Amióta megírtam a levelet, bevittem a mintámat a kórházba, kezdem sokkal nyugodtabban szemlélni az életet. Valószínűleg túllendültem az ügyeletes kétségbeesési fázison.
Már az sem zavar, hogy nem mehetek le húsvétra, az orvos nem javasolta (ne kockáztassunk, noha az eredmény csak jövő héten lesz meg). És a sógorom esetében is bizakodást érzek - a tünetei csillapodnak, és noha még mindig kutatják, mitől betegedett le, bízom benne, hogy csak fel akarta rázni a családot. A nővérem is nagyon pozitívan viszonyult a levelemhez.
Tudom azt is, miért lettem beteg, és mi célból.
A betegség, amiről még nem írtam, elég banális (remélem), ugyanakkor kínos és kellemetlen is. És mélyen szimbolikus. Jó ideje produkáltam bizonyos tüneteket, de ezeket egészen más okokra vezettem vissza. Aztán egy reggelen előbújtak a kis szörnyetegek. Borzasztó, egy, a tisztaságra, személyes higiénére adó embernek borzasztó azzal szembesülnie, hogy paraziták lepték el. Nem, így azért túl drámai (az érzés az!). Akkor vegyük humorosra: egyik reggel azt veszed észre, hogy amikor vécézés közben lepislantasz, a kishaver kajánul szemez veled. Még tán vigyorog is. De legalábbis k...-ra viszket! Persze szeme nincs (asszem, ha biológiai ismereteim nem csalnak), viszont marhára szapora fajta, már ami a szaporodását illeti. Először rettegsz, nem akarsz szembesülni, hiszen te tiszta vagy, naponta kétszer is tisztálkodsz, kézfertőtlenítőt hordasz magadnál, máshol soha nem ülsz le a vécén, és úgy általában minden nyers zöldséget megmosol. De ő akkor is beint neked, aztán másnap reggel egy másik, és éjszaka is felébredsz a viszketésbe. És a net! A neten vándorférgek kinagyított horrorképei vannak - ezek bejutnak a tüdőbe, a májba, mindenhova befészkelhetik magukat. Úgy döntesz, mégsem akarsz ifjan meghalni azért, mert szégyelled magad egy olyan dolog miatt, amiről nem tehetsz.
Az orvos persze másképp látja a helyzetet. Gyógyszert nem hajlandó a "személyleírás" alapján adni, ellenben kaka-mintákat akar (csak tudnám, minek kell a járványügyet is tájékoztatni egy kis privát gilisztáról?!). Kaka-minták levétele akadályba ütközik (asszem, ezt lelki szorulásnak is nevezhetjük, bár lehet, hogy a kis dögök tehetnek a csikaró hasról és az ihlethiányról is). Persze, ha úgy veszem, elviekben már mindenkit körbefertőzhettem volna, mindenesetre megkaptam, hogy a második mintát én vigyem a kórházba. Azt is megtanultam, hogyan kell egy napig szagmentesen és hermetikusan elszigetelve tárolni egy kaka-mintát az irodai fiókban (haza mégsem akartam vinni!).
Közben az édesanyám, a nővérem, sőt, a mintát átvevő nagyon szimpatikus laboros hölgy is felismerte a bűnöst (szerintük ártatlan cérnagiliszta, az ovisok kedvence), és megnyugtattak, hogy minden rendben lesz, ez banális, csak arra kell ügyelni, nehogy visszafertőződjem. Na ja: el is költöttem hirtelen 8000 forintot egyszer használatos bugyikra, ruhafertőtlenítőre, normál fertőtlenítőre (kétfélére!). És nem vettem még étkészlethez fertőtlenítőt. Bár a laboros szerint gazdatest nélkül ezek életképtelenek, azért a fehérneműket, a tárolót, az ágyneműt és egy-két nacit ki kéne csírátalanítanom. De a tenyésztés eltart egy hétig, így a húsvétot nem kórházi ihletésű klórozással fogom tölteni.
Ami kiábrándító, az az, hogy gyógyszert nem írtak fel, így minden este fokhagymát eszem. Szerintem napközben a bőrömön át párolog, de legalább elkerülnek a nappali vámpírok :-))
A húsvétot azonban egyedül töltöm. Eldöntöttem, hogy megpróbálkozom egyfajta belső utazással, hogy a gyerekkori sérelmeimből is tudatosíthassak párat. Amióta elolvastam a belső utazást, egyre határozottabban érzem, hogy erre van szükségem. Végül is az utóbbi négy hónap is az volt, csak kicsiben.
Ez a cérnagiliszta elég szimbolikus: elkaptam egy tipikusan gyerekbetegséget, ráadásul az emésztőrendszerem fertőzött - mintha sok érzelmi szenny akarna a felszínre törni és távozni.
Az utóbbi hetek felfokozott eseményei miatt a hangsúlyok most eltolódtak, így könnyebben el tudtam ereszteni a kívánságlistát is - szinte soha nem agyalok körülötte, mert tudom: megvan Férjuram, méghozzá a legjobb helyen, és jön, amikor jönnie kell. Nyugodt vagyok, bizakodó, és a sok felszíni borzongás ellenére most érzem először azt, hogy nem görcsölök a párkapcsolat témáján.
A szememen, a látásom alakulásán sem aggódom már, inkább kivárom, mi lesz. Igazság szerint az utóbbi napokban elbizonytalanodtam megint, hogy mért akkor, miért úgy érzékelek dolgokat, aztán ebben is történt némi előrelépés, vagy megelőlegzés: most már szemből is látok egy réteget, ha ellazulok (de nem koncentrálok), bár ez inkább átlátszó és sűrűsége van. Tegnap ültem a mintámmal, rábambultam egy hölgyre. A hölgy türkiz színű pólót viselt, a fal szürke volt. Egyszercsak a fejénél az átlátszó felhő felfénylett, majd tovább nőtt: a vállából szabályos vállszélességben elkezdett kinőni a vastag, harsogó, lángvörös aurája. És tulajdonképpen egészen más módon nőtt ki ez a 10-15 centi széles sáv, mint amikor "rákoncentrálással" akartam valamit meglátni, és sokkal intenzívebb, tömörebb volt a szín is, mint máskor; nem volt átlátszó, hanem elfedte a falat. Ez némileg más, mint amilyennek én az aurát képzeltem. Feltehetőleg ér még egy-két meglepetés a látással kapcsolatban.

Olvastam... néhol mosolyogtam... :)
VálaszTörlés