2012. március 26., hétfő

koszos üveglapokról

A szombat tartogatott valami vicceset, valami kárpótlót is: Amikor jöttem hazafelé a nagy elemzésről, a trolin ücsörögtem és nézelődtem. Ahogy kanyargott a jármű, egyszercsak fiatal srácokat pillantottam meg, és az egyik jó alaposan megnézett magának. A szemével követett, és egy félmosollyal az ajkán - azzal a típusú mosollyal, ami egy kezdő, csáberejét próbálgató kandúré. Huhhh! Három pillanatra fölforrt a vérem, és újra fiatal, vadászó egyetemista lánynak éreztem magam. És nagyon jó érzés volt! Tisztában vagyok vele, hogy a troli üvege koszos, és a fiúcska ezen keresztül látott - de hát nyugtasson mindenkit a tudat: a kandúroknak zöldes, röntgenszemeik vannak, és amúgy is szagra gerjednek! :-)) 
Eljátszottam a gondolattal: bevállalnék-e egy ilyen kalandot? Egy szinte fiamnyi fiatalemberrel? És a válaszom a szokásos szenteskedés helyett egy határozott, kuncogó igen volt. Természetesen csak akkor, ha elmúlt már 18, és szigorúan komolytalan alapon, nehogy sérüljön a lelke. Csak egy nosztalgikus ujjgyakorlatnak. Jó is volna...:-)) Adnék én annak a hetes házikós Szaturnusznak a nagy korkülönbséggel! :-))

nincs kell

Nincsen kell az életben. Semmit sem kell megfogadnod, vagy követned. Tulajdonképpen azt csinálsz, amit akarsz. Csak vállald a következményeit. A legtöbb embernek azért van baja, mert általában fogalma sincsen, hogy mit miért tesz. Legalábbis a tanárom szerint. Vagy egészen pontosan, ahogy ő mondja: NEM AZZAL VAN GOND, AMIT TESZEL, HANEM AZZAL, HOGY TUDOD-E, HOGY TÉNYLEGESEN MILYEN CÉLBÓL TESZED. A legtöbb ember pedig azért boldogtalan, mert amit választott, azt nem gondolta komolyan. Azért nem gondoljuk komolyan a  döntéseinket, mivel nem látjuk át hosszú távon a következményeit; és valójában mindig egy lépésre előre tervezünk. Azért teszel meg valamit, mert az egód el akar kerülni valamit, vagy meg akar szerezni valamit - és ezért a vágyott célért bármilyen szörnyű helyzetet bevállalsz. Valójában minden bevállalható, ahogy azt az emberek élete bizonyítja. Szorít a  cipő, ezért mindenféle ködös, közelebbről meg nem határozott célokért teszünk meg dolgokat; csakhogy ezekkel az apró, egó-vezérelte lépésekkel olyan erőket keltünk életre, amelyekkel később nem tudunk mit kezdeni.
Ilyen tipikus erő elszabadítása, ha valaki véletlenül fölül az Uránusz hátára. Erről bővebben szombaton hallottam, amikor megfürödve, kipingálva, önmagam éteri tükörképeként belibegtem az extra, szombati elemző-órára. Ahová bárki bevihet nagyon is élő kérdéseket; a projektoron kivetítik a gyökér képletet, a tanár pedig elemez és megválaszolja a kérdést. Azt már észrevettem, hogy az asztro-tanárnál csak kiindulópont volt a tradicionális asztro, azt lényegesen továbbfejlesztette, és nekem úgy tűnik, az ő módszerével elég jól meg lehet magyarázni, miért nem történik meg a várva várt, előre "megjósolt" esemény. Pl. az én tavalyi ötszöri férjhezmenésem és gyermekáldásom sem, pedig hej, de "olyan" volt az összes felhasznált képlettípusom! (Nem kérdeztem meg, majd én kikúpászolom a képletemből a választ!)
A kérdéskör akörül forgott, hogy a tanár a több tízezer elemzett képlet segítségével megpróbált rájönni, mitől függ az, hogy kinek érdemes külföldre költöznie. Methogy van, akinek óriási sikereket hoz a dolog, míg másokat hazakényszerít a sors, vagy éppen hiába minden: hazajönnek, és itthon sem lehet semmi kerek. A kulcs abban van, hogy van-e a gyökérképletben otthonvesztés, vagy sem - ha van, akkor az illető életébe bőven belefér a kivándorlás. Ha nem, akkor felül az Uránusz hátára: elkezdi élni a függetlenséget, és onnantól kezdve neki már minden csak uránuszi módon lehetséges - vagyis semmi sem lehet tradicionális; sem kapcsolat, sem gyerekvállalás. Ez persze nem tragédia, csakhogy a legtöbb ember a mai napig meglehetősen tradicionális keretek között képzeli el a családi életet, így nehéz elfogadnia egy másik utat. (Itthon pánikszerűen kezembe vettem Á. és férje képletét, mert én jó szívvel mondtam anno, hogy menjenek csak ki...szerencsére mindkettejüknél láttam otthonvesztést, és ettől megnyugodtam.)
Felülni persze nem csak így lehet az Uránusz hátára - elgondolkodtam, nem tettem-e ezt már meg akkor, amikor annyira ragaszkodtam a sok diplomaszerzéshez, az önálló élethez - vettem egy lakást...És akkor rájöttem, hogy én, aki annyira vaskalaposan pártolom a házasságot, ti. nekem Férjuram csak a férjem lehet, szóval...egyáltalán nem hiányzik az esküvő. Úgy értem, nem zavarna, ha soha nem házasodnék meg. Azt hiszem, nekem ebből az egészből amúgy is leginkább a  fehér ruha, az ünneplés, a hivatalos felvállalás hiányzott. Sokkal fontosabb, hogy szeressen Férjuram, és ő legyen az én szigetem. Hogy minden nap szeressen és becsüljön, és rábízhassam vakon az életemet. Hogy én lehessek a Holdja.

És akkor még nem írtam le a legfontosabbat: K... entitás egyik legfelkavaróbb, de ugyanakkor legfelszabadítóbb gondolatát - és ha valaki, akkor egy ilyen öröklétű lény csak jólinformált lehet ezekben a kérdésekben: Szóval...a spirituálisok olyan előszeretettel használják a lélektárs, ikerláng, és hasonló fogalmakat...De ilyen nincs! :-)) Nincsen lélektársad. Sem ikerlángod. Mert valójában az, amit ezek alatt a  fogalmak alatt értenek a lelki keresgélők, az egy érzés; a vágy, hogy eggyé szeretnél válni - önmagaddal, a saját felsőbb éneddel. Nem egy másik személlyel. Az igazi földöntúli boldogság érzése mind azokból az élményekből fakadnak, amikor ez sikerül. Csak magadban lehetsz ugyanis teljes; de ez ezt jelenti, hogy magad vagy a saját "lélektársad".
Először persze elszontyolodik az ember lánya, mert akkor ki is volt B.? Miért éreztem vele összhangot? Talán a felsőbb énem egy olyan kivetülése lehetett, ami akkor nagyon vonzónak tűnt. 
És utána: totális felszabadulás! Ha nincsen lélektárs, akkor nincsen a kényszer, hogy a lélektársamat hajszoljam, sem a kétség, hogy vajon a megfelelőt választottam-e?
És - szabadság. Ha boldog vagyok, szabad vagyok. Magamban vagyok boldog. 

2012. március 21., szerda

mindenféléről

Lusta is voltam, meg ott volt a hosszú hétvége, amikor elutaztunk a tesómékhoz, így lenne mit bepótolni. Kedvem az nem sok van írni - kitört rajtam a tavaszi fáradtság, és ez leginkább utálok-mindent-hagyjatok-aludni-módon jelenik meg. 
Nemsokára megyek bokszolni - másodszor a héten, és ez némileg kárpótol. Azt vettem észre, hogy nagyjából ugyanaz a 6-8 fickó jár le (szerintem minden nap) edzeni. Ők nagyon kitartóak, és legfőképpen: rettentő sok idejük lehet, mivel eddig akármelyik napon állítottam be, ők mindig ott voltak.
A súlyom valahol a szokásos 69 kg körül lehet - nem mértem, viszont vettem salátát, úgy döntöttem, elkezdődött a tavasz, így felváltva fogok kefírezni, meg salátázni esténként. Sajnos a szénhidrátrohamokat nem nagyon tudom megfékezni, marad az akaraterő...Annál is inkább, mert kíváncsiságból felpróbáltam az egyik üzletben a 36-os nadrágokat, és konstatálnom kellett, hogy megrekedtem két méret között: a 38-as farmerjeim nagyok, a 6-osok viszont szűkek. Be tudom gombolni, csak éppen nem csinosak. Így megmenekültem az újabb nadrágvásárlástól, viszont ott a dilemma: tovább kellene apasztani a maradák hájacskákat (ha van még rajtam, mert egyre izmosodom).
Kivettem pár nap szabit a hétvége mellé, így vásárolgattam - pl. két barátnő szülinapi ajándékait is elintéztem. De a lelkesedésem oda - szerintem nagyjából 2 hónap szabadság és elutazás a világ végére úgy-ahogy kárpótolna.
Elmentem meglátogatni Gy-t és a kislányát. Micike egyhónapos, és prímán hozza a Skorpió Holdját és az Oroszlán aszcendensét. Kétségbeesetten üvölt, ha anyukája le akarja tenni. Imigyen Micike órákon át hatalmas kék szemeivel vizslatta a terepet anyja karján lógva. Az evés igen lassan ment neki (kb. két óra alatt volt meg a szoptatás és cumis etetés, mert minduntalan belenyafizott és belealudt). Utána újabb egy órába tellett, hogy elaludjon. Szigorúan az anyja karjában, mert az ágyacskáját csak este hajlandó használni. Amúgy jó gyermek. Kis répafejű :-)) (Nem a formája, hanem a haja színe!!!) Micike még nincsen azzal tisztában, hogy anya nem egészen így képzeli el közös jövőjüket. Az egyszemélyes babahordozó- és szórakoztató gép ugyanis egyszer majd könyörtelenül le fogja őt tenni a kiságyába, hogy önálló életet kezdjen. Egyszer majd...ahogyan ismerjük a történetet! Nemsokára úgyis kiderül, melyikük az erősebb :-)) Micikének van egy komoly hároméves bátyja is - a szülők szerint óriási akarnok. Ezt aláírom. Az ajándékot, amit vittem (csecse kistraktor és csokoládé) nem volt hajlandó megköszönni. Gyakorlatilag semmivel nem tudták rávenni a köszönetre. Nekem ez vicces, mivel kívülálló vagyok, de Gy. elismerte: a nevelésük gyakorlatilag zsarolások sorozata (szó szerinti idézés!), ami vagy bejön, vagy nem.

A családállításnak az álmaimon kívül egyetlen konkrét eredménye lett: a tesóm megsértődött, mikor nem voltam hajlandó neki elmesélni, mi történt. Közölte, hogy mivel ez az egész család energiáiba nyúl bele, úgy illene, ha engedélyt kérnék a többiektől, mielőtt elmegyek egy ilyenre...Hápogtam csak. Majd még ezentúl minden egyes szusszanásomhoz is az engedélyét kellene kérnem?! Nem volt lehetőségem megmondani neki, hogy valójában azért sem szeretnék neki erről beszélni, mivel ha elmondom, és ő megérti, mi volt, az nem egyenlő azzal, ha látja/érzi az egészet - és a hatása sem ugyanaz. Bizonyos szempontból persze logikus a reakciója - de én voltam a szenvedő alany, és nem vagyok hajlandó engedélyt kérni senkitől arra, hogy segítsek önmagamon - pláne, ha tudom, hogy ezzel a másikon is segítek. Viszont óriási önuralmat gyakoroltam ott, vele szemben, és erre büszke vagyok. Meg meglepett, hogy nem sírtam el magam.

Történt még egy érdekes közjáték: múlt héten egyik reggel a metrón nagyon le szerettem volna ülni, mert fájt a hasam. A kocsi, amibe beszálltam, tele volt emberekkel, de az egyik padon volt két hely - egy magába roskadt, alvó ember két oldalán. Azonnal megértettem, hogy egy hajléktalan ül és alszik ott; ki más mellett lehetne kora reggel ülőhely?! Úgy döntöttem, akkor is leülök, ha utána tetűirtót kell vennem. Leültem. És csodálkoztam: az illető ruhája nem volt mocskos. Igaz, hogy ez egy sötétebb ruhán nem látszódik annyira, de nem volt az. A férfi sapkában, kapucniban, zsebre dugott kezekkel gunnyasztott; az arcából semmit sem lehetett látni. Talán aludt. Talán nem is élt már. De ott ült, gyanúsan az utastársaimnak, és senki nem volt hajlandó leülni mellé, csak én. Aztán rájöttem, mi annyira furcsa ebben az emberben - az, hogy nem volt büdös! A hajléktalanok szörnyű szagot árasztanak, ha egy belép egy metrókocsiba, akkor az egész kocsiban érezni lehet - és ez akkor sem változik, ha lemosdott, mert a ruháit nem tudja kitisztítani. 
Csak ültem, és néztem. És megértettem, hogy most egy nagyot léptem előre. Én, aki vállaltam, hogy leülök mellé.

2012. március 13., kedd

gyarapodás

Gyarapodás, de nem hivatalos: Tegnap beszéltem 2 percet zugolvasó L-lel, aki nem bírta ki, és megosztotta velem, hogy E. (Lackó-Macó társa) immáron kb. 14 hetes terhes. Csak éppen nem szól róla, még a frissen szült Gy-nek sem. Amit L. nem ért - én igen. Majd szól akkor, ha úgy érzi, szólnia kell. Emlékszem: én 5 hónapig hallgattam J. létéről (utána meg...), és Gy. a helyzethez képest jól reagálta le; azonnal meghívta J-t is a sütögetős partijára - igaz, J. volt annyira magának való, hogy nem volt kíváncsi az én barátaimra.
No, de ne kanyarodjunk el a témától! Kicsit nehezen tudom elképzelni E-t nagy hassal (elég sportos hölgyemény), de egyszer mindenkit utolér a végzete...Legalábbis azt, aki a környezetemben van; hogy velem mi lesz, az más tészta.
De mára virradóra is volt egy furcsa álmom, amin még gondolkodom - úgy érzem, ez a megbolygatott energiamátrix-átalakulását jelzi, de még nem tudom, milyen irányba. Persze 1-2 hét még nem hoz olyan átütő eredményt, meg valahogy érzem, hogy ha elmozdítjuk a rendszert, ha belenyúlunk, akkor nem csak a helyükre kerülhetnek dolgok, hanem bizonyos - még távolabbi helyen meghúzódó- problémák előtérbe kerülhetnek. Az Univerzum mindig kitölti a hiányt.

2012. március 6., kedd

könnyebben

Úgy érzem, jobban magamra tudok figyelni - úgy értem, IGAZÁN magamra. Könnyebb szeretni magam. Könnyebb örülni az életnek. Mintha visszakaptam volna az életemet. Persze ez is csak egy lépés, az éppen aktuális lépés - de örülök, hogy egyedül tehettem meg, és nem kevertem bele egy balféket.
Az állítás hatása döbbenetes, és azonnali - a folyamat persze hónapokig is eltarthat, hiszen ilyenkor az ember a családi (kollektív) tudattalan energiamezejébe nyúl bele és rendezi át...ami óhatatlanul kihat az energiamező összes résztvevőjére. És persze egyetlen állítással nem lehet egy egész életet megoldani.
Igaza volt a terapeutának: tényleg van egy szint, illetve vannak dolgok, amiken nem tudunk egyedül változtatni, amikre nincsen egyéni rálátásunk.
Én a magam részéről már hosszú évek óta foglalkozom mindenfélével, össze is olvasgattam tücsköt-bogarat, és ki is próbáltam a gyakorlatban dolgokat. És igaz: minden dolog másra jó, más szinteket, rétegeket fed fel a lelkünkből. Van, ami többet mutat az egyéni tudattalanból, van, ami karmikus kapcsolódásokat mutat meg, van, ami sorstendenciákat és adottságokat. Van, amivel harmonizálni lehet a testi folyamatokat, van, amivel gyógyítani. És van, amivel feszültséget levezetni. És nem volna helyénvaló ezeket összekeverni: ne akarjunk bokszolni a jógateremben; és ne kérjünk tőzsdei elemzést az ingától!
Én igazán szerencsés ember vagyok: többnyire (ha nem vagyok túlzottan nekikeseredve) el tudom dönteni, hogy az adott problémára számomra mi jelentheti a mankót, segítséget a megvilágosodáshoz, továbblépéshez.
És most úgy éreztem, hogy jelen pillanatban én, egyedül nem tudok ennél többet tenni magamért, márpedig megrekedtem egy élethelyzetben.
Nekem jót tett ez a két nap. Nagyon intenzív, tömény és felkavaró - de pontosan erre volt szükségem. Annyira felkavaró volt, hogy már az első nap után nem tudtam aludni - hajnali 4-kor kipattant a szemem, és tudtam, mi az én témám, és hogyan kell felvezetnem. A mélyben megbolydult rétegeket pedig szörnyű rémálmok jelezték: volt abban tolongó tömeges, majd kihalt piac, fekáliától túlcsorduló illemhely, és undorító meztelen csiga is...Szóval, már tudtam, hogy itt valami elindult. A második nap után pedig könnyűséget éreztem.

Mára virradóra pedig szabályosan megálmodtam, hogy elkezdtek a  dolgok átrendeződni - az álom életem egyik legbizarabb álma volt, de nagyon jó érzéssel keltem belőle: (a gyengébb gyomrúak most ezt ne olvassák el!) Mintha egy másik dimenzióban lettem volna, ahol egy műkedvelő nyomozócsoport kutatott egy (feltehetően bűnözői) csoport után. A munkájuk olyan volt, mint a nagyon szórakoztató könyvek, vagy filmek. Igazából nem derült ki, hogy a csoport, akiket kerestek, kifélék-mifélék, de előkerítettek egy tudóst, az egyik kolompost. Amikor ez a fickó megjelent, fölötte az égben szintúgy megjelent egy áttetsző energiafolyosó is, egy "féreglyuk", aminek a vége egy furcsa, a szerecsendióra emlékeztető kitüremkedés volt. És tudtam, hogy ez a  tudós végbele, ami egyszerűen kijött, kiesett(?) a fickóból. A tudós feneke helyén pedig egy üres, csőszerű lyuk volt, de ez őt nem zavarta. Sőt! Fölszállt, hogy visszaszerezze, mégpedig a  szerecsendiószerű izén át. Magyarán: a fickó úgy szerezte vissza a végbelét, hogy őmaga bújt át a saját végbelén és szállt fölfelé a  féreglyukon valahová. Hát reggel azonnal előkaptam a betegségszimbólumos könyvemet - naná, hogy az álmoskönyvben hiába keresgélném a végbelet!!! :-))
A műkedvelő nyomozók az én személyiségem részei, avagy a gyógyítók voltak, ahogy a tudós a bölcs alternatívája - vagyis a mély én, a sors jelölője. Ebben következett be változás: megvált egy olyan szervtől, a végbelétől, ami az "alvilág", azaz a tudattalan árnyékrészeit, elfojtott konfliktusokat, félelmeket, nem tudatosított problémákat jelez. Valamit sikerült elengednem, és ennek a valaminek a tudatosításán keresztül visz szellemileg felfelé az út.

Hát erről beszéltem. :-)) 

2012. március 4., vasárnap

állítani

Állítani! Mindenkinek csak ezt tudom ajánlani! :-))

2012. március 1., csütörtök

hány ember vagy?

Ha már az olvasgatásnál tartunk, sort kellene végre kerítenem az asztro-tanár egynémely írásának közelebbi megismerésére is - több évtizedes aktív gyakorlati tapasztala általános asztrológiai ismeretek mellett általános szimbólumismeretet is magában foglal - tanárom valójában zseniálisan tud szimbólum-nyomolvasni a jelen társadalomban. Zseniálisan...hm, már-már boszorkányosan. 
És ezen tudásának birtokában egészen érdekes dolgokat vezet le a mai világról, arról, miért érezzük magunkat faramucian ebben a szó szerint megszülető vízöntői korszakban. Ez a korszak a közösségről kellene, hogy szóljon, és a legmagasabb szinten arról, hogy másokért teszel - és amit teszel, az valahogyan nem ítéltetik meg, hogy jó-e, vagy rossz. Ez annyit tesz, hogy a közösség alapja az lenne, hogy van, aki ilyen, van, aki olyan - de egyik sem jobb vagy rosszabb a másiknál. A másik azért cselekszik/nem cselekszik, hogy teneked ne kelljen cselekedned/cselekedned kelljen. Egyszerűen megfogalmazva: az emberek azért adnak a koldusnak pénzt, hogy ő koldulhasson - addig ugyanis, míg én adom a pénzt, és te koldulsz, nem nekem kell koldulnom. Tágabban ezt bármely társadalmi tettre/nemtettre vonatkoztathatjuk - kinek-kinek személyes gusztusa szerint...És ha valaki eljut odáig, hogy ennek a tételnek az igazi mélységeit megértse, eljut az ítéletmentességhez is.

A jelenlegi társadalmi-párkapcsolati válságban már nem értelmezhetőek a régi szabályok, és még nem alakultak ki az új szabályok, de a nemtelenség felé somfordálunk (személy szerint remélem, hogy talán mégsem!!!). A régi szabályok szerint az emberek Napokká akartak válni - ő a teremtő, a megkérdőjelezhetetlen. De mivel a legtöbb ember nem szerzetesi életet élt (nem egységben), ezért ennek a Napnak a létrehozásához kellett egy Hold (egy befogadó). Alapesetben a férfi lenne a Nap, a nő meg a Hold - de nem automatikusan. Ahhoz, hogy egy férfi Nap lehessen, Holdra van szüksége - olyan asszonyra, aki a felesége, akit felvállal. Enélkül egy férfi csak Mars lehet. A nő férfi nélkül nem lehet Hold, csak Vénusz. Tehát alapjáraton ugyebár nem a Nap és a Hold, hanem Mars és Vénusz kell, hogy találkozzanak, és ha jól alakulnak a dolgok, akkor lesz belőlük Nap-Hold (egység!). Hát ez az, ami nem megy mostanság: a férfiak baromira nem tudnak Nappá válni, vagy mert nem is akarnak, vagy mert nem tudják, hogyan kell azt. A nők sem akarnak Holdak lenni, hanem Napok - a Hold mellettük a gyermekük; így is megvan az egység, csak ide már nem fér be egy harmadik (a férfi). Az a nő, aki nem marad a szüleivel, hanem függetlenségre törekszik, saját lakása van (mint nekem); az bizony nem Hold-szerű. Egy erős Vénusz; őt azonban a férfi csak szeretőnek akarja, nem Holdnak, ami -ugyebár- alárendelődik.

Itt ülök kicsiny kis kényszer-függetlenségből-vett-lakásomban, egy erős, független Vénusz, ajkabiggyesztve, hetente egyszer kézen fogom belső Marsomat (sőt: Marsikámat!), és elviszem bokszolni, hogy örüljön. Várom az igazi Mars megjelenését, aki látói képességekkel meglátja, hogy ez az erős Vénusz valójában egy gyönge Hold. Meg Marsika. Meg egy pofázós Merkúr. Meg egy ínyenc Jupiter. Meg egy rosszul sikerült, rendetlen Szaturnusz. Meg egy különc, uránuszi-nyuszi. Egy érzékeny, olykor-látó Neptun. Egy igazi, plútói kincsesbánya: egy csiszolatlan gyémánt. Szóval: remek parti. :-))

itt a tavasz!

Itt a tavasz! Az a kis hóesés két napja csak a véletlen műve lehetett...Én is kitavaszodtam: mentem bokszolni, ami - milyen is lehetett volna?- mint jóhóhóhhó!!!
Különben meg csak kettőt alszunk, és megyek családállításra is. Találkoztam az állítást vezető terapeutával, aki Peter Orbantól tanulta az állítás csínját-bínját. Kiderült, hogy valami nagyon exkluzív történik velem, mivel ő kívülállót nemigen enged állításra - szereti, ha a pszichodráma-csoportjából jönnek olyanok, akikkel már dolgozott, akik már dolgoztak a saját tudatalattijukon. Meséltem neki arról, milyen módszerekkel próbáltam eddig megismerni önmagam, és nagyon tetszett neki a nyitottságom, a reikis múltam. Szóval, nagyon izgatott vagyok, vajon mit fogok magamból előásni a  hétvégén. Kicsit tartok is a dologtól: előre figyelmeztetett, hogy nem szerencsés, ha valaki prekoncepciókkal indul neki, mert a tudatalattink sokszor megtréfál, és nem is azt hozza főkolomposként a felszínre, amire mi gondolnánk. És persze egy állítástól még nem fog megoldódni a problémám (bár ezzel tisztában vagyok; én inkább abban reménykedem, hogy jó impulzust kapok a továbbfejlődésre). Igaz, hogy a hétvégén egyből 12 állításnál leszek jelen, és ez meghatványozza a lehetőségeimet a "megvilágosodásra".
Amúgy kissé ellustultam: szünetet tartok K... entitás olvasgatásában, helyette regényekkel múlatom az időt. És szinte alig érzékelem a kísérőimet - kis napi bizsergések. Mintha kissé hátrébb léptek volna mellőlem, a háttérbe vonultak volna.
Az is eszembe jutott, hogy ismét el kellene olvasnom azt a pszichhológiai tárgyú könyvpárt, ami a bennünk élő istennőkről és istenekről szól, de mindenképpen az állítás utánra időzítem, hogy semmiképpen se befolyásolhasson.