2012. november 13., kedd

könnyes lépés...

...a ringbe.

A cicó-mókus szerint az a baj, hogy én nem bokszolok, hanem csak zsákolok, pedig a boksz, a hideg fejjel harcolás szabályai, és a ring megtaníthatnának a határokra, arra, hogy minden tettünknek következménye van. Ma a piros betűs női ünnepekre való tekintettel egy nappal hamarabb mentem edzeni - az a Szépmosolyú, akit immár nem nevezünk néven e blogban végül is úgyis lejön! Elmerültem az edzésben. A másik lány sem zavart. A zsákomra koncentráltam, és azt mondogattam magamban: hol legyen a HATÁR? Hol, szeretnéd, kiscica? A terem megtelt. Most kevesebb ismerős arc volt, kevesebb biztonság. És egy bónusz szépen kidolgozott férfitest (ez is valami!).
Hol akarod, hol legyen a határ? 
Majdnem elsírtam magam. Annyira szerencsétlennek éreztem magam! 
Iskolázás után az edzőt kérdezgettem, mi az a plusz technika, amit a ringben mutatnak a srácoknak. Nincs ilyen. Ott egymással küzdenek. "Szeretnéd kipróbálni?" "Igen." 

Ez borzalmas érzés. Hogy valakit bántanom kell. Hogy engem is bántani fognak. ÉS FÁJNI FOG. 

Elmeséltem Zugolvasó L-nek, aki nem látja olyan szörnyűnek az egészet. Persze ő egy kicsit más szemszögből tekint a világra - megműtik még egyszer, hogy az utolsó kis maradvány sejteket is kiirtsák. Mivel a végső eredmények még nincsenek meg, L. nem igazán tudott mit mondani; csak egy csomó olyan kifejezést mondott, amit nem értettem. 
Csupa megpróbáltatás az élet - a barátnőim, a legrégibb barátnőimé is: L. ugyebár, aztán Gy. kislánya, aki pár hónaposan befulladt és kórházba került, és szteroidokat nyomtak a kis testébe; aztán E., akiről nem is mertem írni: az alig másfél hónapos babája kórházba került, mert nem hajlandó anyatejen kívül semmit enni, és azóta is szenvednek otthon és várják azt az időszakot, amikor a pici már vegyesen ehet. És ők mind rendes emberek...

Azt hiszem, rá kellene szoknom a mindennapi relaxálásra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése