2010. december 15., szerda

szétszórtan

Á. szóvá tette, hogy keveset írok. No igen, mert a karácsonyi előszezon sok rohangászást igényel. A napokban egy könyvrendelést kellett pótlólagosan intéznem, mert amit kinéztem, az elfogyott. A barátnéim folyton módosítgatják, hogy ki mikor ér rá - vagyis inkább nem ér rá ünnepek előtt. 
A hangulatom jelentősen javult, és nyugodtabb is lettem. Ennek több oka is van: 1. nem nézek híradót, és a híreket sem olvasom el (hát, igen, első helyezés...) 2. próbálok újra egy kis ezotériát és némi rendet csempészni az életemben. Minden nap olvasok valami asztrót, vagy hasonlót, és minden nap valami apróságot rendbe rakok. Mivel sokszor éjszaka érek haza, ez lehet egy mosogatás, őszi cipők helyrehozása, mosás, bármi. A szekrényeknek sem egyszerre fogok nekiesni. 3. próbálok a belső jelzéseimre figyelni.
Az ilyen apró fegyelmezettségek sokkal hatékonyabbak, mint a  látványos dolgok. Kezdek amondó lenni, hogy a napi szinten 20 percre leosztott házimunka sokkal hatékonyabb lehet, mint a fél hétvégét felemésztő robotolás...
Tudom, hogy Férjuram még meglehetősen messze van, de már nem bánom. Szeretnék rá felkészülni, és kívül-belül méltóképp fogadni őt. Vegyük a könyv egyik első gyakorlatát - gyengébb idegzetűek ezt most ne olvassák! (ugye, hogy folytatod?): búcsúzz el minden eddigi szeretődtől; írj mindegyiknek egy levelet, amiben megírod, mit kaptál tőle, s írd ki összes fájdalmadat...majd írd meg az ő fiktív válaszlevelét is...Hm. Megtaláltam egy pici, fekete noteszecskét. (Nem is kellett keresni, mert tudtam, hol van.) Feljegyeztem bele az összes fiatalember nevét dátumostól, akivel legalább a csókig eljutottam. Azt hiszem, mint nő bizonyítani akartam, és soha eleddig nem kérdőjeleztem meg eme füzetecske létjogosultságát. 29 név van benne. Nem túl sok, hiszen ez csak csók, folytatása sokkal kevesebbel lett. De van valami bizarr szaturnuszi ebben a pontosságban: teljes név (ahol tudtam), év, életkor (idősebb, vagy fiatalabb), és asztrológiai jegy...Ahogy átnéztem, most már enyhe gyomorforgást éreztem. Mert nem a szaturnuszi akkurátusság vitt rá, hogy a listát megírjam. És a bizonyítás is csak részlegesen. Mind megsebzett, mint tüskét hagyott bennem, mindnek meg kell bocsátanom. Nos, kellő "vezeklést" találtam ki magamnak: már legalább hat éve elgondolkoztam, hogy le kellene zárnom a múltat, csak sosem vitt rá a lélek, a lustaság, vagy nevezzétek, ahogy akarjátok. Hát most megteszem, és mind a 29-nek írok egy levelet, egyenként, külön lapra, és megírom az összes fiktív választ. Lesznek majd hosszú levelek (egészen hosszúak), és kétsorosak. Leírom, mi volt jó, és mi fájt. És ez így lesz jó. És amikor végeztem ezzel, meg fogom semmisíteni a leveleket, és a füzetet is. Férjuram mellett nem lesz szükségem a múlt terheire.
Tudom, ez az egyetlen, amit most tennem kell. Megálmodtam: volt az otthonunkban egy kisbaba, akire gondot viseltünk, de tudtam, nem az enyém. Éppen ezért vissza kellett vinnünk a nevelőotthonba. Úgy vették el, hogy nem búcsúzhattam el tőle - s noha nem az én gyermekem volt, mérhetetlenül fájt, és sírtam. El kell engednünk azt, ami nem a miénk. 

1 megjegyzés:

  1. "Ha valamit szeretsz, engedd el! Ha nem jön vissza, sosem volt a tiéd."

    VálaszTörlés