Azért érdemes azokhoz a krémszín rózsákhoz visszatérni....
.....
Látom őket, mindet, aki valaha tetszett, vagy szerettem...olyannak látom őket, amilyennek az első pillanat mutatta lényüket: R-t, amint a Bahnhofban hátrasimítja hosszú haját, és jelentőségteljesen kezd el nézni engem (miért nem a barátja vesz észre, ő sokkal helyesebb!); A-t a kollégiumi liftben, ahová egyszerre szálltunk be, és magában somolyog (ez a fiú túl jóképű hozzám!); G-t a tanáriban, ahogy kissé lehajtott fejjel néz rám sejtelmesen (ez a férfi le akar vadászni engem!); R-t, amint jön fel az egyetem lépcsőjén nyelvórára (ez a férfi tudja magáról, hogy jóképű!); J-t a szökőkútnál (...); és B-t, amint bemutatkozik, hogy ő az, akivel korábban már beszéltem telefonon (...).
Voltak még, számosan. Próbálkozás igen, szerető nem sok. Aki szeretett? Ki tudja...J. csak állt a szennyestartóm mellett, közölte, hogy engem ő nagyon szeretett, de aztán minden megváltozott. Megölelt, és azzal lépett ki az életemből, hogy soha nem fog keresni. Betartotta az ígéretét. Az már más kérdés, hogy a Sors felajánlott utána még egyszer egy lehetőséget, hogy beszéljek vele, de én akkor másképp döntöttem.
....
Hősnőnk nagyon izgult, hogy időben odaér-e a találkozó helyszínére. A "béka" (a reményteljes lovag saját elnevezése!) a szökőkútnál várta, ami a híd túloldalán volt. Hősnőnk előbb hazarontott, gondosan válogatta meg ruhatárát - a lovag, J. vacsorát ígért, és meg szerette volna tisztelni egy igazán nőies darabbal. A térdig érő drapp szoknyácskát előtte sem hordta sokat, az áttetsző, mélybordó, kisvirágos felsőt pedig merésznek érezte, de gondolta "ha már úgysem leszünk kompatibilisek", akkor járjon annak a szegény fiúnak valami fájdalomdíj. Úgy érezte, J. túl sokat vár a találkozótól...
...Korábban nem akart felregisztrálni erre a társkeresőre, mert a másik két helyen rövid idő alatt igen kellemetlen élményei lettek. Egyszerűen nem tudott elmenni azon, miért tűnnek el olyan emberek egy szó nélkül az éterből, akikkel előtte hosszas, a férfiak által elismerten szórakoztató levelezésben volt része. Őt miért csak remek levélírónak, izgalmas nőnek látják? Később megértette: a Jóisten így takarította meg a terepet J-nek, akit máskülönben bajosan vett volna észre (ez persze nem J. hibája volt).
Írt 2 sort magáról, és feltette a lakótársnője által készített miniatűrizált arcképet. J. pedig lecsapott...Egy héttel korábban odaszabadult a géphez, hogy megnézze, írt-e neki valaki. J. írt. Elolvasta. Aztán hátrafordult Ágihoz, és így szólt: "Ennek a srácnak rendesen szeretnék válaszolni." Pedig megnézte a fotóalbumot, és rögtön látta, hogy a férfi nem az esete, sem a zsánere. Egy igényesen söröző, turistáskodó, csapott vállú szolíd fiú nézett visza rá, akit később a galád A-nak (ő lesz a későbbiekben a virtuális, fel-feltünedező rosszfiú!) úgy jellemzett, hogy olyan "férjecske feje" van. Amikor ezt a galád A-val közölte, magának is csak pironkodva vallotta be, hogy ő gondol így rá: férjecske.
...Szolíd smink, feltűzött haj (naná, most még ne lássa a sörényét!), enyhe izgalom (odaér-e, ha minden utat lezárnak az amerikai elnöknek?!), pánik, és nyugalom. Képes volt végre semmit sem várni az estétől, illetve J-től.
...J. a szökőkúton ült, egy világos nyári zakóban. Mellette a virágcsokor, amit magához vett, amint fölpattant, hogy üdvözölje Hősnőnket. Hogyan nézett rá a lány? Nem tudom. Talán mosolygott zavarában, amikor meglátta a hatalmas csokor rózsát. J. talán már el is felejtette azt a pillanatot. Pedig ezeket visszük magunkkal...
.....
Szeretem azt a nyári estét visszaidézni. A nap már nem sütött olyan erősen, meglágyultak a fények, a rózsaszirmok puhaságát még ujjaimon érzem.
Néhány hónappal ezelőtt ismét J-vel kezdtem el álmodni. Valahogy mindig vágyott rám álmomban. Egyszer csak így szóltam magamhoz: mindig veled lesz, soha nem törölheted el az emlékét. Akkor, álmomban megértettem: teljesen hiábavaló arra törekedni, hogy valakit "lezárjak", "elvágjak" magamtól. Aki a részemet képezi, az akkor is velem lesz, ha soha többé nem beszélünk. A lezárás nem elfogadás. Onnantól kezdve megszűnt az utolsó neheztelésfoszlány is iránta, csak a tiszta, életeket átívelő karmikus szeretet maradt.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése