2014. december 28., vasárnap

egy apróság az analógiákról

Most csak röviden: ha valaki mégis olvas, és mégsem érti, mikről írok, miért ragaszkodom valami homályos "analógiákhoz"... Nos, tehát: Negyedik éve tanulok asztrológiát. Illetve régebb óta, csak negyedik éve annál a tanárnál, akinél most. Egészen pontosan persze nem tanulom, hanem az óráit látogatom, ragad rám némi tudomány, de sajnos egyáltalán nem vagyok az a nagyon kitartó valaki. Az asztrológiához, aminek a lelke az Univerzumot átszövő analógiák mélyreható ismerete, nos, ahhoz napi egyórányi aktív tanulás kellett volna. Ami késik, az persze nem múlik.
De hogy ne húzzam az időt: nem ismerem kicsiny hazánk összes, önmagát asztromókusnak nevező önfoglalkoztató életművészét, de amit ennél a tanárnál láttam-tapasztaltam, az alapján merem állítani, hogy ez a rendszer, amit ő használ, tényleg működik. Ti. ő évtizedek óta napi szinten elemez és figyeli, hogyan működnek a dolgok valójában, hogyan változott a világ, így képes volt a kőbe vésett szabályokat valóban megérteni, alkalmazni, ha kell, módosítani. És felállítani egy olyan rendszert, ami működik, és ami mentén tényleg lehetséges értelmezni Jóska-Pista életét, életében az eseményeket.
Szóval, én ez alapján mondom, amit mondok: hiszen már annyiszor hallottam tőle. A Sorsot nem érdekli, hogy egy élethelyzet, vagy esemény számunkra jó vagy sem - egyszerűen a képletünkben benne vannak bizonyos analógiák, amiket meg kell élni. Aktívan, vagy passzívan. Mivel egy-egy analógiának sok megnyilvánulási formája lehet, amikből mi is válogathatunk (kezdetben legalábbis, amíg az egónk nem kezdi el kiszuperálni és elutasítani egyik-másik megélési lehetőséget, mint valami elfogadhatatlant), így tulajdonképpen mindegy, melyik megélési lehetőséget választjuk, csak éljük meg az adott analógiát. A Sorsnak legalábbis mindegy. Pl. ha valamit megélhetek úgy, hogy: a, ápolónő leszek, vagy b, lesz egy alkesz férjem, vagy c, balesetet szenvedek, vagy d, ízületi bajaim lesznek, vagy e, ezotériával foglalkozom - akkor a Sorsnak mindegy lesz, melyiket élem meg, csak éljem meg. Nyilvánvalóan 60 évesen már nem igazán módosíthatok pályát, és az alkesz férj is meghal egyszer. Így aztán egy-egy analógia tart, ameddig tart - de az élelmes emberek "megterítenek a sorsnak"; vagyis folyamatosan hoznak be újabb analógia-megélési lehetőségeket, hogy ha az egyik aktualitását veszti, legyen helyette másik, aktívan megélhető változat. Nomármost: az egó az, amelyik egyes megélési lehetőségeket elutasít. Mert ugyan ki szeretne egy alkesz férjet, vagy ki tűrné el manapság, hogy megcsalják?! Ezek persze csak a legszembetűnőbb példák, de az egó nagyon sok mindenre mond manapság nemet, sok mindent utasít el azzal, hogy "ez elfogadhatatlan". 
Jogosan merül fel a kérdés: mi történik akkor, ha elfogynak az aktívan megélhető analógiák? Akkor jönnek a passzív analógiák, a betegségek, balesetek. 
Persze sokkal több, ehhez hasonló szabály mozgatja a rendszert, így ha egy jó asztrológus ismeri a kliens képletét és élethelyzetét, nagyjából el tudja dönteni, hol tart az életében, milyen dobásai maradtak, hol tudna változtatni érdemben. És ez egy érdekes dolog: az analógiás változtatás ugyanis nem azt jelenti, hogy pl. elhagyom a cukrot az étrendemből. (Ez utóbbi egészen másra jó...)
És itt jutottam el a saját életemig: nekem hosszú idő kellett, amíg nem csupán lelkileg-pszichológiailag, hanem asztrológiailag is megértettem, és elfogadtam (elfogadtam?) azt, ami most van. Elég sokat tettem azért, hogy rendezzem soraimat, és boldogan menetelhessek a rózsaszín szivárványom felé - mégsem történt semmi. Akkor sem történt semmi, amikor átrendeztem a lakást. Akkor sem történt semmi, amikor 827 oldást, megbocsátást hajtottam végre, pszichodrámáztam, egyéni terápiára jártam (illetve, dehogynem: sok-sok jó lelki dolog történt, és könnyebben élem meg a mindennapjaimat!!!!). Lehet, hogy soha nem is fog már velem semmi vérpezsdítő történni a hétköznapokban. Viszont egy biztos: ÉLEM AZ ÉLETEMET. Ez azt is jelenti, hogy élem a képletem analógiáit. Valahogy. És ez az: beleálltam analógiákba, amik a magányt az otthonomban, egy jelzálogolt lakásban életik meg velem. És mindaddig, amíg ezt nem tudom elfogadni, amíg ezt a magány-analógiát nem tudom tartósan áttenni egy másik élethelyzetre...nos, addig biztosan egyedül maradok. Mert a sorsnak mindegy, csak azt az analógiát éljem meg valahogy.
Az írás is magányos tevékenység, meg van még egy pár magányosan végezhető dolog. Megpróbálom. Meglátjuk. Valahová ez az út is elvisz.

(Fontos! Minden képlet egyedi, minden élethelyzet egyedi. Én az én analógiáimról írtam. Neked valószínűleg más dolgokkal van feladatod.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése