2011. július 5., kedd

B. barátném kálváriája

Ha már annál a csuda keresztkvadrátnál tartunk: a héten még érezhető lesz.
Ma B. barátnőmön volt a sor: úgy tűnik, betelt a pohár, a sors kihajtja belőle, hogy változtasson önmagán. Sokat írtam már, hogy mennyire nem dolgozta föl a betegségét, a műtétét, viharos kapcsolatát férjével (ami ezekből egyenesen levezethető), és hogy nőiességét mindenféle buta flörtölgetésekkel és megcsalásokkal próbálta föléleszteni (sikertelenül). Igazából szembe kellene már néznie önmagával, a betegséggel, felelősséget kellene vállalnia önmagáért, az életéért, és megbocsátania az oly sokszor okolt külvilágnak, meg magának is.
Egy ideje a fejébe vette, hogy a férje csalja. Ami, ha figyelembe vesszük, hogy mi mindenen mentek keresztül (a férje mellette állt betegségekor is, utána házasodtak össze, együtt mentek neki az örökbefogadásnak, elfogadta B. hangulatingadozásait, rapszodikus dühkitöréseit, stb.), valahol borítékolható volt. Szerintem a férje nem hülye, végig sejtette, amikor B. a tilosban járkált; elég intuitív és érzékeny-érzelmes lélek. Ha megcsal, úgy fogja tenni, mint egy nő: érzésből, dühből, nem azért, hogy elhagyja a másikat. A történet nem egyszerű, mert B. a barátnőm, és látom, miért csinál hülyeségeket, tehát nem könnyű kimondani a verdiktet, hogy "ezt érdemelte". Ez nem érdem kérdése; az élet egy idő után kikényszerít, behajt. Másfelől az utóbbi 4 évben a férjnek nem igazán volt munkája, B. lett a családfenntartó, és ez is elég frusztráló lehetett mindkettejüknek.
Ma B. kiborult: reggel a férje otthon felejtette a mobilját, és hajnali 6 órakor érkezett egy szmájlis sms, hogy "jó reggelt, hogy vagy?"...Majd utána ismeretlen szám hívta is - B. fölvette, a vadidegen nő meg lecsapta a készüléket. B. kérdőre vonta férjét, aki tagad. B. most híváslistát kért a szolgáltatótól, mert a telefon az ő nevén van. De így legalább sok minden ki fog derülni.
Szegény B.! Együttérzést, hümmögést, sóhajokat kapott K-tól, tőlem viszont kemény dumát. Megmondtam, hogy nem szeretnék beállni a sajnálkozó siratók sorába, a segítőkébe viszont igen. És a fentieket - ti. hogy most már kénytelen lesz magával, a lelkével, stb. foglalkozni - neki is megmondtam. Lehet, hogy kicsit korán, mert ő még inkább kiborulni szeretne, de akkor is így bántam vele. Sajnos még mindig két-három havonta kell kontrollokra járnia; és félő, hogy a lelki önmarcangolás és a negatív gondolatok legyengítenék az immunrendszerét. Valójában már sokkal hamarabb el kellett volna kezdenie az öngyógyító önmegismerést - akkor lehet, hogy a férjével sem itt tartanának.
Tudom, hogy senkiből nem lehet a megvilágosodást kikényszeríteni, de hinni szeretném, hogy nincs még késő.
K. mondott egy vicceset: ha B-ben kellő hidegvér lett volna, válaszolt volna az sms-re, mintha ő volna a férje - egy idő után kiugrott volna a nyúl a bokorból...Fő a morbidizmus! :-))

1 megjegyzés:

  1. Igaza van K.-nak, ki kellett volna ugratni azt a bizonyos nyulacskát... :)

    VálaszTörlés