Szóval: ígértem, hogy azonnal fel is kérdeztek, és ezt megosztom veletek, de az élet változatossága miatt ez késett...Közben eltelt nagyjából 2 két, és alakult a helyzet. A lényeg az, hogy Gardróbossal beállt egy rövidebb mosolyszünet (hidegháborút mégsem írhatok, mert éppenséggel nem kommunikáltunk, és hagytuk egymást békén...) No: részben hibás voltam e mosolyszünetért, részben nem. Ami nekem fájt: olyasmit feltételezett rólam, amit barátnőként én nem feltételeznék a másikról. Gardróbos ugyebár most a társkeresésben nyomul (hogy mennyire, azt nem tudhatom, mert pasikról most már szigorúan nem beszélek vele, elkerülendő a félreértéseket). És eme társkeresés kapcsán kevés ideje van, pl. visszamenni a dokihoz a csodacseppekért. Mondtam neki, hogy azért csak tud időt szakítani erre, mire megmutatta a határidőnaplóját, hogy nézzem meg, mennyire elfoglalt, minden nap van valami...na, ja! Csupa olyan programok voltak beírogatva, mint randi, meg buli...Én meg azt találtam mondani - szerintem évődő hangsúllyal-, hogy "hát, akinek ennyi programja van"...Ebből ő AZT hallotta ki - hogy megint OLYAN vagyok...Szerintem ebből a félmondatból AZT nem lehetett kihallani, és kikértem magamnak: egyébként is mit várt, mit mondjak? Ha csupa kellemetlen kötelességgel töltené az idejét, megérteném a panaszkodását, de így...Közöltem vele, hogy 3 év ismeretség után nem ilyen feltételezéseket vártam tőle, aztán jegeltem az ismeretséget egy időre. Egyszerűen úgy éreztem, nemigen tudnék olyat mondani, amiben nem találna valami kivetnivalót. K. szerint Gardróbos panaszkodva dicsekedett, amit nehéz lereagálni, de engem az ezt követő napokban sokkal jobban lefoglalt a szörnyű nyomasztó érzés, amit átéltem -elszigetelődés, és sorolhatnám, mi minden. Közben persze tudtam, hogy ez egy próbatétel, és azt mondogattam, hogy azért van ez, hogy képes legyek elfogadni és tiszteletben tartani, hogy mások esetleg nem azt gondolják rólam, mint amit én szeretnék.
Ennél bővebben erről nem írnék, és higgyétek el, nekem is volt korábban olyan megjegyzésem, amit nem bántásnak, hanem viccnek szántam, de amin ő megsértődött - valószínűleg ezért értelmezte félre a szándékaimat...Aztán megköszöntött a szülinapomon, és onnantól kezdve van egyfajta lassú javulás, de én azt érzem, ez már nem az, ami régen volt. A pasikról persze nem kérdezem: szerintem tavaszra sikerrel jár, ha olyan energiákkal veti bele magát az ismerkedésbe, amivel rendelkezik. Az eredményről pedig úgyis értesülök.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése