Ez a századik bejegyzés. A színházi előadás fantasztikusan sikerült, és az elmúlt másfél hétben nagyot fordult velem a világ - az idő most nem csigalassúsággal pergett, hanem egymást követték a fordulatok:
Ugyebár még hétfőn az asztro-tanár önkényesen megszüntette a csoportot, eléggé inkorrekt eljárásmóddal, ami rákényszerített arra, hogy elgondolkozzam, vajon ezt szeretném-e, és ha igen, milyen formában. A sors azonnal adott egy elfogadható, mind anyagilag, mind időbeosztásban megfelelő tanfolyamlehetőséget, sőt, több potenciális tanár neve is felmerült. Ezzel szinte párhuzamosan azonban tudomást szereztem egy angoltanfolyamról is, és úgy döntöttem, hogy inkább intenzívebben most ezzel foglalkoznék - a fejem amúgy is tele van mindenféle zavaros gondolattal magamról, meg a jövőmről, és ha egy kicsit másra koncentrálok, földiesebb célokat tűzök ki magam elé (pl. egy felsőfokú nyelvvizsga), azzal időt nyerek önmagam számára.
De az élet mindig nagyon vicces! M. múlt héten azon kesergett, hogyan lehetett a tanár ilyen szűklátókörű: év közben is becsatlakozhatott volna bárki, addig neki is fix pénze lett volna belőlünk - M-et az zavarja, hogy a másik tanárnál, ahol járnak, még csak az elsőéves anyagnál tartanak, és a harmadév a szinasztria éve. M. ezt várta (meg minden szingli nő...de minek, ha nincs pasi?! Ugyan kivel vetem össze magam?). Nekem kicsit elegem lett a saját elképzelt képletem és jövőm bogarászásából, főleg úgy, hogy tulajdonképpen mind a mai napig bizonytalan, pontosan hány perckor születtem...Hát, hétfőn kaptunk volt tanárunktól egy levelet, hogy mégis jó neki a hétfő, mert szerzett mellénk két másik nebulót...Nekem meg biztos lett az angol. És nem szeretném magam szétforgácsolni. De M-nek legalább megvan az elégtétele.
Pénteken elmentem a gyógyító asszonyhoz, és elbeszélgettünk. Kisebb nézeteltérésünk akadt a "ki hogyan élje meg önmagát" témáról. Az én nézeteimmel a kedves (és nyájas!) olvasóim már bizonyára tisztában vannak, hiszen a nyár folyamán kifejtettem, hogy mit szeretnék elérni, és ehhez milyen kellemetes tanulási folyamatokon keresztül - is- szeretnék GA-val eljutni. Gyógyító asszony ismét elmondta, hogy az ilyesmibe hosszasan bele lehet bonyolódni - én bevallottam, hogy sajna meglehetősen férfiasan kezelem a történetet, és ő amúgy is eltűnt. Gyógyító asszony közölte, hogy szerinte még jelentkezni fog, de akkor sem lenne túl szerencsés ezt így folytatni...Kifejtette, hogy az igazi társ...(itt nagyjából azt mondta el, amit én is hiszek az igazi társamról, vagy várok, vagy reménykedek benne - ő úgy fogalmazott, hogy aki "méltó" a személyére, és ez tulajdonképpen szinonímája az én testi-lelki-szellemi társhármasságomra). Igen, valójában én is ezt szeretném, ezért is kezdtem el a férjuramra koncentrálva programozni. Viszont a sok, házasságban/kapcsolatokban hosszan jól ellevő-és-elégedett emberrel szemben nekem SOHA nem volt rendezett a magánéletem, és nem áll szándékomban még éveket összeszorítani a lábamat, ha nem muszáj. (Nem tudom, megfigyeltétek-e, de próbálom elkerülni az olyan kétes kifejezéseket, amiket ha beírnak a keresőbe a kéjszörfözők, akkor az én írásom jelenik meg nekik!) Nos, gyógyító asszony szerint pár hónap múlva majd megváltozik a véleményem. Szerintem akkor, ha jövendő férjuram méltóztatik megjelenni életemben.
Viszont a spirituális változások is számottevőek, és ezért is akarok az asztróval várni egy kicsit. Most már olyan dolgok történtek a gyógyítás alatt, amiket egyfelől nehezen lehetne leírni - ezek olyan benyomások, élmények, amiket képekben szinte lehetetlen megfogalmazni. Másfelől ez az a része a tapasztalásoknak, amiket nem szokás leírni. Korábban kerestem a neten, de vagy én vagyok igen gyenge, vagy ERRŐL nem szokás írni. Persze az ember sokfélére rábukkan: kártyától ingáig, asztrótól varázslásig, médiumok...de ezek rejtett dolgok, ezekről semmit. Felteszem, az is közrejátszik, hogy ezek nagyon szubjektív élmények. A-nak említettem, de láttam az arcán, hogy némileg értetlenkedik, vagyis nem nagyon tudja helyretenni életem eddigi legfelemelőbb spirituális tapasztalatát. Aztán szombaton eljött nem regisztrált "zugolvasó"-barátnőm L. (nagy levesfőzést tartottam), őt annyira nem lepte meg a dolog, bár szerinte sem kellene reklámoznom a dolgot. A kevésbé spirituális ismerősöknek, barátnőknek nem is mondtam semmit (a szokásos volt, jó volt!).
Most egészen konkrétan rákérdeztem a gyógyítónál, hogy van-e feladatom a látással. Ismét megerősített abban, hogy igen, de többet nem árult el. L-lel azt beszéltük, hogy ennek nyomós oka lehet - például mert annyira türelmetlen vagyok, vagy minden helyzetet kontrollálni szeretnék. Hát, úgy néz ki, eljutottam abba a fázisba, ami ember által nem kontrollálható. Ez valami olyan lehet, amit vagy megkapsz, vagy nem.
Ugyanezen a lelkileg emelkedett pénteki napon mentem ki A-hoz a színházi előadásukra. A. egy másik barátnője vitt ki, Z. És micsoda véletlen! Délelőtt a gyógyító arra figyelmeztetett, hogy pár hónapon belül megváltoznak a nézeteim a párkapcsolati dolgokról - nos, az élet ismét tálcán kínált egy kirívó példát. Z-t mindig különleges ismerősnek tartottam: ő az a hiperművelt, okos, csinos, disztingvált harmincas egyedülálló nő, aki "sokra vitte". Magyar viszonylatok szerint férfiakat is megszégyenítő módon sikeres a szakmájában, lényegesen jobban keres az átlagnál, és magabiztosan irányítja a magánéletét is. Nem roppant bele abba, hogy nem ment férjhez 25-26 évesen, hanem teljesen felszabadultan tudja megélni a nemiségét (is) - ugyanakkor jóérzésű, normális ember maradt. Nos, ez a felszabadult, körüldongott nő most nagyjából fél méterre lebegett a föld felett - egy olyan férfi miatt, akit egy nemzetközi konferencia utolsó napján ismert meg. A fickó kierőszakolta, hogy levelezgessenek, és a flörtből lángoló szenvedély lett: napi 50-szeres üzenetküldözgetés. Az ifjú gyakorlatilag pont olyan, mint amilyen embert Z. magának elképzelt - olyan rendes, és szórakoztató, és a szándékai is komolyak (erről a küldött sms-mennyiség alapján pénteken én is meggyőződhettem; láttam a tartalmukat is!). Szóval: dúl a love, hónapok óta, egy csók se csattant még el (maximum a monitoron), és még pár hónapig erre esély sincsen...Nevezhetitek ezt egy érzelem fölfújásának is; de számomra MOST ez egy jel volt. Arra, hogy igenis van értelme, és lehetséges az ideáloknak élni. Pontosan azért, mert ez Z-vel történt meg, az okos, eszes, önmagához is eszes, tapasztalt nővel.
A-ék előadása teljesen magával ragadott: A. magára vállalta az Éj asszonya szerepét (Cs&T. magyar klasszikus). Kijött, és valami borzongató asszonyi bánat áradt belőle. Úgy éreztem, hogy kitárta a lelkét a közönség felé, és elmondta, ami ő most. Nagyon fájdalmas, nagyon igaz volt. Nekem meg eleredtek a könnyeim. Annyira éreztem őt...(bocs, de erről most sem tudok hosszabban írni!). Nos, mivel A-nak gondjai akadtak korábbi, általam követett blogja illetéktelen és rosszindulatú olvasói miatt, úgy döntöttem, hogy A-ról ezentúl csak akkor teszek bejegyzéseket, ha azok vidámak lehetnek! :-)) Az előadás vastapsot aratott, az én barátnőm pedig tanár-rendezőként brillírozott.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése