2011. október 9., vasárnap

hétvégi tortadúlás

Hát, megvolt, kérem szépen, a hétvége is. Jó volt. De pont azon gondolkodtam péntek este elalvás előtt, hogy milyen békésen érzem magam az unokaöcséim mellett is. Régebben kicsit feszélyezve voltam - fiúk, és úgy éreztem, hogy "én nem értek a kisfiúk nyelvén". A kislányokhoz képest agresszív játékokhoz vannak szokva; egy dinós szerepjáték, vagy egy playmobil meg -nekem- kissé unalmas egy legóhoz, vagy szerelős cuccoshoz képest (az én unokaöcsikéim nem azok a szerelős típusok, hanem inkább a szerepjátékosok). De mindez már a múlté! :-)) A 12 éves nagyfiúval már lehet értelmeseket beszélgetni, sőt, tanúja lehettem az önérzetes kamasz-kirohanásainak is. Mindent megeszik (egy átlagos sáska-falka smafu hozzá képest!), így a "helyi látványosság" is megvolt. Nyár óta 4 centit nőtt (szerencsére nagyon arányosan nől); most 162 centi és 43-as a lába. (Igen, 43-as!!!). Sportol, és átlagosan többet eszik, mint a szintén sportoló 44 éves apja. Konkrétan cirkuszban kellene mutogatni: olyan, mintha egy gép lapátolná be azt a kalóriamennyiséget, ami két felnőtt bányásznak is elegendő lenne. Tesóm szerint van, hogy 1,5 kiló húsból négyen esznek - egyszer. Az étteremben 15 deka húst számolnak egy adagnak...A 60 deka majdnem a harmada a másfél kilónak. Nem a 6 éves kisebbik, és nem a tesóm eszik meg fél-fél kilót. És az apjuk sem nagyon, noha ő azért emberes adagokat képes eltüntetni. Ültem szombat reggel, és néztem, amint a gyerek - saját bevallása szerint- "csak" 2,5 nagy karéj kenyeret tüntetett el. Gondolom, az otthoni tobzódásban az is közrejátszhat, hogy a menzán nem növésben lévő, sportoló gyerekeknek adagolnak, hanem azoknak az elsősöknek, akik a tornasor végén állnak, és annyit eszegetnek, mint az a kiskutya, amelyik egy pezsgőspohárban fér el. Nem csoda, ha a kölykök a küszöböt rágják! (Szerintem az egyik olyan terület, ami óriási reformra szorulna, az a gyermekétkeztetés: nem egyszerűen a kólát meg a chipset kellene száműzni a büfékből, hanem kétszer akkora adagokat kellene adni sokkal egészségesebb - és finom!- ételekből. Azt el tudom képzelni, hogy egy falusi suliban úgy oldják meg az alapanyagok felvásárlását, hogy a helyi parasztoktól veszik, akiket ismernek. Persze sok múlik a szülőkön is: tesóm mesélte, hogy anno az oviban náluk szerveztek ún. reformélelmiszeres bemutatót kóstolóval. Itt sok olyan megoldásra felhívták a szülők figyelmét, amit nem aranyárban mérnek, de egészséges és finom is. A szülők nagy része húzta az orrát, hogy "Úristen, te ezt hogyan tudod megenni?" - a tesóm megkóstolta az összeset.)
A kisebbik gyerekkel sincsen sok gond, azt leszámítva, hogy ő a kicsi, és minden problémát masszív hisztizéssel akar megoldani. A testvérek amúgy egyfolytában szekálják egymást - aztán csodálkoznak, hogy büntibe kerülnek. Szóval, a kisebbik, aki mesefüggő, mesét olvastatott velem. 2,5 óra elteltével már elkezdett kiszáradni a torkom, és a vízbevitel sem sokat segített. Még neki állt feljebb, hogy "alig olvastál". :-)) Mindenki nagyon várja már, hogy önmagának olvasson; de egyelőre elsős, és még legalább egy évet ki kell bírnunk. Mivel mese-mániás, megvan rá az esély, hogy az átlaggyerekeknél sokkal hamarabb fog aktívan könyveket forgatni.
Megsütöttem a csoda-tortát: most újfajta krémet próbáltam ki, a sűrű pudingba vajat is kevertem. A végén olyan kemény lett a krém, hogy a torta külsejére, különösen az oldalára úgy kellett fakanállal fellapogatni, mintha vályogot tapasztottam volna. De megérte! Ma, amikor felvágtuk, a leggyönyörűségesebb, szabályos tortabelső mosolygott ránk. És, hát...azóta volt, nincs. Édesapám szerint a torta nagyjából négy kilós volt, nyolcan voltunk rá. Délben egy-egy szeletet ettünk, a bátrabbak másfelet. A maradékot a két gyerek falta be ozsonnára. Egy picit azért hagytak a szülöknek.
Egyéb érdekesség is akadt: igyekeztem sokat gyakorolni az asztro-órán tanultakat, és magammal együtt 20 embernek számolgattam ki, hogy van-e rejtett aszcendense, inkább pozitív, vagy negatív pólusú, ill. melyik évszakok dominálnak benne. Majd leestem a kanapéról, amikor megláttam J. pontjait: a sima képlet alapján nemigen lehetett érteni, miért ő, miért mi. Persze elviekben a nőideálja vagyok, ez látszik a képletén, de úgy értem, nem túl kedvező fényszögeink voltak, stb. A 19 emberből ő volt az egyetlen, akinek ugyanaz a rejtett aszcendense, a polaritása és az évszakjai is, mint nekem. Magyarán: az életét hasonlóan éli meg, a habitusa, stb...Legalább választ kaptam erre is. Aztán persze vele álmodtam: éppen szakítottunk, és kocsival akart elvinni a célba, ahol kitehet, de meg kellett változtatnunk az útvonalat, mert a kocsi majdnem lezuhant egy megszűnt felüljáró maradékáról. Közben (természetesen) csókolóztunk, tehát sejtettem, hogy nem ez lesz az utolsó megnyilvánulása - de mintha közben már évek óta más is lett volna a barátnője. Szóval olyan volt, mintha most szakítanánk, holott tudtam, hogy már évek óta mással van. Rá is kérdeztem, mi van a leányzóval, de láttam rajta, hogy ez egy nagyon oda nem illő kérdés volt...
Mielőtt még mérgelődnétek, hogy miért vettem be az asztro-gyakorlásba az ő adatait is: nos, mindenkiét bevettem, akiről sejthetem, hogy az aszcendense korrekt. És minél több gyakorlóanyagot szerettem volna.

1 megjegyzés: