2011. január 29., szombat

Miért?!

Nem fogom megkérdezni az Urat, miért, de bizonyára nem volt itt az ideje. Ezúton értesítem minden kedves olvasómat, hogy nem sikerült elboltolnom magamat tegnap, tehát a blog ezután sem esküvői ruhák tervezgetésével fog foglalkozni. :-((
Tényleg szomorú vagyok. Árpi sajnos sokkal vonzóbb fizikailag is, mint amire emlékeztem. Azt hiszem, ezt nevezik "álompasinak", bár mintha azok csak az álmokban léteznének.
Szóval tegnap este nem csak a vizuális élmény volt felemelő, hanem a beszélgetés is: több, mint 4 órát beszélgettünk, és egészen furi volt: úgy érzem, hogy nagyon sok mindenben hasonlítunk egymásra, de úgy, mintha ő én lenne fiúban - más dolgokban pedig teljesen idegen, ismeretlen. Mivel nem indult meg az a fajta energiaáramlás, amit reméltem (reméltem én azt egyáltalán?), és ő bevallottan visszafogta magát, így persze nem történt semmi "olyasmi", sőt, mivelhogy belefolytunk párkapcsolati kérdésekbe, képet kaphattam Árpi jelenlegi "állapatjáról" (ez olyan szép, régies kifejezés, hogy muszáj volt beleszerkesztenem).
Árpi az a fajta vízöntő, mint J. volt, csak hozza a vízöntők exhibicionista jegyeit is. Csodálatosan keverednek benne azok a szaturnuszi vonások, amitől visszafogott, úriemberes benyomást tud tenni, ugyanakkor láttam pár vicces fotót róla valami "banyabálon", ahová a fickók csak női ruházatban mehetnek el. (Az egyik képen olyan, de olyan bicepszet villantott, amitől a magamfajta ősember-rajongók elolvadnak...) Mindemellet érződik a keresgélési stílusán, hogy valójában még nem akar elköteleződni. Kifelé nyifog, hogy milyen ciki, hogy még nincs gyereke, ugyanakkor ez valójában persze belőle jön...
Elmondta, hogy őt mennyire zavarja, hogy volt vele olyan: csak a testi szükségletek miatt futott egy lánnyal, aki totálisan máshogyan értelmezte a történteket. Ettől azonnal balsejtelmeim lettek: lehet, hogy nekem se tudna többet nyújtani kellemes pásztoróráknál - én erre viszont nem érek rá.
Nos, annyit kommenteltem a történetet, hogy más dolog egy 22 éves nő idejét rabolni, és más egy harmincasét...És egyértelművé tettem, hogy én a magam részéről elegendő személyes tapasztalatot gyűjtöttem be ahhoz, hogy már egy konszolidált kapcsolatot keressek. (És ha figyelembe vesszük, hogy milyen nehéz egy ilyen jó krapeknek ezt mondani, sejtve-tudván, hogy..., akkor akár meg is dicsérhettek teljesítményemért!)
Egyébként az volt a duma, hogy öregebb vagyok nála - ez egy hihető, de fals indok. Részéről a nagy elszalasztott lehetőség egy nála 5 évvel idősebb hölgy volt, akivel tökéletesen érezte magát, a korkülönbség miatt azonban nem akarta felvállalni, mert mi lesz, ha a nő 50 lesz, ő meg csak 45...Nem mondtam ki hangosan, hogy aki hülye, haljon meg, helyette diszkréten utaltam rá, hogy egy nő sokkal könnyebben hozzáfiatalodik a párjához, mint fordítva, és hogy igazából a temperamentum számít, ki mennyinek érzi magát. Bár vicces: nem felel meg neki, hogy egy évvel öregebb vagyok, de ő maga is 8 évvel nézett engem fiatalabbnak, pedig aznap még beteg is voltam...Mindegy, tudom, nem szép dolog a saját blogunkat önérzetépítésre használni. Bizonyára párszor lesz még ilyen visszautasításban részem.
Nehezen búcsúzkodtunk - tényleg mit lehet egy ilyen helyzetben mondani; még egymás vezetéknevét sem tudjuk!- és tett egy olyan megjegyzést, amitől dobtam egy hátast: hogy azért milyen kellemes látványban volt része, és igyekeznie kellett, hogy ne a dekoltázsomra figyeljem, hanem a szemembe nézzen...Déja vum lett: B. mondta ezeket nekem korábban, dekoltázsom nagy rajongója, és gyakorlatilag majdnem ugyanezekkel a szófordulatokkal. Közöltem, hogy tudom, milyen rendkívüli adottságom van, de legyen szíves, ezt így ne, mert valakire nagyon hasonlít a stílusa, és annak nem lett jó vége.
Sokkal korrektebbnek éreztem amúgy, hogy közölte: maradjunk abban, hogy beszélgettünk egy jót, de ennyi, mert nem hisz a férfi-női barátságban. Csak hát sajnáltam, és nem értettem, mi a fene van vele: jót eldumálunk, ezt elfogadom. Ha azt mondja, hogy nem vagyok az esete, akkor ezt is elfogadom, bár kicsit furcsa, mert akkor minek kérte el a számomat...De azt, hogy öregebb vagyok, meg nincs barátság - ezeket kissé kamu indoknak tartom. Pláne azután, hogy megjegyzéseket tett a dekoltázsomra. És hogy elkezdte a nyifogós visszatáncolást: hogy milyen kár, pedig még erről-és-erről nem is beszélgettünk, és milyen jókat tudnánk beszélgetni. Erre majdnem beszóltam egyet, hogy aki a saját fixa ideái foglya, az magára vessen (ez is tipikus vízöntős vonás), de csak előadtam a nagyon-joviális Nyilas-dumámat; hogy ez részemről teljesen kezelhető, én szívesen eldumálgatok vele, és amúgy is mennyire hasznos, ha van egy ellentétes nemű ismerősöd, aki teljesen máshogy véleményez dolgokat...blablabla. Legalább tettem valamit. Én megpróbálok nem a fixa ideáim rabja lenni.
Nagy hirtelen köszönt el és el is indult. Utána néztem: fura egy figura. Arra mindenesetre jó, hogy tovább cizelláljam gondolatban Férjuram listáját: igenis legyen fiatal, jóképű és atletikus - mert tudom, hogy lehetséges, hogy mellette intelligens és művelt is legyen valaki. Köszönöm, kedves Árpád, hogy megmutatta!
Az egyetlen aggasztó az volt, hogy hajnalban felébredtem, és már csak forgolódni tudtam, meg erre a lükére gondolni, és teljesen maguk alá gyűrtek a vágyaim...

1 megjegyzés:

  1. Igen, dicséret illet! És DE, lehet a blogot önérzetépítésre használni!! :) Azt viszont sajnálom, hogy nem jött össze.

    VálaszTörlés