Ami viszont fontos, és ezt tudnotok kell: MINDEN IGAZ, AMIT ÁLLÍTANAK! Van Isten és vannak angyalok, és feltételezhetően vannak más, démoni erők is. A szellemvilágban bizonyára rend és hierarchia van, bár erről én sem tudok még sokat. Angyalokkal találkoztam, igaz, ez érzékelés szintjén nem mindig azt jelentette, amire az emberek általában számítanak. Az inkarnációk sora logikus, és jól igazodik a Tervhez és a szellemvilághoz, a keresztények tehát teljesen fölöslegesen nem veszik figyelembe ezt a tényt. A valóságról viszont talán a hinduknak van igazuk: az, amit látunk, az nem a valóság. Ezzel én is akkor szembesültem, amikor megmutatták nekem, hogy milyen is a világ. Csökevényes érzékekkel nehezen befogadható.
(Aki úgy érzi, hogy ez neki így túl sok, az ne olvassa el a bejegyzés folytatását!)
----------------------------------------------------------------------------
Nem tudom, ki hogy van a hittel, de én egy kis hitetlen Tamáska vagyok. Szeretek minden a saját bőrömmel megtapasztalni, és még akkor is enyhe kétségeim szoktak lenni. A csakrákkal is így voltam, és valójában a látással, hittel is. Amikor először hallottam egy reikis társamról, hogy az avatás olyan csatornákat nyitott meg benne, hogy angyalokkal kezdett el kommunikálni (vagy fénylényekkel, vezetőkkel, hívd, ahogy akarod!), bizony kis irigységet éreztem. A mai napig nem tudom megmondani, miért pont erre a képességre kezdtem el vágyni. Talán azért, mert vágytam vele együtt a feladatra is. Hogy: Uram, te engem miért nem választottál ki arra? Mért a másikat? De talán legbelül tudtam, hogy van még valami az ezotériával kapcsolatban, ami vár rám. Sokáig, évekig kerestem és kísérleteztem, és a mai napig meggyőződésem, hogy az embernek nem kell egyetlen dolog mellett lehorgonyoznia - teszem azt: lehet reikisnek is lenni meg asztrológusnak egyszemélyben. Ilyesmik.
Ami érdekes: nemigen tudtam a reikis társunk elmondásaival mit kezdeni - a kapcsolat számomra olyan megfoghatatlannak tűnt, és a lány pedig olyan furcsának. Aztán teltek az évek, jöttek az energia-érzékelések, meg a furcsa félmeditációs bevillanások, képek, történetek. Aztán pár hónapja A. barátnőm nálam volt hétvégi kiruccanáson, és együtt olvastunk egy cikket az auralátásról meg a tisztánlátásról, és akkor leesett a tantusz, hogy hát ez az! Az önként bevillanó képek, meg amiket a gyógyítónál látok. Mikor nála rákérdeztem, ő azt felelte, hogy igen, látok, és van ezzel feladatom is. De rögtön hozzátette, hogy ez a képesség évek hosszú sora alatt fejlődik ki, és nem javasolja az önálló "tréningezést", mert nagyon veszélyes. Egyébként is bőven van mit dolgoznom az egómon, a párkapcsolati problémán.
Ezt el is fogadtam, csakhát a napi energia-simogatások annyira jól estek, a gyógyítónál látott képek (a tanítás, amit kaptam, fogalmazzunk így), mindig annyira felajzott. Mind egy kisebbfajta hazatéréssel ért fel. Ezért vártam annyira, hogy mehessek, és azt is, hogy aznap vajon mivel rukkolnak elő - mert bármire is számítottam, mindig valami egészen más történt.
Most egy kissé lehangoltan jutottam be. Nem tudtam kilábalni a púpos törpe gonoszkodásából, még brezsnyevi-szemöldökű hatására sem. A dologhoz hozzátartozik, hogy A. barátnőm küldött nekem angyalokat aznap estére - az a bizonyos egyhetes angyali csomagküldő szolgálat; fehér virág, alma, kívánságok, stb. Tavaly én küldtem, kértem is három hülyeséget, mind B-re vonatkozott, és egyik sem teljesült. Szóval a kudarcélményektől megcsömörlötten, némi szkeptikussággal említettem a gyógyítónak az angyalokat. Teljesen kiakadt, hogy milyen téves dolgokra költjük pénzünket, időnket. Ugyanis nincsenek házaló angyalok, kedveskéim! A szellemvilágban szigorú hierarchia van, és le van osztva, hogy ki kit taníthat, ki kinek segíthet. Vannak őrangyalaitok, segítőitek, vezetőitek, azokkal bármikor kapcsolatba léphettek, tőlük kérhetitek, hogy segítsenek, csak gyújtsatok meg egy arany gyertyát, és mélyüljetek el magatokban!
Én persze csak hümmögtem. Nem igazi hitetlenséggel, mint inkább arra gondolva, hogy nekem valóban semmit sem adtak tavaly, de A. barátnőmnek a lakás legalább összejött, és most mit mondjak a három angyalokra áhítozó barátnőmnek?! (Később kitaláltam a megoldást: kiküldöm, majd behívom a saját angyalaimat, hogy aztán egy hétig keményen velük dolgozzam - és azért imádkozom, hogy a három gráciának is sikerüljön a saját kísérőihez közel kerülnie.)
Aztán bementem a gyógyítóval azon keseregve, hogy nekem nem is szoktak segíteni, ami persze ilyen formában megint csak nem igaz, csakhogy az egyetemi tanulmányaimat, a kemény munkát inkább érzem saját érdemnek, meg persze a szüleimének, akik finanszírozták a projektet. Szóval, ültem, és egyáltalán nem akartam koncentrálni arra, hogy éppen hol áramlik az energia, hanem az elmúlt élményeimről fecsegtem. A lakatolásról, a törpéről, Heteskéről (nincs már mellettem, van viszont egy férfi, de ő még távol van). És arról, amire jutottam: hogy én már csak Férjurammal óhajtok szóba állni, és két napom sincs a köddel beborított agyú lúzerekkel foglalkozni, akik lecsúsznak rólam, mert nem hajlandóak észrevenni a sors nyújtotta lehetőséget. Nekem most már a megfelelő alany kell, próbababákkal sajnos nem tudok mit kezdeni. Megérett a nagy kívánalom, hogy mit is szeretnék; és ha azt nem kaphatom meg, akkor inkább semmit sem akarok (ld. eddigi összes filozofálós bejegyzést!). Gyógyító asszony elnyúlt, helyeselt, egyetértett, majd kiment mosdóba. Általában ez egyszer a kezelés alatt bekövetkezik, olyankor figyelnem kell magamra. Másoknak ez nem tetszik, de ez csak azért van, mert ők nem érzékelik a gyógyítást. Én pontosan érzem, hogy a szellemdoktorok ott vannak, kezelnek; és közben érdekes dolgokat is szoktam látni (de erről is írtam már).
Most is különös volt, mint mindig, bár nem fájt: láttam egy fehér köpenyes alakot lebegni fent, a felhők között, mire lehajtatták a fejemet, és a tarkómra helyezte két tenyerét. Aztán megemelték a fejemet és fény áradt szét, talán a mellkasomban matattak - az ilyen jellegű dolgok "duplán" szoktak megtörténni; egyfelől a testem ténylegesen mozog; a fejem billeg a megfelelő irányba; másfelől ezzel párhuzamosan szoktam látni a gyógyítókat, vagy különféle alakokat, de egy figura állandó: egy "inkább nő", akivel megtörténnek ezek a dolgok. Olyan köpenyt, palástot visel, mint az ókorban, a haja feltűzve, és egy ideje látom és érzem a lapockájánál a megfelelő "pótalkatrészt". (Őt amúgy itthon is szoktam néha látni, de mindig hátulról, a meztelen vállait, tarkóját.) Most nem ért ilyen könnyen véget a vizsgálat, mert ennek a nőnek a homloka felett a haj tövénél megjelent egy gyémánt is és láttam a fényt. Korábban mindig grafitrajzként láttam a jelenetet (mint egy mozgó Leonardo rajzfilmet), de most színnel telt meg a jelenet: fénnyel és szép sugárzó sárgával. Amikor elmeséltem a gyógyítónak, ő közölte, hogy az nem gyémánt, hanem kristály, de ennek mibenlétéről nem adott felvilágosítást.
Aztán visszaült a helyére és folytattuk a beszélgetést. Megkérdeztem, hogy még mindig csapnivalónak lát-e engem, de erre szabadkozott: a mai napig emlékszik, milyen fázisokon ment keresztül, és csak figyeli, hogy amikor mond nekem valamit, azon elgondolkodom, és következő alkalommal már egészen máshogyan vélekedem dolgokról.
És itt kezdtek a dolgok kissé összefolyni. A gyógyító hosszasan mesélt arról, mit gondol a barátságról, de egy idő után már nem tudtam arra figyelni, amit mond, mert a tekintetem kezdett elhomályosulni. A lencse a szememen volt, és a lencséknél ez egy pillanat műve szokott lenni - most azonban fokozatosan ereszkedett a homályosság a szememre úgy, hogy közben a gyógyítót kontúros élességgel láttam, és a szoba fizikai arányai, szokásos tulajdonságai megváltoztak: mintha a gyógyító kissé lejjebb ült volna (a földön ült amúgy); én meg mintha kissé föntről nézném őt. A teste élesebb volt, a szoba többi részén homályos energiaköd ült. A gyógyító teste mellett határozott, növekvő méretű aura bontakozott ki, a fejénél gyémántfehér, a teste körül napsárga, de ez az aura egészen más textúrájú volt, mint amit máskor láttam, és valamivel vastagabb is. Ha valamihez hasonlítanom kellene: most "zselésebbnek", átjárhatóbbnak érzékeltem az aurát, míg normál állapotban az étertestet "tömörebbnek" szoktam látni. A gyógyító mintha a téren kívül helyezkedett volna el, mert egyszerre érzékeltem, hogy nagyon közel van hozzám, és azt is, hogy nagyon távol, az idő pedig azt hiszem, hogy nem létezett. A fejemre, egészen le a nyakamig iszonyatos nyomás nehezedett, és enyhe hányinger fogott el. A gyógyító háta mögött lévő fal viszont hullámzani kezdett, elcsúszott a helyéről. Kifejezetten kellemetlen érzés volt, de tudtam mégis, hogy biztonságban vagyok. Tudtam, hogy ezt most direkt csinálják velem, nem kell félnem, és egyszerűen csak rájöttem, hogy most látom a valóságot. A valóság egy forrongó energiamassza. Amit mi érzékelünk, az csak egy rajzszögekkel rögzített díszlet.
Szóltam neki, hogy mi van, és közölte, hogy elkezdtem látni, és ez normális, ami velem történik, nézelődjek, ilyenkor nagyon sok energia vesz körül. Később még egyszer visszatért ez a fajta érzékelés, akkor mintha az arca kiemelkedett volna a környezetéből, és egyszerre két arcot láttam, de közölte, hogy nézzek a feje fölé kicsit, mert az az aura lesz. Megbeszéltük, hogy a látás ennyire sokszínű dolog. A megváltozott fizikai viszonyokat nem tudnám semmihez sem hasonlítani: spiccesen nem homályos köd jelenik meg, egyéb ajzószereket, drogokat pedig soha nem próbáltam.
Azt is közölte, hogy ezt most bizonyára azért kaptam, mert kezdtem elveszíteni a hitemet. És ez a fajta érzékelés azért könnyebb nála, mert ott eléggé emelkedett az energiaszint, de jó lenne, ha nem kísérletezgetnék a saját szakállamra, mert veszélyes. Nos, ebben maximálisan egyetértek vele. Valahogy úgy érzem, ez most egy előleg volt, és még egy darabig nem lesz hasonló élményben részem.
--------------------------------------------------------------------
Tudjátok, életem legmegrendítőbb élménye volt. Törpének éreztem magam. Ez valami egészen komoly dolog, és játszani nem szabad vele. Elég nagy kihívás lehet egy ilyen adottsággal élni. És még valami: meglehet valamit felvállaltam a látással kapcsolatban, mielőtt ide leszülettem, és próbálok dolgozni magamon - de fogalmam sincs, mi a céljuk velem, és a fent elmeséltek nem az én érdemeimet gyarapítják. Azért láttam, mert ŐK megengedték. Ez így működik.

Nem vagy egyedül ;-)
VálaszTörlésKezdesz komolyan kíváncsivá tenni...
VálaszTörlésIgen, emlékszem, hogy mesélted, amikor nálam voltál.
VálaszTörlés