És most annak szentelem az alábbi sorokat, hogy megemlékezzek egy legendás férfiszépségről...Óh, azok az izmok, és az a mosoly!!!! És a szép szál szőrök a karján...és az orra, a mosolya, az arccsont arányai :-))...Ha a reneszánszban élt volna, bármelyik mester boldogan lefestette volna...A Majdnem Tökéletes! Ilyen majdnem tökéletesen tökéletest csak kettőt ismertem, a Galádot, meg B-t, de B. külön kategória, mint tudjuk, és ne térjünk el a témától, hiszen Szépmosolyú izmai az említett két úrénál is tökéletesebbek...Komolyan szeretném egyszer látni egy kis bokszeralsóban edzeni, mert azt hiszem, különösen harmonikus látványt nyújtanának az egészséges izmai erőkifejtés közben...Óh, és az az orr!!! Sármos, enyhén hajlott.
Khm. És akkor most a tények:
Örültem, hogy kevesen vagyunk a teremben, mert így volt lehetőség válogatni a zsákok közül, bár az egyik srác elhappolta a kedvenc zsákomat, ami jó puha, de aztán találtam helyette másikat. Szóval, jó hír, hogy két puhább zsák is akad. El is kezdtem püfölni teljes erőbedobással, minek következtében a zsákok durván kilengtek. Ha valaki nem volt még zsákolásra kialakított teremben, annak elmondom, hogy a zsákok álmennyezetbe vájt lyukakon keresztül rugalmas, mozgó lapokhoz vannak rögzítve, így ha csak egyvalaki edz, akkor is valamennyire kileng az összes zsák. Persze ha minden zsák foglalt, és a kedves urak (és hölgyek) egyszerre használják őket, ámde eltérő ritmusban, akkor a fizika szabályainak megfelelően ez a kilengés egészen mást produkál. Most a srácok gyorsan kivonultak a ringbe, én maradtam egyedül, és már éppen szomorkodni kezdtem volna, amikor feltűnt egy pár ismerős vádli, és ezt követte egy önfeledt mosoly, egy lágy köszönés, és aztán a szünetben a szokásos "kézbepacsi" (Úúúúúú...Most gondoltam el, micsoda hátrány, hogy rajtam kesztyű van. Vajon mit éreznék, ha a puszta kezeink érnének össze? Vagy mi lenne, ha semmit nem éreznék közben?...mégis így jobb. Még lehet álmodozni.)
És lám: Szépmosolyú kihasználta, hogy egyedül vagyunk, és beszélgetést kezdeményezett...(Mondjuk, úgy vettem észre, hogy sok kuka pasihoz képest ő eléggé társasági, legalábbis abban az értelemben, hogy ha bejön a terembe, mindig szól egy-két mondatot valakihez. Ez határozottan pozitív gesztus. Én még nem jutottam el addig a merészségig, hogy ha bemegyek, akkor én menjek oda lepacsizni a fiúkhoz, bár azt hiszem, már illendő volna, végül is ez a helyi etikett.)
A nyitólépés egyáltalán nem volt angolos: kedves megjegyzés, hogy milyen erőseket ütök, tisztára kilengenek a zsákok. Reakció: lányos zavar. Lányos zavar oka: kétes bóknak tűnik, mivel egy nőt nem az erejéért szoktak dicsérni, sőt. De legyünk optimisták: egy edzőtermi helyzetben mégsem indíthat azzal, hogy "szépen libeg a hajad, jól ugrálnak a dudáid, de a technikád pocsék, bébi!". Szóval, a nőt dicsérni kell, ha nem a melléért, vagy a főztjéért, akkor az erejéért. Lányos zavaromban szabadkozom, meg, hogy "tényleg?", és "nem tudok ennél kisebbet ütni", ő meg évődik, hogy ideges lehetek, mire én tiltakozom, meg valami abszolút zagyvaságot nyögök az ütésüket gyengíteni tudó harcművészekről...Bla-bla. Szépmosolyú bemelegít, hosszan. Ilyenkor, asszem, nem illik zavarni. Érdekes, megint szóba hozta, hogy akkor jó az edzés, ha fáj...(vajon ezt mindenre értette, vagy csak az edzésre?!) Én zavarban vagyok, próbálok ütni és nem gondolkodni a lehetőségen, hogy kettesben vagyunk, most kellene lépni, de én nem léphetek. És ráadásul nem is leskelődhetek feltűnés nélkül, muszáj a zsákra koncentrálni. Eldöntöm, hogy kifulladásig maradok, tovább, mint szoktam, bírnom kell, kivárom, ő meddig...
A következő lépés részéről kissé angolos, de pozitív, hogy megint megpróbál beszélgetést kezdeményezni: egy mondat, mely a terem telítettségét szemrevételezi. Valahogy így: "Elég kevesen vagyunk mostanában, nem?" Mire az én válaszom helyeslés és helyesbítés, amely a múltkori teli teremre utal, mikor ő is ott volt, kissé bénán, úgymint "Ó, igen, bár én múltkor voltam úgy is, hogy teli volt a terem." Óra üt, megint ütni kell, de ha csak ketten vagyunk, akkor ki kell használni. Most már nem tudom, mikor üt az óra, megpróbálok koherens társalgást fenntartani Szépmosolyúval. Úgy tűnik, valamelyest vevő a dologra, mert ő is elsuhint olyan kaliberű mondatokat, hogy azt hitte, csak ketten vagyunk (nem vette észre kint a többieket?!), meg én, hogy ő biztosan jobban tudja, hányan szoktak lenni, én csak heti egyszer járok. Mire ő, hogy múlt héten ő is csak egyszer tudott jönni a munkahelye miatt, aztán kisebb magyarázatba kezd, hogy régen a ...parkban dolgozott, ahol kártyás rendszer volt, ha 5 perccel előbb jött el, akkor másnap szóltak, de ez a mostani hely jobb, mert nincsen kártya, és ma is elkezdett készülődni ekkor meg ekkor, csak...Mire én rákérdeztem, tényleg 7-ig lehet-e maradni, és ő, hogy igen, én meg arról, hogy ha később érkezik, úgy sokkal feszesebb edzéseket kénytelen tartani, de én ha jövök, már hamarabb itt vagyok, az kényelmesebb...
Bejönnek mások, a Szelíd szemű srác feje rákvörös és fújtat a ringbeli partnere miatt. Elhallgatunk. Nevünk nincsen egymás számára, még mindig nincsen (vajon lesz valaha?).
Tetszik a hangja. Sokkal lágyabb, mint azt a külsejéből gondolnám. És bizalomgerjesztő. Bejön nekem. Még ilyen kevés beszélgetés alapján is valahogy úgy érzem, nem csak egy szép testű, szép mosolyú valaki, hanem...A hangja egy olyan emberé, akiben nagyon szép érzések lakoznak. Egyre kíváncsibbá tesz; vajon ki lehet ő?

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése