2012. december 15., szombat

valamitől megszabadultam

Hogy valami jót is írjak: a héten több dologról is álmodtam (pl. az egyik ébresztőórám fölrobbant, és rengeteg apró gyöngyöcskét láttam a háló padlóján, amit higanynak gondoltam...az álom ennél is bizarabb volt, de ez maradt meg a legjobban - mivel az jutott eszembe, hogy ez valami fontosat akart közölni velem az idő természetéről, vagy a változó energiákról...). Az egyik álom kiemelkedik a többi közül: egy átmeneti szálláson voltam (valami képzés lehetett), és kivettem a bőröndömből egy személyes holmikkal teli hátizsákot, hogy az ne legyen benne, és az egyik fickónál hagytam. Később, amikor már elutaztunk arról a szállásról, akkor vettem észre, hogy ottfelejtettem a hátizsákot, és nem tudom sem a szállás, sem a fickó telefonszámát. Gondolkodtam, hogy meg kellene kérdezni, de fölébredtem - és rádöbbentem, hogy valamit, valami lelki terhet (az volt a hátizsák), amire már nincs szükségem, sikerült letennem. Őszintén? Nem is érdekel, mi volt az. Egyszerűen könnyebbnek érzem azóta magamat.
És furcsa dolgokat érzek. Régebben szörnyen zavartak a hajléktalanok, mivel úgy éreztem, képtelen vagyok megfelelő módon viszonyulni hozzájuk. Tudom, hogy részben maguk tehetnek a sorsukról, ezt ők vállalták, de nem ilyen egyszerű a történet. Múltkor vettem egy újságot tőlük - először elhajtottam az árust rutinból, aztán láttam, hogy egy lány előveszi a pénztárcáját a hidegben. Akkor azt gondoltam, hogy ezt én is meg tudom tenni, nem igaz, hogy nem tudom megtenni, és utánamentem az árusnak...A héten két hajléktalan szállt föl a buszra. Az egyik egy cserzett arcú, koszos világoskék kabátos nő volt. Mindene a piros retikül. Két kabátot viselt. És éreztem az irgalmatlan hideget. És elbőgtem magam. Arra gondoltam, hogy csak jusson ennek a nőnek egy tál meleg étel, és ne kelljen kint fagynia az utcán. Nagyon fáj a sorsuk. Az ő sorsuk is nagyon fáj...
Tegnap találkoztunk M-mel (egy nagyon klassz termóbögrét kaptam tőle karácsonyra; pont eltalálta, mert legalább 3 éve halogatom egy ilyen bögre beszerzését...már fel is avattam!); szóval M. mondta, hogy ilyenkor nem maga a hajléktalan fáj, hanem a bennem lévő hajléktalan, valami, ami...

Nem tudom, de azt érzem, hogy valami alapos változáson megyek keresztül.

M. szerint most mindenki várakozik valamire - ki pénzre, ki gyerekre. Mi párra. 

Tényleg olyan, mintha egy óriási rajtnál állna mindenki, és az órát figyelné...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése