2011. január 23., vasárnap

harmadik szakasz

Elérkeztem a Nagy Projekt harmadik szakaszához: ma végre megírtam az utolsó válaszlevelet (B-nek, történetesen), és kiírtam az összes "jótanácsot", hogy külön meglegyenek. Azt hiszem, minden este el fogom olvasni egyszer. Csak, hogy jobban rögzüljön a lecke.
A második szakasz különféle okok miatt késett: először volt ugyebár a radiátor-szerelés, aztán hazautaztam, kicsit családoztam, majd visszajöttem Pestre, hogy hivatalos ügyeimet intézzem, vásárolgassak. Azt terveztem, kicsit előrehaladok az ideális lakás kialakításában - megvettem pár spéci tisztítószert a takarítás folytatásához, meg jelentősen előrehaladtam az "álomnő-én" megteremtésében is - kissé nőiesebben szeretnék öltözködni; ez pénztárca, tömegközlekedés és időjárás-függő is. Nevezzük nevén a dolgokat: kényeztettem önnönmagamat. De az élet közbeszólt, mert csütörtökön elkezdett fájni a torkom, így inkább a betegség megelőzésére koncentráltam, nem takarításra - szombatra elígértem magam lakatolni. Lakatoláshoz semmi kedvem nem volt, de hát a kolléganő annyiszor hurcibált már ki a gyógyítóhoz, anyagi hozzájárulást meg nem fogadott el...Gondoltam, ne menjen egyedül. A második lakatolást egy külön bejegyzésben óhajtom megörökíteni az örökkévalóság, és a netközönség részére; de ismervén a közelmúlt eseményeit, Olvasóimnak kétsége sem lehet arról, mekkora fenntartásaim vannak egy ilyen rendezvénnyel kapcsolatban.
Szóval, az ősi gyógyászat összes természetes remekét bevetettem, hogy ne dőljek ágynak, úgymint ágymeleg, nagydózisú C-vitamin, napi 3 liter gyógytea, L. barátnőm kiváló masszőri tudománya (hogy felgyorsítsuk a nyirokkeringést), és romantikus dvd-k nézegetése, különös tekintettel a korábban lebecsült amerikai tini-vámpír-sztorira, mely iránt azóta enyhült meg ellenszenvem, hogy angolul olvasom őket. Mivel úgyszólván semmi időm olvasgatni és szótározni, így eddig az első kötettel végeztem, ami a filmeket illeti: Kedves L.! Most megtudod, de visszamentem a másik két részért is...És imigyen a három film végtelenített nézegetésébe fogtam. Nagyon hasznosnak bizonyult. Ez a film is segít letisztulni bizonyos gondolatoknak.
A tudatalattim persze aktívan jelezni kezdte, hogy ideje van a lezárásnak: még kétszer álmodtam exekkel. Egyet J-vel, és egyet B-vel. J-t szabályos nyomorékként láttam viszont: jött mellettem, és nagyjából a vállamig ért. Elmesélte, hogy megtámadták, megkéselték, és az orvosok így tudták csak megmenteni - azóta a lábfejeit ereklyékként hordja magával. Szörnyen megsajnáltam, és felelősséget éreztem iránta, próbáltam meggyőződni, hogy azért minden rendben van életében, azért a barátnője is megvan még és a munkájában is sikeres - miközben ő egyre jobban törleszkedett hozzám, újra meg akart szerezni magának. L. szerint ezek az én fóbiáim, valójában én nem akarom kiszabadítani magam egy ilyen korcs társaságából. Ki tudja...Mindenesetre ez az energia-dolog kettőnk-sokunk- között kezdi kinőni magát. A B-vel való álmomból csak arra emlékszem, hogy ő meg is szerzett magának, megcsókolt. De nem igazán tudom visszaidézni, pontosan mit mondtam neki - talán helyreutasítottam, hogy akkor rendesen kéne udvarolnia, vagy valami ilyesmi. De nem voltam túl elutasító.
Akárhogy is: ezek a szálak ragaszkodnak a létükhöz. Én viszont kénytelen vagyok megszüntetni őket.
Ma megírtam B. válaszlevelét. Egészen másfajta érzelmek törtek fel bennem (pedig elvileg már elvágtak tőle). Nem szorított a mellkasom, de megfájdult a fejem, és fájt, és hirtelen rossz érzésem támadt. Valahogy úgy éreztem, helytelen lenne leválasztanom őt. HELYTELEN. És hirtelen ott álltam az ajtóban, néztem ki a napfényre, mint abban a tinifilmben az olasz jelenetben, amikor a vámpír fiú annyira bánatos, hogy fel akarja adni magát, és kész kilépni a fényre, kész leleplezni magát. Ott álltam, szőkén, kontyosan, egy másik nő arcával, néztem a szökőkutat a fényben és tudtam, ha kilépek a napfényre, kicsit én is meghalok. Zavarbaejtő volt. Nem vonom kétségbe, hogy helyesen cselekszem, és csak a célommal tudom megerősíteni magam. Helyes, hogy elvágom magam attól a 29 embertől. De sajnos nem vagyok meggyőződve arról, hogy ez a helyes megoldás B. esetében is. De döntöttem, és meg fogom lépni. A lábujjaimat már kidugtam a napfényre.

1 megjegyzés: