Rövid közleményt szeretnék közzétenni: mára virradóra váratlanul (vagy nagyon is régóta várva) B. elhunyt álmomban.
Valójában ketten is meghaltak: az első évente hazalátogató haverom volt - szép csendben, 40 évesen szívrohamot kapott, majd ott feküdt öltönyben, kiterítve (azt hiszem, mindkét dolog, ti. a szív-baj és az öltönyösség is jellemző rá). Azzal voltam elfoglalva, hogy részvétem nyilvánítsam özvegyének, akit sehol sem találtam.
Utána hallottam meg B. halálhírét. Nagyon jellemző: alig volt jelen álmaimban, és a múltkor is csak telefonon beszélt velem - ez a halálhír is csak hír volt. Őt valami kombinált torok- és arcüreggyulladás vitte el (torok=kommunikáció, és fej=gondolkodás). Mondta valaki, hogy kérdezzem meg B. bátyját, hogy tényleg őróla van-e szó, de én teljesen kiakadtam, mivel B. bátyja már évek óta halott (és amúgy sem ismertem, még azelőtt távozott az élők sorából, hogy megismertem volna B-t). De ott, akkor elsirattam B-t, mintha az ölembe is vettem volna halott szerelmemet (előkerült valahonnét?). De ez az egész gyász olyan távolinak tűnt már, végtelenül távolinak...Felébredtem, és semmiféle megrendülést nem éreztem. Egyszerűen csak tudtam, hogy kész, eddig tartott, megszabadultam, többé nem fogok szenvedni.
Lehet, hogy a mai napom sem volt egyszerű, de mégis végigkísért a mély nyugalom.
Tényleg vége. Ezt onnan is tudom, hogy J. soha nem halt meg álmaimban - velem maradt, mint egy férfi-archetípus. B. alig volt velem álmaimban, de csak így mehetett el. Megint kezdhetek mindent elölről. :-))
-------------------------------------------------------------------------------------------------------
Ma, elégtételként bokszedzésen szóba került a szerelmi bánat. Nagyon vicces a férfiak érzelmi intelligenciája, komolyan mondom! Viszonylag sokan voltunk, jó hangulatban melegítettünk be, és megint szóba került az egyik srác szerelmi bánata. Azért megint, mert már vagy kétszer megütötte a fülemet zsákolás közben, hogy a srác búfelejtéséről viccelődnek, de inkább olyan flegmán, mintha nem vennék komolyan a dolgot. Igazság szerint nekem furcsának tűnt a fiú már elsőre - nem lenne csúf, nem az a puffasztott kolosszus-típus, de az arckifejezése...Hát, szóval nemigen lehet hová tenni. Mivel inkább poénkodtak, és csak egy-két mondat erejéig, olybá vettem, hogy akkor biztos ez a hívómondat az ő esetében az évődéshez, és a tartalma nem feltétlenül fedi le a valóságot. Nőknél ez úgy nézne ki, hogy kapva kapnak az alkalmon, félbehagyják az edzést, körbeülnek és gyors kupaktanácsot tartanak. (Lehet, hogy a pasik is, csak edzés után a sörözőben...) De ma megint; hogy legszívesebben sírni lenne kedve - mindezt telibe kényszer-vigyorgó képpel közli az edző bácsival, aki egy legalább kétmondatos prédikációt tartott arról, hogy se kutyáért, se macskáért, és még nőért sem éri meg bánkódni...(valamint férfiért sem, csak ezt nem mondhattam egy rakat fickó között!) Azért nincsen veszve minden, mert a nagy bánatban a szegény pára azért nem vakult meg teljesen: megnézett a házukban egy jó nagy seggű macát. :-)) A látványt nem fejtette ki - biztos feszélyezte, hogy ott vagyok, de még egy-két hónap és teljesen beolvadok az "ellenérdekelt fél" soraiba, és akkor...nos, akkor majd megosztom veletek a rút igazságot a férfiakról! :-))

Ó, én már tudok, sokat tudok róluk! F.-től az utóbbi 1 évben rengeteget tanultam! :)
VálaszTörlés