ÖNÁLLÓ FEJEZET
melyben Hősnőnk melléfog és megbizonyosodik, és végre újra hús-vér férfiú tölti be a virtuális lapokat
Ez a nap csak félig a kedve szerint kezdődött, mert a tavasz valami miatt megsértődött és tétova léptekkel arrébb állt - szürke felhők pettyezték az eget és a vacogtató eső ígérete. Hímzett csizmáról szó sem lehetett. Maradt a farmerszoknyácska, a bőrcsizmácska, és a szemüveg. Valamint egy halvány sejtelem, ami a kora reggeli órákban egy fél pillanatra - de tényleg csak annyira!- rabul ejtette Hősnőnket: már régen látta Blue-eyest, és mi van akkor, ha a férfi...de ez csak ostoba nyakatekerése lenne a történetnek, a valóságban természetesen semmilyen fordulat nem várható el. Azt a regényeknek szokás tartogatni - mert ugye vannak a regénybeli angyalok, akik mindig takarosak és a hősök és hősnők körül sertepertélnek, meg vannak a hétköznapi angyalok (2 db per lélek, vagyis mindig édeshármasban vagy, ezt ne feledd!); de ezek az angyalkák mintha csak futkorásznának az életfonalad után, amit leejtettek, mert az életfonál is csak egy motringnyi cérna, kérem szépen.
Aztán elszaladt a nap. Hazafelé a buszra egy kolléganővel szállt fel - Hősnő kicsit döcögős, napvégi beszélgetést folytatott közvetlenül Blue-eyes mellett. Merthogy a férfi is felszállt. Kurta mosoly, és "én is mással beszélek, te is mással beszélsz". Aztán mintegy varázsütésre mindkét beszélgetőpartner leszállt, ők egyedül maradtak. (Most kapták össze magukat az angyalkáitok is, nézd - szinte jéghokiztak a motringjaitokkal, de ne ijedj meg, nem fogják összegabalyítani!)
"Beszélgetnünk kell" - ezt érezte, akarta, remélte. Hogy a férfi mit remélt, az nem derült ki. Nagyon udvarias beszélgetés volt - Blue-eyes-ban van valami szenvtelenség, valami nyugalom. Nem lehet tudni, hogy csak udvarias, vagy valami többet leplez. És az sem kizárt - jött rá a lány-, hogy csak ő szeretné, ha a másik "valami többet" leplezne. Nem érezte a kapcsolódást, vagy csak a helyszín nem volt megfelelő - mindenesetre a beszédtémák udvarias tovagörgetéséből nem lett hatalmas kibontakozás.
"és veled mi történt?" "semmi különös, hetekig nem tudtam kikeveredni valami náthából, aztán síelni voltam, meg sokat dolgoztam" "én végigjártam egy szemeszter angoltanfolyamot, de..." "én csak elolvastam egy angol könyvet, de lehet, hogy mégsem"...kedves, bájos mondatok a hétköznapokról, Blue-eyes sportolási szokásairól, stb.
"és amúgy mi újság?" (mosoly, ártatlan, lencsibabás) "még nem lesz esküvő" (mosoly, huncut) /ÁÁÁÁÁ, micsoda malőr, az egyes számú - vajon a férfi miért arra emlékezett, hogy Hősnőnk anno viccesen eziránt érdeklődött, mikor megtudta, hogy B-e-nek élettársa van?!/ "Óóóó, pedig olyan jó valami jó hírt hallani. De sebaj, majd jövőre" (mosoly, barátinak szánt) Aztán hosszú, hosszú elterelő monológok másfelé, újabb sportolás, hétköznapok, nyelvek, bla-bla-bla. Hát, igen. Hősnőnk magában elismerte, hogy annak azért van egyfajta romantikája, ha az ember már a kedvesével utazgat, és nem egy jóbaráttal fizet be egy körútra.
Ha már ennyire ezekre a hosszú utazásokra, a szabad mozgásra terelődött a szó, Hősnő azt is megemlítette, hogy B-e-éknek addig érdemes utazgatniuk, amíg szabadok, mert családdal, gyermekkel már sokkal nehezebb mozogni. Ó, Egek, ezzel egy újabb remekbeszabott közhelyet sikerült kinyögnie..."de hát egyedül vagyok" "tessék?" "muszáj mondanom, mert te folyamatosan többes számban beszélsz" "én csak...óóó...ö, aaannyira sajnálom, én nem tudtam, de hát korábban" (a másfeledik malőrt is elkönyvelte) "Ó, erről jut eszembe, hát akkor elmesélem, milyen kellemetlen helyzetbe kerültem az osztálytalálkozón, hasonló szituban voltam, és mikor megjegyeztem az egyik srácnak, hogy - Laci, de hát te múltkor még házas voltál!, akkor azt a választ kaptam, hogy ezt valóban jól látom, múlt időben..." (sokadik, ízléstelen malőr; tipikus Nyilasos zsákolás)
Midőn pedig nagyjából idáig értek, Hősnőnk úgy kullogott ki a metróból, leforrázva. A kibontakozás hiánya volt a bizonyság, hogy Blue-eyes-szal soha nem lesznek egymáséi, akármennyire facér. Egyszerűen...szánalmasan suták.
Később eszébe jutott a borongós reggel, és a sejtelem: annyira régen látta Blue-eyest, és mi van akkor, ha a férfi...már nem foglalt? Ez volt az eredeti érzése ugyanis. De a hétköznapi angyalkák csak diszkréten leejtegették a motringot, mintha mi sem történt volna, mintha az ilyen sejtelmek a materialista valóság részét képeznék, nap mint nap...

Naaagyon tetszett! :-DDD
VálaszTörlés