Szombaton ki akartam takarítani, és utána szerettem volna valamiféle ellazulást tartani, kipróbálni azt, amit K. entitás ír, hogyan vegyük föl vezetőinkkel a kapcsolatot. De egy darabig csak odáig jutottam, hogy lecsüccsentem a kanapéra kávézgatni, teázgatni, kezemben a könyvvel - ez is egyik kedvenc reggeli magány-rituálém: addig kávézgatok és olvasok, míg már nem lehet tovább halogatni az ebéd odatételét meg a takarítást.
Ott ültem, és egy idő után ismét elálmosodtam, aztán csak merengtem a szép délelőtti fényeken. Októberben még csodálatosan világos tud a reggel lenni, a függönyön áttör a fény, puhaságba burkolva a falakat. Hirtelen olyan szép lett a nappalim - és megláttam valami mást is. Súlya, teste lett a levegőnek; csipkés tömeggé vált, ami a szemben lévő könyvespolctól és tévészekrénykétől elválaszt. Alaposan szemügyre vettem, hiszen nem siettem: ezt a tömör energia-érzetet nem a szokásos fénytörés okozta. Ott virított a könyvszéleken, a kékesfehér aura glóriát vont a fehér gyertyáimra, és lassan, méltósággal meglódult a könyvespolc, a tévé. Mintha egy zsebkendő szegélyeit húzogattam volna, az eddig kifeszített vászon hullámzani kezdett. A tévén kevésbé lehetett érzékelni e mozgást, de a könyvespolc színes kötetein annál inkább. Nem ijedtem meg, ahogy boldog ujjongás sem fogott el. Konstatálni próbáltam, hogy ez mind természetes része életemnek. Próbát tettem: lehunytam a szemem, és éreztem, érzékeltem magam körül a besűrűsödő energiákat. Megkérdeztem, hogy van-e itt valaki, és azonnal megsimogatták a combomat. Azt szeretem bennük, hogy olyan hihetetlen boldogsággal töltenek el a jelenlétükkel.
Délután, a módszerességem némi gátat vetett a spontaneitásnak - tiszta szoba ide, vagy oda!-, de életemben először láttam, és nem csak érzékeltem valakit, és nem csak felvillanó, sejtelmes történet-képekben, amiben szép angyalok és férfiak jönnek-mennek beazonosíthatatlan tájakon, hanem mint valakit, aki ott van mellettem, a szobámban. A fénylény égőkék szemmel (ez volt az egyetlen "arcvonása", amit ki tudtam venni), lekuporodott a jobb lábamhoz, és valamit kiszedett(?) belőlem. A többiek(?) mögöttem maradtam, mint mindig, nem láttam őket.
Később a parketta diszkréten fodrozódni kezdett, minta tó felszíne, ha fúj a szél.

Jesszus!!!
VálaszTörlés