2013. április 2., kedd

most ez van bennem

Nem tudom, minek kínzom ilyesmikkel magamat: a remek, bevált akciódús filmek helyett  mostanság romantikus, hovatovább szomorú-romantikus alkotásokat keresgetek a neten. Most néztem meg Az ártatlanság korát. Legutóbb süldő lány koromban láttam, és akkor persze nem érthettem meg olyan mélységekig a mondanivalóját, mint  most - a sírógörcs megállíthatatlanul tört föl belőlem. Nagyon kiborultam tőle.
A történethez hozzátartozik, hogy ha hangyalépésekben, de olvasom a belső gyermekes könyvet, és még nem kezdtem el visszaemlékezéseimet sanyarú traumáimra, de már most elkezdett bennem fortyogni a  méreg: utálom a volt osztálytársaimat, megint. Annyira köcsögök voltak velem általánosban, meg gimiben is. Meséltem K. barátnőmnek, hogy nekem mindkét suliban mondtak olyan sértéseket, hogy a szüleim egyáltalán minek gyártottak le...Persze, ez sok mindent tükröz a hozott belső mintákból, de az eredmény akkor is az, hogy a volt osztálytársaim köcsögök, és kész. Végre nem akarom "elfelejteni" ezeket a sérelmeket. Emlékszem, Gy. sem volt a gimis osztály kedvence, mégis pár év elteltével ő közölte, hogy fátylat kell rá borítani, mert ők is változtak. Na, borogasson fátylat rá ő, mert én nem fogok! Lehet, hogy a volt osztálytársak megváltoztak, és mindegyiknek sikerült konszolidált háziasszonnyá változnia, de az én traumáim ettől nem múltak el. Érdekes volt a könyvet olvasni, és sorra úsztak be a gondolatok, hogy "de hiszen akkora gonoszság volt a részükről!"
IGAZSÁGTALANOK, KEGYETLENEK, GONOSZAK VOLTAK. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése