Hát így próbáljon meg az ember lánya korrekt lenni másokkal! Jelentkezett a girhes púpos törpe, és megmondtam neki sűrű elnézések közepette, hogy csak akkor találkozzunk, ha elfogadja, hogy én kapcsolatot - tőle- biztosan nem akarok. Hosszasan magyarázkodtam, magamra vállaltam minden felelősséget, elnézést kértem (kisebbfajta canossázást hajtottam végre). Aztán nagyon hosszasan beszélgettünk az élet dolgairól, a materialista és ezoterikus világnézetről, a párválasztási és kapcsolatbeli stratégiákról. Rájött ennyiből, hogy mi nagyon különbözőképpen gondolkodunk, viszont jót vitatkoztunk. A sejtésem bejött: ő egy Ikrek, nagyon ikrekes beállítódással. Aztán visszadobta a labdát, hogy én döntsem el, szeretnék-e még ilyen agymaratonban részesedni. Aztán továbbszőttük a dolgot, és ő is megjegyezte, amit egy másik fickó is a lakatoláskor: a jelenlévő hölgyek elég nagy százaléka mell- és dekoltázsbedobással próbált érvényesülni. Én próbáltam védelmembe venni nőtársaimat (ahelyett, hogy örülne a szép látványnak!), de akkor jött ez a pénzrehajtó nők duma. Erről is kifejtettem véleményemet - végül is, szerintem a legtöbb nő egyszerűen biztonságot keres, nem? Havi 80-ból nem lehet egy háromfősre növekedett családot eltartani...No és akkor megkaptam a kegyelemdöfést ármányos nyíltságomért: Púposka stratégiája az, hogy nem a kikent-kifent szépségekhez megy oda, hanem az olyan "szép hajú, enyhén molett" lányokhoz, mint én...Porig alázott ez a mondat, és kikértem magamnak: 38-40-es aljakat hordok, és a felsőm is csak a mellem miatt 42 (a nagy méret 44-től kezdődik)...Ki tudja? lehet, hogy mégis kövér vagyok?
Mivel GA. már nem áll rendelkezésemre, hogy megtiltsa a fogyókúrát, felhívtam A. barátnőmet, aki mostanság az új lakásában alig lát számítógépet. Elmeséltem a történteket, mire elkezdett szentségelni: mi az, hogy én molett?! Felejtsem el, én olyan vagyok, mint Botticelli Vénusz születése, csak nagyobb mellekkel, és arányosabb testtel. Olyan finom, puhafehér a bőröm, szép a hajam...(tetszés szerint folytatható). Egy percig a bennem lévő kiscica magányosan visított a tükör fele: mire megyek a reneszánsz szépségemmel, ha egyszer a XXI. században élek?! Aztán eszembe idéztem az enyhén irigy aerobik-oktatókat, akik elismerték, hogy ritka arányos a testalkatom, és igazán nem kellene sokat dolgoznom rajta...Ez most kissé lelappadt, de hétvége felé ráveszem magam egy kisebb edzésre, vagy tornára. Lehet persze, hogy előbb fogyni kellene 3-5 kilót. Hadrendbe állítottam a pároló edényemet, és a krumplit már azon pároltam. Találtam remek almát is...A. szerint elegendő lenne elfelejtenem a chipset meg a csokit...öhm, öhm. Igaza van. De próbálkozom, kitartóan, és nem drasztikusan. Mire teherbe esem (úgy 20 év múlva...) talán le is adok 3 kilót. Most az a szerencsém, hogy a "zalkonyatot" olvasom angolul (rajongók így kizárva!), a tesóm kölcsönkönyve, azt meg nem maszatolhatom össze csokival, morzsával...(És ekkortól Hősnőnk elkezdte tisztelni a könyveket: nem evett rajtuk, nem vitte be a fürdőkádba, sőt a strandhomoknak sem tette ki e becses tárgyakat!)
(Szívem! Hagyd már az öntömjénezést! Mindenki tudja, hogy te vagy a Firenzei Kalmár legkedvesebb reneszánsz szépségének másolata, és úgy vagy jó, ahogy vagy, inkább írj a "zalkonyatról"...)
-----------------------------------------------------
"ZALKONYAT"-ról, meg a sors kifürkészhetetlenségéről merengett Hősnőnk. Végre olvasott angolul, értette, és élvezte is. A külvilágnak mindeddig azt mondta, csak azért élvezi a lektűrt, mert idegen nyelven van, hiszen csak egy kamaszolvasmány - ennél fülledtebb könyveket is szokott forgatni, vagy éppen klasszikusokat-, és magyarul bizonyára nagyon együgyünek tartaná. De egy ideje már magával ragadta a történet; persze hiányolta a csókot, de rá kellett jönnie, hogy ezzel a könyvvel sem véletlenül találkozott, ahogy korábban a "hiánypótló" érzéki irodalommal sem "csak úgy" hozta össze az élet. Más fázisba lépett, és rájött, ez az aprólékos, a mozdulatokat milliméternyi precizitással, a sóhajokat pedig félhangonként rögzítő mű mit akar neki mondani. A hosszú, melankolikus várakozás a Társra, és a minden pillanatot magába olvasztó szerelmes lélek...Felsejlettek pillanatok korábbi szerelmekről: mert mikre is emlékszik Hősnőnk a regimentnyi próbálkozó legényemberből? A naplóiban még csak nevek sem szerepeltek egy-egy egyetemi mulatság táncpartnereiről, a folyosói szemezésekről. Ki tudja már, ki volt Szakállka, és a többi álnévvel sem emlegetett szerencsés-szerencsétlen, akiket csak órák alatt, vagy a büfében nézegetett? Egy-egy elmosódó arc. De az a pár, aki összetörte a szívét? Azok a kapcsolat-kezdemények...
Mit viszel magaddal, kedves? - kérdezte magától hősnőnk. R. és a kocsija, amiben hazavitte. A lopott, vállra adott csókok, és a mosolya. És enyhén hajlott alak, amint utoljára kilép az albérleti udvarról az utcára. J-vel ahogy szomorkásan összefonódnak - mindig a szakításaikkor beszélgették a legjobbakat, és a kisoroszlános hév, ahogy a lányra vetette magát, amikor hajlandó volt szabadjára engedni indulatait. B...belefájdult a szíve, és szemét könny lepte el. Ahogy nézi, egy szót sem szól. Ahogy átöleli, a nyakába csókol, mert máshová nem mert, aztán az egyetlen igazi összeolvadás, az energiahullám, amivel körbevette, és az utolsó csókja télen, 2008. decemberében...nem a flegma B. Az nem B. volt.
Mind ölelt. Mind taszított. Eltaszították.
De az az igazság, hogy a legmegejtőbben az a vámpírfiú fogalmazta meg számára, mi is űzi egyik embert a másikhoz: nem tudod, csak a szomjad űzi felé, a mérhetetlen szomj, amit csak a másik vére csillapíthat, és amely szomj minden addigi embertől eltérően most sokkal hevesebben tör fel...Milyen szép gondolat a vágyról. Kár, hogy semmiből jön, semmibe vész.
Hősnőnk el akarta képzelni Férjuramat, amint egymásra szomjaznak.
---------------------------------------
VÁGY - SEMMIBŐL JÖN/SEMMIBE VÉSZ.
Ez egy jó kétsoros lenne.

Hú, de jó volt olvasni!
VálaszTörlés