Megkérdeztem: nincs akadály. Készen állok. Legfeljebb annyi van csak, hogy most már nem felel meg akárki. Most nem volt semmi különleges "mozizás", hanem a nyugalmat kaptam ajándékba. Az utóbbi hetek családi izgalmai után ez jól esett (sógoromnál két hét alatt egy kórokozót sikerült találni, de még kutatnak).
Ami engem illet: a látásommal kapcsolatban elbizonytalanodtam, még némely szembetegségre is rákerestem, aztán rájöttem: nem ugyanúgy látok szemüvegben, meg kontaktlencsében. Szemüvegben szoktam bizonyos szögekből "színeket" látni, de ez lehetne az üveg fénytörése is. Egy bibi van csak: tavaly ilyet nem csinált ugyanez a szemüvegem.
De ez komoly fejtörést okozott nekem: erősen rövidlátó vagyok, hol ez, hol az a segédeszköz van rajtam, az egyik rácuppan a szemgolyóra, tehát a görbületeken módosít...Hogy fogják ők ezt kialakítani nálam? Annyit agyaltam a témán, hogy végül feladtam: ez legyen az ő problémájuk, ne az enyém! Amíg minden tűrhető szinten kialakul, az úgyis évekbe telik! (A gyógyítónál a kezdeti fázis volt 4 év, és csak utána kezdték el tanítani).
Érdekes, de most inkább az emberek feladatairól, meg ilyenekről kérdezgettem. Emlékezett, mi volt az első mondata hozzám. Vajon minden első mondatára emlékszik? A feladatomat nekem kell fölfedeznem magamnak. Ezen nem lehet spórolni, végig kell menni az úton. Már nem is izgat, milyen hosszú lesz - egész életemben folyton csak úton voltam/vagyok; már föl sem tűnik. Igazából nekem soha nem voltak olyan szakaszok az életemben, amikor megpihenhettem volna mondjuk egy kapcsolatban. Egyetlen kapcsolatom sem volt "sziget", ha fogalmazhatok így.
A könyv azt írja, hogy a lista mellett tisztázzunk le magunkban alapvető dolgokat, úgymint hogyan szeretnénk a másik mellett ébredni reggelente, meg mit szeretnénk vele hétvégén csinálni, akarunk-e gyereket...Én úgy szeretnék Férjuram mellett ébredni, hogy azt érezzem: ő számomra a szigetem. Minden nap elmegyek lubickolni a tenger-életbe, csinálom a magam kis dolgait, de tudom: este hazamegyek a szigetemre, kikötök.
Ma találkoztam egy különleges férfivel. Az egyik kollégám, és már 45-50 éves lehet. Nős, két gyermeke van, és azt hiszem, boldog is. És az benne a különleges, hogy ő olyan NORMÁLIS. Konszolidált, hétköznapi, nagyon férj-szerű férj (szerintem még barkácsol is!), és mindemellett maximálisan férfias és vonzó. Ha tíz évvel fiatalabb és független lenne, szívesen találkoznék vele, mert olyan elfogadó a tekintete. Persze, lehet, hogy a férfiaknak idő és keserves élettapasztalatok kellenek ahhoz, hogy ilyenné váljanak.
A könyv szerint igen pontosan kell leadnunk a rendelést. Színezem a képzeletbeli portrét Férjuramról és a hozzá fűződő érzelmeimről.

Ez egy szép és nyugodt bejegyzés. Kiérződik belőle a hit és a bizonyosság: eljön Férjurad. Itt az idő. :)
VálaszTörlés