2013. április 8., hétfő

mínusz egy

Mínusz egy olvasó, ahogy sejtettem - vidéki A. most el van foglalva az önismerettel, meg a távkapcsolatával, ami napokon belül megszűník távnak lenni. Írtam neki, hogy mi van vele, meg ilyesmi, és olyan választ kaptam, hogy ha rajta lennék az fb-n, akkor persze több mindent tudhatnék róla, de várja haza a párját, hogy utána együtt pihenjenek a thaiok között két hétig. És készül, nagyon készül a közös életre - már mesélte, hogy a párja az utóbbi éveket külföldön élte, így ők valószínűleg nem itthon kezdenek közös életet.
Mondjuk nem igazán értettem a levele egy részét - ti. önmagával foglalkozik sokat, meg azzal, hogy jó társ váljék belőle...Miért? Most nem az?
Amúgy meg nagyon örülök a boldogságának, meg az útnak, mert ugyancsak ráfér egy kis fizikai-lelki luxus barátnémra. 
Biztos nem én vagyok most a  legszórakoztatóbb elfoglaltsága, mert amúgy sem vagyok túl jó passzban.

Az igazság az, hogy nagyon parázom ettől a belső gyermek-gyógyítósditól. Ahogy olvasom a könyvet, egyre több ún. mérgező szégyent előhívó emlékem jut eszembe, és igen, ez a durva déja vu-érzés, amit annyiszor leír a szerző: akkor kezdődik a baj, amikor egy gyerekkel azt kezdik el éreztetni, hogy nem jó úgy, ahogy van, hogy valami hibádzik vele...Igen, ez egy borzasztó szégyen-érzet. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése