Holnap ismét a családhoz utazom. Három kemény, pörgős családi nap...Most nincs akkora kedvem odamenni - a szüleim hetek óta lent vannak tesóméknál, mert a kocsijuk folyton a szerelőnél van, a kisebbik gyerek pedig eltörte a kezét. A kényszeres vendégeskedésnek, a halmozott problémáknak pedig mindig kellemetlen hozadéka van. És általában azon szokott leginkább csattanni az ostor, aki rosszkor, rossz helyen áll...Persze az ember nem csak akkor áll a családja mellett, amikor kellemes karácsonyi mézessüti hangulat van, hanem mindenkor. Én viszont leginkább a saját problémáimmal vagyok elfoglalva: a túlsúllyal, a megválasztandó életformámmal/étrendformámmal. És igazság szerint a nővérem nemigen szokott tőlem olyanokat kérdezni, hogy hogy vagyok mostanában, hanem ha kibukik belőle, akkor azzal van elfoglalva, mennyire elhíztam. Minő törődés! Feltételezem, nem csak arról van szó, hogy elég baja van neki is, hanem ő az a típus, aki az utóbbi években ráállt arra, hogy megvárja, amíg az ember önmagától vakkant valamit. "Ha akarja, elmondja, ha nem, nem tartozik rám." Én még nem vagyok ezen a fejlett ezoterikus szinten, és meg szoktam kérdezni, hogy vannak, amire megkapom a semmitmondó választ: hát, elvagyunk. Jó testvérek vagyunk, csak 4,5 év van közöttünk, amit sehogyan sem tudok áthidalni, akármit teszek. A baráti kapcsolataim mizériáját pedig nem akarom előhozni, mert a nővéremnek igazi közelben lévő barátnője nincsen, így el sem tudja képzelni, az ember miért oszt meg bizonyos dolgokat más nőkkel...Ő ezt fölösleges bizalmaskodásnak véli - ebből a szempontból teljesen olyan, mint anyánk. Anyánknak nincsenek barátai. Én nem ilyen vagyok, nem ez a véleményem, vagy igényem az emberi kapcsolatokból...
Á! Tegnap buliban voltam: csak a szokásosban. Egyre laposabbak, és a szűk barátaimon kívül nekem más ismerősöm nem is akadt. Hamar eljöttem. Ott volt B. volt munkatársa, aki egy ideje nemigen kommunikál velem (B-től függetlenül!), de már ez sem hatott meg.
K. barátnőm is ott volt. B. barátnőm (hogy a nőket elkülönítsem most már volt-szerelem-B-től) szerint nyitnom kellene K. felé, mert már 4 éve vagyunk barátok...Hát nem! Megmondtam B-nek, hogy olvastam egy könyvet a vérmérsékletekről: K. tökéletes melankolikus-flegmatikus típus. Ha én kolerikusan bökdösöm, akkor visszahúzódik a csigaházába. Megtisztelem a flegmatikus problémamegoldással: semmit nem oldunk meg, hagyjuk, hogy elfeküdjenek a problémák és önmaguktól megoldódjanak. A flegmatikusak ugyanis nem utálnak semmit jobban, mint ha cselekedniük kell. A nemtevéssel uralkodnak másokon.B. kiakadt, de nem érdekel. K. amúgy is elment, mert talált magának férfiismerősöket - Zs., a titkolt nagy szerelme el sem jött...Sajnálom, hogy ennyire nem tudja túltenni magát a fickón, persze valójában fölösleges sajnálni. Mondtam B-nek, hogy küldje el a gyógyító asszonyhoz, mert engem remekül elvágott (szerelem)B-től - azóta SEMMIT nem érzek. Önfeledten kacarásztam az este, fel voltam dobva, és még két jó pasit is láttam - végre észrevettem őket!!! Az egyik nézett is, aztán három órán át nem volt képes odajönni, így inkább hazamentem.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése