2013. július 24., szerda

újra városban

Hm. Egyre kevesebbet írok, de egyre intenzívebb a lelki életem - kicsit úgy érzem, a Jóisten "megbombáz" a sok lelki nyaggatással, hogy egyre több mindenre figyeljek magammal kapcsolatban. 
Voltam egy hetet asztró-táborban, és mit adhatnának az égiek annak a nőszemélynek, aki szeretne kicsit elvonulni a jónéptől? Egy nagyon aranyos, de ugyanakkor rettenetes szobatársat. Vagyis idézőjelben. Az volt a legborzasztóbb benne, hogy csupa segítőkészség és jószándék volt, így már a harmadik este a pokolban éreztem magam :-))
De ezt csakis azért kaptam, mert bennem is megbúvik (most már remélhetőleg megbúvik csak) a segítési kényszer. Ezt a pszichológusom "segítő-szindrómának" nevezi, és sajna régi jó ismerősöm még pasizós korszakomból. Legalább négy arra érdemes mauglit vakartam ki a lelki szarából, amiért meg is kaptam jutalmamat: jól leléceltek.
Viszont-viszont ez a lakótárs azért nagyon hasznos dolgokat mondogatott nekem, és főleg az öltözködésemre irányította rá a figyelmet. Üzletasszony amúgy, így füleltem és magamban jegyzeteltem rendesen, milyen trükköket oszt meg velem arról, hogyan kell kis pénzből elegánsan öltözni. Ja, és a nagy tó partján sikerült nagyon baráti áron kapnom egy örök-darab kosztümöt is. Hiánypótló, tekintettel gyorsan változó méreteimre. 
Persze a flörtölésről is megtudtam pár érdekes dolgot (pl. azt, hogy én nem tudok flörtölni), de ezt eddig még nem tudtam senkin kipróbálni, mert reggelente nagyon álmos vagyok a metrón. (Azért metró, mert ott alacsony a kockázati tényező, és különösebb következmények nélkül lehet "vadászni" - ámbár nem is én szeretnék vadászni.)
De azért alaposan meg lettem kritizálva az indulatosságom miatt - a szituáció annyi volt, hogy hirtelen mindenki nekem osztotta az észt, csupa jószándékból (az ilyen táborok hemzsegnek az önjelölt segítőktől), amitől úgy éreztem magam, mint egy torony, amit szó szerint körbeállnak és ostromolnak...szóval morcos lettem tőle, és erre kaptam üzletasszonytól, hogy "emberekkel nem lehet így bánni" (pedig dehogynem!).
De kiderült, a többiek nem vették ennyire a lelkükre.
Mindenesetre az élet csupa olyan asszonyt hoz velem szembe, akikben az anya-mintám hiányosságait élhetem meg, amitől nagyon feszült tudok lenni, hiszen a terápiának még csak az elejét nyaldosom.
Ezen kívül is nagyon izgalmas emberi helyzetekbe kerültem: rengeteg emberrel beszélgettem nagyon tartalmasan, rengeteg élethelyzetet láthattam, illetve azt is, mások mennyit képesek meglátni egy-egy emberben - a táborban volt egy pár, akik a figyelem középpontjába, vagyis a gyújtópontjába kerültek, én meg együtt ettem velük, sétálgattunk, dumálgattunk - ehhez képest volt alkalmam hallani mások véleményét is, akik csak az órai "alakításukat" látták...Hát, a tapasztalás finoman szólva is hasznos volt! És intő is egyben, mert igyekeznem kell ezentúl azt is szem előtt tartanom, hogy nagy valószínűséggel belőlem is csak részleteket láthat a külvilág.
És megint itthon van A., amerikás "haverom". Ha azt hittem, a gyerek mindent megold majd, akkor tévedtem. A helyzet rosszabb, mint valaha, mert asszonyt teljesen átformálták a hormonok, rossz irányba. Én pedig kapom azt a stílust, amivel A. már évek óta próbálja a finomságomat, a női gyöngédségemet "megcsapolni". És én újra ideges és dühös lettem. Ebben az ingerültségben az is zavaró volt eddig, hogy nem tudtam igazán beazonosítani, mert a a barátság ál-medrében tartott, ellebegtetett, eseti energia-csapolásos dolog olyan amőba-szerű, meghatározhatatlan. Szó szerint körbejárhatatlan rosszkedvet okoz. K. barátnőm eddig azt mondogatta, hogy A. nem korrekt, ti. a többszöri kérésemet sem tartja tiszteletben. Viszont a pszichológus zseniális! Minden alkalom az én érzéseimről szól, és ő mindig több gondolatot is kifejt, amint érdemes elgondolkodni. És most is segített beazonosítanom, valójában mi zavar az A-val való helyzetben. Az, hogy nem érzem benne magam hitelesnek. Ti. olyanokra fogom az udvarias eltűrést, mint a régi ismeretség, nem lehet megbántani a másikat - pedig A. valójában ugyanazt csinálja, amit az utóbbi pasijaim zöme: pótléknak használ - az ő esetében lelki pótléknak; amit nem kaphat meg az asszonytól, azt máshonnan, úgymond legálisan szerzi be. Tőlem, és nem más hölgyismerősétől, mert belém jó karolni, olyan a kisugárzásom. De valójában az élet ugyanazt a helyzetet hozta, csak párkapcsolatmentesen: lehetek pótlék, ti. eltűrhetem ezt, vagy -immár sokadszor- kiállok magamért, csak most kategorikusabban. De az élet nagy mester: képes olyan köntösben hozni  hasonló helyzeteket, amire vakként reagálok. Nos, már tavaly is közöltem vele, hogy tisztelje az én igényeimet, de ez nem nagyon megy neki, vagy csak átmenetileg. Lehet, hogy most alapból a ne találkozzunk, csak levelezzünk formulát kellene fölajánlanom?

1 megjegyzés:

  1. EZT MOST JÓ VOLT OLVASNI. :-) Határozott, energikus, és nem éreztem negatívnak.

    VálaszTörlés