2010. május 2., vasárnap

Phillis

Egyetlen könyvvel sem véletlenül találkozunk...Én például a hétvégén félretettem egy regényt, hogy egy másik, rövidebb olvasmányt vigyek magammal a vonatra. És a mű szólt hozzám: egy szomorkás történet egy fiatal nőről, aki falun, a külvilágtól teljesen elszeparálva él szüleivel. Az egyetlen kapocs a külvilággal, a kultúrával apja latin és görög órái - a lány gyakorlatilag "kilóg" műveltségével, tudáséhségével kortársai közül. Ide érkezik egy távolabbi rokon - a fiatal férfi a történet narrátora, aki maga is úgy tekint a gyönyörű nőre, hogy nem venné el, mert hozzá túl okos, szép, és még magasabb is nála. Ellenben bemutatja főnökének, az agilis, jóképű mérnöknek, aki csakhamar rendszeres vendége lesz a  háznak - s a szülők mellett a leányt is elbűvöli. Noha úgy tűnik, a vonzalom kölcsönös, a férfit Kanadába szólítja munkája, és csakhamar elfeledkezik az angliai szerelemről - elvesz egy előkelő nőt, aki külsejében a főhősnő mása...Mrs Gaskell mintha csak nekem szólt volna: semmi konkrét lépés, csak sejtetett érzelmek a felek részéről...és maga a narrátor is hezitál, vajon mennyiben tehető felelőssé a mérnök a történtekért: mennyiben keltett hiú reményeket a lányban...végül a narrátor felmenti a férfit, de ahogyan a cseléd mondja: 

"Intő példa ez mindenkinek! Mire vezet az alattomosság! Némelyik ember hej, de játszva, hej, de ártatlan képpel csinálja, mint gerle a turbékolást."

Talán B. is így lehetett az ráutaló magatartásával: noha fennen hangoztatta, hogy így nem lehet köztünk semmi, meg úgy nem - de a tettei egészen másról szóltak. Szerintem fel sem fogta, mit tesz - utólag legalábbis mosta volna kezeit.
Az idő persze elhalványít mindent...addig meg megpróbálom minden gondolatomat arrafelé terelgetni, hogy legközelebb végre minden stimmeljen, a helyén legyen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése