépésekkel olyan erőket keltünk életre, amelyekkel később nem tudunk mit kezdeni.
Ilyen tipikus erő elszabadítása, ha valaki véletlenül fölül az Uránusz hátára. Erről bővebben szombaton hallottam, amikor megfürödve, kipingálva, önmagam éteri tükörképeként belibegtem az extra, szombati elemző-órára. Ahová bárki bevihet nagyon is élő kérdéseket; a projektoron kivetítik a gyökér képletet, a tanár pedig elemez és megválaszolja a kérdést. Azt már észrevettem, hogy az asztro-tanárnál csak kiindulópont volt a tradicionális asztro, azt lényegesen továbbfejlesztette, és nekem úgy tűnik, az ő módszerével elég jól meg lehet magyarázni, miért nem történik meg a várva várt, előre "megjósolt" esemény. Pl. az én tavalyi ötszöri férjhezmenésem és gyermekáldásom sem, pedig hej, de "olyan" volt az összes felhasznált képlettípusom! (Nem kérdeztem meg, majd én kikúpászolom a képletemből a választ!)
A kérdéskör akörül forgott, hogy a tanár a több tízezer elemzett képlet segítségével megpróbált rájönni, mitől függ az, hogy kinek érdemes külföldre költöznie. Methogy van, akinek óriási sikereket hoz a dolog, míg másokat hazakényszerít a sors, vagy éppen hiába minden: hazajönnek, és itthon sem lehet semmi kerek. A kulcs abban van, hogy van-e a gyökérképletben otthonvesztés, vagy sem - ha van, akkor az illető életébe bőven belefér a kivándorlás. Ha nem, akkor felül az Uránusz hátára: elkezdi élni a függetlenséget, és onnantól kezdve neki már minden csak uránuszi módon lehetséges - vagyis semmi sem lehet tradicionális; sem kapcsolat, sem gyerekvállalás. Ez persze nem tragédia, csakhogy a legtöbb ember a mai napig meglehetősen tradicionális keretek között képzeli el a családi életet, így nehéz elfogadnia egy másik utat. (Itthon pánikszerűen kezembe vettem Á. és férje képletét, mert én jó szívvel mondtam anno, hogy menjenek csak ki...szerencsére mindkettejüknél láttam otthonvesztést, és ettől megnyugodtam.)
Felülni persze nem csak így lehet az Uránusz hátára - elgondolkodtam, nem tettem-e ezt már meg akkor, amikor annyira ragaszkodtam a sok diplomaszerzéshez, az önálló élethez - vettem egy lakást...És akkor rájöttem, hogy én, aki annyira vaskalaposan pártolom a házasságot, ti. nekem Férjuram csak a férjem lehet, szóval...egyáltalán nem hiányzik az esküvő. Úgy értem, nem zavarna, ha soha nem házasodnék meg. Azt hiszem, nekem ebből az egészből amúgy is leginkább a fehér ruha, az ünneplés, a hivatalos felvállalás hiányzott. Sokkal fontosabb, hogy szeressen Férjuram, és ő legyen az én szigetem. Hogy minden nap szeressen és becsüljön, és rábízhassam vakon az életemet. Hogy én lehessek a Holdja.
És akkor még nem írtam le a legfontosabbat: K... entitás egyik legfelkavaróbb, de ugyanakkor legfelszabadítóbb gondolatát - és ha valaki, akkor egy ilyen öröklétű lény csak jólinformált lehet ezekben a kérdésekben: Szóval...a spirituálisok olyan előszeretettel használják a lélektárs, ikerláng, és hasonló fogalmakat...De ilyen nincs! :-)) Nincsen lélektársad. Sem ikerlángod. Mert valójában az, amit ezek alatt a fogalmak alatt értenek a lelki keresgélők, az egy érzés; a vágy, hogy eggyé szeretnél válni - önmagaddal, a saját felsőbb éneddel. Nem egy másik személlyel. Az igazi földöntúli boldogság érzése mind azokból az élményekből fakadnak, amikor ez sikerül. Csak magadban lehetsz ugyanis teljes; de ez ezt jelenti, hogy magad vagy a saját "lélektársad".
Először persze elszontyolodik az ember lánya, mert akkor ki is volt B.? Miért éreztem vele összhangot? Talán a felsőbb énem egy olyan kivetülése lehetett, ami akkor nagyon vonzónak tűnt.
És utána: totális felszabadulás! Ha nincsen lélektárs, akkor nincsen a kényszer, hogy a lélektársamat hajszoljam, sem a kétség, hogy vajon a megfelelőt választottam-e?
És - szabadság. Ha boldog vagyok, szabad vagyok. Magamban vagyok boldog.