2010. augusztus 12., csütörtök

szerintetek?

Nos, hogy folytatnátok a történetet? Szerintetek?...:-))

(bizonyára nem én vagyok a világ legboldogabb nője, mert azt a hősnők rendszerint a nászéjszakájuk után érzik, de...elindult. Különös energiák szabadultak föl bennem, és nő vagyok, igen, annak is érzem magam!)

--------------------------------------------------------------------------

Hősnőnk főzni akart. Valami apróságot, a film előttre. GA közölte korábban, hogy csökkentette kenyérfogyasztását, így nem mert tésztát főzni, hanem valami madáreleségben gondolkozott, pikáns fűszerekkel...végül mégis főzött bele némi krumplit is, hogy ne legyen éhes az a férfiember...

Nem tudta, mire számítson, két hét elteltével. Megint úgy érezte, hogy kissé vágyahagyottá lett, mégis előrehozta egy nappal a találkozót, hogy több idejük legyen egymásra. Az első alkalom fontos, mielőtt rutinná nem válna...És a keretek: egy kis saláta, egy kis füstölő, víz, ami az utolsó pillanatban került a hűtőbe, és még a pultról is letakarított, a száradó ruhákat átcipelte a hálóba. Oda tornyozta a legújabb könyveit is, amik nem fértek a polcokra, no meg az új utazótáskát, a régi, bevásárlóhátizsákot, és egy-két polártakarót is...úgyis a nappaliban lesznek.

GA mosolygott, és már a bejárati ajtóban aprócska csókot lehelt Hősnőnk ajkára, aki izgatottan viszonozta az üdvözlést - hogy utána egymásba kapaszkodjanak, hajuk, illatuk elkeveredjen a másikéval s a hűvös előszoba tompított fényével - lehetséges volna, hogy a fény és az illat hozta létre ezt a  zamatot, ezt a  zavart várakozást?

Rövid, ám annál célratörőbb szópárbaj keveredett a vacsoráról, és egynémely receptekről, könnyed étkezés követte - GA meglehetősen keveset evett, bár dicsérte a salátát, rákérdezett, mi van benne. Hősnőnk ismét zavarba jött saját étvágyától, de végül is sokkal hamarabb ebédelt, mint a férfi, aki éppen ezért nem is lehetett éhes. És bujkált benne valami betegség, mert sűrűn fújta az orrát - valamit összeszedett a nyaraláskor.

Amikor elkezdődött a film, összebújtak. Sablonos, de a férfiak általában mindig tudják, mit kell ahhoz tenniük, hogy az aktuális hősnő ne tudjon a mozgókép éppen forgó remekére koncentrálni...hm. Vagy ne akarjon koncentrálni. 

GA. lehellete finoman birizgálta a lány fülét, amitől le-lecsukódott a szeme. A férfi keze bársonyos, meleg, meghitt és igen szakavatott volt. A sci-fi hős éppen csak kigurult a csapatszállítóból tolószékével, és kezdett el ismerkedni új testével, a bolygóközi hibridlénnyel, amikor Hősnő felpattant, leállította a filmet, átviharzott a hálóba, leengedte a redőnyt, majd felkapta a nappaliban diszkréten a kanapé mellé elrejtett óvszeres dobozt, és megragadta a férfi kezét.

...Vajon az idő is intelligens lény, amely tekereg, mint egy kígyó: folytonosan hurkokat vet az örökkévalóságban, önmagát ismétli számtalan arccal, és akkor lassul le igazán, mikor azt hiszed, hogy minden olyan gyorsan történt? Hol kezdődik a te tested? És hol folytatódik a másiké? Mint egy csecsemő, amelyik elveszi, ami jár neki, mert nem tudja - nem akarja tudni-, meddig tart a teste. Egy örökkévalóság. 

...Rájött, vagyis érezte lényében - nem is lényében, hanem biztosan tudta: GA tényleg szereti a  nőket. Minden mozdulata, minden törődése gyöngéd, figyelmes. Úgy nyúlt hozzá, mint egy istennőhöz. És ezen a tényen az sem változtathatott, ha a férfi valójában összes szeretőjéhez istennőként közelített. És ez a finomság különböztette meg a többi férfitól. Ez valami olyasmi, amit akkor érez meg az asszony, amikor hozzáérnek, és nem előbb.

...Próbált baba lenni, két gyönyör között. Kislányos, baba, elesett, nő. És erős, határozott is. Egyszerűen nő. Lehántódott minden fölösleges sallang. Visszarepültek az időben, és újrajátszották a jelenetet: a lány kérte, húzzon óvszert (ez a félelem jele volt annak idején, de sosem volt rá szükség). Előkereste az ágynemű közül a  régi dobozt...feltárult az idő egy másik kapuja: azt a csomag óvszert Másvalaki miatt vette, és utána évekig hozzá sem tudott nyúlni. Pár hónapon belül lejár a szavatossága. Valahol örült, hogy mégsem, lesz az még jó valamire - de nem bírta kicsomagolni a celofánból. A keze remegett, a sötétben nem látott, és hirtelen hisztérikus kacagásban tört ki. Amikor másodszorra, majd harmadszorra sem ment neki, felzokogott. De ez fájdalmas zokogás volt, valami eltemetettnek a föltörése. Nem tudni, ki hagyta ott a Hősnő lelkében ezt az üledéket, és az sem tudható, miről, kinek szólt ez az elkeseredett sírás. GA átölelte, csitítgatta, babusgatta. És megvárta, hogy a fölszabaduló energia kiterjessze szárnyát, mint egy elszabadult vitorla, és föloldódjon egy másik síkon, aztán elhálták vágyukat. GA nem kapott aznap annyit, mint Hősnőnk, mert közben láza fölszökött, és a hideg rázta. Míg a meleg paplan alatt vacogott, megjegyezte a lánynak: most is betegen remegek, mint amikor hozzám vágtad a Balaton szeletet.

...és ezzel a kör bezárult. Nagy utat tettek meg 15 év alatt. És talán még nagyobbat az elmúlt 500 évben. De a Hősnő azt is tudta, hogy a java még hátra van, s hogy jó úton járnak.

---------------------------------------------------------------------------

Hát így telt szeretőségem első napja.


2 megjegyzés:

  1. "Megtagadhatsz alapvető késztetéseket, ha önmagadat meg akarod érteni/élni?!"


    Ugye, hogy nem?

    :-) Nagyon jó volt olvasni a bejegyzést. Várom a folytatást :)

    VálaszTörlés
  2. Csatlakozom az előttem szólóhoz. Nagyon jó volt olvasni... Örülök Neked/Nektek... :)

    VálaszTörlés