Ma eljött hozzám zugolvasó L., közölte, hogy sikerült pótolnia bejegyzéseimet, és milyen jól szórakozott - szerinte ki lehetne adatni. Szerintem nem - nem csak az írói hiányosságok miatt, mert azzal tisztában vagyok, hogy egy jó szerkesztő csodákat tehet. Már nem vágyom írói babérokra, meg ezek mind igaz történetek. Egy életszagú történetben pont az a jó, hogy életszaga van, de közben tudod, hogy nem történt meg, hogy is történhetett volna meg! Tudom: mindig azt mondom, hogy bármi megtörténhet...de mégsem. Nem szeretném, ha minden megtörténne.
Ma volt egy "elsőm": megfőztem életem első pacalját. Alaposan rákészültem, de fölöslegesen: én kvázi konyhakész alapanyagot vettem, még föl is volt csíkozva. Azért beáztattam ecetes vízbe, meg abálgattam, de egyáltalán nem volt neki szaga. És meglehetősen jól sikerült. Kicsit elsóztam, de azért jó íze lett (L. két tányérral evett belőle, ez azért jelez valamit).
Ezen kívül fáradt vagyok, és még mindig tél van. És meghalt WH, a soul(?) koronázatlan királynője, mindössze 48 évesen. Annak idején mennyit roptuk a dalaira! Hiába, csak csúfos véget ér az ember, ha híres és nem bírja kezelni a helyzetet. Pedig annak idején térdig járhatott a lovagjelöltekben, akárkit megkaphatott volna - híres és tehetséges embereket is. Erreföl beválasztott egy félig nevenincs drogos zenészt...
Valószínűleg még nem tanulmányoztam eleget az egyes asztrológiai sajátosságokat, mert az ilyenfajta Neptuni-Halakos kilengésekkel nem tudok mit kezdeni.
Inkább az volt furcsa az egészben, hogy meg sem rázott a halála igazán. Szomorú eset, történhetett volna máshogy is, de ő ezt választotta.
És sikerült kiguberálnom egy nagyon érdekes regényt - felfüggesztettem kicsit K... entitás írásait, mert nagyon tömények!-; így most történelmi regénnyel múlatom az időmet: Az alapsztori az, hogy 1527-ben ifjabb Holbein mester megérkezik Morusékhoz, hogy családi képet fessen. Morus nevelt lányának történetén keresztül pedig megismerjük Henrik és az angol egyházviták korát. A könyvnek ritka pocsék a magyar címe - "Hölgy mókussal és seregéllyel"; nehezen hihető, hogy volt valaha is egyetlen olyan megveszekedett művészettörténész, aki így kereszteljen el egy festményt! Az angol cím se jobb - Ismeretlen hölgy arcképe; no ebből meg van vagy három tucatnyi a korszakból...Majd ha elolvastam, eldöntöm, én milyen címet adtam volna neki. Én a borítóra figyeltem föl, ami egy festmény-reprodukció.
Mostanában elég zavarbaejtő körülmények között eszembe szokott jutni egy férfi, mintha tetszene, de valójában tudom, hogy nem tetszik. Vagy tetszik? Nem tudom. Inkább nem, mint igen, és mégis van benne valami. Ezt csak azért írom, mert nehezen ismerem ki magam azon a részemen, aki választ. Az utóbbi két férfi esetében, akit "ösztönösen" kiszúrtam, nos, fogalmam sincs, miért esett rájuk a választásom, mit láthattam meg bennük. Az elsőre rá lehet fogni, hogy számomra áradt belőle a férfiasság, noha alacsony volt (a kettő persze nem függ össze, csak nekem imponálnak a magas férfiak) - de ez a másik?!
Lehet, hogy jobban szeretném, ha az lenne, mint régen: akkor nagyjából meg tudtam mondani, mi a "zsánerem", és nagyjából borítékolható volt a választásom. Most nem. Inkább úgy tudnám ezt magyarázni, hogy most egy-egy dolgot megérezhetek az embereken, és az alapján az egy vonás alapján rí ki a tömegből, lesz más a számomra. Mert valójában most hús-vér, hétköznapi figurákról írok. Nem is tudom: úgy érzem, csak egy-egy dolog ragadhat meg bennük, mintha keresgélném a megfelelő tulajdonságok összességét.
Ha legközelebb látom ezt a fickót, megpróbálok rájönni, mi imponál benne.

Engem se rázott meg. De ezt megint jó volt olvasni.
VálaszTörlés