2011. július 24., vasárnap

idilli időutazás

Ha már a gyermekprogramokról írtam, ejtsünk szót arról, hová érdemes még gyerkőcöket vinni, akik legalább 6 évesek. Menjünk vissza az időben egy hetet, amikor hazautaztam jóanyámékhoz, és kirándultunk egyet Ipolytarnócra. A helyet én találtam meg egy újságban - ott kalandparknak hirdették a geoparkot. Én személy szerint imádok minden arborétumot, füvészkertet, angol- és franciakertet kastélyostól/kúriástól vagy anélkül. Hogy geopark, játszótér vagy más néven fut, az is lényegtelen. Rádumáltam a szüleimet - ugyebár négy héten át nem hordhatják a srácokat csak a strandra meg a Mátrába túrázni. Bár atyám egyszer elvitte a lurkókat, és kiderült, hogy ők jobban bírják hegynek föl, mint szegény Apu...Azok a régi szép idők gyerekkoromban, mikor még csak úgy, ebéd utáni séta gyanánt fölruccantunk a hegyekbe! Imádtam, vagyis azóta imádom (Füreden bekötött szemmel is eligazodom). Én nem lennék boldog alföldi térségben. Persze most is a lapos oldalon élek, de a hegyek elérhető közelségben vannak. Számomra az ideális lakóhely egy ház lenne a hegyekben, a közelben a fák és egy hegyi tavacska. A távolban a szomszédok meg az ég :-)) Álmodik a nyomor! Mindig nézegetem a házikókat a "szép házak"-ban (építészeti újság, gazdag magyarok gps-szel behatárolhatatlan napkollektoros, medencés magánbirtokai majdnem nemzeti parkokban - és milyen jó érzés azokat a "kulipintyókat" megkritizálni! :-)) Ezt az újságot jobban szeretem a hagyományos lakáskultúráknál, mert nem csak a bútorokat fotózzák, a házaknak az alaprajzát is leközlik, meg a környéket -szerintem az az igazi művészet, no de elkanyarodtam az eredeti témától...
Szóval nekivágtunk a beígért időutazásnak, és egy rövid kitérő után (megtekintettük az útba eső sztúpát a Kőrösi múzeum nélkül) meg is érkeztünk. Kiderült, hogy egész napos programmal el tudnak minket látni - az alapjegyben benne van egy túravezetés, egy miocén park, a megkövesedett mocsári ciprusok megtekintése, valamint a "lombsétány" is; ezen kívül be lehet fizetni egy ún. "4D-s" mozira. Ennek ugyebár jó zsíros az ára, mert egyedüli az országban, de ha már arra jár az ember, vétek lenne kihagyni. Édesanyám a mozira nem volt kíváncsi, mert ő olyan rosszul levős fajta (de ezt már tudjátok, és amúgy is jól tette, hogy nem jött be, őt úgy vakartuk volna össze). Nagyobbik unokaöcsém előre sajnálkozott, hogy a film csak 15 perces. Utólag nem sajnálkozott, hanem együtt émelyegtünk. Az amúgy tisztességesen 3D-s mozit egy repülősülésre emlékeztető, az előadás alatt a nézőt ide-oda rángató szék tette "négydimenzióssá". A filmnek jó volt az alapötlete: egy képzeletbeli időutazást tettünk a 20 millió évvel ezelőtti tájba - féreglyukakon keresztül eljutottunk az ősemlősök korába, ott jól ránkijesztett egy pumaszerű lény meg egy medvekutya, aztán kitört a vulkán és minden elhomályosult...Mi meg egy órán át émelyegtünk. Egy élménynek jó, de azt hiszem, nem fogom megismételni.
A túravezetőnk egy nagydumás (és nagytudású) úr volt, aki nagyon jól eladta a földtörténeti látványosságokat. Az az igazság, hogy ha valaki nem egy ásványmúzeumba megy, ahol külön az orra alá dugják a kőzeteket, látványos rajzokkal szemléltetik a tektonikus mozgásokat és más, vulkáni tevékenységeket, hanem csak úgy végigtrappol egy átlagos erdei útvonalon, akkor valószínűleg észre sem veszi a sok esetben növényzettel betakart földgyűrődéseket. Fogalma sincs arról, hogy éppen egy beltenger fenekén, vagy egy lekopott vulkán tetején flangál. A bácsi nagyon jópofán magyarázta el, hogy éppen hol állunk; aztán persze előkerültek a "látványelemek" is: a megkövesedett pinea-törzs (erről híresült el a vidék), és a megkövesedett állati lábnyomok. Ez utóbbiakhoz készítettek egy 3D-s dokumentumfilmet is, így aki lemaradt a 4d-s sokkolásról, az bepótolhatott mindent.
Visszafelé bekukkantottunk a Miocén parkba - ez, azt hiszem, még nagyon új, a benne lévő növények elég fiatalok, és megnéztünk a híres mocsári ciprustörzseket is. Ebédeltünk, aztán nekivágtunk a "lombsétánynak". Ez az ún. kalandpark rész. A nagyobbak és bátrak 10 méter magasban hevederes nadrággal megerősítve ingó-bingó függőhidakon sétálgathatnak, de a kisebbek és kevésbé bátrak is megtalálhatják a számításukat a földdel egy szinten, mindenféle extrém játszótéri elemek társaságában. Alulról nézve nem nagy kunszt ez a függőhidas történet, csak aztán föntről nézve már más a gyerek fekvése...Ezzel akkor szembesültem, mikor a nagyobbik unokaöcsikém kacagva végigrohant(!) a függőhídon, hogy "ez tök jóóóó!!!" - én meg ott álltam a másik végén, ami expanderként kilengett, és sikoltoztam. Tisztában vagyok azzal, hogy ezeket az acélsodrony köteleket sokszorosan kibiztosítják, de akkor is valami rengett alattam, a drót felsértette a kezemet, úrilányos mivoltom a semmibe foszlott (mért? volt olyanod?). Élmény kipipálva, ismétlés majdnem kizárva. A srácok persze imádták, és még órákig elszórakoztak volna Tarzan-üvöltéssel, míg egyik fától a másikig siklottak. Mindenkinek csak ajánlani tudom. :-))

1 megjegyzés: