2013. május 12., vasárnap

kimondtam, előreléptem

Pénteken valamit kimondtam, amit még élő embernek soha, és ezzel óriásit léptem előre az egyedfejlődés útján, úgy érzem. 
Pénteken ilyen csapatépítő partin voltam, ahol ott volt Gard...., akiről többet nem akartam írni, de muszáj lesz, a történet felvezetése miatt - a lényeg úgyis az, én mit éreztem, én mit tettem.
Szóval ő alaposan felöntött szegény a garatra - az ő élethelyzetében ez érthető. Én aggódtam, hogy eldől, annyira nem tudta koordinálni magát, meg ugyebár kitört belőle az őszinte. Felajánlottam, hogy üljön le egy kicsit. Erre a nyakamba borult, és elkezdte mondani, hogy neki mennyire fáj, hogy így alakult közöttünk, és attól fél, megint visszaélek vele. Satöbbi. És hogy mennyire rosszul érzi magát, és sírt, sírt, sírt élete tragédiáján. Többet nem akarok róla írni, nehogy túl sokat írjak, de ennyit muszáj volt, hogy érthető legyen a helyzet.
Velem ilyen ugyanis még nem történt. Hogy egy nő beleboruljon a nyakamba, és megmondja részegen, hogy mi van. Csak álltam, és nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Illetve azon rökönyödtem meg, hogy mindeközben én mennyire nyugodt maradtam, mennyire erősnek éreztem magam. És távolinak. Fel sem vettem, amikor mondta, hogy képmutatónak tart (tudom, hogy nem vagyok az), és azt sem, hogy mennyire hidegen nézek. Én ugyanis annak ellenére, hogy ez az egész helyzet mennyire felkavart, a saját nyugalmammal találkoztam. Azzal, hogy átöleltem, arra biztattam, hogy sírjon, simogattam a haját, és minden panaszára az egyetlen igaz választ adtam neki: hogy én ennyit tudok nyújtani neki. Nem próbáltam meg több, vagy más lenni, mint eddig annyiszor a családban, vagy fickókkal - egyszerűen én maradtam, az maradtam, amit akkor éreztem, és megmondtam őszintén, hogy ennyit tudok nyújtani. Ha kell neki, jó, ha nem kell, azt is elfogadom. Úgyis csak a tanúja lehetek a fájdalmának.

Ő azt kívánta, hogy én legyek boldog...No de a boldogság rajtunk áll!

Tudom, jobb lesz, ha elvesznek azok az üzenetek a telefonomból, hosszú távon jobb lesz.

Tegnap pont azt vettük asztrón, hogy az élet úgyis arról mondat le, azt kéri el tőled, ami a leginkább számít.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése