2013. február 6., szerda

valami elmúlt, valami jön

Valami elmúlt, és valami új jön - ha a külsőségekben nem is érzem annyira látványosnak a  fejlődést, az álmaim visszaigazolnak. Bár kétségtelen, mostanában kevesebb álomra emlékszem vissza, és valahogy az az érzésem, mikor felkelek, hogy valami nagyon intenzív történt velem éjszaka, csak nem tudom visszaidézni. Nem kell persze mindenre emlékeznünk - bizonyos dolgok könnyebben beépülnek, ha nem tudatosítjuk őket.

Az érdekes az, hogy most - ez a most az elmúlt egy hetet jelenti- gyors egymásutáni álmok jelezték a "korszakváltásomat". Ugyan azt nem tudom, pontosan melyik személyiségvonásomnak lett vége, változott meg, de nagyon pozitívan éltem meg mindegyik álmot. Ez vicces, mert elsőként egymás utáni két napon is megálmodtam a "világvégét", amit egyáltalán nem rossz érzések kísértek, sőt! Tudtam, hogy itt a világvége, de én biztosan tudtam azt is, hogy ez jó, és túlélem. Az egyik álomból csak arra emlékszem, hogy valami nők szerepeltek benne, meg iránytű - ez máris önmagáért beszél; további életlehetőségek keresése, spirituális útmutatás várása. Ez volt a második álom. Az elsőben a világvégét földrengések formájában vártuk, de nem izgultam, mert tudtam, hogy elérjük az utolsó vonatot, arra felszállunk, és megmenekülünk. Közben én egyszer még le is szálltam, és hazamentem a sminkes cuccaimért, mert az azért drága mulatság, és nem akartam a kenceficéim nélkül menni. A földrengés mindig valamilyen társadalmi-szociális körülmények/keretek megrendülésére és átalakulására utal (pl. én hogyan illeszkedem a közvetlen környezetembe); illetve utal a hitrendszer, a szellemi elgondolások megváltozására is. Érdekes mozzanat, hogy ki akartam menteni valamit az anyagi valóságból, amivel álarcot pingálhatok magamnak. A smink számomra nem csak a test feldíszítésének része, de határ is a külvilág és közöttem, egy olyan határ, amiben a külvilág nem láthat annak, ami vagyok.
Ma pedig valami egészen csodálatosat álmodtam: volt egy kisbabám, egy kislányka, olyan 8 hónapos lehetett, és rám hasonlított. Vittük megkeresztelni. A keresztelést nem én intéztem, hanem a család, így történhetett, hogy a kislány ref... lett. Nem értettem, és kérdeztem, ez miért lett így, semmi nem indokolja: ugyan az apjával nem vagyunk együtt (az apa személyét homály fedte), de az apa kat..., és lehetett volna az is (Hármat találgathattok, B. milyen felekezetű volt...). Amúgy viszont egyáltalán nem bántam, egyszerűen örültem a gyerekemnek. Az álom további részében A pontból B-be cipeltem a kislányomat, hosszú szoknyában, és az úticélnál (egy kollégiumban?) vettem észre, hogy elhagytam a retikülömet. Elindultam, hátha megtalálom, de ismét előbb fölébredtem, minthogy ez megtörténhetett volna. Tudtam: a retikülben csak az irataim, a kulcsom és némi pénz volt. Vagyis sikerült elhagynom az identitásomat. (Emlékezzünk: nemrég szintén elhagytam egy táskát álmomban...) A keresztelés, vagy alámerülés amúgy is életszakasz-váltásoknál, fordulópontoknál szokott jelentkezni, és mindig újjászületést jelez.

Vajon miben változtam meg? Vagy még előtte állok? Az a bibi, hogy az álmok időszerkezete nagyon adhoc módon kapcsolódik a lineáris időhöz, így nehéz betájolni, szakaszolni bármit is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése