2010. május 14., péntek

Barátnők és egyéb mizériák

Nem tönkretenni nehéz a dolgokat, hanem helyrehozni.

A hét eseményeiből ezt a következtetést vontam le, amint magányomban a számítógépem előtt merengtem. Januárban, mikor elemeztük szomszédasszonyommal az előttem álló évet, ő közölte, hogy a kapcsolatok kiemelt fontossággal fognak bírni ebben az évben - és nem feltétlenül a párkapcsolat, mint olyan, hanem minden kapcsolatom a külvilággal. Ez eddig nagyjából tökéletesen bejött. Kapcsolat hiányában a baráti kapcsolataimban következtek be olyan változások, élesedtek ki eddig jól lefojtott helyzetek, amikből most tanulnom kéne. Vicces, csak éppen szenvedek...Na jó, nem úgy szenvedek, nem annyira látványosan, mint egy szerelmi bánattól, de a háttérben ez folyamatosan nyomaszt. A héten azonban arra is rájöttem, hogy a sorjában jelentkező emberek által csak egyetlen dolgot kell gyakorolnom: hogyan hallgatok meg úgy embereket, hogy nem ítélkezem, nem adok tanácsot, és - ismételten szomszédasszonyom gondolatait idézve- nem zavartatom magamat a másik szenvedései miatt. Minthogy változtatni azon kívülállónak úgysem lehetséges. 

Konkrétan a fentiek úgy manifesztálódtak, hogy folytatódott a J_B_K-féle bagázs mizériája. J. már a kórházban megmondta, hogy ne avatkozzam bele, mert rámhúzzák a szaros lepedőt, és velem fognak rinyálni; ő megtartja a 3 lépést K-val, többet nem kavar be az életébe (lásd sokkal korábbi bejegyzésemet!). Szombaton baráti összejövetel volt K-éknál, és K. berágott B-re, mert olyanokat mondott, hogy már K. barátja is észrevette, aki köztudomásúlag elég vak és érzéketlen (meg energiavámpír). B. kritizálta K-ék kapcsolatát, ezzel megsértette a vendégjogot. Mondjuk én is elmondtam a véleményemet, de nem frocliztam annyit őket, mint B., csak igazat adtam a nősülne-de-ellenálló K-miatt-nem-teheti vőlegénynek.

K. hétfőn bejött hozzám, elpanaszolta ezt, és azt is, hogy B-nek pszichiáterre lenne szüksége, mert baja van magával, és hónapok óta K-n veri le dühét - beleköt, lekiabálja, megszégyeníti mások előtt, míg K., a hős mártír nem szólogat be neki, és mindent lenyel. Azt én is láttam B-n, hogy ritka rossz passzban van, de ő ráfogta a közelgő kontrolljára; végül is kéthavonta különféle rákszűrésekre jár, a férjének nem úgy megy az üzlet, lakást cserélnének, stb...K-nak is megemlítettem, hogy szerintem tisztázniuk kellene a nézeteltérést, de ő úgy gondolja, mindent megtett, ennél lojálisabb, előzékenyebb nem lehetne. 

B. nálam érdeklődött, K. miért orrolt meg rá, és rám nem, így B-vel is beszéltem, aki kicsit más megvilágításba helyezte a dolgokat: szerinte K. nem tudta magát túltenni a decemberi pasi-kudarcon, és azóta kifordult magából: az átlagnál is mocskosabban beszél, igenis beszólogat B-nek, míg B. mindig meghallgatja, vigasztalja, megadja azokat a pluszbókokat, amiket K. kissé álszent módon (jaj,de kövér vagyok!!! kb. 34-es mérettel!!!) kicsikar visszaigazolásként. K. súlyosan testképzavaros és depressziós, ez tény - és noha most jobban van, ismerve a betegség természetét, ez most egy hullámhegy. A gond csak az, hogy ezt a változást már a munkatársai is észrevették, és panaszkodtak rá, van, aki emiatt nem hajlandó vele dolgozni. A főnök, aki viszont baromira saras ebben a helyzetben, hiszen évek óta folyamatosan túlterheli a mindent elviselő, korábban alázatos stílusú K-t, állítólag nem tudja lekommunikálni vele a szituációt...

Nos, ez mind nem lenne még ciki, ha közben J. szülinapja miatt nem hívtam volna K-t, aki cinikusan közölte, hogy J. férje beszólt B-nek, hogy legalább hívjuk fel - úgy, hogy J-ék nem jöttek el szombaton, mert J. azt hazudta férjének, nem hívtuk meg. (Ezt tisztázni próbáltam B-vel - szerintem J. nemigen tudta volna megindokolni férjének, minek nem akar a barinőivel találkozni, mi a gond, és füllentett.) Próbáltam K-nak is utalni rá, hogy annak nincsen értelme, hogy mindannyian felhúzzák az orrukat, és nem nyitnak a másik felé, nem tisztázzák a helyzetet, de erre már velem is elég cinikusan kezdett el beszélni: hogy én milyen tapintatlan vagyok, mert éreztetem, hogy mindent tudok, de nem vagyok hajlandó semmit sem elárulni. Szó szót követett, különféle válogatott mondatok pedig egyéb válogatott mondatokat: megmondtam neki, hogy az a baja, hogy túl sok pszicho-könyvet olvasott, csak éppen nem alkalmazza a tudást, és neki valójában jó eljátszania a mártírt a párja mellett, mert ez is egy játszma; egyébként meg neki is segítségre lenne szüksége. Megkaptam, hogy szerinte nekem is, és ő van annyira tapintatos, hogy nem mondja el nekem a véleményét rólam...mármint úgy általában nem szokta elmondani.

B. úgy véli, hogy amit K. folytat a párjával, az már túlzás, és megalázó - hogy gyakorlatilag minden pasiban a potenciális megmentőt látja, és kikezd velük...Egyébként B. közölte, hogy K. szerelme is azért tűnt el hirtelen, mert K. a fickó munkatársával is randizott. Én azt hittem, hogy csak azután, hogy a srác eltűnt, de ez akárhonnan nézzük is, kapitális baklövés volt részéről.

Próbáltam B. lelkére beszélni, aki azt ismételgette, hogy neki egyikünkkel sincsen baja, és majd az idő elintézi...nekem viszont most hetekre elment a kedvem a K-val való akármilyen kommunikációtól. Akit a héten én is láttam, amint az egyik kollégára ÚGY mosolyog.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése