Kivonatolva: a lista tételei maradnak, mínusz a szerelem.
----------------------
Mmmm. Váltottunk két levelet vidéki A-val, aki válaszolt pár kérdésemre, mit ért azon, hogy tökéletes társ szeretne lenni. Nem írtam neki, de első körben ezt a kijelentést nem tartottam megnyugtatónak.
Válaszolt hosszasan, 2 M. P. idézetet is betéve - ekkor megvilágosodtam, miért borult ki neves drámaíró-tanítónktól zugolvasó L.: bizony könnyű agyonimádni a nőket és selyempapírba letuszkolni a torkukon, hogy vigyétek el ti a balhét, legyetek ti felelősségteljesek! Azt már nem mertem megírni vidéki A-nak, hogy bizony a felelősségvállalás Nap-attribútum, tehát a férfi legfőbb feladata, a befogadás-alárendelődés pedig a Holdhoz tartozik, ez lenne a nő feladata. Ezekhez a témákhoz eleve máshogy áll hozzá egy, a gyerekét egyedül nevelő nő.
Szóval A. is rájött, hogy a társa egy nagyra nőtt, sérült kisfiú...Megpróbáltam vele megosztani az én legutóbbi, megvilágosító erejű élményemet: ti. mindenkiben lakozik egy sérült belső gyermek, viszont e gyermek meggyógyítható, sőt! Meggyógyítandó - amennyiben az ember normális életet szeretne élni. (Kérdés: akar-e mindenki normális életet élni?)
Én, ha lehet, még lassabban haladok a könyvvel, mint bármi más irománnyal. Mintha ennyire fájna szembesülni - és akkor a gyakorlatokat még el sem kezdtem! Legalább egy leírást, meg egy levelet kellene hétvégén produkálnom.
Szóval, osztottam, szoroztam magamban, míg a tömegközlekedést élveztem, és arra a következtetésre jutottam, hogy amennyiben elfogadom a tényt, hogy évek óta senkibe sem sikerült beleszeretnem (mert ugye B., akit most is szeretek, csak éppen nem csupán, vagyis leginkább nem egyszerűen az evilági valóját, hanem arra áhítozom, ami minket odaát összeköt, a felsőbb énjére...na őt ilyenformán számításon kívül felejthetjük, mint egy jólsikerült lélektársat); szóval, ha elfogadjuk a tényt, hogy földi halandó jelenlegi formájában már évek óta nem lobbant lángra, akkor szembenézhetek azzal a kilátással, hogy soha többé nem leszek szerelmes. Ez csak annyiban zavaró tényező, hogy a listát (ami már nincs, hiszen önmagát tette feleslegessé), szóval e listát arra alapoztam, hogy jön majd a testi-lelki-szellemi társ. De, figyelembe véve a radixomat, ebben is van bibi: a 7-es Szaturnusz. Mert persze jöhet az a bizonyos társ, csak nem úgy, nem akkor, nem azokkal a feltételrendszerekkel.
No, nem bonyolítom a mondandómat: forradalmasítottam a nemlétező társkeresésemet. Kiiktattam a listáról a szerelmet. Nem, nem buggyantam meg - de ha arra várok, míg szerelmes IS leszek, akkor bizony akár gyökeret is ereszthetnék valami elhagyatott babérligetben. Természetesen a szerelem, mint olyan kihúzása a listáról nem érvényteleníti a további tételeket. Szóval, tulajdonképpen csak azt kellene elfogadnom, hogy a leendő társam egy olyan jólelkű, szellemi-lelki társ-szerűség lesz, akivel családot alapítunk, és akivel jókat hancúrozhatok, csak éppen nem leszek szerelmes belé. Ahogyan a jó hancúrról, úgy a kölcsönös tiszteletről, és a mély szeretetről sem tudnék lemondani. Mert akkor mi tartana össze minket?
Tulajdonképpen ez annak az elismerése, hogy a jó házasság és boldog párkapcsolatnak nem a szerelem a legfőbb fokmérője és kritériuma. Azt hiszem, sikerült életem legbakosabb, legszaturnikusabb kijelentését tennem.
Átgondoltam, még milyen analógiákat tudnék 7-es Szaturnuszra elfogadni, és egy-két ötletem támadt, amit meg is osztottam a Jóistennel. Ez nem biznisz, csupán néminemű kompromisszum.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése