Ma felhívtam a tesómat, mert szerettem volna pár dologban tisztábban látni. Ha ugyanis a szüleim mesélnek el valamit, az nem egészen úgy fest, mint a valóságban. A tesómból kivágtak egy anyajegyet, ami az utóbbi hónapokban jelent meg, jó nagy és gyanús külsejű volt. Sajnos a klinika össze-vissza vizsgálta, de nem tudtak egyértelmű választ adni, hogy jóindulatú, vagy rossz-e (azt majd az idő dönti el állítólag). A tesóm elment az onkológiára, ahol kiakadtak, miért nem oda küldték azonnal (bár a klinikán is mindenféle tumor-markereket megnéztek), és abban állapodtak meg, hogy mivel nem lehet egyértelműen kizárni a dolgokat, a testvéremet olybá veszik, mint egy rákbeteget, hogy végigkövethessék a dolog utótörténetét - 3 havonta vizsgálat, mellkasi röntgen évente, stb. A tesóm szerint az általános tumormarkerre negatív lett az eredménye, de a melanómáéra nem - ezt nem igazán értem. A lényeg az, hogy vagy jóindulatú elváltozása volt, vagy nem. Ha rossz volt, akkor pedig vagy nem lesz következménye (elég szép nagy darabot vágtak ki belőle), vagy 2 éven belül meghal.
Olyan furcsa érzés kerített hatalmába. Valahogy nem estem kétségbe, mint sógorom esetében. Valahogy az az érzésem, hogy ennek a történetnek jó vége lesz - nem tudom, miért. Próbáltam rávenni, hogy törődjenek magukkal - ekkor egy hosszú, félórás mesét kellett végighallgatnom a nővérem anyósáról, akivel elég bizarr a kapcsolata (finoman fogalmaztam). Engem jobban érdekelt, hogy más kapcsolatai milyenek, de szerinte rendezettek. Kiderült, hogy ez az anyajegy akkor kezdett el rajta nőni, amikor a sógorom lebetegedett. Nem is tudom, ettől még nyugodtabb lettem. Valahogy úgy érzem, ez csak egy jelzés volt. És amikor megpendítettem, hogy legalább a tudatalatti tízparancsolata cd-t hallgassák, mert az sokat javít az emberen, kiderült, hogy együtt hallgatják minden reggel és este. Igaz, hogy tesóm egyetlen mondatára sem emlékszik, mert még alszik, de a lemez elvileg a tudatalattira hat, tehát ez nem is baj.

Hm... Az a CD nekem se ártana!!!
VálaszTörlés