2014. december 29., hétfő

filmen és valóságban

Ma egy remek délutánt töltöttem el A-val (férjezett, kisgyerekes barátnőm, nem vidéki, nem gardróbos - a harmadik). Megittunk egy forró csokit, utána meg csak üldögéltünk az egyik nevesebb budai plázában, nézegettük a tolongó tömeget (de vajon mit kereshetnek az emberek két ünnep között egy bevásárló központban?!)...Mindegyikünk elmondhatta a magáét - van mindkettőnknek olyan lelki foltocskája, amit csak egymásnak merünk bevallani a mai napig. Lezáratlan, letörölhetetlen foltocska. Amiről még K-nak sem merek beszélni, mert annyira szégyellem tehetetlenségemet.
Bár ez is érdekes: meg kellett tanulnom, hogy akármit is próbáljak az életemmel kezdeni - úgy rendezni, mint helyrehozni a múltat, lezárni, szeretetben elfogadni-, csak egy bizonyos szintig rendelkezhetem vele. Vannak dolgok, melyek fölött nincsen uralmam. Nem az öngyógyítgatásra gondolok, hanem olyan dolgokra, melyek nem csak rajtam múlnak, hanem más személyeken is.
Szóval ücsörögtünk, és akkor megjelent A. férjének egy barátja, akivel én is "randiztam" egyszer, mivel a srác is tanult asztrót, és ki is elemzett. Egymásnak annyira nem jöttünk be, legalábbis ő nem kezdeményezett, és ezt akkor betudtam már akkor sem vékony alkatomnak, tudja-az-ég, minek. Most megjelent régi-új barátnőjével, és akkor ért a meglepetés. Noha a lány nagyon kedves volt, de az amúgy vonzó fickóhoz képest jelentéktelen külsejű, és meglehetősen túlsúlyos. Legalább akkorának tűnt, mint amekkora én vagyok. Vagy néhol nagyobbnak is...Furcsa grimasz a sorstól, hogy ma este megnéztem egy romantikus karácsonyi filmet, amiben a Vonzóbb Kategóriájú Sportos Jóképű Férfi kezét-lábát törte és nyílt színen alázta magát porba ostoba viselkedése okán mondott bocsánatkéréssel a Vonzóbb Kategóriájú Nem Túlsúlyos Nő előtt...És persze az elmaradhatatlan hepiend...A harmadik én voltam, aki ma is 5-7 másodperc alatt pergette le a 4 db mai jelöltet, kik hiányosan töltötték ki, helyesírási hibákkal az adatlapot, vagy rondák, esetleg nem akarnak gyereket, vagy válófélben vannak, vagy bajuszosak, esetleg 50 évesek, vagy alacsonyabbak nálam, vagy...vagy...
Erre magamba tömtem nem kevés csokit. Megvan, de akkor iiiiis....:-((

Eszembe jutott az is, bár megígértem magamnak, hogy a társkeresésre költött pénzt egy pszichológiai befektetésnek tekintem, és nem ablakon kidobott pénznek, hogy ezen az összegen egészen konkrétan megvehettem volna az egyik kedvenc parfümömet...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése